Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-23 / 3. szám
A szőlő szaporítása fás A szőlő szaporításának sokféle módja ismeretes. Egyik előnyös módszer az oltásos szaporítás, amikor európai nemes szőlőfajtákat oltunk amerikai alanyra. Az alanyoknak használt amerikai fajták és azok keresztezéséből létrejött hibridek Jó tulajdonsága, hogy ellenállnak a szőlőgyökértetű romboló hatásának. A szőlő oltásánál tudnunk kell, hogy milyen talajon akarunk telepíteni, és az alanyt aszerint választjuk meg. Ez azért fontos, mert az egyes fajtáknak különböző az igényük a talaj, de főleg mésztartalma iránt. Ezért, ha saját részünkre akarunk oltványokat előállítani, már oltás előtt ajánlatos a talaj vizsgáltatása és azután ennek alapján választjuk ki a megfelelő alanyokat. Köztudomású, hogy vannak olyan alanyfajták, amelyek nem tűrik a talaj magas mésztartalmút, mások viszont tipikus meszes talajokon is jól díszlenek. Ha a kevésbé mésztűrőket erősen meszes talajba ültetjük, a szőlő klorozisban (sárgaságban) szenved, sőt hamar ki is pusztul. Az áttekintés kedvéért érdemesnek tartom a leggyakrabban használt alanyfajták felsorolását. Eredeti fajták (kiválogatás után) Vitis Riparia, mésztűrése 10—15 %; V. Rupestris, mésztűrése 20—30 %; Riparia portalis 15 % meszet tűr el. Ezek hibridjei: Riparia X Rupestris Sch., Berlandieri X Riparia Teleki 8B — 40 % meszet is eltűr a talajban, a Béri. X Riparia Kober 5 BB mésztűrése 50%, a Saszla (Chaselas) X Béri. 41 В viszont 60 % mésztartalomnál is megél. Általánosságban mondhatjuk, hogy a kevésbé mésztűrök а V. Riparia és hibridéi, majd következik a V. Berlandierei hibridéi amerikai fajtákkal, legtöbb meszet pedig а V. Berlandieri európai fajták keresztezéséből létrejött hibridek viselnek el. A fás oltás egyik legelőnyösebb változata a kézben történő oltás, amit télen vagy kora tavasszal végzünk. Az oltás előkészületi munkái a nemes oltóvessző és alanyvessző megszedéséből, valamint azok feldolgozásából áll. AZ OLTÖVESSZÖ ELŐKÉSZÍTÉSE OLTÁSHOZ Az oltóvesszőket az erős tél beállta előtt ajánlatos megszedni és oltásig alkalmas helyen (üvegházban, pincében vagy veremben) homokba rakva tárolni. így nem áll fenn az a veszély, hogy a rügyek télen megfagynak. Ha azonban a szedést mégis tél végére, vagy tavaszra hagynánk, úgy • megvizsgáljuk, nem fagytak-e meg a rügyek. A szőlőparcella különböző részén (ahol a gyűjtés lesz) néhány vesszőn felvágjuk a rügyeket: ha azok zöldek, úgy egészségesek, ha viszont a fagy által részben, vagy teljesen károsodást szenvedtek, barnák, ill. feketék. A beteg vesszőket kiselejtezzük, és csak egészségeseket választunk ki oltáshoz. A megszedett vesszőket bizonyos méretre (50 cm) fedaraboljuk, megszabadítjuk a hónaljhajtásoktól és kacsoktól, majd 50—100 db-os kötegekbe kötve a felhasználásig homokba eltesszük. A vesszőket csak ismert, az adott vidéken jól bevált fajtákból szedjük, ami a sikeres szőlőtermesztés feltétele. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legéletképesebb rügyek az egyéves vessző középtáján helyezi. óira. A vissz ók zlvltszílist a/iáshez aj alunjrtsszi tj tiirrissiff kednek el, amíg a felsők nem szoktak jól beérni, az alsók viszont kevésbé fejlettek. Oltás előtt közvetlen az oltóvekszőket egy, esetleg 2—3 rügyes csapokra szabdaljuk és 6—8 óráig vízben áztatjuk. Hosszabb csapokra abban az esetben vágjuk, ha az oltásban még nem vagyunk eléggé gyakoroltak, mert így a metszlap vágásakor a vesszőt könnyebb megfogni. A rutinosabb oltóknak azonban nem okoz nehézséget a rövidebb (egyrügyes) csapokkal történő bánás sem. Az alany előkészítése szintén a megszedéssel kezdődik. Ezt szedhetjük tél folyamán, de jobb közvetlen oltás előtt, mert így friss vesszőket nyerünk. Ha korábban szedjük, úgy azokat megtisztítjuk a hónaljhajtásoktól és kacsoktól, majd feldaraboljuk egyenlő hosszúságra és homokba téve tároljuk. Oltás előtt a vesszőket a megfelelő hosszúságra vagdaljuk, az alsó szem alatt kb. 0,3—0,5 cm-вб csapot hagyva vágjuk el. Hogy milyen hosszúra hagyjuk az alanyveszszőket az attól függ majd, milyen talajba ültetjük. Kötött talajokra általában 35—40 cm hosszúra, a lazább, homoktalajra szánt oltványokat 50 cinre vágjuk. A -vesszőről a rügyeket éles késsel eltávolítjuk (bevakítjuk), aztán a vesszőket vízzel telt kádban áztatjuk. Egykét napi áztatás után a veszszők alkalmasak oltáshoz. Ha korábban oltunk (tél folyamán), az alany vesszőket elegendő ha 24 óráig áztatjuk. AZ OLTÁS Az oltást angolnyelves párosítással végezzük (2. ábra). Ennél fontos követelmény, az alany és' oltóvessző egyforma vastag legyen, hogy összillesztés után a kambiumgyűrűk egymást fedjék. Először az alanyon készítünk metszlapot és nyelvet, aztán az oltóvesszőn ugyanúgy a rügy alatt (2. ábra). A metszlap a vessző átmérőjének kb. 1,5-szerese legyen. A két vesszőt úgy toljuk öszsze, hogy azok tökéletesen fedjék egymást. Az oltóvesszőnek olyan erősen kell állni az alanyon, hogy ha az alany alsó végét fogva azt megsuhintjuk, nem szabad kifordulnia. Az előgyökereztetett alanyokra is hasonlóképpen oltunk." AZ OLTVÁNYOK ELŰHAITATÁSA A beoltott vesszőket azonnal a hajtatóládába ágyazzuk (3. ábra). A láda mérete 50X50X 50 cm, vagy 70X50X50 cm. Felső része nyitott, egyik oldala kinyitható. Oldalai és alja 8—10 cm széles deszkából készülnek, melyek között 1—1,5 cm-es rések vannak, hogy a levegő könnyen cserélődhessen. A friss oltványokat, főleg a vágási felületeket könnyen megtámadják a penészgombák és egyéb mikroorganizmusok és ez csak gátolja, illetve kizárja a jó megeredés lehetőségét. Ezért fontos, hogy az oltványok csíramentes környezetbe kerüljenek. A ládákat — miután a réseket szalmával, vagy faforgáccsal kitöltöttük — 5 %-os rézgálicoldattal kipermetezzük. A puhafából nyert (fenyő) fűrészport, ami a? oltványok ágyazó anyagául szolgál, a felhasználás előtt forró vízzel, vagy gőzzel fertőtlenítjük. Egyszerű és jó megoldás, amikor a száraz fűrészport vízzel leforrázzuk, miközben az anyagot átforgatjuk, hogy a víz mindenhová eljusson. A láda alját és oldalait forrázott moharéteggel (3—4 cm) ágyazzuk ki, ami jó hőszigetelő. Erre fűrészport terítünk és berakjuk az első sor oltott vesszőket, majd ezt ismét kb. 1 cm rétegben fűrészporpéppe! beterítjük és ezt addig folytatjuk, amíg a láda meg nem telt, miközben az egyes rétegeket Sulikol, vagy Sulikol К 0,5 %-os oldatával megöntözzük. A berakásnál ügyeljünk arra, hogy az oltványok feje egyszíntben helyezkedjenek el. A láda talpra állítása után a csapok tetejét 4—5 cm vastagon fűrészporral fedjük be, amibe ajánlatos faszénport keverni fertőtlenítés céljából. A beoltott vesszőket azonnal ágyazzuk a ládába, hogy a vágási felület ne száradjon ki. Nagyobb mennyiségű oltványok előállítása esetén egy-egy ládába egyfajtát rakjunk és a ládákat jelöljük meg (fajta, alany, darabszám). Abban az esetben, ha saját szükségletünkre több fajtát oltunk és azt egy ládában hajtatjuk, úgy az egyes fajtákat külön rakjuk és jegyezzük meg azokat. Az egyes fajták vesszőire színes műanyagszalagot kötünk, ami a kiiskolázás után is rajta marad. így az iskolából történő kiszedéskor könnyű megismerni. A megtelt ládákat a hajtatóhelyiségben helyezzük el. Ha korábban oltottunk (télen), az oltványokat a hajtatásig hideg helyen tartjuk, hogy csírázásnak ne induljanak. Előhajtatásra legmegfelelőbb a fűthető üvegház, de felhasználhatunk minden olyan helységet, amely elég világos és biztosítani tudjuk az előhajtatáshoz szükséges feltételeket (hőmérséklet, levegő páratartalma, szellőztetés stb.). Kezdetben legmegfelelőbb a 28—30 fokos hőmérséklet (3—4 napig), amíg a ládák jól átmeoltással legszenek, majd ezt 25 fokra csökkentjük. A levegő relatív páratartalma 80—90 % legyen. Ezt úgy érjük el, hogy a helyiség padlóját és a ládák oldalait időközönként meglocsoljuk. Első napokban a ládák tetejét is meglocsoljuk, később (4—5 nap után) azonban ezt ne tegyük, mert a túlnedvesség hatására gombafertőzés veszélye állhat fenn. Az előhajtató helyiség fűtését legjobb központi fűtéssel megoldani (egyenlő hőmérséklet). Ha ez sem biztosítható, úgy kályhával fűthető a helyiség. Ily esetben a ládákat ne tegyük közel a fűtőtesthez, mert ha az oltványokat túl melegen tartjuk, azok „megfőnek“ és elpusztulnak. A 25 fokos hőmérsékletet addig tartjuk, amíg a vágás helyein* (az összetételen és az alany alsó végén) a hegszövet (kalusz) ki nem alakult, ami 10—14 nap múlva bekövetkezik. Ekkor a rügyek fakadásnak indulnak, amit arról veszünk észre, hogy a fűrészpor a ládákban emelkedik és repedezik. Ekkor a felső fűrészporréteget eltávolítjuk (a ládát oldalára fektetjük és az lehull). Ezzel egyídőben a helység hőmérsékletét fokozatosan 15—16 fokra csökentjük. Ekkor a fiatal hajtások még gyengék és nagyon érzékenyek a közvetlen napfényre, könnyen megperzselődnek. Ezért óvjuk őket beárnyékolással és csak fokozatosan szoktassuk a napfényhez és a külső levegőhöz a helység gyakori szellőztetésével. A ládákat szép időben eleinte nappalra kirakjuk, később, ha az éjszaka is meleg, kinthagyjuk a szabadban, hogy hozzászokjanak a "külső körülményekhez, a kiiskolázásig jól megerősödjenek, megedződjenek. Ha éjjel hidegebbre számítunk, az oltványokat behordjuk, vagy letakarjuk. A jól kifejlett, kiiskorlázásra alkalmas oltványnak 5—6 cm-es hajtása van és a hegszövet mind az oltás helyén, mind az alany tövén jól kialakult. A gyökérzet majd a földben fejs___________ lődik ki, vagy részben már az előhajtatásnál is. Ha a külső körülmények engedik, megkezdhetjük az oltványok kiiskolázását. A ládákból óvatosan (árnyékban) szedjük ki, nehogy letöredezzenek a hajtások. Kiszedéskor mindjárt válogatjuk, a bevakult, vagy az oltás helyén kidőlt egyedeket kiselejtezzük, az alkalmasakat a kiültetés helyére szállítják. Szállításkor és az ültetés helyén nedves zsákkal takarjuk be a kiszáradás ellen. Ha az oltványok hajtása nagyon fejlett, úgy 3—5 cm-re visszacsípjük. Ugyanis az oltvány még a kiültetés után is egy ideig (amíg a gyökérzete ki nem fejlődik) a vesszőben lévő tartaléktápanyagból él és Búja hajtás esetén nagy a kipárolgás — az oltvány kimerül. A kiültetésre legalkalmasabb a borús idő vagy a délutáni órák, amikor a nap nem tűz erősen. Az időjárástól függően április második felében, május elején iskolázzuk az oltyányokat. Mivel az előhajtatás időtartama körülbelül három hét, így könnyen kiszámíthatjuk, mikor kezdjük az oltást és előhajtatást (március végén, április elején). Tájékoztatásként említésre méltó az üvegházi oltványnevelés, amit a fejlett szőlőtermesztő országokban (pl. Franciaországban is) sikeresen alkalmaznak. Itt az oltványokat üvegházban termesztik ki, amit tavasszal nagyon korán kezdenek és egy év alatt két termést érnek el ugyanazon területen. Ez az üvegház jobb, gazdaságosabb kihasználását és nagyobbmennyiségű oltvány előállítását teszi lehetővé. A háztáji kertészetben, ahol nincs lehetőség az előhajtatáshoz szükséges feltételek biztosítására az oltást későbben (áprilisban) végezzük az elmondottaktól kissé eltérő módon. Az oltás itt is angolnyelves párosítás, annyi különbséggel, hogy a vágási felület hosszabb (a vessző átmérőjének kétszerese). Az alany és oltóvessző összeillesztése után azt rafiával átkötjük és oltóviasszal bekenjük. Előhajtatás nélkül a szabadföldbe, jól megmunkált, porhanyós talajba ültessük. Ez esetben azonban az eredési százalék kisebb mint előhajtatással. Az előhajtatásos oltványnevelés pontos és megfelelő időben végzett munkát kíván, ezzel azonban bárki megpróbálkozhat házilag is és öröme telik majd munkája jó eredményéből. Barcsik Dénes mérnök, Somotor Egyik dán cég az eddiginél biztosabb és mindenképp gazdaságosabb virághagymahajtatást, az ún. Coronádo-módszert vezette be. Az új eljárás lényege, hogy a tulipánhagymákat bajtatásra ősszel nem cserepezik be és nem vermelik el a hagyományos módszer szerint. Ehelyett 5—9 cC-os helyiségben tárolják a hagymákat, és csak közvetlenül a hajtatás előtt ültetik be 80 cm hosszú ládákba, ill. nagyobb tömegű hagyma hajtatása esetén közvetlenül a növényasztalra. Elmarad tehát az őszi és téli esőzések, havazások és viharok okozta bizonytalanság, amely ellen ugyan eddig is védekeztek virághagymapincék építésével, de ezek nagyon költséges beruházások voltak. A módszer egyben gyorsítja is a hajtatást. Kevesebb ládát igényel, mert ugyanebben a ládában három tétel tulipánhagymát lehet egy idényben hajtatni. A virágoztatást 10—12 °C meleg helyen kezdik. Itt indul meg a gyökeresedés és a hajtásfejlődés (1. ábra). Az első, november—decemberi tételnél 3, később már csak 2 hétig tart, míg a tulipánhagymák a ládákban begyökeresednek és a fajtától függően 3—10 cm-es hajtásokat fejlesztenek (2. ábra). Ettől kezdve a hagymát 16—17 °C hőfokon tartják virágzásig. E módszer eredményeként ott, ahol eddig 50 ezer hagymát hajtattak, most 200 ezer is átfuthat, ami nagy előny. A ládákba vagy földet, vagy tiszta homokot tesznek; nagy tételben a hagymákat közvetlenül növényasztalra ültetik ki, kisebb tételeket ládákban hajtatnak. A február 2-án beültetett hagymák fejlettsége február 12-én. A közbeeső 10 napon sem voltak növényházban; egy 10—12 °C helyiség tökéletesen megfelelt. A hagymát kissé nyirkos talajba ültetik. Nem szabad lenyomni a talajba, csak ráfektetni oly módon, hogy 7—8 cm mély barázdákat húznak és ezekbe rakják a hagymát, majd a talajszintig kitöltik földdel és kissé megöntözik. A tulipánhajtatásnak ez a módja sokban hasonló a gombatermesztéshez azzal a különbséggel, hogy a gombának sötétség, a tulipánnak pedig fény kell. Még egy ötlet: 3—4 tulipánhagymát becserepeznek. 10—15 napig előkészítik, majd plasztikzacskóba téve, fejlődő állapotban, cserepes növényként adják el. A zacskóra rátűzik a tulipán színes képét. (Sennels, N. j.) A lehántolt gyökérkoszorúból 10 nappal a beültetés után, sűrű, erőteljes gyökérzet fejlődik. Modern virág hagy mali aj tat ás
