Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-09-25 / 38. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES Peenemünde ismert a középkorú generáció előtt, hiszen a második világháború során a német hadiipar itt fogott hozzá a V—2, úgynevezett negyrakéták, valamint a V—1 néven Ismert szárnyas bombák tömeggyártásához. Ezeket a'nagy hatótávolságú rakétákat előzőleg már kipróbálták, s készen álltak az Anglia elleni bevetésre. Peenemünde határában 1936. augusztusában kezdtek hozzá a létesítmények építéséhez, mégpedig a Gestapo megbízottjának, Heinrich Lübke építészmérnöknek az irányításával. [Ez a Lübke azonos az NSZK hajdani államfőjével.) A német fasiszták már 1929 óta arra törekedtek, liogy sugár- és nakétafegyverek előállításával foglalkozó üzemeket állítsanak militarista céljaik szolgálatába. Ennek a feladatnak a megoldását egy akkor fiatal, de velejéig reákciós tudósra Wernher von Braunra bízták, akinek jelenleg az amerikai rakétakutatásban van kulcsszerepe. Hogy a rakétafegyver milyen hatékonynak bizonyult, mutatja, hogy a V-fegyvereknek Angliában és Belgiumban 30 ezer polgári személy esett áldozatul, ezenkívül mintegy 40 ezer angol tudós súlyosan megsebesült, egymillió 200 ezer épület pusztult el, vagy rongálódott meg Angliában. Megtorlásként 1943. augusztus 18-án 600 brit hombázó indult útnak, hogy a peeneinündci rakétaközpontot megbénítsa. Igen nagy volt az áldozatok száma és súlyos károk keletkeztek. Az augusztus 18-i angol bombatámadás ezer kényszermunkás életébe került. Itt kapcsolódik e szörnyű történethez egy találkozás egy szovjet emberrel, Mihail Petrovics Devjatev-vel, akinek élete és hőstette vetekszik a legizgalmasabb krimivel. Devjatev most 54 éves, a Volgán egy modern folyami hajó kapitánya. Kazánytól Gorkijig közlekedik hajója. A történet idején, amiről szólni akarok, azonban még csak 26 éves t volt. Amikor a német fasiszták megtámadták az országot, már a légierő kötelékében harcolt. Sok nehéz, légi csatában vett részt, mígnem egy légi csatában Lvov felett gépét lelőtték. Németek fogságába került, akik mint pilótát nyomban be akarták szervezni a maguk oldalán. Devjatev azonban igazi szovjet hazafi volt. Koncentrációs táborok sorát járta meg, a Gestapo berlini központjában is megkínozták, mégsem vállalkozott árulásra. A Sachsenhausen-1 koncentrációs táborba került, ahol nyomban egyik résztvevője volt az ellenállási mozgalomnak. Kitudódott, halálra ítélték. — De én már akkor is tudtam, hogy kétféle német van, fasiszta és 'antifasiszta. Most, 25 évi után is mély érzelemmel gondolok vissza azokra a német antifasisztákra, akik az életemet megmentették —- mondja elér-v zékenyülve.' A tábor ellenállási szervezete Devjatevet kicserélte egy meghalt szovjet halottal, egy tanítóval. Ettől kezdve a táborban Sztyepán Nikityenkónak hívták. Így mentették meg az életét. Sok-sok más nemzetiségű fogolytársával együtt került a peenemündei koncentrációs táborba, ahol a háború kezdete óta sokféle nemzetiségű kényszermúnkás dolgozott. Valamenynyiök számára itt ért véget az élet. A táborokban összesen tízezer fogoly dolgozott, főleg európai nemzetek tagjaiból. Az ellenállási harc volt résztvevői az ugyancsak a Keletitenger partján levő Barth-i koncent ráciös tábor véres történetének kivizsgálásakor Peenemündéből való halállistára bukkantak a rostocki körzet grelfswaldi krematóriumában, amely nyolc nemzet fiainak nevét tartalmazta. Köztük 91 szovjet, 29 lengyel, 27 német állampolgárét, rajtuk kívül bolgárok, jugoszlávok, franciák, csehek, olaszok is voltak itt. Egy megtalált szállítmányozási lista szerint 1945. február 18-án Peenemünde—Karlshagenből 351 foglyot jev azonban nem nyugodott bele sorsába. Találkozásunk emlékére átadta könyvét, amelynek „Menekülés a pokolból“ a címe, s hallatlan érdekesen írja meg a koncentrációs táborból való vakmerő szökésüket. Egy új, négymotoros Heinkel 111-es modernizált bombázó volt a közelben. Ezt a gépet kellett volna megközelíteni. Nyitva van-e a kabinajtó? Van-e elég üzemanyag a tartályokban? — ezek a kérdések foglalkoztatták a menekülőket. A koncentrációs táborban levő földalatti szervezet az első csapatban 45 embert figyelmeztetett és avatott be a szökés tervébe. A kedvező pillanatut elősegítette, hogy a fasiszták a bombatölcsérek betemetésére vezényelték ki a foglyok egy részét. Hogy hogyan történt a menekülés, azt Kurt Sctoanp berlini elektromérnök így írta le: „Igen, Heinkel 111 volt az, amelyen 1944. február 8-án elmenekültek a szovjet hadifoglyok a rakétabázisról. Igen, ez volt az a repülőgép, amelyik majdnem beleszaladt abba a, megfigyelő állásba, ahol éppen én teljesítettem szolgálatot. Mihail Petrovics Devjatev az alsó sorban középen irányítottak a Barth-i külső koncentrációs táborba. A listán ež a feljegyzés állott: „Rokkantak szállítmánya“. Ezek mind elpusztultak. Barth közelében felkerestem az áldozatok emlékművét: „Itt nyugszik 18 európai nemzet 2000 antifasiszta áldozata közül 180, akiket a koncentrációs táborban a Heinkel konszern profitérdekeiért halálra kínoztak, 1943—1945. Halálod kötelez!“ — olvasom a felírást magyar nyelven. $! ugyanez figyelmeztet németül, oroszul, lengyelül, franciául, valamint belga, cseh és szerb nyelven. Az ottani kényszermunkások sorsa fenyegette Mihail Petrovics Devjatejev szovjet repülőtisztet is. Devjate-A kilövő téren startra készen állt már a V—2 rakéta. Én, mint technikus katona fél kilométerre tartózkodtam a tértől. Feladatom abból állt, hogy figyeljem az aggregátor működését és irányítsam. Már jelezték, hogy hamarosan elkövetkezik a kilövés pillanata, amikor váratlanul a nyugati repülőtérről levegőbe emelkedett egy gép. Nagy, üres mező volt közöttünk, mindent jól láttam. Mi történt ezzel a repülőgéppel? Lehetetlenség, hogy a Steinhoff gépe legyen az, annak akkor kellett volna elindulnia, amikor a kék színű jelzést kapja. Ugyanis Steinhoff gépe kísérte volna a V—2 útját. Felismertem, hogy a Heinkel—111 gép volt, mert a tornyom fölött, kis magasságban, nagyon lassan, nehézkesen emelkedve röpült el. A meglepetéstől földbe gyökerezett a lábam. 15—20 méterrel az őrtorony fölött repülőgép? Amikor a tenger fölött pillantottam már meg a gépet, a kilövő pályáról süvítve emelkedett a levegőt)© a V—2 rakéta. Néhány perc múlva az őrtoronyba érkezett légierő főhadnagya; aki előttem nem titkolta antifasiszta nézeteit) -mesélte el, hogy azon a repülőgépen, amelyiket Steinhoff doktor részére készítettek elő, menekültek el az orosz hadifoglyok. Elállt szemem-szám a csodálkozástól. Gondolataim egyre ezek körül a vakmerő férfiak körül jártak. Sikerül-e megvalósítani elképzelésüket? Haza jutnak-e, vagy újra a fasiszták kezei közé kerülnek? A következő napokban állandóan a híreket figyeltem. De a nácik elhallgatták ezt a rendkívüli eseményt. Később tudtam meg, hogy a vakmerő szovjeteknek sikerült haza jutniok, de futólag, részletek nélkül értesültem.“ így emlékezik a német katona. Devjatev ezt írja könyvében: „... Iván a fasiszta háta mögött vaspálcát előhúzva közeledett hozzá. Megállt, nekikészülődött, de a hitlerista meglátta őt, megfordult, ráfogta a fegyvert, ekkor én kiugrottam és fejbe vágtam. Megrémülve nézett körül, látva, hogy mindenütt körülfogták, kapkodni kezdett, ezt kihasználva Krivonovij leütötte. A fasiszta holtan terült el. A menekülési'tervünkről nem értesült öt társunk, érthetetlenül és kétségbeesetten figyelték az eseményt. — Megőrültél, mit tettél? — rohantak Krivonovijhez, — miattad mindnyájunkat megölnek. Kezembe ragadtam a puskát, szí- . gorúan rájuk szóltam, sorakozó, indulás a repülőgéphez. Krivonovij útközben megmagyarázott mindent — nyugalom, mindjárt repülünk haza. Misa pilóta. Az emberek mindent megértettek. Pár perc múlva már a gép mellett álltunk. Odafutottam, hogy kinyissam a kabin ajtaját. De az kulcsra volt zárva. Körbe futottam a gépet, sehol semmit nem láttam. Elhatároztam, hogy a kabin ablakán mászom be és úgy nyitom ki az ajtót. De nem volt szükség rá, mert elektromos zár nyitotta, beléptünk a kabinba ... Rövidesen a tenger felett voltunk ... És nemsokára a szovjet vonalak mögött. ☆ Devjatev, a Szovjetunió Hőse aranycsillagának, magas NDK kormánykitűntetésnek, a Német Szovjet Baráti Társaság aranyjelvényének tulajdonosa. Peenemünde díszpolgárának választották a hajdani fasiszta koncentrációs tábor egykori foglyát. RÄCZ LAJOS Kiküldték de megállt a másik szobában. Az ajtót nem zárta be, teljesen. Mindig érdekelte, miről beszélgetnek a jelnőttek. Fülelt, A női dimt legújabb hóbortjaira igazán nem volt kiváncsi., de tudta, hogy jön még más is .'.. 4 # # — Tudod, kivel talál koztam Elzánál? kp — Kivel? — Horkainéual.'.. — O, ivóval ' — igen! Kikötöttem Elzának, úgy hívjon próbálni, hogy he kelljen találicomom ezzel a... Nem tudom, mi lett Elzával, de mostanában bárkitől vállal varrást. — Szent igaz, hogy bárkitől. Képzeld, már Benkóné is nála varrat! — Л Benkóné?! — Igen ... Otthagyom Elzát. Pedig jól szab és soha sem feslenek fel a varrások. De nem vagyok hajlandó olyannál dolgoztatni, aki minden k'....... varr. Vagy tudsz más kifejezést Benkónéra? — Nem tudok. Igazad van. Benkóné egy ... ' — Az! Ebben az évben már a harmadik férfit fogyasztja. Nem mondom, az első kettő csinos volt. javakorabeli, hozzá illő, de ez az utolsó, ez egy taknyos, ennek biztosait Benkóné fizet.^Szép kis példát tátinak a lanyai! Azok sem lesznek különbek. A nagyobbik mar most jó cég! Azt mondják, egy tiszttől van. — Ezt nem tudtam! — Nem tudtad? Hiszen minden veréb csiripelte! Amíg a férje a fronton volt, öt a tisztek autóztatták. En mondom neked, Benkóné egy autóskurva volt! Katonaszajha! Magukkal vitték! A háborúnak régen vége volt, amikor megkerült. Gyermekkel. S még hozzá milyen szerencséje volt! A férje jóval később jött haza a fogságból. Teljesen hülye alaki Még a gyermek felől sem kérdezősködött. Azóta minden a szeme előtt történik, de ő vak, semmit sem vesz észre. — Miért nem világosítod Jel? — Ugyan ... Ezt nem mondhatod komolyan. Lehet, hogy nem Is akarja észrevenni. Ilyesmibe jobb bele nem avatkozni. ■— Talán igazad van!... Bocsáss meg egy pillanatra,.. Majd leszakad a derekam! A második nap a legrosszabb! * * # Elfutott az ajtótól, nem akarta, hogy rajtakapják. Remegett a lába és enyhe hányingert érzett. Elhatározta, hogy a szomszédasszonytól — Benkónétól soha többé nem fogad el csokoládét. * * # Késő délután anyjával sétálni mentek. Ahogy kifordultak utcájukból, Benkónéval találkoztak. Kékvirágos selyemruhájában kedvesen, nyájasan libegett' feléjük. A levegő iztben megtelt nehéz, sűrű, fojtó párával. A nagy, kék virágok sárfoltokká változtak. A levegőben hangos, virgonc, lelkesedő „pá“-k szálltak egymás felé. De 6 csak ment, ment, nem állt meg, és nem köszönt. Fele halkan zúgott. Keze öntudatlan indulattal vékony, barnára égett lábszárát csapkodta. Nem nézett hátra. Hallotta, hogy anyja leneveletlenezi. Benkóné elnézően védte, mentegette: — Biztosan elgondolkodott... Igyekezett nem gondolkodni, és nem megbékélni. Anyja hamarosan utolérte ... — Miért viselkedsz így? Nem tudsz köszönni? Miért nem köszöntél? — támadt rá. — Té miért köszöntél? — Hogy én ...? Hogy mi...? A köszönés a tisztelet jele! Arra felelj, amit kérdeztem! Mtért nem köszöntél? .— Katonakurváknak nem köszönök! Anyja elszörnyedve nézett rá, majd teljes1 erőjéből arcul csapta. A fiú nem számított az arculcsapásra, legalábbis nem ilyen nagyra, erősre, ekkorára. Elvesztette egyensúlyát és nevetségesen seggre esett. Szeme abban a pillanatban teleszaladt könnyel. Könnyfátyol ereszkedett a környékre. Vele sírtak a házak, a fecskék, az aszfalt. A világ egyetlen, hatalmas könnycseppé változott, s a közepében, mint valami matt üvegburokban ott csücsült ő, s az erteilen bánat. Ebben a könnybeborult világban gondolkodott el először. Csak azt nem tudta még teljes bizonyossággal, vajon a ’könynyek lemossák-e a sárvirágokat Benkóné kék selyemruhájáról? Közép-Európa legnagyobb szabadtéri színháza Az alföldi nagyvárosban. Szegeden minden nyáron rangos kulturális esemény zajlik le. A Dóm előtti hatalmas színpadon és a több mint hatezres nézőtéren a magyar és más európai népek legjobb énekesei, magyar és külföldi közönség találkozik egymással. Eredeti, sajátos ez, nem kell sem Veronához, sem Salzburghoz hasonlítani. A Szegedi Szabadtéri játékok színvonalas műsora más szabadtéri produkcióhoz nem hasonlítható. Még 1931-ben kezdődtek el a Játékok, baloldali értelmiség, diákok kezdeményezésére. A fasizálódás, majd a háború aztán derékbatörte a szép kezdeményezést. A megszakadt játékok két évtizeddel később, 1959-ben folytatódtak, azóta túlhaladták a 200. előadást Iés az idén nyáron köszöntötték az egymilliomódik nézőt. Öt-hat nagy kőszínház nézőközönsége találkozik itt egyetlen este, ez is bizonyítja, mekkora kultúrmissziót töltenek be Magyarországon a Szegedi Szabadtéri Játékok. Rengeteg híres ember fordul nyaranta itt meg, sok emléket őriznek a naplók. Köztük Pietro Mascagni szavait, aki 1935-ben a Parasztbecsületet vezényelte itt, s ezeket mondotta: „Meggyőződésem, hogy a szegedi Dóm tér jelentősége semmivel sem kisebb, mint a velencei Szent Márk téré. A Dóm tér akusztikája és helyzete oly pompás, hogy Szeged egész jövőjét innen fogja nyerni...“ S kétségtelen, hogy azóta európai hírt szereztek a játékok, nyaranta sok olyan csehszlovák turista is megnéz egy-egy előadást, aki az Adriára, vagy a Fekete-tengerre utazván megáll Szegeden. Most bejelentették az 1972. évi nyári programot is. Ezek szerint nyitó darabként a nagyszerű magyar muzsikus, Erkel Ferenc: Hunyadi László című operáját mutatják be. Ezt követi Shakespeare: Rómeó és Júlia drámája, a világhírű lengyel Slansk népi együttes vendégszereplése, Strauss: Cigánybáró-jának bemutatása, valamint Verdi operája az Otelló. Ez utóbbival kapcsolatban jelenleg tárgyalások folynak, s remélhető, hogy Szegeden láthatják majd a bolognai opera világhírű társulatát a jövő nyáron. Szeged, ez a nagy és szép délalföldi ipari és iskolaváros, máris teljes erővel készül a jövő nyárra. 1971-ben az Ünnepi Hetek másfél hónapja alatt mintegy félmillió vendég — a város lakosságának négyszerese — fordult meg Szegeden. Remélhető, hogy 1972-ben ez a vonzás még nagyobb lesz. Annál is inkább, mert ismét megrendezik a Nemzetközi Szakszervezeti Néptánc Fesztivált is, amelyre Csehszlovákiából is meghívtak öntevékeny együtteseket. R. L. iq?1 szeptember 25.
