Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-05 / 49. szám
A BARACKFA HALÁLA Hozzászólás a „Kertészet-Méhészet“ 10. számában megjelent „Levelezőink kérdésére válaszolunk“ cím alatt megjelent íráshoz. A cikk szerzője szakszerűen ** fejtegeti a gutaütés körülményeinek okát, s egyben a legújabb kutatásokról is fellibbenti a fátyolt. A sorok között olvasva azonban nyitvahagyott egy ajtót, hogy mások is beléphessenek rajba, illetve „több szem többet lát“ alapon minél többen szóljanak hozzá a felvetett kérdéshez. Nagyon időszerűnek és helyesnek látom erről a témáról egy vita kibontakozását, hiszen csak így lehet megközelíteni azt a kérdést, amely nagyon sok kertészkedónek gondot és fejfájást okoz. Minden tájegységnek, vidéknek más és más gondjai vannak a gyümölcstermesztés területén. így van ez a kajszival is. Mivel országszerte nagyon kedves gyümölcsünk, azokon a helyeken is szorgalmazzák termesztését, ahol kevésbé alkalmasak számára a talaj- és éghajlati viszonyok. Ennek hátránya a több munka, nagyobb kiadás a trágyázásra, öntözésre. Ezeken a helyeken azonban jobban megfizetik a gyümölcsöt. Nem csoda tehát, hogy a barack gutaütésének kérdése közüggyé vált és a kertészkedők százait mozgatja. Jómagam is ezért kapcsolódtam a vitába. Előbb azonban felvetek egy kérdést. Betegség-e az ún. gutaütés? Vagy pedig csak a több betegség okozta végső szakaszt nevezik így, mely halállal, pusztulással jár? Mi a különbség az emberek rákbetegsége és a barackfa gutaütése között? Laci, a szomszédék kis unokája kérdezte tőlem a minap: Igaz-e, hogy a százéves, bőventermő barackfájuk halálát is a girtaütés okozta? Hogyan lehet, hogy a mi fánkat három-négyéves korában nem pusztította el, mint a szövetkezetét. Őszintén szólva én már 40 évvel ezelőtt százévesre becsültem a fát. Azóta alig öregedett, illetve nem volt szembetűnő. Évenként sok zamatos gyümölcsöt termett. A fát a nagyapa gondozta nagy szakértelemmel. Nemcsak a metszésre ügyelt, de a tápanyagutánpótlásra is gondja volt. Természetesen nem érett Istállótrágyát adott a fának, mert az kellett a szántóra. Csak szalmásat, amit a tyúk lekapart a trágyatelepről. Védelme is volt a fának. Északról a hosszú épület védte a széltől, vihartól. Délről kőfal akadályozta meg a gyerekek csíntevéseit, illetve hogy ágastól tördeljék a gyümölcsöt. Ä szalmás trágya Jól védte a fát a szigorú téli hideg, nyáron pedig a forróság ellen. Jól emlékszem úgy 30 évvel ezelőtt olyan enyhe telünk volt, hogy vidékünkön a baráckfák virágot bontottak. Az egyik újság akkoriban fényképet is közölt egy ilyen virágzó fáról azzal az aláírással, hogy „Tavasz a télben“. A környéken minden fa rügyezett, de a jó öreg barackfa nem. Annak tövében felhalmozódott a hó a ház és a kőfal jóvoltából. Ezek után az enyhe időjárás sem bírt a sok hóval, fgy a talaj sem melegedett fel a kellő szintre. Ugyancsak sokat segített a fa tövében levő szalmás trágya, amely a hőmérsékletet kedvezően szabályozta. Az enyhe időt nemsokára kémény fagyok követték. Hatására minden virágzó rügyet bontó barackfa megfagyott, de az öregfa életben maradt és abban az évben is bő termést hozott. Sokáig híre volt az esetnek. Hogyne, hiszen Tornán abban az időben annyit fizettek egy kiló barackért, mint nekünk egy kiló mézért. Sajnos nemcsak a tél hoz gyászt a gyümölcstermesztőkre, hanem a nyár is. A második világháború után az egyik évben kevés hó esett. Ugyanakkor tavasszal és nyáron szárazság uralkodott. Szomjazott a föld a nyár hevében. Nemcsak az ember izzadt, de a fák is hervadoztak. Fonnyadt rajtuk a termés. A szárazságot követő esztendőben azután egyre-másra hallottam a kertészkedők panaszát. „A nagy szárazságot kiheverték a fák és most jelentkezett a gutaütés, amikor szép, megfelelő az időjárás.“ A legtöbb barackfát érés előtt érte a gutaütés. Az említett öreg fának ez a szárazság sem ártott, mert nedves volt a talaj a tyúk kaparta szalmás trágya alatt. Sokáig nem is akadt baja az öreg fának, amíg egyszer gondozója el nem leste munkamódszeremet. Ugyanis kertemben nagyon mostoha a talaj, ezért barackfáim tövét falombbal takarva, bizonyos időközökben a talajt hígított marhatrágya lével öntöztem. A szomszéd észrevette trágyázás! módszeremet. Természetes, hogy ő is többet, jobbat akart, ezért egész télen hordta a trágyalevet, öntözte vele a fát. Néhány évig kedvezett is neki a szerencse, mert elég csapadékos volt az időjárás. Azonban egy száraz tél és még szárazabb tavasz után „kiégett" a fa a sok trágyalétől, s azt mondták, hogy megütötte a guta. Bizonyos vagyok abban, ha a szomszéd nem terheli túl a fát trágyalével, úgy még ma is gazdagon teremne. De lássunk egy további esetet. Ismerősöm azzal fordult hozzám, hogy fájuk egyik oldala elszárad, a másik oldalának pedig kutya baja. A baj okát nem volt nehéz megállapítani. Ugyanis vendégmarasztaló, esős időben mentem hozzájuk, amikor a házak ereszéről csak úgy zúdult a víz lefelé. A szomszéd házáról a barackfa déli oldalát érintette az esővíz, ugyanakkor az udvaron levő trágyatelepről folydogáló lé a fa északi oldalát mosta. Egyik oldalon tehát a víz, a másikon a trágyalé patakzott. A fa egyik oldalának jól esett az öntözés, viszont a másikat kiégette a trágyáié. Nem csoda tehát, hogy egyik oldala elpusztult. Ä la nem olyan egységes egész, mint az ember, akinek egész testét láz gyötri, ha baj éri. A fa annyi láthatatlan egyedet képvisel, ahány a fő tápgyökere. Próbára vágjunk csak le egy nagy gyökeret és meglátjuk, hogy ezt nem érzi meg a fa, de ugyanakkor a korona azon része kárt szenved, amelyet a levágott gyökér táplált. Ojabb ismerősömnél farágó hernyó végezte romboló ' munkáját és a fa gutaütés szerűen pusztult el. Ha gazdája észreveszi a kártevőt, úgy megmenthette volna a fát. Ma már nem az a célunk, hogy százéves fákat neveljünk, hanem az, hogy az elültetett csemeték mielőbb és intenzíven teremjenek. Természetesen életük folyamán ügyelnünk kell arra, hogy különböző kártevőktől és betegségektől megóvjuk. Ezért kell keresnünk a betegségeket kiváltó okokat. Sajnos, eddig a legtöbb szakember úgy kezeli a gutaütést, mint orvosok keresik a rák elleni orvosságot. Ez olyan tévedés, mintha az orvosok nem a rák ellen akarnának védekezni, hanem a halált akarnák leküzdeni. Azonban tudjuk, hogy a halált nemcsak betegség okozhatja, de számos baleset, autószerencsétlenség, testi sértés stb. stb. Mennyi kárt okoz például a szélvihar, a felelőtlen ágtördelő gyerekek, a. gyökeret, törzset megsértő eke, ásó stb. Ezek mind előidézői lehetnek a fa pusztulásának, illetve a gutaütésnek. Halál - ellen nincs orvosság, de a gutaütés megelőzésére igen. Szomszédunk kisfiának másik kérdésére, hogy miért pusztultak el a szövetkezet barackfái, válaszom az, hogy a fákat keserűmandulába oltották. Viszont a mandula ezidáig még nem honosodott meg vidékünkön. Jómagam egy alkalommal fél kiló keserű mandulát vettem alanynak, hogy abba nemes mandulát oltsak. A csemeték' egy szálig kikeltek,- de gyengén fejlődtek. Abban az évben egyet sem tudtam beszemezni, a második évben mézgásodni kezdtek, a harmadikban pedig elpusztultak. Érthető tehát, ha a vadóc nem bírja vidékünk talaját, a ráoltott nemes fa sem lehet hosszú életű. Nálunk a Mirabellán sem válik be a barack. Ellenben se szeri se száma a megfelelő alanyoknak, amelyeket a kertészek nem használnak fel. Még sok mindent felhozhatnék, ami a gutaütést kiváltja. Am a sok ok és okozatok közül hagyjunk másoknak is, hátha közelebb jutunk e kérdés tisztázásához. Csurilla József, Szádúdvarnok A TJ 6,5 típusa kistraktort mindennemű kertészeti munka elvégzésénél jól alkalmazhatjuk. Használható az árumozgatásnál s a nagykitrejedcsű üvegházak talajának előkészítésénél is. Kezelését bárki könnyűszerrel elsajátíthatja. —hai— A címet kérdésnek szántűk, bár nehéz rá felelni. Részben, mert részletekben nehéz képet alkotni az egyes gócpontokról és a védőterületekről. Remélhetőleg ez rövidesen megtörténik, és átfogó képet kapunk a nyár folyamán elharapódzott európai költésrothadásról. Természetes, hogy a kór leküzdése érdekében idejében tájékoztatjuk olvasóinkat a való helyzetről, illetve a tennivalókról. Addig azonban amíg a méhek körüli munka szünetel, szükségesnek tartjuk, hogy foglalkozzunk ezzel a problémával és felkészüljünk a méhbetegségek megelőzésére. Jelenleg — a TopoI5any-i járásban elterjedt atkakór mellett — legjobban a nagy területen fennálló európai költésrothadás aggaszt bennünket. További elterjedésének megakadályozása mindannyiunk feladata. A tavasz folyamán tehát mindent el kell követni annak érdekében, hogy elejét vegyük e betegségnek, ahol pedig már felütötte a fejét, azon kell lennünk, hogy mielőbb leküzdhessük. A siker érdekében nem árt tehát, ha részletesebben foglalkozunk ezzel a betegséggel. Nemrégiben magyar nyelven ezt a kórt „enyhe költésrothadásnak nevezték (jóindulatú költésrothadás). A betegség elnevezése számunkra mindaddig közömbösnek mutatkozott, amíg közelről nem ismerkedtünk meg vele. A Budapesti Állategészségügyi Intézet osztályfőnöke, dr Búza László, Várnában (Bulgária) 1968-ban megtartott Nemzetközi Méhészeti Szimpóziumon felszólalt a téves megnevezés ellen és javasolta, hogy ezt a kórt ne enyhe költésrothadásnak, de „európai költésrothadásnak" nevezzük. Ez helyes, indokolt javaslat volt, mert e betegségnél sem „enyhe“, de mégkevésbé „jóindulatú“ költésrothadásről nem lehet szó. Mi is tehát az európai költésrothadás? Amint elnevezéséből kitűnik, a Hasítás betegségéről van szó. A betegséget különböző kórokozók idézik elő (bacilusok és sztreptokokkok], amelyek a táplálékkal az álca száján a vastagbélbe jutnak. Ott gyors szaporodásukkal toxinokat (mérget) termelnek, melyek hatására az álca elpusztul. Az egészséges álca felülete fényes, elefántcsont fehér színű és rajta az ízületek jól megfigyelhetők. Az álca jellemző helyzetet foglal el a sejtben: kikelése után alig látható, majd napos korban kifli alakú lesz a sejt alján. Később, növekedés közben szája megközelíti testének végét, vagyis kör alakban helyezkedik el a sejt alján, amelyet teljesen elfoglal. Bőséges táplálkozáskor vastagszik, majd ötnapos korában kiegyenesedik, szájjal a sejt nyílása felé. Eközben a méhek a sejtet befödik. Ezalatt az álca felülete továbbra is elefántcsont fehér színű. A beteg álca többször változtatja helyzetét. Néha kiegyenesedik a sejt alján vagy oldalán, tehát idő előtt változtatja az egészséges álcára jellemző kör alakú helyzetét. Az álca elpusztulása után az ízek egyáltalán vagy alig észlelhetők. Színe -a fehérről halványsárgára, majd sötétebb sárgára Mi a helyzet a méhek egészsége körül? Ilyen kannákban szállítjuk a mézet a külföldi megrendelőknek változik, azután világosbarna, illetve sötétbarna színű lesz. A két álca közötti különbséget azért magyarázom ilyen aprólékosan, hogy a méhészek a családok átvizsgálása alkalmával figyeljék meg e jelenséget. Igaz ugyan, hogy a betegség felderítése céljából szakértők vizsgálják majd a fiasítást, de minden héhész kötelessége, hogy maga is figyelje a fiasítás egészségi állapotát. Természetes, hogy adott esetben a méhész kötelessége, hogy az állatorvosnak vagy az illetékes méhészeti vezetőnek jelentse észrevételét. Egyébként erre a 66/1961 számú törvény, illetve' a 154/1961 számú- rendelet is kötelez. Ha a kiszállt bizottság megállapítja a betegséget, illetve az európai költésrothadást, elrendeli a családok megsemmisítését, ugyanakkor a méhész kártérítésben részesül. Ellenben ha rájönnek arra, hogy a méhész szándékosan eltitkolta a gyanús jelek bejelentését, tehát büntetendő cselek-A kór által keletkező kár abban nyilvánul meg, hogy a beteg, elpusztult álcából nem lesz munkás méh, de abban is, hogy azokat a sejteket, amelyektől a beteg álca kikerült, az anya nem petézi be többé. Ennek révén a lépen egyre nagyobb összefüggő területek lesznek üresek, míg a család állandóan gyengül, majd a rablóméhek áldozatává válik. Természetes, hogy a rablók a mézzel együtt hazaviszik a betegséget, amely így terjed tovább. Kérjük olvasóinkat, figyelmeztessék szomszédaikat, ismerőseiket, akik Valamilyen oknál fogva eddij? nem szereztek tudomást erről a veszélyes betegségről, nyitott szemmel figyeljék méhcsaládjaikat Ugyanis a tájékozatlan méhész — aki nem ismeri a kór tüneteit, ragályosságát és annak következményeit — számos esetben tovább használja az elpusztult családok feleslegessé vált lépjeit, miáltal a betegséget más családba is átviszi. Máskülönben az egyik családból a másikba áttévedt méhek' is terjesztik a betegséget. A rajokra ugyanez vonatkozik. Rendes körülmények között a méhek a nektárt csak kitisztított és fertőtlenített sejtekbe rakják. Azonban bőséges hordás esetén megesik, hogy elhanyagolják a sejtek alapos tisztítását, a fertőzött sejtekbe is tárolnak nektárt. Sejttisztítás közben a rágóikra, szipókájufcra is tapadnak kórokozók. Ezekről természetesen a mézbe kerülnek. Ezért különös gondot kell fordítanunk mindarra, ami a mézzel összefügg, nehogy a méhek hagy gyűjtőhajlama következtében a kórokozókat terjesszék. így tehát a mézeskannák s minden eszköz tisztogatásánál ügyeljünk arra, hogy a méhek sem a méz, sem a víz maradványaival érintkezésbe lépjenek. Továbbá különös gondot fordítsunk a pergetők tisztítására, mert ez is' előidézője lehet a betegség terjesztésének. Jó példa erre az az eset, amikor az egyik vidéken több helyen egyidőben terjedt el ez európai költésrothadás. A betegséget vizsgáló szakemberek megállapították, hogy a járási szervezet tulajdonában levő mézpergető kézről-kézre járt, minden tisztítáá és fertőtlenítés nélkül. A pergető falain maradt mézben rejtőztek a kórokozók, amelyek megfertőzték a méhcsaládokat* mert a pergetőben levő keretekkel a kór csírái a kaptárokba kerültek. Ezért ajánlatos, hogy mind a kannákat, mind a pergetőt 10 %-os meleg szódaoldattal fertőtlenítsük. Ezek után minded igénybevétel előtt tiszta vízzel alaposan öblítsük ki. Szóda helyett lúgkövet ne alkalmazzunk, — bár ez hatásosabb fertőtlenítőszer — mert ea e fémet oldja. A méhek egészségügyi helyzetét tővábbra is figyelemmel kísérjük ős arról Időközönként tájékoztatjuk olvasóinkat. Svancer Lajos Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy az európai költésrothadás alattomos betegség. Mégpedig azért, mert bár a kórokozók jelen vannak a családban, sőt tevékenykednek, ezt lelkiismeretes megfigyeléssel is csak nehezen állapíthatjuk meg. Ha tudniillik csak néhány álca megbetegedéséről van szó, azt a méhek a legtöbb esetben még pusztulásuk előtt eltávolítják a sejtekből, kihordják a kaptárokból. Ezek után természetes, hogy sem az egyszerű méhész, sem a szakértők nem állapíthatnak meg betegséget. Azonban ha a kór annyira felüti fejét, hogy azzal a méhek nem tudnak megbirkózni, a betegség tüneteinek megállapítása nem lesz nehéz feladat. Az elmondottak arra engednek következtetni, hogy sok esetben a betegség már egy évig is jelen lehet a családban, de tünetei nem észlelhetők. ményt követ el, ezért az elpusztított családokért megvonják tőle a kártérítést. Megjegyezzük, hogy azokon a helyeken, ahol feltételezhető az európai köttésrolhadás fellépése, a következő esztendőben hivatalosan ellenőrzik a méhcsaládok egészségi állapotát.
