Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-13 / 6. szám
1971. február 13. .SZABAD FÖLDMŰVES-9 —J-j\í L CSILLÁI! A Zbrojniki AKI mellett működő Gagarin nevet viselő pionírszervezet életéből Pionírszervezetünk tagjai a „VÖRÖS CSILLAG NYOMÄBAN“ című országos versenyjátékot az 1970. október másodikán megtartott ünnepélyes csapatgyűlésen jogadták el. A játékba szervezetünk 12 rajának 250 pionírja kapcsolódott be. A rajtanácsok elnökei örömmel jogadták az eddigi három jeladatot, az első kettőt a kitűzött határidőig minden raj teljesítette is. Az egyes jeladatok kiértékelése alapján a legjobb pionírrajt cslllagocskával jutalmazzuk meg. A versenyjáték jolytatódik, már a harmadik jeladatot teljesítik — hasonló lendülettel mint az elsőt és a másodikat. A „VÖRÖS CSILLAG NYOMÄBAN“ versenyhez minden pionírnak további sikert kívánunk. Veress Vilmos, csapatvezető Beszélgetés a CSKP történelmének megismerése céljából Csapatunk tagjai megismerkednek a „Vörös csillag nyomában“ című országos játék keretén, belül a CSKP és a Csehszlovák Komszomol forradalmi múltjával, továbbá más haladó gyermek- és ifjúsági szervezetek történelmével. Jegyzeteket készítenek, öreg kommunistákkal, kiváló ipari és mezőgazdasági dolgozókkal való beszélgetésekről. Pionírszervezetünk meghívta Kovács Józsefet, a CSKP fegyverneki szervezetének alapító tagját, hogy mi, úttörők, a párt veterán harcosának szavain, élményein kérész* tül megismerkedhessünk a múlttal, azzal az ádáz küzdelemmel, melyet a kommunista párt kifejtett a munkásosztály hatalomra jutása céljainak megvalósítása érdekében. A párt régi harcosától többek között azt is megtudtuk, hogy Fegyvemeken (Zbrojníky) 1922- ben alakították meg a CSKP helyi szervezetét, amelynek első elnöke Hudec József volt. Tájékoztatott bennünket Kovács bácsi a CSKP Volt öröm, lelkesedés és izgalom bőven December 22-én tájékoztatási versenyt rendeztünk. A tájékoztatási verseny jól sikerült, ami az alapos előkészítéssel magyarázható. A verseny a „Vörös csillag nyomában“ játék jegyében zajlott le. ugyanis a teresek feladatat e játékkal kapcsolatos kérdéseket tartalmaztak. A feladatok titkosírással voltak írva, először meg kellett találni a teresét, azután megfejteni a feladatot, majd végül feleletet adni rá. A tájékozódási verseny 4 km-es szakaszon került lebonyolításra, melyen öt ellenőrző feladat volt elhelyezve, A versenyző őrsök kéttagúafc voltak. A verseny időre ment, s ha az őrs az egyes feladatokat nem teljesítette, akkor az ideje a nem teljesített feladatok számának megfelelően növekedett. A verseny nagy érdeklődést váltott ki az úttörők körében. Volt öröm, lelkesedés és izgalom bőven. A három legjobb őrsöt megjutalmazták. Páleník Stanislav, VIII. A a Csapattanács elnöke Eredményes sporttevékenység Ottörőszervezetünk sporttevékenysége kiváló eredményeket érlelt. Az ősz folyamán nemzetközi könnyüatlétikat négytusát rendeztünk. A lelkesedés, a küzdeniakarás és a szép eredmények elsősorban Drenka Gábor és Lettang Géza testnevelő tanító elvtársaknak köszönhetők, akik az előírt testnevelési órákon kívül a sportkörökben rendszeresen foglalkoznak a tehetséges tanulókkal. A magasugrást a lányok csoportjában Hancko Jolán nyerte meg. megalakulásának körülményeiről, az akkori viszonyokról, a nagy világgazdasági válságról, a munkáért, a kenyérért folytatott harcról, a második világháború fasiszta- és háborúellenes megmozdulásairól, a felszabadulásról, majd az 1948-as februári győzelemről. Minket, úttörőket az alábbi kérdések érdekeltek, melyekre Kovács bácsi szívesen válaszolt: Beszélt-e Lenin elvtárssal, vagy látta-e őt? Milyen forradalmi megmozdulások voltak a járás területén? Hány éves volt, amikor a fegyveres harcban először részt vett? Hogyan élteik a falvak elnyomottjai, nincstelenjei 50 évvel ezelőtt? S mi vezérelte, hogy mindvégig hü maradt a párthoz? Pionírjaink beszélgetést rendeztek az ifjúsági szervezet tagjaival is, így megismerkedtek a CSISZ és a pionírszervezet megalakulásának körülményeivel és hasznos nkmkáteyéketíységével. KaCmárová Márta, IX. В A fiúknál Zakariás József végzett az első helyen. A távolugrásban lányoknál Bagócsi Edit, a fiúknál pedig Zakariás József lett az első. A 60 méteres távfutásban Bagócsi Edit aratott sikert, míg a fiúik közűi újból Zakariás József került fel a győzelmi emelvény legmagasabb fokára. Krikettlabda-dobásban 9 lányok közül Moravszky Mária lett az első, míg a fiúknál Boros Ernő bizonyult a legjobbnak. Csapatunk mellett jál működik a sakk-, az asztalitenisz-, a turisztikai-, a kézilabda- és a labdarúgó szakkör. Asztaliteniszezőink a lévai járási versenyen, erős mezőnyben, sikeresen szerepeltek. A fiúk csoportjában Záhorszky Géza a második, a lányok csoportjában pedig Lilinská Helena a harmadik helyen végzett. Kézilabdázóink is sikerrel szerepeltek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53. évfordulójának tiszteletére rendezett járási versenyen, ahol az értékes 3. helyet szerezték meg. Halúz Tibor, IX. osztály Sikeres könyvkiállítás A Csehszlovák—Szovjet Barátsági Hónap alkalmából pianírszervezetiink nagysikerű könyvkiállítást rendezett, melyet a tanulók nagy érdeklődéssel fogadtak. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy szinte kivétel nélkül valamennyien megtekintették. A kiállításon főleg szovjet, csehszlovák és magyar írók művei szerepeltek. A kiállítás kitűnő alkalom arra, hogy megismerkedjünk hazai és külföldi írók műveivel. A tanulók irodalom szeretetére vall az, hogy az elárusítással egybekötött kiállításon 129Ú korona értékben vásároltak könyveket. Reméljük, hogy márciusban, a könyvhónap alkalmából csapatunk ismét rendez könyvkiállítást. Dolog Irén, IX. osztály Kultúrtevékenységünk sokoldalú Úttörőcsapatunk mellett szakkörök is működnek, melyeik a pionírok sokoldalú érdeklődését hivatottak kielégíteni. A kulturális munka után érdeklődők megtalálják számításukat az ének-, tánc-, szavaló- és zenei szakkörökben. A szakkörk élénk tevékenységet fejtenek ki, így pionírszervezetünk kultúTtevékenysége igen sokoldalú. Megemlékezünk minden nevezetes évfordulóról és ünnepről. Megünnepeltük a Hadsereg Napját, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53. évfordulóját és a Nemzetközi Diáknapot. A fent említett évfordulók és ünnepélyek alkalmából úttörőink értékes kultúrműsorral léptek fel. Kultúrműsorral szerepeltek tanulóink a téli- és az újévi ünnepségeken is. A kulturális és művészeti munkát kifejtő szakkörök közül különösen az énekfcörök végeznek dicséretre méltó munkát, amiért Szalai Pál és Árendás Ilona tanító elv társaknak jár elismerés. Balog Sándor, VIII. osztály Közelebb a mezőgazdasághoz Kilencedikes tanuló vagyok, pályaválasztás előtt állok. A pályaválasztásban nagy segítséget nyújt osztályfőnökünk, Gaál tanító elvtárs, aki egyben úttörőrajunk vezetője is. A rajgyűléseken megismertet bennünket a pályaválasztással kapcsolatos problémákkal, segítségünkre van a megfelelő hivatás megválasztásában. Megállapítja, mihez értünk, miihez van hajlandóságunk, tehetségünk. Megmagyarázza, mely szakmában van szükséglet és hol van túlzsúfoltság. A rajvezetők rendszeresen megismertetnek bennünket a mezőgazdaság fejlődésével, a mezőgazdaság területén mutatkozó problémákkal és a mezőgazdasági termelés jelentőségével. Beszélgetéseket szervezünk a szövetkezet vezető dolgozóival, akik részletesen megismertetnek bennünket az efsz életével. Tanulmányúton veszünk részt a szövetkezetben. Meglátogatjuk az állattenyésztést, a kertészetet, a javítóműhelyeket. Elbeszélgetünk az illető szakemberekkel. Brigádmunkát vállalunk az efsz-ben, hogy összekapcsoljuk az iskolában tanult elméletet a gyakorlattal. Legtöbbet a szüretelésnél, a zöldségféléik kiültetésénél és betakarításánál segédkezünk. Tatár Lajos, IX. osztály Vetélkedő „Mit tudsz a Szovjetunióról címmel tt csoport, ha a kérdésre csak részben tudtak felelni, ekkor csaik 1 pontot kaptak. Ha a kérdésre nem tudtak választ adni, akkor 1 pontot sem kaptak a csoport tagjai. A vetélkedő mindvégig szoros küzdelmet hozott, lázban tartotta nemcsak a vetélkedő csoportok tagjait, hanem a több mint százfőnyi szurkolótábort is. A vetélkedő befejezése után mindkét csoport tagjai jutalomban részésültek — természetesen az 1, helyen végzettek értékesebbeket kaptak. Páleník Stanislav, VIII. A a csapattanács elnöke Szovjet pionírokkal levelezünk November 20-án megbeszélésre hívtuk meg a hazánkban állomásozó szovjet fegyveres erők tisztjeit: Alekszander Szergejevics Sajdurov és Pavel Jevgenyevics Trofimenko hadnagyokat. A beszélgetésen részt vett Trofimenko hadnagy felesége is, aki Szumy városában tanítónő. Az eszmecsere befejezése után Trofimenko hadnagy felesége és A. Sz. Sajdurov átadták nekünk néhány kijevi, ogyesszai és szuniyi iskola tanulójának címét, s mi már a baráti hónapban megkezdtük a levelezést a szovjet pajtásokkal. Nyilas Gizella, IX. В Tettekkel válaszoltunk Csapatunk 1970. október 10-én a Szocialista Ifjúsági ; SztíVéiség nyugat-szlovákiai alakúié "konferenciájának tiszteletére brigádmunkát szervezett. Úttörőink a termények betakarításánál és a szőlő szüretelésénél segítették a környező egységes földművesszövetkezeteket. A fegyverneki (Zbrojníky), hontfüzesgyarmati (Hont. Vrbica) és a nemesoroszi (Kukučínovo) szövetkezetekben 2500 órát dolgoztaik le. Munkájukról a szövetkezetek vezetőségei megelégedéssel beszéltek, s megígérték, hogy szükség esetén a segítséget viszonozzák a csapatnak. Eddig is min* den évben pénzbeli támogatást nyújtottak a sítanfolyamok megrendezésére, Sportversenyek alkalmával díjmentesen bocsátják rendelkezésünkre gépkocsijukat. A társadalmi munka ellenértékéből 500 koronát a most épülő Nemeckái AKI építésének a költségeire fordítottunk. Csapatunk papírgyűjtés! akciót is szervezett, melyből 200 koronát szintén a Nemeckái AKI építésére küldtünk. Halúz Tibor, IX. osztály Megünnepeltük a Hadsereg Napját Október 8-án, a Csehszlovák Hadsereg Napja alkalmából méltó ünnepélyt rendeztünk. A* ünnepélyen részt vettek néphadseregünk lévai (Levice) egységének katonái is. Az ünnepély az üttörők műsorával kezdődött, amit a katonákkal folytatott beszélgetés követett. A katona-vendégek megismertettek bennünket a katonaélettel, a duklai hadművelettel, továbbá beszéltek a Varsói Szerződés fegyveres erőinek óriási jelentőségéről is. A nálunk vendégeskedő katonákkal barátságot kötöttünk, akik megígérték, ha szükségük lesz rájuk harci játékok vagy tájékoztatási verseny rendezésénél, szívesen segítenek azok megrendezésében. Búcsúzás előtt pionírjaink a tisztelet és barátság jeléül virágcsokrokat nyújtottak át a kedves vendégeknek. Kačmárová Márta, X. В Védjük a madarakat! Pionírszervezetünk rajvezetői december hónapban előadásokat tartottak és beszélgetéseket folytattak a rajok tagjaival a madarak védelméről és azok óriási jelentőségéről.. Összejöveteleink alkalmával madáretetőket készítettünk, amelyeket még a téli szünidő előtt kihelyeztünk az udvarokba, a kertekbe, a mező és a közeli erdő szélső fáira. Az egyes rajok őrsei váltakozva látták el élelemmel a madarakat a téli hónapok folyamán. Gaál Gyula, VII. osztály Ismerkedés pártunk történetével Pionírjaink „A vörös csillag nyomában“ című játék folyamán rendszeresen megismerkednek a munkásosztálynak a burzsoázia ellen folytatott harcával. Rendszeresen figyelemmel kísérjük a Tábortüzet, az Új Szót, a Szabad Földművest, s a párt és a munkásosztály harcával foglalkozó cikkeket kivágjuk belőlük és összegyűjtjük. Egyúttal más dokumentációs anyagot is gyűjtünk: fényképet, öreg újságokat stb. Az énekköTökben forradalmi és mozgalmi dalokat tanultunk a CSKP megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére. Szabó Margit, VII. osztály Tehetségekre leltünk Csapatunk a közelmúltban „Magam csináltam“ címmel kiállítást rendezett a tanulók által készített rajzokból, kézimunkákból, festményekből stb, A kiállítás résztvevői — a szülők és a tanulók nagy érdeklődéssel tekintették meg a tanulók munkájából összeállított kiállítást. A kiállított tárgyak egyes tanulók művészeti tehetségéről tanúskodnak. Zólyomi Erika, VI. osztály A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53, évfordulója és a Csehszlovák-Szovjet Baráti Hónap alkalmából vetélkedőt rendeztünk: „Mit tudsz a Szovjetunióról?“ címmel. A versenybe jelentkező tanulókat két csoportba osztották. Mind a két csoport húsz azonos kérdést kapott a Szovjetunióról. Ezután kisorsolták, hogy melyik csoport kezdi a kérdezést. A kérdéseket a csoportok váltakozva adták fel egymásnak. Igyekeztek mindig a nehezebb kérdéseket feladni az „ellenfélnek“. így a végére a könv. nyebb kérdések maradtak. A válaszoló csoport tagjai megbeszélhették közösen a választ. A helyes válaszért, a .kérdés teljes kifejtéséért 2 pontot kapott a Kötelezettségvállalás a CSKP megalakulása 50. évfordulójának . tiszteletére 1. A tavaszi hónapokban kiültettünk 50 piros rózsa-bokrot, 2. Betonjárdát építünk az iskola épülete előtt. 3. Az iskola bútorzatát rendbetesszük és belakkozzuk, 4. A község kultúrtházát rendbetesszüik, az ablakait és ajtóit átfestjük. 5. A CSKP megalakulása 50. évfordulójának előestéjén egészestét betöltő kultúrműsort rendezzünk. 6. A gyengébb élőmé ne tel ű tanulóknak sokoldalú segítséget nyújtunk. 7. Az ískolaszépítési akció keretén belül ledolgozunk 900 brigádórát. 8. A tavaszi munkák idején az egységes földművesszövetkezet kertészetében 480 brigádórát dolgozunk le. A Fegyverneki (Zbrojníky) AKI mellett működő Gagarin úttörőcsapat tanácsa mm