Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-23 / 3. szám

1971. január 23. SZABAD FÖLDMŰVES SZÖVETS SZ A SZÖVETKEZETI FÖLDMŰVESEK SZLOVÁKIAI SZÖVETSÉGÉNEK FÓRUMA IFolytatás az 1. oldalról.) képpeni értelmezése lehetőséget nyújt a hibák és a formalizmus jelenségei­nek kiküszöbölésére, de lehetőséget nyújt arra is, hogy eredményes har­cot folytassunk a jobboldali opportu­nizmus káros hatása ellen, amely fő­leg 1967—1969-ben a szocialista mun­kaverseny jelentőségének lebecsülé­sében jutott kifejezésre. Milyen eredményeket értünk el a múlt esztendőben, vagyis hazánk fel­szabadítása 25. évfordulójának évében a szocialista munkaverseny nyomán? — Megnyugvással konstatálhatjuk, hogy a lelkiismeretes munka és a dolgozók alkotó kezdeményezésének széleskörű kibontakozása mind a me­zőgazdasági termelés, mind pedig az élelmiszeripar szakaszán figyelemre méltó eredményekhez vezetett. Ugyan­is a CSKP Központi Bizottságának fel­hívása nyomán teljes mértékben ki­bontakozott dolgozóink alkotó kezde­— A munkakezdeményezések to­vábbi kibontakoztatásában feltétlenül kihasználjuk az eddigi jó tapasztala­tokat és a múlt évi eredményekre, valamint a dolgozók, a szakemberek és a szervezők lelkesedéssel párosuló tehetségére támaszkodunk. A dolgo­zók alkotó kezdeményezésének továb­bi fejlesztését igényli a CSKP meg­alakulása 50. évfordulójának tiszte­letére kezdeményezett szocialista munkaverseny, amely feltételezi an­nak a ténynek tudatosítását is, hogy ezt a történelmi évfordulót akkor ün­nepeljük méltóan, iha növeljük ter­melési eredményeinket, s hq emeljük a gazdaságosság és a közellátás szín­vonalát. — A jelenlegi Időszakban kedvező jelenségek igazolják a „Mindenki szocialista módon“ jelszóval indított versenymozgalom terjedését — mon­dotta Molnár elvtárs, majd így foly­tatta: Mivel ez a verseny a szocia­és vállalatok javítsák a szolgáltatá­sok színvonalát, jobb minőségű vető­magot, takarmánykeveréket, műtrá­gyát, tenyésztési anyagot szállítsanak a mezőgazdasági üzemeknek, és csök­kentsék a szállítási és a gépjavítást költségeket. Tudatosítani kell, hogy a munka­kezdeményezés fejlesztését elsősor­ban is az üzemekben kell napirenden tartani, s így a szocialista munka­versenyt is a termelés racionalizálá­sára kell irányítani. Szükséges, hogy minden üzem mielőbb kidolgozza a „racionalizáció tervét“, amely felöleli a munka és a munkafolyamatok, a termelés és a termelési folyamatok, az építkezési beruházások, a techni­kai eszközök kihasználása és a dol­gozókról való sokrétű gondoskodás racionalizálásának tervezetét. Szeretnénk, ha arról is mondana valamit igazgató elvtárs, véleménye szerint hogyan alakul ki az összhang a terv, a vezető dolgozók kezdemé­nyezőkészsége és felelősségének fej­lesztése között? — Tapasztalataink arra figyelmez­tetnek, hogy a kezdeményezőkészség és a munkakötelezettségekkel páro­suló szocialista munkaverseny helyes A szocialista munkaverseny múlt évi eredményeiről és további fejlesztéséről ményezése. Hazánknak a Szovjet Had­sereg általi felszabadítása 25. évfor­dulója tiszteletére indított szocialista munkaverseny teljes megértésre és támogatásra talált mind a 'dolgozók, mind pedig a mezőgazdasági és élel­miszeripari üzemek között. A dolgo­zók értékes egyéni és kollektív köte­lezettségeket vállaltak az 1970-re elő­irányzott tervfeladatok teljesítése és túlteljesítése érdekében. Társadalmi elismerést érdemelnek az élenjárók, úgymint a Topolöany-i és a trnevai járás, valamint a Gabőikovói és a Tatranská Lomnicai Állami Gazdaság, s a további mezőgazdasági és élelmi­­szeripari üzemek. A múlt évi munkakezdeményezése­ket és a szocialista munkaversenyt értékelve örömmel megállapíthatjuk, hogy a mezőgazdasági és élelmiszer­ipari dolgozók szocialista kötelezett­ségvállalásai nemcsak teljesítve let­tek, hanem a főbb termékek esetében a vállalásokat túl is szárnyalták. A kötelezettségek teljesítése következ­tében több gabonát, kukoricát, húst, tejet és több tojást termeltünk, nö­vekedett a gazdasági állatok száma, milliókat megtakarítottunk a terme­lési költségeken, új szociális intéz­mények születtek és lényegesen nö­vekedett az élelmiszeripari termékek mennyisége is. A szocialista munka­verseny eredményei tehát hozzájárul­tak a tervfeladatok túlteljesítéséhez és kedvezően befolyásolták a közel­látás alakulását is. Kétségtelen, hogy mindazok, akik lelkiismeretes mun­kájukkal hozzájárultak a közeliátás zavartalanságának biztosításához, kö­szönetét érdemelnek. Az ismertetett tapasztalatok és eredmények alapján milyen irányt vesz a mezőgazdasági és élelmiszer­­ipari dolgozók szocialista mőnkaver­­senye a CSKP megalakulása 50. év­fordulójának jubileumi évében? lista munka- és életkörülmények ösz­­szes pozitív vonásainak fejlesztését szolgálja, már eddig is nagyon sok mezőgazdasági és élelmiszeripari üzem bejelentette részvételét és ki­dolgozta versenymozgalma célkitűzé­seit. Szeretnénk elérni, hogy ez a mozgalom magával ragadja a mező­­gazdasági üzemek és az élelmiszer­­ipar összes dolgozóit, tehát, hogy a CSKP megalakulásának 50. évfordu­lója tiszteletére indított munkaver­seny tömeges jelleg# kötelezettség­vállalásokhoz vezessen. Kiindulva a CSKP Központi 'Bizott­ságának decemberi határozatából és a mezőgazdaság, valamint az élelmi­szeripar idei feladataiból, a dolgozók termelésnövelő kezdeményezésének fejlesztését a tervfeladatok teljesíté­sére irányítjuk, s ezért javasoljuk, hogy vállaljanak kötelezettségeket: — a gabonafélék, a burgonya és a takarmányok hozamának növelésére és a takarmányfélék gazdaságos érté­kesítésére; — a hús-, a tej- és tojástermelés növelésére; — a földalap ésszerűbb és szak­szerűbb kihasználására, valamint a forgóeszközök céltudatos hasznosítá­sára; — az építkezési beruházások kere­tében épülő gazdasági objektumok befejezésére és mielőbbi üzemelteté­sére; — a tudomány vívmányainak gya­korlati alkalmazására, műszaki fej­lesztés ütemének meggyorsítására; — a hazai és a külföldi piacra ter­melt élelmiszercikkek minőségének javítására, a termelési költségek és a nyersanyagszükséglet csökkentésére; — a dolgozók munka- és életfelté­teleinek javítására, tehát szociális és kulturális intézmények létesítésére; — hogy a mezőgazdaságnak külön­böző szolgáltatásokat nyújtó üzemek irányú fejlesztésének alapvető előfel­tétele, hogy a dolgozók ismerjék a tervfeladatokat és a megoldásra váró problémákat, és kezdeményezőkészsé­gük azoknak a problémáknak a meg­oldását szolgálja, amelyek döntő ha­tással lehetnek a termelési feladatok teljesítésére és túlszárnyalására. E tekintetben jut tehát kifejezésre a vezető dolgozók és a szakemberek fe­lelőssége az irányítás minden szaka­szán. Vagyis abban, hogy megadnak minden segítséget, műszakit, szerve­zésit és kádersegítséget ahhoz, hogy jó előfeltételeket teremtsenek a szo­cialista munkakötelezettségek válla­lásához és teljesítéséhez. A szocia­lista munkaverseny fejlesztése és a kötelezettségvállalások értékelése szükséges, hogy a tervfeladatok tel­jesítése értékelésének szerves részét képezze. Ugyanakkor azonban ügyel­ni kell arra, hogy az értékelés men­tes legyen a formális, bürokratikus módszerektől. A verseny eredményei­nek értékelésékor feltétlenül erkölcsi elismerésben kell részesíteni azokat a dolgozókat, akik rendkívüli ered­ményeket értek el, mert az elismerés a munkakedv és a kezdeményező­készség elmélyülését eredményezi. Beszélgetésünk befejezéseként még szeretném hangsúlyozni, ihogy a me­zőgazdasági és az élelmiszeripari dol­gozók — hála a szélesméretű kezde­ményezőkészségnek és a lelkiismere­tes munkának — becsülettel teljesí­tették és túlszárnyalták hazánk fel­szabadítása 25. évfordulója évének tervfeladatait, s így bizakodva állít­hatjuk, hogy az idén, tehát a CSKP megalakulása 50. évfordulójának évé­ben is, értékes szocialista kötelezett­ségvállalásokkal járulnak ihozzá terv­feladataink teljesítéséhez, a közellá­tás színvonalának emeléséhez, vagyis szép ajándékkal köszöntik jubiláló pártunkat. Szövetségi HÍRADÓ A Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetségének Közpon­ti Bizottsága, valamint szociális, kulturális szervezési és propagá­­ciós bizottsága ülést tartott. A két bizottság első napirendi pontként a „Mindenki szocialista módon“ című mozgalomról tár­gyalt. Megvitatás tárgyát képezte a párt megalakulása 50. évfordu­lójának tiszteletére szervezett kö­telezettségvállalási mozgalom is. A felszólalók megjegyezték, hogy a versenyt aszerint kell értékelni, hogy a szövetkezetek milyen ter­melési kategóriába vannak sorol­va, hogy így minél nagyobb rész­vételt biztosítsanak. Javasolták, hogy a Mezőgazdaság legjobb dol­gozója cím eléréséhez szükséges kritériumokat is pontosabbá kel­lene tenni. Valamint szó esett ar­ról, hogy a Szövetkezeti Földmű­vesek Szlovákiai Szövetsége által meghirdetett versenyt jobban ösz­­sze kell hangolni a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium ál­tal hirdetett versennyel. Napirenden szerepelt a szövet­kezeti tagokról való szociális gon­doskodás is. A felszólalók megál­lapították, a szövetség fennállása óta nagyon sokat tett annak érde­kében, hogy minél több földműves üdülhessen és kapjon ' fürdői gyógykezelést. Igen helyesnek tartották, hogy a rendszeres üdültetés és gyógy­kezelés mellett az efsz tagok ren­­deléses gyógykezelésben is része­sülhetnek. A múlt évben mintegy 600 efsz tag vette igénybe ezt a szolgálatot, az újévben pedig 1300 hely lesz az ily módon gyógyulni akarók számára. A szövetség szociális osztálya újdonságként az efsz tagok szá­mára szilveszteri „kiruccanásokat“ szervez és biztosítja, hogy az efsz tagok eljuthassanak a nyári idő­szakban is a legszebb fürdőhe­lyekre. A bizottságok elemezték az efsz­­ekben dolgozó nők helyzetét, és megegyeztek abban, hogy a jövő­ben ezzel a kérdéssel alaposabban kell foglalkozni. Az elnökség főleg a szövetség küldetésével, valamint munkakö­rével foglalkozott. Megállapította, hogy a szövetség az efsz-tagok társadalmi érdekvédelmi szerve­zete, amely küzd a párt földmű­ves-politikájának megvalósításá­ért, a mezőgazdaság fejlesztésé­ért, a falusi dolgozók jobb kultu­rális, társadalmi és anyagi felté­teleinek megteremtéséért. —s— 3 A szövetkezeti parasztság helytáll a versenyben Az idén ünnepeljük Csehszlovákia Kommunista Pártja megalaku­lásának 50. évfordulóját. Dolgozó néipünk szeretettel és hálával emlékezik a párt félévszázados harcos múltjára, azokra a harcokra, amelyeket a kapitalista kizsákmányolás, a. fasiszta megszállók ellen, majd a felszabadulás után a dolgozók hatalmának megszilárdításáért és a szocializmus győzelméért folytatott. A hősi és győzelmes harcban a párt megnyerte a dolgozók széles rétegeit és joggal vált a társadalom vezető erejévé. A szocializmus eddigi építése nem volt könnyű. A fejlődés folya­mán sok hibát és tévedést követtünk el. Pártunk hűen a marxizmus­­leninizmus, a proletár internacionalizmus elvéihez ezeket a hibákat elismerte, és igyekezett azokat jóvátenni. Azonban ez a beismerés senkit sem jogosított fel arra, hogy a dolgozó nép eredményeit le­értékelje. A jobboldali opportunista és antiszocialista erők a kapi­talista felforgató központok támogatásával visszaéltek a párt ön­kritikájával, és azt a párt és a munkásosztály vezető szerepe elleni nyílt harcra használták fel, a kapitalizmus restaurálása céljából. Népiesen mondva minden rossz jó valamire. Legyen tehát az 1968—69-es időszak is tanulság a mi számunkra, hogy ilyesmi többé ne ismétlődhessék meg. Pártunk az 1969-es áprilisi plénuma óta sokat tett sorainak meg­­tisztításáért, és mindennapos felvilágosító, szervezőmunkával újTa megszerezte a dolgozók széles tömegeinek bizalmát. A szocializmus mélyen belegyökerezett népünk tudatába. Olyan rendszer ez, amely­ben a társadalmi irányítás a dolgozók legszélesebb rétegeinek be­vonásával történik. Az egyik leghatásosabb formája az irányításban való aktív rész­vételnek a szocialista verseny és a kötelezettségvállalási mozgalom. A szocialista verseny, a munkakezdeményezés nemcsak lehetővé teszi, hanem feltételezi a dolgozók részvételét az irányításban. A szo­cializmus építése során nagyon élénk szocialista munkaverseny mozgósította többtermelésre a dolgozók millióit/A dolgozók munka­­kezdeményezése és szocialista versenye óriási jelentőséggel bírt nép­gazdaságunk politikai és gazdasági konszolidációjában az elmúlt két évben. Azonban a szocialista munkaversenyből el kell távolíta­­nunk a formalizmust. Ebből az igényből kiindulva Szlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottsága 1970. április 14-én egységes állás­pontot foglalt el, 24 vállalatnak a felhívását összpontosították, és ebből született meg a „Mindenki szocialista módon“ című mozgalom. A „Mindenki szocialista módon“ című mozgalom nem szakítja el a munkát az ember mindennapi életétől, a munka termelékenysége, a termelés racionalizálása mellett gondol az ember nevelésére is. Az ember nevelése jellemzően hat az egész versenymozgalomra. A verseny feltételezi, hogy a fizikai, valamint a mérnöki, technikai, gazdasági dolgozók a tudományos technikai forradalom keretében biztosítják a termelés általános racionalizálását. A „Mindenki szocialista módon“ című mozgalom egyik fő pro­grampontja volt az efsz-ek Liptovský Mikuláson összehívott novem­beri aktívájának is. Pavel Jonáš mérnök, a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának elnöke beszámolójá­ban hangsúlyozta, hogy a „Mindenki szocialista módon“ című moz­galomnak mindkét részét figyelembe kell venni, tehát a szocialista módon dolgozni mellett emlegetni kell a „szocialista módon élni-t“ is. A „Mindenki szocialista módon dolgozzon“ jelszó végső fokon öko­nómiai hasznot kell hogy jelentsen a társadalomnak. A cél érdeké­ben az aktíva javasolta, hogy az efsz-ek a dolgozók kezdeménye­zését a következő fő szempontokra irányítsák: Az új technika és technológia alkalmazásával helyes munka­normák mellett jó minőségű és nagy termelékenységű munkát fejt­senek ki. A földalap és más források, eszközök legoptimálisabb felhasz­nálása. Az állami terv teljesítése, mégpedig időben, mennyiségben; minő­ségben és választékban. A leggazdaságosabb tevékenység elérése az efsz-eikben a fizikai munka csökkentése mellett, a termelés legmagasabb effektivitásával. A legoptimálisabb bevételek elérése és azok helyes elosztása a különböző alapokra, mégpedig az akkumulációs és fogyasztási ala­pok olyan arányának kialakítása, hogy az megfeleljen az efsz tovább­fejlődésének. A „Mindenki szocialista módon“ mozgalom másik része, a „Szocia­lista módon élni“, a dolgozók tömegeinek erkölcsi értékének mérésére irányul, és a dolgozók céltudatos tevékenységét tükrözi vissza. Ebből a célból az értekezlet résztvevői javasolják, hogy az efsz-ek dolgozói a következő fő feladatokra irányítsák figyelmüket: A szocialista ember lelki alkatának kialakítása a kommunista er­kölcs betartásától függ úgy a munkahelyen, mint családja körében vagy a társadalomban, és az ilyen embernek példát kell mutatnia a többieknek. A legjobb élet- és munkafeltételek megteremtése az efsz dolgozói­nak, hogy így alkotóképességüket, tehetségüket a legjobban érvé­nyesítsék. A szocialista viszony elmélyítése a munkához, a szocialista tulaj­donhoz, az emberek közötti viszony megjavítása, a szocialista haza­fiasság és a proletár internacionalizmus szellemének elmélyítése. A politikai és szaktudás emelése a tudomány és technika, vala­mint a haladó gyakorlat elsajátítása mellett. A társadalmi kötelezettségek teljesítése, és a társadalmi munkába való bekapcsolódás. A munkakezdeményezésnek főleg a munkahelyeken kell megnyil­vánulni, ahol az alkotómunkával hasznos értékeket hoz létre és egyben feltételeket teremt a tervek túlteljesítésére. Ezért a szövetség elvárja az efsz-ektől, amelyek értékelik az elmúlt év eredményeit és kidolgozzák az idei termelési terveket, hogy a Liptovský Mikuláš-i felhívás szellemében biztosítsák a tervek teljesítését. Ebben a mozgalomban már a múlt évben is több efsz vett részt. Az elsők között voltak a Csehszlovák—Szovjet Barátság nevet viselő efsz-ek, amelyek már a Liptovský Mikuláš-i aktíván is konkrét ja­vaslatokat terjesztettek elő. Az össz-szlovákiai értekezlet felhívta a többi efsz-eket is, hogy a párt megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére kötelezettségvállalásokkal kapcsolódjanak be a mozga­lomba. Abból a célból, hogy a verseny minden szövetkezeti dolgozónak szívügye legyen, ki kell azt szélesíteni a munkarészlegek, kollektí­vák és egyének között. A verseny vonzóerejének céljából a munka­kezdeményezéseket anyagi eszközökkel is támogatni, illetve serken­teni kell. A szövetkezeti parasztság már többször tanúságot tett arról, hogy lehet rá támaszkodni. Most, a politikai és gazdasági élet konszoli­dálásakor is számíthatunk arra, hogy a „Mindenki szocialista mó­don“ című mozgalom nagy visszhangra talál közöttük. RUDOLF MESÄROŠ mérnök, az SZFSZSZ-nek dolgozója

Next

/
Thumbnails
Contents