Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-22 / 20. szám
A pulykák mesterséges megtermekenyneseről A szélesmellü pulyka esetében jellegzetes a keltető tojásuk kis mértékben történő meglermékenyiilése. Azokban a mezőgazdasági Szemekben, ahol a pulykák pároztatása természetes módon történik, ez a tény súlyos ökonómiai problémát jelent, mivel • terméketlen tojások mennyisége a 30— 40 %-ot is elérheti. Az ilyen tenyészetben további kár keletkezik az olyan pulykák kiselejtezésével, amelyek a párzás közben megsérülnek. Ezek a negatív jelenségek a mesterséges megtermékenyítés bevezetésével eltávolíthatók, továbbá lehetőség nyílik e kiváló egyedek tökéletes kihasználására és a pulykák terraékeuységének komplex ellenőrzésével párhuzamosan a törzsállomány számának csökkentésére. Ahol mesterséges megtermékenyítéssel számolunk, ott az idény megkezdése előtt szükséges e pulykák kiválasztása és előkészítése. Első lépésként különválasztjuk a pulykakakasokat a pulykáktól. Ezeket öthat teljes héttel az idény megkezdése előtt olyan helyiségben tartjuk, ahol 10—15 eC hőmérséklet tartható fenn és tizennégyórás világosság biztosítható. A nap meghosszabbítását fokozatosén végezzük, amely minden héten negyven perccel hosszabb. A tulajdonképpeni idény megkezdése előtt tizennégy nappal legalább kétszer előkészítő masszázst kell végezni a pulykekakasokon ondóvétel céljából, mert ezt tájékozódásképpen mikroszkopikus vizsgálatnak szükséges alávetni. A pulykakakasok, szaknyélven bakok nemi érettsége fajták szerint 32—36 héten belül várható az állat kikelésétől számítva. A tenyésztőnek számolnia kell azzal, hogy a kiválasztás során nagyobb mennyiségű tenyészállat kiselejtezésre kerül, különféle zavarok vagy szervi hibák miatt. Az így kiselejtezett pulykakakasok száma az állomány 40 -át is elérheti. A pulykák mesterséges megtermékenyítését akkor kell elvégezni, amikor azok a várt évi tojáshozamuk legalább 5 %-át megtojták. A mesterséges megtermékenyítést elvből a délutáni órákban végezzük. E napszak idején ugyanis a legtöbb pulyka tojásvezetéke már üres, mivel a tojásrakás rendszerint a délelőtti órákban történik. Ezért az olyan állományban, ahol a kakasokat együtt tartják a pulykákkal, a természetes megtermékenyítés is a délutáni órákban zajlik le. Hozzávetőleg hat órával a spermavételt megelőzően elvesszük a pulykák elől a vizet és a takarmányt. A takarmányadagot egyébként az idény folyamán olyan összetételű anyagokból állítsuk össze, bogy ne kerüljön sor hasmenésre. A különféle módszerek közül leggyakrabban a következőt alkalmazzák. A pulyka rögzítése után egy kézzel elvégezzük a has puha részeinek masszázsát, másik kezünk hüveiyk- és mutatóujjával pedig összenyomjuk a kloakanyílást és * masszázst végző kéz httvelykűjjával kinyomjuk a magházból az ondót, amelyet gyűjtő kémcsőbe szívatunk. A pulykakakas spermájának átlagos űrtartalma 0,17 ml, de legfeljebb 0,30 ml. Magvételkor az ondót legkésőbb bűsz percen belül a pulyka petevezetékébe kell juttatni. Pulykakakasoktól az ondóvétel naponta csak egy ízben végezhető. Leghelyesebb az ondóvételt hetente háromszor végezni, mindig egyazon időpontban. A pulykakakastól történó ondóvétel átlagos időtartama két perc. Lehető legnagyobb mennyiségű ondót akkor nyerhetünk, ha állandóan ugyanaz a munkacsoport végzi a tennivalókat, amelyet a pulykakakasok már megszoktak. A mesterséges megtermékenyítés a petevezeték kinyomásából és az ondónak a pulyka nemiszervébe 2—4 cm mélyen történő bevezetéséből áll, ami üvegcsővel történik. Egy pulyka mesterséges megtermékenyítéséhez a ritkítás nélküli ondóból 0,025 ml—0,030 ml a szükséglet. Termékenyítéskor a pulykákkal elővigyázatosan kell bánni, nem szabad őket földre dobni, nehogy az ondó kicsurogjon a petevezetékből. A nagy megtermékenyülés érdekében a termékenyítést fontos a lehető legoptimálisabb időközökben végezni. Az első két megtermékenyítést háromnégynapos időközökben, majd hétnaponként ajánlatos az idény csaknem teljes befejezéséig végezni. Csupán az idény legvégén, amikor a megtermékenyülés jelentősen csökken, ajánlatos az időközöket négy napra csökkenteni. A mesterséges megtermékenyítés sikeres végzésének együk előfeltétele a higiéniai előírások betartása. Az összes használt segédeszközöket mintaszerűen tisztán kell tartani. Minden alkalmazást követően ezeket az eszközöket rendesen megtisztítjuk, fertőtlenítjük és teljesen kiszárítjuk. Ondóvételkor és a mesterséges megtermékenyítés során a munkaeszközöket a bepiszk ításon kívül a hőhatások elöl tárolóedényekben tartjuk, amelyek három-négy órán keresztül 10— 15 CC egyenletes hőmérsékletet tartanak. Az ondóvételt úgy kell végezni, hogy az a lehető legtisztább legyen, mert minden tisztátalanság hatással lehet a megtermékenyülésre, esetleg a petevezeték fertőzését okozhatja. A higiéniai elvek betartása a megtermékenyítésre is vonatkozik. Különösen fontos, hogy a termékenyítésre használt üvegcső higiéniai szempontból kifogástalan legyen. MASORA DUŠAN, mérnök A baromfitartók időuként kétségbeesetten tapasztalják, hogy felütötte fejét a kannibalizmus: a tyúkok csípik, üldözik, sőt valósággal ki is belezik egymást. E jelenség veszedelmes méreteket ölthet. Hogy a kannibalizmust pontosan mi váltja ki s az egyes idegrendszerre ható tényezőkből mennyi szükséges ahhoz, hogy valóságos kannibalizmus keletkezzék, nem lehet meghatározni, sem kimutatni. Vannak azonban jelenségek, amelyek egy-egy állomány közérzetére, idegességének kialakulására biztosan hatnak, s ezek elkerülése fontos tennivaló. A kannibalizmust megelőző csipkedés általában úgy alakul ki, hogy világos helyen, kevés tojőfészket helyeznek el, melyek formája ráadásul rossz. A tojófészkek helye az ól legsötétebb részén van, hiszen a baromfi ezt szereti. Elégséges mennyiségű fészek álljon rendelkezésre, hogy minden tojni akaró tyúk találjon magának üresek Általában 4—6 tyúkra kell egy fészket számítani. A fészek ne legyen túlságosan kicsi. Előfordul, hogy a fészek túlzottan kis mérete miatt a benne ülő tyúk farka kilátszik s a fészek előtt állő másik tyúk valósággal lesi a tojás pillanatát, hogy a fészekben ülő kloakáját alkalmas állapotban csipkedhesse. Nem jő az a tojófészek sem, amelynek nincs eleje. A bebűjónyílás a tyúk nagyságához méretezett legyen, vagy fekete függöny takarja el a tyúkot Idegességet, csipkedést okoz, ha az állatoknak kevés etető- és itatóhelyük van. Akár önetetőből, akár vályúból történik a takarmányozás, annyi hely legyen körülötte, Illetőleg mellette, hogy tülekedés nélkül tudjanak enni a tyúkok. Etetőhelyből 10 cm-t, hatóból 8 cm-t szükséges egy felnőtt tyúk számára biztosítani. Az is helytelen, ha több csirkét, tyúkot akarunk tartani egy bizonyos ólban, mint amennyi odavaló. Ha almozott ólban és kifutó nélkül tartjuk állatainkat, akkor a vágnivaló csirkéből 15—18-at, növendék jércéből 22 hetes korig 7—8-at, attól kezdve a tájai kezdésig 5—6-ot tarthatunk az ól minden hasznos négyzetméterén. Két kilón felüli tyúkból csak 5 számítható minden négyzetméterre. Kialakulhat a csipkedés a nem megfelelő ablak miatt is. Mindenféle baromfira káros, ha az ablak átlátszó üvegű és az alomra fényfoltok vetődnek. A napfényt kedvelő csirke, tyúk a napsütötte részekre tömörül s az erősebbek csipkedéssel akarják elűzni onnan a gyengébbeket. A szomjas baromfi csípi egymást s feltöri a tojást is. Víz tehát mindig legyen az állatok előtt. Óvni kell az állatokat a hirtelen zajtól, a kutyaugatástól, ismeretlen személyek látogatásától. Egy-egy érzékenyebb rendszerű tojóhibrid állomány már az ólba lépő személy szokatlan színű ruhájától, hangjától is megijed. A párás, oxigénszegény levegő, a poros környezet, a bőrviszketést előidéző túlzottan száraz levegő szintén károsan hat az idegrendszerre. Végezzünk selejtezést és a fejlődésben visszamaradt, beteggyanús egyedeket mielőbb távolítsuk el a többiek, az egészségesek, a jól fejlettek közül, mert az erősek gyakran üldözik, csípik a gyengébbeket. A tyúkok kannibalizmusának megakadályozására szolgál a csőrkurtítás, amit azonban nem akkor kell elvégezni, amikor már termel egy tyűkállomány, hanem 14—16 hetes korban. Ojabban gyógyszert is készítenek a kannibalizmus kártételének csökkentésére, amely takarmányban adagolva egyes esetekben jól bevált. A kannibalizmus megszüntetésének azonban nincsen tökéletes gyógyszere vagy módszere. A megelőzés, az állatok nyugodtságának, jó közérzetének elérése a legcélravezetőbb. -g-KÉT KÉRDÉS MEGFEJTÉSE ■ Az eteti kérdés: miképpen lehet rövid bottal mély vízben úszóval horgászni? ■ A második kérdés: mi módon biztosítható, hogy a csúszó úszó ütközője könnyedén átfusson a zsinórvezető gyűrűkön? E nehézségek különösen ott merülnek fel, ahol mind a süllózéshcz, mind a mederben való ponty ozás hoz, dévérezéshez néha -4—5 méteres, sőt eunél nagyobb mélységre kell a csalétket leengedni. Ez pedig nagy gondot okoz azoknál a horgászoknál, akik a ma divatos kétrészes 2,20—2,30 méteres botokkal horgásznak. A probléma kettős vonatkozásban jelentkezik: a csali kihajításánál és a bevágásnál. Érdemes mind a kettőt külön külön megvizsgálni. I ITT ELŐRE KELL BOCSÁTANI, hogy ha az ereszték meghaladja a bot hosszát, csakis csúszó úszóval horgászhatunk — megfelelő ütközőveL Általában zsineg, vagy gumiütkőzőt használunk, melynek felerősítési mődkell horgásznunk, mint a bot hossza. Ilyenkor ugyanis az ütköző gyűrűt annyira fel kell tolnunk a zsinegen, hogy az ütköző is rácsavarodik az orsó dobjára. Peremfutő orsónál a lepergő zsineg dobás közben elakad az ütközőben és így a dobás nem sikerül. Ha nem peremfutó orsóval horgászunk és a zsineget a földre vagy a csónak padlózatára teregetjük, úgy elvileg mélyebb eresztékkel is horgászhatunk, mint a bot kétszeres hossza; de mint később látni fogjuk, a bevágásnál lesznek nehézségeink. SOKKAL NEHEZEBB A HELYZET ha osztott súlyú pontyozó-dévérező szerszámmal horgászunk olyan vizen, ahol a víz mélysége meghaladja az 5, sőt néhol a 6 métert is. Hatméteres eresztékhez legalább 3 m lioszszú botra van szükség az előbbiek szerint. Ezen felül az osztott súlyú pantyozáshoz, dévérezéshez hajlékonyabb bot is szükséges, mint a süllőzéshez; a vékony végrész pedig csak kisebb zsinórvezető gyűrűket bír el, így az általánosságban ját az 1. ábrán mutatjuk be. E szerint a műanyag zsinegből kis fület formálunk, ebbe beakasztjuk a gumi- vagy puha zsinegszálat (lásd „a“), majd a műanyag zsineg „x“ és „y“ végét erősen meghúzva (lásd „b“J feszítjük rá az ütközőt. Viszonylag könnyebb a helyzetünk, ha erősebb, merevebb bottal süllőre horgászunk. Az erősebb boton nagyobb zsinórvezető gyűrűket alkalmazhatunk. Ezen bármilyen ütköző könnyedén átcsúszik. Ha botunk 2,30 m hosszú, ügy legfeljebb kétszer ilyen mély — tehát 4,60 m-es eresztékkel különösebb nehézség nélkül használhatjuk a süllőző szerszámot akár forgó dobú, akár peremfutó orsós. A baj csak ott kezdődik, amikor több mint kétszer olyan hosszú eresztékkel használt gumi vagy zsinegütközők nem felelnek meg, mert nem csúsznak át a szűk nyílású zsinőrvezető gyűrűkön. Ilyen esetben jó segítséget nyújt az 1. ábrán feltüntetett módszer (lásd „c“). Ennél vékony pamutcérnát te'kerünk a műanyagzsineg köré többszörös rétegben egymás mellé és egymás fölé, mintegy 7—10 mm hosszban oly módon, hogy az egymásra tekert szálak mintegy 2,5—3 mm vastagságot érjenek el. Ez a cérnaköteg száraz állapotban könnyen eltolható a zsinegen; ha azonban vízbe kerül: átnedvesedik, megduzzad és erősen ráfeszül a műanyag zsinegre ügy, hogy azon csak kisebb nagyobb erőszakkal lehet elmozdítani. A megduzzadt cérnaköteg nagyszerűen átcsúszik az apró zsinórvezetö gyűrűkön is, viszont megakad a csúszó úszó piciny karikám. Nagy előnye ennek az összeállításnak, hogy bátran rátekerhetünk néhány karikát a peremfutó orsó dobjára is, mert ennél az ütközőnél a zsisekély vízben horgászik, 3—4 bothossznyi távolságra a csónaktól. A jobboldali {„b“j a meder felé dobja a horgát. Mindkettő a bot kis lendítésével sikeresen bevághat (lásd a vonalkázott rejzotj. neg leperdülés közben nem akadhat el. A BOT HOSSZA azonban más szempontból is függ a víz mélységétől, és ez a szempont néha még akkor Is lehetetlenné teszi a rövid bot használatát, amikor egyyébként zavartalanul tudnánk horgászni. Ez a szempont a bevágás lehetősége. A 2. ábrán bemutatjuk, miképpen függ össze a bot hossza és a víz mélysége a bevágás szempontjából. Az ábrából világosan kitűnik, ahhoz, hogy a bevágás hatékony legyen, szükséges, hogy a bot Annál nehezebb azonban annak a horgásznak a dolga, aki mély vízben 3—4 bothossznyira kénytelen a horgot kihajítani (lásd 3. ábra]. Itt már hosszú, jóval 3 méteren felüli bot kellene a sikeres bevágáshoz, hiszen a rajz szerinti kb. 2.5 méteres bot teljes hátra lendítése esetén is az úszó alig mozdul ki eredeti helyzetéből és így a bevágás nem juthat el a horogig. Ez is bizonyítja, mennyire hibás elgondolás azt hinni, hogy a divatba jött rövid 2— 2.5 méteres botok minden lojta horgászigényt kielégítenek. E- zek kitünően alkalmasak fenebátralendítésével kiegyenesít- kezeshez és pergetéshez, de sük azt a zsineghosszt amely mél у vízi úszós horgászathoz 3 a bot végétől a horogig térted, méternél hosszab botokat kell Könnyű a csónakban ülő két használni, horgász dolgai A baloldali („a“) személy a nádas melletti ANTOS ZOLTÁN Előzzük meg a kannibalizmust
