Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-05-01 / 17. szám

1971. május 1. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Harcos múlt, amely kötelez Biliben Is külÉnbözött valójában Szímö (Zemné) és lakossága más községektől és lakosaitól — a múltban? Járásszéli falu volt, s kétszeresen elnyomott, kizsákmányolt. Am forradalmíságban mindannyiuk fölé emelkedett. A lakosságnak mintegy hatvan százaléka Szlovákia falvait, városait rótta, vállalva a legnehezebbet: az ín­szakajtó kubikus-sorsot. A kisebbik rész? Eladósodott kisgazdák voltak, akiknek a szájuktól kellett az élelmet megvonni, áruba bocsátani, hogy legalább a kamatot törlesztessék... A földek jelentős részét a bank be­kebelezte. Elképzelhető, milyen sanyarú lehetett a szímőiek éle­te, amikor gróf Károlyi uradalmában csak az anyákat és gyermekeket alkalmazták hat korona napszám-bért fizetve, s a férfiak munka nélkül maradtak, nemegyszer. A szímőiek csak akkor láttak jól öltözött embert, ha a község vadászterületén francia, vagy angol grófok vadásztak, dorbézoltak. Novembertől májusig szünetelt itt a közlekedés, legtöbbször a sártenger miatt. Ha or­­vorsa szorult a beteg, hát segítség bizony nem érkezett. Ruha, cipő hiányában a gyerekek nem járhattak iskolá­ba, mulasztásukat az apjuk törlesztette — a börtönben. Ha a nyomorgó szegényember családja éhét csillapítva vadorzásra vetemedett, egy nyúl, egy fácán ellenében napokat töltött a „dutyi“-ban. Aki részesaratást vállalt az érsekújvári (Nové Zámky) nagygazdáknál, annak 10—14 napot kellett ingyen dolgoznia. Jellemző az első köztársaság ideje alatti viszonyokra, hogy a falu értelmiségét csupán a pap, a jegyző, a kán­tor és a postamester képezte, összesen két fiatalember érettségizett. S öt nyugdíjast tartottak nyilván, mint hadirokkantat. Az 1919-es magyar kommün idején sok szímől harcolt vöröskatonaként, hogy a proletárhatalmat védje. Ezek hazajövetelük után mindannyian haladó, baloldali gon­dolkodásúak voltak. Kosík István — községünk szülötte —, mint kommu­nista parlamenti képviselő, rendszeresen gondoskodott arról, hogy a Kassai Munkás című lap eljusson Szímőre, Búkor Vince rokonához, ahol csoportokban olvasták az emberek. A CSKP helyi szervezete 1927-ben alakult meg: hu­szonegyen vállalták a harcot, a meghurcoltatást, a bör­tönt, hogy a párt vezette munkásosztályt győzelemre segítsék. A fiatal pártszervezet elszánt, bátor tagjai síkra száll­tak a napi 8 órai munkáért, a földreformért, a végre­hajtások megszüntetéséért, a kollektív szerződések meg­kötéséért és betartásáért, az éhező családok részére gyorssegély kiutalásáért stb. Kiírták a választásokat. Sürgetően előtérbe került a pártszervezet megerősítése, aminek az lett az eredmé­nye, hogy az első választások alkalmával hét, a továb­biak esetén tizennégy mandátumhoz jutottak, amit 1938-ig meg is tartottak. A nagy gazdasági válság árdrágulást, munkanélküli­séget hozott. 1931. január 6-ra nagy tömegtüntetést szer­vezett a párt. ,Öljetek, ha van szívetek1 Mi volt a célja ennek a tüntetésnek? Munka, kenyér, gyorssegély követelése, adótörlés és a végrehajtások azonnali beszüntetése. Ezt valamiképpen megszimatolta Mika, a község fő­jegyzője és idejében karhatalmat kért. A békésen mene­telő tömeget csendőrkordon fogadta, készen az ember­ölésre... A parancsnok „Tüzet!“ vezényelt. Dvofák, a helyi csendőrőrmester azon nyomban a parancsnok elé lépett — ismerve a szímőiek elszántságát —, s parancs­változtatásra szólította fel. így azután vállra kerültek a fegyverek, s a parancsnok „Oszolj!“-t kiáltott a tün­tetőknek. A tömeg fellázadt. Egy lépést sem hátrált. — öljetek, ha van szívetek!... — kiáltották a kabá­tot, inget kigombolt, mellükre mutató emberek. — Mun­kát, kenyeret adjatok!... Ekkor dulakodás támadt. Boros Anna jól elbánt egy csendőrrel, mivel Varga Józsefet és Szapu Bertalant le­tartóztatták. De a tömeg ezen még inkább felháboro­dott, s hamarosan kiszabadította a csendőrök karmai közül az elvtársakat. A csatát nyert tüntető sereg kalap­­levéve harsogta: „Föl, föl ti rabjai a földnek...“ Ez a bátor helytállás a lakosság teljes szimpátiájával találkozott. Ugyanebben az évben Gután (Kolárovo) ünnepelték május elsejét. A tömeg a Vág folyó töltésén haladt kí­­bontot zászlókkal, vörös szegfűvel a gomblyukakban, s a „Törd le a láncodat elvtárs...“ munkásindulót éne­kelte. A Duna-hídfőhöz értek, de a komáromi csendörség szuronyt szegezve lesbenállt. Varga Mária nevű fiatalasszony valamiképpen átvere­­kedte magát a csendőr-kordonon, vállalva az ütlegelé­seket, majd onnét buzdította a tömeget: „Törjétek át a kordont!“ Így is történt. A fegyveresek meghátráltak, s hatalmas népgyűlés kezdődött. Közben két szímői fiatal lelkesítő forradalmi verseket szavalt. Ezzel aztán végképp betelt a pohár. A kafhatalom szétoszlatta a gyülésezőket, majd a szí­­móieket hazafelé menet is megtámadták. De a tüzes­vérű szímőiek köveket ragadtak, s megdobálták az állig felfegyverzett „vitézeket“, akik szégyenszemre elolda­­logtak. A hazatartók újra rázendítettek egy munkásindulóra: „A harcban nem szabad megállni! Elvtárs, szorítsd a fegyvered..." A pártszervezet ezekkel a félelmet nem ismerő, bátor kiállásokkal teljes elismerést vívott ki magának. Tekin­télye egyre nőtt. A kommunistákkal szimpatizálók jelen­tős része a Vörös Szakszervezet tagjainak sorába lépett, úgyhogy annak taglétszáma meghaladta a kétszáz főt. Ez jelentős támasza lett a pártszervezetnek. Sztrájkokat kezdeményezett, s többször ügyet nyert a bíróságokon is. A szakszervezet élén Ludas Gyula elvtárs állott, aki politikailag is jól fel volt vértezve. Egyedülálló eset: a szímől kommunisták burzsoázia elleni harcaira, törhetetlenségére a szovjet elvtársak is felfigyeltek: Moszkvából díszes emlékalbumot kaptak. Tüntetés, éhségsztrájk, lincselés, börtön Az emlékezetes kosúti sortűz napjára népgyűlést tűz­tek ki a szímőiek. Igenám, de engedély helyett nyolcvan csendőr érkezett... Hogy ne fáradozzanak hiába, hát Nagy Béla és Kutrucz Dénes elvtársakat megvasalva kí­sérték a komáromi fegyházba. A pártszervezet fontolóra vette az ügyet, s bizalmi emberei segítségével értesítette a környékbeli pártszer­vezeteket, hogy tiltakozzanak az ilyenfajta törvénysér­tés és emberi jogtiprás ellen. A Vrútky-ban dolgozó szímői kubikusok az ottani szlovák elvtársakkal együtt — a Bratislavai Ügyészséghez fordultak tiltakozásukkal, amit aláírásaikkal is szentesítettek. A bíróság hajtha­tatlan maradt. Így azután 30—30 napot ültek a börtön­­cellákban — igazságtalanul. 1933. február 23-án a párt tömegtüntetést hirdetett. A lakosság kicsitől nagyig az utcákra vonult, majd onnét a községháza elé, a „Le a bruzsoá kormánnyal!“, „Vesz­­szen a kapitalizmus!“, „Emberséges életmódot!“ jelszó­kat skandálva. Másnap hat elvtársat őrizetbe vettek. Erre is választ adtak a szímőiek: 1933. február 28-án az esti harangszó volt a jeladás, a lakosság ismét az utcára tódult, köve­telve a letartóztatottak azonnali szabadonbocsátását. A következő napon a Kutrucz-testvéreket (László és Dénes) vasra verve elhurcolták, mint a gyilkosokat. Pe­dig ártatlanok voltak. Az így elhurcoltak száma nyolcra emelkedett, akik egy hónapot töltöttek vizsgálati fog­ságban. A helyi pártszervezet vezetői látván, hogy a harcot fokozni kell, a különféle tömegszervezetek megalakítá­sát szoBgalmazta. Így alakult meg az ifjúmunkások szer­vezete, a Proletár Testedző Egyesület (PTE), a Szovjet Barátok Egyesülete és a Vörös Pionír szervezet. A kitűnő labdarúgócsapat csupa fiatal kommunisták­ból állott. Saját anyagi erejükből zenekart létesítettek és esténként szórakoztatták a fiatalságot. A Szovjet- Barátok Egyesületének elnöke is ifjúmunkás kommu­nista volt: ez a szervezet 150 tagot számlált. A pionír­­szervezet tagjai hetenként kétszer részesültek kikép­zésben. Emiatt vezetőjüket egy havi börtönre ítélték. Említést érdemel az akkori pártszervezet Ideológiai nevelésének módja. Egyhetes pártiskolázásokat tartott, amelyen nemcsak a helybeliek, hanem kamocsai és an­­dódi elvtársak is résztvettek. Este érkeztek az iskolá­zásra és hajnalban mentek haza, természetesen gyalog. A család mit sem sejtett az apa hollétéről. A pártszer­vezet ilyen iskolázásokon készítette fel a kommunistá­kat az osztályharc helyes magyarázására, annak szük­ségszerűségére, a kapitalizmus tagadására, az eljövendő népi demokratikus állam vezető tisztségeinek betölté­sére stb. Ez idő tájt vízlevezető csatornát építettek a mai Pa­lárikovo határában. Felderült a szímől kubikusok arca. A járási szervek azonban megtiltották a szímőieknek a munkavállalást. Arra hivatkoztak, hogy a másik járás­hoz tartoznak. Ezt a határozatot nem akarták a szí­mőiek tudomásul venni, hiszen dolgozni akartak. A sok vita után éhségsztrájkba kezdtek, mondván: csak akkor mennek haza, ha már összeestek az éhségtől. Még a do­hánykészleteiket is a vízbe dobták. .. Becsülettel állták a sztrájkot. Dr. Valdhauzer szolidaritásból naponta fi­gyelemmel kísérte a sztrájkolók egészségi állapotát. A meggyötört, legyengült emberekkel a környék la­kossága is együttérzett. Községünk kisgazdái szolidari­tásból hazaszállították kocsijaikon az éhségsztrájk részt­vevőit, miután azok összeestek. A járási főnök látván, hogy a szímől kommunistákat nem lehet térdre kényszeríteni, csendőrlaktanya építé­sét javasolta községünkben. Arra számított, majd így csírájában elfojthatja „Kismoszkva“ népének megmoz­dulásait. A kommunista párt helyi szervezetének az volt az álláspontja, hogy ezt a határozatot el kell vetni. A Ma­gyar Nemzeti Párt képviselője a laktanyaépítés mellett szavazott. „Iskolát építsenek, ne csendőrlaktanyát!“ — hangoztatták a kommunisták. Spanyolországban már akkor javában dúlt a harc. A ml helyi pártszervezetünk foglalkozott ezzel a kér­déssel, így a nemzetközi brigádba Gyertyán József ifjú­munkás jelentkezett, aki a spanyolországi harcokban ’ hősi halált halt. Ez idő tájt Hodža Milan, az egykori agrárpárt vezére a szomszédos Negyed községbe tervezte választási kor­tes-beszédének megtartását. Kis Alajos és Farkas László szímől ifjú kommunisták elhatározták, kellemes „él­ményt“ szereznek a hordó-szónoknak. A gyűlést meg­előző éjszakán a Vág felett átívelő magasfeszültségű villanyhuzalra vörös zászlót rögzítenek, hogy a szabad­téri népgyűlés résztvevőinek figyelmét elvonja az elő­adásról. Bár nagy kockázat volt, de a vörös zászló ettől függetlenül odakerült, ahová tervezték.... Hodža úr szégyenszemre kénytelen volt idejekorán, sikertelenül távozni a községből. Az éhség, a nyomor nem csillapodott. Ezt tetőzte Hit­ler uralomrajutása. Pártszervezetünk, felmérve a fasi­­zálódás veszélyét, nem vesztette el fejét: akciót akció követett. Röpcédulák, falragaszok hívták fel a dolgozók figyelmét a fasiszta veszélyre. Nyilvános népgyűléseken ismertette a spanyolországi eseményeket, a Szovjetunió szocialista fejlődését, a népi demokratikus államforma jelentőségét. Olyan kiváló előadók szóltak a néphez, mint a szabadság vértanúja, Kosík István, az érsekúj­vári Ozsvald, a komáromi Steiner Gábor és Mezó István elvtársak. Az előadások nagy visszhangra találtak. A párt harca még inkább fokozódott. 1936-ban a párt területi méretű éhségmenetet szer­vezett Komáromba, kifejezésre juttatva az éhező töme­gek elszántságát. A szímőiek 32 kilométert gyalogoltak a helyszínre, eleget téve az éhségmenet követelményei­nek. Ekkor a gadóci légionáriusok egyenruhába öltözve, fegyverrel támadtak az éhségmenet résztvevőire. Ettől függetlenül a résztvevők többsége eljutott a színhelyre, kicselezve a fegyveres útonállókat. Még ugyanezen év pünkösdjére területi sportünnepély megrendezését tűzte ki a területi pártbizottság. Mivel községünk pártszervezete rendelkezett a legnagyobb forradalmi múlttal, a legtöbb tapasztalattal, így Zvolen­­tól Bratislaváig a haladó Ifjúság figyelme Szímőre irá­nyult. ötszáz sportoló lépett fel, műsorában kifejezésre juttatva a Csehszlovák Köztársaság védelméért folyta­tott harcot. A tornóci (Trppvec n. V.) tömegtüntetésre Szímőről 230-an érkeztek gyalog, kerékpárral, lovasfogatokkal és csónakokkal. Ez volt az utolsó lehetőség, hogy a párt ilyen nagyszámú tömeggel vegyen részt nagyméretű tüntetésen. Jött a harmincnyolcas mozgósítás. Pártelnökünk bú­csúbeszédét kibontott vöröszászló alatt mondta: „Ha már ránkkényszerítették az igazságtalan háborút, ml elmegyünk és az utolsó csepp vérünkig harcolunk a fasizmus ellen, s megvédjük köztársaságunkat.“ A Horthy megszállás ne.m lepte meg pártszervezetün­ket. Varga Mária, az egyik legharcosabb kommunista asszony a pártszervezet ereklyéit féltő gonddal helyezte biztonságba. Kihallgatások, kínzások következtek. Varga Júliát, Kutrucz Lászlót és Kutrucz Dénest áztatott kötél­lel verték félholtra a csendőrök. — Ez a Szent István jobbja? Ez a magyar szent ko­rona? Ez az igazi szabadság? — kérdezte gúnyosan Kutrucz László, amikor az ütések nyomán kibuggyant a vére. Horthyék tudták, hogy a szímői kommunisták robbanó erővel bírnak. Csendőrállomást létesítettek a legvadabb emberekből. Polgári jogaiktól megfosztották nemcsak a kommunistákat, hanem a haladó szellemű embereket is. Ahol kommunista lakott a házban, ott megtiltották a halotti búcsúztatást, s a piros Vagy bordó színű puló­verek használatára is tilalmat rendeltek el. A csendőrök és lakájaik éjjelente az ablakok alatt hallgatóztak, nem hallgatják-e a moszkvai rádió adását. Az illegalitásban sem hajtottak fejet. A kapcsolatok nem szakadtak meg az illetékes szervekkel. 1944-ben már plakátok hirdették a fasizmus vereségét. A párt­szervezet sejthálózatot épített ki és szabotázs-cselekmé­nyekre is sor került. Aránylag biztonságos helyeken bunkereket építettek, hogy a nyilasok elöl bujkáló kom­munisták, haladó szellemű emberek, katonaszökevények védve legyenek. Újjászületett az élet A felszabadító szovjet csapatok érkezte után harminc tagú népi őrség tartotta fent a rendet és öt tagú kom­munista bizottság intézte a község ügyeit, gazdasági­­politikai irányítását. Az építés szakaszán is magukra vállalták a felelősséget. 1949-ben megalakult a szövet­kezet, amely ma járási méretben a legmódosabb közös gazdaságok egyike. Az idén Andód és Kamocsa szövetkezetei csatlakoz­tak a szímőihez. Tavaly ötmillió korona beruházási költséggel a leg­modernebb szárítóüzemet építették fel. Korszerű a szö­vetkezet művelődési háza, klubja. Valamennyi tömeg­szervezet tagjai a CSKP 50. évfordulója tiszteletére mun­kakötelezettségeket vállaltak. Ugyanakkor a pártszerve­zet dicső, forradalmi múltjáról s jelenéről „Ki, mit tud a helyi pártszervezet életéről?“ címmel vetélkedőt tar­tottak április 24-én, kulturális műsorral egybekötve. Már sok harcostársunk távozott az élők sorából, de az utódok az ötven éves párt tapasztalataiból tanulva váltják valóra a párt célkitűzéseit. Űj kilencéves iskola épült. Már több mint száz tanuló érettségizett, s került az életbe. Különféle techniku­mokban 250-en végeztek. A betű szerelmeseinek 3500 kötetes könyvtár áll rendelkezésükre. Csak a sajtó­előfizetők száma alacsonyabb a járási átlagnál. Jó lenne, ha ezen a téren is megemberelné magát a szímői lakos­ság. Hiszen jut már rávaló: a lakosság bankbetétjén hét millió korona található. Ne legyenek hát ilyen téren sem szűkmarkúak! Portalanffott, köves utak, járdák építésével örökre felszámolták a sártengert. Az ivóvízhálózat kiépítése tovább folyik. Üj község-rész épült, legújabban emeteles lakóházak emelkédnek a magasba. Az év végéig az autótulajdonosok száma eléri majd a nyolcvanat. A határ vizenyős területének lecsapolása megtörtént, így most már megalapozott a jó termés. Ha szárazság uralkodna, ott az öntözőrendszer, s elűzhető az aszály­kár. Az eddig hasznavehetetlen területeken szőlő, gyü­mölcs terem. S még valami: a szövetkezeti tagok átlagkeresete ha­vonta meghaladja a kétezer koronát. Igen! Ezek a felbecsülhetetlen értékek, számadatok is felidézik a negyed évszázaddal ezelőtti nyomort, a rongyos ruhájú embert, a sárviskók penész-szagát, a tüdőbetegek százainak élet-haláltusáját, de ugyanakkor ízelítőt adnak a jelenből és a jövőből Is, amely olyan lesz, amilyenné formáljuk, ötven éves pártunk szívós harca, jólétre törekvése nyomán derűlátóan nézünk a jövőbe. Bátran elmondhatjuk: A felszabadulás után Szímőn is új élet kezdődött! Búkor József, Szímő (Zemné)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents