Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-22 / 20. szám
Az eddigi számítások szerint az agrokémiai központok kiépítése úgy lesz célszerű, hogy hatáskörük a helyi feltételeknek megfelelően 15—30 ezer hektár mezőgazdasági földterületre terjedjen kl. E körzet keretében nagykapacitású központi raktárt kell kiépíteni, közvetlenül a vasúti hálózatra kötve, mely az anyagok átvételét és felhasználását egyaránt ellátja. E komplex agrokémiai központokra kapcsolva célszerű lesz megfontolni az egyes kisegítő központok kiépítését is, melyek gazdaságosan végezhetik el a termőtalaj komplex tápanyagellátását, a növényvédelmet, a szállításokat stb. Az agrokémiai központok egyes körzeteit, főleg a kisegítő központokét tervszerűen kell kialakítani, hogy a helyi természeti feltételeknek, a mezőgazdasági vállalatok széthelyezésének és nagyságának megfelelően területi és forgalmi szempontból lehetővé tegyék a vállalatok más irányú kooperációs tevékenységét is, főleg a növénytermesztés szakaszán (betakarítás utáni kezelés, szállítás, raktározás, szárítás). Emellett — főleg ha nagyobb terjedelmű mezőgazdasági vállalatokról van szó — a kisegítő központok kapacitását is a mezőgazdasági vállalatok nagyságához kell méretezni. A komplex agrokémiai szolgálat szervezeti felépítése a leghaladóbb technológiai eljárások követelményeiből indul ki, a repülőgépek alkalmazását is beleértve. Előzetes számítások szerint a központok alapvető felszerelése 2,5—3 milliárd korona beruházást igényel. Ezért rendkívül fontos meggondolni, hogy mi legyen a kitűzött program megvalósításának az útja, hogy azt sem pénzeszközök, sem építkezési kapacitások hiánya ne késleltesse. Ezért lényegében az alábbi két alternatíva jöhet számításba, melyek lehetővé teszik a mezőgazdasági vállalatok pénzeszközeinek és építkezési kapacitásainak kihasználását. I. Ezeket a központokat mint szövetkezetek közötti berendezéseket kizárólag a vállalatok eszközeiből fedezni, miközben ezek teljes mértékben részt vesznek az igazgatásban, — hasonlóan mint az NDK-ban. II. Az agrokémiai központokat mint közös szolgáltatási vállalatokat építeni, melyek építésében maga az állam is részt vállalna (állami szövetkezeti formában). E megoldásnak az az előnye, hogy az állam mint részvényes érvényesíti a befolyását az agrokémiai központok irányításában és tevékenységében. Az állam nemcsak pénzügyi, de más anyagi vonatkozásban is hozzájárulhatna, pl. állami építkezési kapacitások felhasználásával. A két alternatíva közül a mezőgazdasági vállalatok helyi feltételei szerint kellene választani. A mezőgazdasági vállalatok érdekeltségét a közös berendezések létesítésében, illetve az agrokémiai szolgáltatások közös vállalataiban okvetlenül úgy kell bebiztosítani, hogy azok a társult vállalatoknak nyújtott szolgáltatásokat rezsiköltségben, színvonalasan és agrotechnikai határidőkben biztosítsák. Ebben az összefüggésben részletesen ki kell majd dolgozni nemcsak a közös agrokémiai vállalatok pénzügyi ellátásának a kérdéseit, de azok anyagi érdekeltségének rendszerét is a munkák kifogástalan és gyors elvégzésében, a költségek állandó csökkenése mellett. _ 2. A szakosítás és á koncentráció folyamata a növénytermesztés technikai eszközeinek kihasználásában A növénytermesztés további technikai fejlesztésének alapvető tényezője a technológiai folyamatok komplex jellege és a kapacitások kölcsönös összhangja. Emellett okvetlen számolni kell a traktorok vonóerejének fokozatos növelésével 80, 140, 180—200 lőerőre, valamint a további gépesítési eszközök teljesítményének növelésével a munkák részbeni automatizálása mellett. Midez nemcsak tökéletes munkaszervezést és szállításokat követel, de a betakarítás utáni kezelés kérdésének a megoldását is megköveteli, az elkerülhetetlen raktározásokat is beleértve. Az új technika bevezetéséhez és kihasználásához meg kell teremteni azonban az olyan alapfeltételeket is, mint amilyen a táblák -nagysága, a termőtalaj koncentráltsága, stb. Például a jelenleg alkalmazott E—512-es kombájn egy idény alatt átlagban 400 hektárról képes betakarítani a termést. E kombájn kihasználása akkor a legeredményesebb, ha ötös csoportokban végzik a munkát. Ez annyit jelent, hogy e kombájn optimális kihasználásához mintegy 2000 hektár gabonaterület szükséges. Tekintve hogy a gabonafélék a termesztett növények mintegy 50 °/o-át képezik, ez azt jelenti, hogy a kombájnok kihasználása szempontjából olyan koncentrált vállalatok szükségesek, melyek 4000—5000 hektár mezőgazdasági földterülettel rendelkeznek. A nagyüzemi helyzet áll fenn a többi mezőgazdasági növénynél is. Jelenlegi viszonyaink mellett ilyen kiterjedésű földterülettel csak néhány mezőgazdasági vállalat rendelkezik. Például a szövetkezeti szektorban a vállalatok átlagos területe 625 ha, ami az új technika és technológia kihasználása szempontjából optimális nagyságú területnek csupán egyheted részét képezi. A növénytermesztés nagyüzemi technikájának és technológiájának érvényesítése érdekében nemcsak a növénytermesztés további szakosításának, de a termelés koncenrálásának a kérdéseit is meg kell oldani. A megoldás egyik módja az, hogy a nagyüzemi technikával a mezőgazdasági szolgáltatásokat nyújtó vállalatok (gép- és traktorállomások) rendelkezzenek. Ez az út azonban pénzügyileg jelentős mértékben terheli az államot, közben gyengíti a vállalatok anyagi érdekeltségét és felelősségét a technikai fejlesztésben és annak hatékony kihasználásában. Bár néhány körülmény miatt ezt az utat sem lehet kizárni, úgy mutatkozik, hogy a közeljövőben a nagyüzemi technika hatékony kihasználását a vállalatok közötti kooperációs viszonyok fejlesztésével lehet a legcélszerűbben megoldani. A koncentrációnak ez a formája nem érinti a mezőgazdasági vállalatok eddigi nagyságát és önállóságát, és teljes mértékben lehetővé teszi a vállalatok anyagi érdekeltségét és a termelésért vállalt felelősség érvényesülését. Az egyes termények termelésének közös tervezése és irányítása, által olyan mértékű szakosítás és koncentráció jöhet létre, amely lehetővé teszi a leghaladóbb technika és technológia alkalmazását is. Számolni kell azzal, hogy a modern technikai berendezések kihasználásának ez a két formája — a vállalatok együttműködése és a gépállomások szolgáltatásai — kölcsönösen kiegészítik majd egymást. Nagyobb súlyt kell azonban fektetni a kooperációs viszonyok fejlesztésére, amelyek hatékonyabban járulnak hozzá a szocialista mezőgazdaság nagyüzemi termelésében alkalmazott élenjáró szervezési formák megvalósításához és célszerűen kihasználják a mezőgazdasági vállalatok forrásait. Emellett elkerülhetetlenül szükséges lesz a szakosított technikai szolgáltatások továbbfejlesztése is, hogy a mezőgazdasági vállalatok komplett technikai karbantartó szolgálatban, széleskörű tanácsadó szolgálatban, célszerű technikai el'enőrzésben és célszerűen szervezett javító szolgáltatásokban részesülhessenek. E szolgáltatások fejlesztéséről az agrokémiai központok kiépítésével összefüggésben kell gondoskodni, hogy fokozatosan kialakuljon a kisegítő tevékenységek új, komplex és kölcsönösen összefüggő hálózata. A vállalatok közötti kooperációs viszonyok az egyes növények termelésének fokozottabb koncentrációja érdekében létesülhetnek szőkébb, vagy szélesebb alapokon. Szűkebb alapról van szó akkor, ha a kooperáció csak egy, vagy csak néhány növény termelését érinti. A termelés szélesebb alapokon történő koncentrálásánál valamennyi döntő jelentőségű növény termesztésének, esetleg az egész növénytermesztésnek közös tervezéséről és irányításáról van szó. E kooperációs viszonyok fejlesztésének az alapját mindig a közös berendezésről és annak kihasználásáról szóló szerződések fogják képezni vagy egy termény, vagy az egész növénytermesztés termelési terve szerint. A nagyüzemi technológia és technika kihasználásának növekvő lehetősége a növénytermesztésben, a betakarítás utáni kezelés kérdéseinek megoldása és a raktározási gondok fokozatosan rávezetik a mezőgazdasági vállalatokat arra, hogy terjesszék a szorosabb kooperációs kapcsolatokat és rátérjenek a növénytermesztés összes tevékenységének közös irányítására. A kooperációs kapqsolatok fejlődését úgy kell irányítani, hogy az összhangban legyen az agrokémiai központok és azok kisegítő központjainak építésével. Az agrokémiai központok építése és a kooperációs viszonyok fejlesztése közötti összhang a növénytermesztés jelenlegi technikájának kihasználása mellett megkönnyíti a növénytermesztés komplex tervezését és irányítását. Biztosítják továbbá az egyes területek komplex, kölcsönös összhangban levő és kiegyensúlyozott fejlődését, az agrokémiai központok tevékenységének célszerű kiegészítését, valamint a vállalatok közötti kooperációs viszonyok fejlesztését. E kooperációs kapcsolatok fejlesztése össztársadalmi érdek, mert a nehéz modern technikát nem lehet a mezőgazdasági vállalatok többségének jelenlegi nagysága mellett hatékonyan kihasználni. Az összes nagy teljesítményű gépi eszköz valóban hatékony kihasználásához azokat komplex vonalakban, esetleg csoportokban kell alkalmazni (pl. az NDK-ban végzett számítások és kutatások szerint legcélszerűbb a gépek ötös csoportokban való alkalmazása a hozzájuk tartozó gépi felszereléssel együtt). A mezőgazdasági vállalatok egybekapcsolása a technikai berendezések kihasználása érdekében azért is fontos, mert az egyes komplett vonalak vagy a gépek csoportjainak megvásárlásához az egyes vállalatok nem rendelkeznek elegendő pénzeszközzel. Az állam a kooperációs kapcsolatoknak ezt a formáját sokoldalúan támogatni fogja. Közvetve azáltal is, hogy a gépi berendezések elosztását úgy fogja szabályozni, hogy ezek csak komplett vonalakban legyenek beszerezhetők, vagy csak bizonyos mennyiségekben ( a kombájnoknál pl. 5 darab), és csak olyan vállalatok, illetve vállalati közösségek kapnak a gépekre kiutalást, ahol garantálva van a gépek teljes kihasználása. Közvetlenül pedig azáltal, hogy olyan állami szubvenciós politika lép érvénybe, amely a vásárlások és a termelőeszközök ilyen kihasználásának formáját jelentős pénzügyi előnyben részesítené. Erre a törvényiszerű és céltudatosan szervezett folyamatra a növénytermesztésben célszerűen kapcsolódnak az állattenyésztés hasonló folyamatai. 3. A termelés szakosításának és koncentrációjának folyamata ««. az állattenyésztésben m. A tudományos-technikai haladás jelenleg főleg a tojástermelésben, a baromfi- és a sertéshús termelésében lépett leginkább előre. E termelési ágazatok teljes gépesítését teszi lehetővé az automatizáció egyes elemeinek érvényesítésével. A takarmányok ipari előállításának fejlődése, amellyel ezek az ágazatok közvetlen kapcsolatban állanak, megszünteti e termelési ágazatok kizárólagos függőségét a termőtalajtól, és lehetővé teszi széthelyezésüket a társadalmi szükségletek és a társadalmi hatékonyság szempontjainak megfelelő összhangba. Ezeket a technológiai eljárásokat nagyon jó eredménnyel alkalmazzák már egyes mezőgazdasági vállalatok, és minden előfeltétel megvan hozzá, hogy megfelelő szervezés és irányítás mellett jelentős társadalmi nyereséget jelentsenek a munkatermelékenység és a gazdaságosság lényeges növekedése következtében. Ezért az elavult berendezések felújításánál és az új kapacitások építésénél következetesen szem előtt kell tartani a progresszív technológiai eljárások bevezetését. A kívánt eredmény elérése érdekében meg kell határozni a termelés koncentrálásának kötelező minimális határát és a munkatermelékenység egy dolgozóra számított minimális értékeit természetbeni mértékegységekben (hús kilóban, tej literben stb.) kifejezve. A sertéshús termelésére szolgáló kapacitások esetében a minimális koncentráción kívül a maximális koncentráció kérdését is meg kell oldani, főleg abból a szempontból, hogy az ürülékek felhasználása célszerű és gazdaságos legyen, ne rontsa el a talaj termőképességét és ne bontsa meg a termőtalaj vegyi egyensúlyát. Komoly gondot okoz ezeknek a kapacitásoknak a széthelyezése. A jelentős termelési kapacitás költségessége és további szélesebb szempontok figyelembe vétele, mint pl. a talajtól és a mezőgazdasági vállalattól való közvetlen függőség megköveteli, hogy ennek a kérdésnek rendkívüli figyelmet szenteljünk. Elkerülhetetlennek mutatkozik, hogy az ilyen nagy kiterjedésű építkezések engedélyezése a mezőgazdasági termelés és a feldolgozó ipar átgondolt, koncepciós körzeti fejlesztéséből induljon ki és összhangban legyen a társadalmi szükségletek kielégítésére irányuló központi állami terv követelményeivel, mely meghatározza a termelés kívánt terjedelmét és összetételét. E vállalatok kiépítésének döntő formája a közös vállalat lesz. A tojástermelés, a baromfi- és a sertéshús termelésének közös vállalatait célszerű lesz úgy fejleszteni, mint jogilag önálló egységeket, melynek vezetősége a tevékenységért nemcsak az alapító vállalatokból képezett elnökségnek, de az állami irányító szervnek is felelősséggel tartozik. Az igazgatás j járási szintű tervezési rendszerébe kapcsolódnak, gazdasági tevékenységüket külön e célból megállapított alapelvek szerint folytatják, sajátos elsődleges és könyvelési nyilvántartásuk van, stb. A közös vállalatok ilyen helyzete a termelés jellegének teljesen megfelel, amely egyre nagyobb mértékben válik függetlenné magától a mezőgazdasági termeléstől, egyúttal pedig lehetővé teszik, hogy a mezőgazdasági vállalatok a figyelmüket a fő feladatukra összpontosítsák, a termőtalaj minél jobb kihasználására, termőképességének állandó növelésére és az olyan állattenyésztési ágazatok fejlesztésére, amelyek továbbra is függő viszonyban vannak a termőtalajtól. A közös vállalatok javasolt felfogása eltér a szövetkezeti közös vállalat eddigi felfogásától és egész sor további kérdés megoldását teszi szükségessé. Ezek közül a legfontosabb az egyes vállalatok érdekeinek megőrzése, illetve elmélyítése a közös vállalatok építésében. Át kell dolgozni a mezőgazdasági vállalatok anyagi érdekeltségének rendszerét a vállalati eszközök befektetése szempontjából, éspedig úgy, hogy az eszközök befektetése ne jelentse a közös vállalatok okvetlen alárendeltségét a kiépítéséhez hozzájáruló vállalatoknak. A közös vállalatok kiépítésénél abból kell majd kiindulni, hogy a betársuló tag egyrészt részt vállal az építkezés költségeiből, másrészt pedig beruházási kölcsönt nyújt e berendezés felépítéséhez. A tagsági részesedés nem térül meg. Jogot formál azonban a tag szántára a nyereségrészesedésre, a vállalati ügyek megtárgyalásában való részvételre és a vállalat fejlesztését illető javaslatokra a vállalat alapítványával és általános irányelveivel összefüggésben. A beruházási kölcsönt a tag fokozatosan visszakapja a szerződésben foglalt kötelezettségeknek megfelelően. A beruházási kölcsön kamatozása a bankbetétek kamatait legfeljebb 1 százalékkal haladhatja meg, ezeket a feltételeket a vállalati gazdálkodás szabályzatai is tartalmazzák. A hiteltörlesztés és a kamatok megtérítése után a közös vállalat kiegészíti a bővítési alapját, melynek mértékét szintén az erre vonatkozó előírás szabja meg, a felmaradt nyereséget pedig úgy osztják szét, hogy annak kisebb része a tagsági betétektől, a nagyobbik része pedig a leadott féltermékek mennyiségétől függ. Ha a termelés nem a tagok által szállított féltermékek alapján történik, vagyis azokat más vállalatok szállítják, a nyereség esedékes részét a bővítési alapba juttatják, ami a közös vállalat további fejlesztését szolgálja. Feltételezhető, hogy a közös vállalatok kiépítésében a bank által nyújtott kölcsönökön kívül rflz állam még további két formában is kiveszi a részét. Egyrészt megtérítés nélküli hozzájárulás formájában, másrészt pedig olyan hozzájárulások formájában, amelyekből a közös vállalatok számára bizonyos kötelezettségek származnak. Például olyan kötelezettség, hogy az állam által nyújtott eszközöket különleges kamatmentes hitelnek kell tekinteni, melyet fokozatosan a bővítési alapban kell megtéríteni. E két lehetőséget jól át kell gondolni, meg kell vizsgálni érvényesülésüket a közös vállalatok építésénél feltételezett további intézkedésekkel kapcsolatban. Az állattenyésztés további területe a szarvasmarhatenyésztés, ennek keretében a tej-, a marhahús- és a borjúhús-termelés. A szarvasmarha és főleg a tehenek szálastakarmányigényük és a termőtalaj termőképességének felújításában betöltött szerepük szempontjából belátható időn belül közelebbi kapcsolatban lesznek a földdel, mint bármelyik más gazdasági állat. Emellett az új technológia felhasználása itt is magasabb koncentrációt követel meg. A szarvasmarhatenyésztóe és elsősorban a tehenek talajtól való függőségéből adódik az a tény, hogy koncentrálásuk kritériumai eltérőek lesznek az egyéb gazdasági állatok koncentrálásának kritériumaitól. Ebből kell kiindulni a kooperáció formáinak megválasztásánál is. Ezért legcélszerűbbnek mutatkozik a vállalatközi berendezés — bár a közös vállalat építésének a formáját sem lehet kizárni. A vállalatközi berendezés előnye a közös vállalattal szemben ebben az esetben abban nyilvánul meg, hogy megmarad e tevékenység közvetlen és szoros összefüggése a kooperáló vállalatok egyéb tevékenységeivel. Ez meg is felel a szarvasmarhatenyésztés növénytermesztéssel való szoros összefüggésének a jelenlegi időszakban. Ezért az olyan társadalmi szempontok, amelyek a tojástermelésben, a baromfihús és a sertéshús termelésének széthelyezésénél, a szarvasmarhatenyésztésben nem jönnek számításba. Az a tény, hogy vállalatközi berendezésekről van szó, nem zárja ki az állam részvételét a kiépítésükben. A részesedés okai azonban mások, mint a közös vállalatokban. A legfőbb ok az, hogy a tej felvásárlási ára nem biztosítja a tej előállításában a megfelelő rentabilitást. Ezenkívül a szarvasmarhatenyésztés beruházási költségeinek állandó növekedése is szükségessé teszi az állami hozzájárulást (az utóbbi tíz évben az egy tehénre eső istállőzási költségek háromszorosára, négyszeresére nőttek anélkül hogy a munka termelékenysége lényeges mértékben megnövekedett volna. Az állam részvétele tehát olyan formában jelentkezik, mint a tejtermelés társadalmi költségeinek fedezéséhez való hozzájárulás. Ha a helyi feltételek szempontjából célszerűbbnek mutatkozik vállalatközi berendezés helyett közös vállalatokat alakítani a tehenek tartása, növendékállatok tartása, stb. céljából, az ilyen vállalatokat azonos alapelvek szerint kell létesíteni, mint a sertéshús termelésénél, vagy a baromfi tartásánál. A borjúnevelésben és a borjúhús-termelésben a sertéshús- és a baromfihús-termeléshez hasonlóan egyre inkább érvényesül a termőtalajtól függetlenített technológia. Ez a körülmény ezt a termelési irányzatot is a baromfihús, valamint a sertéshús termelésének iparszintjére emeli. Másrészt azonban fennáll az anyaállománytól való közvetlen függőség, és ezen keresztül a termőtalajjal való kapcsolat is. Bár a borjnúnevelés és a borjúhús-termelés fokozatos koncentrációját közös vállalatok építése által nem lehet kizárni, jelenleg még számos különböző formával kell számolni ezen a téren. E tekintetben egyaránt számításba jöhet a vállalatközi berendezés, a közös vállalat vagy egyes vállalatok szűkebb szakosítása ebben az irányban Ebben az esetben azonban okvetlenül biztosítani kell a szakosított vállalatok alapanyaggal való ellátását mezőgazdasági vállalatokkal kötött hosszúlejáratú kötelező szerződésekkel és ezeknek a szerződéseknek a tekintélyét nyereség- I részesedéssel is alá kell támasztani. A jelenlegi időszakban hasonló módon lehet eljárni a növendék üszők tenyésztésénél is, azzal a különbséggel, hogy az üszők nevelésénél nagyobb mértékben ki kell használni a széles kiterjedésű, egyébként nehezen kihasználható legelőkkel rendelkező körzeteket. Ebből a célból oly módon kell formálni a kooperációs kapcsolat rendszerét, hogy az megfeleljen a tejtermelésre és a szarvasmarha-tenyésztésre szakosító gazdaságok feltételeinek.
