Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

1971-03-13 / 10. szám

1971. március 13. SZABAD FÖLDMŰVES EZ VOLT A REND EZER ÉVIG... Községünkben a múltban nagyon dívott az egyke, különösen a vagyonosok körében. Így hét kik művelték a földjeiket, mint a nincs­telenek, agrárproletárok. Az lnszakajté, hát­­görnyesztő munka hajnaltól késő estig tartott. S mi volt a fizetség? öt korona napszám-bér, néhány négyszögöl föld, és a legnagyobb ösz­tönző a részes-aratás volt. A szegényes pénz­keresetből csak sóra, paprikára, margarinra, gyümölcsízre futotta. Az aratási rész némileg biztosította az évi kenyeret. Ez utóbbi már nagy kedvezménynek számított, s csak azok élvezhették, akik választások alkalmával a gazdagok „szekerét“ tolták. Azidötájt kik voltak a legnagyobb politikai hangadók? Jaross Andor és társai. Elképzel­hető, miként védték ezek a földbirtokosok a munkásember jogait... Ha megtudták, hogy egyik-másik magunk fajta halandó a proletár­­sajtót olvassa (Út, Magyar Nap, Munkás, Sarló és Kalapács stbj^ az már szedhette is a „sá­torfáját“, elbúcsúzhatott munkahelyétől, mert kenyéradója elbocsátotta. Mit tehettek ezek az emberek? Odahaza selyemhernyót tenyésztet­tek, hogy némiképp tengessék életüket. Cudar világ volt ez. Sokan úgy megutálták, hogy ki­vándoroltak Franciaországba. De menjünk tovább! A sok földhöz háziálla­tokat is kellett tartani. Ki gondozta, etette ezeket? A szolgálók és szolgalegények. Amikor már holtfáradtra dolgozták magukat, jött a más keserű kosztja, s várta őket a legyes konyhában, illetve a bűzös istállóban elhelye­zett nyoszolya. Űgy-ahogy itt pihenték ki a nap fáradalmait. így ment ez éveken át. A gazdag év befejeztével ezeknek csak koldus­alamizsna jutott. Annál többet fordíthatott a nagygazda flancra, ékszerre, drága lószer­számra, hintóra... és templomi adományra. Ez arra szolgált, hogy a sok bűn megbocsát­­tassék és a tiszteletes úr a szószékről kijelent­se, hogy X. Y. ennyit és ennyit adományozott isten dicsőségére, hangsúlyozván az adakozó nevét. Mert ez volt a fő cél! Tudja meg a vi­lág, micsoda aranyszívű az adakozó. De hogy ezért az összegért ki verejtékezett, arról már nem szólt a krónika. ... Hej, de sokszor elhangzott a szószékről a „vörös veszedelem" szó, no meg az, hogy ; „óvakodjunk a kommunistáktól, mert ezek az Istentagadók lábbal tapossák emberi méltósá- j gunkat, a kultúrát, a műemlékeket, egyházunk I ereklyéit...“ Akkor e szavak hallatára sok hívőt még a ihldeg is kirázta. Ma? Legfeljebb ■ megmosolyogna, hiszen ennek pontosan az el­lenkezőjét tapasztalja. Csak örömmel nyugtázhatjuk, hogy a hajda­ni nagygazdák utódai miként vetik meg a múl­tat, s tesznek hitet 4 szocializmus mellett munkájukkal, rendszerünk támogatásával. De még nagyobb öröm számunkra, hogy az egy­kori szolgalegények, szolgálók, volt földmun­kások — akikbe nemegyszer belerúgtak, meg­aláztak —, ma modernül berendezett családi házaikban nézik a televízót, olvasnak, műve­lődnek dolguk végeztével. S nem egynek már személyautója is van. Honnét teremtették elő a rávalót, a pénzt? Egyszerű a válasz. Úgy van ez máshol is, mint Váradon (Тек. Hrádok), hogy a munkából ere­dő jövedelem már nem két, három ember zse­bébe vándorol — mint hajdanában —, hanem | a szövetkezet valamennyi tagjának életszínvo­nalát emeli. Hogy ez a jólét és egyetértés megvalósulhatott, a közös munka ennyire meg­becsült és eredményes, abban nemcsak a ta­gok szorgalmának, hanem a kommunista párt helyi szervezetének is nagy érdeme van. Te­hetségünk szerint segítjük, illetőleg becsüljük is rendszerünket, amelynek fő irányítója a kommunista párt. A sok közül említésre méltónak tartom: míg a múltban szélhordta volt a temető — tehenek, birkák, disznók legelték-túrták —, a jómódúak csak a saját sírboltjuk bekerítésével törődtek, most bizony a temető rendezett, körülkerített, hullaházzal, kúttal ellátva. Mindezt a lakosság társadalmi munkával hozta létre. Csodálkozhat-e valaki azon, hogy miért köz­kedvelt a párt? Hiszen minden tagja a nép boldogulásán fáradozik. Olyan, mint a világító­­torony: utat mutat! Neki köszönhetjük a többi között azt is, hog yelavult, már-már feledésbe merül az egykori szegénylegények nótája: „Szegény vagyok, semmim sincsen, mindenem a búbánat...“ SZABÓ ISTVÁN, Várad (Тек. Hrádok) Én is szót kérek • / A Szabad Földműves január 30-i számában olvastam a „Veteránok“ című cikket, amelyben a szerző a kommunista párt két idüs harcosát mutatja be. Hadd szóljak hozzá én is, van mondanivalóm. Ez a rövid írás emlékezetembe idézi az 1920-as évet, amikor mi is Ivánka báró birto­kán robotoltunk, mint szezónmunkások. Ho­gyan kerültünk Lédecröl (Ladice) Felsöszeme­­rédre (Ног. Semerovce)? Ivánka báró 1919-ben a szomszédos Néver (Neverice) faluban Coleg­­ner „nagyságos" kastélyában kapott menedé­ket, ugyanis a Vörös Hadsereg katonái elől menekült ide. Amikor a vörös csapatok vissza­vonultak, a báró hazament a birtokára. Ekkor idénymunkásokat fogadott Lédecen, s így ke-^ rültünk oda. Valószínű, hogy Botka és Pavlo elvtársak már nem emlékeznek ránk, akkori lédeci ifjú­munkásokra, akik megtörtük az évszázados munkaidőt, amely hajnaltól estig tartott. Ho­­gyanis történt? Aratás előtt bejelentettük a bárónak, hogy a Néveren kötött szerződést felbontjuk, s Ipolyságról elhozzuk a kollektív szerződést, ahhoz igazodunk. Két bizalmit je­löltünk ki s bíztunk meg ezzel a feladattal. — Ml elmegyünk Ipolyságra — mondotta Ivánka báró —, de hogy jöttök ti, jogászok (így csúfolt bennünket!)? — A gazdánknak, illetőleg munkavezetőnknek is megmondta, többet ilyen fiskálisokat ne hozzon a nyakára. Annyit mondott még, egyikünk a kocsis mel­lett ülhet, de ne gondoljuk, hogy a hintót Is kibérelhetjük, abban csak ő foglalhat helyet., így azután vonattal utaztunk Ipolyságra, majd­­pedig a járási hivatalba mentünk. Vagyis, nem ettünk egy tálból cseresznyét a báróval, ki­hoztuk a kollektív szerződést, s ez időtől kezdve 11 órát dolgoztunk naponta. Csodálom, hogy nem emlékeznek ránkl Re­mélem, a falu akkori fiataljai annál inkább, akik tudták, nem hagytunk magunkból bohó­cot csinálni, mindig kiköveteltük a járandósá­gunkat, a báró vonakodása ellenére is. Meg­történt hogy zsír helyett vajat adott. Elhasz­náltuk túrós gubára Másodszor megint vajat tukmált ránk, amit juhfaggyúval kevert ösz­sze. Bevittük a kastélyba. A kulcsárué meg­kérdezte: — Mit hoztatok, Andris? Erre Székely Mihály rávágta, hogy „elhoz­tuk a kutyazsírt“. — Miféle kutyazsírt, hiszen a méltóságos úr is ezzel eszi a túrósgaluskát...? — Hát csak egye! Mi tiszta zsírt követelünk. Másnap találkoztunk a báróval. — No, ti jogászok, visszaadtátok a vajat? Akkor ti nagyobb urak vagytok, mint én?... Volt egy esetünk. Gazdasszonyáink, (akik főztek), jelentették, hogy elfogyott a kenyér­­nekvaló. A báróné éppen halva feküdt, nem akartuk a gyásznapot zavarni. Elküldtük a legidősebb munkástársunkat Szilvássy segéd­tiszthez, küldjenek gabonát a malomba. Ez a „méregzsák“ haragosan rárivallt, s azzal fe­­nyegetődzött, csak menjünk, majd belénk lö­völdöz. Nfem hagytuk annyiban a dolgot. Ifjak, öregek felsorakoztunk, s a kastélyhoz men­tünk. De Ragács intéző és Szilvássy az ütun­­kat állta. Majd nagysokára elintézték a kom­­menciót. Papírt adtak és a magtáros kimérte, majd malomba küldte őrletni a gabonát. Sok bajunk volt a báróval a szezón alatt. Mondták is a cselédek: „Ilyen harcias idény­munkások itt még nem voltak, mint mi, akik mindenféle járandóságukat kikövetelik. Egysze(r a cselédek is felbátorodtak, össze­­sereglettek a kastély udvarán, s embersége­sebb bánásmódot, jobb életfeltételeket köve­teltek. A báró csak foghegyről beszélt velük. Közéjük keveredtünk és bíztattuk a fiatalokat. Madula Ignác is szót kért. A báró megkérdez­te a szólni bátorkodó nevét, majd kegyetlenül lehurrogta... Annyit mondhatok, Ivánka báró a lédeci sze­­zónmunkásoktól kapta az első ökölcsapásokat, amely jeladás volt a leszámolásra. VARGA ANDRÁS, Lédec (Ladice) » 7 Nemcsak a termelésben, de az ünnepek elő­készítésében is helytállnak a baromfigondozók. Most nézzük meg, mi a helyzet például a nagykürtösi járáshoz {Vei. Krtíš) tartozó ipolynyéki szövetkezetben. (Vinica), ahol ezelőtt hat esztendővel még csak egy­millió tojást termeltek. Akkor ez a feladat alig teljesíthetőnek tűnt a termelés irányítói szá­mára. Ám a nyékieket nem olyan „fából“ fa­ragták, hogy meghátráljanak a nehézségek elől. Megbirkóztak velük. Sőt, évről évre mind nagyobb feladatokat vállaltak. S szavukat meg is tartották, hiszen már tavaly 6 millió tojást termeltek. Míg a kezdeti évben a tojáshozam­átlag 186 darab volt, a múlt évben már 226 darabot értek el. Nos, ez nem csekélység! Különösen akkor nem, ha egy tojás előállí­tási költsége mindössze 0,68 koronába kerül. Ehhez lényegesen hozzájárult a jó szakirányí­tás, valamint a baromfigondozók lelkiismere­tes, gondos munkája, takarmány-takarékossága is. Mért hiszen nagyon közel járnak már az ötéves tervidőszak végére kitűzött takarmány­­felhasználási mutató eléréséhez: tavaly tojó-Nem „eszik“ ságának pecsenyecsirke-hizlalásl módszerért. Jártak a Bolyt Állami Gazdaság Bárl Baromfi­nemesítő Üzemében, s nemkülönben Szolnokon, Érsekcsanádon, valamint a szabadszállási és magyarnándorí tsz-ekben a tojástermelő» fej­lett technológiája iránt tanúsítottak nagy ér­deklődést. Érdemes idézni, miként vélekedett Greiío elvtárs, elnökhelyettes, üzemgazdász a Ma­gyarországon tapasztaltakról: „Magyar szom­szédaink, szövetkezeti gazdatársaink sokkal nehezebb gazdasági körülmények között jobb termelési eredményeket produkálnak, mint mi. Ez a sokatéró tanulmányút, illetve tapasztalat­csere Igen jó iskolának bizonyult mind veze­tőink, mind baromfigondozóink részére.“ TÁP, TÁP, TÁP.,. A múlt évben összesen 29 vagon baromfihúst termeltek. Az idén azonban inkább a tojáster­melést részesítik előnyben. Teszik ezt azért, mert tavaly eléggé sok bonyodalom volt a takarmányellátás körül, mégpedig a brezinyl takarmány-gyár jóvoltából. Mi okozza a bonyo­dalmakat? A szállítás, amit a takarmánykeve­rő üzem saját speciális szállítóeszközeivel vé­gez. Csakhogy a nagy távolság miatt nem győzi... No meg aztán a baromfitáp minősége sem kifogástalan. A múlt év első negyedében még csak megjárta: egy kg pecsenyecsirke előállí­tásához 2,50—2,60 kg takarmányt használtak fel. Ez még hagyján! Ám a második és har­madik negyedévben a táp minősége észreve­hetően leromlott, aminek az lett a következ­ménye, hogy egytizednyivel több takarmány fogyott, s ugyanakkor az elhullás is nagyobb méretű volt. Tehát Jogosan nyitják panaszra ajkukat a termelőüzemek. Mégis, miben látja az elnökhelyettes a meg­oldás kulcsát? — Szerintünk az említett takarmány-gyár meg a holnapot Megkétszerezték a termelést Néhány évvel ezelőtt a kisebb mezőgazdasági üzemekben csaknem mindenütt — sőt még a nagyobbak jelentős részében is — felszámolták a baromfitenyésztés! ágazatot Ma már járásonként egy kézen megszámolható, hány helyen összpontosul a baromfihús-, ille­tőleg a tojástermelés. Természetesen azért, hogy ily módon sokkal inkább érvényesülhesse­nek a nagyüzemi leghaladóbb termelési módszerek, a technika és technológia. A közeljövőben méginkúbb előtérbe kerül a knoperáció és az integráció. Például az öt­éves tervidőszak végére ilyen alapon működik majd a baromfitenyésztő üzemeknek mintegy fele. Háromszorosára emelkedik a munkatermelékenység, főleg ami a tojástermelést illeti. Ez azt jelenti, hogy nemcsak munkaerőket, de számottevő takarmánymennyiséget is megta­karítunk. Például a mostani 284 millió tojás előállítása 285 munkaerőt igényel, amely az ötéves terv utolsó esztendejében 82 fűre csökken, jelenleg 220 gramm takarmány kell egy tojás előállításához — szlovákiai méretben —, viszont 1975-ben már csak 175 grammal szá­mol az ötéves terv. sónként 180 gramm takarmányt használtak fel, ami dicséretre méltó. FAjTAKÉRDÉS, NAPOSCSIBE BESZERZÉS Az eredmények Ismeretében most már az ér­dekelt, milyen összetételű a fajtaállomány. Rövidesen kitűnt, hogy tavaly’Nick-Chick tojó­­hibriddel, s Dekalb fajtával érték el sikereiket. Erre az évre is ezekből a fajtákból rendeltek. Igenám, csakhogy nem kaptak. Node mit te­hettek ...? A tojóházakat be kell népesíteni csipogó pipe-regimentekkel. Más lehetőség hí­ján a Rozsnyói (Rožňava) Baromfinemesítő Üzemhez fordultak, ahol a TETRA „L“ tojó­hibrid fajtát ajánlották nekik. Ettől a tojóhibridtől a baromfinemesítők évi 250 darabos tojáshozamot garantálnak. Meg is elégednének, ha ... Igen! Ha elérnék. Erre azonban majd a gyakorlat ad végleges választ. Ettől függetlenül 55 ezer darab TETRA „L“ naposcsibét vásárolnak. Az ötéves tervidőszak végére 70 ezer tojóval számolnak. Ehhez az utánpótlást is helyben akarják felnevelni. Újabb férőhelykérdés meg­oldása tolul előtérbe, de megoldják ezt is, mert az eddigitől is előbbre akarnak lépni. KORSZERŰSÍTIK a TOjÚHÁZAKAT Mélyalmos volt mind a négy tojóházuk. Ám úgy érezték, elavultak. Kettőt máris átalakí­tottak, s így a férőhelyeket két és félszeresére bővítették, vagyis 6—6 helyett 15—15 ezer tojót tudnak az átalakított tojóhézakban elhe­lyezni. De nem állnak meg félútónl Ugyanis áttérve a ketreces megoldású KO­­VOBEL technológia alkalmazására, a másik két tojóház átalakításával újabb 40 ezer férő­helyhez jutnak. Miféle hajtóerő ösztönzi a nyékieket a ba­romfitenyésztés korszerűsítésére? Nem más, mint az ötéves tervből eredő feladataik mara­déktalan teljesítése. Nyoma sincs itt a kapko­dásnak, hebehurgyaságnak. Ehelyett az ala­posság, a tervszerűség, az új, célravezető téri melési módszerek alkalmazó^ a döntő. Ennek érdekében jártak a múlt évben Magyarorszá­gon. Megszemlélték, tanulmányozták a Gödöl­lői Agrártudományi Egyetem Híres tangazde­lényegesen megjavíthatná a mezőgazdaság! üzemeknek nyújtott szolgálatát, ha az állami ellenőrző közegek, vagy az illetékes miniszté­rium felelős tényezői jelölnék ki a minőségi ellenőröket, s ily módon megszüntethető lenne a „hazabeszélés", a takarmány-gyár laborató­riumi dolgozóinak munkáját tárgyilagosabban lehetne elbírálni, felfedve az esetleges vissza­éléseket. LEGFŐBB ÉRTÉK: AZ EMBER A baromfigondozók „parti“-jal három főből tevődnek össze. Ezek közül naponta kettő dol­gozik, míg a harmadik szabadnapos. A „partl“­­vezető azonban csak havi négy szabadnapra jogosult. Természetesen a fizetett szabadság épp úgy jár neki, mint a többinek. Hasonló­képpen a fejő-partiban is egy mindig szabad­napos. Ez a parti öt tagú. A szabad szombatok kérdését rugalmasan oldják meg, attól füg­gően, milyen sürgős a munka. Ha már itt tartunk, az is ide kívánkozik, hogy az anyagi javakat teremtő dolgozóknak ma már nem kell a gazdasági udvarokon, ál­lattenyésztő telepeken sárt gyúrniuk. Körül­belül egymillió korona költségráfordítással — önsegély-akció keretében — rendbehozták az utakat, amelyek kövezés után aszfaltburkot kaptak. Ezen kívül hat szociális helyiséget lé­tesítettek 60 ezer koronát meghaladó költ­séggel, s az idén továbbiakat építenek a gép­központban, valamint az istállókban. A jövő évben pedig a szőlőben kerül sor egy emeletes, harminc férőhelyes szociális épület tető alá hozására. ★ Végezetül annyit: ez a szövetkezet, amely­nek tagjai 36 millió korona értékű közös va­gyont tudhatnak magukénak (1966-ban még csak 16 millió koronát ért), termelési sike­reiket nem csupán a szorgalmuknak, a szak­szerű vezetésnek köszönhetik, hanem annak is, hogy aránylag nagy összegeket fordítanak iizemfejlesztésre, a termelés korszerűsítésére. Ügy is szövegezhetnénk: nem „eszik meg“ a holnapot! Ezt bizonyítják elért eredményeik. Például az utóbbi három évben megkétszerez­ték a termelést. N. KOVÁCS ISTVÁN A korszerűsített tojéházak egyike.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents