Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-18 / 29. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES .1970. július 18. Okszerű káderpolitikával a mezőgazdasági üzemek gazdasági helyzetének megszilárdításáért Bátran állíthatjuk, hogy a gondosan alkalmazott káderpolitika, helyesebben mondva a vezető dolgozók megválogatása és elhelyezése, feltétlenül hatással van egy-egy termelési szakasz kedvező fejlődésére. Az érsekújvári (Nové Zámky) járásból számos jó példát említhetek, melyek azt bizonyítják, hogy amikor a szövetkezetekben leváltottak néhány vezetőt s helyükbe jobbakat választottak, a helyzet rövidesen megváltozott. Ugyanakkor' előfordult olyan eset is, hogy néhány vezető dolgozó az egyik helyen nem vált be, másutt viszont derekas munkát végzett. Ilyen eset történt például a ltpovái szövetkezetben, ahol az elnök és más vezető dolgozók leváltása után új emberek kerültek az élre, s a gazdasági helyzet nagyban megjavult. Tehát az utolsók közt kullogó gazdaság a jók közé sorakozhatott. Hasonlóan történt a dedinkai, a radval, a vlkasl, a N. Hrádok-i és más szövetkezetek esetében is. Ez azt bizonyltja, hogy minden a káderek hozzállásán múlott. Ugyanakkor akadtak olyan esetek is, hogy a vezető dolgozók figyelmen kívül hagyták a járási pártbizottság tanácsait, intelmeit, mindentudóknak képzelték magukat ahelyett, hogy a dolgozók széles rétegére támaszkodtak volna. Maguk döntöttek nagyon fontos kérdésekben, hamis népszerűségre törekedtek, ami a legtöbb esetben káros következménnyel járt. Ez történt az újfalusi (Nová Vieska) szövetkezetben is, ahol Cséplő mérnök, a szövetkezet elnöke és néhány társa kifogásolható tevékenysége következtében amikor a járás más gazdaságaiban magasan túlteljesítették a pénzügyi tervet, ők 600 ezer koronás ráfizetéssel zárták az évet. Akaratlanul is felvetődik a kérdés, lehet-e tovább hinni az ilyen vezetőknek? Pártunk megbízott bennük, s visszaéltek a bizalommal. Nyíltan ki kell mondanunk, akik vonakodnak elismerni, hogy nálunk a vezető szerep a párt kezében összpontosul, nemcsak hogy tagjai nem lehetnek a pártnak, de fontos gazdasági vezető szerepet sem tölthetnek be. Egyszerűen azért nem, mert nem szeretnénk hasonló helyzetbe kerülni, mint a múltban, amikor szövetségeseinknek kellett segítségül Év elején a terebesi járás (Trebišov) földművesei 4s figyelemreméltó kötelezettségvállalással kapcsolódtak a több termelésért folyó országos versenybe. A verseny végeredménye azonban nemcsak az őstermelőkön, hanem a velük kapcsolatban lévő partnereken is múlik. így például a hús, a tej és a tojás termelése nagyban függ a keveréktakarmányokkal való rendszeres ellátástól. Tehát nem a véletlen műve, hogy a Terebesi Terményforgalmi Vállalat ez év végéig 2000 tonna keveréktakarmány gyártását vállalta terven felül, hogy rendszeresen elláthassa partnereit a többtermeléshez szükséges keverékekkel. Az irányítása alatt levő öt keverőüzem jelenleg 2000 mázsa különféle erőtakarmányt gyárt naponta, s ez a mennyiség fedezi a mezőgazdasági üzemek napi szükségletét. így a terményforgalmi vállalat dolgozói legutóbb 15 mezőgazdasági üzemmel kötöttek szerződést a keveréktakarmányokkal való ellátásra, garancia mellett. A szóbanforgó gazdaságokban szeptembertől ez év végéig 7000 mázsa sertéshústöbblet felvásárlását tervezik. A múltban évente 18 millió tojást vásároltak fel a járás mezőgazdasági üzemeiben, idén azonban 2 millióval kevesebbsietni, hogy közösen megvédhessük szocialista vívmányainkat. Tehát a káderpolitika terén nagyon komoly feladatok hárulnak ránk. Tudatosítanunk kell, hogy az ember nevelése nagyon felelősségteljes feladat, ezért a vezető káderek leváltását is gondosan kell előkészíteni. Tárgyalnunk kell a párt szerveivel és a gazdasági vezetőkkel. Ez természetesen nem egyszerű dolog. Türelmesség, bizonyos megértés szükséges ehhez. Valakit előbbi beosztásából lecserélni, nem néhány nap, hanem hosszabb idő kérdése. Hiszen a káderek leváltásánál vagy elhelyezésénél figyelembe kell vennünk a párt alapszervezeteinek és azon belül a párt-csoportok tagjainak véleményét is, ahol az illető tevékenykedett. Ugyanakkor szükséges, hogy a gazdasági szervek is megtegyék észrevételeiket. Járásunkban például évente értékeljük a szövetkezeti elnökök tevékenységét, s ezzel párhuzamosan köszönetét mondunk azoknak, akik jó munkájukkal ezt kiérdemelték, így megszilárdítjuk a vezető dolgozók tekintélyét. Esetenként körzeti gyűléseket hívunk össze, ahol alapvető kérdésekről tárgyalunk. Ha valami új dologra törekszünk, mint például több szövetkezetnek a szakosítás céljából történő egyesítése, azt alapos tárgyalás és közgazdasági elemzés előzi meg, hogy a szövetkezeti tagok elé nyílt kártyával állhassunk. A közgazdasági elemzés alapján az elképzelésekről a párt alapszerveiben, a szövetkezeti gyűléseken tárgyalunk, s a politikai dolgozókon kívül jelen vannak a járás gazdasági vezetői is. így közösen jól megindokoljuk a célkitűzést. Járásunkban eddig hét egyesített szakosított szövetkezet működik, melyek a járás földterületének egynegyed részén gazdálkodnak. Azt is el kell mondanom, hogy nálunk jól beváltak a párt által kezdeményezett ellenőrző napok, melyek keretében esetenként egy-egy szövetkezetben, illetve községben a párt alapszerveiben, a környező falvak vezető dolgozóinak jelenlétében ellenőriztük, hogyan teljesítik feladataikat. Ilyenkor bonckés alá kerül minden. re van kilátás. Felmerül a kérdés, hogy miért? 1 Míg a szövetkezetek eleinte tojástermeléssel is foglalkoztak, akkoriban 70 ezer tojót tartottak, de amióta a tojástermelésre Járási társulást alakítottak, — melynek a terményforgalmi vállalat is tagja — egyelőre csak 42 000 tojót tarthatnak, tehát 28 ezerrel kevesebbet, mégis majdnem fedik az előbb értékesített mennyiséget. A társulás még csak egy esztendeje kezdte a tojás termelését. Ha azonban a tojóházak építése befejeződik, sokszorosan túlszárnyalják majd a szövetkezeti és a háztáji baromfitartók tojástermelését. Idén a terményforgalmi vállalat a mezőgazdasági üzemektől 2100 vagon gabonát vásárol fel állami szükségletre. Ezenkívül a takarmányalapra 63 vagonnal többet, mint eredetileg tervezték. A szövetkezetek 9000 vagon gabonaterméssel számolnak. Ezzel szemben a terményforgalmi a felvásárolt gabonának csupán 76 százalékát képes saját raktáraiban tárolni rövid időre. Ezért a takarmányalapra felvásárolt gabonát a termelőkkel való egyezmény alapján a mezőgazdasági üzemekben raktározzák, s a későbbiek folyamán onnan szállítják a takarmánykeverőkbe. (ír) Annak ellenére, hogy az utóbbi két esztendőben nem sikerült minden úgy, ahogy szerettük volna, bátran állíthatom, hogy a káderek nevelése és elhelyezése terén mégis pozitív eredményt értünk el, amit a legutóbbi évek gazdasági eredményei is bizonyítanak. A búza hektárhozamát az 1964-es évi valósághoz mérten tavaly 12,67, s a tavaszi árpa hozamát 11,97, a kukorica hozamát 21,68, a cukorrépa hektárhozamát pedig 132,2 mázsával túlszárnyaltuk. Ennek természetes velejárójaként emelkedett az állati termékek hozama is. Ebben a vonatkozásban az 1964—1969-es években a tejtermelés 11 millió 804 ezer 145 literrel, a sertéshúsnál az árutermelés 22,832, a marhahúsnál 14,209, a baromfihúsnál pedig 1542 mázsával emelkedett. Az árutermelés színvonalának fokozatos emelkedése hozzájárult a gazdaságok ökonómiai helyzetének megszilárdulásához, s ezzel együtt a szövetkezeti tagság életszínvonalának emelkedéséhez. Bizonyításképpen érdemesnek tartom megemlíteni, hogy járásunkban az 1964—1969-es években a mezőgazdasági nyerstermelés 340 millió 745 ezer koronával emelkedett, s ez nagyban hozzájárult a termelést felújító alapok szükségszerű feltöltéséhez. Az említett időszakban egy-egy szövetkezeti dolgozó személyi jövedelme 4914 koronával emelkedett. Örvendetes, hogy mezőgazdasági üzemeink a múlt évben is kitűnő eredményeket értek el. Mezőgazdasági nyerstermelésüket járási átlagban 106 százalékra teljesítették, ami nem kevesebb, mint 45 millió 67 ezer korona többlettel járt, s ez hozzájárult a szövetkezetek helyzetének megszilárdulásához. A mezőgazdasági őstermelők erőtakarmányokből önellátóak lettek, s ezen a téren főképpen a szakosított egyesített szövetkezetek tüntették ki magukat. Jó példaként említhetném a Šurany-i szövetkezetét, ahol tavaly búzából 49,5 mázsás hektárhozamot értek el, s a tehenek egyedi tejelékenysége 3308 liter volt. Hudec Pavel mérnök, az Érsekújvári Járási Pártbizottság mezőgazdasági titkára Hasonló feltételek mellett eltérő eredmények A rimaszombati járásban a közelmúltban húsz földművesszövetkezetet szakosítottak marhahús termelésre. Ezeknek legtöbbjében az első negyedévben kielégítő eredményt értek el. Az említett időszakban 2000 mázsa vágómarhát adtak el szerződésre a terményforgalmi vállalatnak. Az elképzelések alapján azonban év végéig 12 ezer mázsa marhahús értékesítésével számolnak. A következő hónapokban persze még jobb eredményekre van kilátás, mert közel 800 szarvasmarhát állítottak hízóba, tehát jóval többet, mint eredetileg tervezték. A napi darabonkénti súlygyarapodás gazdaságonként eltérő. Addig, amíg néhány szövetkezetben 90 dkgos, másutt ezzel szemben csak 60—62 dkg-os súlygyarapodást értek el a marhahlzlalásban. Az óbásti szövetkezetben például naponta darabonként alig érték el a fél kilós súlygyarapodást. Ez azt bizonyítja, hogy az említett gazdaságban nagyon drágán termelték a marhahúst. Egyes szövetkezetekben 19, másokban viszont 12 koronás költséggel termelték a marhahús kilóját. Örvendetes lenne, ha a mezőgazdasági üzemek és a terményforgalmi vállalat zootechnikusai együttműködésével megállapítanák, hogy a keveréktakarmány és a szakszerű gondozás mennyire befolyásolja' az állatok súlygyarapodását. -Sj-Takarmányellátás garanciával Mostanában sok szó esik a korszerű termőhelyek létesítésének szükségességéről. Olyan istállők építéséről, melyeknek belső berendezése már megfelel a nagyüzemi termelés követelményeinek. A képen látható szarvasmarha-állást úgy építették, hogy az etetéssel és az ürülék eltávolításával összefüggő kézi munkát a lehető legminimálisabbra csökenthessék. Az ilyen istállóban szolgálatot teljesítő gondozónak már a gépekhez is jól kell értenie, mert a követelménynek megfelelő takarmánnyal együtt a gépek pontos működése is hozzájárul az állatok hasznosságának emelkedéséhez. 3» *** *j* *j* *3* *з» «3« «J« «3* «3« *3» *3» «з* *з* *з> «з* **♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ *♦* Nem mindegy, mennyibe kerül Az andódi (Andovce) szövetkezet elnökével Ancsin Mátyás mérnökkel, és agronómusával Faludi Vince mérnökkel a jövőt érintő dolgokról, az állattenyésztés, illetve a hústermelés hatékonyságát emelő kukoricatermesztés korszerű módszereiről beszélgettünk. Takarmányozási szempontból a kukoricát már hozamánál fogva is többre becsülik gabonaféléktől. S ez érthető. A múlt esztendőben még hagyományos módon termesztették ezt az értékes szemestakarmányt, s hektáronként 42,3 mázsát értek el. Részben gépeket is használták, s így egy mázsa termesztésének közvetlen költsége 122 korona lett. Eléggé drága kukorica ez, de hát kell a takarmány. Tavaly a kukorica vetésterülete a szövetkezetben 140 hektár volt, idén 20 hektárral bővítették, számolva a termesztés és a betakarítás komplex módszereinek alkalmazásával, és a nagyhozamú vetőmagvak hasznosságával. Idén például magyar, jugoszláv és román hibrideket vetettek, s ugyanazon a területen a kukoricát 6 éven keresztül szándékoznak termeszteni. Az első évben 8 kg Zeazint, a továbbiakban pedig 1,5—1,5 kg Szelektint adnak a talaj gyomtalanítására. Az utolsó esztendőben a föld nem kap gyomirtószert, hogy az utóvetemény ne károsodhasson. Természetesen mielőtt elkezdték volna a kukorica korszerű termesztését, előzőleg kalkulációt készítettek Ideális A tardoskeddi (TvrdoSovce) szövetkezet ökonómusával a partnerekkel való kapcsolat sokrétűségéről beszélgettünk. Szóba került, hogy a szövetkezet vezetőségét erősen foglalkoztatja a pulyka nagyüzemi tartása, s ezért a következő ötéves tervben számolnak évi 18 ezer pulyka hizlalásával. Próbaképpen már idén megkezdték együttműködve a Nyitrán székelő Branko elnevezésű szövetkezeti vállalattal. Tőle kaptak 12 ezer szélesmellű, fekete húspulykát, s a jelek azt mutatják, hogy pulykahús-termeléssel érdemesebb foglalkozni, mint valami mással. Olcsóbban, A Szovjetunió közgazdászai vizsgálták annak a lehetőségét, hogyan csökkenhetnék az állati eredetű termékek önköltségét. Ennek egyik fontos előfeltételeként jelölték meg a takarmányok tápértékének kialakítását, s a fogyasztás mennyiségét. Tehát a költségek csökkentésénél a takarékosságra, s a lehető legjobb kihasználásra kell törekedni, amit az eleség ésszerű adagolásával érhetaz eddig ismert módozatokról, s megállapították, hogy a hagyományos módszerrel drága a kukorica termesztése, s már idejét múlta. Megvizsgálták továbbá a részben gépesített termelési folyamatot, és megállapították, hogy a termesztésnek ez a módja a gyomirtás, valamint a szemenkénti vetés következtében lényegesen olcsóbb az előzőnél. Amit azonban megtakaríthattak a gyomirtással és a vetéssel, a kézzel történő növényápolás kiküszöbölésével, azt elviszi a kézi betakarítás. Elhatározták ezért, hogy az idén beszerzik a kukorica betakarításánál jól bevált adaptért, így elkerülhetik a nagyobb költségmegterhelést. Számolnak azzal, hogy közepes termésátlag esetén a szemeskukorica mázsáját 60—70 koronás költséggel termeszthetik. Ebben a körzetben a kukorica termesztése szükségszerű, mert távlati terv alapján több mezőgazdasági üzem közreműködésével, a pénzeszközök közös befektetésével ötezres sertéshizlaldát építenek, más területeken pedig közös szarvasmarha-hizlaldákat létesítenek. A jó takarmányra tehát szükség lesz, ezért nem a véletlen műve, hogy az andódi szövetkezet előre fölkészült s rátér a kukoricatermesztés és betakarítás legkorszerűbb módszereinek alkalmazására, mert üzemgazdasági szempontból nem mindegy, hány koronába kerül a kukorica mázsájának termesztése. -inpartner Az állatok növekedését és súlygyarapodását nagyban elősegíti, hogy a szállító speciális keveréktakarmánnyal is ellátja partnerét, vagyis a tardoskeddi szövetkezetét, amely vele szerződéses viszonyra lépett. így érthető, hogy a szövetkezet ökonómusa elragadtatással beszélt a Branko szövetkezetközi vállalatról, hiszen manapság nem igen hallani olyan partnerről, amelyik a hús termeléséhez, természetesen megfelelő pénz ellenében, gabonavisszatérítés nélkül, speciális keveréktakarmánnyal is ellátja szerződő partnerét. Az ilyen kapcsolatot meg kell becsülni. (H) de hogyan? nek el. Megfigyelték például, hogy az igényeket kielégítő takarmányadagok a tejtermelésben 20—24, a marhahús termelésben 3—4, a sertéshús termelésben pedig 13—18 százalékos költségmegtakarítást eredményeztek. A költségek csökkentését úgy érték el, hogy az eleségben emelték a szemes takarmányok mennyiségét a burgonya és a kapástakarmányok részarányának rovására. -ep-