Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-04-03 / 13. szám

Nyugodtan mondhatjuk, hogy napjainkban egyik legnagyobb problémánk a méhek táplálása. A mezőgazdaság fejlődése nagy kihatással van a méhek életé­re s maga után vonja a méhé­szet fejlődését is. Mindkettő­nek együtt kell haladnia a fej­lődéssel, mert egymástól a ket­tőt elválasztani nem Is lehet. Az ember beavatkozása által napról-napra szűkülnek a mé­hek természetes legelői a kul­túrnövények javára, s ezáltal megváltozik az egyensúly a méhek táplálkozásában is. Mi­vel az ember számára mindket­tő fontos, az egyensúlyválto­­zást a méhek életébe való be­avatkozásával iparkodik kár­pótolni. A méhek alaptápláléka a méz és a virágpor. Mind­kettő egyformán fontos életük fenntartásához. Táplálkozásuk egyensúlyának a megbomlását a természetes legelők szűkülé­sével a tavaszi és nyárvégi vi­rágporhiányban látom. Egy nagy család évi virágporszük­séglete 25—40 kg. A virágpor szerepe: 1. a kifejlett méheket táp­lálja, 2. a dajkaméhek garatmiri­­gyét megduzzasztja, működésre képessé teszi, vagyis az álcák eleségének mennyiségét és mi­nőségét biztosítja. Ahogy a mé­zet tudjuk pótolni cukorral, a virágpor is helyettesíthető egyéb anyagokkal. Amíg az előbbi nagyon elterjedt, annál kevésbé az utóbbi. A virágpor pótlására az utób­bi évtizedben az ember több­féle fehérje tartalmú anyagot megpróbált kisebb-nagyobb si­kerrel. Ezt a problémát a tu­dományos dolgozók is előtérbe helyezték és a szakirodalom is sokat foglalkozott vele. Annak ellenére, hogy a kísérleti állo­mások dolgozói ajánlották az egyes anyagok igénybe vételét, használatuk a gyakorlatban el­lentmondásokba ütközött. Igaz, hogy minden akció reakciót vált ki, és az újat az időseb­bek nehezen fogadják el. írá­somban a legújabb kísérleti eredmények alapján, továbbá a hazai és külföldi irodalom ta­nulmányozása révén ismerte­tem a természetes virágport helyettesítő anyagok értékét. Ha már egyszer a tudományos kísérletek adatai kezünkben vannak, ezt az álcák fejlődésé­nek szempontjából nem hagy­hatjuk figyelmen kívül. séges építő anyagokat a virág­porból, illetve az ezt pótló anyagokból nyeri. A méz mint tápanyag a méheknek csak az életük fenntartásához és testük energiagyártásához szükséges. Nézzük csak az álca táplál­kozásának sorrendjét. Az anya a petét a sejt aljára helyezi. A pete — akárcsak a tojás — tartalmazza az álca kifejlődé­séhez szükséges anyagokat. A petében megfelelő hőmérséklet mellett, három napon keresz­tül fejlődik ki az álca, tehát a szív, az emésztőszerv, a légző­szerv és az idegrendszer. Ezek a szervek az álca létrejötte hogy 407 egészséges méh kö­zül csak 62 %-ának van kifej­lődve kellőképpen a garatmi­rigye, 32 %-ának közepesen, és a 6 %-nak rosszul. A nosémá­­ban szenvedő méheknél ez még rosszabb. A megvizsgált 407 méh közül csak 22 %-nak volt jól kifejlődve a garatmirigye, 32 %-nak közepesen és 41 %­­na к nagyon rosszul. A rosszul táplált álca szer­vezete nehezebben tud véde­kezni a fertőző betegségekkel szemben. A gyakorlatból is tud­juk, hogy száraz vlrágporhiá­­nyos nyár után terjed a nosé­­ma. A tápanyagok hatása az álcák fejlődésére A gyakorlatban tapasztaljuk, hogy a méhcsaládok nem fej­lődnek egyformán, sőt egyenlő erejű családok is különböző teljesítményt nyújtanak. Ennek több oka van. A tudományos vizsgálatok szerint az egyik legnagyobb ok az álcák táplá­lásában rejlik. A siker alapja, hogy miiyen mértékben sikerül a családoknak fejlett, egészsé­ges és ellenálló utódokiat ne­velni, amelyek a kívánt felada­tokat minden esetben teljesí­teni tudják. Ez pedig a gyűjtés, építés és álcanevelés. Minden élő szervezet fejlődésénél az a legfontosabb, hogy növekedése idején testének építéséhez kel­lő mennyiségű építő anyagok­hoz (fehérjék, ásványi sók) jusson. A méh a testéhez szük­után azonnal működnek. Az ál­ca táplálását a méhek végzik, és ettől az etetéstől függ, hogy életképes, hivatásának eleget tevő utód válik-e majd belőle. Igaz, hogy az álca fejlődését a hőmérséklet befolyásolja, de fejlődésének alapja a táplálko­zás, a táplálék összetétele. Az álca tápláléka az ismert táp­anyagokból áll: fehérjék, szén­hidrátok, vitaminok, ásványi anyagok, kisebb részben zsírok és glicidek. Megfelelően az ál­cát csak a fiatal méhek táplál­hatják, mert ezek garatmirigye van legjobban kifejlődve, az álcák táplálásához. A garatmi­rigy működését pedig csak a virágpor fogyasztása teszi le­hetővé. A kísérletek bizonyítják, A virágpor és a méhek éle­tének ideje között szoros kap­csolat van. Rövid életűek azok a fiatal méhek, amelyeknek fejlődésük virágporhiányos év­szakban történt. A telelő mé­hek hosszú életűek, mert a tél beállta előtt sok virágport fo­gyasztottak, testük fehérjetar­talmának növelése végett. A különféle virágok pora sem egyenértékű, ugyanúgy mint a virágport pótló anyago­ké. Az erdei fenyő virágpora nem duzzasztja meg a dajka­méhek mirigyét, pedig a mé­hek bőségesen hordják. A ko­rai virágporok között igen táp­láló az égerfáé. Nagy zsírtar­talmú a repce és a gyermek­láncfű virágpora. Az ásványi anyag tartalom is változatos. Egy kiló szójaHszt annyit nyújt ezekből az anyagokból a mé­heknek, amennyit egy kiló mo­gyoró virágpor. A jó virágporpótlók több fe­hérjét tartalmaznak, mint a vi­rágporok. íme a kísérletek ösz­­szehasonlítása: Virágpor 20—25 % fehérjét Szárított tej 35—36 % fehérjét Szójaliszt 42—48 % fehérjét Élesztő 50 % fehérjét Igaz, hogy a fehérjék emészt­hetőségük szempontjából kü­lönböznek, de a kísérletek be­bizonyították, hogy az értéke­sebb virágporpótlók egyenérté­kűek a közepes minőségű ter­mészetes virágporral. Zárjunk ki minden kétséget, hogy a megfelelő virágporpótlón ne­velt méhek rövidebb életűek, vagy fejlődésük folyamán táp­­anyaghiányban szenvednének. A méhek a virágport a hor­dásban kedvező évszakban, ta­vasszal és nyáron készletként felhalmozzák a kaptárban. Ezek szerint a pótló anyagokat so­sem fogyasztják tisztán, ha­nem a természetes virágporral együtt. A virágporpótló anya­gok a virágporkészlet egyen­súlyban történő tartását is elő­segítik. A virágpor pótlására kora tavasszal és száraz nyár vége felé van szükség, ha nin­csenek kellő hordási lehetősé­gek. A pótló anyagok helytelen használatával több kárt okoz­hatunk, mint hasznot. Ezért a kezdő méhészek csak tapasz­taltabb méhészektől fogadja­nak el errevonatkozó tanácsot, jómagam tíz éven keresztül rendszeresen dolgozom ezek­kel a virágport pótló anyagok­kal s egyes fajtáival meglepő eredményeket értem el. Az el­múlt két évben a nyers pék­élesztő használatát szorgalmaz­tam. Ez a legtöbb méhész előtt ismeretlen, talán Ijesztő is a méz erjedése végett. Én az eredménnyel elégedett vagyok, sőt a legbeváltabb pótlóanya­gok közé sorolom. Elkészítése pontos bevezetésénél először óvatosságból kísérleti összeha­sonlítást végeztem, hogy az eredményről meggyőződjem. Az élesztő használatával ta­valy a „Včelár“ Júniusi száma is foglalkozott, ahol szintén nagyon ajánlották. Igaz, olyan hangokat is hallottam, hogy egy méhész a kellő ismeretek nélkül használta a nyers pék­élesztőt, figyelmen kívül hagy­va az eleség elkészítésének technológiáját s ez a méhek megbetegedéséhez, sőt pusztu­lásához vezetett. Ezt a példát nem ijesztésnek szántam, de nagyon fontos az óvatosság. Válasszuk meg a tanácsadókat, mert az ilyen balszerencsés ta­nács bizalmatlanságot kelt a kezdő méhészek körében. A virágporpótló anyagok ete­tésével egy későbbi cikkben foglalkozom. Végezetül: az álcák etetésé­nél a tápanyag értéke és ösz­­szetétele határozza meg az utódok egészségi állapotát, fej­lettségét, ellenálló képességét, hosszabb életét, a garat és viasztermő mirigy fejlettségét. Q ANTAL ZOLTÁN 7. SZÁM KERTESZET-MÉHÉSZÉT A Szabad Földműves szakmellékleté ,.: • Az. utóbbi években a ker­­** tészkedők száma napról napra növekszik. Nemcsak a telkek kiosztásával jönnek lét­re újabb és újabb kertek, de a városok lakói is hozzájutnak kisebb-nagyobb kerti földhöz. Természetes, hogy a birtokunk­ban levő területet azután igyekszünk „maximálisan“ ki­használni, a család évi zöld­­ségszűkségletét kitermelni. Iparkodásunknak a legtöbb esetben meg is van a látszata. Ám a kert berendezése, illet­ve az egyes növények elhelye­zése sok kertészkedőnek gon­dot okoz. A zöldségtermesztés területén kevésbé jártas egyé­nek mellé is foghatnak az egyes növények helyének meg­állapításánál. Hiszen köztudott, hogy amíg az egyik növény a frissen trágyázott talajban te-A vetésforgót a növények azonos biológiai tulajdonságai, táplálóanyag iránti igényei, te­nyészidejűk stb. figyelembevé­telével állapítjuk meg. Mi a fontosabb zöldségnövé­nyeket trágya-, illetve tápláló­anyag-igényük szerinti csopor­tosításban állítottuk be az alábbi háromszakaszos vetés­forgóba: Zöldségkertünket osszuk fel három részre: I.—II.—III. sza­kaszra, de hagyjunk területe­ket az évelő zöldségféléknek (pl. torma) is. Az első sza­kaszt trágyázzuk meg pl. 1971- ben, a másodikat 1972-ben, a harmadikat 1973-ben. A trá­gyázást igénylő növények így minden évben másik szakaszba kerülnek, míg a 4. évben (1974) visszakerülnek az 1971-es ki­indulási területre. , I. szakasz a friss trágyázást igénylő növények szakasza: — káposztafélék, — csucsorfélék (paprika, para­dicsom), — kabakosok (uborka, tök, dinnye) és — egyéb trágyaigényes zöld­ségek. II. szakasz az előző évben trágyázott talajt kedvelő növények szakasza: — gyökérfélék (sárgarépa, pet­rezselyem, cékla stb.), — hagymafélék (vöröshagyma, fokhagyma, póréhagyma), VETÉSFORGÓ A KISKERTBEN rém jól, a másik a trágyázás utáni második, sőt harmadik évben ad nagy termést. Taná­csos tehát, hogy a jelenlegi ismereteinknek megfelelően a növények életszükségletének figyelembevételével jelöljük ki az ágyásokat a zöldségesben. Ezt a munkát megkönnyíti, ha bizonyos vetésforgó szerint termelünk. A zöldségféléket trágyaigé­nyük alapján csoportokba oszt­hatjuk. Ha eszerint termeljük őket, évről évre olyan helyre kerülnek, amely trágyaigényük szerint számukra a legmegfele­lőbb. Természetes, hogy csak az egyéves növények termelhetők előre megtervezett vetésforgó­ban. Az évelő zöldségféléket vetésforgón kívüli területen termeljük, mert ezek 8—10 évig egy helyen is jól terem nek. A jő kertészek arra töreked­nek, hogy egyazon területen minél többször termeljenek egy év alatt. Minél jobb szak­ember valaki, annál nagyobb lehet a zöldségesében a terü­letkihasználás foka. HÁROMSZAKASZOS VETÉSFORGÓ A hármas vetésforgó három­­szakaszos, tehát hároméves. A 3 szakasz természetesen 3 táb­lán, de 6—9 táblán, ágyásban is elhelyezhető. 1971. ÁPRILIS 3. • Fokhagymagondok • A gyógy- és illóolaj­­növények termeszté­séről Becsületes munka — kiváló eredmény • Amit az almafaliszt­­harmatról tudni kell. V. • Ifjítás • Áprilisi figyelmeztető • Kevésbé ismert kerti növényünk az arti­csóka • Oj szakkönyv • Méhek itatása a kaptárban t Egyszerű cukor­lepény • A korai hordás kihasználása, közepes családokkal • Sok kicsi, sokra megy • A tápanyagok hatása az álcák fejlődésére — a retekfajták, — saláta, spenót. III. szakasz a trágyázás harmadik évében jól termő növények szakasza: — hüvelyesek. Vetésforgón kívüli szakasz: spárga, torma stb. Az egyes zöldségfélék ter­mesztését a vetésforgóban való elhelyezésük szerinti sorrend­ben tárgyaljuk. 1. AZ I. SZAKASZ NÖVÉNYEI. Frissen trágyázott talajt, sok tápanyagot igénylő zöldségfé­lék. a) Káposztafélék. A káposztafélék hőigénye csekély. Palántáik kiültetés után —1, —8 °C hideget is ki­bírnak. A termesztés első évében csak vegetatív részeket (leve­leket, szárat) fejlesztenek. Kedvező fejlődésükhöz sok víz és tápanyag szükséges. Fejeskáposzta Van rövid, közepes és hosz­­szú tenyészidejű fejes káposz­ta. A rövid tenyészidejűeket kettőstermesztésben akár elő-, akár utóveteményként is ter­meszthetjük. Előző esetben jú­lius közepére letakarul, utóbbi esetben júniusban ültetjük és szeptemberben szedhetjük. A hosszú tenyészidejű káposzta fő termény. (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents