Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-08 / 18. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1971. május 8. A közszükségleti cikkek brnói nemzetközi kiállítása még távolról sem rendelkezik olyan hagyományo Vkal, mint a világhírű nemzetközi gépkiállítás, de a napokban lezajlott második évfolyam már elárulta, hogy áj, sajátos tradíció van kialakulóban. Ezt bizonyítja többek között a külföldi cégek fokozódó érdeklődése is, hiszen a múlt évi 300 külföldi kiállítóval szemben az idén már 32 ország 469 cége mutatta be gyártmányait. A legnagyobb területen a Szovjetunió, az NDK és Olaszország állított ki, de nem hiányoztak a fekete földrész, Afrika képviselői, továbbá Brazília, Kuba, India stb. sem. A közszükségleti cikkek kiállításával többek között ki akarjuk hangsúlyozni a külfölddel való együttműködés és kereskedelem szükségességét ezen a területen is, mert ez nemcsak a gyártás racionalizálását, de az áru minőségének javulását és a gazdagabb választékot is szolgálja. Hogy mit láthatott a sokezres nézősereg nyolc nap alatt a morva „fővárosban“? Valamennyi szép és kívánatos cikket lehetetlen lenne felsorolni. Az azonban biztos, hogy mindenki, még a legigényesebb látogató is talált sok csodálnivalót a kiállított bútor, textil, kerámia, üveg, szőrme, cipő, sportszerek, élelmiszerek, kozmetikai szerek, építőanyagok, villamossági cikkek stb. között. A hölgyeket leginkább a különböző „ruhaköltemények“ vonzották, de valljuk be tárgyilagosan, egy-egy divatbemutatón a férfiak is szép számmal voltak képviselve. A legkülönfélébb fűzős csizmáknál és egyéb lábbeliknél is szinte sorba kellett állni. Érdekes, hogy a „divatdiktátorok“ legújabb alkotásait nemcsak a tizenévesek, de az idősebb korosztály tagjai is elismeréssel nyugtázták. Az egyedüli, amit valamennyien hiányoltak, az árak voltak, így mindenki csak találgathatta, mi mennyibe kerül majd. (A kiállított cikkek nagy százaléka ugyanis hamarosan kapható lesz.) Magától értetődő volt, hogy a kozmetikai cikkeknél a Dior-készítmények vitték a prímet. A különböző árnyalatú rúzsok, körömlakkok, fes-F tékek, nem egy sóhajt csaltak a nők ajkára. A kiállításon nem hiányzott a legnagyobb szovjet külkereskedelmi vállalat, a „Maspriborintorg“ sem, mely elsősorban a legújabb rádió és televíziós készülékeket, zeneszekrényeket, optikai műszereket, fényképezőgépeket,- filmfelvevő gépeket, órákat stb. mutatta be. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a szocialista államokon kívül a „Maspriborintorg“ további 54 országba exportálja a fent említett cikkeket. Hazánkban is népszerűek a szovjet tévé-készülékek, tranzisztoros rádiók, fényképezőgépek, órák stb. A már ismert márkák mellett Brnóban több új, és minőségét tekintve kitűnő, — nyugaton is elismert — gyártmányt láthattak a látogatók. A tévé-készülékek közül elsősorban az Elektron 204 és 205, a Krim 204, a Tauras 202, továbbá a hordozható és autóelemmel is üzemeltethető Junoszty-2 érdemel említést. A legújabb tranzisztoros rádiók is nagy sikert arattak. Elsősorban a Szelga 2, Etűd 2, Meridián, továbbá a nagyon eredeti Szignál, mely egy-EZT LÁTTUK brnóban A Rozsutec típusú csehszlovák víkendház ben az ébresztőóra szerepét is betölti. A szovjet óraipar nem kevesebb mint 250 különböző kar-, Zseb-, fali-, ébresztő-, sőt az ismét divatba jövő kakukkosórával képviselte ■ magát. A bő választék közül leginkább a Poljot, Szlava, Lucs, Zarja és a Csajka márkák nyerték meg a látogatók tetszését. A magyarok a már hagyományos élelmiszeripari cikkeiken kívül (ezúttal nemcsak kiállítottak, de recepteket is szolgáltattak a hírneves magyar konyha különlegességeiből), a lpgújabb elektrotechnikai készítményeiket is bemutatták, melyek egyre nagyobb tért hódítanak a külföldi piacokon. A francia részlegen elsősorban a finom konyakok indították el a látogatók nyálkiválasztását, de nagy elismerést váltottak ki — főleg a szakemberek körében — a különböző papíröltözikek is. Ezúttal nem női ruhákról van szó, de kórházi, laboratóriumi stb. munkaruhákról, melyek higiéniai szempontból, de alacsony áruk miatt is, bizonyára rövidesen elterjednek. Még sokáig lehetne sorolni hazánk és a többi ország kiváló termékeit. A Német Demokratikus Köztársaság modern bútorújdonságait, a világhírű jabloneci bizsut, a Kara szőrméit, az indiai linóleumot, az olasz gáz- és villanytűzhelyeket és háztartási cikkeket, a csehszlovák és szovjet víkendházakat, a lengyel és az osztrák sportfelszereléseket, a finom aromájú brazil kávét, a japán színes tévékészülékeket, magnetofonokat stb. A hazai és külföldi látogatók kivétel nélkül meggyőződhettek arról, hogy országunk gazdaságának konszolidációja nem holmi frázis, hanem kézzelfogható valóság. Ezt bizonyította a kiállított áru minősége és menynyisége is. Befejezésül már csak annyit, hogy mindazt, ami szem-szájnak ingere, amit megcsodáltak és megkívántak a látogatók, már május 21-től 30-ig az ún. eladási kiállításon megkaphatnak. Ordódy Vilmos HELYREIGAZÍTÁS Lapunk 17. számának 6. oldalán „A nagyobb szemtermés eléréséért“ című cikkünkben a két szovjet nemesítő nevét felcserélték. Ugyanis Pavel Lukjanyenko akadémikus a Krasznodari Mezőgazdasági Kutatóintézet búzanemesítési osztályának vezetője, Vaszilij Pusztovojtov akadémikus pedig a Krasznodari Olajnövény Kutató Intézet növénynemesítő osztályának vezetője. A kellemetlen hibáért olvasóink szíves elnézését kérjük. a vocga -yuzfitgáh, И. A szaratovi kalács története Minden városnak van valamilyen sajátságos, helyi nevezetessége, Szaratov meg egyenesen bővelkedik az ilyen nevezetességekben. Ha megkérdezzük a szaratovi embereket, hogy mire büszkék leginkább, mi áll legközelebb a szívükhöz, csaknem egyértelműen az a válaszuk, hogy a szaratovi kalács. Az ember e szó hallatára — mert oroszul is kalácsnak mondják — először valami sütemény-különlegességre gondol, melyet valamilyen rejtélyes helyi recept szerint készítenek, a szaratovi kaláccsal való közvetlen találkozásom azonban tisztázta a kalács itteni fogalmát. A találkozásra az egyik Volga-parti vendéglő éttermében került sor, ahová a szerkesztőség néhány tagjával és Jeszenyin elvtárssal, a moszkvai Krokogyil éppen Szaratovban tartózkodó szerkesztőjével ebédre jöttünk össze. Az asztal közepén egy kerekded, szokatlanul magas, ropogós barnára sült cipó — a sokat emlegetett szaratovi kalács díszlett. A szaratovi kartársak jelentőségteljes pillantásaiból, melyek részben a jól megduzzadt kenyér, részben pedig a vendégek felé irányultak, azonnal felmérjónak köszönhető. Az egyik ilyen tényező maga az éghajlat, amely normális években nagyon kedvez a búza egyenletes és tökéletes beérésének, a másik tényező olyan fajták létrehozása, amelyek az adott természeti feltételeket teljes mértékben kihasználják, a harmadik pedig a szaratovi pékipar hozzáértő mestereinek művészete, mely a jé alapanyag sütőipari tulajdonságait érvényesíteni is tudja. A második helyen szereplő tényező után kutatva másnap ellátogattam a Vörös Zászló Munkaérdemrenddel kitüntetett Dél-Keleti Mezőgazdasági Tudományos Kutatóintézetbe, amely Szaratovban székel és több nemesítő állomással rendelkezik a szaratovi körzetben. Itt az idős, de még mindig agilis Borisz Mihajlovics Szmirnov, az intézet igazgatóhelyettese fogadott és készséggel állt rendelkezésemre. Tőle tudtam meg az alábbi érdekes adatokat: A búzák nemesítésével a szaratovi nemesítőállomáson A. P. Sehurdin, I. A. Sztyebut és G. K. Mejszter tudományos kutatók vezetése mellett 1910 óta foglalkoznak. A kutatók figyelme elsősorban a fajták sütőipari tulajdonságainak javítására irányult, mert az addig termesztett fajták eléggé termékenyek voltak ugyan, de a magjuk nagyon lisztes, vagy csak félig üveges volt. Országos viszonylatban elsőként alkalmazták a keresztezést, mint nemesítő eljárást a búzánál 1912- ben sikerült több keresztezést végrehajtaniuk kemény és lágy búzák, valamint egymástól távol álló fajták között. Munkájuk azonban csak 1921 után vált igazán eredményessé, amikor a népbiztosok tanácsa jelentős anyagi és erkölcsi támogatásban részesítette a nemesítők munkáját. Az erről szóló eredeti dokumentumot Lenin és Kalinyin aláírásaival féltve őrzik az intézet múzeumában. A tavaszi búza nemesítését A. P. Sehurgyin 40 éven át folytatta. A helyi fajták szelektálásával számos új tem a helyzetet. Ez az ebéd nemcsak egyszerű étkezésnek ígérkezett, hanem valamiféle ünnepi szertartásnak, a szaratovi kalács bemutatásának a hagyományos szaratovi vendéglátás keretében. A szaratovi kalács a legjobb minőségű, legnagyobb sikértartalmú szaratovi búzából készült, magasra dagadt, rendkívül rugalmas és ízletes fehér kenyér. A szaratovi pékek büszkesége a brüsszeli világkiállításon aranyérmet nyert, sütése újabban a többi orosz városban is terjed, a legjobbat és Iegízletesebbet azonban még most is a szaratovi pékek készítik. Az ilyen társas ebédeknél elmaradhatatlan vodka elfogyasztása után Ivan Matvejevics Sirsin, a szaratovi Kommunyiszt napilap köztiszteletben álló főszerkesztője szertartásos mozdulatokkal felszeletelte a ragyogó, barna héjú cipót, s napvilágra került a kenyér vakítóan fehér, illatos belseje. Az egyébként beszédes, köszöntőket mondó, anekdótázó társaság ebben a pillanatban szinte elnémult, a figyelem és az érzékszervek összpontosításának középpontjába a felszeletelt szaratovi kalács került. A frissen sült kenyér illata, mely addig is betöltötte az asztal környékét, most még átütőbben érvényesült, elnyomva még az asztalon párolgó tejfölös-kolbászns káposztalevest, a „borscs“ fűszeres illatát is. A társaság tagjai áhítattal vették kezükbe a frissen szelt kenyeret, és figyelmüket teljesen lekötötte az ízlelés. A helyzet és a hangulat ismerősnek tűnt, valamire emlékeztetett. Valahogy így ízlelgetik otthon is a lankás szőlőhegyek tükrös, aranylóan csillogó nedűjét, szagolva és ízlelve, aprókat kortyolgatva s közben nagyokat hallgatva. Ahány ház, annyi szokás, mondja a jó magyar közmondás, de valami közös vonás mégiscsak van bennük, mert mindkettő magában hordja az emberi munka kiváló eredményeinek járó tiszteletet és megbecsülést, s kifejezi a mezőgazdasági termelés életközelségét. A többiek példáját követve én is kezembe vettem egy szelet kenyeret, s bizony keresnem kell a szavakat, hogy legalább valamit is visszaadjak abból a benyomásból, amit a kenyér ízlelése közben tapasztaltam. Először a tenyérnyinél jóval nagyobb szelet pehelykönnyű súlya keltette fel a figyelmemet. Ropogós, de nem morzsolódó, közepesen vastag héja egyenletesen likacsos, rendkívül rugalmas, ragyogóan fehér belső részt takar, mely mint valami műanyagból készült habszivacs összenyomás után azonnal felveszi eredeti terjedelmét. Rugalmassága mellett eléggé foszlós, könnyen téphető, a szájban rendeltetésének megfelelően gyorsan oldódik, melyben nem kis része van az ízletessége által kiváltott fokozott emésztőnedv termelésnek is. ★ Dehát hogyan is jött létre ez a kiváló minőségű kenyér, amely néhány évtized alatt szinte világhírűvé vált? A szaratovi kalács titka nem is olyan rejtélyes, csupán három alapvetően fontos tényező szerencsés összhangfajtát hozott létre. Legjelentősebb eredménye volt azonban a kemény és lágy búza keresztezésével létrehozott nagy termöképességű „Szarrubra“ (Szaratovi pirosmagvú) fajta, amely kitűnő sütőipari tulajdonságokkal rendelkezett. Ez a fajta 40 éven át az ország legelterjedtebb búzafajtája volt. Sehurgyin azonban nem elégedett meg az elért eredményei. Dj nemesítési eljárást dolgozott ki, éspedig az összetett, megismételt keresztezések módszerét. Ezzel a módszerrel 1938- ban kezdett dolgozni és sikerült neki létrehozni egész sor új fajtát. Ilyenek az Albidum 24-es, a Sztyeklovidnaja 1-es, a Szaratovszkaja 210-es, 29-es, 36-os, 38-as, 39-es, 42- és 44-es, a kemény búzák közül a Szaratovszkaja 34-es, 35-ös, 37-es, 40-es, 41-es és 43-as. Az őszi búza nemesítésével a szaratovi nemesítőállomáson G. K. Mejszter akadémikus foglalkozott. A második világháborúig 12 kiváló sütőipari tulajdonságokkal rendelkező fajtát sikerült előállítania. Munkáját leánya, N. G. Mejszter folytatta. Neki köszönhető a Lutescens 230-as, a Szaratovi 3-as és a Szaratovi 4-es, valamint a Szaratovi fehérmagvú (belozernaja) fajták előállítása. Jelenleg a kutatóállomáson az őszi búzák nemesítésével V. P. Laszkin, a tudományok kandidátusa foglalkozik. A tudomány, a kolhozok, a szovhozok dolgozóinak igyekezete kitűnő nyersanyaggal látja el a szaratovi péküzemeket. A sütőipar dolgozói sem akarnak lemaradni, amiről az egyik kenyérgyárban tett látogatás alkalmával győződhettem meg. Az I. számú Szaratovi Kenyérkombinát dolgozói, G. Mojszejev technológus, T. Trunyina csoportvezető, A. Zaporozsceva, V. Szleszarenko munkásnők és a többiek naponta nyolc tonnát készítenek az ízletes szaratovi kalácsból. Ez lenne tehát a „szaratovi kalács“ története. MAKRAI MIKLÓS
