Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-07-25 / 30. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1970. július 25. 10 Gombaszögön a nagyszámú közönség érdeklődéssel ügyeli a műsort ООИВММ& □! Varga Katalin, a rokonszenves nyárasdi kislány a II. országos verseny döntőjének közönségdíjasa, népdalokat énekel Ebben az évben a CSEMADOK “ Országos Dal- és Táncünnepé­lyét felszabadulásunk 25. évforduló­jának jegyében rendezték meg. Mi sem lehetett ehhez méltóbb, mint­hogy a szombat esti ünnepi beszédek után egy kiváló szovjet együttes sze­repelt. A Fekete-tengeri flotta Dal- és Táncegyüttese a gombaszögi kö­zönség tetszését is elnyerte. Már az énekkar bemutatkozása után förgete­­ges tapssal ünnepelte őket a nagy­számú közönség. A mindvégig magas művészi élményt nyújtó műsorszá­mok valósággal lenyűgözték a néző­ket, és a befejezés után sokaktól le­hetett hallani ezt a megjegyzést: „De jó, hogy eljöttünk! Igazán szép volt!“ Műsoruk .befejezése után a szovjet együttest a szomszédos szilicei szö­vetkezet vacsorán látta vendégül. Utá­na búcsút mondott hazánknak, ahol több helyen szerepeltek nagy siker­rel. Természetesen a lelkes közönséget a továbbiakban hazai népi zenekar, tánczenekar, valamint jeles szólisták szórakoztatták. A hajnalig tartó mu­latságnak a megeredt langyos nyári esó vetett véget. Vasárnap már kora reggeltől kí­gyózott a tarkaruhás közönség a zöld köntössel körülövezett festői szép völgy felé. Mire megkezdődött a dél­előtti műsor, megteltek az ülőhelyek és ezrek szórakoztak a sátrak soka­sága előtt. A Tisza rozmaringszál — népmű­vészeti műsorban a legjobb dél-szlo­vákiai táncegyüttesek, valamint a „Ta­vaszi szél vizet áraszt“ szlovákiai népdalverseny győztesei, helyezettjei léptek fel. örvendetes, hogy az el­múlt években ismert, sokat szerepelt rimaszombati, színál, fülekpüspöki tánccsoportok mellett sikeresen mu­tatkozott be a CSEMADOK kassal új­városi helyi szervezet mellett műkö­dő „Üj nemzedék“ elnevezésű tánc­­együttes, valamint a bratislavai Szőt­tes tánccsoport. Vontszemű János né­pizenekarának kíséretéről szintén az elismerés hangján szólhatunk. A csehszlovákiai magyar népdal­énekesek országos versenye megren­dezésének fontossága Gombaszögön is beigazolódott. A műsor rendezői­nek volt miből választani, és valóban jól felkészült énekesek szerepeltek a sokszínű műsorban. A színvonalat még csak emelte a külföldi énekesek szereplése. A vasárnap délutáni műsór két rész­ről állott. A Slágerparádéban^ a ma­gyarországi kiváló „Juventus“-együt­­tes fellépését láthatta a nagyközön­ség. Ezt követőn Operettcoctail cím alatt újszerű műsorral szerepelt a CSEMADOK újvári helyi szervezeté­nek 100-tagú esztrádegyüttese. A két verőfényes napon valóban sokszínű műsort láthatott a nagyszá­mú közönség. Talán ezért távoztak sokan ezzel a gondolattal: Van új a nap alatt, érdemes a CSEMADOK or­szágos ünnepélyére ellátogatni! A szervezőket dicséri, hogy nagy tömeg nézte végig a műsort, szóra­kozott a völgykatlanban. Azt hiszem, az érdem azonban jó részben azoké a szövetkezeti vezetőké, akik meg­értéssel fogadták a szervezőket és ezért sikerülhetett olyan elővételt biztosítani, mint amilyet ezelőtt soha. A közös irányítói nemcsak jegyeket vásároltak a nagy nyári munkák közepette szórakozni vágyó tagság­nak, hanem járműveket is biztosítot­tak. A rozsnyói járás egyik szövet­kezetének, a hárskútinak az elnöke büszkén újságolta: „Minden tagnak lehetőséget biztosítottunk, hogy ott legyen az ünnepségen!“ Sokan rokonok, ismerősök barát­kozni járnak .Gombaszögre és meg­nézni a környék természeti kincseit, szépségét. Mind az ő részükre, mind a műsor szépségét élvezőkre jelentős milyen az ellátás az ünnepély két napján. Azt hiszem a vendéglátó üze­mek az idén jól vizsgáztak, mert éte­lekben, italokban nagy volt a válasz­ték. Igaz, voltak olyan esetek is, hogy egyesek jogtalanul kihasználták a le­hetőséget és becsapták a vásárlókat. Szintén bírálóan kell szólni a szín­pad közepében levő „cirkuszról“, amelynek hangszórója állandóan za­varta a műsort. Jövőre az ilyesmi megengedhetetlen. A kisebb szépséghibáktól eltekint­ve, bátran állíthatjuk, szép, színvona­las országos ünnepély volt az 1970-es, amely a felszabadulásunk negyed év­százados jubileuma jegyében zajlott le. -tt­л1уап keservesen szólt a lélek­^ harang, mintha csak Kis Márton a saját fájdalmas hangján panaszolta volna el a falu népének, hogy hűsé­ges élettársa a i sovány, vézna, köhö­­gős Kis Rózái kiköhögte lelkét, nem törődve azzal, hogy mi lesz szegény emberrel, akinek három apró gyerek maradt a nyakán. ¥ Amíg a lélekharang sírt Kis Márton helyett, azalatt ő kikotorta a ládából fekete ünneplőjét, amely napvilágra kerülve dohos szagot árasztott maga körül. Mialatt a csizmáját fényesítet­te, egyre azon búslakodott, milyen kíméletlenül itthagyta őt Rózái. Igaz, hogy az utóbbi időben már nem na­gyon dolgozott, de azért csak tett-vett valamit a ház körül, mert szorgalmas asszony volt, azt meg kell hagyni. Gondolatai visszakalandoztak a múlt­ba, amikor megismerkedett Rozáliái. Véletlenül találkoztak a kútnál, ahová a falubeli lányok vízért jártak. Már­ton már kiszolgált katona volt, ott ólálkodott, hogy szemügyre vegye őket, mivelhogy nősülési szándékai voltak. Rózái megmerítette kannáját, s mikor elment Márton mellett, rá­­mosolygott. Márton visszamosolygott rá, minden különösebb érdeklődés nélkül, de azért megkérdezte a lá­nyoktól, hogy mi a neve annak a pi­ros szoknyás lánynak, mármint Ró­záinak. Egy fekete hajú lány fogait Mártonra villantva ddavetette. — Magához illik a Tornyos Rózái, mért módos lány! A legénynek megdobbant a szive. De nem a Rózái neve hallatára. Bán­ta is ő Rózáit, meg a gazdagságát! Fülig szerelmes lett a kis feketébe, Cseri Zsófiba, s este, mikor a hold­világ nevetős képe feltűnt az égen, a legény bekopogtatott Zsófi ablakán, és nem is hiába, mert kiperdült a lány, de csak azért, hogy megmondja Mártonnak, hagyjon neki békét, mert rangos legényhez nem illik szegény lány. Hiába erősítgette Márton, hogy ő szíve szerint akar nősülni, a leány hajthatatlan maradt. Telt-múlt az idő, eljött a farsang is, s dacára a nagy hidegnek, olvadozni kezdett a jég Zsófi szívén. Egy szép napon bevallotta Mártonnak, hogy viszontszereti őt. A legény fogadko­­zott halálig tartó hűségről, amit be is tartott volna, ha apja és anyja na­ponként nem duruzsolják a fülébe, hogy hagyjon fel Zsófival, aki olyan szegény, mint a templom egere. Ez még nem lett volna olyan nagy baj, mert Márton csak azért is elvette volna a Zsófit. A baj ott kezdődött, amikor Mari néne, a szomszédasz­­szony, titokban figyelmeztette a le­gényt, hogy jó lesz vigyázni a Zsófi­val, mert a Rékai Pista is jár hozzá esténként, és mint hírlik, még a far­sang folyamán megtartják az eskü­vőt. Azt mondta a néne, ha nem hiszi, estére meggyőződhet az igaz­ságról, s fogatlan száját összecsücsö­rítve oktatta a legényt, hogy mit kell tennie: rejtőzzék el a Zsófiák kiska­puja mögött, a többit majd meglátja. így is történt. Alighogy megbújt Márton a kiskapu mögött, máris lép­tek hallatszottak. A legény megis­merte Rékai Pistát, és szívdobogva leste, vajon kijön-e a Zsófi. Rékai Pista hármat koppantott, utána ki­nyílt az ablak, és kihajolt rajta Zsófi. Márton egy szót sem értett a sutto­gásból, de csikordult az ajtó, és ki­lépett rajta a leány. Hirtelen lángra lobbant benne a szunnyadó parázs, szíve vadul kalapált, a vére felforró­sodott, s mint egy bőszült vadállat rohant be az udvarba, nem is kiabál­va, hanem üvöltve rohant a lány felé: — Te világ legutolsó cédája! Ha Rékai Pista meg nem védi a reszkető leányt, talán széttépi iszonyú dühében. Amikor az öreg Cseri kilé­pett az ajtón, Márton kissé lehiggadt, Keserűen vetette oda az öregnek: — örülhet kend a lányának — azzal sarkonfordulva kilépett az utcá­ra. Máig sem tudja, miképp ért haza, hogyan került az ágyba, az agya tel­jesen megbénult. Másnap reggel már kicsit derűsebbnek látta a történte­ket. Sajgott ugyan a szive, hogy csa­lódott Zsófiban, de gondolta, sebaj, gombház ... Délután beállított Mari néne, és kis egérszemeit Mártonra VERSEGHY ERZSÉBET: Wmmw % pislogtatva vigasztalta, hogy sose bú­suljon Zsófi miatt, mert az asszony­nak is kikapós lett volna... Itt van ez a Tornyos Rózái, milyen tisztes­séges, dolgos is, és szemlátomást sor­vad és napról napra haloványabb az orcája, amióta megtudta, hogy Mór­ion Zsófihoz jár. Márton csak hallgatott egy dara­big, aztán megszólalt kemény han­gon: — Mondja meg Rózáinak, hogy estére elmegyek hozzá leánynézőbe. Mari néne ráncos arca kipirult örömében, s máris vitte a jő hírt Tor­­nyosékhoz. Megtartották a kézfogót, három hét múlva az esküvőt. Esküvő után Már­ton rövidesen meggyőződhetett róla, hogy Rózái arca nem őmiatta sápadt meg. A tüdővész gyötörte. Elöntötte a keserűség és a düh az asszony iránt, hogy így becsapták. Hát mé^ mikor egyszer a véletlen úgy hozta, hogy a vihar elől bemenekülve egy bakterházba, többedmagával ott talál­ta Zsófit is. Idegen emberek előtt csak nem mutathatták, hogy harago­sok, és mintha mi sem történt volna, beszélgettek, sőt, mikor az eső elállt, együtt indultak hazafelé. Megtudta Márton, hogy Rékai Pista azzal csalta ki azon az emlékezetes estén Zsófit, hogy Mártonról mond valamit, s mi­kor ő odarontott, akkor éppen azt mesélte, hogy Márton a gazdag Tor­nyos Rózáinak fog örök hűséget es­küdni. Márton előtt egyszerre világos lett minden, és bár későn, de rájött, hogy az egész dolog Tornyosék műve volt, ők bíztatták fel Mári nénit, hogy Rékai Pista miatt féltékennyé tegyék őt. Azt hitte, megfullad a dühtől és ha hazamegy, rögtön, megfojtja Ró­záit. De mikor belépett a szobába, és ránézett a sápadt, vézna asszony­kára, aki a kemence mellett ülve szája elé tartva zsebkendőjét, fuldok­lón a köhögéstől, elfogta a szánalom, hát még mikor meglátta, hogy a fe-A CSEMADOK érsekújvári helyi szervezet 100-tagú esztrádegyiittesének befejező száma. A Magyar Területi Színház részle­ge, a Kassai Thália Színház július 27-én sikeres bemutatóval bizonyítot­ta, hogy eredményesen halad kitű­zött célja, egy minden tekintetben korszerű színpad formálása felé. A fiatal együttes Веке Sándor és Spiíák Géza rendezésében olyan tökéletes megoldással vitte színre Thomas Brandon Szerelmem Donna Rita című zenés-táncos bohózatát, hogy bátran állíthatjuk, — a világon leggyakrab­ban játszott komédia Szlovákiában is az évad meglepetése, egyik legna­gyobb sikere lett. A rendezők a Brandon művet olyan pasztell színben megfogalmazva kel­tették életre, amellyel helyenként a szerzőt is ignorálták. A színpadon briliáns mozgástechnika egészítette ki, sőt helyenként előnyösen pótolta a szöveget. A színes ötletekkel szi­porkázó koreográfia Szigeti Károly munkája. A Budapesti Nemzeti Szín­ház neves művészének közreműkö­dése nemcsak a Brandon bohózat színrevitelének adott nagy értéket, hanem tartós pozitívuma marad a sok fiatal tehetséggel induló Thália Színház egész további fejlődésének. Elmondhatjuk ezt Szombathy Gyu­láról, a Szolnoki Szigligeti Színház tehetséges fiatal tagjáról is, aki Bob szerepét alakítja sokszínű ötletesség­gel. Az ál-Donna Rita alakítása igé­nyes feladat, próbára teszi a színész felkészültségét. Szombathy Gyula je­lesen oldotta meg ezt a feladatot. Alakítása külön élménye volt a be­mutatónak. A három kópé diák, Bob, Charley és Larry közül leginkább Csendes László (Charley) közelítette meg a szolnoki vendégművész szint­jét. Mókás kedvű alakítása sokszor ragadta tapsra a közönséget. Érsek György (Larry) mozgása helyenként még darabos és énektechnikája is csiszolást igényel még. Szerelmem Donna Rita Az előbbieknél rövidebb, de ugyan­csak igényes karakterszerepekben Gyurkovich Mihály (Lavery), Várady Béla (Albert), Lengyel Ferenc (Win­ston), Horváth Lajos (Howard), Gom­bos Ilona (Donna Rita), Bittó Eszter (Lady" Astor) gondosan kidolgozott, sok bájos ötlettel színezett játéká­nak tapsolhattunk. A két kisasszonyt, Mollyt és Dollyt alakító Tamás Esz­ter és Varga Zsuzsa játékosan, meg­nyerőén keltik életre a jól nevelt, de azért kópéságra hajlamos bakfisokat. Játékuk fejlődőképes tehetségeket sejtet. Ugyanez vonatkozik Kövesdi Szabó Marikára is, aki Diana szere­pében mutatkozott be. Hogy a közönség milyen tetszéssel fogadta a Donna Rita bemutatót, ezt hér zsebkendőn piros foltok égnek... Halkan megszólalt: — Elmegyek az orvosért. S megindult kifelé, futott a doktor lakásáig, s vitte őt magával a beteg asszonyhoz. , Aztán múltak az évek, Rózái min­dig sápadtabb és soványabb lett, de azért csak élt. Márton beletörődött a sorsába, a szánalom odakötötte őt Rózáihoz, no meg a gyerekek, mert Rózái három gyereket szült. Jó asz­­szony volt, sohasem veszekedett, sőt mindig volt valami bocsánatkérésfor­­ma a tekintetében, valahányszor az urára nézett... ¥ Ezeket gondolta végig Kis Márton, mialatt feketébe öltözött. Aztán el­indult az asztaloshoz. Kiválasztotta a legszebb koporsót, a legdíszesebbet, mert megérdemli Rózái. Azután a sír­ásóhoz vitt az útja. A kocsmában ál­domást fizetett nekik, hadd emleges­sék meg azt a napot, amikor a Kis Rózái sírját ásták. Jómaga is felhaj­tott két féldecit, és miután az ott­­lévőknek eleget méltatta halott fele­sége erényeit, hazafelé indult. ¥ Furcsa érzéssel lépett be az ajtón, tudta, hogy nem fogadja Rózái köhö­gése. Közben elhozták a koporsót is, elégedetten állapította meg, hogy ilyen szép koporsója még senkinek sem volt a faluban. A ravatalozást nem várta meg, az az asszonyok dol­ga, átment a szomszédba, ahol a gye­rekek voltak. ¥ Mire hazament, felravatalozták Ró­záit. Ott feküdt az asszony a szoba közepén. Arcvonásai kisimultak, s úgy feküdt a sok virág meg viaszgyertya között, mintha most is bocsánatot kérne, amiért ilyen sok szomorúságot okozott neki, s főleg ilyen nagy költ­séget ... Szokatlanul jól aludt ezen az éjsza­kán. Nem zavarta őt, hogy Rózái ott feküdt a szomszéd szobában. ¥ Verőfényes októberi napon volt a temetés, ragyogott a nap, mikor meg­kezdődött a gyászszertartás, Kis Már­ton pedig a búcsúztató azon szavai­nál, hogy „el kell válnunk hites pá­rom, én a találkozást várom“, keser­ves sírásra fakadt. A könnyei hangos koppanással peregtek a koporsóra, mert ha nem is szerette az asszonyt, de becsülte, mert gondos feleség, jó anya volt... Még akkor is mosolygott a nap, amikor a gyászmenet megindult a te­mető felé. A sarkon befordulva Kis Márton lopva végignézett a meneten. Zsófit kutatta. Fel is fedezte, az utol­só sorban lépkedett. Kis Mártonnak hirtelen az jutott az eszébe, hogy mi lenne, ha a múltat jóvátenné... hi­szen Zsófi nem ment férjhez. Rózái emléke iránti tiszteletből nem fejezte be a gondolatot,, és bűnbánóan újból könnyekre fakadt. Mikor pedig sze­gény Rózáit leengedték örök pihenő­helyére, úgy megeredtek a könnyel, hogy Rózái igazán meg lehetett elé­gedve, ha látta ... ¥ Márton azon vette észre magát, hogy egyedül maradt a temetőben, a nép mind szétoszlott... Elindult hát ö is. Kilépve a temető kapujáig megpillantotta Zsófit. Kis Márton megszaporázta lépteit és elindult utána. legmeggyőzőbben az a tapsorkán fe­jezte ki, amely az előadás után teljes negyedórán át uralta a Losonci Po­fáim Üzemi Klubjának színháztermét. Befejezésül még néhány szó a ren­dezőtől és a szereplőktől, akik a ked­ves, szórakoztató, de nagyon igényes színvonalon produkált komédiával ajándékozták meg a színházkedvelő közönséget. Веке Sándor rendező: Napi nyolc órás, fárasztó próbák előzték meg a bemutatót, örömmel tölt el a siker, külön öröm volt látni, hogy a kö­zönség megértette elképzeléseinket. Lengyel Ferenc: A Donna Rita új színfoltot jelent a Thália palettáján. Nagyon szép munka, amely egyben felodódást, lazítást is jelentett szá­momra. Várady Béla: Felmérhetetlen gyara­podásnak számít a neves vendégmű­vészek szereplése. Szigety Károly ko­reográfiája nagyban csiszolta a fiatal gárda mozgáslechnikáját, hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal, kezdő tehetsé­gek egyéniségéből eltávolítsa a he­lyenként még fellelhető műkedvelő elemeket. Jóleső érzés, mikor a szí­nész élvezheti társai játékát s köz­ben nem kell drukkolnia. Ebben az esetben az egész előadáson végigkí­sért ez a jóleső érzés. A Thália Színház évvégi bizonyít­ványnak szánta a Brandon komédia bemutatóját. Személyes véleményem, hogy jelesre sikerült. Kovács Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents