Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-06-19 / 24. szám

VADÁSZATI ÉS HORGÁSZ VILÁGKIÁLLÍTÁS 1971 Ez év őszén nyitják meg Budapesten a Va­dászati és Horgász Vi­lágkiállítást. A jelek ar­ra mutatnak, hogy ez a rendezvény nagyobb mé­retű lesz minden eddigi­nél. Ez ideig több mint 30 ország jelentkezett, ez a szám mintegy tízzel több, mint a legutóbbi hasonló célú vadászati kiállításon (Düsseldorf­ban) volt. Horgászati be­mutatóval ez idáig a Szovjetunió, Jugoszlávia, Bulgária, Spanyolország, Svédország és Csehszlo­vákia jelentkezett, ezek közill többen élőhal-be­mutatót is kívánnak tar­tani. Idegenforgalmi szak­emberek mintegy két­százezer külföldi látoga­tót várnak a kiállításra. A MOHOSZ társszövet­ségei, elsősorban a szo­cialista államokból már jelezték, hogy horgászaik csoportos autóbusztűrák formájában tömegesen tervezik őszi magyaror­szági útjukat. Nyugatné­met vadászok és horgá­szok egyéni részvétele is nagy számban várha­tó. Itf az ideje, hogy horgászszervezeteink munkába kezdjenek. —k— Kialakult a világ­bajnoki keret ÖTEN SAN MARÍNŰBA Május 15. és 16-án ren­dezték meg a Keszegfalu (Kameničná) és Örsújfa­­lu (Nová Stráž) közötti csatornaszakaszon, vala­mint a komáromi téli ki­kötőben a világbajnoki halfogő selejtező ver­senyt. A háromszor három órás, C1PS (a sporthor­gászok világszervezete) versenyfeltételek alapján megrendezett küzdelem­ben kialakult az orszá­gos „A“ válogatott név­sora: 1. Donáth Milan (Všetín), 2. Mátyás Ka­rol (Žilina), 3. Vaiiek Oldrich (Ostí n/Labem), 4. Mészáros Ottó Érsek­újvár (Nové Zámky), és Kapacska László szintén Érsekújvár. A válogatott keretbe tehát két érsek­újvári versenyző került, így megszerezték az „út­levelet“ az 1971 szeptem­berében, San Marínóban megrendezésre keriilő vi­lágbajnokságon való részvételre. fok sikert. Jánosaj Sándor C gy kis vizparti séta mindig felüdít, főleg akkor, ha c horgászbottal megyünk erre a sétára. De most hagyjuk otthon a horgászbotot, s helyette görbe tükröt vigyünk magunkkal. Nézzük meg milyennek mutatja a „csendes sport“ megszállottjait... 1. Az „optimista“ Esöben-szélben, — zümmögő szúnyograj közepette — egy­forma kitartással áztatja a madzagot. Nincs kapás? Majd lesz! A minap éppen azon a helyen, ahol ő ül, kapitális márnát fárasztott egy szeren­csés sporttárs. Jár a hal, de még nem harap, mert déli szél van, mert felhők száguldoznak az égen, mert süt a nap, mert zavaros a víz, éppen árad vagy éppen apad. De lesz . kapás, mert lennie kell, sohse me­gyünk haza üres szákkal... 2. A „pesszimista" Mindig neki jut a legrosz­­szabb hely, ahol senki soha nem fogott egyebet nyamvadt grundlinál. Vacak a giliszta, le­­ráncigálják a horogról a halak, mármint az apró halak, mert hol van itt kérem nagy hal? Csak a mesében kéreml A nagy halak kora már lejárt. Maga itt halat akar fogni? Ne nevettes­se ki magát! Én is csak azért járok ki a vízpartra, hogy leve­­gőzzem egy kicsit. Hal?!... Ma már csak a halüzleteben van. 3. Az „ezermester" Csaknem a teljes felszerelé­sét maga készítette. Szavaiból kitűnik, hogy a damilban és a horogban nem is nagyon bízik, mert az „gyári“. Horgára nem is nagyon ügyel, inkább a fel­szerelését dicséri nagy han­gon. Príma somfavessző, 30 ki­lós harcsa sem töri el! Ogy hajlik, hogy egyik vége meg­csókolja a másikat. Ezzel lehet horgászni, sporttárs. A bam­busz? Az első nagyobb hal ri­­pittyára töri, egy év alatt ki­szárad. Ezt a somfa botot pró­bálja ki. No lám, egészen a ke­zéhez áll. Egy százasért a ma­gáé. Még nyugdíjas korában is ezzel pecázhat. No, vegyen még hozzá ebből a nádúszóból is. Akármennyi ólmot elbír. Egy ötös darabja. Ezt a perion szá­­kot meg egy negyvenesért ma­gának adom. No, látja, Így most már komoly felszerelése van! Közben kapása volt? Üres a horog? Sebaj! „Ugrott“ a bot, néhány úszó, a szák, már lehet is szedelőzködni és néhány száz méterrel távolabb ismét szerencsét próbálni. Hátha ott is lesz „harapás“?... '4. A „tudálékos" jobb sorsra érdemes horgászt. A szeme sarkából figyeli min­den mozdulatodat, felszerelé­sed legkisebb darabját is. Ezzel akar itt halat fogni, szakikám? — kérdezi gúnyosan. — Hogy tette fel azt az úszót? Talán azt hiszi, hogy a halak ilyen vacak kukacra rávágnak? Ne úgy dobja be a horgot! S hova dobja maga szerencsétlen! Ott már Ádám és Éva Idejében sem járt hal. Hogy kapása van? Az kapás?! Kőbe, vagy úszó gally­ba akadt, tata. Hogy rajta a hal?! Hogyan fárasztja?! Ne úgy tartsa a botot, engedjen egy kicsit neki! Feszesebbre a zsinórt! Adja Ide azt a botot, így sohasem húzza ki. Hogyan? Már a szákban is van?... Eh, vannak még mázlisták (maga elé morogva). Életükben nem láttak még szakszerűen hor­gászni és akkor Itt kifogják a szakképzett horgász elől a ha­lat. Hát ne üsse meg az embert a guta?! (De igen.) 5. Az „erőszakos" Katonás léptekkel érkezik a vízpartra, csupán felszerelt bo­tot és szákot hoz magával. Mint győztes hadvezér az elfoglalt vár ormáról, úgy tekint körül, majd odamegy ahhoz a hor­gászhoz, aki véleménye szerint a legjobb helyen horgászik. Szakikám, adjon egy jó gilisz­tát! — rendelkezik, s választ sem várva már a lépcsőre is borítja az egész doboz tartal­mát és kiválasztja a legeleve­nebb gilisztát. Mire felocsúdsz, már oda dobta be a horgot, ahol eddig te horgásztál. Ki­túr a helyedből, most már szó nélkül szedegeti dobozából a legpirosabb gilisztákat, s ha mégsem fogna semmit, egy óvatlan pillanatban még a szá­­kodat is megdézsmálja. 6. Az örök „kezelő" gyaráztál neki, tanítgattad? Az idén még ügyetlenebb. Dobás­nál vagy a kabátodat akasztja meg, vagy keresztbe dob és két óráig szórakozhatsz a két zsinór kigubancolásával, mi­közben ő bocsánatkérö alázatos mosollyal segédkezik, hogy még jobban összegubancolja. Gilisztás dobozodat feldönti, zsinórodra rátapos, az emelő szákot a vízbe ejti (mert min­denáron neked akar segíteni), s ha véletlenül hal akad a ho­rogra, azt is a farkánál akaszt­ja meg és másfél óráig fáraszt egy negyedkilós paducot. 7. A „ke'délyeskedő" Itt a finom giliszta (csont­­kukac, máié, kenyér, tarhonya, galuska, kukorica, halszelet stb.) halacskáim! No, gyertek csak, gyertek, he, he! Miska bácsi szépen a szákba tesz, otthon rózsaszín bundába hem­­,perget és jó meleg olajban ki­pirosít, he, he! No, gyertek, gyertek csak! Nem dumálok én sporttárs! Csak magukat aka­rom egy kicsit felvidítani, — mert már látom, hogy elment a kedvük a madzagáztatástól. Hogy elzavarom a halakat? ... Ugyan, mit beszélnek?! Látja, most is kapása volt. Hogy tő­lem nem tudott bevágni? Hát sajnálja azt a vacak kis gilisz­tát attól a szegény éhes hal­tól? Majd ide csalogatok én magának nagyobbat, másikat. No, gyertek csak, gyertek ha­lacskáim! Harapjatok szépen és nem meglógni a gilisztával, — mert különben dohog a horgász bácsi!... Hová megy, sport­társ? Nahát, hogy az ember egész nap egy szót se válthas­son valakivel!... 8. A „múltba merengő" Döglött ez a víz, uraim! Tíz éve látták itt az utolsó halat. Az is hüvelyknyi seci volt. Bez­zeg régen! Azt mondta az asz­­szony este: „Fiam, holnap egy kétkilós ponty kell ebédre!“ — Hajnalban kimentem és délben az asztalon volt a rántott ponty. A kilósokat vissza is dobáltam. Mert annak idején, uraim, ha elmentem harcsázni, hajnali fél ötre nyugodtan meg­rendelhettem a szekeret! Ha kellett, az „Arany Bárány“ bár­mikor szívesen adott rá előle­get is. Annyi volt akkor a hal, hogy bárhová dobta a horgot, hal akadt rá. Művészet volt nem fogni! Paducot, dévért, vörösszárnyút odavetettünk a macskának, másnak nem kel­lett. De ma? Teljes napig áz­tathatja a madzagot, amíg egy halászlére való szeméthalat ki­fog. Hogy mennyi van most a szákomban? Lehet vagy négy-öt kiló. De már hajnal óta kint vagyok. Azelőtt, uraim, ennyi idő alatt már szekérderékra valót kifogtam volna csak ne­meshalból! ... Kora tavasztól késő őszig a Лл isten őrizzen tőle minden vízparton találod. Tavaly ma-Schütz István 1 A Szabad Földműves szakmelléklete VADÁSZAT es HAIASZAT Mire ügyeljen a baromfitenyésztő A tapasztalt tenyésztő keze alatt a jércék annyira megnőttek, hogy ezekben a na­pokban már fel kell készülni az új törzsállomány összeállí­tására. Mihelyt a fiatal állatok nemek szerint megkülönböztet­hetők, a kakasokat külön kell választani a jércéktől. Így fej­lődésük és egészségi állapotuk jobban figyelemmel tartható, továbbá takarmányozásuk szük­ség szerint szabályozható. Különös gondoskodást kell szentelni a korai, Januári és február eleji kelésű jércéknek, hogy a takarmányadagok sza­bályozásával elérjük, nehogy a jérce négy vagy öthónapos ko­rában tojni kezdjen, mert ez csak hat hónap elteltével kívá­natos. A négyhónapos jércék szervezete még nem teljesen fejlett, ezért a korai tojatás később megbosszulja magát, és ennek éppen akkor vallja kárát a tenyésztő, amikor a jércétől a legtöbb tojást várja. Ez a téli hónapokban következik be, amikor az öreg tyúkok a vedlés következtében megszűnnek toj­ni. A gyakorlat azt mutatja, hogy azok a jércék, amelyek kikelé­süket követő negyedik hónap­ban már tojni kezdtek, három hónap múlva a nyakukon ved­­lenek és beszüntetik a tojást. Ez ősz elején történik, vagyis amikor az öreg tyúkok is ved­­lenek, s szünetel tojásrakásuk. Ez indokolja a négyhónapos életkort betöltő jércék napi ta­karmányadagjának bizonyos mértékű csökkentését, persze mértékkel, nehogy fejlődésük­ben lemaradjanak vagy meg­betegedjenek. Amennyiben a jércéket kielégítő terjedelmű kifutóban tartjuk, úgy a takar­mányadagot az előírt mennyi­ség 70—75 %-ára csökkenthet­jük. Eközben gondoskodunk arról, hogy egész napon át elégséges zöldtakarmány álljon a jércék rendelkezésére. Ilyen esetben azután a csökkentett takarmányadagnak megközelí­tőleg 40 %-a szemestakarmány legyen. A jércék életkora hatodik hónapjának elején átköltöztet­jük az állatokat a tyúkólba, amely ezentúl állandó tartóz­kodási helyük marad. Fokoza­tosan tojótáppal kezdjük etetni > S * ■* eJ= . i- a a fi s <- H £ >3 cg —ca Q a jércéket, amelyek hathónapos korukban tojni kezdenek. Tény, hogy ez esetben sem kezdenek mindjárt az elején rendes nagy­ságú tojást tojni, hanem vala­mivel kissebbeket. Ez a te­nyésztők előtt egyébként isme­retes. Néhány nap elteltével azután már rendes nagyságú tojást tojnak a jércék, s egy­idejűleg termelésük is fokozó­dik. Ilyen tojatási előkészüle­teket követően a tenyésztő biztosra veheti, hogy a jércék egész télen át, sőt az idény végéig szünet nélkül tojni fog­nak. Egyes tenyésztők nézetei sze­rint az öreg tyúkok vedlésekor nem szükséges nekik a szoká­sos gondoskodást szentelni, mi­vel beszüntették a tojásrakást. Súlyos tévedésbe esnénk, ha ezt a nézetet elfogadnánk. Ameny­­nyiben nem kiselejtezett tyú­kokról van szó, hanem olya­nokról, amelyeket továbbra is tenyésztésben kívánunk hagyni, úgy vedlés idején a róluk való gondoskodást fokoznunk kell. Tudjuk, hogy vedléskor fokoza­tosan kicserélődik, felújul a toll. Ez azt jelenti, hogy olyan takarmányozásban kell részesí­tenünk, mintha a tyúk 30 %-os tojáshozamot tartana fenn. Amennyiben a vedlés gyors lefolyású, úgy teljesértékű napi takarmányadaggal kell a tyú­kot ellátnunk, vagyis hogy az elégséges mennyiségű fehérjét és ásványi anyagot tartalmaz­zon. A vedlés tulajdonképpen egy természetes fiziológiai folya­mat, és nem gondolhatunk ar­ra, hogy ezt bármilyen módon megakadályozhatjuk. A tenyész­tőnek csupán e folyamat meg­gyorsítására illetőleg elodázá­sára van módja. Meggyorsítha­tó a vedlés folyamata a takar­mányadag megváltoztatásával, vagy a tyúkok áthelyezésével más tenyésztőtérbe. A helyvál­toztatás bizonyos mértékben hatással van az idegrendszerre, ami korábbi vedlést vált ki. Tenyésztői szempontból az ilyen közbelépésnek nincsen mélyre­hatóbb jelentősége, legfeljebb abban, hogy a tyúk a hűvösebb hónapokban már többé-kevésbé betollasodott és így jobban lá­badozik. 12. SZÁM 1971. jfmiur + Mire ügyeljen a baromfitenyésztő?-V Almozzunk a hízólibák alá Jól szerepel a Délibáb hibridpulyka + Egy anyanyűi „mentő gondolata“! > A házilégy mint haszonállat -ó- Beltenyésztett anya­­uhok termelékenysége (ól tudni + A baromfi mikoplazmózisa 4- Miért törik a tojáshéj? 0 Az őzvad tenyésztése (II.) 0 Látóhatár 0 A gödények nehéz sorsa 0 ! Kutyavizsga A ? Elérkezett a harcsaidény A Külföldi vizeken A Görbe tükör Természetes, hogy a termelés fokozása állandóan foglalkoz­tatja a tenyésztőt, s az új te­­nyésztörzset igyekszik a leg­jobb eredményeket mutató szü­lők utódaiból összeállítani. Az új egyedek valódi termelékeny­ségéről azonban csakis a rend­szeresen végzett termelékeny­ség-vizsgálat alapján szerezhet teljes képet. Ezért a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetségé­nek baromfitenyésztési szak­­bizottsága kidolgozta a tenyé­szetek elismerésének irányel­veit. Eszerint például tojásho­zam ellenőrzést az úgynevezett szaporító tenyészetekben (A- tenyészetekben) Is lehet végez­ni, legalábbis az egész tenyész­­állományra vonatkozóan. Ez esetben a tenyésztő az egy tyúkra jutó átlagos tojáshoza­mot és az átlagos tojássúlyt számíthatja ki, s ebből követ­keztetéseket vonhat le. Hangsúlyozni sem szükséges, hogy a szaporító tenyészetbe kakast az ún. törzstenyészetből (В-tenyészetből) kell beszerez­nie a tulajdonosnak, esetleg a nemesítő tenyészetből [C-tenyé­­szetböl), amelyben a kakas elő­deinek pontos törzskönyvi ada­tai szerint következtetni lehet termelékenységére. Bár a C- tenyészetből kikerülő kakas drágább, ennek dacára minde­nekelőtt ilyen kakas beszerzé­sére kellene a tenyésztőnek tö­rekednie, mert nagyobb a biz­tonság az utódok termelékeny­ségének fokozása tekintetében. Bizonyára minden tapasztalt tenyésztő nemcsak arra töre­kedik, hogy baromfiállománya küllemileg megnyerő és kifo­gástalan legyen, hanem igyek­szik állatait a lehető legjobb termelési szintre juttatni. MAAR ISTVÄN, a Szlovákiai Kisállattenyésztök Szövetsége KB-nak tagja, a tenyésztési szakosztály vezetője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents