Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-01 / 17. szám
1971. május 1. Ara 1,— Kčs XXIL. évfolyam, 17. szám. Szabad EUEN MÁJUS ELSEJE, a világ forradalmi ereinek seregszemléié! JÖVŐNK ZÁLOGA Május elsejét köszöntjük újból, az év legszebb napját, amikor új életre kel és dolgozni kezd az egész természet, s friss erővel lát munkához a természet legfejlettebb szülöttje is, az ember. Gazdag tartalma és nagy varázsa van e napnak. A munka ünnepe mindannyiunk ünnepe, mert a munka mindenkié, életünk alapja és forrása. Az év legszebb hónapjának legszebb napja nem is kaphatott volna méltóbb kitüntetést, mint azt, hogy a történelem kiszámíthatatlan játéka folytán, a chicagói munkások tragédiája következtében ez a nap vált a munka szeretetének és megbecsülésének, a szebb és igazságosabb jövőért folytatott harcnak, a munkásszolidaritásnak, a dolgozók nemzetközi összefogásának dicsőséges és örökké fénylő szimbólumává. Piros zászlók alatt, sarlók és kalapácsok jegyében, erős akarással és elhatározással vonultak fel és vonulnak ma is a dolgozók milliói szerte a világon május elsején, mert azt akarják, hogy igazság legyen a földön, hogy a munka, amely emberré tette az embert, foglalja el végre az őt megillető helyet. Legyen végre becsület és dicsőség dolga, s a munka eredményében osztozzon mindenki igazságos mértékben, ahogy azt kiérdemelte. Ezért vált május elseje a világ valamennyi dolgozójának szeretett ünnepévé, s bár május elseje csak egyszer van egy évben, ez a nap mégis úgy odanőtt az emberek szívéhez, mint a szerszám a munkaszerető emberek kezéhez. De május elseje nemcsak a munka ünnepe. A forradalomé is, a haladásé, a rosszat jóvá változtató igyekezeté, a megújulásé, legyen az akár a természet, akár a társadalom megújulása. Mert az életnek van egy nagyon szigorú törvénye, éspedig az, hogy az életben nincs megállás, a fejlődés megy előre a maga útján, aki lépést tart vele és harcol is érte azt felkarolja, aki elébe áll, azt könyörtelenül félretaszítja. Aki ezt megérti és vállalja, annak élete és munkája értelmet kap még akkor is, ha életét áldozza a haladásért. Mert sokan áldozták életüket a boldog május elsejékért, az igaz ügyért, és most rajtunk múlik, hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló. A sarló és a kalapács jegyében álltak csatasorba, csupasz öklöket emeltek acélszuronyok ellen, sokan a porba hulltak közülük és mégis győztek, mert mellettük volt az igazság, övék volt a jövő. Sarló és kalapács. Mennyire kifejező szimbóluma a munkásság és a parasztság két testvéri osztályának, egymásrautaltságának és megbonthatatlan szövetségének. A kalapács súlya alatt a formátlan vas ekévé kovácsolódott, a sarló suhintására marokba hullott a búza. így volt ez hajdanában. A fejlődés törvényeinek engedelmeskedve a munkások azonban egyre újabb és újabb gépeket állítottak elő. melyek segítségével úrrá lettünk a természet titkai felett, gátakat emeltünk a folyók medrében, hogy fényt vigyünk a sötét szobákba és az emberek leikébe, mozgósítottunk élőt és élettelent, hogy az ember élete szebbé, tartalmasabbá, gazdagabbá váljék. A fejlődés új helyzetet teremtett iparban és mezőgazdaságban egyaránt. A gépek — a munka termékei — számos ágazatban átvették az ember szerepét, helyettesítik vagy könnyítik a munkáját, eredményesebbé teszik igyekezetét. Az előrehaladás kérlelhetetlenül újabb és újabb feladatokat, új feltételeket és új viszonyokat állít elénk, melyek egyre nagyobb felkészülést, egyre több tudást és hozzáértést kívánnak mindnyájunktól. Sarlók helyett kombájnokkal vágjuk a rendet, mesterséges csapadékot és éltető tápanyagokat szórunk a mezőkre, automatikus berendezések viszik a takarmányt az állatok elé, a tudományt is igába fogtuk, vegyi anyagokkal irtjuk a gyomokat, nagyhozamú fajtákat állítunk elő s a munka termelékenységét soha nem látott színvonalra emeljük az okosan kigondolt gépek segítségével. A mezőgazdasági dolgozók munkájában és erőfeszítésében nem lényegtelen azonban az sem, hogy a munkafolyamat konkrét eredménye oly közel maradt és marad még sokáig a termelőhöz, ami egyetlen más termelési ágazatban sem tapasztalható. Mert bármennyire is gépesítjük és automatizáljuk a mezőgazdasági munkát, a Vetés mindig a szemünk előtt fog sarjadni, bokrosodni és kalászba szökni, szemünk előtt növekedik a borjú, gyarapodik a hízó, a kifejt tej mennyiségét naponta mérhetjük, számolhatjuk a tojást, latolgathatjuk, mérlegelhetjük a termelés megannyi eredményét. Nem közömbös számunkra ez a körülmény, mert az eredmények közvetlen mérlegelése a munka szeretetére és megbecsülésére nevel minket, elsősorban a mezőgazdasági termelés szeretetére. Ma, amikor oly sokoldalúvá, oly bonyolulttá válik a termelés a mezőgazdaság szakaszán is, amikor a különböző típusú gépekkel való veszödés, az esetleges anyaghiány vagy más kiesés kedvünket szeghetné, ha nem kedvező az időjárás, ha kárt szenved a növényzet s ha betegek az állatok, végül mégiscsak a munkánkban találunk örömet és vigasztalást, hogy a legnagyobb nehézségek ellenére is elértük célunkat, s ha valami egy évben mégsem sikerülne, új lehetőségeket nyújt majd a következő év a siker elérésére. Mezőgazdasági termelésünkre nagy jövő vár. Mindaz, amit eddig elértünk és kiépítettünk még nem maga az építmény, az csak alapot képez, jó alapot, amelyre most kezdjük építeni a tudományos technikai forradalom jól szervezett, szilárd építményét. Az új feltételek új igények és új lehetőségek elé állítják a mezőgazdasági termelőt. Egyre nagyobb lesz az ember jelentősége a termelésben, a termelés legfontosabb tényezőjévé válik, aki a termelést szolgáló eszközöket saját belátása és akarata szerint működteti. De amilyen mértékben növekedik az emberi munka termelékenysége a gépesítés következtében, olyan mértékben növekedik az egyén felelőssége is a termelési folyamatban. Nem lesz könnyű ez a munka. Friss erőt, tettrekósz, bátor embereket igényel. A mezőgazdasági termelés fáradhatatlan dolgozói eddig is helytálltak minden alkalommal, mert szerették és becsülték a munkát. Ez a munkaszeretet a záloga és biztosítéka annak, Iiokv becsülettel helytállunk az előttünk álló feladatok teljesítésében is MAKRAI MIKLÓS Aki sose vért, azé is iettél, Aki sose vári, azé is lettél Annak is hoztál színt és illatot. De tiszta szívvel csak az szerethet Akit a porba temetve leltél, Akit száz csatán végigvezettél, S azt hittük róla, hogy már rég halott Aki vérével pirosra festett, Fénnyel locsoltad, karodba vetted, $ aki zászlódat magasra tartva Egy új életre felélesztetted. Menetel hőshöz illőn, alatta. Ó, én is érzem, ha te nem jönnél Fénnyel illattal, szépséggel telve, Az élet számomra minden télnél Zordabb, sivárabb, hidegebb lenne jj ís dideregve, jajdulva, nyögve ........ Esnék a kihűlt, fekete rögre. Csontos Vilmos:
