Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-09-18 / 37. szám
a SZABAD FÖLDMŰVES ,1971. szeptember 18. Már az őszre gondolnak , Az aratás már Kelet-Szlovákiában is régen befejeződött. Megszűnt a határban a nagy forgalom. A termést betakarították, a munka a magtárakban folytatódik. Már csak itt-ott láthatunk szalmabálákat, a tarlót is szántják a szorgalmas traktorosok, hogy előkészítsék a talajt. Mindenütt, ahol a termésről esik sző, öröm tölti el az emberek szívét. Mindenki elégedett az eredményekkel. Az aratás befejezése után bátran megállapíthatjuk, hogy az ezévi gabonatermésre még a legmerészebb álmainkban sem gondoltunk. A kerületben nem volt ritkaság az 50 mázsás hektárhozam búzából. Rekordtermésről beszélünk. Habár kerületünk nem érte el a kívánt 30 mázsás átlagos hektárhozamot, így is, az elmúlt évekhez viszonyítva, a terméshozam nagyon növekedett. Az aratás befejezése után mindenütt már az őszi munkákra gondolnak. A legtöbb járásban befejezték a takarmány másodszori begyűjtését, örömteli hírek érkeznek az őszi repce vetéséről. Élen járnak a bardejoviak, de jó eredményeket érnek el a vranoviak Is, akik 900 hektárból már 450 hektáron elvetették az őszi repcét. Lassabban halad az őszi repce vetése a trebišovi, a michalovcel és a košicei járásban. Reméljük, Itt Is kihasználják a jó időt, és bepótolják a késést. P. Kelet-szlovákiai hírek KEVESEBB A SZÁNTÓFÖLD Augusztus utolsó napjaiban ülést tartott a Kelet-Szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság tanácsa. Az ülésen többek között foglalkoztak a mezőgazdasággal is. A mezőgazdaságban emelkedtek a hektárhozamok, de csökkent a szántóföldi terület. (Egy év alatt 4039 hektárral.) Legtöbb — 2000 hektár — a trebišovi (Terebes) járásban és 1000 hektár a humennéi (Homonna) járásban. Az állattenyésztésben emelkedett az állatok száma, de a kerület — az 1960-as adatokat véve figyelembe — mélyen a színvonal alatt van. A tíz év előtti helyzethez viszonyítva a kerületben 29 267 tehénnel és több mint 50 ezer sertéssel van kevesebb. . Pazderák Új iskola Kedden — augusztus 31-én Ing. Mudrák elvtárs, a Košicei Járási Nemzeti Bizottság elnökhelyettese, átadta rendeltetésének Haniska (Enyicke) községben az új 13 tantermes iskolát. Az építkezést 1968. október 1-én kezdte meg a Košicei Magasépítő Vállalat 03-as részlege, Bocskorás Bertalan építésvezető és Kascsák Péter mester vezetésével. A belső szerelést Eugen Novotný sze-; relő részlege végezte. A végső simításokat, tisztítást a falu la-1 kossága, valamint a felsőbb osz-i tályok diákjai végezték el. A nyári szünidő alatt két hónapig brigádoztak itt a košisei kereskedelmi főiskola leánynövendékei is. Haniska község lakossága pártunk megalakításának 50. évfordulója évében egy maradandó, szép ajándékot kapott, egy modern, korszerűen felszerelt iskolát. A. S. ■ ■ ' o** :,v, . .. Járásunk SZÉLESÍTIK A REPÜLŐTERET Még ebben az évben befejezik a popradi repülőtér kiszélesítésének munkálatait. Az új repülőtér kifutópályája 2600 méter lesz, ami lehetővé teszi a nagyobb gépek le- és felszállását. Az új repülőtér előnyeit már a téli időszakban élvezhetik azok a vendégek, akik a Magas Tátrában kívánják eltölteni téli szabadságukat. A repülőtéren külföldi gépek is leszállnak. A ZEMPLÉN TÁNCEGYÜTTES AUSZTRIÁBA UTAZOTT Augusztus utolsó napjaiban Michalovceból (Nagymihályból) Ausztriába utazott a Zemplén dal- és táncegyüttes. Az együttes az ausztriai Kremsben megrendezendő III. nemzetközi népművészeti fesztiválon képviseli Csehszlovákiát. Az ünnepségen a Duna menti államok népi együttesei szerepelnek. A fesztiválon fellépnek a Szovjetunió, Románia, Bulgária, a Német Szövetségi Köztársaság, Magyarország, Jugoszlávia, valamint hazai együttesek. AZ IFJŰ ÉPÍTÉSZEKNEK még az új iskolai év megkezdése előtt ünnepélyes keretek között új internátust adtak át Poprádon. Az internátus a poprádi Építkezést Vállalat tulajdona, itt laknak már a vállalat ipari tanulói. Az építkezés költségei közé — 11 millió korona — még nem számították be a belső berendezést, mely a legkorszerűbb szállók berendezéseivel vetekszik. Az ízlésesen és célszerűen berendezett szobákban az ipari tanulók négyesével laknak majd. Az épület tervezői és kivitelezői nem feledkeztek meg a kulturális és társadalmi célokat szolgáló helyiségekről sem. Természetesen az internátus mellett korszerű és szépen felszerelt konyha és étterem is van. sportéletének ' fellendülését - szolgálják Vinicán (Ipolynyéken) nagy j örömet váltott ki a labdarúgók tavaszi sikeres szereplése. Közép•; Szlovákia futballbajnokságának i magasabb osztályába (I. B) ke- * rültek. Ugyanakkor fájlalták, hogy a „szomszédvár“: Balog nad Iplom (Ipolybalog) váratlanul ki-> esett, s így a Banská Bystrica-i kerületben egyedül képviselik majd a Velký Krtíš-1 (nagykür- ; tösi) járás labdarúgóit ebben az osztályban. Azóta már megtörtént az őszi rajt is. A Dynamo Vinica csapata várakozáson felül jól rajtolt. Hiszen az első három mérkőzést nemcsak megnyerte, de még gólt sem kapott. S ez, úgy hisszük, növelte a csapat és a szurkolók bizalmát Is. S bár a negyedik mérkőzést Lučenecen (Losonc) a TSZ Lučenec В ellen 0:2 arányban elvesztették, játékuk még így sem keltett csalódást... Beinrohr Ernővel, az egyesület elnökével, és Kuslczky Ernő edzővel beszélgettem a község sportéletéről. — Régi vágyunk teljesült — mondta Beinrohr Ernő elnök. A csapat becsületes küzdelmekben kiverekedte a feljebbjutást. S ez a teljesítmény felrázta falunk sportéletét is. Igazán örvendetes, hogy ma már mintegy 400—500 lelkes szurkolónk látogatja hazai rendezvényeinket. S ami külön ■ öröm, a csapat eddig beváltotta a reményeket. Kusiczky Ernő edzőtől a csapat felől érdeklődöm. — Három pont előnnyel nyertük a bajnokságot, s a nyáron lelkiismeretesen készültünk a magasabb osztályú mérkőzésekre. Kedvező sorsolást kaptunk. Az első hazai mérkőzésünkön 2:0-ra győztünk Šafárikovo ellen, majd Rimavská Seč-rôl (Rimaszécs) is elhoztuk a két pontot, s a harmadik mérkőzésen 3:0-ra győztünk otthon Utekáč ellen. Sajnos, Lučenecen már kikaptunk. Itt a csapat játékán látszott még a rutinhiány. De remélem, a csa- ' pat fokozatosan ezt a fogyatékosságát is leküzdi és helytáll további mérkőzésein is. f A játékosok lelkiismeretesen készülnek a mérkőzésekre. Nagy előnyük, hogy a fiúk otthon dolgoznak, s így rendszeresen látogathatják az edzéseket. — Nehézségek? — teszem fel az edzőnek a kérdést. — Nincsenek nehézségeink, hiszen ma már az efsz mellett az állami gazdaság is minden támogatást megad. így nincsenek anyagi gondjaink. Talán a nagy távolság okoz némi problémát. Legközelebbi ellenfelünk is majd 100 km-nyire esik tőlünk. — Remények? Kilátások? — A rajt ellenére nincsenek vérmes reményeink. Hiszen csapatunk még fiatal. Egyelőre csupán arra törekszünk, hogy bennmaradjunk a most feljutott osztályban. Természetesen, ehhez is állandó fejlődésre és lelkes játékra lesz szükség. A vinicaiak vereségük ellenére Lučenecen sem keltettek csalódást. Sőt, meglepő volt lelkes és sportszerű játékuk és fellépésük. Ha a csapat megszokja a „magaslati levegőt“, jobban is szerepelhet. A vezetők a mércét nem emelték magasra. • Eddig tanúsított akarásukkal és játékukkal biztosíthatják bennmaradásukat az I. B. osztályban. S ehhez mi is ‘ sok sikert kívánunk a csapatnak, a munkáját irányító és támogató lelkes vezetőségnek és sportbarátoknak. S. L. Korszerű étlapunkról Ma már az orvostudomány ismeretet alapján köztudott dolog, hogy az elhízás különféle betegségek melegágya, azonkívül a gyengédebb nemnél a karcsúságot is veszélyezteti. Ezért étlapunkon egyre nagyobb teret hódít a „könnyen emészthető fehér húsok variációja. Csupán a megrögzött „szektások“ tartanak ki feltétlenül az ízes, zsíros cigánypecsenye mellett — ámde ezek címére megüzenhetjük, idejük lassan lejárt, hiszen a statisztika szerint hazánkban az utóbbi öt évben kétszeresére emelkedett a baromfihús fogyasztása. Az elmúlt esztendőben például a Nové Zámky-i járás területén 1397 tonna súlyban vásároltak fel baromfit. Ennek zömét a levicei feldolgozóban „tranzsírozták“, ahonnan tiszta áruként 356 tonna fehérhús került a Nové Zámky-i járás üzleteibe. Ezek szerint a járás mezőgazdasági üzemei jelentős mértékben járulnak hozzá az ország lakosainak ésszerű táplálkozásához. Vajon többek közt mi is segíti ezt elő? Az utóbbi négy esztendő alatt felépítették a járási baromfitársulás modern tojóházát, mely most már teljes kapacitás mellett csaknem maradéktalanul átvette a mezőgazdasági egységektől a tojás termelésének gondját. Rengeteg férőhely üresedett meg, és a szövetkezetek éltek is az alkalommal, hogy ezeket kacsa, pulyka és broilercsirke nevelésére használják ki. Tvrdošovcén (Tardoskedd) példá-' ul pulyka tenyésztésben jeleskednek. Bešeíiovban (Besenyő) az élelmes szövetkezeti tagok még a felszámolt kertészet üvegházát is felhasználták, hogy az évi 80 ezer broiler csirke a piacra kerüljön. Útjaink során Svodinban (Szőgyén) alkalmam nyílott bepillantani a kacsatenyésztők adataiba. Ezek szerint az idén a keltetőkből 320 ezer sárga apróság kelt ki, ezek közül 100 ezer darabot mint pecsenyekacsát értékesítenek, a többit pedig továbbtartásra szövetkezetek és egyéni termelők veszik át. Mondjuk ki bátran, hogy mezőgazdaságunkban a megfontolt összpontosítás nemcsak a termelés gazdaságosságát emeli, de elősegíti azt is, hogy ésszerűbben táplálkozzunk. Gábris József A felszabadítás óta Az új üzletközpont Az elmúlt két és fél évtized alatt lényegesen megváltozott Vlkv (Vök) arculata. Mintegy 40 új családi ház épült, s többet átépítettek. Az utak 95 százalékát portalanították. 1959-ben épült fel a hnb és a tűzoltószertár, két évvel később pedig a kultúrházat is átépítették. A múlt esztendőben nyílt meg az új üzlethelyiség, melyben helyet kapott a vendéglő és a vegyeskereskedés. A faluszépítési munkálatok is gyors ütemben folynak. E téren az ifjúságot dicséret illeti, mert számos órát dolgozott már le brigádmunkában. A legközelebbi tervek közt szerepel egy óvodai játszótér és egy halottasház felépítése. Dömötör Zoltán Az CSSZK horgásztechnikai válogatott 11 főnyi csoportja Magyarországra utazott, hogy részt vegyen a Pécsett megrendezésre kerüld világbajnokságon. Az utolsó felkészülés Nové Zámkyban zajlott le, a helyi horgászszövetség Zúgó melletti sporttelepén. Látogatásunk során doktor Miloš Zelinkával, a válogatott állami edzőjével és Viera Čapková érdemes sportmester világbajnokkal beszélgettünk, aki eddig 13. arany, számos ezüst- és bronzérmet szerzett különböző versenyeken. Zelinka doktor, aki „mellékesen“ a Brnói Tudományegyetem Természettudományi karának tanára, hidrobiológus, reális képet nyújtott a hazánkat reprezentáló csoport, valamint az ellenfelek képességeiről. — Válogatottunk zömét — mondta — fiatal versenyzők képezik, ennek ellenére már mindegyiküknek „múltja“ van. Hárman érdemes sportmesterek, de a többiek is többször álltak már a győzelmi dobogó legmagasabb fokán. Ján Kapustník 1970-ben szerzett világbajnoki címet. Jindrich Besják nyolcszoros válogatott,, Rastislav Dočkal már 10 éve képviseli Hazánk színeit különböző bel- és külföldi versenyeken, a Nové Zámky-i Mészáros Gyuri, aki a Brnói Állatorvosi Főiskola negyedéves hallgatója, számos ifjúsági és felnőtt korosztályú erőpróbán állta meg a helyét, A nők között Viera Capková érdemes sportmester nagy nemzetközi tapasztalattal bír, Ružena Zeünková sportmester 1969-ben volt világbajnok, Libuša Rysová a legfiatalabb versenyzőnk — mindannyian sok-sok edzés után készültek fel az idei világversenyre. — Esélyeink? Nos, a Nővé Zámky-i klíma, a nyugodt edzési feltételeket biztosító sporttelep, az előzékeny fogadtatás, illetve vendéglátás, és nem utolsósorban a kitűnő, kalóriadús koszt, mellyel Mažgut Anton, a csárda vezetője, Kubik Irén szakácsnő és Ágh Feri bácsi elhalmoztak, jó előfeltételeket biztosít arra, hogy méltóan képviseljük köztársaságunk színeit. Ismerjük riválisaink tudását, bár a jő időzítés, a pillanatnyi forma nagyon sokat számít és döntő befolyással lehet az eredményekre. Férfi csapatunk, az erőviszonyok alapján az 5.-6. helyet szerezheti meg, egyéniben azonban a kérdés nyílt, és a verseny valószínűleg az NDK, az MNK, az NSZK és mi közöttünk dől el. Hasonló a helyzet a női versenyzőknél is, az első helyt az NDK, vagy mi szerezhetjük meg. Mindenesetre ezek csak feltételezések, mert a verseny nem itt, de Pécsett dől majd el. Viera Capková, egyik esélyesünk azt a reményt fejezte ki, hogy a jelenlegi verseny után, a világ legjobbjai a Müncheni Olimpiai Játékok keretében a további sportággal egyenrangú félként szeretnék felvenni a küzdelmet az olimpiai bajnoki cím megszerzéséért. Versenyzőink komoly esélyesei a világversenynek, hisz a rengeteg, sokszor idegölő edzés, a mind tökéletesebb formabeállítás remélhetőleg meghozza a sikert. Jánosy S. A CSSZK horgásztechnikai válogatottja Felkészülés a pécsi világbajnokságra