Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-02-06 / 5. szám

Imii uz cilmafalisztharmalról tudni kell A múlt évben fejeződtek be a Piešťany-i Növényter­mesztési Kísérleti Állomáson az almafalisztharmattal kapcsolatos többéves kutatások. Az almafalisztharmat, mint ismeretes, Szlovákia legmelegebb és a gyümölcs­termesztés szempontjából legintenzívebb körzeteinek — főleg a nyugati és északnyugati körzetben — legel­terjedtebb és legveszélyesebb betegség. Most kezdődő cikksorozatunkban szeretnénk megismertetni gyümölcs­termesztőink népes táborát azokkal a kísérletek so­rán szerzett tapasztalatokkal, melyek a mindennapi gyakorlatban egyetlen gyümölcstermesztő részéről sem nélkülözhetők. A llsztihtarmat gyakorla­­tilag a világ minden almatermesztő körzetében ismeretes. A szomszédos ál­lamokban — főleg Magyar­­országon — akárcsak ha­zánkban, az almafák legko­molyabb betegségeként 1 ke­zelik. Ez a betegség főleg az utóbbi negyedszázadban kezdett rohamosan terjedni. Ezt a jelenséget a követke­ző tényekkel magyarázzuk: X. az utóbbi időben — az említett gombabetegség ter­jedésére — kedvezően ala­kultak a szélviszonyok és meglehetősen mérsékeltté váltak a hidegebb évszakok, 2. sokkal több olyan al­mafajtát termesztünk, me­lyek fogékonyak a liszthar­­mat-betegségre (Jonathan, Сох renet, stb.j, 3. némely betegség ellen több olyan neves gombaölő szert használunk, melyek a lisztharmatra nem károsak, sőt — közvetlenül vagy köz­vetve — elősegítik annak terjedését, 4. új, modern metszési módokat alkalmazunk, me­lyeknél lényegesen több fás részt hagyunk meg, s ezek főleg a csúcsrügyekben job­ban biztosítják a kórokozó gombák áttelelését, 5. lényegesen növeltük a a nitrogéntrágyák adagját az utóbbi években, ami köz­tudomásúlag serkentő ha­tással volt a fák növekedési intenzitására, de egyúttal fokozta a betegségek iránti fogékonyságukat is. A felsorolt tényezőkön kívül fontos szerepet ját­szott az említett betegség elterjedésében az is, hogy gyümölcstermesztőink nem ismerték a betegség okozó­jának biológiáját, s így ter­mészetesen nem tudták meg­tenni a szükséges védőin­tézkedéseket. Gyümölcster­mesztésünk akkori Tielyzete sem volt a legjobb. Évi gyü­mölcstermésünk túlnyomó részét a kistermelők és ker­­tészkedők állították elő, akiknél sok esetben nem­csak a kellő gépi eszközök­ben, de a gyümölcstermesz­téshez szükséges szaktudás­ban, a fák betegségeinek és termesztési követelményei­nek ismeretében is lényeges hiányosságok mutatkoztak. A gyümölcstermesztés össz­pontosításával, a nagyüzemi gyümölcstermesztés beveze-Egy gazdagon szétágazó lisztharniattól fertőzött, fiatal aimafa-hajtás. tésével, a képzett szakem­berek segítségével már le­hetőség nyílik a szóbanfor­­gó és hasonló betegségek, kártevők elleni védekezés színvonalának emelésére. Ahhoz, hogy megértsük az almafalisztiharmat elleni védekezés jelentőségét, szük­séges legalább nagyvonalak­ban megismerkednünk az említett betegség okozójá­nak, vagyis a Podosphaera leucotricha gombának a bio­lógiájával. A szóbanforgó gomba a különböző kultúr­növényeken — egres, ribizli, őszibarack, rózsa, uborka, stb. — és vadonéiő növény­féleségeken előforduló liszt­­harmat-betegségek csoport­jába tartozik. Ezen növé­nyeknél azonban — a nö­­vénygféleségeknek megfele­lően — mindig más és más gombáról van szó, amelyek nem terjednek át a másik növényféleségre, például az őszibarackról az almára és fordítva. A fejlődés nyugalmi idő­szakában a betegség a meg­támadott rügyekben — gom­­bafonálszövedékek (micéliu­­mok) formájában lappang. Az áttelelés más formája en­nél a gombánál nem jöhet számításba. A megtámadott rügyek többnyire eltorzul­nak, deformálódnak, de né­mely főbb vonásukat figye­lembe véve nem lehet meg­különböztetni őket az egész­séges, meg nem támadott rügyektől. A micéiium a rü­gyekben nagyon vékony (0,004 mm) és tökéletesen védve van bármilyen vegyi hatás ellen, és így a rügyfa­­kadás előtti permetezés tel­jesen hatástalan és felesle­ges. Tavasszal a megtámadott rügyek kifakadnak ugyan, de előfordulhat az is, hogy nagyobb részük (a megtá­madás fokától függően kb. 50%) elhal. A kifeslett rü gyek alkotják az elsődleges fertőzés gócpontját. A rügy alkotó részein, a leveleken, a fiatal hajtásokon és a vi rágrészeken fehér, lisztsze­rű bevonatot figyelhetünk meg, ami tulajdonképpen az említett gomba micéliuma, mely nagymennyiségű koní­­diumot tartalmaz. A rügyfa­­kadáskor a micéiium bevon­ja a rügy alkotó részeit, és láncszerű konídiumhordozó­­kat. konídiumtartókat ala­kít ki, melyeken konídiu­­mok helyezkednek el. A ko­­nídiumokat széthordja a szél, vagy a férgek viszik a fiatal levelekre, ahol aztán kicsí­ráznak. A szóbanforgó koní­­diumok — az egyéb gom­báktól eltérően — csak szá­raz leveleken, de nagy pá­ratartalmú környezetben csíráznak ki. A közvetlen környezet megfelelő pára­­tartalmát a levelek trans­­spiráciőja, vagyis nedves­ség-párologtató képessége Is biztosítja. Az inkubációs idő elteltével — amely a szél- és hőmérséklet-viszonyoktól függően lelhet 4—14 nap — a leveleken fehér csík, vagyis tenyésztőnél jelenik meg. Ezt nevezzük másod­lagos fertőzésnek. Ez a té­ny észfonal szintén micé­líumból, konídiumtartóból és konidiumokból tevődik össze. Ezek a konidiumok a szél és a rovarok segítségé­vel tovább terjednek és to­vábbi infekciót idéznek elő. A betegség ezen ciklusa a vegetáció ideje alatt né­hányszor megismélődik. A betegség leginkább a fiatal — két-három hétnél nem öregebb — leveleket támadja meg. Itt a gomba elszaporodik az egész levél­lemezen, s a kocsányon ke­resztül eljut egészen a fej­lődő rügyekig, ahol megte­lepszik. Az öregebb levele­ken a fertőzés csupán kis tenyészfonál formájában je­lentkezik. A legnagyobb és legkomo­lyabb fertőzések májusban és júniusban történnek, ami­kor legintenzívebb a fák növekedése. Ebben az idő­ben gyorsan szaporodnak a fiatal, fertőzésre hajlamos levelek, s így a fertőzések száma egyenes arányban van a fiatal hajtások fejlő­désének Intenzitásával. A megtámadott levelek fehér színűek, majd később fokozatosan megbámulnák, besodródnak, elszáradnak és lehullanak. A hajtások szin­tén fehér micéliummal van­nak bevonva és sok esetben már július közepén lehull a levélzetük. Ez a gomba megtámadja és7 elpusztítja a virágrügyeket is. A termé­sen rozsdafoltok formájában jelentkezik a fertőzés. Egészséges (balra) és liszt­­harmattól megtámadott­­rügy és levél. A betegség káros hatása abban mutatkozik meg, hogy lényegesen csökken az asz­­szimilációs felület, ami az első évben terméscsökke­nést idéz elő és kedvezőtlen hatással van az életképes rügyek számbeli alakulásá­ra Is. Az első évben — a hozamcsökkenést figyelem­be véve -- 30 százalékos is lehet az almafalisztharmat kártétele, de a második, vagy a következő években elérheti az 50 százalékot is. Az elsődleges és másodlagos fertőzés fékezi az egyéves hajtások fejlődését, s azok a tél folyamán elhalnak. A ferőzött gyümölcs piaci ér­téke kisebb, mint az egész­séges gyümölcsé. (Folytatás következik) Ing. Jozef Molnár CSc célszerűnek a méhek rajzását, márpedig ha a rajzó családok­tól neveljük az anyákat, meg­teremthetjük ennek feltételeit. Ellenben ha a kiszemelt leg­erősebb családoknál etetéssel, serkentéssel előidézzük a raj­­zási ösztönt, úgy megteremtet­tük a mesterséges anyanevelés sikerének alapját. Elképzelhe­tetlen az olyan anyanevelés, aihol a dajka-családnál ne len­ne meg a rajzási ösztön. Sú­lyos hibát követünk el, ha en­nek figyelembe vételével kény­szerítjük a családot anyaneve­lésre. Hiszen az ilyen családok kevés anyabölcsőt fogadnak el, ugyanakkor a bennük levő- ál­cák sem kapnak megfelelő élelmet. Ennek híján pedig a kikelt anyák nem érik el a kí­vánt teljesítményt. Sőt, számos esetben megtörténik, hogy a méhek idő előtt leváltják, el­távolítják a kaptárból. Az anya váltás pedig nem kívána­tos jelenség, mert a család le­­gvöngülését eredményezi, bor­dásfalán években csupán ete­téssel védhetjük meg az el­pusztulástól. jómagam többéves megfigye­lés alapján kiválasztom a leg­jobb családokat, megjelölöm a dajkacsaládot, majd ezekre ta­vasztól rendkívüli figyelmet szentelek. Nemcsak az élelem utánpóilását, de a serkentést sem halasztóm el mindaddig, amíg tart az anyanevelés. Évenként mintegy 50 anyát nevelek s ennek köszönhető, hogy a családok jó erőben van­nak. Ezt eredményeim is bizo­nyítják. Két évvöl ezelőtt a kedvezőtlen időjárás ellenére is 13,6 kg-ot, tavaly viszont 31,5 kg mézet pergettem átla­gosan családonként. Környékünkön ismerek egy idős méhészt, aki nem bajlódik anyák nevelésével. Mivel méh­­állományának 60—65 %-a éven­ként lerajzik, így természetes, hogy rajbölcsőkből nyeri az anyákat. Mindamellett merem állítani, hogy mézhozamban messze lemarad azoktól a mé­hészektől, akik mesterséges úton nevelik az anyákat. Ezzel nem akarom lebecsülni a raj­anyák értékét, ugyanakkor a mesterséges anyanevelés elő­nye mellett török lándzsát. Csesztven János, a bátorovái efs^méhésze (Lám lám „több szem töb­bet )áť‘ alapon akadnak méhészek, akik nem értenek egyet a lenti cikkekben negállapítnlt tényekkel. Nem ártana tehát, ha a tisztán­látás érdekében több idő­sebb méhész is állást fog­lalna ebben az ügyben. Várjuk leveleiket. Szerk. megjegyzése, j pasztaliataim alapján is meg­erősíthetem. így méhészkedett 1921-ben és az utána következő évek­ben Zsolnai Béla nagybá­tyám is Restén, majd ké­sőbb Komáromban. Diák­éveim szünidejét mindig nála töltöttem, és ott sze­reztem a méhekkel kapcso­latos első komolyabb isme­reteket, alapokat. Neki ak­kor 40—60 család körül váltakozó állománya volt, és a minden iránt érdeklődő serdülő segítsége sokszor kapóra jött. Szívesen forgo­lódtam a méhek között, mert nagybátyám alapos . ismereteivel és May Károly kiváló elbeszélőképességé­vel tudta egybeszőni az el­végezni való teendőket. Nagybátyám rendszeresen háromszor pergetett. Akác­ról, nyári mezei, . réti virá­gokról és tisztesfűről. Та-A méhlakások és lépépítés természettani feltételei MÉHLAKÄSOK BERENDEZÉSE A méhlakás és berendezé­sének részei fontosság szem­pontjából kétfélék: 1. mulaszthatatlanul szüksé­gesek, 2. a korszerű méhészkedés céljaira fontosak, nélkü­lözhetetlenek. A mulaszthatatlanul szük­séges berendezések a termé­szetes méhlakásoknál meg­találhatók. így a megfelelő nagyságú üreg, különböző lépépítmények és közleke­dőnyílás. Ezek a minimálisan szük­séges berendezési kellékek. Ha a méhek ilyet a termé­szetben valahol megtalál­nak, különböző lépépítmé­­nyekkel optimálisan lakha­tóvá teszik. Ezekből még a következő adatok állapíthatók meg. Először is látjuk az üreg falának vastagságát, hőszi­getelési tulajdonságát. Má­sodszor azt, hogy a lépépít­­ménynek irányt szabhatunk, sőt lépépítésre olyan kere­teket alkalmazhatunk, me­lyeket kezelés alkalmával szétszedhetünk és később gondosan meg is őrizhe­tünk. Az elsőt a lakás épí­tésére használt anyag tulaj­donságai adják meg, a má­sikat pedig a méhek lép­­építési ösztöne, amit a ter­mészetben épített lépek pontosan megmutatnak. A berendezés további ré­szeit azok az alkalmatossá­gok képezik, amelyeket gyűjtőnéven korszerű mé­­hészkédés céljaira tartunk fontosaknak. Most azt kell megállapítanunk és indokol­nunk, hogy végeredmény­ben milyen legyen a korsze­rű méhészkedés céljaira épített és berendezett méh­lakás? 1. Formáját tekintve, kétré­szes rakodó. 2. Nagysága és keretmérete azonos, mint az egységes kaptáré. 3. Anyaga kettős deszka és közötte hőszigetelő. 4. Szellőztető- és etetőnyí­­lással ellátott takaródesz­ka. 5. Tört alakú kijárónyílás és ennek záródeszkája. 6. Felzárható röpdeszka. 7. Ha a kaptár szabadon áll, tető, láb vagy állvány. Igen, pusztán ennyi és semmi több. Sajnáljuk, hogy az egységes kaptárunk eze­ken kívül még több felesle­ges és csak a kaptár árát drágító berendezéseket is tartalmaz. Amint látjuk, felesleges­nek minősítünk minden más berendezést, vélt előnyöket nyújtó részeket, hátsó vagy oldalajtócskákat, alsó vagy oldalsó etetőket és eluta­sítjuk az építtető keretet is, végül az esetleges külön épült kaptáraljat is. Valahogy úgy látjuk, hogy a méhészkedésben nincse­nek nagyobb problémák, ha egyetlen dolgot tisztán lá­tunk. Ez pedig nem más, mint apáink méhészkedési módja és mai móhészkedé­­sünk lehetőségeinek különb­sége. Mi az elsőt klasszikus méhészkedésnek, a másikat pedig mai, korszerű mé­hészkedésnek nevezzük. E kettő között nagy különb­ségek vannak. A klasszikus méhészkedés a méhlegelőt úgy fogadta el, ahogy akkor adódott és ez irányította az egész méhészkedést. Esze­rint építették a kaptárokat, kereteket, fejlesztették a családokat és végeztek min­den munkát, ami a méhek fenntartása miatt szükséges volt. Ez abban az időben jó és megfelelő megoldást je­­- lentett. Ezt személyes ta­vasszal május 1—10 körül nyitotta a mézkamrákat. Kö­vetkezett az akáchordás, a családok teljes felerősödé­se. A kiszemelt családoktól négykilós rajokat kapott. Az ennél kisebb rajokból csak az anyákat rezerválta, a melleket visszaadta a csa­ládoknak. Az új raj három liter szörpöt és egy mézes­­virágporos keretet kapott. A nyári hordás alatt a raj­zott család és a raj is fel­fejlődött és tisztesfűből már mindkettőtől pergetett. Jú­nius eleje után állandóan rajanyákat árult és ahol kellett cserélt. Rendellenes­ségek jóformán alig akad­tak. Kaptárt, fészket, méz­kamrát colos deszkából nagybátyám télen maga ké­szített. A keretek 36X30 cm voltak. Eszébe se jutott, hogy vándoroljon és mégis átlag 24—30 kg méze volt családonként. Ez a klasz­­szikus méhészkedési mód szülte a kaptárak és kere­tek rengeteg változatát és a különböző kezelési módo­kat. Hiszen akkor sem volt mindegy, hogy jó-e a legelő, kicsi, közepes vagy nagy család tevékenykedett e a főhordásokban? Gondoskod­tak-e időben a mézkamrák megnyitásáról, bővítéséről? Még részletezhetnénk a kü­lönbséget, de tovább kell jutnunk egy lépéssel. Szó­val a korszerű méhészke­désben ezekkel a különbsé­gekkel is ki kell egyezked­nünk. Egyetlen lehetősé­günk, hogy méhészkedésünk legyen olcsóbb. Mint körülöttünk minden, ügy a méhészkedés is ma­gasabb szintre jutott. Egy­szerűen elkerülhetetlen, hogy a méhészkedésbeu ne tartsunk ezzel lépést. (Folytatjuk) Szirmai István Lakás hiányában a méhek a szabadban is szabályos lépeket építenek.

Next

/
Thumbnails
Contents