Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-23 / 3. szám

1971. január 23. .SZABAD FÖLDMŰVES 5 A vitaminok jelentősége az állat szervezetében A takarmányoknak a tápanyago­kon (fehérjék, szénhidrátok, zsí­rok) kívül ásványi anyagokat, nyomelemeket, vitaminokat és egyéb hatóanyagokat is tartalmaz­óitok kell, mert különben nincs meg a teljes biológiai értékük. A vitaminok az anyagcsere szabá­lyozásában nélkülözhetetlenek. Ha ezek a takarmányban hosszabb ideig hiányzanak, akkor ún. vita­minhiány-betegségek jelentkeznek. Az állatok vitaminszükséglete ál­­talábe^ igen csekély. A vitaminokat, illetve azok alap­anyagait, az ún. provitaminokat a növények termelik, és az állatok rendszerint készen kapják a ta­karmányban. Ma már sokféle vita­mint állítanak eló gyárilag is, és ezeket nemcsak avitaminózisok gyógyítására vagy megelőzésére használják, hanem más betegsé­geknél is. Legfontosabbak a követ­kező vitaminok: Az А-vitamin alapanyaga a ka­rotín, amely sok növény vörös és sárga festékanyagait képezi (sár­garépa, zöld növények, kukorica stb.). Az állati test az A-vitamint a karotinból állítja elő. A legtöbb kész А-vitamin a csukamájolajban található, azonkívül nagy mennyi­ségű D-vitamint is tartalmaz. A gabonamagvakban jóformán telje­sen hiányzik az A-vitamin. Az А-vitamin hiánya esetén az emlős állatoknál _ látási zavarok (estéli vakság), görcsök, az emész­tés és a nemi működés zavarai jelentkeznek, A madaraknál a csőr nyálkahártyáján és a szemhéjak kötőhártyáján fehérjés, tompafé­nyű lebedékek keletkeznek, és be­következhet a teljes vakság is. A növendék állatok fejlődése meg­lassul és néha görcsökön kívül mozgási zavarok is fellépnek. Ha A-avitaminózisban szenvedő állatok zöldtakarmányt; friss szé­nát, sárgarépát, salátát, csukamáj­olajat kapnak, a gyógyulás nem marad el, ami meggyorsítható gyá­rilag előállított A-vitamin-készít­­mények adagolásával, amelyeket az állatorvos ír elő. B-vitamincsoport. E csoportban több vitaminféleség van, melyek a takarmányban rendszerint együt­tesen fordulnak elő és hatásukban egymást kiegészítik. A kérődzők" bendőjében normálisan tartózkodó baktériumok is termelik, így ezek az állatok nem szenvednek B-vita­­min 1 hiányban. A В-vitamin hiánya többi állatfajtáknál a szénhidrát­­anyagcsere és az idegrendszer zavarait idézi elő. A BirVitamin irányítja a szén­hidrátok anyagcseréjét, és hiánya esetén idegrendszeri zavarok (moz­gási rendellenességek, görcsök, bénulások stb.) és soványodás ve­hető észre. A Bt avitaminózisban elsősorban madabak betegednek meg. A B2 vitaminnak a növekedés irányításában van része. Hiánya következtében szőrhullás, a bőr „korpázása“, bőrvizenyő, soványo­dás, fáradtság stb. jelentkezik. A vemhes kocák magzatai elpusztul­nak és a csirkeembrió a keltetés második hetében elpusztul. А Вr,-vitaminnak az állati test növekedésére, a Bi2-vitaminnak pedig a vérképződésre van jelen­tős befolyása. A В-vitaminok a zöldtakarmány­ban a nem hántolt gabonaneműek­­ben, korpában, élesztőben és hús­ban találhatók. Ezek etetése meg­akadályozza a B-avitaminózis ki­fejlődését. Elősegíti a gyógyulást, amit gyári vitaminkészítmények adagolásával még meggyorsítha­tunk. A C-vitamin főleg zöldtakar­mányban, kifogástalan minőségű szénában és egyéb gyümölcsfélék­ben fordul elő. Ez a vitamin a főzéssel szemben igen érzékeny. Az állatok nagy része általában kevés C-vitamint igényel, mert a felnőtt kérődzők bendőjében és a madarak begyében képződik. A sertésnek már nagyobb C-vitamin mennyiségre van szüksége. C-vitamin hiánya esetén csök­ken a szervezet ellenállóképessége a fertőző betegségekkel szemben. Növekszik a vérzésekre való haj­lamosság, megdagad a foghús, tü­dőgyulladás és gyomor- bélbánta­­lom keletkezhet. Régebben a ten­gerészek gyakran betegedtek meg a skorbutnak nevezett C-vitamin­­hiány-betegségben, mert tengeri utazásuk folytán nem jutottak friss gyümölcshöz és főzelékhez. A C-vitaminhiányból eredő be­tegség megelőzésére, gyógyulásuk elősegítésére olyan takarmányt etetünk, amely e vitaminban gaz­dag. (1. fentebb!) Ezenkívül mes­terséges C-vitaminkészítményeket is adhatunk az állatorvos utasítása szerint. A D-vitamínok (D2 és D3 vita­min) a szervezet mész- és foszfor anyagcseréjét szabályozzák, illetve elősegítik azok felszívódását a bél­ből. Ha a D-vitamínon kívül még a foszfor és a mész is hiányzik, a fiatal állatoknál angolkór, fel­nőtteknél pedig csontgyulladás, nyalakodás, gyapjúrágás, tollcsi­­pegetés stb. keletkezik. A D-vitaminokat növényi pro­­vitaminokból maga az állati szer­vezet állítja elő, amihez azonban a napfény hatása szükséges. Hogy ne keletkezzen D-vitaminhiány, az állatokat minél többet kell a sza­badban (legelőn, kifutóban) tarta­ni. Ellenkező esetben gondoskodni kell a takarmány D-vitamin kiegé­szítéséről. D-vitaminhiány megelőzése, il­letve megszüntetése céljából az állatoknak zöldtakarmányt, jómi­nőségű szénát, gyárilag készített ásványi sókeveréket (Plastin, Vi­tása) adunk. Előrehaladottabb D- vitaminhiány betegségek esetén csukamájolaj és mesterséges vita­minkészítmények alkalmazhatók. Az E-vitamin az ún. termékeny­ségi vitamin, amely a szaporodás­hoz szükséges. Hiánya esetén a magzat a vemhesség félidejében elhal, a hím állat herecsatornái elfajulnak és az állat terméketlen­né válik. Csibéknél E-vitamin hiánya esetén mozgási zavarokat és az izmok gyengeségét, valamint kényszermozgásokat veszünk ész­re. E-vitamint tartalmaznak a zöld­takarmányok, gabonacsírák, a fö­­lözetlen tej, a lucerna és a zöld saláta. Ezek etetése megelőzi, il­letve megszünteti a vitamin hiá­nyát. Gyógyítási célokra igen meg­felel a csíráztatott búza, továbbá a gyárilag előállított készítmé­nyek, amelyeket az állatorvos elő­írása szerint adagolunk. Rövid közleményünkkel azt akartuk elérni, hogy az állatte­nyésztő a takarmány tápértékén kívül vegye figyelembe annak biológiai értékét is, amely első­sorban a vitamintartalomtól függ. Dr. Flórian Endre, állatorvos, Bratislava A felvételen látható VSZ 140 jelzésű gép a silógödrök kiürítésénél nyújt nagy segítséget mezőgazdasági üzemeink dolgozóinak. Fel használható továbbá a répaszelet—-szecskázott szalma keverékének (1:5-től egész 1:15-höz keverési arányig], valamint a szecskázott szálastakarmányoknak a raktározás helyéről a takarmányelosztó kocsira, vagy egyéb szállítóeszközre történő felrakásánál is. A gép hidraulikus rendszerű. Úránkénti teljesítménye száraz, fel­aprózott szálastakarmányok rakása esetén 20—50 mázsa, silótakar­mányból egy óra alatt 100—150 mázsa áthelyezését képes elvégezni. Üzemeltetése és vontatása 40 lóerős traktorral történik. Foto: -d)U-Szarvasmarha-tenyésztésünk fejlesztésének koncepciója II. Merre tart a világ m szarvasmarha-tenyésztése ■ A szarvasmarha-állomány a hat­vanas években világviszonylatban több mint 20 %-os növekedést ért el az 1958—60-as évek átlagához mérten. Legkifejezőbb volt a nö­vekedés Észak- és Dél-Ameriká­­ban, valamint a Szovjetunióban. A jelenlegi mintegy 1,25 milliárd főből álló szarvasmarha-állomány mintegy 20 %-a Európára, 10 %-a Afrikára, 30 %-a Amerikára, 40 %-a pedig Ázsiára és Ausztráliára esik. Az utóbbi években az állo­mány létszáma Európában, Afri­kában és Észak-Amerikában töb­­bé-kevésbbé stagnál, Dél-Ameriká­­ban és a Szovjetunióban továbbra ' is növekszik, Ázsiában pedig csök­ken. Az egyes fajták és tenyésztési típusok terjedése szempontjából érdekes jelenség, hogy Észak- és Dél-Amerikában megnövekedett a hústípusú fajták részaránya. Az Egyesült Államokban például 10 év alatt a szarvasmarha-állomány 78 millióról 107 millióra növeke­dett, miközben a tejelő-típusú egyedek száma 35 millióról 27 mil­lióra csökkent. Ennek a folyamat-, nak az a magyarázata, hogy a te­henek hasznossága — elsősorban a tejtermelés vonalán — lényege­sen megnövekedett. Ennek követ­keztében csökkent a tehenek szá­ma, ez viszont a borjúhús és a marhahús termelésében okozott kieséseket. A hiányt egyes álla­mokban a hústípusú fajták ter­jesztésével pótolták. A hasznossági típus megválasz­tása szempontjából végeredmény­ben két irányzat alakult ki. Azok­ban az államokban, ahol az egy lakosra eső mezőgazdasági föld­terület aránylag nagyobb, — pél­dául Amerika országaiban — kü­lön tejtermelő !és külön húster­melő fajták tenyésztése bontako­zott ki. A sűrűbben lakott orszá­gokban, így például az európai országok többségében a .kettős hasznosságú, hús- és tejtermelő fajták tenyésztése terjedt el. Pél­dául magában Angliában is — a hústipusú fajták bölcsőjében, a fe­ketetarka lapályi marha részese­dése a hústermelésben már több mint 50 %-ot tesz ki. Egyébként a kimondottan tejtermelő fajtákat is, úgymint a fekete- és vöröstar­ka lapályi marhát, a dán vöröset, sőt az ayrshiri fajtát is a húster­melés növelésére nemesítik. A leg­elterjedtebb és legnagyobb telje­sítményű tejtermelő fajta a feke­tetarka lapályi marha, főleg an­nak észak-amerikai változata. En­nek a marhának viszonylag jó a hústermelő hasznossága is. A hús­termelő fajták közül legelterjed­tebb *a herefordi, de egyre jobban terjed a charolais is, főleg a nö­vendékmarhák intenzív hizlalásá­ban. A tejhasznosságú fajták tenyész­tésében elsősorban a -fajtatiszta tenyésztés érvényesül, melyet az utóbbi időben hústipusú fajtákkal való nemesítő, vagy haszon-keresz­tezés egészít ki. A hústipusú faj­táknál jelentős mértékben elter­jedt a heszon-kerésztezés egysze­rű, váltakozó, esetenkint pedig ro­tációs formában. A termelés koncentrációja a szocialista államokon kívül — me­lyekben a termelés kollektivizálá­sa az állattenyésztés koncentrá­ciójára is kihatott — főleg az USA-ban haladt nagyobb mérték­ben előre. Például a Los Angeles melletti Corona farmon a szarvas­marha-állomány 18 000 darabból áll, ebből 6000 a tehén. A fejés 200 férőhelyes karusszel-rendszerű fejőházban történik, ahol több váltásban 22 órán át folyik a mun­ka. Egy fejő egy óra alatt átlago­san 112 tehenet fej ki. Hasonló mértékű koncentrációval találko­zunk Kalifornia és Texas államok­ban a hizlalásban is, ahol 30 000— 50 000 darab hízóállatot tartó me­zőgazdasági üzemek is akadnak. Ezek a nagyhizlaldák közvetlen kapcsolatban állanak a vágóhidak­­kal, amelyeken a húst fel is dol­gozzák, csomagolják, és közvetle­nül a kereskedelmi hálózatba szál­lítják. Ezek a vállalatok a legtöbb esetben nem-mezőgazdasági tőkés társaságok tulajdonát képezik. Az alkalmazott technológia ál­talában az állomány koncentráció­jától függ. A legfejlettebb orszá­gokban rendszerint elterjedt a gépi fejés, mely kisebb létszámú állományoknál kannákba történik. Közepes koncentrációnál (az USA- ban és Űj-Zélandban már 50 tehe­nén felül is) halszálkás, tandem-, illetve box-rendszerű fejőházakat alkalmaznak. Legmagasabb kon­centráció esetében használják a köralakú fejőházakat. A fejőháza­kat nemcsak a szabad, de a kötött istállózás mellett is alkalmazzák. Magasabb koncentráció eseté­ben a takarmányozást is gépesí­tik, elsősorban csavarmenetes szál­lítókkal. Az ürülék eltávolítása ál­talában körbefutó trágyakaparó­­val, vagy mechanikus trágyaterelő lapáttal történik, az utóbbi időben hidromeahanikusan is. Gyakori je­lenség az almozás nélküli istálló­zás. A monodiétás takarmányozási rendszer el van terjedve úgy a hizlaldákban, mint a tehenek és növendékállatok takarmányozásá­nál. Szintén gyakori a konzervált takarmányokkal való egész évi etetés, mely egész évi, gyakran kifutók nélküli istállózással páro­sul. Habár általában nem ezek a legelterjedtebb termelési módok, mégis figyelemreméltó jelenség az, hogy éppen ott jelentkeznek, ahol a munka termelékenységének nö­velése elsődleges szempontként jelentkezik, részben a drága élő­munkával való takarékosság, rész­ben pedig munkaerő-hiány követ­keztében. 4 A takarmányadagokban növek­szik a koncentrált takarmányok részaránya (iparilag előállított takarmánykeverékek formájában), valamint a mesterségesen utőszá­­rított, illetve szárított takarmá­nyok, és a több szárazanyagot tar­talmazó silótakarmányók és fél­szénák mennyisége. A takarmá­nyozásban új jelenség a szálasta­­karmány-brikett gyártása, az utób­bi időben közvetlenül a mezőn, főleg a lucernánál. Az állományok struktúrájában a tehenek részarányának a csökke­nése tapasztalható, főleg az inten­zív tenyésztést folytató európai államokban. Ez az állományforgó hústermelésre való intenzív ki­használásából adódik, melynek a borjak magasabb súlyra való hiz­lalása is részét képezi. Ezt a fej­lődési irányt tejtermelés szem­pontjából a fejési átlag növeke­dése kompenzálja. Meg kell azon­ban említeni, hogy a legintenzí­vebb tejtermelést folytató álla­mokban a magas színvonalú tej­termelést a koncentrált takarmá­nyok, elsősorban az olajpogácsák behozatala teszi lehetővé. Ez jel­lemző minden olyan európai ál­lamra, ahol az egy tehénre eső évi átlagos tejhozam meghaladja a 3500 litert. Ha hazai szarvasmarha-tenyész­tésünk helyzetét az 1986-os évi eredmények alapján a megközelí­tőleg hasonló feltételekkel rendel­kező országokéhoz- hasonlítjuk, azt tapasztaljuk, hogy a szocialista államok közül az állomány-sűrű­ség szempontjából csak az NDR előz meg minket, a fejési átlag szempontjából pedig szintén csak * az NDR és Lengyelország. Ezekben az államokban azonban leginkább a feketetarka lapáLyi marha van ? elterjedve. A szimentáli típusú szarvasmar­ha tenyésztése Magyarországra, Ausztriára, Bajorországra és Svájc­ra jellemző. Az ezekben az orszá­gokban 1966-ban elért fejési átlag a következő: Magyarország 1967 Ausztria 2700 Bajorország 3266 Svájc 3410 A alpesi államok eredményei te­hát az igazolják, hogy a nálunk tenyésztett fajták intenzívebb ki­használása szempontjából még je­lentős tartalékokkal rendelkezünk. Ausztriában például legelterjed­tebb az osztrák tarka marha, ame­lyik hasznossági és tenyész-típusi szempontból megfelel a szlovák tarkának és a szlovák pinzgaui­­nak. A Bajorországban tenyésztett német tarka marha úgyszintén megfelel a hazai tenyésztésű tar­ka szarvasmarhának. Mindez azt jelenti, hogy a fajtáinkban rejlő hasznossági képességek jobb ki­használásával, a tenyésztési felté­telek megjavításával tej- és hús­termelésünk jelentős mértékben növelhető, a termelés gazdaságos- ’ ságának fokozása mellett. Következik: Szarvasmarha­tenyésztésünk fejlődése a hatvanas években.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents