Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-10-09 / 40. szám
10.-SZABAD FÖLDMŰVES 1971. október 3, Érdekes és tanulságos adás-sorozat ezt a részt Is, akárcsak a többi kérdést, 1-től 15-ig pontozza. A Dunajská Streda-i vetélkedőn — melyet magam is végignéztem — mind a három benevezett gárda, a városi SZISZ Szervezet, a magyar nyelvű gimnázium és az MMKI Jelesre teljesítette az első feladatot. Számos régi megsárgult Irat és foto-dokumentum került elő az archívból. Az érdekes feladványok között, melyeket különben a Járási vezetők és szakemberek állítottak össze, szerepelt egy olyan kérdés is, mely szerint a versenyzőknek fel kellett ismerni és meginterjúvolni, a teremben levő idős párttagot. E kérdést a SZISZ képviselői kapták (a későbbi győztes csapat), és mondanom sem kell, hogy nem okozott problémát nekik, hiszen Mondok Gábort, az 1932-ee választások első kommunista Jelöltjét valamennyien Jól ismerték. Az Ismerd meg városodat műsorok szüneteiben a Járás legjobb zenekarai lépnek fel. Rožňaván pl. a Munkásdalárda állt a dobogóra, Csallóköz „fővárosában“ Vontszemfi János és népi zenekara, továbbá Szabó Jolán és Pereszlényi Júlia énekesek szórakoztatták a Jelenlevőket. Pelech Eta a színművészeti főiskola hallgatója és Halász Imre tanár szavalataikkal emelték a műsor színvonalát. A közönség — s ez természetes is, hiszen ifjúsági adásról volt szó — túlnyomó részben fiatalokból tagozódott. A legnagyobb létszámban (legalábbis a tapsból így vettem ki) az MMKI volt képviselve. A mezőgazdasági iskola három képviselőjenem keltett csalódást és csak igen szoros küzdelemben szorult a második helyre. A díjakat, melyekről a Rádión kívül a patronáló üzemek és a nemzeti bizottság gondoskodott, ezúttal is a magyar adás főszerkesztője. Jakál elvtárs adta át a versenyzőknek. A szerkesztőség már megkezdte a ‘ következő, az ezévi utolsó vetélkedő , tervezését, melynek színvonala minden bizonnyal nem marad el az eddi- ' giektől. Ordódy Vilmos ' Gerstner István: Stárovól öreg téglagyár KONYVÚJDONSAGOK A MADÄCH Könyvkiadó (Bratislava) gondozásában az utóbbi időben több új könyv jelent meg, melyek megvásárolhatók a Slovenské kniha könyvesboltjaiban. Ezek a legújabb könyvkiadványok a következők: Már készül a következő vetélkedő terve. Balró] jobbra: Márton József rovatvezető, Szenk Sándor szerkesztő, Jakál István főszerkesztő és Kilmits Lajos az adás rendezője. Nemegyszer halljuk ismerőseinket dicsekedni: Az idén Olaszországba megyünk nyaralni! A múlt évben Itt és itt voltunk, jövőre Skandináviát szeretnénk megismerni! Ezeknek a „külföldimádó“ turistáknak nagy része azonban kérdésünkre gyakran szégyenkezve vallja be, hogy még sosem barangoltak az Alacsony Tátrá vadregényes völgyeiben, nem ismerik hazánk egyéb gyönyörű vidékeit, ahol a természeti szépségeken kívül számos értékes, külföldön is Ismert népi építészeti emlékek állnak. Nem Isme* rik a pusztán lenyugvó nap vérvörös korongját, az égbe ágaskodó gémeskutak romantikáját, vagy a hegyoldalakban meglapulő faházikók egyszerű szépségét. Az alábbiakban éppen ezekről az értékes, de sajnos pusztulófélben levő népművészeti alkotásokról lesz szó. Az idő vasfoga nem kíméli nagyapáink alkotásait, sőt nemegyszer nemtörődömségünkkel, vagy egyszerűen tudatlanságunkkal ml magunk le elősegítjük a pusztulásukat. A műemlékeket mobllis, vagyis mozgatható, és imobilis, mozgathatatlan, áthelyezhetetlenekre osztjuk. Mfg a mobilis emlékeket a múzeumok, galériák, könyvtárak stb. őrzik az utókor számára, az imobilisakat, — melyek általában legyen az templom, szobor vagy falurész, csakis rendszer#« restaurálással lehet megmenteni. A műemlékvédelmet a múltban elhanyagoltuk, rengeteg érték tönkrement, de ennek ellenére még van mit menteni, hiszen senkinek sem lehet közömbös, hogy a „betondzsungelekben“ felnövő ifjú generáció ne ismerje meg nagyszülei életkörülményeit. A mai falu arculata rohamosan változik. Egyre több az emeletes ház. A fejlődést nem lehet, és senki nem is akarja visszafojtani. Az magától értetődő, hogy a fiatalság Igényei egyre nagyobbak és ma már senki sem elégedne meg a zsúpfedeles, klsablakos házikóval. Egy-egy öreg, értékes építményt azért meg lehet és meg is kell kímélni a pusztulástól, úgy mint erre már több községben példa van. Az említett épületekben a népi hagyományokat ápoló polgárok nemcsak az eredeti berendezést hagyták meg, de számos öreg használati tárgyat, rokkákat, a környék népviseletét stb. összegyűjtve, amolyan népi múzeumot rendeztek be. A MATESZ októberi műsorterve 1. péntek Stárňa Trhové Mýto 2. szombat Veľké Ludlnce 3. vasárnap Zlatnú na Ostrnva 5. kedd Nitra Štúrovo fi. szerda Levice 7. csütörtök Horné Saliby S. péntek Komárnn 9. szombat Neded Okot 10. vasárnap Zemné Veľké Kbsihy 11. hétfő Nové Zámky 12. kedd Galovo Galovo 13. szerda Dunajská Streda 14. csütörtök Dvory nad žitavou Ifi. szombat Šatov 17. vasárnap Želiezovce 22. péntek Komárno 23. szombat Moca Šafárikovo 24. vasárnap Dolný Peter Cestice 26. kedd Štúrovo 27. szerda Seúa 28. csütörtök Kosihy nad Ipfom 29. péntek Šahy 30. szombat Silica Pláéfovce 31. vasárnap Vinica 19.30 Kát úr szolgája 19.30 Kaviár 19.30 Az anya 19.30 Kaviár 19.00 Kaviár 19.3(1 Énekes madár 19.ЗП Énekes madár 19.30 Énekes madár 19.30 Énekes madár 19.30 Énekes madár 19.30 Az anya 19.30 Énekes madár 19.30 Diplomások 19.30 Énekes madár 19.30 Énekes madár 19.30 Énekes madár 19.30 Énekes madár 19.30 Énekes madár 19.30 Énekes madár 13.00 Énekes madár 19.30 Kormos ég 19.30 Kormos ég 19.30 Rettenetes szülék 19.30 Szalmakalap 19.30 Rettenetes szőlők 19.30 A nagy műtét 19.30 Mlrandolfna 19.30 Kaviár 19.30 Kaviár 19.30 Énekes madár 19.30 Kaviár 19.30 Kaviár Előadódik olyan eset is, hogy különböző okok miatt egy-egy értékes építkezés nem maradhat a helyén. Erre Is van azonban megoldás. Pl. a paludzaí evangélikus templomocskát áthelyezik Liptő olyan részére, ahol ugyancsak szinkronban lesz a természettel és a többi építménnyel. Az Ilyen pozitív példa azonban sajnos elég kevés. Hány értékes épület ment már tönkre Orayán, Gőmörben stb. csak azért, mert nem akadt senki, aki megakadályozta volna lebontását. A népi építészet védelme nemcsak hazánkban jelent gondot. Ahogy az egyik közelmúltban elhangzott sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat, ez a probléma világszerte ismert, s éppen ezért 1965-ben az UNESCO mellett Varsóban megalakult az ICOMOS, vagyis a népi emlékek, építkezések védelmét szolgáló nemzetközi tanács, melynek elsőrendű feladata a népi architektúra restaurálása, továbbá különböző kiadványokkal népszerűsíteni és védeni a műkincseket, s nemzetközi konferenciákat szervezni (néhány héttel ezelőtt Poprádon is lázadott egy ilyen szimpózium), ahol a világ csaknem valamennyi országának szakemberei találkoznak. (Ordódy V.) A. Duma*: „BRAGELONNE VICOMTE" A világirodalom remekei negyedik sorozatként megjelent kétkötetes mű élménydús, tanulságos és (ó szórakozást nyújtó olvasmánya az irodalom kedvelőinek. Ara 26,50 korona, * J. Sotola: „JÉZUSTÄRSASÄG“ Történelmi regény, amellyel a kitűnő cseh szerző a XVII.. század második felébe vezeti olvasóit. Szokatlan izgalmas sodrást adnak a könyv cselekményének a leíró részek közötti összecsapások, ellentétes pólusok szellemi viadalai. * Jaroslav Hašek: „ŠVEJK“ Ez az- ű) kiadás lehetőséget nyújt arra, hogy a szerző nagyszerű müvét, amely megismerteti az olvasóval a cseh átlagembernek az Osztrák-magyar Monarchiához való viszonyát, azok az irodalomkedvelők is megismerjék, akiknek ez eddig még nem állt módjukban. Ara 53,— korona. * Lev Tolsztoj: „ANNA KARENINA“ Sok regény szól a házasságtőrésról, mind közül leghatalmasabb Tolsztoj Anna Kareniná-ja. A főhős szerelmét és megsariyargatását egy évszázad múltán is közel érezheti magához az olvasó. Thomas Mann ezt a regényt a világirodalom legnagyobb regényének nevezte. A két kötetben megjelent mű ára 60,— korona. * C. F. Ramuz: „AZ ELBOCSÁTOTT SZOLGÄLÖLÄNY“ Ez a kötet a francia prózairodalom legnagyobb művelőjének tizenegy novelláját mutatja be. Ara. 30,— korona. * Mária Bellonci: „LUCREZIA BORGIA ÉLETE ÉS KORA“ A neves olasz szerző e művében a XVI. századi Itáliába kalauzolja el az olvasót. A kötetben a híres és hírhedt Lucrezia és a Borgia család életével ismerkedünk meg. Az igazán volt és egyben örök asszony szép és szomorú életét a pompázatos reneszánsz kor köztörténetének ragyogó keretében élhetjük át. Ára 49,— korona. * Sinclair Lewis: „DODSWORTH“ Megjelent „A világirodalom remékei“ negyedik sorozatában. E regény központi figurájában a szerző apoló-giáját adja mindannak, amit Igazán értékesnek tart a dinamikus amerikai létformáról. Ara 24,— korona. * Dékány András: „CSEMPÉSZEK, HŐSÖK, KIKÖTÖK“ A szerző már életében az újabb ifjúsági magyar irodalom klasszikusának számított. Mindazok, akik szeretik a kalandos, szép históriákat és elálmodoznak a messzi tengerek szépségein, a bátor hajósok hőstettein, ebben a könyvében is érdekes olvasmányra találnak. Ara 27,— Kčs. * Mark Twain: „ТОМ SAWYER KALANDJAI“ Ez a regény mindenkiről és mindenkinek szól, ez tette örök életűvé. Talán nincs is olyan felnőtt, aki gyermekkorában ne olvasta volna. Most 8V kiadásban, színesen illusztrált formában jelent még. Ara 38,— korona. * H. E. Bates. „JÓ SZÉLLEL FRANCIA PARTRA“ Rejtőzés, a menekülés veszedelmes körülményei közt születő szerelem, s a megszállt Franciaország közepéből pusztán e szerelem ereje által kimenekülő két fiatal ember sorsával Ismertet meg a régény. Ara 15,— korona. * Margaret Drabble: „MALOMKŐ" Élvezetes olvasmány, s ml több: jelentős írás. Átfogó társadalmi képet bontakoztat ki. Problémája élő, aktuális, stílusa lendületes, erőteljes. Érdekes és értékes modern regény. Ára 9,50 korona. * Ordas Iván: „DAMJANICH TÁBORNOK“ Ez a regény híven és pontosan elbeszéli, milyen is volt igazában ez a példátlanul rokonszenves egyéniség, ez a tehetséges katona, ez a vérbeli forradalmár. Ara 14,— korona. * Békés József: „A HETEDIK KOCSI“ Hol van a felelősség határa? Vajon bennünket terhelnek azok a hibák, amelyek tetteink láncreakciójaként születnek? Vagy pedig átháríthatjuk a felelősséget a véletlenre? — Fordulatos írásában a szerző ezekre a kérdésekre keres választ. Ara 8,— Kčs. * John Dickson Carr: „A SOROZATOS ÖNGYILKOSSÁGOK ESETE“ A címben szereplő „öngyilkosságok“ színhelye: a vadregényes Skócia, azon belül pedig egy düledező, ősi kastély. Szereplői: a nem kevésbé ősi, ám régen elszegényedett Campbell-család kései leszármazottjai.' — Rendkívül izgalmas olvasmány. Ara 20,— korona. * Kosztolányi Dezső: „PACSIRTA“ Egy csúnya arcban felmutatni az emberi lét Iszonyatos kegyetlenségét, az öreg házaspár néhány napjában a tömlöcbe zárt sorsok groteszk tragikumát — könnyű kézzel, halálos biztonsággal — ez a szerző „Pacsirta“ című regénye halhatatlanságának titka. Ara 3,— korona. * Joseph Kessel: „HONGKONG ÉS MAKAO“ Űtikalandok, melyek főszereplői: az ópium, a szerencsejáték, az utolérhetetlenül kecses bárhölgyek, a titkosrendőrség, a képtelenül nagy vagyonok melletti nyomor, s annak áldozatai: a kolduló, éhező kisgyerekek. Ára 14,— korona. * Dušan Közel: „KITÉRŐ EGYENESEK“ Ez a kisregény valőjában három novellából tevődik össze. Szűkebb értelemben ez a mű a szerelem és a katonaélet gondjait, konfliktusait mutatja be, tágabb értelemben a fiatal lélek első igazi találkozását az élettel. Ara 12,— korona. * Végh Antal: „EGYEDÜL A KASTÉLYBAN“ A regény világa „Somogyország“, ahova véletlenül vezetett a szerző útja, majd később felkereste a somogyi pusztákat újra és újra. A főszereplő egy fiatal tanítónő, aki vállalja a magányt, a küzdelmet, de ml minden történik vele ottléte idején! Ára 10,— korona. * Debreczy Zsolt és Csapody Vera: „TÉLEN IS ZÖLD KERTEK“ Lehet télen is zöld kertet építeni? — erre a kérdésre válaszolnak a szerzők és ismertetik a növények jellemző tulajdonságait. Kelat-szlovákiai fatemplom A legkülönfélébb vetélkedők orszég-vllágszerte igen kedveltek, s ezt a konjunktúrát a Csehszlovák Rádió Magyar szerkesztősége Is kihasználta. A* „lemerd meg városodat“ című népszerű politikai műsor valamennyi olvasónk előtt Jól Ismert. Kollégáink a mikrofon mellöl többek között e adássorozatban is kiveszik részűket a Caehariovákle Kommunista Pártja 50. évfordulójának megünnepléséből és népaierűsítéeéből. Noa, tervüket ez eddigiek aorán nemcsak hogy teljesítették, de amint azt a már lezajlott négy nyilvános adás alkalmával Komárnoban, Rimavská Sobotán, Rožňaván és Dunajská Stredán bebizonyosodott, alaposan túl la szárnyalták. Az adás elsőrendű célja a fiatalok aktivizálása, tökéletesen sikerűit. A rádlő által rendezett vetélkedőknek ugyanis az az óriási előnye a több! hasonló rendezvénnyel szemben, hogy itt nemcsak a Jelenlevő néhány száz hallgató vesz részt „lélekben“ a versenyen, szurkol valamelyll csapatnak, és emellett természetesei gyarapítja tudásét, hanem a rádió hallgatók sokezres tábora is megtud hat sok érdekes dolgot a CSKP tör ténetéből, a régi választásokról, lro dalomról, mezőgazdaságról atb. Az Is merd meg városodat résztvevői ugyan is öt kérdésosoportban versenyeznek (munkásmozgalom, történelem, irodalom, zene és egyéb érdekességek). A szerkesztőség rugalmasságát bizonyltja, hogy míg az első három vetélkedőn a résztvevők „házi feladatként“ a párt megalakulásának történetéből kaptak kérdéseket, ezúttal Dunajská Stredán — mivel küszöbön állnak a választások — a régi választásokról kellett anyagot, különböző régi dokumentumokat, fotókópiákat stb. gyűjteni. Ezt az ún. „házi feladatot“ a háromtagú csapatok néhány nappal a vetélkedő előtt kapják kézhez. Abban az esetben, ha a „házi feladatot" nem készítik el, kiesnek a további versenyből (erre még nem volt j példa). Természetesen a zsűri Óvjuk őseink hagyatékát!