Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-08 / 18. szám
AZ ÉLÓ SZARVAS KORÁNAK BECSLÉSÉRŐL ír érdekes cikket az egyik vadszakértő az Unsere fagd c. német szaklapban. Amint írja, az élő szarvasbika kora külső jelekből meglehetős pontossággal megbecsülhető. A íiatal bika feje hosszúkás, nyaka vékony, fejét általában a hátvonal meghosszabbítása felett hordja. Alakja karcsú, testsúlya első és hátsó lábait egyformán terheli. A rózsatő hosszú, az agancs vékony, és a rózsatő tengelyének meghosszabbítása irányában fejlődik. Elhullatásának ideje március, május hónap. Az idősebb bika fej alakja oldalról nézve háromszögűnek látszik, nyaka egyre vastagabbá válik, rajt bozontos szőrzet fejlődik. Alakja vastag, erőteljes, a testsúly mindinkább a mellső lábakra helyeződik. A rózsatö hossza egyre csökken, az agancs oldalirányban és hátra hajlik hossztengelyétől, — s azt korán lehullatja. GYÉRÜLÖ MADÄRKOLÖNIÄK Délnyugat-Afrika, valamint Chile tengerpartvidéke közelében — ott, ahol a hideg és a meleg áramlatok találkoznak — rendkívül nagy tömegű hal él. Ezeken a részeken — az utóbbi időben — halászhajók egész hada fogja a szardíniák és sprattok milliárdjait. A kifogott zsákmányt valóságos úszógyárak dolgozzák fel. Először nagy hőfokon felfőzik, majd az olajat extrahálják; a húsból, csontokból nagy táperejű állati takarmányt állítanak elő (főként hús-, ill. csontlisztként hozzák forgalomba). Ezeken a területeken a madárkolóniák azonban kezdenek elnépteledni az örökös zaklatás, háborgatás következtében. Köztudott, hogy néhány évvel ezelőtt itt még a különféle sirályok, kormoránok, pelikánok, ílamingók, szulák nagy kiterjedésű kolóniákban éltek, ma pedig gyérülnek. Ez nemcsak természetvédelmi szempontból, hanem gazdasági téren is érezteti hatását, ugyanis ennek következtében csökkent a világhírű guano termelése is. Dürgő túzokkakas л túzok nagy steppei ma** dár. Alakja afrikai struccra, ausztráliai kazuárra és dél-amerikai nandumadárra emlékeztet. Szlovákiában a Csallóköz és a Kis-Duna menti szántóföldek nyújtanak neki otthont. E madár felső része rozsdabarna, feketén csíkozott, alsó része fehér, a feje meg a nyaka szürke, a begye rozsdasárga színű. Hosszú lába vörösesszürke. A csőre is szürke, a szeme pedig fekete és barna. A kakas nagyobb a tyúknál. Bajusza dísztollas. Párzás idején ünnepi köntöst ölt. A túzok nem költöző madár. Itt marad többnyire télen is. Ha állandó helyéről elüldözi a rossz időjárás, nem vonul messzire, csak a közeli mérsékeltebb éghajlatú területre. Röpte nem olyan villámgyors, mint a sarlós fecskéé, mert nagy és nehéztestű madár, amely kényelmes lassúsággal evez a légkör óceánjában. A túzok igen óvatos természetű. Látása elsőrendű. Meszsziről észre veszi a hozzá lopakodó embert. Csak nagyon óvatosan lehet megközelíteni. A túzok gabonában vagy lóherében fészkel. A tyúk földbekapart gödörbe rak 2—3 tojást. Ennyi egy túzokcsalád évenkénti számbeli gyarapodása. A tyúk igen gondos szülő. Késő őszig vezetgeti fejlődő fiókáit, amelyek csak akkor válnak nagykorúvá. Szlovákia hegyes-völgyes vidékét lakó vadászember szűk hazájában nem igen találkozik túzokkal, hacsak nem utazik lelőhelyére. Az első világháború előtt nem volt módom találkozni vele, mert ez a vá-GYARAPODIK a túzokállomány gyám akkor elviselhetetlen kiadással és nagy időveszteséggel járt volna. Túzokot 1918-ban láttam világéletemben először, de nem otthon, hanem Közép-Ázsiában, Turkesztánban. A „dudák“ — ez a túzok ottani neve — nem keltett az ottani nimródokban különösebb érdeklődést. Az orosz és a bennszülött vadászok nem lőttek rá, mert nem értékelték a húsát. A vadkacsa, a fácán és a steppei fogoly kiválóbb csemege. A kitömött túzokot, mint vadásztrófeát sem kedvelték, fölösleges molyfészeknek tekintették. A szamarkandi és chodzsenti vadászok sohase tettek említést túzok-dürgésről, párzásról. Fumigálták a vadat és sajnálták tőle a töltényt. 1919 májusában Alma-Ata vidékén láttam túzok-dürgést először és utoljára életemben. Golyós puskával le is terítettem a nászruhába öltözött kakast, de a végén megszántam. E vadászkalandomból nem volt örömöm, mert senkinek se kellett sem a húsa, sem a tolla. Vadász-lelkiismeretem marta indokolatlan cselekedetem. Megfogadtam, hogy életemben soha többet nem emelek puskás túzokra. Fogadásomat be is tartottam. A túzok ma ritkaság számba megy nálunk, mert a múlt nyugtalan éveiben fokozatosan fogyott állománya. Szlovákia iparosítása óriási térbeli áldozatot követelt, amire Csallóköz, a Nagy- és Kis- Duna melléke is jelentékeny mértékben ráfizetett. A Duna melletti községek határában csak mutatóban maradt néhány túzokcsalád. A vadászok óvták is őket, mint szemük világát. A túzokcsaládok ott-tartózkodtak télen-nyáron. Ha beköszöntött a tél és kemény hótakaró födte a túzoklegelöt, nap mint nap szórtak nekik eledelt és védték a kóbor kutyák meg az orvvadászok ellen. Ilyen igyekezet mellett évről-évre gyarapodott e madár száma, az 1965. évi Duna áradása azonban alaposan megtizedelte a sokatígérő szaporodást. A második világháború idején Szlovákiában a túzok csaknem teljesen kiveszett. Csak a vadvédelmi törvény szigorú paragrafusainak köszönhető, hogy mégis maradt egynéhány hírmondója. Most a kellő vadvédelem következtében vagy ezer darab túzok ékesíti Szlovákia Duna melléki szántóit. A törvény szűkre szabta a túzok vadászatát. Mindössze húsz kakas lelövését engedélyezi évente. A dürgő kakas leterítését ma a vadászhatóságok mindenekelőtt idegen nimródok, a mindenütt beváltható valuta tulajdonosai részére tartják fenn, akik hosszú és költséges utat tesznek meg vadászszenvedélyük kielégítésére. A mai viszonyok mellett hazai vadászember nem tarthat túzoklövésre igényt. Szlovákia délnyugati járásainak túzokjai a vadőri személyzet és a vadászterületek szerényigényű bérlői igyekezetének köszönhető, hogy az állományuk egyre gyarapodik. Ebben a tekintetben a csallőközaranyosi (Zlatná na Ostrove) rezerváció játssza a főszerepet. SELMEC ADOLF (Das Tier) UJ FAJTA A MAGYAR SZARKA шнншншв K E R I N G O GALAMB A magyar szarka keringő galamb (Columba domesticus gyrus pica Hungaricus) új, a közelmúltban kitenyésztett fajta. Először és hivatalosan Budapesten, az 1971. évi Országos Galambkiállításon mutatták be a törökszentmiklósi tenyésztők. Kitenyésztésének helye Törökszentmiklós és környéke, ahol jelenleg több mint 2000 pár törzsgalamb található. Ez már olyan jelentős mennyiség, hogy szükségszerűnek tartjuk bemutatását. Kitenyésztése nem egy szervezett, céltudatos genetikai és kutatói munka eredménye, inkább a századforduló idején és az azt követően behozott szarkagalambok tömeges szaporítása, az enyhébb klimatikus és egyéb viszonyokhoz való alkalmazkodása s egy bizonyos irányú szelekció eredménye. Annyi bizonyos, hogy a több évtizedes munka, a környezethatás, a tartási körülmények és a célirányos szelekció tette olyanná, amilyennek ma lát- f juk, ismerjük. Egy igen szép külemű, hat színváltozatban előforduló szarkarajzú galambfajtáról van szó. Ami külemét illeti közepes nagyságú, mérsékelten meredek testtartású madár. Testének hossza a begy vonalától mérve 24—27 cm. A test magassága 22—24 cm. A hím átlagsúlya 42 dkg, a tojóé pedig 38 dkg. A fészkét elhagyó fiókák súlya átlagosan 40 dkg. Törzse a farok irányába enyhén lejt és ez kecses testtartást kölcsönöz a galambnak. A nyak közepes hosszúságú, a testtel arányos, függőleges tartású, a tőben vastag, a fej felé haladva finoman vékonyodó. Melle széles, domború és jól izmolt. Háta a váll felé haladva széles, a farok felé enyhén vékonyodó és finom ívben lejt, s a farok vonalával egyirányú. A szárnyak jól fejlettek, a testhez simulva jól zárnak és a Tarktollakon fekszenek. A vállbúbok a törzstől enyhén kiemelkednek. A szárnyak hegyei a faroktollak végeit nem érik el. A farok keskeny és zárt, közepes hosszúságú. A kormánytollak száma tizenkettő. A lábak széles mellközből nőttek és ez széles, jól izmolt mellformára utal. A csüd és az ujjak piros színűek és tollatlanok. Feje a testhez viszonyítva arányos, a fejtető enyhén ívelt. Homlokvonala a csőr gerincvonalát törésmentesen enyhe ívben követi. A szem szivárványhártyája fehér, kicsit vérerezett. A szemgyűrűk kétsorosak és sárgás színűek. Csőre a szájzugtól a káva végéig 22—25 mm, tompa, befelé hajló. A csőr színe világos rózsaszínű, kivételt a fekete és a kék színűek képeznek, amelyek felsöcsőrkáváján halvány-sötét színeződés van. Az orrdudor sima felületű, fehéren porozott és a csőrhöz szorosan hozzásimul. A galamb feje, nyaka, melle, háta, fároktöve és a farka színes. A szárnyak, a has és a láb tollal fedett részei fehérek. A szarkarajz színhatára kb. 1 cm-re takarja a mellcsont elejét. A fajta előfordul sárga, fekete, kék, vörös, szürke és májszín változatban. A kitenyésztés helyén a sárga szín a legkedveltebb. Igen mutatós külemű a hamvas vörösszínű színváltozat is. A kék színű galambok kormánytollainak vé?ét sötét farokpánt díszíti. Az ismertetett új fajta viszonylag szapora, mert egy pár galamb évente átlagosan legalább tizenkét fiókát felnevel. Szeret a fészken ülni és szorgalmas nevelő. A Végleges formára való kitenyésztés Németh István, Sebők József és Fehér Zsigmond törökszentmiklósi tenyésztők érdeme. SZIKORA ANDRÁS A házinyúl mixomatózisa elleni védekezés I A házinyúlak mixomatózisa elleni védekezés valóban megoldást kívánó probléma. A betegség évről évre fellép egyes területeken és komoly károkat okoz. Sok tenyésztőnek éppen ez a betegség vette el a kedvét a nyúltenyésztéstől, mert ha megtámadja az állományt, a tulajdonos minden gondoskodása ellenére az állatok nagy része elpusztul. Legfőbb közvetítői a szúnyogok és az egyéb hártyásszárú vérszívó rovarok, amelyek szúrásukkal terjesztik a betegséget. Elvileg a nyúlállományok megvédhetők a mixomatózistól, ha a legfőbb közvetítők nem juthatnak a nyutakhoz (ehhez drótháló, szúnyogirtás rovarölő anyagokkal stb. szükséges), másrészt, lia ügyelünk a kontaktfertőzések elkerülésére is. Azért mondom, hogy elvileg, mert a gyakorlati életben ez az okszerű megelőzési mód inkább csak a nagyüzemekben valósítható meg. Statisztikák azt mutatják, hogy egy fertőzött területen, ahol mind nagy, mind kisüzemek vegyesen találhatók, a mixomatózis — egy-két kivételes esetet nem számítva — mindig a kisüzemekbe fészkeli be magát. Az ok az említettekben kereshető. 3 A nagyüzemek szakemberei ** már tudják, hogy a mixomatózis megelőzhető, ha a vérszívó rovarok ellen következetesen védekeznek. Ennek lehetőségei a nagyüzemekben adottak és ha nem is könnyen, de megvalósíthatók. Ennek következménye, hogy a mixomatózissal erősen fertőzött környezetben a nagyüzemek állományai általában mentesek maradnak a betegségtől. Sajnos a kistenyésztők gyakorlatában ez nem valósítható meg. A kis állományok szúnyog elleni védekezése — elhelyezésük kezdetleges volta miatt — sikertelen munka. E módszerrel lehet valamennyit segíteni, de a védekezést a kisüzemekben gyakorlatilag nem oldja meg. Például a mixomatózis fellép egy olyan területen, ahol eddig ilyen megbetegedés még nem fordult elő. A beteg állat tulajdonosának a megbetegedés tényét az illetékes hatósági állatorvosnál haladéktalanul be kell jelentenie. Ezt követően az állategészségügyi szakemberek vagy megbízottaik felderítik, hogy ezen a területen valóban ez volt-e az első megbetegedés. Ha megállapítják, hogy valóban ez volt az első mixomatózisban beteg állomány, vagy ha van is még, de ezek kiirtásával a betegség azon a területen megszüntethető, akkor így járnak el. Ha a fertőzött terület átvizsgálása azt mutatja, hogy azon a területen már olyan sok állományban van mixomatózis, hogy a leöletéssel nem lehet, a betegséget helyhez kötni, akkor a leöletés helyett zárlatot kell elrendelni. Sajnos, sok helyen a tulajdonosok az első megbetegedéseket nem jelentik be. A vírus „feldúsul“ és a további megbetegedések már gyors egymásutánban jelentkeznek. Azok a tulajdonosok, akik az első megbetegedéseket nem jelentik be, vétkes könnyelműséget követhetnek el nemcsak önmaguk, hanem nyúltenyésztő társaikkal szemben is. Az első esetben a betegség legtöbbször eredményesen lokalizálható, a megkésett és elhanyagolt esetekben viszont a járvány terjedését megállítani már nem lehet. A bejelentés elmulasztása következtében a betegség elterjed. A legjobb védekezési mód a mixomatózis elleni vakcina alkalmazása. Dr. HOLTAI LÁSZLÓ A Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetsége ez év május 23-án Bratislavában a kerékpározó stadion területén össz-szlovákiai kiállítást rendez. Bemutatásra kerül a szolgálati ebek, az agarak és a társadalmi rendeltetésű kutyák számos fajtája. Az utazási irodák, főként a TATRATOUR és a CEDOK az érdeklődő csoportok részére autóbuszos kirándulás formájában teszi lehetővé a kiállítás meglátogatását. (ZCH)
