Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-10-30 / 43. szám
1871. október 30. SZABAD FÖLDMŰVES Magyarországi tapasztalat A tenyésztés szerepe a hús- és tejtermelés növelésében Ezen Írásomban bárom olyan tenyésztéstechnikai eljárásra kívánom felhívni a figyelmet, amely nem áj, de ma is időszerű. Az egyik kérdés valamennyi üsző leelletése, a második az üszők tenyészbevételének ideje, míg a harmadik probléma a két borjazás közötti időszak szerepe. Az üszők elletése Ha csak annyi üszőt elletünk le, amennyi a tehénállomány utánpótlására szükséges és az üszők kiválogatása az anyai termelés alapján történik, akkor a tehénállományban a tejtermelőképesség az anyai részéről nem javul. A származás szerinti kiválogatás megbízhatósága, illetve annak valószínűsége, hogy az utód anynyit fog termelni, mint az anyja, igen kicsi, mindössze 5 százalék. Ezzel szemben minden üsző leelletésének nagy előnye abban rejlik, hogy saját termelésük alapján tudjuk kiválogatni azokat az egyedeket, amelyeket a tehenek utánpótlására használunk fel. Ebben az esetben a borjúszaporulat is nőni fog, ez egyidejűleg több vágómarhát és újabb tenyészállatokat eredményez. Ha 100 tehén után 30—32 üszőt tudunk leelletni, akkor ezekből már 10—12 tehenet selejtezhetünk és még mindig marad annyi elsőborjas tehén, amennyi az utánpótlásra szükséges. Vizsgálataink szerint ezzel az eljárással az üszők kifejlett tehén korban egy átlagos termelőképességű magyartarka tenyészetben >kb. 400 kg tejjel termelhetnek többet, mint a tehenek átlagos termelése. Nem kell az összes leellett üszőt az első laktácló végéig megtartani, mert már egy-két hónap után is ki tudjuk a várható laktációs termelést számítani, illetőleg megállapíthatjuk, hogy mely egyedeket érdemes megtartani. Kétségtelen, hogy a férőhely szükséglet ebben az esetben átlagosan mintegv 3 százalékkal több lesz, de ezt a beruházási költséget a termelési többlet 2 év alatt amortizálja. Ha tehát minden üszőt leelletünk és saját termelésük alapján az első laktációban termelési selejtezést hajtunk végre, akkor olyan tehenek maradnak meg, amelyek össztermelésükben a legnagyobb szelekciós előrehaladást biztosítják. Ezzel az eljárással 5 év alatt fokozatosan lecserélhető a teljes állomány és azonos takarmányozási és tartási viszonyokat feltételezve a tejtermelés az egész állományban 300—400 kg-mal növekszik. E kérdésre azért térem vissza ezen a helyen, mert sok üzemben folyik ma — a dotáció érdekében — az üszők leelletése, de ezt csak nagyon kevés helyen kapcsolják össze a termelési selejtezéssel. E nélkül pedig minden üsző tenyésztésbevétele sem szolgálja a tenyésztési előrehaladást. A nőivarú állományra alapozott szelekciót tehát nem szabad számításon kívül hagyni — különösen ott, ahol a bikák ivadékvizsgálatának lehetősége korlátozott. A gyorsabb előrehaladás érdekében érdemes lesz minden tenyészetben az említett módszert bevezetni. Az üszőK tenyészbevételének időpontja A tenyészbevétel ideje több fontos értékmérő tulajdonságra gyakorol befolyást. A tenyésztésbevétel idejének helyes megválasztása — különösen a korábbi tenyésztésbevétel érdekében végzett megfigyelések és vizsgálatok számos adatai bizonyítják — az eddigi gyakorlattól eltérően — a korábbi tenyésztésbevétel eredményességét. A tenyésztésbevétel idejének a tejtermelésre gyakorolt hatásáról alkotott vélemények megegyeznek abban, hogy a kései borjazás a „túlvárakoztatás“ kedvezőtlenül hat a tejelésre. A takarmányozás irányításával — az általános fejlettség okszerű határokon belüli mielőbbi elérésével — már az első laktáció tejtermelése sem marad el a későbbi laktációk tejhozamától. A magyartarka elsőborjas tehenek életkora — az elléskor 30,1 hónap, ami azt jelenti, hogy a tenyésztésbevétel 21 hónapos korban történik. A másik adatfelmérés szerint a termelőszövetkezetek csak 36 százalékában fedeztetik be 18 hónapos korban az üszőket. Ugyanezen adatfelmérés szerint a termelőszövetkezetek 15 százalékéban 21 hónapnál idősebb korban történik az üszők tenyésztésbevétele. Korábbi széleskörű vizsgálataink szerint az elsőborjas tehenek tejhozama nem csökken, ha 18 hónapos korban történik az eredményes termékenyítés. Ez azt jelenti, hogy a 27—28 hónapos korban történő borjazás nem hátrányos a tejtermelés szempontjából; Az ilyen tehenek életteljesítménye sem kevesebb, mint a 30 hónapos korban borjazottaké, ugyanakkor az átlagos borjúszaporulat 0,4 borjúval több. Ha ezt populációra vetítjük ki, akkor ez a borjútöbblet jelentős. A jelenlegi 21 hónapos korban történő tenyésztésbevétel növeli a felnevelés! költségeket és rontja az ágazat termelési mérlegét. Ha 3 hónappal korábban történik az üszők tenyésztésbevétele, az kb. 1500 forintos megtakarítást tesz lehetővé. Célszerű lenne tehát azokban az üzemekben, ahol a tenyésztésbevétel nem 18 hónapos korban történik, a kérdést felülvizsgálni és az üszők korábbi tenyésztésbevételét mielőbb bevezetni. Mivel az állatok hasznosságát tejtermelésük és ezen belül elsősorban életteljesítményük alapján kell megítélni, nem lehet közömbös előttünk a' korábbi tenyésztésbevétel kérdése, ha ez kedvezőtlen befolyást nem gyakorol, s ugyanakkor a gazdaságosságot növeli. A két borjaz’ás közötti idő Ismert tény, hogy a tehenek termelését és szaporodását nem lehet egymástól elválasztani. Borjazás nélkül nincs tejtermelés, nincs hosszú, hasznos élettartam. A borjazások gyakorisága tehát jelentős mértékben befolyásolja a termelést. Sok szarvasmarha-tenyésztő azon a véleményen van, hogy a tehenek ivarélete és bőséges tejtermelése egymásnak ellentmondó tulajdonságok. A nagy tejű teheneket ezért csak az ellés utáni 3. hónap végén kívánják fedeztetni. Ezekhez a szempontokhoz járult még a magzatburok, különböző okok miatti későbbi eltávozása, amely az első fedeztetés időpontját szintén kitolta. Az Országos Állattenyésztési Felügyelőség adatai szerint 1970-ben országosan a két ellés közötti időszak 16,6 hónap volt. Ez az idő túl sok. A két ellés közötti időszak növekedése csak az elléstől ellésig tejhozamra kedvező. Az egy év alatt termelt tejmennyiség már csökken, ha a két borjazás közötti időszak nő. így például kb. 7 százalékkal kevesebb lesz az egy év alatt termelt tej, ha a két ellés közötti időszak 12 hónapról 16 hónapra emelkedik, mert a 300 napon túl eső időszakban a tejhozam csökkenő irányzatot mutat. Ez a csökkenés az életteljesltményben fokozott mértékben jelentkezik, öt éves használati időtartam esetén, az azonos képességű tehén már 18 százalékkal több tejet ad, ha 12 hónaponként borjazott, mint akkor, ha a két ellés közötti időszak 16 hónap. Igen jelentős a születendő borjak számában bekövetkező változás is. Ha a tehén használati idejét öt évnek vesszük, akkor az egy évre eső ellésl százalék 12 hónapos borjazás közötti időszak esetében 100. Ahogy nő a két ellés között eltelt Idő, úgy csökken a születendő borjak aránya. Ha 16 hónap a két ellés közötti időszak, akkor az egy évre eső ellesi százalék már csak 67, vagyis ilyen borjazási időközzel 100 tehénből évente csak 67 ellik el. Ez viszont azr Jelenti, hogy ЗЗ’’ százalékkal kevesebb borjúra lehet számítani akkor, ha nem 12, hanem 16 hónap az ellési forgó. Ezek az adatok úgy vélem, hogy már magukban is elég meggyőzőek ahhoz, hogy a két borjazás közötti időszak csökkentése indokolt. Az éves tejtermelésben mutatkozó különbség 8—9 százalékot tesz ki. Ennyivel több tejet termelhet azonos képességű tehenekkel a tehenészet, ha a két borjazás közötti időszak nem 16, hanem 13 hónap. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ,a két borjazás közötti időszak csökkentése növeli a szelekció lehetőségét is. Abban az , esetben, ha több a borjú, több az üsző, akkor több egyedből lehet tenyésztésre válogatni. A szelekciós bázis tehát nő. A 16 hónapos két borjazás közötti időszakhoz viszonyítva 20 százalékkal nő a szelekciós bázis, abban az üzemben, ahol a tehenek 13 hónapra ellenek. Az ideális d 12 Hónapos ellési forgó A felsorolt előnyök ismertetése után felvetődik a kérdés, hogy az ellés után tehát mikor fedeztessük be a teheneket? A válasz erre: úgy, hogy minél jobban megközelítsük az ideális 12 hónapos ellési forgót. Azért sem célszerű a tehenek termékenyítésével tovább várakozni, mert kb. csak 60 százalék fogamzik az első inszeminálás után, s így tekintélyes részüket a következő ivarzási ciklusban lehet már csak megtermékenyíteni, ami azt jelenti, hogy az elméletileg két ellés között legkedvezőbb 12 hónapot gyakorlatilag nem lehet megvalósítani. A két borjazás közötti időszak csökkentése hústermelésünk növelésének igen jelentős függvénye. Ugyanakkor lehetőséget ad a hasznos élettartam és a tenyésztési előrehaladáshoz szükséges szelekciós bázis növelésére is. Számításaink szerint ezzel a gyakorlatban gyorsan és egyszerűen megvalósítható tenyésztési rendszabállyal tehenenként évente mintegy 100 kg hízómarha-élösúllyal és kb, 200 liter tejjel termelhetnénk többet. Dr. Czakó József, Állattenyésztési Kutatóintézet A termelés eredményesebbé tételét szorgalmazzák A komérnói járásban is teljes 94 ütemben haladnak ez őszi munkák. A járási mezőgazdasági társulás főagronómusának. Ing. Janeöka Milan tájékoztatása szerint, idén 18 ezer 781 hektár területen kell földbe juttatniuk az őszi búzát, a cukorrépát 2272 hektárról, a kukoricát pedig 12 ezer 861 ha területről kell betakarítani a Járásban. A mezőgazdasági üzemek dolgozói minden alkalmas percet kihasználnak, hogy minél előbb pontot tehessenek a szóbanforgó munkálatok után. Október 17-ig 965 hektárról gyűjtötték be a cukorrépát, s mintegy hatezer hektárról a kukoricát is biztonságba helyezték. A nevezett növényeknél 350, illetve 45 q átlaghozamra van kilátás. Az említett időpontig a tervezett terület 90 százalékán elvetették a búzát, és így minden remény megvan arra, hogy kedvező időjárás esetén agrotechnikai határidőn belül végeznek ezzel a feladattal. Szombaton az 1762 hektár mezőgazdasági földterületen gazdálkodó ímeli szövetkezet határában is nagv volt a sürgés-forgás. Teljes „gőzzel“ folyt a termésbetakarítás. Jakubács Imrét, a gazdaság agronómusát a földeken találtuk — éppen a betakarító gépek munkáját ellenőrizte. Elégedetten nyilatkozott az „Oros“ adapterek munkájáról. A nevezett szövetkezet idén 396 hektáron termelt kukoricát, ebből 146 hektár jut a „félhektárokra“. Amikor az eredmény felől érdeklődtünk, Jakubács elvtárs a szövetkezet székházába Invitált bennünket. — mondván, nem árt, ha bepillantunk az előző évek eredményeiről szóló feljegyzésekbe is. Mint később megtudtuk, jakubács elvtárs. 1966-ban került a szóbanforgó szövetkezetbe, s azóta bizony sokat léptek előre a termelés színvonalának emelése szakaszán. 1967-ben például 190 hektáron termett kukorica, s mindössze 29,97 q átlaghozamot adott. A máit évben 240 hektáron már 45 q átlaghozamot értek el, idén pedig ágy lest a helyzet, hogy elérik a 47 q átlagot is. A termelési eredmények Javulása persze nem a véletlen müve. A gazdaságban egyre nagyobb gondot fordítanak a tápanyagok ésszerű adagolására. Míg 1967-ben csak 180—200 kg tiszta tápanyagot adtak egy hektárra NPK formájában, addig 1970-ben már 320 kg jutott egy egységnyi területre. Az istállótrágya szempontjából sajnos rosszul áll a gazdaság szénája. Évente mintegy 950 vagon istállétrágya termelődik a szövetkezetben, ami annyit Jelent, hogy ha 300 q trágyát akarnak adni egy hektárra, akkor csak háromszázegynéhány hektár trágyázását tudják megoldani. Ez a menynyieég .tehát még a kukorica termőterületének tápanyagpótlására sem elegendő, nem beszélve arról, hogy az 58 hektáros kertészet, a cukorrépa, a szőlő stb. Is megkívánja a maga trágyaadagját. Sajnos, ez olyan probléma, amit egyelőre nem tudnak megoldani, mert az utóbbi években már így is gondot okozott a szemestakarmányok biztosítása. Igaz, ha a kukorica beváltja a hozzáfűzött reményeket, akkor idén nem lesz baj a szemesekkel, lesz takarmány elég. Az állatok létszámának növelésére azonban egyelőre gondolni sem lehet. De vessünk egy pillantást ismét a számokra. Négy évvel ezelőtt, 1967- ben 182-10 korona volt egy mázsa kukorica termelési önköltsége, amiből 109,40 korona jutott a munkaköltségekre. Ezzel szemben 1970-ben már csak 108,90 koronára volt szükség egy mázsa kukorica előállításához, s ebből mindössze 48,40 korona volt a munkaköltségek értéke. Hogy ml idézte elő a termelés gazdaságosságának fokozódását? A terméshozamok Javulása, a vegyszerek alkalmazása, az új vetési és betakarítási módok bevezetése, a gépesítés színvonalának emelése, stb. — Általában jó tapasztalataink vannak a vegyszeres gyomirtást illetően. Először a kertészetben próbáltuk ki a vegyi készítményeket, s ma már úgyszólván minden növényféleségnél alkalmazzuk a vegyszeres gyomirtást. Az emberek eleinte bizalmatlanul csóválták a fejüket, s már-már úgy látszott, nekik lesz igazuk. A vegyszeres kezelést végzők nem fordítottak kellő gondot az előírások betartására, a munka minőségi elvégzésére. Ez persze az eredményen is meglátszott. A következő alkalommal azonban már szigorúbban ellenőriztük az elvégzett munka minőségét, s az eredmény nem maradt el. A sok fáradtsággal és nagy anyagi ráfordítással járó mechanikai gyomirtás mellett kardoskodók belátták, hogy ez az előnyösebb és gazdaságosabb módszer, s most már maguk kérik, hogy a jövőben az ő kukoricájukat — háztáji földek — is permetezzük be a használt gyomirtókkal — mondta többek között Jakubács elvtárs. A betakarítást egyébként már teljes mértékben gépekkel végzik. A tagok kukoricáját háromsoros csőtörőkkel, a szövetkezetét pedig „Oros“ adapterekkel gyűjtik be. A dolgozók körében felmerült a kérdés, hogy nem lehetne-e az 6 kukoricájukat is adapterekkel begyűjteni, hogy ömlesztett formában vihetnék haza a termést, s ne kellene még odahaza bajlódniuk a morzsolással? A gazdaság vezetői meghányták-vetették a kérdést, s úgy döntöttek, hogy amenynyiben sikerül további adapterokat szerezniük, úgy eleget tesznek a dolgozók kérésének. Egyelőre azonban nem tehetnek az ügy érdekében semmit, mert a három „Oros“-nak van mit csinálni a 250 hektáron, ha időben akarják befejezni a begyűjtést. A szövetkezet vezetői úgy tervezik, hogy 1975-ig 320—330 hektárra — ebbe nincs beszámítva a háztáji területe — növelik a kukorica területét. Ez annál inkább is lehetséges, mivel a Nyitra folyó szabályozása után mintegy 150 hektár rétet vonhatnak be ismét a szántóföldi termelésbe, mert a zabályozás után már nem ált fenn a Talajvíz kártételének veszélye. Ezen a területen elsősorban kapásokat és takarmányféleségeket szándékoznak termeszteni, ami esetleg lehetővé teszi az állatállomány létszámának növelését és az istállótrágyával történő tápanyagpótlás intenzívebbé tételét is. Amint látjuk, az ímeli szövetkezetben valóban megragadnak és kihasználnak minden lehetőséget, hogy az adottságokhoz mérten egyre gazdaságosabbá, színvonalasabbá tegyék a termelést. Kádek Gábor Gondoskodás az újszülött borjakról és malacokról A nagyüzemi gazdaságokban elég nagy kár származik abból, hogy az újszülött borjakat és malacokat szakszerűtlenül gondozzák. Szakkifejezéssel élve: még mindig nagy az újszülött borjak és malacok morbiditása, vagyis még mindig sok újszülött borjú és malac betegszik meg, pusztul el. Az ebből eredő gazdasági kár és veszteség elhárítására, illetve az újszülött állatok megbetegedésének megelőzésére szeretném felhívni az állatgondozók figyelmét. Sokan még ma is a régi szokáshaz ragaszkodnak, miszerint az újszülött malacokat az anyjuktól elkülönítve tartják mindaddig, míg az ellés tel jesen be nem fejeződik. Márpedig esetenként az ellés fél napig is eltart. Ha azonban tudatában vagyunk annak, hogy az újszülött állatoknak egészségük és létük függ az anyatejtol, akkor feltétlenül gondoskodnunk kell arról, hogy a születés után mielőbb szophassanak, vagyis hozzájuthassanak a felbecsülhetetlen értékű föcstejhez. A föcstej ugyanis a különféle tápanyagokon kívül nagyon fontos védőanyagokat is tartalmaz. Ezért az állatgondozóknak arra kell törekedniük, hogy az újszülött állatok szervezetébe ne a kórokozó, hanem a föcstej-eleséggei együtt a védőanya gok jussanak előbb. Ennek a fontosságát még jobban megértjük, ha tudjuk, hogy az újszülött állat emésztőcsatornájának a fala a születés utáni első órákban a kórokozók számára könnyen átjárható, amelyek a jelzett időben szinte akadálytalanul a vérbe törhetnek, s vérmérgezést (szepszist). tehát az állat pusztulását okozhatják. Ugyancsak jó tudnunk, hogy a föcstej s a benne lévő védőanyagok (globulinok, vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek) felszívódásának, a vérbe jutásának a lehetősége a világra jövetel első óráiban a legnagyobb, aztán rohamosan csökken. Ennek tudatában arra kell törekednünk, hogy amint az újszülött malac vagy borjú megerősödik, azonnal szoptassuk meg. Tehát ne várjuk meg a malacozás befejezését vagy a gondozó megérkezését, ha esetleg az ellés éjszaka történt, hanem tegyük lehetővé, hogy az újszülöttek az élet első órájában föestejhöz jussanak. Ha a malacozás, a borjazás nem az ellető-ólban, istállóban történik, a tisztaságról így is gondoskodjunk, az ellő állatnál csakúgy, mint a segédkezönél, valamint a használt eszközöknél. Az állatnak ellés előtt langyos, szappanos vízzel mossuk meg külső nemi szerveit, s aztán alaposan öblítsük le, hogy esetleges szappanmaradvány ne hatástalaníthassa a fertőtlenítő szert, melyet mosás utáni öblítésre, kezünkre, és a segédeszközökre használtunk. Erre a célra a Septonex spray felel meg a legjobban, melyet, sokkal célszerűbben és hatékonyabban hasz-' Hálhatunk az újszülött állatok köldökének, s annak környékének a fertőtlenítésére is, mint a régebbi szereket. A Septonex spray-nek nagy előnye, hogy könnyen használható, s ennélfogva a levágott köldökzsinór kör nyékét naponta lekezelhetjük, s megelőzhetjük a gyakori gyulladásokat. Az újszülött malacokat a köldök rövidre vágása és fertőtlenítése után rakjuk az anyjuk alá, hogy szophassanak „masszírozzák“ a tőgyét, s ez a folyamat méhösszehúzódást vált ki, s a még meg nem született malacok világrajöttét elősegíti. Ezzel az ellés lerövidülhet, s a magzatburkok köny nyen eltávolodnak. Szoptatás előtt ne feledkezzünk meg a tőgyék langyos vízzel való lemosásáról és tiszta ruhával való szárazra törtélésről sem. Ha ezeket a tanácsokat megfogadjuk, nem feledkezünk meg a tiszta alomról, az ellésnél a higiénia betartásáról az új szülött állatok köldökének fertőtlenítéséről, könnyen elkerülhetjük az el hullásból eredő gazdasági károkat. Dr. PATUS SÁNDOR —W M'IIMillH _____________________________________ 5
