Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-06-26 / 25. szám
1971. június 26. .SZABAD FÖLDMŰVES. Ésszerű módszereket vezetnek be a kocafarmon Pártunk szlovákiai 61 a CSKP XIV, kongresszusa megszabta a mezőgazdasági termelés, s azon belül az illattenyésztés fejlesztésének hosszú távra széló irányelveit. Azonban számos mezőgazdasági üzem már a XIII. kongresszus irányelvei nyomán kereste és meg is lelte a korszerű ős a célszerű termelés útját. Ezek közé tartozik a Zselfzi (Želiezovce) Állami Gazdaság is, ahol kedvező, valóban nagyüzemi feltételek kínálkoztak a tudományosan megalapozott szakosított termelésre. Gregor Mátyás igazgatóval és Fejes Sándor főállattenyésztővel a termelés racionalizálása gyakorlati megvalósításának módszereiről és más, ezzel összefüggő kérdésekről beszélgettünk. Végeredményben megegyeztünk abban, hogy a racionalizálás nem valamiféle végleges szándék, hanem sokkal inkább eszköz a termelés hatékonyságának emelésére, s a nagyszabású társadalmi mozgásban minden tevékenységet ennek a nemes szándéknak kell alárendelni. Ezt szolgálja többek közt a szakosítás, az összpontosítás, a kooperáció, az integráció és sok más tényező. Amikor tehát az állami gazdaság szükségét érezte a belüzemi szakosítás bevezetésének, tisztában volt a velejáró nehézségekkel Is. Ez történt például a sertéstenyésztés szakosított szervezésénél, amikor elhatározták, hogy az Albert farmra összpontosítják a gazdaság kocaállományát. Természetes, hogy egy 500-as farm szervezése sok problémával jár. Különösen akkor, amikor a régi nagybirtok épületeit kellett a korszerű termelésre átépíteni. Mindamellett vállalták a kockázatot, s kialakították az egyes termelési funkciókra jellegzetes pavilonokat. Az elletőt például oly módon fejlesztették ki, hogy minél kevesebb problémával járjon a malacok elválasztása. Ehhez persze kellő mennyiségű épületkapacitásra volt szükségük. A kezdet, mint rendszerint lenni szokott, sok problémákkal járt, mert úgy irányítani egy ilyen nagy kocaállomány fedeztetését, ahogyan azt ideálisan elképzelnénk, nem mindig sikerül. Eleinte tehát rutinos megoldással próbálkoztak, ami nem mindig hozta meg a várt eredményt. A termelés ilyen nagyfokú összpontosításának árnyoldalai gyorsan jelentkeztek. Kezdetben a farmon aránytalanul , nagy volt az elhullásból eredő malacveszteség. Ezt részben a nagy tenyészeten belül kialakult speciális mikroklíma is előidézte, mert az állományt nem tartották teljesen „kézben“. Ez annyit jelent, hogy akkortájt még szokatlan volt ilyen nagy kocaállomány egy helyen történő elhelyezése, tehát tapasztalat sem volt elegendő. Az elhullást őszintén szólva, a rendszeres állategészségügyi ellenőrzés hiánya is előidézhette. Ugyanis akkoriban a gazdaság még nem rendelkezett állandó állatorvossal. A felügyeletet csupán lnspekciós állatorvos végezte, ami az 500 kocából álló farmon semmiképpen sem lehetett elegendő. így aztán a malacok elhullásakor hivatkoztak a víz rossz minőségére, a takarmány kifogásolt összetételére, az állomány homogenitásának elégtelenségére, és sok másra. Ezek persze részben Indok nélküli megállapítások voltak, melyek az esetek többségében nem fedték a teljes valóságot. A gazdaság vezetői között többször az is felmerült, hogy talán a hiba bennük van. Ebből is látszik, hogy bántotta őket az elhullási veszteség. Lelkilsmeretfurdalást éreztek az egész állományért. Két teljes esztendő megfeszített zootechnikai munkájára volt szükség ahhoz, hogy végre révbe Jussanak. Mennyi törődés, hány álmatlan éjszaka rejlik emögött. Erről persze nem szívesen beszélnek! Tény, hogy ma a kezdeti sikertelenségből eredő bonyodalmakat szívesen felfedik, nem titkolják, mert a helyzet gyökeresen megváltozott. Az állományt ma már teljes egészében „kézben“ tartják! Hogyan sikerült Idáig jutni? Ügy, hogy a kocákat 12 csoportba osztották, s kidolgozták a párosítási eljárás legideálisabb feltételeit. Egy-egy kocacsoporthoz a célnak megfelelő apaállatokat osztottak be, figyelembe véve a vérvonalra, s a genetikára vonatkozó követelményeket. Az eljárás jó eredményt hozott. Most már a kocacsoportokon belül irányítani lehet a fedeztetést, és az ellést. Elérték, hogy egy-egy koca csoport állománya egyszerre kerül fedeztetésre, s ebből eredően az ellés is többé-kevésbé egyszerre történik Megállapították továbbá, hogy a kocák ivarzása az év különböző sza kaiban nem mindig egyforma, ami eléggé nehezíti a csoportokon belül minden egyes koca egyszerre történő befedeztetését. Keresték, kutatták, hogyan lehetne „rábírni“ a kocákat az egyazon időben való ívarzásra. A tudomány segítségükre sietett. A módszert, amit alkalmaznak, szinkronrendszernek nevezik. Tehát mesterséges ráhatással kiváltják az lvarzást. A szinkron-rendszer azonban megköveteli a kocák mesterséges megtermékenyítésének bevezetését. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az egyik módszer feltételezi a másikat. Ehhez természetesen az Albert farmon Ismét a régi épületek korszerűsítése vált szükségessé. Korszerű a legkényesebb igényeknek megfelelő inszeminációs központot építettek, laboratóriummal, az apaállatok elhelyezésére célszerű férőhelyekkel, spermavételre alkalmas berendezéssel stb. A két újdonság — vagyis a mesterséges megtermékenyítés bevezetése és a szinkronrendszerű ivarzás előidézése — azt bizonyítja, hogy azoknak a gyakorlatban történő bevezetése sokszorta racionálisabbá, ipari jellegűbbé teheti a termelést, mint a régi módszer. Példamutatás ez mások számára, hogyan lehet a cél — a termelés érdekében „segítségül hívni“ a tudományos módszereket. A farmon lévő 500-ből 120 koca a szlovák fehér nemes vérvonalhoz tartozik. A tiszta vérben tenyésztett állomány hivatott a genetikailag egységes kocaállomány felújítására. Ezek fedeztetésére modern vonalú apaállatokat osztottak be, melyek erőteljesebb, nagyobb rámával rendelkeznek, mint a régebbi szlovák fehérnemes apaállatok. Érthető, hogy a haszontenyészetben, melyet csúcsprodukcióra állítottak be, fedeztetésre Landrase apaállatokat használnak. Az ebből eredő, Kedvező heterózls hatást a gazdaság szakemberei nagyon hasznosnak tartják. Tehát a fehér nemes koca és a Landrase apaállat párosításából, eredő Fi-es generáció már magán viseli a haszonirányú keresztezés minden jó velejáróját. Előnyösségét bizonyítja az Ft-es kocák alomlétszáma és alomsúlya. Kitűnőnek mondható a süldők növekedési erélye és hízékonysága is. Tagadhatatlan emellett, hogy a keresztezett sertés kissé igényesebb, mint a fehér nemes, de az ezzel öszszefüggő követelmények nem elérhe tetlenek. Megoldották a higiéniai és a takarmányozási feltételeket. A kocák ma már nemcsak a hagyományos abrakból készített eleséget kapják, hanem étrendjüket céltudatosan módosították. Kapnak szárított cukorrépát, kora tavasztól késő őszig zöldtakarmányt stb. így jóval olcsóbb a takarmányozás, mint tiszta abrakkal, s ez Is a racionalizálás velejárója. Az elmondottak bizonyítják, hogy amíg egy gazdaság kialakítja a maga számára az ideális, tehát a homogén kocaállományt, mely a nagyobb megterhelést is elbírja, eléggé göröngyös utat kell bejárnia. Miért beszélekjtt nagyobb megterhelésről? Egyszerűen azért, mert mnidenki számára közismert a takarmánykeverékek elégtelen minősége. Ugyanis a keverék rendszerint nem olyan összetételű, mint amilyet a korszerű takarmányozás jogosan elvárhatna. A termelékeny kocaállomány kialakításához persze nagyon fontos a származás és a vérvonal szerint történő gondos kiválasztás. Csak így lehetséges a homogén csoportok kialakítása, melyekhez megfelelő apaállatokat kell beosztani fedeztetésre. További követelmény, hogy a kocák és a kocasüldők minél többet tartózkodjanak a napos legelőn. A gazdaság az Albert-farm közelében — kora tavasztól késő őszig bekerített — erdős részen tartja a befedeztetett kocákat és a kocasüldőket. Ott létesítettek ideiglenes szállásokat is. Az ésszerű megoldás azt eredményezte, hogy a pavilonokat most már gondosan kitakaríthatják, fertőtleníthetik, s az év jelentős részében úgymond pihentethetik. Az állatok a napfényes legelőn erőteljesen fejlődnek, s ősszel kedvező feltételek mellett kerülhetnek beistállózásra. Nem vitás a komplex higiéniai, zootechnikai és állategészségügyi intézkedések lehetővé tették, hogy a gazdaság Albert farmján átlagon alulira csökkentsék a malacelhullást. Idén január elejétől május utoljáig kocánként 9,3 malacot választottak el, ami az 500 kocából álló állománynál nagyon kitűnő eredménynek számít. Ez az ellésl átlag feltételezi az évi 18—20 malac elválasztását kocánként. El kell azt is mondani, hogy régebben képtelenek voltak elérni, hogy a gazdaság nagyhizlaldáját kellő mennyiségű süldővel ellássák. Most fölösleg is mutatkozik. így 500 süldőt adtak a Lekéri (Cajakovo) Üzemközi Nagyhalaidénak, s év végéig további 500 süldőt szállítanak nekik. Fejes főállattenyésztő megjegyezte, hogy ez a kocaállomány még többre is képes lenne, ha alkalmazhatnák a malacelválasztás gyorsított módszerét, amihez COS I. és COS II. elnevezésű keverékre lenne szükségük. Ez a takarmányfajta azonban valahogy eltűnt a piacról. Beszerezhetetlen. Így be kellett szüntetniük a gyorsított malacelválasztást. A gazdaság szerződési terve az 1971-es évre 136 vagon sertéshús értékesítését Irányozza elő. Ügy mutatkozik, hogy a tervet mintegy négy vagonnal túlteljesítik. Ezenkívül a felszabadult épületekben csirkét és pulykát hizlalnak, s ebből további 8—10 vagon húst szállítanak a közellátásnak. Tehát racionálisan kihasználják az épület kapacitást, a higiénia betartása mellett. Az Albert-farmon úgy csellengeni, nézelődni, mint valamikor, manapság lehetetlen. A bejutáshoz igazgatói engedély, s megfelelő szakfelügyelet, s az szükséges, hogy az illető az előírásoknak megfelelően beöltözzön, s fertőtlenített állapotban lépheti át a főbejárat, valamint a pavilonok küszöbét. Az ürülék és a vizelet hígtrágyás rendszeren keresztül a farmról egyenesen a mezőre kerül. Ha nincs szüksége a növényeknek tápanyagra, úgy a hígtrágyát baggerral vályt gödörbe gyűjtik, s onnan hordják széjjel a távolabbi földekre. Amint látható, a Zselízi Állami Gazdaság szakemberei az eltelt időszakban valóban derekas munkát végeztek az állattenyésztés racionalizálása terén. Hoksza István Д CSIL1ZRADVÁNYI SZÖVETKEZET megalakulása óta foglalkozik sertéshústermeléssel. Ha azonban csak tízéves távlatban vizsgáljuk e fontos ágazatot, azt láthatjuk, hogy az árutermelést ugyancsak megtöbbszörözték. Tíz évvel ezelőtt csak öt vagon sertéshúst értékesítettek, tavaly pedig már 14 vagonnal adtak el. C s i c s a i Imre főkönyvelő elmondta, hogy az 1971-es évre szintén 14 vagon sertéshús értékesítésére szerződtek. Ebből május végéig hét vagont szállítottak a felvásárlóknak, s június végéig további egy vagon hús került piacra. Ilyen gördülékenyen ment ez kezdettől fogva? R á c z Mihály zootechnikus megjegyezte, hogy szó sincs ilyesmiről. A buktatók egész során keresztül kellett jutniuk a mai állapotig. Tény, hogy a szövetkezet kocaállománya még a múlt esztendőben is degenerált volt. A jelek rokontenyésztésre utaltak, amit talán az apaállatok is előidézhettek^ ha a csere nem történt elég figyelmességgeHKzerencse, hogy a gazdaság vezetői észrevették a nem kívánatos jelenséget, és sürgős intézkedést, ésszerű megoldást választottak a kocaállomány felújítására. Vásároltak 8 ER és 10 EA szlovák fehérnemes és 11 darab 62,5 százalékban Landrassal keresztezett kocát. Közben lecserélték a húsprodukcióra beállított apaállatokat is, továbbá gondos válogatással felújították a haszontenyészet kocaállományának 50 százalékát. A törzskönyvezett kocákat különleges vérvonalú (Fachan 48 és Feldo 4) fehérnemes apaállatokkal fedeztetik, minek az lett az eredménye, hogy egy alomból 10—15 malacot választanak el. Előkészületet tettek továbbá arra, hogy idén a haszonirányzatú kocák másik 50 százalékát is lecserélik. A kocasüldőket a törzskönyvezett állománytól válogatják ki, és állítják be a haszontenyészetbe. Tehát minden lehetőség megvan a nagy hasznosság elérésére. A szövetkezet haszonirányzatú kocáinál fedeztetésre Cornwall és fehér nemes apaállatokat használnak. Bizonyságot nyert, hogy ezek az apaállatok a hústermelésre nézve igen jő átörökítő képességgel rendelkeznek. Különben az idei első félévi napi hízónkénti súlygyarapodás is bizonyíték erre. A félévi egyedenkénti napi súlygyarapodás 59 dkg volt, az évi terv pedig 58 dkg-ot ír elő. Ami pedig/a rentabilitást illeti, a múlt évben a sertéshús kilóját 9,70 korona teljes költséggel termelte a szövetkezet, s az értékesítésnél 14,60 koronás kilónkénti átlagárat értek el. Amint látjuk, eléggé tekintélyes jövedelemmel járt a sertéshús termelése. Azonban a rentábilitás és a hatékonyság tekintetében az idei kilátások még biztatóbbak. Hogyan lehetséges az, hogy ilyen nagy lendületet vett Csllizradványban a sertéshústermelés. Az elmondottakon kívül nayon fontos tényezőként hatott az is, hoy a szövetkezet bőséges takarmányalappal rendelkezik. Van elegendő abrakkészlete a malacneveléshez, s a hústermeléshez. Sokat segít a gazdaságnak, hogy ha nem is száz százalékos mennyiségben, de legalább 50 százalékra sikerül beszerezni a gyorsított malacelválasztáshoz szükséges COS I. és II. takarmánykeveréket. Ügy látszik, hogy a dunaszerdahelyi járásban ez lehetséges. Nagyban hozzájárul a szövetkezet jó eredményeihez az is, hogy olyan emberek szorgoskodnak a kocáknál, mint Maczkó Sándor (15 éve), Kúr Ilona és Szabó Béla. A hizlaldában Vendégh Lászlóné (10 éve), Lontódy Ferenc és Lelkes Károly végeznek példás munkát. Így utólagosan mérlegelve a szövetkezet lehetőségeit, a beszélgetésnél jelenlevő vezetőkkel arra a megállapításra jutottunk, hogy idén a tervezett 14 helyett legalább 15—15,5 vagon sertéshúst adhatnak közellátásunknak, vagyis háromszor annyit, mint tíz esztendővel ezelőtt. -irat-Hogyan javítható a kocák tenyészhasznossága? Háromszor annyi sertéshúst értékesítenek mint tíz évvel ezelőtt! A kocák eleságének készítése és a táplálék elosztása mindenkor az igényes munkafolyamatok közé tartozott. Az ezzel összefüggő megfigyelések alapján az eleség hagyományos előkészítése, valamint maga a takarmányozás, a gondozók munkaidejének mintegy 70—80 százalékát veszi igénybe. így a gondozóknak vajmi kevés idejük marad a zoohigiéníai követelmények teljesítésére. Tehát nem csoda, ha ilyen körülmények mellett a kocák gondozójának munkatermelékenysége alacsony. További hiányosság az is, hogy a hagyományos takarmányozásból kifolyólag a kocaistálló higiéniája sem felel meg a követelményeknek. Az ellető rendszerint kapcsolódik a takarmányelőkészítőre, ahol tisztogatják, párolják, főzik a kapástakarmányokat, s ez nagyon rontja az ellető mikroklímáját. Nem veszélytelen továbbá a romlandó takarmányok etetése sem, ami sokszor súlyos következménnyel jár a kocáknál és a malacoknál egyaránt. Ha felmérjük és értékeljük az eddigi helyzetet, feltétlenül rájövünk arra, hogy a kocák élelmezése terén huzamos ideje egyhelyben topogunk. Éppen itt jut érvényre a legminimálisabb mértékben a korszerű takarmányozás. Ezzel szemben elvárjuk, hogy a hizlaldák erőteljes, jó minőségű süldőket kapjanak. A beidegzett kisüzemi módszerek tehát újabban a malacnevelésben is igazolják elavultságukat. Nem vitás, a termelési gyakorlat azt bizonyítja, hogy a nagyhasznú kocák tenyészkondícióját ténylegesen a legnehezebb tartani, s ezeknél a legvalószínűtlenebb az elhízás. Ezek és más mérlegelések, felmérések szükségessé teszik a kocák élelmezésének radikális módosítását, kompletizált keverék adagolásával. A megfigyelés azt mutatja, hogy a kocák takarmányozásánál kétféle keverékre van szükség. Az egyik a vemhes, a másik pedig a szoptató kocáknak kell. A kétféle takarmánykeverék közt némi különbségnek kell lennie. A szoptató kocák keverékében egynegyedével több fiziológiai hatóanyagra van szükség. Ezzel egyidejűleg körülbelül olyan mennyiségű rostanyaggal kevesebbre, mint amennyi a vemhes kocák takarmányában lehet. Ezzel elismerjük a tápanyagok eltérő szükségességét a vemhesség és a szoptatás időszakára. Természetes, a vemhes kocák takarmányadagjának párhuzamos tartozéka a több rostanyag mennyiség, mely 1 kg takarmánykeverékben elérheti a 12—12,5, a szoptató kocáknál pedig a 9,5—10 százalékot. A nagyobb rosttartalmú eleség sokféle összetételű lehet. Alkalmas erre a célra például a szénadara vagy a hereliszt, s esetenként a kukoricatorzsa-zúzalék is. A kocák eleségében azonban a kukoricatorzsa-zúzalék csak nagyon kis mennyiségben alkalmazható, míg a szarvasmarhák eleségében túlsúlyban hasznosíthatjuk. A gyakorlatban persze a vemhes kocák eleségének legfeljebb 15 százaléka lehet a kukoricatorzsa-zúzalék. Ezzel szemben ilyen zúzalék adagolása a szoptatókoca eleségébe nem tanácsos. Alapjában véve a vemhes kooa takarmánykeverékének mintegy 30 százaléka szénadara és hereliszt, 60 százaléka malomipari melléktermék, gabonadara, szárított répaszelet vagy más glicides 5 százaléka állati eredetű takarmány, ásványi kiegészítő, biofaktor vagy egyéb kiegészítő lehet. A szoptatókoca keverékében mintegy 10 százalékkal kevesebb széna vagy herelisztet keverjünk, ellenben legalább 15 százaléknyi állati eredetű takarmányt adagoljunk. A megfigyelés azt mutatja, hogy ezekből a keverékekből naponta a kocák mintegy 4,2 kg-ot fogyasztanak. így egy nap takarmányfogyasztásának költségé nem haladja meg a hat koronát. A jelzett takarmánykeverék hatóanyagai ideális termelési feltételek mellett kocánként évi 22 malac fölnevelését teszik lehetővé. A takarmány tetszés szerinti fogyasztása száraz állapotban történik, ezért nagyon szükséges, hogy a kocák állandóan friss ivóvízhez jussanak. Nem a véletlen műve, hogy a szóbanfnrgó takarmánykeverék használata a régebben alacsony malacátlaggal rendelkező gazdaságban járt jelentékeny eredménnyel. Nem egy olyan gazdaság van, amely az utóbbi években kocánként 20 malacot is elválasztott. További lényegbevágó körülmény az is, hogy az állatok tetszés szerinti takarmányfogyasztása minimálisra csökkenti az emberi munka szükségletet. Így magasabb lehet a kocagondozók munkatermelékenysége. További előny, hogy a dolgozók a munkaidő nagy részét a kocák és a malacok gondozására fordíthatják. -h-
