Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-11-06 / 44. szám
Játsszunk-e vizsláinkkal? Aiiámaak gordon szetter tenyészete volt, Mi, gyereked — hét erdei süvölvény — fájó szívvel vettük, hogy megtiltot tó játszanunk a‘ szép, szelíd és okos kutyákkal. Szerinte a vizslák figyelmét nem szabad bármivel is elvonni hivatásuk tői. Amikor a magam gazdája lettem, apáméhoz hasonló elvek alapján neveltem kutyáimat, umíg meg nem ismertem egy kollegámnak és kedves barátomnak hároméves, hím, ír szetter kutyáját — Togót. Nevét onnan kapta, hogy már kölyök korában is kitűnő vízistratégának bizonyult a vadkacsák birodalmában. Barátom valósággal liancürozott kutyájával, különféle ,,kunststückökre“ tanította, majd lábánál fogva vonszolta a gyepen, és felemelve meszszire eldobta, hogy tanuljon meg négylábra esni stb. Ha a jobb karját felemelte, Togó kétlábi'a állt és néhányat vakkantott, fgy szolgált. Sokszor vitt üzenetet a nyakörvére kötött levélkében a kilométerekre levő erdészlakba és hozott ts onnan visszá az erdőbe. Togó példaképe lehetett volna bármelyik mindenes vizslának. Csalhatatlan szimattal kereste fel és remekül állta a vadat, és cs,ak halk füttyszóra röptctte vagy ugratta. Szárazon és vízen kitűnően apportírozott. Nagyvadnál a hideg vércsapát is követte, még dermedtre is csaholta. Fegyelmezettsége példás volt, tanulékonysága, és bátran mondhatom értelmessége szinte meghökkentő. Mondanom sem kell, barátom vizslanevelési módszere meggyőzött arról, hogy a vizslákat és általában a kutyákat egyedileg kell idomítani, s egy-egy esetben a játéknak nincs káros hatása, sőt közelebb hozza a kutyát gazdájához. Amikor aztán barátomat gyilkos orvvadászok befürészelt hegyű Manlicher-lövedéke végképp ottmarasztalta az áltála annyira szeretett erdőben, Togó vigasztalan maradt. Éjjeinkppal fájdalmasan üvöltözve kereste gazdáját, táplálékot nem fogadott el, úgyhogy barátom hozzátartozói már elpusztítására gondoltak. Ekkor magamhoz vettem, hosszasan simogattam, becézgettem, és talán közös szenvedélyünk, a vadászat révén, röviden hűséges vadászciiuborámmá szegődött. Togó megdöntötte azt a hitemet is, hogy idősebb kutyát már nem lehet valamire megtanítani. Negyedik évében volt, amikor hozzám került, és hogy még ml mindent megtanult azután is, abból csak néhány példát ragadok ki. Megtanulta megkeresni az erdőnkben gyakori gombafolyásokat. a kitűnő májusgombát fmájusi pereszker), amelynek telepei sokszor egészen a [haraszt alá rejtőznek. A hullott szarvas.(gáncsokat -még Ťa haraszt alól is kikaparta és szorgalmasan hordta hozzám. Éjjel ötven-hatvan lépésnyire előttem pásztázta az erdőt, és nem egy nyusztot, vadmacskát lőttem ilyenkor segítségével. Ha azonban kitajtosatlan ösvényen jártunk a sötétben, fehér zsebkendőt kötöttem a farkára, s ilyenkor Togó mindig csak egy-két lépésnyire haladt előttem és ie nem tért az ösvényről. johbia-balia ostoroznia velük. — Így nein csúsznak k^ a szájából. Megemlítem, egyszer találtunk egy elhullott, 120 cm bosszú erdei siklót, amelynek .szájáltól 30 cm-re kiállt egy másik kígyó farka. Ogy látszik, túl hosszú volt a falat és mindketten megfulladtak. Togó ragaszkodása, figyelme egészen megható volt. Hajnallájt egyszer arra lettem figyelmes, amikor a szememet kinyitottam, hogy Togó [„aki“, míg garszon voltam, bent aludt a sebb turistacsoport pihent a szobámban. Javában záporoztak felém a kérdések: „Hogy tud így élni, messze minden lakott helytől az erdőben?“ — amikor Togó kívül az ajtó küszöbére telepedett és valami kullancs okozta heg vakarásakor lábával erélyesen megkopogtatta az ajtót. Erre én — valami bolondos ötlettől kapatva — felugrottam és „parancsolj befáradni“ felhívással kinyitottam az ajtót. Togó méltóságteljesen besétált, amikor pedig ,„mu-Az idei világgyöztes gordon szetter szuka, neve BRIGITTA VON HELORY, tenyésztője és tulajdonosa Hédi Riedl (NSZK). A fajtacsoportjában ugyancsak világgyőztes MÁTRÁI PANNI II. rövidszörű magyar vizsla szuka, tenyésztője és tulajdonosa Farkas házi Miklós (Magyarország) (Kucsera Szilárd felv.) Szenvedélyesen kutattam az erdei világ életét és sok érdekes megfigyelést köszönhettem Togőnak. Erdei szalonku fészket fedezett fel egyszer, amelyben már tokosodó fiókák voltak. A tojót röptettük, és kíváncsian lesbe ültem, vajon a madár visszatér-e fészkébe? Visszajött és hosszú csőrével a nyakuknál fogva, nehézkes repüléssel sorra elhordta fiókáit. Egy-egy fordulója kb. 8 percig tartott. Kígyókat, erdei siklókat boncolgattam egy időben, hogy megvizsgáljam gyomortartalmukat. Talán nem lesz érdektelen, ha elmondom, hogy erdei cickányok, erdei egerek, kisebb kígyók, békák és 29 esetből 4 alkalommal madármaradványok is voltak a megvizsgált gyomortartalomban. A kígyókat Togó fogta és apportírozta nekem. Kezdetben mindig kicsúsztak szájából, míg rá nem jött, hogy a kígyókat a fejüknél kell elkapnia és szobámban) egészen közel ha jolva az arcomat figyeli, alszom-e'. Amint észrevette ébrenlétemet, vakkantott egyet és az ajtóhoz menve jelezte, hogy ki kell mennie. Kísérletképen ezután — amikor a szemhéjam alól pillantva — észrevettem, hogy újból figyel, szuszogással alvást mímeltem, Togó ilyenkor kissé nyöszörögve visszafeküdt a fekhelyére. Amit itt Togóról elmondtam, nem vadásztódítás, Togó ilyen volt! Nem tudom, (hogy Konrad Lorenz hová sorolná — a gazdájában a falkavezért vagy a szülőt tisztelő kutyák közé?! Reám azonban olyan mély behatással volt, hogy foglalkozni kezdtem a reinkarnáció irodalmával, hátha utóbbis valamelyik ükömet sodorta mellém Togó alakjában a véletlen. Egyszer azonban méltatlanul aratott nagy sikert az én kedves kutyám. Egyik fővárosi kerületi elöljáró vezetésével, középiskolai tanárnőkből álló kitatkozz be“ felszólításommal egyidöben felemeltem karomat, Togó kétlábra állt és kettőt vakkantott. A tájékozatlan hölgyek valósággal extázisba estek. Kijelentették, hogy Jack London híres kutyatörténeteit eddig kitaláltnak hitték, most azonban látják már, mennyire valók lehetnek. Togó azután 15 évi felejthetetlen vadászcimboraság után elment. Még halálában is szinte példátlan jelét adta ragaszkodásának — erről azonban, a terjengősség vádjától félve, nem írok. Csak annyit vallók be még, hogy őszintén fájlalom, miért is nem nevelkedtem valamilyen Indiánus hitben, úgv hogy most hihetném, hogy Togó már vár reám a Nagy Vadászmezőkön, nagy barna szemében az örömnek valami emberi csillogásával, lesvevárva, induljunk el újra a vadászösvényeken. SCHNEIDER JENI) Ami nem kívánatos: 15 tojás egy fészekben Az alomba rakott tojásuk száma minimálisra csökkenthető, lia már a jércenevelőben is helyezünk el néhány tojúfészket, legkésőbb az első tojás megjelenésekor. A jércék ragaszkodnak ahhoz a helyhez vagy ugyanolyan helyhez, ahová első tojásaikat rakták, s magától értetődően mennek a tojófészekbe a tojóházba telepítés után azonnal, ha voltak tojófészkek a jércenevelőben is. A közben eltelt 3 év alatt mindun újabb jérceállomány igazolta ezt s idén újabb megfigyelésre tettem szert. A múlt év őszén nagyarányú elfoglaltságom és tyúkjaim kiváló termelése folytán egy hónappal későbben került sor az állománycserére, mint eredetileg terveztem. így természetesen jércéim is egy hónappal tovább voltak a nevelőben, A bóbitás baromfifajták egyik exkluzív, a tenyésztők áltól nagyon kedvelt képviselője a páduai. Kackiás, hetyke tartása, kedves, szelíd magatartása, végtelenül sok szép színváltozata, s főként "érdekes, nagy telt bóbitája méltán avatta a legkedveltebb fajták egyikévé. Eredetét követve eljutunk a Szovjetunió oroszországi területeire, ahol a rideg éghajlat hatására a baromfi speciális toll-alakulásokat hozott létre: ilyen például a sűrű, tömött tollazat, a tollas láb, a bóbita, valamint az áll- és pofaszakáll. Egy aktív díszbaromfitenyésztő meg tudja érteni azokat a velencei kalmárokat, akik e szép fajta ősét eljuttatták Itáliába, Hollandiába és számos más európai országba. Behozatala az 1400-as évekre tehető. Ettől az időtől kezdve folyt a nagyon értékes tenyésztő munka, amely létrehozta e szép fajtát. Az 1700-as években már Németországban is ismert, előszeretettel tenyésztett fajta volt. Német tenyésztőik a szép külső mellett felfigyeltek gazdasági hasznukra is, amely az akkori viszonyokhoz képest számottevő volt. A meglévő eléggé heterogén, nagy eltéréseket mutató állományból állították elő mai formájában angol tenyésztők až 1900-as évek elején. Közepes nagyságú, élénk vérmérsékletű, érdekes felépítésű fajta. Jellemző rá a sűrű, tömött, feszes tollazat, amely szép fényes, az igen nagy áll s abba a bizonyos 3 fészekbe tojtak még akkor is, amikor a napi termelés már elérte a 6U db-ot. Nem akozott jelentősebb törést számukra ez a késői áttelepítés, mert nagyobb részök kényelmesen a saját lábán, a takarmány után ment át az új helyre, kisebb részét kézben vittük át a legcsekélyebb törés nélkül. A tojások sem törtek el, mert gyakran beszedtük őket; megmaradt azonban egy rossz szokásuk, amit féléves termelés után sem tudtak „levetni“. Annyira megszokták, hogy 8—10, sőt 15 tojás van egy fészekben és hogy 4—5 tyúk is bepréselödik egyszerre, hogy ebhez ragaszkodtak a tojóliázakba telepítés után is, amikor már 5U tojófészek állt rendelkezésükre. Bosszantó látni, ltugy néhány fészekben alig fér a sok tojás és • pofaszakáll, az érdekes bóbita, a kékssszürke láb. A bóbita kialakulásának következtében a koponyán kialakult egy dudor, vagyis protuberancia. Ennek következtében orrnyilasai is tágak, szélesek. A bóbita eltakarja a szemel, ezért kissé ijedős, nagyon nyugodt környezetet, bánásmódot igényel. Tenyésztése nem különösebben komplikált, de mint általában a bóbitások, hozzáértést igényelnek. Minden tenyésztő célja1 a szép bóbita, ezért óvnunk kell a szélsőséges időjárás hatásaitól, mert az eső, erős légnedvesség könynyen árthat a bóbitának. A különleges kopouyaalakulás kissé ront az ellenállóképességén, ezt tovább fokozza a nálunk sűrűn előforduló beltenyésztés. Átlagos testsúlya 2—2,5 kg, évi tojástermelő-képessége 120, tojásainak súlya 48—50 g. Termelése a mai (hibridekéhez keimst kicsi, de értek már el tenyésztők, nem különösebb befektetéssel, 180—200 db-os hozamot Is, amely egy díszbaromfitenyésztö számára eléggé ко moly eredmény. Számos nagyon szép színváltozatát ismerjük. A tenyésztők legkedveltebb színváltozató a chamois, ezen kívül Ismerünk fekete, fehér, arány, ezüst, tarka változatokat is. Mint számos dísz-fajtának, ennek is van törpe változata, amely szintén kedvelt. Testsúlya 800 —900 g, tojástermelése szintén eléri az évi 120-at, nagysáfeír 35—40 g. Kecsesebb, és tyúk, ugyanakkor sokban egyetlen tojás sínes. A termelési év első felében még kifogástalan a héj szilárdsága, a szalmával bélelt fészekben a hampshire tojások általában jól kibírják, hogy egyszerre 4—5 tyúk tapossa és tologatja őket. Több hónap után azonban — s főleg majd a nyári hőségben — ahogyan gyengül a héj, egyre több tojás esik áldozatul, söl. a tyúkok könnyen rá is szokhatnak a tojásevésre. Lassan azért javul a helyzet, 4—5 tyúknál több ni. semmiképpen sem fér el egy fészekbe, így kénytelenek az üreseket is elfoglalni. Egyre több lesz az olyan tyúk, amelyik egy bizonyos fészket megszeret, s aztán már ahhoz és nem a túlzott zsúfoltsághoz ragaszkodik. CSŰRI ISTVANNÉ finomabb formákat mutat, végtelenül kedves színfoltja baromfiad varunknak. A kakas törzse nyújtott felépítésű, vállbán széles, hátrafelé elkeskenyedő, közepesen hosszú. Nyaka középhosszú, meglehetősen egyenes, dús tollazatú. Közepesen hosszú, dús nyeregtollazat borítja. Melle telt, legömbölyített, magasan álló. Szép tollú szárnyai szorosan a testhez simulnak. Farka dús tollazatú, egyenes tartásit, erősen ívelt, széles sarlótollakkal. Hasa jól fejlett, combjai rövidek, erősen tollazottak. Középbosszú lábai tollatlanok, kékessziirke színárnyalatúak. Közepes egyenesen álló fejét hosszú tollú bóbita borítja, mely a fejtetőn sugáralakú, hátrafelé egyenletesen szétoszlik. Börfüggelékei módosultak áll- és pofaszakállá, melyek sűrű tollazatúak. Füllebenye kicsiny, a bóbita és a szakáll takarja. Csőre kissé ívelt, erős, jól fejlett orrnyílással rendelkezik, kékesszürke. Szeme barna. A tyúk finomabb, kecsesebb felépítést mutat a kakasnál. Tollazata szorosan testhez simuló, fényes. Bóbitájának tollstruktúrája egyszerűbb, tömött, gömbülyded. Áll és pofaszakálla tömött tollazatú. Reméljük, hogy hazai kiállításokon minél több, szép, a fajtestandardnak megfelelő egyeddel találkozunk majd a jövőben. KESZTHELYI TIBOR Hogyan készítsünk ayúlketrecet, baromfióiat, galambdúcot és égyéb állatszállást Erre a kérdésre ad kimerítő feleletet Jozef Zaoral ' praktikus, azonos cfmű kézikönyve (Príroda, 203 old., 7197 ábra, ára kartonba fűzöve Kčs 12, —). A szerző arj'ól tájékoztatja a kisállattenyésztőket, hogy miképpen létesíthetnek megfelelő szállásokat állataik számá- ra. A tenyésztés sikertelenségét olykor az állategészségügyi szemszögből meg tnem felelő öl is okozhatja. Azonkívül a csúnya külsejű őlak kellemetlenül hatnak a környezetre. A tenyésztőnek- tudnia kell, hogy nem minden állat egyforma igényű. Némely állatnak meleg, száraz környezetre van szüksége, más állat viszont sok vizet igényel. Egyben azonban az állatok követelmé•nyei közel állnak egymáshoz, ugyanis mindegyiknek .sok tiszta és friss levegőre van szüksége. A könyvecskében a ta-nyésztö számára számos igen szükséges tudnivalót talál az ólak helyes építésével kapcsolatban. Az egyes állatok számára építésre kerülő szállások ábráit egyszerű, mindenki számára érthető magyarázat kíséri. A szerző többéves tapasztalatait vetette papírra, amelyek tájékoztatási nyújtanak a pénzügyileg elfogadható új építőanyagokról, de tanácsot adnak a hagyományos anyagokról is. Az . egyes fejezetek Ismertetik a nvül, a kaparó- és a vízi baromfi, a galamb, a kecske elhelyezésére szolgáló ólak és házak különböző anyagokból történő elkészítésének módjait. A könyv foglalkozik továbbá-a "kutyaólak, valamiait a prémes állatok elhelyezésére szolgáló ketrecek, ólak és kifutók elkészítésével. Külön fejezetben szól az egyes állatfajták számára alkalmas és célszerű belső berendezésekről, amelyeket ábrákkal egészít ki. Végül áttekintést nyújt a szükséges szakipari , (tetőfedő, bádogos, asztalos, lakatos, üvegező és mázoló) munkákról. Zaoral: Hogyan készítsünk nyúlketrecet. baromfióiat. galambdúcot és egyéb állatszállást című kézikönyve hasznos tanácsadója nemcsak a kezdő, de a topasz, fialt kisállattenyésztöknek is. —Li — A PADUA! TYÚK
