Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-01 / 31. szám
»970. augusztus 1. SZABAD FÖLDMŰVES 3 SZÖVETSÉGI SZEMLE A Szlovákiai Egységes Parasztszövetség fóruma Méhány évvel ezelőtt egymás után "^alakultak a különféle szocialista munkabrigádok. Nemcsak az Ipari, de a mezőgazdasági üzemekben is egyre több ilyen csoport alakult. A brigád tagjai elhatározták, hogy jobban, eredményesebben dolgoznak, és ezzel is mintegy nagyobb lendületre késztetik a többieket. Voltak helyek, ahol a szocialista munkabrigádok csak paipíron léteztek, gyakorlatilag semmi jelentőségük nem volt. Ahol azonban komolyan vették, az eredmények rövidesen megmutatkoztak. színű, hamarosan — leszűrve a múlt tapasztalatait — ismét felújítják a munkaversenyt a brigádok között. — A gyakorlat azt bizonyította, volt értelme a brigádok megszervezésének — mondotta Tvrdoň mérnök, az imelyl szövetkezet zootechnikusa. — Az egész akció a Nőszövetség kezdeményezésére jött létre. Egy alkalommal, 1967-ben felvetették a kérdést, nem lehetne-e nálunk is szervezni ilyen egymással versenyző szocialista munkabrigádokat. A felhívás nem maradt visszhang nélkül. Három női kollektíva is jelentkezett. dik, és csoportjuk a járási átlagnál Jobb eredményekkel dicsekedhet. — Végeredményben elmondhatjuk, hogy szerencsés gondolatnak bizonyult a szocialista munkabrigádok megalakítása. Az eredmények javultak, így jóljárt a szövetkezet, a fizetés nagyobb lett, az asszonyok is elégedettek lehettek, tehát mindkét fél megtalálta a számítását. Természetesen a nőnapi ajándékozás és a negyedévi prémiumok sem maradtak el. A brigád tagjai az elért eredményekért elismerő oklevelet, emlékérmet és pénzjutalmat is kaptak. Munkájukat a járáson is értékelték. Bujdos Margit volt brigádvezetővel sikerült szót váltani. Az ő véleménye szerint is hasznosnak bizonyult bevezetni a munkaversenynek ezt a formáját. Azt is elmondotta, hogy társnőivel karöltve azon lesznek, hogy minél előbb ismét hivatalosan is hirdessék ki a szocialista munkabrigádok felújítását. a mesterlevelet. Annakidején, még amikor tanultunk, megígérték: az iskola befejezése után ml is kapunk tisztséget. Az egészből azonban nem lett semmi. A férfiak mindenhonnan kiszorítottak és azóta is a sertéshizlaldában dolgozom. Bevallom őszintén, akkor bántott is egy kicsit a dolog. Elhatároztuk, hogy elsősorban a jó eredményekkel demonstráljuk szakképzettségünket. Ez sikerült is, és hamarosan rájöttem, hogy nem a tisztség teszi boldoggá az embert, hanem az eredményes munka. — Amikor először elhangzott a javaslat a szocialista munkabrigádok megalakulásáról, egy percig sem haboztunk, és Szedlák Margittal, Bysztricki Annával és Szlivony Máriával mi is brigádot alakítottunk. — Nemcsak a súlygyarapodással törődtünk, de igyekeztünk a környezetet szebbé, vonzóbbá tenni. Mihozzánk eljöhet bárki, az istállóban és Van jövője a szocialista munkabrigádoknak Sajnos, ez az igen hasznosnak bizonyuló munkaverseny a kezdeti lendület után fokozatosan visszaesett, és az elért eredmények értékelése után sok helyen meg is szűnt. Különösen szövetkezeteink szocialista munkabrigádjai fejezték be hamar ténykedésüket. Egy ilyen szövetkezeti szocialista munkabrígádról, eredményeiről akartunk írni, felkerestünk hát egy olyan szövetkezetei, ahol a közelmúltban három brigád is működött, és való— A tehéngondozók munkabrigádja elsősorban több tej kitermelését vállalta. Szándékuk komoly volt. Ezt eredményeik bizonyítják legjobban Akkoriban 2150 liter volt az átlagos tejhozam. A brigád asszonyai Lovász Mária, Klaton Teréz és Bacigál Júlia azonban elérték a 2300—2400 átlagot tehenenként. A következő években is mindig az élen jártak. Ezerkilencszázhatvannyoloban az átlag 2450 liter volt, ők pedig 2600—2700-at értek el. A múlt évben 2750 liter volt az átlag, ők 3000 litert fejtek. — A másik brigádot a baromfigondozók alkották. A csoport élén Bucsai Anna állt. Ök is igen eredményesen dolgoztak. — A sertésgondozók kollektíváját Gujdos Margit vezette, aki három társnőjével 1200 állatot gondoz. A súlygyarapodás itt is évről évre emelke— Legutóbb résztvettem a Nőszövetség aktíváján — mondotta Bujdos Margit —, de egyelőre még nem volt szó a brigádok felújításáról. Remélem hamarosan erre is sor kerül, mert mi magunk tudjuk a legjobban, hogy milyen rendkívül haznos és jó ötletnek bizonyult ez annak idején. Régebben ahány asszony volt, annyifelé húzott. Aztán beállt a nagy változás. Mindenki egyért, egy mindenkiért! lett a jelszavunk. Úgy megbízunk a másikban, mint saját magunkban. Ha valami oknál fogva nem lehetek az istállóban, tudom, hogy minden úgy megy, mintha én is ott lennék. Bujdos Margit, aki már 18 éve állatgondozó, elárulta, hogy 1963-ban a mezőgazdasági mesteriskolát is elvégezte. — 23-éves koromben kaptam meg a környékén is mindig rend és tisztaság uralkodik. Az épület körüli térséget parkosítottuk, beültettük virágokkal. Voltam néhány olyan hizlaldában, ahol férfiak dolgoznak, de azt össze sem lehet hasonlítani a mi környezetünkkel. A munkakultúra is kielégítő. Van egy szociális helyiségünk, ahol öltözködhetünk, lemosakodhatunk. Természetesen hivatalosan megszűnt a szocialista munkabrigádunk, de továbbra is pontosan, lelkiismeretesen végezzük a munkánkat úgy, mint azelőtt. Mégis úgy érzem, ha ismét megalakulna a brigád, ez csak jobban ösztökélne. Hogy mik a terveink? Bárhogy alakuljon is a helyzet, mi azon leszünk, hogy még jobb eredményeket érjünk el. Csak legyen jó takarmányalapunk, mert ez az alapja mindennek. — o. v. — штя KAI B3abul ejtett a Csermosnya völgye. Nem is annyira a festő ecsetjére kívánkozó táj ragadta meg a figyelmemet, hanem az itteni emberek őszintesége, szókimondása. No meg az egyszerűségük, a jelent becsülésük, s a Józan paraszti észjárásuk. Lúcska kicsi falu. Házai oly makacsul kapaszkodnak a hepe-hupás hegyoldalba, mintha minden pillanatban attól tartanának, hogy a mélységbe csúsznak. Lakosai azonban magabiztosak, a maguk jövőjét közösen formálók. Központi fekvése méltatta arra, hogy a „Virradat“ irányitól itt üssenek tanyát. A csaknem másfél ezer hektáros egyesített szövetkezet — Kovácsi, Lúcska, Barka — ugyanis itt székel. Az új székházban, amelyet közel négyszázezer korona költséggel hoztak tető alá. Természetesen nemcsak a „vezérkar főhadiszállására“, de a tagok szociális igényeinek kielégítésére is gondoltak, mielőtt az építéshez hozzáfogtak. Korcsmáros Imre elnök és Sanyi János távollétében Dányi József agronómus, Dolný József főkönyvelő és Korintus Katalin, valamint Koleszár Valéria könyvelőnőktől tudok meg egyetmást a közös gazdaságról. Virrad-e a VIRRADAT-ban? Kitekintek az ablakon, s elnézem a falut körülölelő hegyoldalakat. — Mit termelnek ezeken a sovány hegyhátakon? Az agronómus nem tétováz. A lényegre tapint. — Hát mit is termelhetnénk itt? Kevés kalászost, valamennyivel több takarmányt, hiszen a szántó alig haladja meg a négyszáz hektárt. Kétharmadnyi terület ' sovány legelő és kaszáló. De közös erővel, összefogással azért visszük valamire ... Fő pénzforrásuk a tej- és marhahústermelés. Százhatvannégy tagja van a közösnek". Am, főleg csúcsmunkák idején, munkaerőhiány mutatkozik. Kevés a fiatal. Ezek jobbára a nagymúltú bányászvárosba, Rozsnyóra és máshova kerültek el. — Hja, kérem ... a nyolcórás munkaidő, a szabad szombat... — veti közbe a főkönyvelő. — Ez az, ami csalogató. A mai fiatalok már kényelemszeretőbbek. A városok fénye, a szabadabb életmegnyilvánulás az, ami még egyelőre vonz, ami köt. De remélhető, nem sokáig. Igenl Még egyelőre. Addig, amíg kulturáltabb munkakörülmények nem teremtődnek a falvakon is. Annyi azonban biztos, az első nagy lépést már megtették a Virradat-ban. Éppen akkor, amikor a hárőm kis szövetkezet tagjai az egyesítésre szavaztak. Szorgalomból, egyetértésből nincs hiány. Ez azonban nem elég. Ahhoz, hogy valóban felvirradjon, biztosítva legyen a tagok jóléte, tovább kell gyúrni, szélesíteni az együttműködés útját más szövetkezetekkel, állami gazdaságokkal, járásokkal. Tagadhatatlan, tettek már ez irányban is lépéseket, főleg járási szinten. Erről már jónéhány héttel ezelőtt szóltunk. De szerintem a termelés gépesítése terén kellene előbbrejutni nemcsak Lúcskán, hanem a járás más mezőgazdasági üzemeiben is. Nehéz itt a gépekkel boldogulni a hegyhátakon. A hegyhátakon igen, de az állattenyésztésben nincs ami ennek határt szabjon. Művelődnek, pártfogolják a kultúrát Három falu. Néhány kilométer választja el egyiket a másiktól. Kulturális lehetőségeik eltérőek. —■ Éppen Lúcskán nincsen kultúrház. Itt volna, aki törődjön a kultúrával, azonban helységhiány áll fenn. Viszont ez nem is olyan nagy baj, mert Kovácsiban teljesen új, tágas kultúrház van. Barkán is megtalálható. Itt az ifjúsági klub teszi színesebbé, szórakoztatóbbá a hétvégeket — tájézkoztatnak. — A CSEMADOK is eléggé tevékeny. A fiatalok gyakrabban, az idősebbek ritkábban járnak össze — már ami a három falut illeti —, tehát elkülönülésről szó sincs. A tagok résztvesznek a járás területén levő kulturális rendezvényeken (Krasznahorka, Gombaszög stb.). Sőt, a Virradat a szádelői szabadtéri színházi előadás anyagi kiadásainak fedezéséhez ötezer koronával járult hozzá. Tehát, megteszik a magukét, pártfogolják a kultúra ügyét. Tanoncviszonyban négyen voltak az 1969/70-es tanévben, s két fiatallal kötöttek ilyen irányú szerződést, akik az ősz folyamán kezdik a mezőgazdasági termelés alapismereteinek elsajátítását. Amiatt sem érheti a Virradat vezetőit elmarasztalás, hogy mindenképpen — erkölcsileg és anyagilag — segítik a fiatalokat. A katonaidejüket töltő fiatalok bevonulásuk előtt két hét fizetett szabadságot kapnak. A házasulandóknak pedig háromezer koronát juttatnak, és a Járási Termelési Igazgatóság ötezer koronával járul hozzá, hogy anyagi gondjaikat enyhítse, egyengetve a társas élet indulásához vezető nem mindig sima útat. Ami sajog, ami fáj,.. Együtt a szűkebb értelemben vett „vezérkar“. Megjött az elnök, a zootechnikus is. Semmiképpen sem vehető rossz néven, hogy olyasmivel is előhozakodnak, ami bántja őket. Ügy érzik, jogtalanul tették az illetékesek, amit tettek. — Ki hallott már ilyet? — kezdi nem éppen derűs hangulattal Korcsmáros Imre, az elnök. — Nyolcvan, kilencven esztendeje a falu használatában volt a szóban forgó legelő, amely mintegy száz hektárnyi. Majd a szövetkezet kataszteréhez tartozott. Takarítgattuk, tisztítgattuk, a kötelező beadást évről évre rendeztük tisztességgel, most meg a termelési igazgatóság illetékesei — anélkül, hogy a tudomásunkra adták volna —- átjátszották az állami gazdaságnak. Vajon milyen alapon...? Sajog, fáj az igazságtalanság sebe, amelyet százhatvannégy szövetkezeti társtulajdonoson ütöttek. Hiszen száz hektár legelőt nem lehet csak úgy jogtalanul más gazdaságra ruházni, elajándékozni. Mi is kérdezzük: milyen alapon tették? A kérdésre minél előbb választ kérünkl N. KOVÁCS ISTVÁN JÓ dolgozó, becsületes ember A tardoskeddi szövetkezet mintegy 520 tagja között nem egy példás, jó eredményeket elért dolgozó akad, aki megérdemelné, hogy néhány sorban írjunk róla. Mi ezúttal egy állattenyésztőt — Záhradka Rozáliát — választottuk ki, hogy bemutassuk olvasóinknak. Miért pont őt? Elsősorban, mert jó munkaerő, becsületesen, lelkiismeretesen dolgozik. De nemcsak ezért. Mint ember is tiszteletet, elismerést érdemel, hiszen már 13 éve családfenntartó. 1957-ben meghalt a férje, azóta fiáról egyedül gondoskodik, hogy semmiben se szenvedjen hiányt. Ez sikerült is, hiszen egyik terve az, hogy fia segítségével (aki asztalosnak készül), új házat épít majd. Dömény Ferenc, az ellenőrző bizottság elnöke, így nyilatkozott Záhradka Rozáliáról: — Legjobb, legszorgalmasabb dolgozóink közé tartozik. Szerény, becsületes ember. Lelkiismeretes munkájáért már többször értékeltük, mint példás dolgozót. Jutalomban is részesült már. Jő munkájáért emlékkönyvet és diplomát kapott és a járástól pénzjutalmat. Természetesen a Nemzetközi Nőnapon sem maradt el a kitüntetés, az ajándék. Záhradka Rozália kérdéseinkre meglehetősen tömören válaszolt. Látszott rajta, nem igen szokott magáról beszélni. Inkább a tettek, mint a szavak embere. Néhány dolgot azonban mégis elmondott. — Ezerkilencszázhatvanegytől végzem a mások műszakot, mohétéves édesanyámmal dolgozunk. ötven anyadisznó és szaporulata van gondjainkra bízva. Igyekszünk minél jobb eredményeket elérni, hogy elégedettek legyenek munkánkkal. Ez eddig sikerült is. A múlt évben anyakocánként átlag 19 malacot választottunk el. — Naponta háromszor (5-től 9-ig, 12-től 14.30-ig és 17-től 19.30-ig) járunk etetni. Közben végzem a másik műszakot, mosok, főzök, takarítok. Szórakozásra nincs sok időm. Néhanéha moziba megyek, vagy ha valami színi előadást tartanak, azt tekintem meg. Esetleg, ha a szövetkezet kirándulást rendez, én is elmegyek. — Munkámat megszoktam, elégedett vagyok. A fizetésem is jó. Havi átlag keresetem közel 2000 korona. Ezenkívül még a gabona és a háztáji is sokat jelent. Hétköznap, ünnepnap félötkor kelni, tizenkét kilométert gyalogolni (hatszor kell megtennie a kétkilométeres utat), a házimunkát elvégezni, a fiúval törődni, nagy megterhelés. Mindezek ellenére Záhradka Rozália nem kívánja a szabad szombatok bevezetését, sőt ellene van. — Édesanyámmal jól ismerünk minden egyes állatot, s ragaszkodunk hozzájuk. Ha minálunk is bevezetnék a szabad szombatokat, ez azt jelentené, hogy mások is gondoznák a ránk bízott állatokat, s ez már nem lenne az igazi. Az ember nem tudna úgy örülni az elért eredményeknek, sikereknek. Így, ha valamelyikünknek sürgősebb dolga akad, elvégzi helyette a másik. Jó dolgozó, becsületes ember Záhradka Rozália. Mindenképpen megbecsülést érdemel. (o. V.)
