Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-10-30 / 43. szám
4 .SZABAD FÖLDMŰVES 1-1971. október 30. Napjaink problémáiról „Szántani — ne szántani?“ — a hamletihez hasonló kérdés úgyszólván naponta felvetődik a mezőgazdászok körében. Sokan a szaksajtóban gyakran ismertette csökkentett talajművelésben látják a dolgok megoldását, mások viszont ellene vannak az elvnek. Hol az igazság? Itt is, ott is. Ha a kérdést a mindenkori szakszerűség szempontjából akarjuk megoldani, akkor minden esetre a klimatikus talajviszonyukkal összhangban kell elbírálni a felvetett módszert. Minden szántás lehet jó és rossz. Az agrotechnikai és mechanikai alapkövetelményektől, a • talaj állapotától és vízkészletétől függetlenül végzett szántás már eleve nem teljesítheti feladatát. A hantos nyári szántás rögössége miatt üreges talajt eredményez. Lehet, hogy szemre megfelelő az ilyen talajon készített magágy, de a föld felszíne alatt olyan nem kívánatos körülmények uralkodnak, melyek egyetlen csírázást, kelést idéznek elő, majd télen (száraz fagyok esetén) a hajszálgyökerek zömének elfagyását, a növények pusztulását, jobb esetben teljes legyengülését eredményezik. Sajnos, sok helyen ez a helyzet áll fenn idén is. Ott, ahol a kombájnok és a traktorok az aránylag nedves talajt tiporták, majd későn lett elvégezve a tarlóhántás, rossz szerkezetű, nehezen megvűvelhető, úgyszólván szánthatatlan talajokat kaptak. A búza vetési határideje már lassan a gazdaságok körmére égett, s még mindig az idézett kérdésen törték a fejüket. Ha szántanak, a kemény talajokon tönkremennek a a gépek, s a magágy mégis rossz lesz,- ha viszont várnak, eltolódik az agrotechnikai határidő; ,mi lenne, ha a szántás mellőzésével készítenénk elő a talajt? — kérdezték egyesek. Erre a kérdésre csak a helyi adottságok mérlegelése után, az említett módszer elméleti előnyeinek és hátrányainak figyelembe vételével lehet választ adni. Természetesen a szántás mellőzésével, alkalmas porhanyltó eszközök bevetésével, talajfordítás nélkül is el lehet készíteni a magágyat, persze, csak egyes elővetemények után. A felületi porhanyltó eszközökkel — gruber, kultivátor, borona — mintegy 8—10 cm mély, porhanyó vetőágyat készíteünk, elvégezzük a vetést, majd gyűrűs hengerekkel tömörítjük a talajt, hogy elősegítsük a magok vízfelvételét. A magvak ezen esetben sekélyebben kerülnek a földbe, de az őszi vízellátás körül nem lesz probléma, csupán a tavaszi körül, főleg ha kevés csapadék hullik tavasszal. Az ilyen talajban azonban sokkal kisebb a kifagyás veszélye, mert az őszi csapadék behatol a talajba és a gyökérzet körül üreg nélküli tápkörzetet létesít. A szántás teljes mellőzése — normális viszonyok közéitt — még a kevésbé kötött jellegű talajoknál sem lehet indokolt. Egyes években, amikor jó elővetemény után készítjük elő a talajt a sekélyen gyökerező őszi kalászosok alá, indokolható, sőt helyeselhető a szántás mellőzése, de minden második évben feltétlenül meg kell szántani ezeket a parcellákat is. Nehéz, kötött talajokon a szántás elmaradása csak szükségmegoldás lehet. Itt legfeljebb az évente egyszeri szántás elvéről lehet beszélni. A jövőre nézve tanácsolom, hogy ne végezzünk se több, se kevesebb műveletet, mint amennyit az agrotechnikai elvek megkövetelnek. A tarékosság azonban csak addig indokolt, amíg az észszerűség határain belül marad. Az ökonómiai elveknek összhangban kell lenni az agrotechnika kívánalmaival, különben hozamcsökkenéssel kell számolni. Természetesen a talajok „túldolgozása'1 sem ésszerű, mert ez nemcsak többletkiadással, de egyéb kellemetlen következményekkel is jár. Normális viszonyok között, a tarlóhántáson kívül elég egyszer szántani, a továbbiakban csak talajforgatás nélküli porhanyítást végzünk. Az idei aszályos időjárásból kiindulva ajánlom, hogy amennyiben a jövőben is hasonló problémák elé állítaná az időjárás a termelőket, úgy ne várjanak az esőre, de ne is szántsák a kemény, szánaz talajokat. A felületi talajporhanyító segítségével, fordítás nélkül, porhanyítással készítsék elő a vetőágyat, mert a legfontosabb, hogy az agrotechnikai időpontok (talajelőkészités, vetés stb.) pontosan be legyenek tartva. Ilyen magágyba ne vessünk mélyen (4—5 cm), és vetés után feltétlenül hengerezzük le a talajt. A VETÉS UTÁNI HENGEREZÉSRÖL A vetés utáni hengerezés jelentőségét nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Különösen akkor nem, ha az elővetemény lekerülése és a búza elvetése között csak rövid idő áll rendelkezésre, és a talaj szántás utáni természetes ülepedésére már nem lehet számítani. Nagy szárazság esetén a hantok között sok a légüres tér, s így lényegében egy szervesen nem összefüggő konglomerátum jön létre, amit csak hengerezéssel lehet megszüntetni. Több évtizedes gyakorlati és a talajműveléssel kapcsolatos kutatási munkám tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy az őszi búzát vetés után még akkor is le kell hengerezni, ha a magot tökéletesen előkészített porhanyó magágyba vetettük. A vetést követő hengerezés lényege, hogy a henger a maghoz szorítja a földet, miáltal biztosítható a talajnedvességnek a maghoz való áramlása, a mag időbeni csírázása. Mindez egyenletes csírázást, kelést, fejlődést és érést eredményez, ami a jó hozam alapja. Milyen hengert használjunk? Egyesek a sima henger mellett kardoskodnak, én azonban nem osztom a nézeteiket. Dél-Szlovákia búzatermő vidékein általánosak a száraz, hónélküli fagyok, s a tél végén, tavasz elején jelentkező viharos szelek feltétlenül széleróziót — deflációt — okoznának- Ennek következtében kellett több száz hektár őszi búzavetést kiszántani Szlovákiában, ez év tavaszán. A sima hengereket azért nem tanácsos vetés után használni, mert a csapóesők hatására az erre hajlamos talajok könnyen megcserepesednek. Ha ez a búza csírázása vagy kelése idején történne, akkor fogasolni sem tudnánk — a megcserepesedett talajréteg feltörése céljából —, mert a fogasolás a növényzet pusztulását jelentené. A gyűrűs vagy a Cambridge hengerek előnye, hogy ezeknél nem áll fenn az említett rossz hatás, barázdás, hullámos talajfelületet hagynak hátra, ami hathatósabb védelmet nyújt a szélerózió és a növényzet kifagyása ellen. Az őszi búzák elvetése utáni talajtömörítés kérdése már nem képezi vita tárgyát a szakemberek körében. Csupán az alkalmazott eszközök körül folyik a vita, azt azonban az eltérő termelési és klimatikus viszonyoknak lehet tulajdonítani. A sima-hengert alkalmazók könnyűfogasok bevetésével igyekszenek csökkenteni a sima-hengerek nem kívánatos hatását. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a fogas henger utáni használata — legyen az bármily könnyű — nem oldja meg a helyzetet, mivel a fogas kimozdítja a henger által beszorított magot, s ezzel semlegesíti azt a hatást, amit éppen a hengerezéssel akartunk elérni. A vetés utáni hengerezés a jó vetőmag létesítésének alapvető kívánalma. Minél könnyebb jellegű a talaj, annál indokoltabb a hengerezés. Nedves időben azonban csakis a talaj állapotának megfelelően szabad hengerezni. A nedves talajt akkor se hengerezzük, ha az nem ragad a hengerhez, mert a mélyebben fekvő, nedves talajréteg összenyomása biológiailag inaktív, rossz talajtulajdonsággal bíró konflomerátumot eredményez. Ilyen talajban a növény gyökérzete nem kap elég levegőt, a növényzet megsárgul és visszamarad a fejlődésben. Ezt a hibát a későbbiekben már nem lehet jóvátenni. A hengerezés idejét tehát a talaj jellege és szerkezeti állapota szerint kell meghatározni. Ott, ahol nincs gyűrüshenger, bevethető a Cambridge vagy a Kroskij henger is. Ne alkalmazzuk a sima, a szöges vagy tüskés hengereket: A gyűrűs hengerek vetés utáni alkalmazása nagyban elősegíti a jó áttelelést. a minimumra csökkenti a kifagyott vagy felfagyott növények számát, egyenletesebbé teszi a kelést, a fejlődést stb., s így hozzájárul a hozamok kedvező alakulásához, a termelés eredményesebbé tételéhez. 'Prof. dr. dr. Ing. h. c. FRIDECZKY ÁKOS DrSc Felhívjuk azon olvasóink figyelmét, akiket kiváltképpen érdekel a cukorrépa, elsősorban az új fajta, a „Slovmona H“ termesztése, hogy lapunk következő számában átfogó írást közlünk a Buöanyl Szakosított Növénynemesítő Állomás kísérleti eredményeiről, az állomás szakembereinek a cukorrépatermesztés szakaszán szerzett kísérleti tapasztalatairól, stb. A két oldal terjedelmű anyagot a nemesítő állomás dolgozói írták olvasóink számára, hogy ezáltal ig hathatósan hozzájárulnak hazánk cukorrépatermesztése színvonalának további fellendítéséhez. Felhívjuk az érdeklődők, de elsősorban az egyes mezőgazdasági Üzemek felelős dolgozóinak figyelmét, ne szalasszák el a kínálkozó lehetőséget, hiszen értékes, a gyakorlatban jól hasznosítható tapasztalatokra tehetnek szert! A SZERKESZTŐSÉG Jobb is lehetett volna A Mýtne' Ludany-i szövetkezet (levice! járás) dolgozói Is a földeken szorgoskadnak. Hatvan hektár cukorrépa és 140 hektár, kukorica termését kell begyűjteniük. Igaz, az átlaghozamok lényegesen gyengébbnek mutatkoznak, mint amennyit a termesztett fajtáktól elvártak, de hát ez már így van a mezőgazdaságban: vetéskor még senki sem tudja, mennyit takaríthat be. Idén, mint általában mindenütt, itt is beleszólt az időjárás a hozamok végső alakulásába. Az 1585 hektáros gazdaság földjeinek' 70 százaléka dombos terület, s így az öntözéses gazdálkodásra történő áttérés szinte lehetetlen. Ezért a hozamok alakulása elsősorban az időjárás kényekedvétől függ. Az öntözhető földeken főleg a zöldségfélék termesztését szorgalmazzák, ami érthető is, hiszen a kertészet hozzávetőlegesen .70 ezer. korona termelési értéket, j biztosít a szövetkezetnek hektáronként. Nem valami rózsás a helyzet a munkaerők szempontjából sem. A 30 hektáros kertészet, továbbá a szőlészet és gyümölcsészet is sok kézi munkát igényel, s így a kapások körül bizony gyakran sok a probléma. A gazdaság bevezette a vegyszerek használatát is, amivel sikerült lényegesen csökkenteni a munkaerő-szükségletet. Mindennek ellenére 20 hektárral csökkenteni kellett a cukorrépa területét is. Idén 60 hektáron termett cukorrépa a nevezett szövetkezetben. A kapások termesztési területét négyévenként istállótrágyázzák, de nem feledkeznek meg a műtrágyák adagolásáról sem. A cukorrépa alá idén 650 kg tiszta tápanyagot adtak hektáronként, NPK formájában. Vegyszeres gyomirtást is végeztek, de a kedvezőtlen időjárás következtében ez a beavatkozás nem volt eredményes. A gyomirtást végül is kézzel kellett elvégezniük. Három évvel ezelőtt 450, a múlt évben pedig 480 q volt a szóbanforgó növény átlaghozama. Idén 420 mázsás hektárhozamra van kilátás. A termény betakarítása félig-meddig gépesített módszerrel történik. — A következő évben szeretnénk áttérni a Slovmona termesztésére — mondta Adami János, a szövetkezet elnöke. — A járás területén már több helyen termelik ezt a fajtát, s jó véleménnyel vannak róla. A vetést úgy szeretnénk elvégezni, hogy ne kelljen egyelni.'Természetesen a vegyszerekről sem feledkezünk meg, sőt a gépesítés,szakaszán is szeretnénk előbbre lépni. Ha tervünket sikerül valóra váltani, akkor a minimumra csökkentjük ezen növény munkaerő-szükségletét, eredményesebbé és gazdaságosabbá tesszük ezt a termelési szakaszt is. A szóbanforgó szövetkezet idén a KC-4 mágyar kukorica fajtát termesztette. A 140 hektáros területen mintegy 40 q átlaghozamra számítanak a gazdaság vezetői. Szerintük ez nem sok, hiszen ez a fajta kedvező körülmények között 60—70 mázsát is ad egy hektáron. A kedvezőtlen csapadékmegoszláson kívül abban látják a sikertelenség fő okát, hogy az egyelés helytelenül volt elvégezve, s nem volt meg a kellő egyedszám. A tapasztalatokból okulva elhatározták, hogy bevezetik a szemenkénti vetést, az egyelés nélküli termelést és a vegyszerek használatára is nagyobb gondot fordítanak. Pár év múlva egyetlen „kapavágás“ nélkül szeretnék termeszteni ezt a kultúrnövényt. • -bor-A hüvelyesek termesztésének távlati fejlesztési terve II. A hüvelyesek termesztésének fejlődése Szlovákiában A háború utáni években állandóan Ä csökkent a hüvelyesek vetésterülete. A termesztési terület nagyságának csökkenésével párhuzamosan csökkenő tendencia volt tapasztalható a hüvelyesek évenkénti össztermelésében Is, mivel az' átlaghozamok lényegében azonos színvonalon mozogtak. Az áttekintés szempontjából érdemes megemlíteni, hogy 1936-ben például még 22 087 hektáron termesztettek étkezési és 16 779 hektáron egyéb hüvelyest. Ebben az évben 26,9 ezer tonna étkezési hüvelyest produkáltunk. 1948-ban 15191, 1960-ban 10 480; 1969-ben pedig már csak mintegy 5000 hektáron termett étkezési hüvelyes. Az utóbbi évek közül 1967- ben állt be a hüvelyesek vetésterületének legnagyobb mértékű csökkenése, s ami csak súlyosbította a helyzetet, hasonló irányzat volt tapasztalható a takarmányozási célokat szolgáló hüvelyesek termesztésében is. Csehországban is hasonlóan festett a helyzet. Úgyszólván minden termelő tisztában van a szója termelésének jelentőségével. Szlovákiában ennek ellenére viszonylag kis területen termesztik ezt a növényféleeéget. A legnagyobb területen — 2631 hektáron — 1949-ben termesztettük ezt a növényt, s azóta állandóan csökkent ez a mennyiség olyannyira, hogy a múlt évben már csak 350 hektárt vetettek be szójával. 1948-ban 2,9 ezer tonna, 1969-ben pedig csak 408 tonna volt az évi össztermelés szójából. A termesztési területek nagyságának csökkenése és a hektárhozamok rosszabbodása az évi össztermelés lényeges csökkenését eredményezte. Míg 1964-ben például 14,2 ezer tonna étkezési hüvelyest termeltek üzemeink, addig 1969-ben már csak 4,3 ezer tonna volt az évi össztermelés. Hasonló vólt a helyzet a takarmány, hüvelyeseknél is, de az e téren mutatkozó hiányosságok nem voltak olyan szembetűnők, mert a hiányzó takarmányokat hüvelyes keverékkel valamint gabona-hüvelyes keverékekkel pótolták. A helytelen 'jéjlő’dés okai A vetésterületek, a hektárhozamok és az össztermelés alakulásának részletes tanulmányozása, elemzése igazolja, hogy Szlovákiában kedvező feltételek vannak az étkezési és takarmányozási célokat szolgáló hüvelyesek — beleértve a szóját is — termesztésére. Ezt igazolja egyébként a két háború közötti fejlődés és a termelés akkori színvonala is. Az 1920— 1938-as időszakban 12,5—13 mázsa, az 1948—1959-es időszakban pedig 13,3—18,5 mázsa volt az étkezési hüvelyesek átlaghozama. Az utóbbi öt évben sajnos már csak 10—11 mázsa körül mozogtak az átlaghozamok. A helytelen fejlődés eredője abban van, hogy a termelők és egyes felelős szervek nem értékelték kellően a hüvelyesek termesztésének jelentőségét. A mezőgazdasági dolgozók figyelme elsősorban a gabonafélék és egyes technikai növényféleségek termesztése színvonalának fellendítésére összpontosul, s így a többi növény termesztésének fejlődése háttérbe szorul. A kedvezőtlen fejlődés okozói három fő csoportba oszthatók. Első helyen kell megemlíteni a hüvelyesek termesztésének kedvezőtlen ökonómiáját. Az állami felmérések és összehasonlítások bizonyítják, hogy a borsó termelése például csak akkor kifizetődő, ha az átlaghozam eléri a 14—15 mázsát. Itt kell megjegyezni, hogy a nevezett növény 10 mázsánál nem igen adott többet szlovákiai viszonylatban. Sajnos, a kutató állomások a többi hüvelyesnél nem figyelik a termelés gazdaságossági mutatóinak alakulását, de feltételezhető, hogy a bab, a lencse stb. termesztése szakaszán is hasonló a helyzet. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy 3—5 q átlaghozam mellett egyetlen gazdaság sem nevezné gazdaságosnak a lencsetermesztést, mivel ez csupán 3—4,5 ezer korona bevételt jelent hektáronként. .Sajnos, még ennél is rosszabb a helyzet a takarmányozásra használt hüvelyesek termesztését illetőleg. A fei. mérések rámutatnak arra is, hogy minél előbb lényeges változtatást kell eszközölni a gazdaságossági ösztönzők szakaszán, ha azt akarjuk, hogy némileg javuljon a hüvelyesek termesztésének színvonala. Ezen termelési ágazat gépesítésében jelentkező bökkenők is lényegesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a termelők elidegenkedjenek a hüvelyesek termesztésétől. A hüvelyesek betakarítását — egy vagy kőtfázisos módszer — a gabonakombájnokkal kell elvégezni a termelőknek, mert speciális betakarítógépeik nincsenek. Különösen a bab és a szója igényes a betakarítási munkálatokkal szemben, mivel ezen növények hüvelyei közvetlenül a föld felett helyezkednek el, s így a gép felszedő szerkezete vagy nem ári el, vagy szétroncsolja azokat. Ennek következtében néhol óriásira növekszik a betakarítási veszteség. A speciális lagrotechnikábari mutatkozó hiányosságok elsősorban a hektárhozamok alakulására vannak kedvezőtlen hatással, de ezzel együtt a vetésterületek alakulását is befolyásolják. Igaz, hogy a hazánkban termesztett fajták hozamok szempontjából vetekednek a külföldi fajtákkal, de az agrotechnikai intézkedések pontos kidolgozását a kutató intézetek még mindig nem bocsátották a termelők rendelkezésére, s így azok nem tudtak a szükségletnek megfelelően eljárni a termelés során. Az utóbbi években egyes helyeken már a hüvelyeseket is öntözéses gazdálkodás útján termelik, persze anélkül, hogy az agrotechnikai' Intézkedéseket lényegesebben megváltoztatták volna. Elterjedtek a kártevők, a betegségek, s a hozamok bizony itt sem jobbak, sőt némely esetben rosszabbak, mint a hagyományos termesztés mellett. A felmérések arra is rámutatnak, hogy az öntözéses gazdálkodás útján termesztett hüvelyesek csupán 5—10 százalékkal adnak jobb, gazdagabb termést, holott ennek a mutatónak sokkal markánsabbnak kellene lennie, ha az említett problémákat maradék nélkül megoldanánk. (Folytatjuk.)'
