Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

1971-10-23 / 42. szám

j9 v teliesímínv-KBüseiv LARGO Z JELENfHO LUHU, gordon setter kan a győztes osz­tályban Világgyőztes címet érdemelt ki. Tenyésztője V. Ha­­mouz, tulajdonosa: Karol Petöcz (Csehszlovákia). (Kucsera Szilárd felvételei) Ä Budapesten mdgrendezett I. Vadászati Világkiállítással, valamint a Nemzetközi CACIB íCutyakiállítással állt kapcsolat­ban az a négy kutya teljesít­mény-verseny, amelyről rövi­­don kívánunk hírt adni. NEMZETKÖZI CACIT VÉREBVERSENY Pilismarót és Visegrád között rendezték ez év szeptember 8—10 közötti napokon a Nem­zetközi CACIT Vérebversenyt. Mindenfajta véreb Indítható volt a CACIT (a nemzetközi munkavilágbajnokság alkalmas­­sági bizonyítványa és a Világ­­győztes címért. A versenyen országonként két vérebbel és egy tartalékkal vehettek részt a nevez"k. Itt a Világgyőztes címet magyar kutya kapta. NEMZETKÖZI AMATJR AGÄRVERSENY A budapesti Galopp-pályán szeptember 20—21-én került megrendezésre a Nemzetközi Amatőr Agárverseny, amelyen minden fajta agár Indítható volt. A tét: a CACIT, és a kate­góriánként kiírt Vllággyöztes cím volt. A versgnyl17 ország­ból 7 kitűnő agárfajta „össze­csapását“ hozta. A magyar és az angol agarak ' versenyét magyar tulajdonban levő ku­tyák nyerték, az orosz agár­fajták versenyében kettős győ­zelemnek tapsolt a közönség, ezt a teljesítményt csehszlová­kiai tenyésztők érték el. Az angol és a kontinentális vizs­lák tudását mezei és mindenes munkában mérték össze. A résztvevők országonként két­­két csapattal, három-három kutyával és egy tartalékkal versenyezhettek. NEMZETKÖZI CACIT VIZSLAVEfcSENY Gödöllőn szeptember 20—22- én került sorra a Nemzetközi CACIT Vizsiaverseny, amelyben 7 ország. 11 csapatot indított. A vizslaverseny nehéz felada­tok elé állította a résztvevő vadászkutyákat. Vizsgázniuk kellett mindenből, amit egy vadászkutyától erdőn, mezőn, sőt a vízben Is megkívánnak. Az erdei munka a nagyvad megtámadásából, a róka- és nyúlvonszalék csapázásáből, bokros terepen végzett rövid­­kerepésből, vadraegállításből tevődött össze. A mezei munka végzésekor főleg jó szimatra volt szüksé­gük a vadászkutyáknak, mert elsősorban a vadkeresésből kellett vizsgázniuk. Fontos bí­rálati szempont volt az is, hogyan viselkedett lövéskor a kutya. A vízi vizsga két részből állt:' 1. Mélyvízből ki kellett hozni a lőtt vadat és szabályszerűen át kellett adni a vadásznak. 2. Élő vadat kellett felkutatni a nádasban. Országonként két-két csapat­tal, három-három kutyával és egy tartalékkal folyt a verseny a CACIT és a Világbajnoki cím elnyeréséért. A Világgyőztes a mezei osz­tályban csehszlovákiai ver­senyző; az úgynevezett minde­nes csoportban pedig osztrák versenyző lett. NEMZETKÖZI CACIT MÜKOTORÉK VERSENY Nem mindennapi feladat elé állította a Gödöllőn rendezett műkotorék verseny a négylábú versenyzőket. Be kellett bizo­nyítaniuk, hogy méltók a „ko­rátokon keresztül kellett „ki­­ratokon knrestzül kellett „kt­­kotorniuk“ az odarejtőzött ró­kákat. A Nemzetközi CACIT Múkotorék Versenyt a legjobb magyar tacskó nyerte. —ksz — HARRO VOM GRÜNBERGERHOF, rövidszőrű német vizsla, kan, a niunkausztályban Világgydztes címet szerzett. Tenyésztője: Jiiliann Steinniann, tulajdunosa: Johann Edlmayr (Ausztria). GALAMBLÖVÉSZET Vizsla-vizsga T A Szlovákiai Vadászok Szö­vetségének galántai járási bi­zottsága a Slovenské Polei (Orföldi) Állami Gazdaság és a alsócsöpönyi vadásztársaság területein rendezte kétnapos őszi vizsla vizsgáit. Az első napra bejelentett 37 közül 30 vizslával jelentkeztek a vizsgá­ra. Az időjárás kedvezett, a terület is jól vadasított volt, tehát a vizsgák rendes lefo­lyása megkezdődhetett. A 30 Vizslából 4 kitűnő, 9 nagyon jő, 4 pedig jő eredménnyel tette le az őszi vizsgát, 13 vizsla a vizsga -megismétlésére kény­szerült. A második napra 38 vizsla volt bejelentve, ezekből 26 ттшшш/ншнпп/пп vizslával jelentkeztek az alső­­csöpönyi erdőcskénél. Az idő­járás egy kissé szeles és hűvö­sebb volt, mint az előző napon. A terület eléggé jól vadasított, úgyhogy ezen a területen a vizsgák rendes lefolyása szin­tén megfelelt a következmé­nyeknek. A 26 vizslából 2 ki­tűnően, 7 nagyon jól, 5 pedig jól vizsgázott, 12 ismétlésre szorult. A vizsla eredményeiből lát­hatjuk, hogy még sok vizsla­tulajdonos megbízik a kutya veleszületett tulajdonságaiban, és a kiképzés fontosságát kis­sé elkönnyelműsködi, pedig egy kis szorgalmat vizsláink min­dig meghálálnak. L. P. мпитпнтипптмпп Megalakulása óta jól működik a Jánošíkról elneveztt vadász­­társaság Salkán (Szalka). És nemcsak űzik, lövik a vadat, de nagy súlyt fektetnek a vadvédelemre és vadnevelésre is. Az elmúlt időszakban is jól sáfárkodtak. Sikeres galamblövészetet Is tartottak azzal a céllal, hogy a vadászok gyakorolják a pontos célzást és fegyverek mesterévé váljanak. A rendező bizottság érdeme, hogy a rendezés fennakadás nélkül, zökke­nőmentesen zajlott le. Közel ötven vadásztársaságot hívtak meg. Annak ellenére, hogy az időjárás nem a legkedvezőbb volt, már a reggeli órákban megérkeztek a vendégvadászok. A „galamblövészet“ késő délutánig tartott. A vadászok védel mezője, a jó öreg Hubertus, a Barsi nevű búéi (Búcs) vadászt részesítette kegyeiben, aki megnyerte a versenyt. A hazaiak közül a legjobb eredményt Kardos István érte el. tizenegy lövéssel tíz „galambot“ lőtt, aki egyébként nem tagja a va dásztársaságnak. A vadászok konyhájáról ínycsiklandozó illat csalogatta a lövészetben kiéhezett vadászokat. A vendégek ellátásáról Hangya Károly gondoskodott. A lövészet után fes­tői környezetben a Pástovce-i (Ipolypásztói) Rácz cigány­prímás és zenekara húzta a fiataloknak a talpaló valót. A jól sikerült rendezésért valamennyi vadászt dicséret illet. MAJERSZKY MÁRTON, Salka [Szalka) 6 A NEMZETKÖZI CACIB KUTYA­­KIÁLLÍTÁS GYŐZTESEI A Budapesten ez év szeptem­berében megrendezett kétszer kétnapos Nemzetközi CACIB Kutyakiállítás 19-én fejeződött be. Az FC1 (Föderation Cynolo­­gíque Internationale] védnöksé­ge alatt a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) által rendezett bemutatón hu­szonegy országból száztizen­­négy kutyafajta vett részt. Az összes résztvevők száma 3300 volt, ebből 2000 külföldi. A négy napon át tartó szépség­­versenyt hozzávetőleg négy­­százezer látogató tekintette meg. Világgyőztes címet 229 kutya ért el tizenhat ország­ból. Pl. a zájónapon megtar­tott eredményhirdetésen 60 ku­tyát nyilvánítottak világgyőz­tesnek és 4 tenyésztői nagydí­jat adtak ki. Az utóbbi díjak közül kettőt magyar kiállító nyert el. A díjakat a győztes kutyák gazdáinak Dr. Sárkány Pál, az MEOE elnöke, valamint Dr. Sárkány Pál (balról) és Dr. Antonio Baróna Forzano át­adja a mosolygó Hildegard Kramm-Veithnek jNSZK) a MONT­MARTRE MERRY GOLDA nevű apricot színű világgyóztcs uszkár szukáért kijáró kitüntetést, amely a cím viselésére jogosít. BOJ nevű orosz európai lajka kan. tenyésztője Gurgenyidze O. O.. Moszkva (Szovjetunió). ZAGYVAPARTI FR1C1 FICKÖ, R1QUA, LOF, rövidszőrű német rövidszőrű magyar vizsla kan, vizsla szuka, tenyésztője: Ciau­­tulajdonosa: Dr. Radó András de Cubestaing (Franciaország). (Magyarurszág). FREYA VOM SCHWEDEN""RG, orosz agár — barsói szuka, tenyésztője- Judith Henkel (NSZK). PORGY Z MALÉ KAMENNÉ, cocker spaniel kan, tulajdonosa: MUDr. Seres Pál. Šahy (Ipolyság), Csehszlovákia. SCHORLSPiDER OF STRATHFO WESTFALIA’S DIANA, angol sz YLE, Springer spániel szuka, etter szuka, tulajdonosa: Hil­­tulajdonusa: Helena Freifrau v degard Platzer (NSZK). un Ledebur (NSZK). Kucsera Szilárd felvételei] Dr. Antonio Baróna Forzann, az FCI elnöke adta át. A vi­­lággyöztes kutyákat sárga-kék zsinórral dekorálták. A Világ­győztes cím fajtánként és ne­menként külön külön került kiadásra és ezért az egyes nemzeti versenyek győztesei, valamint a CACIB (Nemzetközi szépségverseny rátermettségi bizonyítvány] várományosai versenyezhettek. Egyes fajtá­kon belül az FCI több CACIB kiadását engedélyezi, ami kü­lönféle színváltozatok esetén indokolt (pl. a dogoknál 3 CA­CIB adható ki nemenként, még­pedig a sárga és csíkos, a fol­tos és fekete, valamint a kék színváltozatra). A hatalmas rendezvény igénves szervezését fennakadás nélkül sikerült végrehajtania a rendezöbizott­­ságnak. Néhány Világgyőztes kutyát fényképfelvételeinken mutatunk be. —ksz —

Next

/
Thumbnails
Contents