Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-01 / 17. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1971. május 1. 4 AZ ÖNTÖZÉSES gabonatermesztés TAPASZTALATAI Az öntözéses gazdálkodás a mezőgazdasági termelés intenzitásának és a munka termelékenységének fokozását elősegítő tényezők közé tartozik. Az öntözéses gazdálkodás ökonómiai hatásossságát azonban nagyban befolyásolja az, hogy milyen növényeket termesztünk és milyen mértékben használjuk ki az ezen gazdálkodási forma nyújtotta lehetőségeket és előnyöket. Az öntözéses növénytermesztés ökonómiai mutatóinak kiértékelése alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az öntözéses gazdálkodás során az öntözött területek 28—32 százalékán lehet gabonaféléket — kukorica nélkül — termeszteni. Igaz, hogy a gabonaféleségek nem tartoznak azok közé a növények közé, melyek az öntözéses gazdálkodás mellett a legnagyobb efektivitást tanúsítják, de ez még nem jelenti azt, hogy az öntözés ezen kultúrnövényeknél nem kifizetődő. Ezt igazolják a szárazabb években elért termelési eredmények is. Például 1967-ben, amikor szintén kevés volt a csapadék, az öntözéses gazdálkodás révén elismerésre méltó eredmények születtek a gabonatermesztés szakaszán is. A galántai járásban a tesedikovői szövetkezet Mironovszkája őszi búzája például csak 43 mázsa szemtermést adott egy hektárról, viszont az öntözött területek (90 mm) egy hektárjáról átlagosan 71,8 mázsa termést takarítottak be. A diakovicei szövetkezetben (znojmói járás) csupán egyszer öntöztek (30 mm) és a Diamant árpa 54 mázsa hektárhozamot adott, ami mintegy 14 mázsával több volt, mint az öntözetlen területek átlagtermése. A Szomotori Magtermesztő Állami Gazdaságban (trebišovi járás) 1969-ben az öntözés során 20 mm csapadékot juttattak a búzaföldekre, s így a Bezosztájánál 46,5 mázsa átlagtermést értek el, ami körülbelül 18—19 mázsával volt több, mint az öntözetlen területeken elért hektárhozam. besorolására. Az öntözéses gazdálkodás útján történő gabonaterrúesztés effektiv mivoltának alapfeltétele az, hogy megfelelő keverékeket is termesszünk, és célszerűen soroljuk be azokat a vetésforgóba. Ez azért szükséges, mert rendelkezünk azon faktorral, mely ebben az időszakban sokat jelent, s ez a víz. Éppen e természetes csapadék hiánya teszi lehetetlenné a másodveteményű takarmánynövények termesztését azokon a területeken, ahol nincs kiépítve az öntözőhálózat. Másodveteményeknek legmegfelelőbbek azok a növények, melyeknek rövid a vegetációs idejük, s ezzel szemben nagy Zöld tömeg kitermelésére képesek. A kísérleti eredmények azt mutatják, hogy erre a célra a nagymagvű növények a legmegfelelőbbek, mivel ezeknek gyors a kezdeti fejlődésük és gyarapodásuk. Ilyenek például a zöld kukorica, a cselamádénak termesztett napraforgó (monokultúraként vagy keverék formájában), valamint ezen növények hüvelyesekkel együtt vetett keverékei: napraforgó + borsó, vagy kukorica + szója. A köztes növények termesztésének lehetősége mellett szól az a tény is, hogy az töntözéses gazdálkodást folytató körzeteinkben a főnövényként termesztett gabonafélék betakarítása után — jó munkaszervezés esetén — még elegendő idő áll rendelkezésünkre, hogy a köztesként termesztett takarmánynövények számára biztosítani tudjuk a szükséges vegetációs időszakot. Ing. KISTY FRANTIŠEK A növénytermesztés eredmé” nyesebbé tételében és a termelés gazdaságosságának fokozásában nagy segítséget nyújtanak mezőgazdasági üzemeinknek a különböző műtrágyaféleségek is. Ez teljes mértékben érthető, hiszen a sok éves termelési és kísérleti tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy a műtrágyák ésszerű kihasználása lehetővé teszi a talaj termőképességének növelését, a jobb, gazdagabb terméshozamok elérését. A tapasztalatokból kiindulva szinte minden járásban kidolgozták a tápanyagpótlás többéves tervét, amely aztán alapul szolgált az egyes mezőgazdasági üzemeknek ahhoz, hogy az évek folyamán tervszerűen és a célnak megfelelően végezzék a tápanyagok adagolását. Az ésszerűen gazdálkodó üzemek éltek a lehetőségekkel, s ezekben a gazdaságokban természetesen a növénytermesztés fejlődése, a termelés színvonalának emelkedése is intenzívebb volt, mint azokban a mezőgazdasági üzemekben, ahol ezt a kérdést elhanyagolták, háttérbe szorították. A marcelovái szövetkezetről már sokat olvastunk és hallottunk, tudjuk, hogy ez a gazdaság már évek óta a komárnoi járás legnagyobb és legeredményesebb szövetkezetei közé tartozik, s ami manapság elég ritkaságszámba megy, munkaerőhiánnyal sem küzdenek. A dolgozók átlagos életkora 40 év, s amennyiben az emberek jellemét, a szövetkezeti munkához való viszonyát akarjuk meghatározni, elég annyit mondani, hogy valamennyien szorgalmas, munkaszerető emberek, akik örömmel és következetesen végzik el a rájuk háruló munkafeladatokat, hiszen tudják, hogy miért dolgoznak. Vizsgáljuk meg azonban közelebbről, hogy mit is tett a szövetkezet az utóbbi évek során annak érdekében, hogy fellendítse a termelés színvonalát és gazdaságosabbá tegye a rendelkezésükre álló földalap kihasználását? Az összehasonlítás szempontjából szükséges megemlíteni, hogy 1968-ban például egy hektár mezőgazdasági földre hozzávetőlegesen 160 kg tiszta tápanyagot adagoltak. Emellett természetesen nem feledkeztek meg a szerves trágyákról sem. Az összterületen 9730 tonnát szórtak el ezekből a trágyákból. Az ilymértékű tápanyagpótlás révén a gabonaféléknél például 25,8 mázsa átlagos hektárhozamot sikerült elérniük. A múlt évben már 205 kg tiszta tápanyagot juttattak egy hektár mezőgazdasági földre, s amellett még 12 030 tonna szervestrágya is felhasználásra került. Ebben az évben a gabonaféleségek átlagos hektárhozama 26,60 q-ra növekedett. De nézzük meg, hogyan alakult a dolgok pénzügyi helyzete? A kimutatások szerint 1968-ban az egy hektár mezőgazdasági földre eső növénytermesztési nyerster—1 : hoz- f hogy ezek alkalmazása csak zájárul a termelés gazdaságossá gának növeléséhez. Annak eile nére, hogy a jól gazdálkodó szövetkezet elegendő munkaerővel rendelkezik, nem hanyagolják el a gépesítés és a vegyszeres növényápolás kérdését sem. Igaz, hogy ez a 2404 hektár mezőgazdasági földterülettel — ebből 2101 hektár a szántóterület — rendelkező szövetkezet az egy hektárra adagolt tiszta tápanyag CÉLJUK a termelés gazdaságosságának fokozása melési érték 15 335 korona volt, 1969-ben viszont már 16 408 koronára, 1970-ben pedig 18 638 koronára növekedett. Maga a tápanyagpótlás és annak ésszerű fokozása azonban nem járt volna ilyen sikerrel. Szükséges volt a termelésben bizonyos strukturális változásokat is eszközölni. A szövetkezet homokos talajú parcelláin például az évek hosszú során keresztül csak rozsot termeltek, természetesen gyenge eredményekkel. Ezeken a területeken 108 hektár gyümölcsöst létesítettek, s így sokkal jobban és gazdaságosabban kihasználják ezeket a parcellákat. A kertészeti részlegeken is áttértek a nagyobb jövedelmet biztosító kultúrák termesztésére. A szövetkezet vezetői és dolgozói nem idegenkednek az új fajták használatától és az új termelési technológiai módszerektől sem, hiszen tapasztalatból tudják, mennyiségét tekintve még nem érte el a járási színvonalat, de az eredmények alapján az élvonalba tartozik. Sándor Gábor mérnöküzemgazdász azt is elárulta, hogy a múlt évben például 1 millió 207 ezer korona értékű műtrágyamennyiséget használtak fel, s csak az átlagosnál lényegesen kedvezőtlenebb időjárásnak köszönhető, hogy az eredmények alakulása mégsem érte el a várt színvonalat. Ebben az évben 1 millió 419 ezer koronát fordít a szövetkezet műtrágyafélék vásárlására, s az elkövetkező években ezt a mennyiséget is növelni szeretnék, hogy ezen a téren is felküzdhessék magukat a járási színvonalra. Amint az elmondottakból is kitűnik, a marcellházai szövetkezet egyre határozottabb lépéseket tesz a termelés gazdaságosabbá, eredményesebbé és színvonalasabbá tételéhez vezető úton. KÄDEK GÄBOR Az élelmiszeripar gyártmányait ellenőrző Állami Minőségellenőrző Felügyelőség a múlt évben a laboratóriumi és az operatív jellegű ellenőrzések egész sorát végezte. Az árut a termeléstől a fogyasztóig szemmel tartotta. A jobb minőségre való törekvést szolgálta az is, hogy az ellenőrzést esetenként összekapcsolta az alsóbb és a felsőbb — erre hivatott szervek — együttműködésével, s hatékonyan figyelte az egyes élelmiszeripari vállalatok belüzemi ellenőrző tevékenységét, mert hiszen aki irányít, annak joga van az ellenőrzésre, ami egyben kötelessége is. Tapasztalatok a húsipari Aki irántit, Mindezek ellenére továbbra is fennáll e kérdés, hogy érdemes-e a gabonaféleségeknél olyan mértékben foglalkozni az öntözéssel, mint más növényeknél. Az őszi gabonaféleségek kezdeti fejlődéséhez és növekedéséhez (csírázás, egyenletes kelés, bokrosodás és a tél beállta előtti jő begyökerezés) feltétlenül szükséges, hogy a vetés idején a talaj kellő nedvességgel rendelkezzen. A száraz őszi hónapokban ezt csak a vetés előtti öntözéssel tudjuk biztosítani, s ez a beavatkozás természetesen kedvező hatással lesz a hozamok alakulására. Ukrajna déli részén, ahol már gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek ezen a téren, megállapították, hogy a vetés előtti öntözéssel (80—120 mm) 46,3 mázsára növelhető a búza hozama, ami már jelentős eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy az öntözetlen területeken átlagosan 25 mázsa búzát termelnek. A vegetáció további szakaszaiban végzett öntözés is hozzájárul az eredmények javításához. A jelenleg termesztett fajtáknál 70 mázsa átlagtermést is el lehet érni az öntözött területeken, csupán szakszerűen és az időjárásnak, valamint a növények igényeinek megfelelően kell meghatározni az öntözés idejét és a szükséges öntözővíz mennyiségét. A búza szárazság által előidézett hozamcsökkenését több szempontból is megfigyelték. A megfigyelések arra engednek következtetni, hogy a vízihiány nagy hatással van a protoplazma tulajdonságainak módosulására, és ezzel összefüggésben az anyagok átalakulására is. Ennek megfelelően alakul a kultúrák szárazságtűrő képessége is, amit a búza leveleiben található fokozott mennyiségű organikus foszfor és nitrogén segít elő. A feltüntetett problémákon kívül, melyek főleg a gabonafélék öntözés általi hozamnövekedésének lehetőségét érintik, szükséges figyelembe vennünk azt a tényt is, hogy milyen lehetőség nyílik a másodveteményű takarmánynövények gabonák utáni Az Állami Minőségellenőrző Felügyelőség gondot fordított többek közt a húsiparból kikerült termékek ellenőrzésére azért, hogy az egyes üzemek, valamint a szakágazati igazgatóságok ellenőrzőszerveivel együtt elérje a gyártmányok minőségének javulását. Örömmel mondhatom, hogy az előbbi évekhez viszonyítva a hústermékek minősége lényegesen javult. Megállapítottuk, hogy az eredmények mellett a húsipar szakágazati igazgatóságához tartozó üzemek objektív jellegű fogyatékosságokon kívül — mint például a feldolgozó kapacitás és a raktározótér hiánya, valamint a korszerűsítés lassú „betörése“ — egyéb hibákat is észleltünk. Most természetesen elsősorban a gyorsan eltávolítható fogyatékosságokkal foglalkozom, mert azok a dolgozók pozitív vagy negatív hozzáállásától függnek. Arról van ugyanis szó, hogy a mezőgazdaság által termelt anyagok feldolgozás után jó minőségben kerüljenek a fogyasztóhoz, s ez nemegyszer a gyártó és kezelő dolgozók lelkiismeretességén múlik. Gondolom, mindenki egyetért velem, amikor azt mondom, hogy a jő minőségű húsáru piacra szállítása nem kizárólagosan a kereskedelem ügye. Ugyanis a hústermékek minősége az egyes termelő üzemeken, és a raktározáson túl csak részben függ a kereskedelem dolgozóitól. Természetesen az ellenőrzések alkalmával ezt mindenképpen szem előtt tartjuk. A húsáru romlandóságánál fogva az ellenőrzésnek is rugalmasnak kell lennie. Az Állami Minőségellenőrző Felügyelőség ebben a kérdésben a hasonló küldetésű szervek egész sorával (a köz- és az állategészségügyi, az Állami Kereskedelmi Felügyelőséggel, a járási és a helyi ellenőrző szervekkel) együttműködik. A gyorsan romló áru ellenőrzésére hivatott különféle szervek rugalmas beavatkozásai számos esetben lényeges javulást eredményeztek. Emellett természetesen szükség van a fogyasztók közreműködésére is, akik időnként jelzik a minőség romlásában észlelt tapasztalataikat. Az ellenőrzőszervek a beérkezett bejelentések és panaszok elemzése után tevékenységüket elsősorban azokra a szakaszokra irányítják, ahonnan a legtöbb hiányosságról érkezett bejelentés. Célszerű, hogy a hústermékek kifogásolt minőségéről a panaszokat első fokon a kereskedelemhez nyújtsák be, mivel annak vitathatatlan kötelessége, hogy csak kiváló minőségű árut vegyen át a húsipartól. Vidéken a hiányosságokat a nemzeti bizottságokon, esetleg a járási ellenőrző szervnél, komolyabb esetekben a szakágazati igazgatóságnál, az Állami Kereskedelmi Felügyelőségnél, s végső fokon az Állami Minőségellenőrző Felügyelőségnél kell bejelenteni. A múlt esztendő második felében a húsipar szakágazati igazgatóságának ellenőrzőszerve több mint 1208 húsmintát vizsgált meg, melyeknek 18,3 százaléka nem felelt meg az állami szabvány által támasztott követelményeknek. Emellett az Állami Minőségellenőrző Felügyelőség az esetenkénti — rajtaütésszerű — mintavétellel azokban az üzemekben, amelyekben a bejelentések alapján feltételezhetők voltak a hiányosságok, 345 mintából 38,8 százaléknyi nem felelt meg az Állami Szabvány követelményeinek. Nyíltan meg kell mondanom, hogy az Állami Szabvány nagymérvű megsértését a szövetkezetek és az állami gazdaságok, tehát a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó húsfeldolgozó és értékesítő hálózatban észleltük. Felügyelőségünk a kereskedelmi hálózatban a 163 húsminta 56,5 százalékát nem találta megfelelőnek. A húsiparban főleg a feldolgozásnál jelentkeznek hiányosságok. Mégpedig azért, mert nem tartják be a technológiai eljárásokat, megsértik a köz- és állategészségügyi előírásokat a hús feldolgozásánál vagy a földarabolásnál stb. Például a virsli-termékek alapos vizsgálata alkalmával a raktárakon és a szállításnál található minden változatot elemeztünk. A leggyengébb minőséget a kelet-szlovákiai húsipar körzetében észleltük. Ügyszőlván minden ellenőrzött húsfeldolgozó üzemnél találtunk hiányosságokat. Az egyik helyen az illat, a másikon az íz nem felelt meg a minőségi követelményeknek. Nem vitás, az árut nem friss alapanyagból készítették. A középszlovákiai kerületben vett 16 mintából kilenc nem fedte az Állami Szabvány által támasztott igényeket. Tény, hogy a három kerületben végzett ellenőrzésből arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy a diétás változattal jelölt virsli volt a leggyengébb minőségű. Az olvasztott zsír ellenőrzésénél megállapítottuk, hogy az I. minőségi osztályban piacra adott áru készítésénél alkalmatlan alapanyagokat használtak, s előzetes laboratóriumi vizsgálat és minősítés nélkül adták forgalomba. A tényállás megállapítása után felügyelőségünk a zsírt három csoportba osztályozta, melyből 48 416 kg-ot a legalacsonyabb minősítéssel jelöltek meg, különféle minőségi hiányosság következtében. Kiderült továbbá, hogy a hústermékek szállításánál és kirakodásánál sem megfelelő az ellenőrzés. A kereskedelmet ellátó szállító dolgozók nem veszik fel az üzletvezetők reklamációit, ezért a húsáru sokszor a minőségi normák figyelembevétele nélkül kerül forgalomba. Más oldalon az is nyilvánvalóvá vált, hogy az üzletvezetők közül többen nem ismerik a minőséggel összefüggő rendelkezéseket. Ahelyett, hogy a raktárakba viszszaküldenék a kifogásolt minőségű árut, ellenvetés nélkül átveszik. Természetesen ezzel a feldolgozó hibájából a minőségben előforduló hiányosságért a fogyasztók a kereskedelmet marasztalják el, s nem ok nélkül. Mi erről értesítettük az egyes húsfeldolgozó üzemeket és vállalatokat, melyek utasították illetékes dolgozóikat a hiányosságok sürgős felszámolására. Az előírások ismeretével és betartásával összefüggésben
