Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-10-02 / 39. szám
A fészek szűkítése, takarása A méhcsalád hőszabályozó képessége nagy. Szükség szerint képes a fészket fűteni, viszont túlságos melegben hűteni is. Az ezzel járó munkához szükséges energiát a méhek mézből termelik. A hőszabályozás tehát mézfogyasztással jár. Minél nagyobb hőkülönbséget kell a méhcsaládnak kiegyenlítenie, annál több mézet fogyaszt. A hőtermelés a méz átalakítására szolgáló fűtőberendezést, a méhek testét is koptatja, gyengíti. Minél több mézet alakít át a méhcsalád a tél folyamán hővé, annál jobban elhasználódik a méhek szervezete, annál kevesebb erőtartalékuk marad a tavaszi fejlődésre. A méhcsaládok téli hőgazdálkodását külföldön gyakran jó hőszigetelő anyagokkal bélelt, vagy ilyenekből készült kaptárakkal igyekeznek megkönnyíteni. A nálunk általánosságban használt, vékony deszkából készült kaptának láttán külföldi, például csehszlovákiai látogatóink mindúntalan felteszik a kérdést: „Hát nem fagynak meg ezekben a kaptárakban a méhek?!“ Nem fagynak meg, azonban többet fogyasztanak, életerejüket gyorsabban felélik, tavaszszal pedig vontatottabban fejlődnek. Ezek a káros következmények annál nagyobb mértékben jelentkeznek, minél keményebb a tél, és minél gyengébb népességben és őlettanllag is a méhcsalád. A hőgazdálkodás megkönnyí-Szaluiapárnával takart telelőfészek. tésének egyik lehetősége a méhcsaládok fészkének kisebbítése. A fészket annyi lépre szűkítjük, amennyit a télire csökkent népességű méhcsalád sűrűn takar. Ezzel a méhek által termelt hőnek az egész kaptárban való szétáramlását nehezítjük meg, a meleget a fészek lépeire összpontosítjuk. A fészket deszka választófallal, szalma-, vagy gyékénypárnával, keretre szegezett bőrlemezzel szűkíthetjük. Fontos, hogy 1. a fészek a kijáró közelében helyezkedjék el, 2. valamennyi léputcájában elegendő élelem legyen, és 3. a telelőcsomó középpontjában üres sejtek is legyenek. A szűkítésen kívül nagyon fontos a fészek felső takarása is. A takaratlan fészekből felfelé áramló meleg levegő az egész kaptárban eloszlik. Pótlása nagy mézfogyasztással jár. Ezenkívül a kaptár „lakatlan“ részébe áramló meleg levegőből a lehűléskor kiváló párák lecsapódnak a hideg lépeken, a kaptár > falain. Ez penészedést okoz. A fészket felülről szalmapárnával, papírral, rongyokkal, mohával, szénával takarjuk. Az olyan hőszigetelőket, amelyeket a méhek megrágnak, szilárdabb anyaggal kell azoktól elválasztani. A kaptárt szenynyező anyagokat zsákba varrva használjuk. A takaró anyagot helyezhetjük közvetlenül a keretek felső léceire (zárt léputcás teleltetés), vagy egy-két cm-rel azok fölé. Ez utóbbi esetben a méhek a lécek fölött közlekedhetnek. Zárt léputcánál ezt nem tehetik, amire azonban — elegendő, és a léputcákban helyesen elosztó élelem mellett — nincs is szükség. Sokan azt állítják, hogy ha a fészket vízpáráket át nem engedő anyaggal takarjuk, akkor azon víz csapódik le, a fészek nedves, penészes lesz. Ilyesmitől, csak akkor kell tartanunk, ha a fészekben sok lápét hagytunk, és ha a vizet át nem eresztő anyagon nincs hőszigetelő réteg. A szűkített fészekből az oldaltakarók mellett a páradús meleg levegő a kaptár többi részébe is kiáramlik. Itt leihűl, és páratartalma a hideg kaptárfalon, vagy a lépeken kicsapódik. Ettől a nedvességtől a lépek megpenészedhetnek. Mivel ez rendszerint a kaptár leghidegebb, fészektől legtávolabbi részében szokott bekövetkezni, helyes, ha a kaptárból a szélső lépeket kiszedjük. A szűkített és gondosan takart fészekben a méhek jól telelnek, kevesebbet fogyasztanak. Nagyon előnyös az ilyen berendezés a télvégi, kora tavaszi fejlődésre is. A fiasítás számára szükséges nagyobb meleget a méhcsalád az Ilyen fészekben sokkal könnyebben tudja fenntartani, mint a szfikítetlenben, takaratlanban. A szűkített és takart fészekben való teleltetést sokan helytelennek, károsnak tartják. Pedig a jól előkészített szűkített fészekben a méhek jól telelnek, páralecsapódás, penészedés, hasmenés nincs. Hazánkban az ilyen teleltetés széles körben elterjedt és jól bevált. A téli hőgazdálkodással kapcsolatban szólnunk kell még a kijáró nagyságáról is. Télen a méhcsalád levegőszükséglete kisebb, mint az év többi időszakában, mert ilyenkor élettevékenységét a legkisebbre csökkenti. Ezért télen sokkal kisebb kijáró szükséges, mint nyáron. Felső kijárós képtárakon léputcánként egy négyzetcentiméteres nyílás elegendő. Az alsó kijárókat nagyobbra hagyhatjuk, mivel ezeken a levegőcsere lassúbb. A kijárókat az egerek és a cickányok ellen fogas szűkítővei kell védeni. A cinkék ellen a kijáró elé helyezett bőrlemez, vagy deszkaellenző nyújt megnyugtató védelmet. Ez egyúttal a szél káros hatását is mérsékeli. Zárt helyen a méhcsaládok akkor telelnek jól, Iha sok levegőjük van. Zárt helyi teleltetésnél tehát a méhcsaládokat nem szabad az elmondottak szerint szűkíteni és takarni. Faluba Zoltán (Méhészet, 1968. 10) Л Kráfovský Chimed (Királyhelmec) méhészek 1971. július 18-án. vasárnap összejövetelt rendeztek egyik tagtársuknál. Valójában ez tagiági gyűlés volt. Mint minden rendezvényük, ez is a tapasztalatcserék jegyében zajlott le a fiatal. kevés gyakorlattal rendelkező méhészek oktatása, felmerülő problémák közös megvitatása céljából. Főként az anyanevelés, a méhek rablása és teleltetésük kérdése dominált ezen a gyűlésen. Valamennyi felmerülő kérdéshez szakszerű magyarázatot fűzött a meghívott kassai méhészeti instruktor. Rostás elvtárs. Bár az idei méhészeti évad ban már késő beszélni az anyanevelésről, mégis ismertetem egyik javasolt formáját. Ez a módszer annyira egyszerű, hogy — főként fiatal méhészek — kockázat nélkül alkalmazhatják a következő évben. A kaptárt, amelyiken mézkamra van, úgy módosítjuk, hogy a mézkamrán is legyen átmenetileg önálló röpnyílás. A méztér kereteit áthelyezzük Méhészek tapasztalatcseréje a fészekbe, a fészekből pedig átvisszük a mézkamrába. De ügyeljünk arra, hogy az a keret, amelyiken az anya tartózkodik lent marad a fészekben. Utána nem anyaráccsal, hanem deszkával elválasztjuk a két kaptárrészt. A mézkamra így keletkezett szilárd aljrésze elválasztja a méheket és meggátolja az anya illatának átjutását a méztérbe. így fent a méztérben inegárvult a család. A méhek anyabölcsőket húznak és iparkodnak új anyát nevelni. Mivel a repülő méhek a mézkamrából kirepülnek s hazatérve a megszokott fészek röpnyílásán kéredzkednek be, a mézkamrába került család repülő dolgozó méhek nélkül marad. Ezért már a megosztás idején gondoskodnunk kell etetésükről, itatásukról. Legalább egy liter cukorszirupot adjunk nekik, hogy a fiatalok kifejlődve kirepülhessenek. Ezek már a mézkamrába térnek vissza a nektárral. Ha a méhek az anyabölcsöket lefedték, áttehetjük ezeket más családokhoz: persze csak a többi követelmény megvalósítása után (nincsenek herék stb.) vagy háromkeretes tartalékcsaládokat készítünk, amelyeket az anyák kikelése és megtermékenyítése után áthelyezhetünk az árva családokhoz. A kaptár egyik oldalában helyezzük el ezeket, nem pedig középre a keretek közé. Ez a módszer egyszerű és igénytelen, szinte kellék sem kell hozzá. Nem szükségesek pl. anyakalitkák, pároztató ládák stb. Rostás elvtárs a kasos méhészkedés megszüntetésére és a kaptárus méhészkedés áttérésére szintén egyszerű, de praktikus tanáccsal szolgált. A méhkast a benne levő csa Iáddal kb. száz méterre visszük és úgy helyezzük el, hogy a méhek röpködni tudjanak. A kosár helyére kaptárt helyezünk el néhány mézeskerettel együtt. A röpülő méhek ide szállnak vissza és behúzódnak a mézes keretekre. Kb. két óra elteltével a kasban csak a fiatal méhek és az anya marad. Ezután a kosarat visszahozzuk és aljával felfelé fordítva úgy helyezzük el a kaptárnál, hogy az alja érintkezzen a röpdeszkával és a méhek behúzódhassanak a kaptárba. Ezt siettethetjük a kas dobolásával és füstöléssel. Előnye, hogy kevesebb mélihel kell dolgoznunk, hiszen a repülő dolgozó méhek a kap tárba húzódtak, elég csak a fia talokat és az anyát „féltéssé kelni“ új helyükre. Ezt a mód szert még nem ismertették a méhészeti irodalomban. FRANTIŠEK KISTY mérnök. Trebišov Újabb ismeretek a légyölő galócáról A légyülő galóca (Amanita muscaria L.) talán egyike a legismertebb a mérgező gombák között. A legújabb kiadású szakkönyveink szerint köztársaságunkban évente 10—20 személy veszti életét mérgesgomba fogyasztása következtében. A szerzők szerint a légyölő galócával történő mérgezések főleg azért veszélyesek, mert a mérgezés első tünetei a fogyasztás után 8—12, esetleg 24—48 óra eltelte után jelentkeznek. Ilyen hosszú idő eltelte után az orvosi segítség rendszerint eredménytelen. Legújabb kiadású szakkönyveink is azon a nézeten vannak, hogy egy jól kifejlett légyölő galóca három személy halálát okozhatja. Éppen ezért rendkívül érdekes B. Schulz szerző közleménye egy osztrák gyógyszerészeti szakfolyóiratban, melyben megállapítja, hogy a gomba mérgező hatása a valóságban nem olyan nagy, mint azt sokan hiszik. Szerinte az elmúlt száz év alatt ugyanis a légyölő galóca, melyben már 1869 ben kimutatták a szívre és az Idegekre erősen bénítóan ható inuszkarin elnevezésű mérget. Ezt az anyagot legutóbb Engster svájci professzor mesterségesen is előállította, valamint megállapította, hogy a gombán mindössze rendkívül kis mennyiségben (0,0003 százalékban) fordul elő, következésképpen e csekély mennyiséggel az ember megmérgezése nehezen volna elképzelhető. A muszkaridin nevű — szintén légyölő galócáhan előforduló — régebben Ismert atropinszerű, pupillatágító méreg és a muszkarin mellett feltételezhető volt, hogy az izolált két hatóanyag mellett még kell egy pszicliolrop, központi hatású alkatrésznek is lennie, tekintve, hogy Európa és Ázsia őslakói évezredek óta kultikus, vallási célokra is. felhasználták. Wíechowsky, a volt prágai német egyetem professzora szibériai hadifogsága alatt megfigyelte, hogy az ottani lakosság a légyölő galóca bizonyos csekély mennyiségű elfogyasztása után különleges bódulatba (a részegséghez hasonló állapotba) esett, azonban ezek a tünetek nem voltak súlyosak, főleg túlzott élénkség, éneklés vagy rendkívüli bőbeszédűség alakjában jelentkeztek, miközben félte'tt titkaikat is kifecsegték, azonkívül a térarányokat is torzítottan értékelték (például a legkisebb akadályt is nagy ívben ugrották át), sőt sok esetben a mérgező hatás az izomerő rendkívüli fokozásában, a szekszuális erő rövid ideig tartó fokozódásában. hallucinálás, sőt ún. jövőbe látás alakjában jelentkezett. Néhány órai extázisos állapot után nagyfokú levertség, sőt bénulással határos teljes apátia áll be. Wiechovski professzor valamint sok más kutató gombaokozba bódulatára vonatkozó, csaknem minden néptörzsnél (mint pl. a mexikói indiántörzsek, szibériai néptörzsek stb.) csaknem minden részletben megegyező leírása révén, valószínűleg közelebb Jutunk az ókori költők műveiből ismert misztikus orgiák, részeges főpapok (az ún. menádok) és bacchánspapok kultuszának megismeréséhez. Valószínű, hogy ezekben szerepe volt a légyölő galóca ezidálg ismeretlen, bódító alkatrészének. Több évtizedes, szívós- kutatás után a hatvanas évek végén ezt az alkatrészt most egyszerre, de egymástól teljesen függetlenül felfedezte a svájci Engster, valamint a japán Takemoto. A legmodernebb kémiai és biológiai módszerekkel két olyan anyagot sikerült a gombából kivonniok, amelyekről megállapították, hogy a légyölő galóca hallucjnogén, eufóriás hatásának elő idézői. A kísérletek nagyvona lóságára jellemző, hogy Eugster az anyagok izolálására több mint 120 inétermázsa (!) légyölő. galócát használt fel. A két felfedezett vegyület, melyeket i b o t e n s a v-nak es muskazonnak neveztek el jellegzetesen pszichotróp hatásúak -és az általuk kiváltott je lenségek lényegében megegyez nek Wiechowskinak az észak szibériai, de főleg a jakut néptörzsnél nyert tapasztalataival. Engster professzor egyben megállapította, hogy az ibotensav olyan amino-karbonsav, melyet ezidáig a természetben még sehol sem azonosítottak. A világ gyógyszeripara egyelőre csekély érdeklődést tanúsít a légyölö galócában előforduló pszichotróp vegytlletek iránt, és nagy szerencsének könyvelhetjük el azt a körülményt is, hogy a mai modern — ún. hippy — ifjúság sem tud róluk. Szerencsének tekinthető még az a körülmény is, hogy néhány mikrogramm hatóanyag előállításához is óriási mennyiségű légyölő galóca szükséges, melyet néhány vállalkozó szellemű egyén is csak többéves szívós gyűjtőmunka árán volna képes csekély — gyakorlatilag jelentékeny — mennyiségben begyűjteni. Jellemző a japán nép leleményes voltára, hogy a rendkívül mérgező hatású ibotensavból is képes egy teljesen új területen felhasználni az ebből előállított készítményt. Ez az anyag — a turisztika jóvoltából Jugoszláviából került hozzánk, mégpedig „Vegeta“ néven kiváló leves pótszerként ismeretes. Ez az anyag a nátriumglutamináthoz hasonló, de ennél még kiválóbb tulajdonságokkal rendelkezik. Nincs tehát kizárva, hogy egy szép napon a légyölö galócából készült fűszer, az ún. iboteivát rövidesen megjelenik étlapjainkon is. Bózner Miklós A kaktusz és virága Különleges tiiskézetük és szép virágjuk miatt sokan kedvelik a kaktuszokat és pozsgás növényeket. Mindkét növénycsoport olyan gazdag fajokban és fajtákban, hogy részletes ismertetésükkel nem foglalkozhatunk. Ha virágublakunkat kaktuszokkal és pozsgás növényekkel rendezzük be, néhány ápolási szabályt meg kell tanulnunk. Fényigényes növények. Télen-nyáron sok fényre van szükségük. Tavasztól őszig, amikor hajtanak és virágzanak, bőséges öntözést igényelnek. A legtöbb fajtának virágzási ideje augusztusban van.. Az őszi hónapok beköszöntésével fokozatosan vonjuk el az öntözővizet. Ilyenkor kezdődik a virágok pihenési időszaka. Ekkor már visszakerülnek a szobába, ahol lehetőleg minél világosabb helyen tartsuk. A téli hónapokban elég, ha 5—10 naponként öntözzük a növényeket, csak éppen annyira, hogy a gyökerük körül ne legyen a föld száraz. Februárig a szobahőmérséklet ne haladja meg a 8—12 C fokot, de semmiképpen se szálljon 5 C fok alá. Kivételt képeznek az úgynevezett levélkaktuszok (pl. karácsonyi kaktusz), amelyek meleg, párás környezetet Igényelnek. Február végén és március elején kezdődik az új élet. Megjelennek a hajtások és újra több nedvességre lesz szüksége a növénynek. Ha szükséges, ültessük át a kaktuszt új földbe, amelyet virágkertészetben vásárolhatunk. A vízáteresztő, laza talajt kedveli. A túlságosan'meszes talaj nem jó a kaktusznak. A kaktuszokat és pozsgás növényeket magvetéssel, dugványozással és oltással szaporíthatjuk. A dugványokat levágás után 1—2 napig fonnyasztani kell. A šimonuvcei szövetkezet 28 hektáron űzi a vitamindús zöldségfélék termesztését. Csupán paprikából hét hektárt ültettek. Képünkön Bűd Aladár kertész és felesége mutatják a szebbnél szebb paprikákat. Fotó: J. Dušek Henzsel Mihállyal a Dolný Seč I Efsz elnökével még a Želiezovce! járás aralúünnepélyen találkoztunk. Kertészetük nagyon szép zöldséggel jelent meg az ünnepélyen. Az elnök azonban a hevesi görögdinnyére volt a legbüszkébb. balia felv. A Jeseniky Állami Gazdaság idén szép termést ért el zöldségfélékből. Képünkön Barnabás Selec kertész a jól fejlett paprikában gyönyörködik. Fotó: J. Dusek
