Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-06-19 / 24. szám
AZ ÖSSZES EBFAJTÄK NEMZETKÖZI KIÄLLÍTÄSA — BRNO 1971 Ez év július 3-án az összes vadászkutya fajták, július 4-én pedig az összes egyéb kutyák nemzetközi kiállítását rendezik meg Brnőban a csehországi és a szlovákiai vadászok és kisállattenyésztők szövetségei, az F. C. I., vagyis a Nemzetközi Ebtenyésztő Szövetség védnöksége alatt. Az állatok szakbizottsági megbírálása után a fajtagyőztes ebek a következő titulusokat szerezhetik meg: ф Brno 1971 győztese, # CACIB (a nemzetközi szépségsampion titulus várományosa), # A fiatalok osztálygyőztese Brno 1971, ф A nyílt osztály győztese Brno 1971, # A szolgálati ebek osztálygyőztese Brno 1971, ф A legjobb tenyésztői csoport, # „A kutya és a gyermek“ verseny győztese. A győztes ebek gazdái tiszteletdíjat vagy emléktárgyakat vesznek majd át a gondoskodásukban levő állatokért. Az összes kiállított kutyák tulajdonosainak állataikra vonatkozó diplomát nyújtanak át, a ki nem selejtezett ebeket pedig értékjelző szalaggal dekorálják. Az értékelés szerint kitűnő kutyák kék szalagdíszt, a nagyon jók pirosat, a jók zöldet, a megfelelők pedig lilát kapnak. — ku— A gödények nehéz sorsa A gödény (pelikán) hattyú nagyságú madár. A meleg égtájak lakója. Tollazata fehér. Hosszú és végefelé egyre erősödő csőrének felső része kissé horgas. A csőr alsó részéről lelógó bórtasak a zsákmány tárolására szolgál. A természetben alig van madár, amely oly drámai feltételek mellett látná meg a napvilágot, mint az észak-ausztráliai Karpentáriai öböl gödénye__ A déli földrajzi szélesség 10—20 foka alatt elterülő öböl trőpikus nyarának perzselő sugarai és a viharos délkeleti szelek, melyek oly szárazak és forrók, mintha kemencéből áramlanának, nem képeznek az ezrekre menő gödénynek akadályt, hogy az ottani futóhomokban ne rakjon fészket. Ha beáll a párzás ideje, a sok gödény csoportokba verődve megkezdi a vonulást költöhelye felé. Nagy alakulatokban és szédítő magasban zajlik a vonulás, ami megkönnyíti az egyöntetű repülést. Repülésük a bombavetők lépcsőzetes vonulására emlékeztet. Az alakulat egyre gyarapodik, mert repülése közben mindenfelől erősítést kap. A vonuló gödények fönt a levegőben csoportosulnak. Kölcsönösen körülrepülgetik egymást mindaddig, amíg új vonulási rendre nem kerül sor. A vonulás napokig tart. Ezt csak a szükséges pihenő szakítja meg, melyet élelmezés céljára is felhasznál ez a madár. A vonulók végre elérik céljukat. Homokos szigeten szállnak le, s azt úgyszólván teljesen ellepik. Leszállás után ismét szárnyra kapnak, egyrészt azért, hogy fog alá valót keressenek, másrészt pedig azért, hogy a sziget partszegélyét tanulmányozzák, hiszen három hónapig kel! majd itt tartózkodniuk. A fészekrakás nem igényel hosszú időt, sem megerőltető munkát. A homokba sekély gödröt ásnak, amelyet levéllel, gallyal, elpusztult gödények csontjaival bélelnek ki. A fészek rendetlenül, felületesen épül, mintha tudná ez a madár, hogy munkájának javarésze teljesen fölösleges. Amint a fészek elkészül, a gödény-tyúk jajveszékelés és sok nyögés közepette tojik 2—3 tojást. A szülők kezdetben gondozzák a tojásokat tartalmazó fészket, de legtöbb esetben az erős szél elfújja a levéltakarót. A tojások zöme csupaszon fekszik a homokon, némelyiket pedig teljesen eltemeti a futóhomok. A szülők egész nap balászgatnak. Néha még éjszaka sem térnek vissza fészkükhöz. Az orkán el-elgurítja a tojást, vagy homokba temeti azt, de a magzat akkor is szüntelenül fejlődik benne. Azután sok sólyom és tengeri sas telepszik le a szigeten,, és ezek güdénytojással táplálkoznak. Csodálatra méltó, hogy az óriási viharok és a sok ragadozó madár ellenére is ezrekre menő fióka bújik ki a tojásokból. A fiókák etetése az egész gödénysereg közös feladata. Az idős generáció szüntelenül le-leszáll, majd szárnyrakap újra, hogy ennivalót hozzon. A még mindig csupasz fiókák most már csoportokba verődnek. Az öreg madarak, ha már elhozták az ennivalót, valamelyik csoport elé dobják azt. A fiókák vadul rohanják meg az eledejt. Valódi futóverseny támad közöttük, amelyből az erősebb és a támadó kedvűbb kerül ki győztesen. A gyengét rendszerint agyontapossák a versenyzők. A tengeri sas és a sólyom sose nyúl élő gödény-fiókához. Nincs rá szüksége, mert nap mint nap sok az elpusztult madárfióka. A ragadozó madarak itt az egészségügyi rendőrség feladatát teljesítik. Éjjelenként a remeterák hada özönli el a szárazföldet, és alapos takarítást végez a hulladékban. Az életben maradt gödényfiókák növekedni Ь és így egyre több ennivalóiéi van szükségük. Végül a szülök már nem “bírják teljesíteni a táplálás feladatát, mert a fiókák most már épp olyan nagyok, mint ők, de még nem repülnek, aminek tömeges pusztulás a következménye. Kevés fióka marad életben, közülük pedig kevés fejlődik repülöképes madárrá. Amikor a gödények szigetén végig kellett néznem az imént ecsetelt madár-tragédiát, leterítettem egynéhány cápát, amely elképzelhetetlen mennyiségben úszkál a sziget körüli sekély vízben. Apró szeletekre vágtam a zsákmányt, s ezzel hizlaltam az erősebb fiókákat olyannyira, hogy már szuszogni is alig bírtak. Kezdetben bizalmatlanok voltak hozzám, de csakhamar nekibátorodtak és megrohanták a cápaszeleteket. Rövidesen nyitott csőrrel cammogtak utánam és türelmetlenül követelték haladagjukat. Német eredeti nyomán: SELMEC ADOLF KUTYAVIZSGA Munkaszerető embernek ismerik Barnabás Tibort, az állatorvost. Tíz éve nyugdíjas, de azóta sem nyughat. Evek során jól idomított kutyái révén szerzett hírnevet a vadászberkekben. Ezek után nem csoda, hogy dr. Barnabás közel harminc esztendeje a tavaszi és őszi kutyavizsgák elismert szakértője. Hetven esztendejével a tavaszon is fürgén kisérte egy nimród drótszőrűjét a lucernásban. Korát tekintve az állat testesebb, nagyobb a kelleténél és kövér, akárcsak a hízósertés. Meg is kérdezi, mivel él az eb. Csergő Dani csodálkozva mereszti szemét az általa ismeretlen vizsgabiztosra. — Hússal, kérem, hússal. Hát mivel etetném, talán száraz kenyérrel? — No-no fiatalember — ejti a szót csendesen az állatorvos. A kutya nem hízómarha. A szakszerűen táplált vadászkutya olyan mint a versenyló. Az erőnlét a fontos, nem a felesleges hústömeg. S honnan szerzi azt a valamit, ha szabad kérdeznem? — Hentes vagyok kéremI — Ahá — morfondírozik magában az öreg, miközben felszólítja Csergőt, vegye le az állat pórázát. A kutya tüstént neki iramodik a nagy végtelennek. Nem használ szép szó, sípjel, gazdája parancsára rá se hederít. Nincs más hátra, Csergőt kérdezi az állatorvos. — Foglalkozott ön a kutyával? — Már hogyne, hiszen velem jár mindehová. — Mit jelent, hogy mindehová? — Hát a kocsmába az üzletbe s ahová megyek. — A határban gyakorolt már vele? — Tavaly kölyök volt, idén pedig most nyílott a tavasz. — Szóval nem tanította? — Vadászkutya az ebadta, ezer koronát fizettem érte. Első díjas az anyja, aranyérmes az apja. Tudnia kellene az illemet. — Saját gazdáját sem ismeri. Az abc-t sem tudja. — Micsoda? Hogy az én Bobim! — horkan fel az ifjú mmród. Ö hordja ki a csontit a szemétdombra. Ö hajtja ki a vízből a kacsákat, a libákat. Ö fogja vasárnaponként a baromfit a konyhára. Ö ... ő ... Bobi mintha érezné, hogy róla van szó, megjelenik a láthatáron. Amikor közelebb ér, Csergő örömujjongásban tör ki. Hogyne, mikor nyulat tart a szájában. És milyen szabályosan fogja. Büszke fejtartással, könnyedén hozza — A professzori oklevelet is megkaphatja — kiáltja önfeledten. Saját szemével láthatja, remek állat! Néhány pillanat s Bobi leteszi martalékát a két ember Iá-, búhoz. Cafatokra tépett nyúlfiókát. Csergő a kutya fejét simogatja, az állatorvost a guta kerülgeti. Akaratlanul is kicsúszik száján a sző: — Menjen vele a pokolba. A maga kutyája analfabéta. Az ötöst sem érdemli. A henteslegény csúnyán viszszavág. — Mit ért a kutyákhoz, maga tódoktor! Az ügyet személyi sértésként tárgyalta a járási vadászbizottság büntető tanácsa. Csergő Danitól három évre megvonták vadászjegyét. (Sándor) Egy anyanyúl „mentő gondolata“! Arra a kérdésre illetékes tudósok mindmáig keresik a feleletet, hogy gondolkodnak-e az állatok? Vagy csupán ösztöneiknek engedelmeskednek! E kérdéssel kapcsolatosan az alábbi esetet figyelhettem meg. Zsuzsi nevű szép anyanyulam nyolcat fialt. Egyhetes volt a fészek, amikor jó egy hétre el kellett utaznom hazulról. Tenyészetem gondozását egy öreg nénire hagytam, aki nagy szeretettel, aggódó gondoskodással ténykedett a kis állatok körül. Visszatérve mégis megdöbbenve vettem észre, hogy Zsuzsi nyolc nyuszikája helyett csupán négy maradt a fészekben. Kerestem, kutattam az okát, miért hiányozhatnak. Egyelőre annyit vettem észre, hogy reggel ott ólálkodik a nyúlketrec körül, nagy, sunyi macskánk. Mindjárt gondoltam, hogy ő a tettes. De hogyan jutott hozzá a kis állatokhoz? Ketreceim közül néhány úgy van konstruálva, hogy elől deszkapadló, a hátsó része pedig két felé van osztva. Jobb oldalon van betéve a fialóláda. Az ajtóval szemben pedig olyan drótháló van, amelyet külön nyulászati célra fonattam, hogy a ketrecek megfelelő helyére felszerelve, a tisztántartás biztosítva legyen. Amikor egy ketrecbe belehelyezek egy anyanyulat, úgy igyekszem szoktatni, hogy anyagcseréjét erre a dróthálóra végezze. A ketrecajtónál pedig elhelyezek két cserépkályhaszemet. Az egyikbe itatáshoz forralt vizet adok a nyulaknak. A másik cserépkályhaszembe az abraktakarmány kerül. Ezeket a kályhaszemeket eléggé tisztán lehet tartani. Kreolinos vízzel fertőtlenítem (3%-osj s a napra teszem kiszáradni. Elhelyezés előtt forró vízzel ismét leöblítem. A cserépkályhaszemek tehát fontos tartozékai a nyúlketreceknek. Ezek olyan nehezek, hogy a nyulak nem szokták errearra tologatni. Mint ismeretes, a könnyebb edényeket felemelgetik, arrébb cipelik, feldöntik. Az élelmet kiborítják a könynyü edényekből. Azért ki is vontam a forgalomból a nyulak áltel minden könnyen felborítható edényt. Szomorúan nézegetem a megmaradt négy kis nyulacskát. Azok valamit várva nézegetnek reám. Még meg is szólalok, s mintha felelnének! — Hová került a négy kicsiny testvérkétek? — Mintha mondanák, hogy bizony a macska vitte el őket. Keresem a hibát. Sem a tetőn, sem a ketrec oldalán nem férhetett hozzájuk a macska. S akkor jön öreg segítőtársam, aki gondozta a kis nyulakat. Nagyon szereti mindegyiket, ölébe veszi őket, megslmogatja, beszél hozzájuk. Ilyen nagy szeretettel kell gondozni ezeket a szelíd, hangtalan, bájos állatkákat. Rá mertem hagyni a gondozást, mert tudom, hogy nem kell aggódnom, míg ő gondozza a nyulakat, addig nem lesz semmi bajuk. Éppen ezért érthetetlen, hogy nem vette észre a kis nyulak eltűnését. Amint látja, hogy a nyulak körül ténykedem és figyelem az anyanyúl ketrecét, ő is odanéz. Hirtelen kinyitja a ketrecajtót és odamutat, az egyik cserépkályhaszemre. — A fránya vigye el ezt a Zsuzsit. Hát nem középre húzta megint az itatóedényét? — Máskor is megtette ezt a műveletet? — kérdeztem tőle. — Igen. Mostanában minden reggel ott találom a középre húzva. Hiába teszem vissza helyére, a legközelebbi etetéskor már megint középre van húzva. — Akkor ennek valami jelentősége van — mondom — mert a nyúl semmit sem csinál céltalanul. Nézzük csak meg, mi van a kályhaszem alatt? Elhúzom középről a kályhaszemet. Látom ám, hogy az idők folyamán az erős, ammóniákos váladék kiette a drótszövetet. Én ezt nem vettem észre, amikor elutaztam. Vagy lehet, hogy azután történhetett, hogy az elkopott drótra dobbantott az anyanyúl és kilyukadt, s a támadt lyukon egyegy ficánkoló kisnyúl könnyen leeshetett, hogy a macska áldozatává váljon. Zsuzsi ezt észrevehette, hogy a 10 napos koruk után felfedező körútra induló kisnyulak közül egy-egy egyenesen a macska szájába pottyan. Szegény, nem tudott másképpen védekezni, kigondolta (I) hát, hogy a lyuk fölé odahúzza a kályhaszemet s így megvédi kicsinyeit a biztos pusztulástól. De reggeli etetésekor, vagy esténként az öreg néni visszahúzta régi helyére az edényt s a macska észrevette, hogy ilyenkor hamarosan ott szaladgál a földön, etetés után egyegy kis nyulacska. Most megint visszahúztuk régi helyére a cserepet, hogy a lyuk ismét szabadon tátongott. Kíváncsian félreálltunk. Először nagy csend támadt. A nyulak nem mertek mozogni. Majd szénaropogtatást hallottunk. Zabot szemeztek a nyulak az egyik ketrecben. Zsuzsi ketrecében is megmozdult az élet. A kicsinyek elkezdtek fickándozni. Az egyik kisnyúl a fialóládából kijött s egy óvatlan pillanatban kihullott a földre s a helyiség egyik sötét sarka felé rohant. Persze, a néni nem tudott ellentállni, bár csendre próbálom inteni. Utána a kicsi nyúlnak, s fiatalos ügyességgel, fürgeséggel elfogja, kézbeveszi, babusgatja. Majd visszarakja a többi közé a fészekbe. A néni nem vette észre a ketrec alján támadt lyukat. Most magamra hagyott, hogy elmélkedjem a nyúltnagédia felett. Hogy Zsuzsi ne lásson, de én mindent, leültem egy fiatönkre s figyeltem, vajon mitévő lesz? Egy darabig a nyúl csendben, nyugodtan feküdt, majd beugrott fiókái közé a ládába. Úgy vélem, elrendezte őket. Azután kiugrott a fialóládából és körülnézett. Ügy vélem, azt hitte, hogy nincs ember a közelében, nincs veszély, tehát működhet. Erős fogaival megfogta a kályhaszem szélét s kezdte arrébb cibálni. Majd a lábaival kaparta odébb. Addigaddig, míg végre sikerült a művelet. A nehéz kályhaszem a lyuk fölött volt s miután az be volt fedve, Zsuzsi visszafeküdt szokott helyére a fialóláda mellé s elfeküdt, mint aki jól végezte dolgát. Elpihenve, megnyugodtan figyelte kicsi fiókáinak izgő-mozgó, ficánko-. ló tevékenységét. Az az érzésem, hogy ez nemcsak az állat reflexszerű megnyilvánulása, hanem anyai gondoskodása. Előre megfontolt, önálló gondolkodásra jellemző csekelekedete volt, hogy az „ellenségtől“, a macskától megvédje kicsinyeit. Azóta Zsuzsit még jobban szeretem, sőt nem csak szeretem, hanem anyai gondoskodása miatt szinte tisztelem benne a fiókáit féltő, előre „gondoskodó“ álltait értelmét. KISS BOÄZ rA%WMVMmttW^WAVAVAVAV.V.V.V.V.V « m * t m «« и • m и h m m i и и m m m m « m • • m . i ■bármilyen furcsán is ** hangzik, a házilégy felhasználható a mind nagyobb gondot okozó hulladékanyagok ártalmatlanná tételében. Most még csak kísérletekről van szó, amelyeket az Egyesült Államokban a Kolorádói Állami Egyetemen dr. Byron F-Miller vezetésével egy kutatócsoport végzett. Ha a házilegyet fertőzésmentes körülmények között szaporítják, alkalmas arra, hogy a baromfitrágyát szagtalan, elsőrendű minőségű trágyává alakítsa át. Ugyanakkor még — melléktermék gyanánt — kiváló minőségű fehérje is termelődik. Az eljárás első lépéseként házilégy-tenyészetet sziiksé-A házilégy mint haszonállat ges létrehozni. Az onnan szedett petékkel kell a baromfitrágyát „beoltani“, mire 5—G nap alatt a kikelt légy kukacokból (körülbelül 35 C°-on) báb keletkezik, majd további 5—6 nap múlva kikel a következő légy generáció. A lárva-időszakban (5—6 nap) a légylárva képes felemészteni a trágya szerves anyagának mintegy 80 %-át, és ugyanakkor a 75 %-os nedvességet 70 V»ra csökkenti. A lárvák és a bábok kiváló minőségű fehérjévé dolgozhatók fel. A kolerádéi kísérletek szerint a légylárvákból és bábokból készített fehérje broilercsirkék takarmányában használva helyettesítette a húzás csontlisztet, ballisztet, ásványi nyomelemeket és a B-vitaminokal. A broilercsirkék éppen úgy növekedtek ezen a takarmányon, mint a szokványos összetételű broilertápon. A légylárva, a báb 61,4 °/» fehérjét, 9 % zsírt, és 11 % ásványi anyagot tartalmaz. A kísérleti takarmány 23 % „légyanyagot“ tartalmazott. Miután a légylárvák a trágyát megemésztették, a viszszamaradó anyag egy félig száraz, darabos (granulált), szagtalan, kiváló trágya, s éppen úgy felhasználható, mint a legtöbb szervetlen műtrágya. A kísérleteket irányító dr. Miller szerint az eljárás bizonyítja ugyan a lehetőséget, de az üzemi módszerek kidolgozása még csak ezután következhet. (Poultry international|
