Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-15 / 19. szám
\ Sövényfák alakítása Általában a sövényfák elakl, fásához metszöollót nem, vagy csak Igen korlátozott mértékben használunk, de bizonyos esetekben nem nélkülözhetjük. A csonthéjasokhoz (őszibarackot kivéve) csakis ritkítás esetén alkalmazunk ollót, az almástermésűeknél azonban sokszor szükség van rá. Az EM IX törpealanyon álló fák esetében nincs különösebb probléma, de az EM IV alanyú fák növekedése, főként jó talajon olyan erőteljes, hogy beavatkozás nélkül a termőrészek állandóan feljebb és kijjebb, az ágak vége felé helyezkednek el, s ilyenformán a teherbíró központi tengelytől mindkább eltávolodnak. Ebből adódik az e nem kívánatos állapot, hogy az egy síkban nevelt fák ágai, gallyai, hajtásai összenőnek, összezsúfolódnak, egymást beárnyékolják. A gyümölcs nem színeződik kellőképpen, s a termés a vékony részeket egész a földig húzza. Az utóbbi probléma a támasszal ellátott sövények esetében kisebb, de ez az állapot mindenképpen káros, s meg kell szüntetni. Fó törekvésünk az legyen, hogy a termés nagy részét a fa törzséhez közel, és a teherbíró vastagabb ágrészekre helyezők vissza. Ennek lehetőségét tapasztalataim alapján ismertetem. A Haag-sövényeket az jellemzi, hogy az éves vesszőket egy síkba és vízszintes helyzetbe kötözzük le. Az első oldalvesszőket kis karókhoz, vagy a törzshöz (ha támasz van a huzalhoz) kötözzük, s a következőket a már megerősödött gallyakhoz. Az a célunk, hogy a lekötözött vesszők minél előbb berakódjanak és termést hozaznak. Am ez nem minden esetben sikerül kívánságunk, szerint. Az erősebb fák veszszőinek rügyei sok esetben nem fejlődnek termőrészekké, hanem hosszabb, rövidebb hajtásokat hoznak. Mennél rövidebb egy vessző, annál biztosabb, hogy a csúcsrügye termőrügy, és minél hosszabb, annál biztosabb, hogy haütó. Ennek alapján a 20 cm alatti vesszőket 1 érintejleijü hagyom, mert ezek jó termőrészek, de a hosszabbakat vagy eltávolítóm, vagy két rügyre visszavágom aszerint, hogy a ritkítás vagy a termőrész kialakítás kívánatosabb. Ha sűrűn állnak, ritkítok, ha van elegendő (hely, a két szemre vágott vesszők egy két év alatt termőrészekké alakulnak át. Az egy éve lekötött vessző csúcsrügyéből fejlődött hajtást nem hagyom tovább nőni, hanem a kiindulási pont alatt, egy lefelé álló vessző fölött eltávolítóm. Ugyancsak lemetszem az ág hegyén fölfelé és oldalt növő konkurrens veszszőket is. Az ágon a törzshöz közel kihajtott 20 cm-nél hoszszabb vesszőket szintén alapra vagy két rügyre vágom vissza. A lefelé néző hajtások minden esetben satnyák, fejletlenek, az oldalt- és főként a fölfelé állók erősebbek^ Ezért ha lefelé néző gyenge vessző, vagy ennek híján lefelé néző rügy veszi át a vezér szerepét, az ág végén a növekedés nagy mértékben lelassul, s ennek eredményeképpen a termőrészalsó részén helyezkednek el, könnyen állnak be a vízszintes helyzetbe, de a felső részén sokszor hüvelykujj vastagságú vesszők Is akadnak, s ezeket csak kisebb-nagyobb ívben lehet lehajtani a vízszintes helyzetbe. Ezekből az erős vesszőkből a vegetáció alatt, az ívelt részen sokszor méteres hajtások Is fejlődnek. Amennyiben a térköz megengedi, ezeket a vesszőket nem vágom le, hanem a kihajtásukkal ellenkező irányba lehajlítom, tehát a törzs előtt vezetem el és kötöm képződés visszahelyeződik a fa le. Ezáltal is a fa teherbíró teherbíró részeire, a törzs köze- részéhez közelítem a termő lébe, a vastagabb ágrészekre, részeket, a termés, a gyümölcs Lekötözéskor a vékonyabb nagy tömegét, és megelőzöm a vesszők, amelyek az előző évi felkopaszodást, visszavágott vezérvesszőnek az Németh Károly |y|ájusban a melegkedvelő palánták is eredeti helyükre kerülnek. Ezután gondozásuktól függ, milyen gyorsan fejlődik, termésük mikor értékesíthető. A kapálás mellett egyik fontos tényező a talaj vízkészlete, vagyis a növény öntözése. Mivel az egyes zöldségfélék vízszükséglete nagyon is eltérő, nem árt ha dióhéjban ismertetjük, melyik növény igényel több, illetve kevesebb öntözést. A házikertben legtöbbször nem okoz nehézséget az öntözés, csupán azt kell tudnunk mikor és mennyit öntözzünk, hogy növényeink számára kedvező és a kertésznek túl fárasztó De legyen. Az öntözővíz adagolásához két egyszerű adatot jegyezzünk meg: ahány mm vizet adunk, annyi cm-re ázik át a kerti, középkötött talaj, és egy liter víz egy m2 területre kiöntözve 1 mm csapadéknak felel meg. Általában 10 naponként 30—50 mm-nyi víz a legtöbb növény szükségletét kielégíti, különösen a száraz, csapadékszegény tavaszi idényben. Egyes növények — példánl a paprika, uborka — viszont inkább gyakoribb, de kevesebb vízmenynyiséget igényelnek, hetenként 20—30 mm-t. A talajtól is függ az öntözés gyakorisága és a mennyiség adagolása. Laza talajon gyakrabban kevesebbet, kötöttebb talajon, hűvösebb időben ritkábban öntözzünk. A paprika kiültetése után sok meleget és csak kevesebb vizet igényel mindaddig, amíg meggyökeresedik, és a kötések megjelennek a töveken. A sorközöket tehát mélyen kapáljuk, hogy a talaj felmelegedését elősegítsük. A későbbiek során már gyakrabban, 4—5 naponként 20—30 mm-es vízadaggal öntözünk, műtrágyákat is adagolva az öntözővízhez. Száraz talajon, qpzályos időben a paradicsom is igényli az öntözést; június végétől kétnégy ízben, esetenként 30—50 mm vízadaggal pótoljuk a hiányzó csapadékot. Az uborka hálás házikerti növényünk, ba szakértelemmel gondozzuk. Gyökerei a föld felszínéhez közel helyezkednek el, ezért csak sekélyen porhanyítsuk és gyakran, kisebb vízadagokkal öntözzük, de túl se öntözzük. A zöldborsó szintén vízigényes, különösen virágzás előtt és után. Az uborkához hasonlóan gyakran kisebb vízadagokkal öntözzük; ez időnkénti frissítő öntözést is meghálálja. A káposztafélék mind vízigényesek. A karai fajtákat gyakrabban, 8—8 naponként, a későieket 10—12 naponként 30— 50 mm-nek megfelelő vfzmenynyiséggel öntözzük. A karfiol és a bimbóskel — a paprikához hasonlóan — a gyakori, a frissítő öntözést igényli. Kerti évelőnk a s ő sk a, hálás növény. A tenyészidő folyamán ritkán, de bőségesen beöntözve és műtrágyázva egész nyáron szedhető termést ad. A tormát júniusban gyökerezzük. Borús időben vagy estefelé a bakhátat vagy földet 12—20 cm mélységig kibontjuk és az erősebb oldalgyökereket tőből éles késsel lemetsszük, utána beöntözzük, visszatakarjuk. Az öntözést és gyökerezést gazdag terméssel hálálja meg. Az öntözést bizonyos időközökben kétszer, háromszor öszszeköthetjük a növények fejtrágyázásával. Ez adagolható a sorokba, de az öntöző vízben is feloldható. A káposztafélékre rendszerint gyorsanható nitrogén műtrágyákat, míg a paprika, paradicsom, tojásgyümölcs, uborka, dinnye esetében kombinált (NPK) ipari trágyát adjunk. A műtrágya mennyiségére azonban ügyeljünk, mert a túlméretezett tápanyagos öntözés „kisütheti“, tönkreteheti a növényt. Általában tíz liter vízhez 1—2 dkg hatóanyag két négyzetméterre elegendő. Emellett megjegyzendő, hogy a tápoldatos anyaggal ne locsoljuk a zöldségfélék leveleit, hanem a sorok közé, közvetlen a talajra juttassuk az öntözővizet. (-) Öntözési tanácsadó 7 Méhlakások berendezésinek indoklása Előre is kijelentjük, hogy a kaptár berendezését nemcsak magunk gondoltuk ki. Mi csupán meggyőződtünk helyességükről és mindöszsze az a mi érdemünk, hogy a korszerű méhészkedés miatt fontos tudnivalókat leírjuk és csoportosítjuk. A méhcsalád életében minden szabályosan, általánosan érvényes törvények szerint zajlik le. Fejlődésének, életének minden mozzanatában szabályszerűnek és kiegyensúlyozottnak kell maradnia, mert csak ilyen állapotban képes optimális mértékben tevékenykedni. Hirdetjük továbbá, hogy a klasszikus méhészkedés a múlté, és a mai korszerű méhészkedésben munkánkat már nem a méhlegelő, hanem a méhcsalád biológiai fejlettsége és munkabírása irányítja. Ügy hisszük, hogy ez az álláspontunk megtámadhatetlan. Ezen az alapon azonban természettani feltételnek minősítjük a méhlegelő állandó és tervszerű bővítését, és a méhészeknek a leghatározottabban tudtukra adjuk, ha ezt elmulasztják, kár a méhekkel bajlódniuk. Ezt még a sportoló méhészektől is megköveteljük. Az sem megoldás, hogy meglehetősen nagy munkával és anyagi áldozatok árán méheinkkel dúsabb legelőre költözünk. A vándorlásban csupán szükségszerű legelőpótlást látunk és a nagyobb eredmények elérése miatt alkalmazzuk. A megoldást csakis a méhlegelő teljes kiépítésében látjuk. Tudjuk, hogy ellenvetésekkel találkozunk ebben a kérdésben. Minden község határában vannak használhatatlan domboldalak, vízmosások és olyan helyek, hogy méhlegelőnek Igenis alkalmasak. Ha erre a célra alkalmas terület nincsen, úgy a méhlegelőt legalább házunk táján bővítsük. Aki a méhlegelő kiépítésének szükségét nem ismerné fel, rövidesen nem méhész, hanem csak méhtartó lesz és méhészkedésének felszámolása már az ajtaján kopog. Lehet sertést hizlalni rendes, szemes takarmány nélkül? Nemi Nos a méheknek is legalább 100 °/o-os méhlegelő szükséges. Ezt sohase felejtsük ell A gondos méhész ezt meg is érti. Mivel tehát a méhlegelőnk mindig bőséges lesz, önként oldódik meg egy további kérdés, mégpedig a biológiailag fejlett, erős méhcsalád szükséges volta. Ilyet pedig csakis nagyobb kaptárban tudunk létrehozni. így világos, hogy teljesen fölöslegessé válnak a különféle egyénileg gyártott keretméretek és kaptárformák. A közszükséglet céljaira előállítható lesz egy általánosan kipróbált, méhészeti gyakorlatban kiforrott keret és kaptárnagyság, melyet ha nagyban kezdünk majd gyártani, egészen bizonyosan olcsóbb is lesz. A méhek eladása sem lesz többé probléma, mert az egységes keretméret minden méhészetben egyformán alkalmas. Ez egyöntetűen olyan fontos népgazdasági és méhészeti közös érdek, melyről vitázni nem is lehet. Legfőbb ideje, hogy hazánkban mindenhol csakis az egységes kaptár keretmérete legyen bevezetve. Ezzel távolról sem akarjuk az egységes kaptárt népszerűsíteni. Amint tudjuk, a nagyság kivizsgálása évtizedeken át tartott. Gyakorlati és tudományos kiértékelését már közöltük. Az eredmények Igazolták, hogy a keret és a kaptár nagysága korszerű méhészkedés céljaira legjobban kétrészes rakodókban felel meg. Ogy véljük, más méreteket és kaptárformákat alkalmazni nem érdemes. Ha valaki mégis más nézeten lenne, annak javasoljuk, készítsen legalább egyetlen általunk leírt kaptárt és mielőbb próbálja ki. Kaptárt tehát bárki készíthet, ha kedve tartja. Csak az a fontos, hogy űrtartalma és keretméretei az egységes kaptár tartalpával és keretméreteivel azonosak legyenek. Most lássuk a kétrészes rakodó forma további indokolását. Ha a méhész kezébe veszi a szakkönyvet, abban mindarról felvilágosítást kap, amit a kaptárkérdésben a klasszikus méhészkedés irányelvei fontosnak tartottak. Leírnak minden régebben használatos formát. Részletezik előnyeit, hátrányait és végeredményben azt tanácsolják a méhésznek, olyat használjon, amelyet a méhlegelő bőségesebb vagy silányabb állapota megkövetel. A méhész tehát jó sokat tanulhat a legkülönlegesebb kaptárakről és végül úgy látja, mind jó lehet, bármilyen alakú, nagyságú és berendezésű. Mi azonban látjuk, hogy ez még sem helyes és •nem volt helyes, még a klasszikus méhészkedés irányelvei szerint sem. Bizony csöppet sem mindegy, hogy kis vagy nagy családot telelünk-e be? Kicsi vagy nagyobb család dolgozik-e a főhordásokban. E- zért mi többet, biztosabb támpontokat kívánunk nyújtani méhésztársainknak. Ilyen komplett és hálás kérdés éppen a kaptár és annak berendezése. Sok méhésztársunk ismeri az álló- és fekvőkaptárakat. Lám, ezekkel kapcsolatban sem lehetett eddig határozott állásfoglalást találni. Mi azonban, amint jeleztük, elutasítjuk a fekvókaptárak használatát és méhésztársainknak határozottan a kétrészes rakodók használatát javasoljuk. Ezzel távolról sem mondjuk, hogy fekvőkaptárakkal nem mondjuk, hogy fekvőkaptárakkal nem lehet méhészkedni. Méhészkednl lehet, csak nem korszerűen. Álláspontunknak három oka van, éspedig: a) a fekvőkaptár mézeskereteiben mindig kevesebb méz van, mint a rakodókaptár mézkamrájának kereteiben, mert a méhek nem egy helyre, nem a mézkamra kereteibe hordják csak a mézet, hanem szétadagolják a fekvőkaptár összes kereteibe. Az történik tehát, hogy a fekvőkaptár Hasító keretein néha több a méz, mint a fiasítás, és így kevesebb méz kerül a mézkamrás keretekbe. Végül a hozam és a fiasítás terjedelme is kisebb. b) Méhesben, kaptárházban, de különösen vándorlásnál 50 %-kal több helyet foglalnak el, ami megint csak a korszerű méhészkedés számvetését rontja messzemenően. c) Végül a fekvőkaptár előnyösebb kezelési ideje nem olyan nagy, hogy az előbbi két pont hátrányait ellensúlyozná. Az a) és b) pont hátrányait figyelembe vették már a klasszikus méhészkedés idejében is. A c) pontnak bizonyítására a kö- - vetkező vizsgálati eredményeket tüntetjük fel. A méhészeti év folyamán 13 főbb munkánál lemért időszükséglet: kétrészes rakodónál fekvökaptárnál a különbség 75 perc 50 mp. 42 perc — 33 perc 50 mp. A költőteret anyarács v&asztja el a mézkamrától. Csakhogy ebből a mézkamra felállítására 11 perc és eltávolítására 9 perc esik. További 2 perc 6 mp. esett az építtetőkerettel kapcsolatos munkálatokra, amely munkálatok idejét a fekvőkaptároknál egyáltalán nem mérték. Aki azonban fekvőkaptárral dolgozott, tudja, hogy mézeskereteivel talán még több munkaidőt is eltölthetünk. Végeredményben tehát az egész évi időmegtakarítás 10—15 percet jelenthet, ami, mint mondottuk, a kevesebb mézhozamot, a fiasítás terjedelmének korlátozását és a kaptár elraktározási hátrányát bizony távolról sem ellensúlyozza. A kétrészes rakodó mézkamrája ugyan olyan nagy, mint a fészek. Keretei is egyformák. Fészek, mézkamra szűkítése, bővítése idején kiválóan cserélgethetők. Ez a körülmény sok másfajta munkát messzemenően megkönnyít. Lépek karbantartása, építtetése, elraktározása egyöntetű. Ha ezekhez az előnyökhöz hozzágondoljuk még a kaptár nagyon jő stabilitását, a lépek megfelelő nagyságát, határozott és sok előnyei mellett más kaptárak tulajdonságai elenyésznek. Különösen kedvezőtlen az öszszehasonlítás a többrészes rakodónál. Ezek elvesztik stabilitásukat és mivel legtöbbnyire félnagyságú mézeskereteket használnak bennük, jóformán lehetetlenné teszik a korszerűség legfontosabb feltételét, a nagyobb hordások egyetlen munkával való biztosítását. Sőt ha a méhész csak egy kicsit Is megkésik, kiesik a hordás és rajzás lesz belőle. Kellemetlen az Is, hogy a kétféle keret miatt a méhész kétféle raktározási, kezelési és megőrzési módot kénytelen alkalmazni, ami időben, pénzben teljesen fölöslegesen növeli fáradozásait és kiadásait. Ezek az indokok együttesen billentik a mérleg serpenyőjét korszerű méhészkedésünkben a kétrészes rakodókaptár javára. SZIRMAI ISTVÁN /
