Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

1971-10-02 / 39. szám

1971. október 2. Ära 1,— Kés XXII. évfolyam. 39. szám. Szakmelléklet KERTÉSZET-MÉHÉSZET — A gyümölcs- és szőlőtermesztők, — a kertészkedők, — és a méhészek tanácsadója A CSKP XIV. kongresszusa irányelveinek teljesítéséről tárgyalt az SZLKP Központi Bizottsága Az SZLKP Központi Bizottsága plenáris ülésének résztvevői a múlt bét szerdáján értékelték a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa döntéseinek teljesítését, és megvitat­ták a CSKP KB szeptemberi plénuma határozataiból eredő feladatokat. Az SZLKP KB plénuma foglalkozott a párt fejlő­désének és összetételének elemzésével, az SZLKP tagsági alapja kialakításának további távlataival, és a választások elő­készítésével. A tanácskozáson, amelyen résztvett a CSKP KB küldöttsége is, s amit Ľudovít P e z 1 á r, az SZLKP KB elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára nyitott meg, Jozef L e n á r t. az SZLKP KB első titkára ismertette a Központi Bizottság elnök­ségének jelentését. Beszéde bevezető részében hangsúlyozta, hogy a CSKP KB szeptemberi plénuma a kitűzött feladatok teljesítésének ellenőrzésén kívül megkezdte a CSKP XIV. kong­resszusa irányvonalának további tárgyilagos és alkotó fel­dolgozását. Megállapította, hogy a kongresszus döntéseit az egész párt egyetértéssel fogadta. A CSKP KB plénuma a leg­közelebbi időszakban foglalkozik a CSKP XIV. kongresszusán kijelölt feladatok teljesítésének céltudatos koncepciójával ás ellenőrző munkájával. Beszéde további részében Lenárt elvtárs kitért azoknak a határozatoknak a méltatására, amelyeket a CSKP KB szeptem­beri plénuma hozott szociális kérdésekkel kapcsolatban. Meg­jegyezte, hogy ezek az intézkedések Szlovákiában körülbelül 285 000 nyugdíjast érintenek, s a nyugdíjemelés 250 millió koronát igényel évente. Lenárt elvtárs kiemelte az SZLKP KB júliusi plénumának azt a pozitív szerepét, hogy a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa döntéseinek teljesítése érdekében cél­tudatos és szervezett fellépésre késztette a szlovákiai pártot. Egyidejűleg azonban rámutatott, hogy nem mindenhol bizto­sítják következetesen az SZLKP KB júliusi plénuma határoza­tainak teljesítését, ami a népgazdaság első fél évi ellentétes fejlődéséből is látható. Köszönettel és elismeréssel adózott a bányászoknak, a mezőgazdasági dolgozóknak az áldozatkész munkájukért, illetve helytállásukért. Hangsúlyozta továbbá, hogy sokkal nagyobb igényeket kell támasztani a kommunis­ták, valamint az állami és a gazdasági irányító szervek min­den dolgozója iránt, mivel már ebben az évben kialakítjuk az egész ötéves terv teljesítésének feltételeit. Az SZLKP KB első titkára foglalkozott a képviselőválasztá­sok előkészítésével kapcsolatos feladatokkal is. Hangsúlyozta, hogy a választások jelentőségét növeli az a tény, hogy ez tetőzi be egész társadalmunk konszolidálódásának folyamatát. — Az a célunk — mondotta Lenárt elvtárs —, hogy olyan állampolgárokat jelöljünk képviselőknek, akik személyes pél­dával, munkájukkal, szocialista társadalmunkhoz és a munkás­osztály, valamint a dolgozó nép érdekeihez fűződő viszonyuk­kal szavatolják, hogy nem csalódunk bennük, hogy közigaz­gatási tevékenységüket úgy fogják értelmezni, mint a válasz­tók bizalmának megnyilvánulását, és egyidejűleg kötelezőnek érzik minden erejükkel, képességükkel szocialista hazánk eredményes fejlődését szolgálni. A választásokat megelőző időszakban végzett munkánkat kifejezi Klement Gottwald bevált forradalmi alapelve: „Arccal a tömegek felé!“ Ez azt jelenti — mondotta Lenárt elvtárs —, hogy minden kommunistának összhangban ezzel az elvvel — úgy kell fejlesztenie a tömegpolitikai munkát, hogy megnyer­jünk minden állampolgárt. Ez azonban csak egyetlen mód­szerrel érhető el: az emberekkel folytatott nyílt, őszinte és becsületes párbeszéddel, a meggyőzés módszerével. Az SZLKP KB vezető titkára beszélt a választási programok előkészítéséről is. Megjegyezte, hogy azokat igen fontos poli­tikai feladatnak kell tekinteni és be kell tartani azt az elvet, hogy biztosítsuk az összhangot az össztársadalmi érdekek, valamint a községek, a városok, a járások és a kerületek jogos szükségletei között. — A választási programnak — mondotta Lenárt elvtárs — józan dokumentumnak kell lennie, amiben ügyelni kell mind­annak a reális voltára, közérthetőségére és ellenőrizhetősé­gére, amit nyilvánosság elé terjesztünk. Beszámolója további részében Lenárt elvtárs foglalkozott a párt és a kommunisták munkaaktivitása fejlődésének kér­désével, valamint azokkal az intézkedésekkel, amelyek a párt tagsági alapja növekedésének és összetételének céltudatos irányítását szolgálják. Beszéde befejező részében külpoliti­kánk kérdéseit érintette és a Szovjetunió békekezdeménye zését minősítette a jelenlegi nemzetközi helyzet legfontosabb vonásának. A vitában több elvtárs kifejtette véleményét a beszámoló­ban körvonalazott kérdésekhez, majd fán Janik elvtársnak, a javasló bizottság elnökének, az SZLKP KB elnöksége tagjá­nak, a Központi Bizottság titkárának javaslata alapján az SZLKP KB plénuma határozatot fogadott el. Ez a határozat kitűzi a választások előkészítésével kapcsolatos feladatokat és meghagyja, hogy a terv következetes teljesítése érdekében fejleszteni kell a dolgozók aktivitását. Kötelezi a szlovákiai állami szervekben dolgozó kommunistákat, foganatosítsanak intézkedéseket az elfogadott szociális intézkedések mielőbbi megvalósítására. A plénum tudomásul vette az SZLKP KB elnökségének jelen­tését, valamint az SZLKP Bratislavai Városi Bizottsága elnök ségének jelentését. Kifejezte egyetértését a CSKP KB és a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága együttes ülé­sén hozott határozattal, valamint az SZSZK Nemzeti Frontja szlovákiai választási bizottságának összetételével. A plénum a pártélet fejlesztésével kapcsolatban is töbh határozatot ho­zott. (pa) Ne hazúrdírozzunk a termőfölddel Nemrég tartotta 25. ülését a Szlo­vák Nemzeti Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottsága, valamint a költségvetési és pénzügyi bizottság. A mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottság tagjai megtárgyalták és jóváhagyták a kormány két törvény­javaslatát, mégpedig a vállalati adó­val és a szociális járadékkal, illető­leg a jövedelemadóval és a szociális járadékhoz való hozzájárulással kap­csolatban. Számos égető probléma szerepelt az ülés napirendjén. Többek között a természeti környezet védelme (leve­gő- és íolyóvízszennyezödés stb), a termőföld-védelem, s nemkülönben az erdő- és vízgazdálkodás, továbbá a mezőgazdaság és élelmiszeripar alapvető feladatainak megoldása az 5. ötéves tervidőszakban. Különösen élénk vitát váltott ki, s helyeslésre talált a természetvéde­lem összetett kérdése. Közismert, hogy az ipar fokozott fejlődése nem­csak pozitív eredményekkel jár, ha­nem negatívumokat is hagy maga után. Például a levegő- és vízszeny­­nyeződés területén felmerülő fogya­tékosságok szinte évről évre ismét­lődnek. Például az épülő ipari léte­sítményeknek csak 33,6 százalékában gondoltak arra, hogy szennyvíztisztító berendezések is szükségesek. Ezek­nek a tisztítóállomásoknak csak mintegy fele üzemel. Ez azt jelenti, hogy az összes ipari szennyvíznek csupán a 17,4 százalékát derítik, ami azután érezteti káros hatását: főleg a folyók halállományát gyéríti, s teszi ehetetlenné a fogyasztók szá­mára. Mind ezzel, mindpedig a leve­gőszennyeződéssel kapcsolatban egész sor határozat foglalkozott kormány­­szinten, s az eredmény csöppet sem kielégítő. Hasonló a helyzet a termőföld­­védelem szakaszán is. Az utóbbi években egyre csökken az amúgy is kevés szántóföld. Köztudomású, hogy azok közé az országok közé tarto­zunk, amelyek kevés mezőgazdasági földterülettel rendelkeznek: egy la­kosra 0,58 ha mezőgazdasági földte­rület jut, amelyből csak 0,37 ha a szántó. A helyzet súlyosságára jel­lemző, hogy 1945—1971 közötti évek­ben nem kevesebb, mint 100 ezer hektár mezőgazdasági földterület „csúszott ki“ a talpunk alól a beru­házási építkezések következtében. Ugyanezen oknál fogva csupán az utóbbi három évben 21 ezer hektár­ral csökkent a mezőgazdasági föld­terület. A termőfölddel való hazárdírozás­­nak egyszer s mindenkorra végét kell vetnünk! Ez az alapvető termelő­­eszköz megérdemli, hogy maximális mértékben óvjuk, teljes mértékben érvényt szerezve az 53/66. számú földvédelmi törvénynek. A levegő- és vízszennyeződés meg­akadályozására, valamint a termőföld­védelem helyzetének javítására vo­natkozóan a Szlovák Nemzeti Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi bi­zottsága fontos intézkedéseket ha­gyott jóvá és léptet életbe. Az előző napon a Szlovák Nemzeti Tanács tervezési és költségvetési bi­zottsága megtárgyalta Szlovákia nép­gazdaságának ez évi fejlődését, ér­tékelte a költségvetési terv teljesíté­sét, valamint a pénzügyi gazdálko­dást. összehasonlítva azt a múlt év ugyanezen időszakával. (kovács) DUNA-MENTI SZÜRETI ÜNNEPÉLY <$@§P A Komárnoi Járási Mezőgaz­dasági Társulás a Búői Egysé­ges Füldmüvesszövetkezettel karöltve rendezi meg 1971. ok­tóber 2—3-án Búcson (komár­noi járás) a DUNA MENTI SZÜRETI ÜNNEPÉLYT. A két­napos ünnepély műsora a kö­vetkező: OKTOBER 2. — SZOMBAT 9,00 órakor A gyümölcs-, szőlő- és zöldségkiállítás megnyitása. 10.00— 12,00 óráig Szőlőtermesz­tési szakelőadások. 13.00— 15,00 óráig Gyümölcs­­termesztési szakelőadások. Az előadásokat vila köveli. OKTOBER 3. — VASÄRNAP 10,011—12,00 óráig A vendégek fogadása — kultúrműsorral egybekötve. 12,00—13,00 óráig Ebédszünet. '3,00—15,00 óráig A résztvevők és az allegorikus kocsik fel­vonulása, ünnepi beszéd, oklevelek átadása, a legsi­keresebb kiállítók mcgjutal­­mazása (a sporttelepen). 13,00 órakor Kulturális rendez­vények. A szakelőadásokra és a kiál­lításra a kultúrházban kerül sor. A szakelőadásokat a kísér­leti állomások szakemberei tartják. A kiállításon az érdek­lődök megtekinthetik a komár­noi, a Nové Zámky-i, a Dunaj­ská Streda-i, gialántai, levice! és a Velký Krtíš-i járás gyü­mölcs-, szőlő- és zöldségter­mesztésben élenjáró szövetke­zeteinek termékeit, megkóstol­hatják a kitűnő Duna menti bo­rokat, az előadásokat meghall­gatva gyarapíthatják szaktudá­sukat. Kellemes szórakozást ígér a nagy körültekintéssel összeállított kultúrműsor is. A szüreti mulatság vasárnap 19,(X) órakor kezdődik. Ne szalassza el az alkalmat, vegyen részt a Duna menti szü­reti ünnepélyen! Mindenkit sze­retettel hív és vár az előkészítő bizottság.

Next

/
Thumbnails
Contents