Szabad Földműves, 1971. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-20 / 7. szám
A pajzstetveket rendszertani szempontból egy alrendbe sorolják, ezen belül hat családot különböztetünk meg. E parányi állatkák főleg a gyümölcsfákon, bokrokon és díszcserjéken károsítanak és joggal sorolhatjuk a legveszedelmesebb kártevők közé. Nagyságuk változó, egyes fajok kisebb borsószem nagyságúak (álpajzstetvek) és feltűnőbbek, mások viszont kicsinyek (pajzsuk 1—2 mm). Kártételük abban nyilvánul meg, hogy a fák törzseire és ágaira tapadva azok nedvét, a kész asszimilátumokat szívják, miközben sajátos nyálkát bocsátanak a növény szöveteibe, amire az különbözően reagál. A szívás helyén piros, vagy barna foltok keletkeznek a sejtek elvesztik klorofilukat és elpusztulnak. így az egész növény táplálkozásában zavar áll be, az ágak egyetlőtlenül fejlődnek, megállnak növekedésükben, majd fokozatosan elhalnak. Az erősen fertőzött növény előbb-utóbb kipusztul. A pajzstetvek közös jellemzője, hogy pajzsot alkotnak maguk fölött — innen a nevük —• amely védi őket a külső, kellemetlen körülményektől, főleg az időjárás viszontagságaitól (hidegtől). Terjedésük főleg passzívan történik (fertőzött facsemetékkel, oltóvesszőkkel alanyokkal, terméssel, esetleg madarak és szél által), aktívan kevésbé, mert mozgásuk aránylag lassú, illetve mozdulatlanok. Tehát elterjedésüket főleg az embernek köszönhetik. A nálunk előforduló pajzstetvek rövid jellemzése: Szilvaja álpajzstetű (Eulecanium corni). A kifejlett nőstény ovális testalkatú, 4—6 mm hosszú, vörösbarna színű (a fiatal világosabb), a hím kisebb (2,2 mm) egy pár szárnnyal. A nőstények megtermékenyülés után (május második felében) a pajzs alatt nagyszámú tojást raknak le (500—2000 db). A lárvák június utólján kelnek ki a tojásokból, szétmásznak a fán és a leveleken szívnak. Itt vedlenek, majd ősz felé visszatérnek a fa ágaira, törzsére, ahol a repedésekben, kéregrésekben áttelelnek. Tavasszal, miután téli álmunkból felébredtek, felkeresik a fa fiatalabb ágait, ahol megtelepszenek és viaszszerű pajzsot alakítanak ki maguk körül, amelyben kifejlődnek nősténnyé, vagy bábozódás után hímmé. E pajzstetű főleg a szilvafán, szőlőn és köszmétén károsít, de az akácon is szívesen megtelepszik. Kagylós almapajzstetü (Mytilococcus ulmi L.). Nagyon könnyen felismerhető, mivel pajzsának alakja az írásban használatos vesszőre emlékeztet (3—4 min Hosszú)’ amíg minden más pajzstetűé kerekded, vagy ovális. Tojás alakban telel át a pajzs alatt, amelyeket a nőstény nyár végén, ősszel rak le (40—80 db-ot egy pajzs alá). A tojásokból május elején kikelnek a kis lárvák és 1—2 nap múlva megtelepszenek a fa kérgén és szívják a nedvet. Különböző gyümölcsfákon (leggyakrabban körtén, almán) és cserjéken károsít. Sárga almapajzstetü (Quadraspidiotus ostraeformis C.). Pajzsa 1,5 mm átmérőjű, hamuszürke vagy szürkésfekete, kerekded alakú, középen kipúposodott. Maga a tetű körte alakú, sárga színű. Második fejlődési stádiumban levő lárva alakban vészeli át a telet pajzsa alatt. Májusban szaporodásra alkalmassá fejlődik, majd júniusban, júliusban rakja tojásait (egy-egy nőstény 70— 80-at). Leginkább az almán és körtén károsít. Kaliforniai pajzstetű (Quadraspldiotus perniciosus). Nálunk a pajzstetvek közül a legveszedelmesebb — karantén — polifág kártevő. Mintegy 130 növényfajtán él, amelyek Szilva-, kagylós alma-, sárga közül kb. 70-et különösen támad. Főleg a ribiszkét, a fák közül pedig az almát és a körtét. A fás növényeken kívül a lágyszárúakon is megél. Elterjedése nagyon széleskörű, csaknem az egész világon megtalálható. Kibírja a —40 fokos hideget, de a 40 fokos forróságot is elviseli. A gyümölcsfákon egyaránt megtalálható a törzsön, az ágakon, a levélzeten és a termésen. A megtámadott fák roszszul fejlődnek, termésük fejletlen, hozamuk kicsi. A beteg fa törzséből vízhajtások törnek elő, az egyes ágak fokozatosan elhalnak, erős fertőzés esetén az egész fa elszárad. A kaliforniai pajzstetű pajzsa kerekded alakú a (hímé oválisabb és kisebb), színe hamuszürke vagy szürkésbarna, mérsékelten kidomborodott, 1,5—2 mm átmérőjű. Ha a pajzsot felnyitjuk (nagyító üveg alatt) citromsárga tetűt találunk alatta, ami nagyon hasonlít a sárga almapajzstetflhöz és csak tüzetesebb laboratóriumi vizsgálat után lehet őket megkülönböztetni. Mint első fejlődési fokban levő lárva telel át a fák kérgén a már megfeketedett pajzs alatt. Tavasszal kétszeri vedlés után átalakul másodfokú lárvává, majd nősténnyé vagy hímmé. Májusban a nőstények megtermékenyülés után élő lárvákat szülnek — ezzel különbözik a többi pajzstetűtől — amelyek tojásokat raknak, tehát elevenszülők. A megszületett kis lárvák 1—2 nap múlva kibújnak az anya pajzsa alól, szétmásznak a fa különböző részén (ágak, levelek, termés) és ott megtelepszenek. A fa nedvét szívják, miközben méreganyagot tartalmazó nyálkát bocsátanak a növény szöveteibe, aminek hatására a szúrás alma-, kaliforniai pajzstetű helye kör alakban lilás-pirosra színeződik. A lárvák közben pajzsot alakítanak ki maguk körül, amelyek kezdetben fehérek, később szürke színt vesznek fel sötét ponttal a közepén. Hazánk éghajlati viszonyai alatt általában két nemzedék fejlődik ki évente. Védekezés. A pajzstetvek elleni védekezés egyik módja a közvetett védekezés, vagyis külföldről történő behurcolásuk lehetőségének a megakadályozása. A kaliforniai pajzstetűre, mint karantén kártevőre külön törvény és minisztériumi rendelet vonatkozik. Az áru egészségi állapotáról az egyes átkelő határállomásokon a Növényegészségügy! Zárszolgálati Felügyelőség dolgozói győződnek meg és (az esetleges) fertőzés eseFontos tudnivalók a pajzstetvekről tén megteszik az előírásnak megfelelő intézkedéseket. Az országban, hogy a kártevő terjedését megakadályozzák, a faiskolákat minden éven tüzetes vizsgálat alá vetik. A fertőzött csemetéket, alanyokat és anyafákat a továbbszaporításból kizárják. Általában a pajzstetvekkel fertőzött gyümölcsösökben legeredményesebben védekezhetünk a fák nyugalmi állapotának idején. A mechanikai védekezést (az elszáradt kéreg lekaparása, lekefélése és elégetése ) kémiai Védekezéssel kapcsoljuk egybe. Ezt azonban mindig célszerűen, ne sablonosán végezzük. Gondolnunk kell a pajzstetvek természetes ellenségeire is, amelyek szintén nagymennyiségben elpusztulhatnak a permetszerek hatására. A kaliforniai pajzstetű legeredményesebb ellenségei a kis fürkészdarázs (Prospoltella perniciosi), amelyet a Szovjetunióból hoztak be és Szlovákia egyes részein szépen elszaporodtak. E hasznos állatka nagyon kicsi (1 mm), ezért csak tüzetes vizsgálat adhat teljes képet jelenlétükről. Annyit azonban jó tudni, hogy mivel ezek a fa különböző részein (ágakon) a pajzstetű fekete pajzsa alatt telelnek át, a téli és kora-tavaszi permetezést a fák ritkító metszése után végezzük el. A levagdalt ágakat összegyűjtjük és a fáktól távolabbi helyre áthelyezzük, hogy a permetszer ne érje. Miután a fákat áztatásszerűen megpermeteztük a gallyakat visszarakjuk a fák alá. így az azokon levő hasznos fürkészdarazsakat megvédjük a pusztulástól, melyek tavasszal előjönnek, fel repülnek a fára és a nyár folyamán pusztítják a pajzstetveket. A gallyakat későbben összegyűjtjük és eltüzeljük. Télen rügyfakadásig permetezhetünk a Nitrosen 3 %-os vagy az Arborol 5 °/o-os oldatával, az Arborol-M készítményt 4 %-osra hígítsuk. Rügyfakadás előtt és alatt egészen az ún. egérfül szakaszig használhatjuk az Oleoakarition 10 elnevezésű permetszert, amit 2 %osra hígítunk. Tekintettel arra, hogy a csonthéjasok (különösen a kajszi- és őszibarack) ezekre a permetszerekre rügyfakadás előtti időszakban érzékenyek, a permetezést korábban (február végéig) végezzük el, vagy Sulkát használjunk (ezt lehet rügyfakadás előtt is). Egyébként a Sulkát 10—15 %-os hígításban minden gyümölcsfajtánál használhatjuk, amivel egyben a gombabetegség spóráit is irtjuk (lisztharmat). E készítmény akkor fejt ki jő hatást, amikor a hőmérséklet 15 fok fölé emelkedik. A növények tenyészideje alatt a levéltetvek ellen használt 0,04 %-os Intration és a 0,2 %-os Fosfotion (Arafosfotion) is hatásos a fiatal, még pajzsnélküli pajzstetűlárvákra. BORCSIK DÉNES, mérnök Viaszmolyok kártétele A nagy és kis viaszmoly óriási károkat okoz a méhészetben. Nem árt tehát, ha megismerkedünk életmódjukkal, és károsításukkal. Mindenhol előfordulnak, ahol méhészettel foglalkoznak. Régi iratokból kitűnik, hogy már Aristoteles és Virgil is ismerték ezeket a kártevőket. Az említett viaszmolyok nem a méheket károsítják, hanem a lépeket, mert a rovarok hernyói ezzel táplálkoznak. A károkat előidéző hernyók a nőstény moly petéiből kelnek ki. Ekkor oly apróak, hogy szabad szemmel alig láthatók. Kelésük ideje a környezet melegétől, a levegő páratartalmától és egyéb körülményektől függ. Az első peték rendszerint 8—10, míg a későbben lerakónak 11—12 nap alatt kelnek ki. A hernyók fejlődése, majd későbben a bábbá alakulás időszaka szintén a környezet melegének és a levegő páratartalmának a függvénye, de a hernyó táplálkozási lehetősége is szerepet játszik. A nagy viaszmolynál átlag 29 °C mellett 64 napig, 20 °C mellett pedig 120 napig tart. A kis viaszmolynál 25 °C mellett a fejlődés kéthárom hónapot vesz igénybe. Ez azt jelenti, hogy egyetlen idényben öt-hat generáció is kifejlődhet. A kártevők fejlődési idejének ismerete gyakorlati szempontból fontos, hogy megtehessük ellene a védőintézkedéseket. A kifejlődött rovar kelése után egy-két órával párzóképes. A párzás a nap bármely szakaszában megtörténhet. 0- jab egy-két óra és a nőstény petéket rak. Egy-egy pete lerakása mintegy hat másodpercet vesz igénybe. Normális körülmények között egy nőstény 1200 (87—1858) petét rak. A peték lerakása érdekesen történik. Ugyanis a rovar petelerakó csöve hosszú, s minden irányban mozgatható. Ez lehetővé teszi, hogy a nőstény csápjaival alkalmas helyet keressen, s az aránylag hosszú petelerakó csövecskét szűk hézagokba, repedésekbe, a méhek számára hozzáférhetetlen helyekre tolhassa, hogy ott a petéket lerakja. A fejlett rovar rágószervei puhák, tehát nem tesz kárt a lépépítményben. Teste tartalomanyagának felélése után éhen pusztul, miután a fajfenntartás céljából lerakta petéit. Annál nagyobb kárt okoz a moly hernyója. Életfenntartására, fejlődésére fehérje és zsírtartalmú anyagokra van szüksége. A fehérjéket főleg a kikelt méhek után hátramaradt bábingekben, álcák ürülékében, de a sejtekben levő virágporkészletekben találja meg. Zsíranyag-szükségletének fedezésére a sejtek viasztartalma kitű-7 nő tápanyag. ' Táplálékkeresésnél a hernyók úgy másznak jobbra-balra, hogy a méhek üldözését kikerüljék. A lépek közepén a sejtek aljában alagutakat rágnak, ezekben aránylag fürgén mozognak. Eközben hálókat is alkotnak, hogy a méhek hozzájuk ne férjenek. Ha arra lehetőségük adódik, a léputcákat is behálózzák. így anyira tönkretehetik a lépeket, hogy ép rész nem is marad. Érdekes jelenség, hogy a viaszmoly hernyói érzékenyek a rázkódásra. Amint a méhész kihúzza a keretet a fészekből, máris nyugtalankodnak. A lép belsejében élősködő hernyók az alagút kijáratán keresztül igyekeznek menekülni. Az erős méhcsalád tisztántartja lakását, így a viaszmolynak szűk határai vannak a boldoguláshoz. A gyenge családokban azonban nagyobb lépterületek őrizetlenül maradnak és itt a viaszmolyok nagyon elszaporodhatnak. A gyenge család elhúzódik a megtámadott lépekről. A hernyók elszaporodása azonban oly méreteket ölthet, hogy az egész család sorsát megpecsételheti. Ebből az a tanulság, hogy a méhész ne hagyjon a kaptárban több lépet, mint amennyit a család méhei takarnak, illetve ellenőriznek. A viaszmoly azonban a tartaléklépekben tesz nagy kárt, különösen ha nem fordítunk kellő figyelmet tárolására, kezelésére. A raktározott tartaléklépek között sose legyen négy centiméternél kisebb a távolság, inkább nagyobb. Tanácsos, hogy a lépeket az e célra készített szekrényekbe helyezzük el, ennek hiányában mézterekben, vagy egyéb alkalmas ládában, méhektől elzárt helyiségben. Amint fentebb említettük, a moly a méhek részére hozzáférhetetlen helyre rakja petéit, így a keret felső részére, illetve a takaró alá, amellyel a kereteket fedjük. Ezek után feltételezhető, hogy a tárolásra szánt kereteken peték vannak, amit szabad szemmel nem is látunk. Ha a kereteket zárt helyen tároljuk, úgy a viaszmoly hernyói, sőt a fejlett molyok is elszaporodhatnak és a lépkészleteket teljesen tönkretehetik. Az alacsonyabb, illetve a téli hőmérsékletet fejlődésük megszakításával kibírják a hernyók és tavasszal, a melegebb idő beköszöntésével tovább fejlődnek. A viaszmoly szaporodását zárt helységben, ölőgázok alkalmazásával megelőzhetjük. Ennek feltétele, hogy a helységet légmentesen zárjuk. A gáz fejlesztésének legelterjedtebb módja a kénezés. A kénszeleteket a kereteket tartalmazó méztérbe, ládákba helyezzük el (a kénszalagot erre a célra készített pléhdobozban égetjük). Az égés által keletkezett kéndioxid megöli a hernyókat, a kifejlett viaszmolyt, de a petékben nem tesz nagy kárt. Ezért a kénezést két hét múlva meg kell ismételnünk. Egy négyzetméter térfogat gázosítására 150—200 gramm kén szükséges. A meggyújtott ként mindig a keretek fölé helyezzük, elsősorban a tűzkár megelőzése miatt és azért, mert a széndioxid nehezebb a levegőnél. A mézzel telt lépeket ne kénezzük, ugyancsak óvakodjunk a virágporos lépek kezelésétől. A kénezésnél alkalmasabb az ecetsav használata azon . módszerrel, ahogyan a „Gyakorlati Méhész“ című könyvem II. kiadásának 178—181. oldalain leírtam. A kénezéssel szemben az az előnye, hogy nemcsak a viaszmoly petéit, de a gyomorvészt előidéző véglény spóráit is pusztítja. Ugyanakkor a mézre és virágporra nem káros. Ecetsav hiányában az élelmiszerüzletekben kapható 80 százalékos ecetsav is megteszi hatását. Legújabban forgalomba került az „Invet“ elnevezésű ruhamolyok ellen használt szer. Tíz tablettás csomagolásban kapható a drogériákban 3,50 koronáért. Nagyon jól bevált szer, a párologtatása által keletkezett gáz mind a viaszmolyt, mind a hernyóit elpusztítja. Kellemes szaga van, de ezt a fejlett viaszmoly nőstényei elkerülik, így a tárolt lépek a petelerakás elől védve vannak. A méhészeti kutatóintézetünk dr. Svoboda professzor vezetésével kipróbálta ezt a szert, és nagyon jó eredményt ért el vele. A tablettákat a lezárható láda felső részében helyezzük el. Minden köbméter űrre 150 grammot, vagyis 20 tablettát számítunk. A tabletták anyaga elpárolog, s idővel semmi sem marad belőlük. Az adagolást meg kell ismételnünk. Az Invet alkalmazása kényelmes, nem tűzveszélyes, így használata előnyös. A kénezés az ecetsav vagy az Invet használata után a lépeket jól ki kell szellőztetni, hogy a védőszer szaga elillanjon. Ezek után a lépeket odaadhatjuk a méhcsaládoknak. Akiket e tárgy bővebben érdekel, azoknak a következő forrásmunkákat ajánlom: Örösi „Méhek között“ című könyvének VII. kiadása (583—586 old.), Hejtmánek professzor „Škodcovia včely medonosnej“ című könyvét. SVANCER L., méhészeti szaktanító A mehet fogyasztó tyúk Általában úgy tudjuk, hogy a baromfiak közül a méheket csupán a kacsák fogyasztják. Ezért a kacsáktól igyekszünk is távol tartani a méheket, mert a méhszúrás a kacsák pusztulását okozhatja. Azt töbször megfigyeltem, hogy a tyúkok vagy csirkék a kaptárak előtt az elpusztult méheket (főleg a heréket) és a kidobált bábokat szedegetik. Szívesen kicsipegetik a lépből a herefiasítást is. Ezt befiasított zúgépítmények kiszedésekor tapasztaltam. Azt is láttam már, hogy a tyúkok vagy csirkék élő heréket fogdustak, szedtek fel a földről. Nem tapasztaltam azonban eddig, hogy élő munkásméheket is elfogtak volna. Tavaly azonban ezt is többször megfigyeltem. A leányfalusi anyanevelő méhészet udvarán állandó vendégek a tyúkok. A kaptárak között szedegetnek. Feltűnt, hogy egy tyúk a kijárónyílás körül kapkod valamit a földről. Eleinte azt hittem, hogy hullákat, vagy heréket fogdos. Közelebbről szemügyre véve azt láttam, hogy bizony nem herékre vadászik, hanem munkásméhekre. A teherrel érkező méheket a földön vagy a kaptár falán fogta el, de gyakran a levegőben is elkapta. Többszöri megfigyelés megerősített abban, hogy dolgozó méheket fogdos. Ha egy kantár körül hosszabb ideig garázdálkodott, akkor a méhek megtámadták. Ilyenkor feléjük-feléjük kapott, néhányat elfogott, majd amikor már több röpködött a feje körül haragosan, akkor odébbállt, és másik kaptárnál folytatta a vadászatot. A méhekre vadászó tyúkot többször megfigyeltük, „munka közben“. Mindig ugyanaz az egy volt a tettes. íme, az ártatlannak tartott tyúk is káros lehet a méhészetben. (—)
