Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-03-27 / 12. szám

Lúdtenyésztési kísérleti eredmények A Gödöllői Kísérleti Gazdaságban megfigyelés alá helyezték az egyes lúdfajták termelési eredményeit, főleg a lúd és a gúnár súlyát, a tojáshozamot, a máj nagyságát, a legkielégí­­tőbb takarmányozást, a tolltermelést, a hústermelést. Az ered­ményeket a ludak kiválasztásánál, felvásárlásánál nálunk Is felhasználhatjuk, hogy igy a nagyüzemi lúdtenyésztés szín­vonalát minél hamarább elérjük, hiszen ennek a termelési ágazatnak a jövőben nagy szerepe lesz, főként a külföldre történő kivitel szempontjából. íme az egyes lúdfajták kísérlet folyamán elért eredményei, rövid megjegyzésekkel: # 1. Magyar — BL Csallóközi. A lúd élősúlya 4,5 kg, a gú­nár élősúlya 5—6 kg, tojáshozam 30—40 db, májra történő hizlalásra nem megfelelő. 0 2. Magyar — Orosházi. A lúd élősúlya 5—6 kg, a gúnár élősúlya 6—7 kg, tojáshozam 30—35 db, a máj súlya 0,50—0,60 kilogramm. 0 3. Landesi — fekete. A lúd élősúlya 5—6 kg, a gúnár élő­súlya 6—7 kg, a tojáshozam 30—35 db, a máj súlya 0,60—0,70 kg. Különleges takarmányozási technológiát kíván, töméskor vigyázni kell a begyszakadásra. i 0 4. Rajnai. A lúd élősúlya 4,5—5,5 kg, a gúnár élősúlya 5—6 kg, a tojáshozam 45—50 db, a máj súlya 0,30—0,35 kg. Májtermelésre nem megfelelő, kiváló tolla van, igen alkalmas pecsenyelibaként húsfüstölésre. 0 5. Hibrid (Landesi lúdXRajnai gúnár). A lúd élősúlya 5—6 kg, a gúnár élősúlya 6—7 kg, a máj súlya 0,45—0,55 kg. A hibrid tovább nem nemesíthető, ez végtermék. 0 6. Romeni lúd a Szovjetunióból. A lúd élősúlya 4,5—5,5 kg, a gúnár élősúlya 6—7 kg, tojáshozam 30—40 db, a máj súlya 0,30—0,40 kg. # 7. A nagy szürke lúd a Szovjetunióból. A lúd élősúlya 5—6 kg, tojáshozam 35—38 db, a máj súlya 0,35—0,40 kg. Ez a máj súlya 0,30—0,40 kg. # 8. Vistinesi lúd a Szovjetunióból. A lúd élősúlya 5—6 kg, a gúnár élősúlya 6—7 kg, a tojáshozam 25—30 db. Májterme­lésre alkalmatlan, húsminősége jó, broilerként alkalmas. • 9. Olasz Ind. A lúd élősúlya 4,5—5 kg, a gúnár élősúlya 5—6 kg, tojáshozam 35—3 8db, a máj súlya 0,35—0,40 kg. Ez a lúdfajta májra valamivel jobb mint a Rajnai, azonban húsra nem. A legoptimálisabb napi és darabonkénti takarmányadagok: • a) idényben, januártól májusig az állat étvágya szerint (ad libitum), hozzávetőleg 0,30—0,35 kg. • b) idényen kívül 0,10—0,20 kg a szemestakarmány és a sílótakarmány aránya szerint. A kísérleti gazdaságban igen szakszerűen és pontosan vég­zik a ludak inszeminációját (mesterséges megtermékenyítésétJ. Melléküzemági termelésként a lúdtollból, franciaországi min­tára „gyapjút“ készítenek. Az anyag igen alkalmas női téli­kabát, bunda, esetleg kabátbetét készítésére. A munkafolyamat a következő: A broilerludat bőröstől kop­­pasztják meg, majd a hosszú tollakat kitépik és a megmaradt „skalpot“ gyári kiképzésre adják át. A gyártási technológia hasonló, mint a juhgyapjú, vagy a juhbőr kidolgozásakor. A fenti tapasztalatok gyakorlati megvalósítására törekednek a Galántai Járási Mezőgazdasági Társulás állattenyésztési rész­legének dolgozói, valamint a galántai Járás egyes, ezen a té­ren úttörő munkát végző mezőgazdasági üzemei. A nagyüzemi lúdtenyésztés területén itt már dicséretreméltő eredményeket értek el, ami ezen a vidéken alapja lehet a pecsenyeliba ter­melésnek, melynek elterjesztésével már néhány éve foglal­kozunk. A kívánt eredmény elérése kizárólag valamely mezőgazda­­sági üzem kezdeményezésétől függ, miközben a felelősség a kezdeményező mezőgazdasági üzemen nyugszik, de az akciót a kerületi szervek és a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Mi­nisztérium is segíti. A tenyészanyag nemesítését, előállítását a Dunaivánkai Baromfitenyésztési Kutatóintézet (Ivanka pri Dunaji) végezhetné, a tenyészállatnyilvántartó szolgálat hat­hatós közreműködésével. BOBRŰCZI DODÖ A 0 A baromfitenyésztőnek áprilisban legtöbb gondja a csirkenevelés körül akad. A- mennyiben ezek január végén voltak naposcsibék, úgy jelen­leg már megközelítik a vágó­súlyt. A felesleges kakasokat fokozatosan felhasználhatjuk a háztartásban. Ha lehetőségünk van rá, akkor a csirkéket meg­felelő csibetáppal tekarmá­­nyozzuk, amely az összes szük­séges tápanyagokat tartalmaz­za. A napi takarmányadagot zöld eleséggel, például kaszált fűvel egészítsük ki. A tojótyú­kok idénye már teljes lendü­letben van, ezért kiadós takar­mányozásról, tojótápról gon­doskodunk és a tyúkólban min­taszerű tisztaságot teremtünk. ■ A víziszárnyastenyésztő anyaludai alatt már kelnek a kislibák. A naposlibákat a lúd alatt hagyjuk megszáradni és csak azután, egyszerre helyez­zük át őket meleg helyre, mert különben a lúd az összes tojás kikelése előtt fölöslegesen nyugtalankodna. A kislibákat kenyérmorzsával kezdhetjük etetni, amelyet előzőleg tejbe mártottunk. A tejet a kenyér­­morzsa marokrafogásával kissé kicsurgatjuk. A házinyúltenyésztők kö­zül a tapasztaltabbak április­ban már elválasztják a fióká­kat a korai fészekaljban. A ki­szedett fiókákat ne feledjük el regisztráltatni és a törzsszá­mokat betetováltatnl. Csak így kaphatunk ugyanis részükre törzslapot. A korai fészekből származó nyulak őszig szépen kifejlődnek, úgyhogy kiállítás­ra készíthetők elő. Csakis azon fiókák tetoválását végeztetjük el, amelyek megfelelnek a kér­déses fajta szabvány-előírásai­nak. Fiókanevelés idején a nyúlketrecben alapos tisztasá­got tartsunk, nehogy az igen veszélyes nyúl-kokcidiózis el­terjedjen. + A galambtenyésztő a fió­kák második kelését várja. Az első fészkekből felcseperedett galambfiókák már teljesen ön­állóak. Amennyiben elégséges nevelőtér áll rendelkezésünkre, legjobb a fiatal galambokat a kirepülés után az öregektől el­különítve tartani. Volleres ga­lambtenyészet esetén gondos­kodnunk kell a szabályos Idő­közökben történő zöldeleség ellátásáról (fejessaláta, szecs­kázott fű stb.). Grltet külön etetőkben adagolunk. Nem sza­bad megfeledkeznünk arról, hogy a galamboknak naponta fürödnlük kell. Ezt nagyobb edényben tesszük lehetővé, a­­melyben 5—6 cm mély vizet talál a galamb. A fürdés után az edényt eltávolítjuk. © A kecskelenyésztő ápri­lisban megfelelő legelő után néz állatai számára, persze amennyiben ennek kihasználá­sát az időjárási viszonyok le­hetővé teszik. A téli szárazele­­ség takarmányozásáról csak nagy elővigyázattal, lassanként térhetünk át a zöldtakarmány etetésére. A napi takarmány­adagból semmi ejetre sem hagyhatjuk ki a Száraz szénát vagy a hereszénát. A teljesít­ményellenőrzés alatt álló te­nyészetekben különös gondot fordítunk a gidák nevelésére, amelyeket továbbtenyésztésre szántunk, különösen ha ezeket ősszel kiállításra kívánjuk vin­ni, ahol a tenyészállatok kivá­lasztása és vásárlása történik'. j(c Az egzotikus madarak te­nyésztői már összeállították a tenyészpárokat, hogy majd május közepén átköltöztethes­sék őket a kerti volierekbe. A kevésbé érzékeny egzotikus madarakat (különféle papagá­jokat) már április közepén át­helyezzük a vollerbe. Az egzo­tikus madarak nyári volierben­­tartásának azért is van külö­nös jelentősége — főként ha ez terjedelmesebb, — mert nagy mértékben pótolja a szabad természetben levő környezetet és életkörülményeket. A voliér, amelyet megfelelő módon bok­rokkal ültettek be, leginkább a kisebb egzotikus madarak (astrildák) nevelésére felel meg, amennyiben fészkelésük idején elégséges mennyiségű élő eleséget biztosítunk szá­mukra. ф A nemes kanárimadarak tenyésztői már teljes lendület­tel járnak a tenyészidényberi. A nőstények másodszor fész­kelnek és a fiókák elkülönítve élnek az úgynevezett röptető ketrecekben. A napi takar­mányadagból nem hiányozhat a reszelt fótt-tojás és a reszelt sárgarépa. Az etető vályúba csak annyi eledelt teszünk, amennyit az anya a fiókák egyszeri etetésére felhasznál. A főtt-tojás ugyanis melegebb helyiségben gyorsan romlik. Ha a nőstény fiókáit romlott főtt­tojással etetné meg, az egész fészekalj elhullása következne be. Ezért ügyeljünk a helyes takarmányozásra. -—ar— Megoldódott a rejtély Amit most elmondok', sokan a képzelet szüleményének tart­ják majd, pedig a történet való igaz. Néhány évtizeddel ezelőtt zajlott le az eset, amikor a pajkos és kiszámíthatatlan Nyitra folyót még nem kény­szerítették a vízszabályozás kényszer-zubbonyába. Azt tehe­tett, amit akart. Ősszel és ta­vasszal bohókás kedvében el­árasztotta a réteket és termő­földeket, mérhetetlen károkat okozva a mezőgazdaságnak. Ezeknek a kiruccanásoknak a vadászok és halászok örven­deztek leginkább, mert ilyen­kor a vízimadarak ezrei lepték el az óriási kiterjedésű földda­rabokat. Megjelentek itt vad­kacsák és egyéb gázló mada­rak, de nem volt ritka vendég a réti sas sem. Halakban ugyancsak nem volt hiány, mert akkoriban kevés volt az olyan gyár, amelynek mérgező szennyvize megfertőzhette vol­na a folyót. Nem úgy, mint ma, amikor hazánk halállománya a minimumra csökkent és mind­untalan fülünkben cseng a horgászok segélykiáltása. A Nyitra folyó akkortájt vad­regényes volt. Partjait fűzfák, áthatolhatatlan nád- és sás­övezetek borították. Az csak természetes, hogy a vadkacsa­­húzás idején a vadászok népes családja a fűzesek mélyén tar­tózkodott és terítékre hozta az ízletes vadpecsenyét. A halá­szok sem tétlenkedtek és úgy­szólván minden horgász tarisz­nyájában ott vergődtek a szá­razra került halak. Valóságos eldorádója volt ez a kedvtelés­nek. Nyitrától néhány kilométer­nyire fekszik Molnos (Mlynár­­ce] község, a vérbeli horgá­szok kedvenc kiránduló helye. A Nyitra folyó ottani szakasza szinte kiváltságos módon gaz­dag volt halállományban. Erre utaltak az éjjelre felállított négylábú állványok is, amelye­ken estefelé elfoglalták helyü­ket, hogy a hosszú éjszaka fo­lyamán néhányszázszor aláme­rítsék hálójukat. A folyó ezen szakasza nem volt túlságosan mély, ellentétben távolabbi ré­szével, ahol a víz mélysége el­érte a hat-nyolc métert is. A folyó alja itt kavicsos volt, s a halfogás minden esetben bő zsákmánnyal kecsegtetett. De egyszerre minden meg­változott. Az állványok (me­lyeket „magyarul“ stégeknek neveznek), hosszú időn át el­árvultán búslakodtak a molnosi vizeken. A halászok messze el­kerülték a Nyitra folyó ezen részét, azt suttogva, hogy a vízben a poklok elszabadult ördöge ütött tanyát s rémítgeti a halászokat. Ugyanis az tör­tént, hogy az egyik halász az éjjel csendjében arra lett fi­gyelmes, hogy a folyó mélyé­ből lánccsörgés hallatszik fe­léje. Orrá lett rajta a félelem és eszeveszetten elmenekült, otthagyva csapot-papot. A kü­lönös esetet szájról-szájra ad­ták, de akadtak hitetlen Tamá­sok is, akik kételkedve fogad­ták a híreszteléseket. De idővel ők is meggyőződtek arról, hogy halászkollégájuk igazat mon­dott. Éjjelenként olykor elő­tört a víz mélyéről a furcsa lánccsörgés. A híresztelésnek azonban nem ült fel Drexler nyitrei hal­kereskedő, aki ura volt a Nyit­ra folyőnak a hosszúlejáratú halász-jog megváltása alapján. Embereivel elhatározta, hogy nagyszabású vontató expedíciót rendez a folyó molnosi szaka­szán. Sok kísérletezés és meg­feszített munka után végre si­ker koronázta fáradozásukat. A vontató-hálóba olyan hal ke­rült, amely minden képzeletet felülmúlt. Az emberek alig tudták a partra vonszolni a fo­lyó rémét, egy nyolcvan kilós óriási harcsát, amely csak nagynehezen adta át magát sorsának. A parton lett csak nagy csodálkozás. A harcsa óriási szájából lánc csüngött alá, minden mozdulatnál csör­gést idézve elő. A horog már régen benőtt a húsba, s a lánctól nem tudott megszaba­dulni. Később fény derült a részle­tekre is. Akkoriban Nyitrán élt egy nyugalmazott őrnagy, aki szenvedélyes horgász volt. Mint katona, — ahogy mondani szokta — csakis nagy példá­nyokra halászott. Élő kacsákat kötött a horoghoz, amelyek kétségbeesetten úsztak fel és alá, felbodrozva a víz tükrét. Gyakran előfordult, hogy a kacsa horoggal együtt eltűnt, miután a nagy ragadozó eltép­te a fűzfához erősített kötelet. Az őrnagy jól sejtette, hogy nagy ragadozóról van szó, ezért láncra erősítette a kacsát. Az óriási ragadozó elszakította a láncot is, de a horogtól már nem tudott megszabadulni és magával vonszolta a láncot, mely a sekély vízben kirucca­násai alkalmával olyan félel­metes csörgést hallatott. Végre megoldódott a rejtély. Azóta minden megváltozott. A Nyitra folyó megzabolázva, szelíden folydogál mesterséges medrében. A halászok száma megfogyatkozott, eltűntek a folyóból az álványok, a civili­záció megszüntetett minden regényességet és életünk a realitások forma-ruhájába öl­tözött. Kár, pedig néhanapján jó volna a képzelet szárnyain messze repülni. Andrej Rišíiovský összefogás a természet védelmére Nemzetközi A civilizáció évszáza­dunkra tehető ugrásszerű fejlődése és terjedése — az általánosan érvényes sza­bály szerint —• nemcsak előnyöket, hanem hátrányo­kat is hozott. Szinte az egész világon felismerték, hogy a kulturálódás, a me­zőgazdasági és az ipari ter­melés korszerűsítése hátrá­nyosan érinti a természetet. Ez az alapmegállapítás in­dította el azt az Egyesült Nemzetek különböző szer­veinek összefogásával kez­deményezett programot, a­­mely az ember természeti környezetének (a bioszfé­rának) fokozott védelmét tűzte ki céljául. A mozgalom programjá­nak bevezetőjében szinte szenvedélyes, de korántsem túlzó megállapításokat ol­vashatunk: a civilizá­ció okozta forradalmi vál­tozás az utolsó 50 évben olyan gyorsan következett be, hogy hatása még fel sem mérhető“, „ ... az em­ber a földgolyót durván fel­tépte, és ezzel egy időben aggasztóan elszennyezte", „... a bioszféra jelenlegi romló állapota nagyobb ve­szélyt jelent az emberiségre, mind a nukleáris szennye­ződés“. Az előzőkben kiragadott néhány jelszó alatt fogtak össze a föld tudósai; sürgő­sen segíteni akarnak az em­beriségre, a természet tönk­retétele miatt váró veszé­lyek kivédésében. A tudomány első lépés­ként a természet leginkább veszélyeztetett részeinek fo­kozott kutatását tartja fel­adatának. Ezen belül meg­különböztetnek feladatokat, amelyek célja a napjainkig tönkretett bioszférarészek helyreállítása, illetve a ter­mészeti állapot megőrzése; a másik feladatcsoport a súlyosan veszélyeztetett ob­jektumok megmentése és javaslattétel az azonnali beavatkozásokra. A távlati feladatok kuta­tása és meghatározása a Nemzetközi Biológiai Prog­ram keretében néhány éve elkezdődött. A munka sür­gető és generációnk szá­mára — feladatként háruló része, a veszélyjellegű je­lenségek leküzdése. Erről ezt írja a nemzetközi felhí­vás: „Megoldásuk nem tűr halasztást!“ A károsodást okozó jelen­ségeket öt csoportra oszt­ják: 1. mezőgazdasági és ipari erózió, 2. a levegő el­szennyeződése, 3. klórozott szénhidrogén szennyeződés, 4. a vizek, ezeken belül el­sősorban az édesvizek el­szennyeződése, 5. a növek­vő arányú városi élet ártal­mai. A csoportosításból ki­tűnik, hogy a halászatot az egyik témakör, a vízszeny­­nyeződés közvetlenül és na­gyon érzékenyen érinti. E- zenkívül a második és a harmadik pontban szintén hallatni kell szavunkat, hi­szen a levegő szennyanya­gai, valamint a klórozott szénhidrogének a körforgás során ugyancsak a vízbe jutnak, és már eddig is nagy károkat okoztak a vi­zek élővilágában. A nemzetközi megmozdu­láshoz egész magas szinten a szocialista országok is csatlakoztak. Sokáig csak a halászok és a halgazdaság szervei harcoltak a víz szennyezése ellen. A pár éve hozott — sajnos gyak­ran megszegett — rendsza­bályok a vízszennyeződés által okozott károkat még nem hozhatják helyre. A mi feladatunk — mint a vizek életét a kenyérke­reset és a sportszerű kedv­telés következtében jól is­merőké — a vízszennyezés elleni küzdelem továbbfoly­tatása serkentsen bennün­ket annak tudatosítására, hogy a világ tudománya se­gítségünkre sietett és az egész emberiség által Is­mert tudósok, p olitlkusok, gazdasági szakemberek és művészek hallatják szavu­kat a vizek tisztasága érde­kében. Ha ez a mozgalom erősödik, rövidesen bekö­szönt az a korszak, amikor majd a víz szennyezői meg­kapják méltó büntetésüket. Erősödjék tehát a vizek tisztaságáért folytatott több évtizedes harcunk, és gaz­dasági, tudományos, vala­mint a bíróságok előtt el­hangzott véleményünk ki­fejtésekor hívjuk segítségül a bioszféra nemzetközi vé­delmére meghirdetett érve­ket és jelszavakat! Tőig István

Next

/
Thumbnails
Contents