Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-09 / 1. szám

1971. január 9. S7ABAD FÖLDMŰVES 7 BARÁTOK KÖZÖTT Az Érsekújvári jNovg, Zámky I Mezőgazdasági Társulás fis a Mezőgazdasági Társaság közö­sen kéthetes tanulmányi ki­rándulást szervezett a Szovjet­unióba. Ez a tanulmányút — amelynek többnyire szövetke­zetek, állami gazdaságok szak­emberét voltak a résztvevői — rendkívül sok élményt, hasz­nos tapasztalatokat nyújtott. MIT LÁTTUNK? Mindig és mindenütt össze­hasonlításokat tettünk, milyen az élet a szovjet földön — és nálunk. Komolyan, céltudatosan és szorgalmasan dolgozik a szov­jet nép. Felfigyeltünk a nagy tisztaságra, az emberek fegyel­mezettségére, a közlekedés pontosságára, a rendre, higié­niára. Nem tapasztaltuk sehol a rohanást, hajszát, idegesség­gel párosuló kapkodást. A szov­jet emberek végtelenül nyugod­tak. De ez a nyugodtság nem csupán az önuralom nyugalma, hanem az emberek alaptermé­szetéből adódik. Különböző fog­lalkozású egyénekkel beszél­gettünk. Csodálkozva tapasztal­tuk, mily egyszerű természe­tességgel oldják meg minden­napi problémáikat. Lehetősé­geikhez mérten terveznek, cse­lekednek. A munkában kemé­nyen helytállnak, dolguk vé­geztével azonban felszabadul­­tabbak, nincs program-halmo­zás. Mindennapi életük kisebb­­nagyobb kellemetlenségeiből nem csinálnak feleslegesen nagy problémát. Nekünk van egy közmondá­sunk: „Mindent a maga idejé­benľ Náluk ez nem közmon­dás, hanem szabály, íratlan törvény. Egy mezőgazdasági mérnök­kel beszélgettünk éppen erről. Felvetettük, nálunk mtndenkt siet, fut. — Ne fuss ott, ahol könnyen eleshetszl Ezzel csak hátrálta­tod magad... — válaszolta kedvesen, szívélyesed. — Mi tudunk a munkában versenyez­ni — tette hozzá —, de azt ala­posan előkészítjük. Higgyék el, minden a helyes, jó előkészü­leten múlik. Az, amit mondott, megszív­lelendő hazai viszonylatban. A szó szoros értelmében: arany­igazság! ROPPANT NAGY ORSZÁG Amit az alcímben állítunk, azt csak akkor tudja az ember igazán felmérni, ha végig uta­zik a mi viszonyainkhoz mér­ten oly hatalmas távolságot, mint Csap — Krasznodar — Szocsi — Moszkva — és vissza. Együttvéve ez ki­lencezer ktlométer. Vegyük csak a térképet kézbe, s meg­láttuk, mily kicsi része ez an­nak ( a hatalmas országnak, amit bejártunk. Csak szemlél­tetés végett egy példa: Szocsi— Krasznojarszk TÚ—í34-essel tíz órát vesz igénybe. S ettől még vagy ezerötszáz kilométernyire esik a keleti országhatár, ame­lyet a Csendes-óceán övez. Roppant nagy ország a Szov­jetunió. Természeti és ásványi kincsekben rendkívül gaviag. Számtalan folyója tervszerűen kihasznált. Négy tenger mossa határait. Ha összevetjük ha­zánk — Csehszlovákia — mé­reteivel, a miénk eltörpül met lette. Lám a szocializmus alap­jait már fél évszázaddal ez előtt lerakó ország — amely két világrészed leriji el --. mily hatalmas, mily erÖs. Történelmi sorsközösség'. szoros baráti kapcsolatok fűznek hozzá ben nünkeí. Gazdasági érdekközös ség szempontjábói is jelentős. Elfát nyersváljál vasérccel, szénnel stb. Tegyük mindezt a mérleg serpenyőjébe ...! S ne­vetségesnek tűnnek az I960— 1969 es politikai események idején haHatoti, iülbántó dlsz­­szonáns hangok. A jobboldali, opportunista elemek ezt a kap­csolatot igyekeztek megbonta­ni, szétforgácsolni. FELEJTHETETLEN ÉLMÉNYEK Amerre jártunk, mindenütt szívélyesen, igaz barátokként fogadtak bennünket. Őszinte megnyilvánulás volt ez részük­ről, ami igen jólesett. Kellemesen meglepett a szov­jet nők magatartása. Kedvesek, mosolygósak, szívesek, illem­tudók. Ezt láthattuk villamo­son, vonaton, repülőtéren — ahol különben mindig nagy a forgalom, sok az utas —, üzle­tekben, szállodákban, vendég­lőkben, utcákon stb. Különösen kifinomult a szov­jet' emberek érzéke a természet szépségeinek megóvása tekin­tetében. Kljev—Szovjet-Ukrajna fővárosa — nyugodtan nevez­hető a parkok városának. Több mint a fele füves, díszbokros, fás terület. A virágágyásokról nem is beszélve. Ha a várost tanácsnak valamilyen oknál fogva tíz fát kt kell vágnia — hatásköre többre nem is terjed­het ki! —, ugyanannyit köte­les másutt kiültetni. Kljev — virágváros. Szocsi, a Fekete­tenger gyöngye. Nagyszerű, igen impozáns az architektú­rája. Pazar szanatóriumok, szál­lók. középületek a tenger felől szemlélve felejthetetlen lát­ványt nyújtanak. Szocsi lenyű­gözően szép város. A vasúti pá­lyaudvar épülete művészeti re­mekmű. Villanegyedben épült. Tornyos. Kétoldalt lépcsőfel­járó, felül csarnokszerű S köze­pén szökőkút. Messziről úgy tűnik, mint valami mesebeli kastély. Ezt a világhírű fürdővárost erdőborította, magas hegyek veszik körül. Innét Moszkvába repültünk. Felettünk azúrkék volt az ég­bolt, alattunk a kékló tenger, keleti irányban ott pompázott a Kaukázus hatalmas heqyvo­­nulata, hófödte csúcsaival. Mindez gyönyörű látvány volt... Búcsúzáskor a fürdőváros szál­lodájának egy felügyelőnője ezt mondta: — Ha majd odahaza valami kedvüket szegi, csukják he a szemüket, s gondoljanak Szo­­csira. Szocsi mindenkit felvi­dít. Igazat mondottf Mert Szocsi olyan, mint egy mesebeli tün­dér! UTUNK TANULMÁNYI RÉSZE Akár a kijevi mezőgazdasági kiállítás, akár a Krasznodar melletti Z s dán ov kolhozban tett látogatásunkat hozzuk fel, a tanulmányi rész felülmúlt minden várakozást. E kolhoz közel tízezer hektáros. Kultúr­­háza a legmodernebb berende­zésű, ktlencszáz férőhelyes. Minden elismerést megérdemel. Láttuk azt a tudományos ku­tatóintézetet, ahol a B e z о sz­­t áj a, Mlronovszkája, A u,r óra búzafajtát kinemesí­tették. Beszélgettünk Luk j a­­ny e nk о akadémikussal — az intézet tudósával — és tár­saival. Nagyszerű felkészült­séggel, tudományos megalapo­zottsággal dolgoznak. Amikor azt mondtuk: nagy nép nagy emberei, derűsen elhárították, mondván: nagy nép szerény dolgozói! Igen! Az igazi tudás­sal együttjár a szerénység. KEDVES KIS- EPIZÓD A Szovjetunióban különböző nemzetiségek élnek, dolgoznak egymást segítve, közös megér­tésben. Ez ktíiat mindazokra, akik e hatalmas országba láto­gatnak. A kolhoz gazdagon te­rített asztalnál vendégelt meg míndannyiunkat Utána bájos kubáni kislányok mutatták be tánrművészetüket. Elragadó volt1 Ezt követte a tánc, a nó­ta felváltva oroszul, szlovákul. Nagyon kedves volt az a jele­net. amikor kubáni zeneszótól kísérve szlovák társaink ma­gyar nótára tanították orosz vendéglátóinkat. Végül csak úgy zengett az „Esztike, tike, tike ..." Dr. Kardhordó Ödön, az Érsekújvári Mezőgazda­sági Társulás Jogtanácsosa. Egy lépéssel tovább Jellegzetes Duna menti falu: Ko­­lozsnéma (Kližská Nemá). A komáro­mi járáshoz tartozik Négyszázhat­vankét hektáros szövetkezetében het­venöt állandó tag találja meg évről évre számítását. Ez az aránylag kis közös gazdaság évente öt-öt és fél millió koronát for­galmaz. Fő pénzforrása a sertés-, va­lamint pulykahústermelés. Tavaly nem kevesebb, mint tíz vagon sertés­húst termeltek, s tlymódon 320 ezer koronával több az ebből származó bevételük a tervezettnél. Nagy mér­tékben hozzájárultak e szép ered­mény eléréséhez a sertésgondozók, akik a gondjaikra bízott sertéseket felhizlalták: elérve a 0,56 kg-os napi súlygyarapodást átlagot. Ami a hústermelés jövedelmezősé­gét illeti: a sertéshús kilogrammját 10,50 korona termelési költséggel ál­lítják elő. S értékesítik élősúlyban 14,80. korona kg-kénti átlagárban. A pulykahús termelése is számottevő (190—20ti q), amit 20,40 korona át­lagárban' értékesítettek, kilónként. 'TútteljBsítettfe'k szarvasmarhahúsből is a termelést tervüket: az előirány­zott 174 mázsa helyett mintegy 240 mázsányit termeltek. S mondjon ki, mit akar, a juhtenyésztésük Is kifi­zetődő. Erről Paulcsik János ökonö­­mus nagyon elégedetten így szólt: — Csupán a gyapjúból származó tiszta jövedelmet számítom — érvelt magabiztosan —, akkor is ez juhon­­ként legalább 400—600 korona. Ezen­kívül a 33 vagon juhtrágya sem ép­pen lebecsülendő, amit a 400 juh ter­melt. S hozzátehetjük, mindezt a jöve­delmet kevésbé értékes takarmányok felhasználásával hozzák létre. Hanem a szarvasmarhatenyésztésük külön fejezetet érdemel. Már hárem ízben kellett az állományt felszámol­niuk. Hogy miért? Erről Baráth Imre a szövetkezet elnöke ilyformán véle­kedett: — Fájó kérdése ez a mi szövetke­zetünknek. Tulajdonképpen az elejé­nél kell kezdenem. A gazdaságunk kellős közepébe van beékelődve egy kétszáz hektárnyi területű majorság, amelyet Magastelek néven ismerünk. Ez a birtok-rész a Calovői Nagyhiz­lalda nemzeti vállalat tulajdonát ké­pezi. Vagyis ez úgy néz ki, mintha egyik szemem — mondjuk a bal, vagy a jobb, édes-mindegy! — a szomszédé lenne. Furcsa eset! Node halljuk, mt a végzetes hiba? — A baj ott kezdődik — magya­rázta az elnök —, hogy a nagyhizlal­da e majorságában állattenyésztés folyik. Így azután kézenfekvő a fer­tőző állatbetegségek behurcolása, mert a mi gazdasági udvarunkon ke­resztül bonyolódik le mindennemű szállításuk. Csöppet se csodálkozunk azon, hogy a,.nénitek kézzel-lábbal hadakoznak éz őket sújtó rendellenesség ellen. Már több ízben szóvátették ezt a me­zőgazdasági társuláson is, de semmi foganatja. — Valamiféle törvényre, vagy ren­deletre hivatkoznak, hogy az állami tulajdont képező földterület nem utalható át a szövetkezetnek. Pedig ez volna a legtermészetesebb... — vélekedett Baráth Imre, a közös kor­mányosa. — „Szükség törvényt, hont“ alapon. Ha már semmiképpen sém akarják ezt a fájó kérdést a megol­dás útjára terelni, akkor legalább azt megtehetné a nemzeti vaiialat igazgatósága, hogy a magasteleki dir­­tokrészen felszámolná az állatte­nyésztést, ezáltal megszüntetve a fer­tőző állatbetegségek behurcolásának lehetőségét... Ügy hiszem, az álla­tok átcsoportosítása nem megoldha­tatlan kérdés a részükre. Ha mégis sor kerülne a közeljövő­ben határkiigazftásra, figyelembe ké­ne venni, hogy a szóban forgó két­száz hektárnyi földnek csak mintegy 40 százaléka olyan minőségű, mint a kolozsnéma! szövetkezeté, a többi csak birkalegelö. Ajánlatosnak tartjuk, hogy az Ille­tékes szervek foglalkozzanak ezzel a vitás kérdéssel, mielőtt a helyzet el nem mérgesedik... Ideje lenne mi­hamarabb pontot tenni s dolog vé­gére! Visszatérve a tehenészetre, lét­számgyarapítás nemigen jöhet számí­tásba. Ezt korlátozza a férőhelyhiány. A fajtaösszetétel eléggé kevert A tej­hozam 2900 liter volt az elmtilt év­ben, s a távlati tervük 1973-ig két­száz literrel többet vagyis 3100 litert irányoz elő. A beszélgetés sora kihozta, az Idái termelési tervük 13 százalékos emel­kedéssel számol. Ám a termelés to­vábbfejlesztésének bizonyos mérték­ben korlátot szabnak a hiányos elő­­felté elek. Pedig valamiképpen ki kellene törni ebből a megrekedésből. Ezt lépten-nyomon érzik, tapasztal­ják. Szóba hoztam a társulás lehetősé­gét. — Még a fűssíekkel (Trávnik) haj­landók ts lennénk társulni — vallot­ta be az elnök —, mert Ők fs jól gaz­dálkodnak. Együtt többre vihet­nénk ... A háromezer hektáron már tudnánk a mostanitól sokkal jobb előfeltételeket teremteni a Korsze­rűbb termeléstechnolőgia alkalmazá­sához. jobban érvényesülhetnének az állattenyésztés nagyüzemi módszerei. Rajta hát! Törjék át a féjlődést gátló korlátokat Még annak ellenére is, hogy a jelenlegi gazdálkodás eredményei sem lebecsülendők. (kovács) Jegesfürdő BjJINAP egy kamaszkori emlék sejlett föl bennem. ... Tél volt. A harmincas évek egyi­kének tele. Csikorgó hideg, s ordító szegénység. Munka, kereseti lehető­ség sehol a világon. Még havat se lapátolhattuk, mert amolyan sivár, hónélküli január köszöntött ránk a maga ridegségével. A fáról jut eszembe: akkoriban ez volt a téli melegítő. Fával tüzelt a falu gazdaga, szegénye. Csakhogy a szegényember háromszor melegedett tőié. Először akkor, amikor több kilo­méternyi távolságból nagy keserve­sen hazacipelte — legtöbbször a vál­lán , másodszor aprítád közben, har­madszor meg a fa parazsánál. Fel­téve, ha keményfa volt. Mert a puha­fa, ha nyers volt, biz’ úgy sistergett, hogy belefájdult az ember szíve ... Mit is csináltunk így télvíz Idején? Zsúpból s fűzvesszőből szakajtóko­sarakat, meg kukoricacsuhéból be­vásárló cekkert. Ha ezt megúntuk — élelem híján — a betűt faltuk. Vagy a magunk-készítette kártyával játszot­tunk, ezzel csapva agyon az időt. JŰL EMLÉKSZEM: akkor is kár­tyáztunk. Annyira belemélyedtünk a játékba, egyszeriben azt vettük észre, bizony a földpadlós szoba kihűlt. Nemcsak a meleg iszkolt el, de a tüzelő is elfogyott. Pajtásaimmal kö­zöltem a vigasztalan tényállást, s mindjárt indítványoztam: „Gyerünk fáért!“ — Ha már fagyoskodni kell, akkor legyen valami haszna is — egyeztek bele. Csakhamar felkerekedtünk, kisfű­­részt dugva a foltos lajbl zsebébe. A jó meleg télikabátról csak ábrán­doztunk. Volt ugyan az üzletekben, de a szegényember számára elérhe­tetlen áron. — Hová, merre? — tájékozódtunk, miután kiértünk a faluból. — Irány! A Feketevfz balpartja... — döntöttünk hevenyében. Szaporáz­­tuk a lépést. Már csak azért is, hogy közben kicsit melegedjünk. Jő félórá­nyi gyalogolás után értünk a raácso­­nyási hídhoz. Ez a fahíd úgy hasalt a jeges vízen, mint az anyaföldre pa­rancsolt baka. Átszaladtunk rajta, s hamarosan a sejtelmesen susogó akácosba mentünk. Egészen a töl­gyesi gázló közelébe merészkedtünk, itt találtunk megfelelő tűzrevaiőt. RÖGVEST nekiláttunk. Kettő a fá­kat döntögette, gallyazta, egy pedig résenállt. Sose lehet tudni, honnan jöhet valaki... Ügy ment minden, mint a .karikacsapás. Vállravettük a fát, s megindultunk visszafelé a híd irányába. Közben háromfelé figyel­tünk. Alig mentünk vagy négyszáz métert, egyszer csak egy báránykucs­­más, görbebotos behemót férfi tűnt fel a vízpart mentén. — Jön a csősz! — torpantunk meg. Majd a fát eldobtuk, s gyorsan sere­ket oldottunk... Az üldözőnket felpaprikázhatta az eset, mert szitkokat szőrt utánunk. — Dirrr... durrrr... — hangzott a riasztó lövés. Nem tétováztunk. Loholtunk, ahogy qsak síheder érőnkből tellett. A Töl­gyesi gázlóig szaladtunk. Itt villám­gyorsan felmértük a helyze’et: — A vfz legfeljebb derékig érhet. — Aztán nehogy az iszapba fullad­junk ... — Kavicsos a fenék, hiszen a nyári fürdéskor megblzonyosidhattunk róla. SE SZŐ, SE BESZÉD, nekirontot­tunk a jeges víznek. — Állj! Mert lövök. .! — hallot­tuk a veszettül közeledő erélyes hangját. Ám mire a kuesmás a víz­parthoz ért, már üthette görbebotjá­val a nyomunkat. A folyócska jobb­partján voltunk, behúzódva a töltés­­árokba a fagyos szél, no meg az esetleges újabb lövések elől. Levet­kőztünk, s kicsavargattuk vizes gú­nyáinkat. Nem Volt kellemes ez a hideg borogatás, de oda se neki. Mint szabadjára engedett pej qslkók, trappoltunk hazáig. Azaz, hogy Jenő pajtásom otthonáig. Itt szárítgaüuk meg a futás közben csontkeménnyé meredt ruháinkat kapcáinkat. Csak azután mehettem drága jő anyám színe elé... Mert az Ilyen kamasz­­csíny, ha kitudódott, bizony akadt dolga a hajdanában apám derekát „boldogító“, jő öreg komisz-nadrág­­szíjnak... Hát erre a feledhetetlen januári jegesfürdöre emlékeztem a minap. No meg az ordító szegénységre: ISTEN NYUGOSZTALJA! N. Kovács István i A világbéke védelmezői ф A vuugoe*d vedeimezoi # A viiagodAe védelmezői ф *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents