Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-18 / 29. szám
1970. július IB. SZABAD FÖLDMŰVES A sertéshússzükséglet alakulása Az emberiség élelmezésével kapcsolatos kérdések megoldása a legégetőbb feladatok egyike az egész világon, s ezért a szakemberek é)t nappallá téve foglalkoznak ezzel a problémával. Hazánkban az élelmezés kérdéseivel és problémáinak megoldásával az 1960-as években — főleg 1965 után — kezdtünk behatóbban foglalkozni, amikor a 69/65 számú kormányhatározat elrendelte a szükséges élelmezési normák tudományos kidolgozását. A tudományos alapokra helyezett irányszámok elérését és betartását azonban nagyban befolyásolják a tradíciók, a népi szokások, az ökonómiai szempontok, a termelési feltételek, a propagáció és még sok egyéb dolog, ezért a racionális élelmezésre történő teljes áttérés eléggé hosszadalmas folyamat lesz. Az emberiség élelmezésében fontos szerep jut az állattenyésztésnek is. Az állattenyésztés keretén belül a legnagyobb jelentőséget a sertéstenyésztésnek kell tulajdonítani, mivel köztudomású dolog, hogy „étlapunkon“ leginkább a sertéshús dominál. Az egy lakosra számított évi hússzükségletben az SZSZK területén az elkövetkező tíz évben jelentős emelkedéssel számolunk. Míg például 1960-ban csupán 47,1 kg húsféleség jutott egy főre, addig 1970-ben már 59,4 kg, s 1980-ig ez a szükséglet előreláthatólag 75 kg-ra emelkedik. Ez annyit jelent, hogy ekkor már csak 1,1 kg-mal maradunk el az ajánlatos évi húsfogyasztástól, vagyis a 76,1 kg-től. Az évi hússzükségletnek több mint 50 százalékát a sertéshús képezi. Az 1960-as évben 29,3 kg sertéshúst fogyasztott el egy lakos Szlovákiában, 1970-ben 31,9 kg-mal számolunk, és az elkövetkező évtized során ez az évi szükséglet 38,6 kg-ra emelkedik. Nálunk már szinte hagyománynak számít, hogy előnyben részesítjük a sertéshúst a többi húsfajtával szemben. Ebből és az előbb felsorolt számadatokból is világosan kitűnik, hogy a jövőben nagy hangsúlyt kell helyeznünk a sertéstenyésztésre. A különböző nemesítési eljárásoknál is arra kell törekednünk, hogy sertésállományunkban a húsfajták domináljanak. Az előrejelzések szerint 1975-ben 37,1 kg sertéshúst fogyaszt el átlagosan egy lakos Szlovákiában. Ez az évi szükséglet a következő összetételű lesz: 12,6 kg minőségi sertéshús, 8,7 kg zsírral átszőtt hús, a felmaradó mennyiséget, vagyis 15,8 kg-ot a belsőrészek, sertéshús készítmények és a tartalékok képezik. A hústermékeknél a sertés és a marhahús 70:30 arányával számolunk. Egy lakosra évente 12 kg sertéshúskészítménnyel számolunk. Az ajánlatos napi 55 gramm állati eredetű fehérjeadag 1975-ben már 41 százalékra lesz hússal fedezve, holott 1965-ben még csak 31 százalékra tudtuk biztosítani ezt a szükségletet. Célunk az, hogy az ajánlatos napi adagot (55 gramm) 1985-lg cca 50 százalékban fedezni tudjuk. A lakosság élelmezésében ekkor már mérsékletesebben fog emelkedni a sertéshús szerepe, mint az 1971—75 ös időszakban. A sertéshús-fogyasztás 1985-ben egy lakosra számítva eléri az évi 39,1 kg-ot, s ez a mennyiség már magába véve 23 százalékra biztosítja a szükséges, illetve ajánlatos napi állati eredetű fehérjemennyiséget az SZSZK egy lakosára nézve. Az egyes területek sertéshús fogyasztásában észlelt különbségek a lakosság jobb és rugalmasabb ellátásával lényegében véve fokozatosan mérséklődnek. Ennek érdekében kibővítik a sertéstenyésztést és a hízósertések felvásárlását Közép- és Kelet-Szlovákiában is. KILÁTÁSOK A SERTÉSÁLLOMÁNY HASZNOSSÁGÁBAN, VALAMINT A TERMELÉSI ÉS FELVÁSÄRLÄSI FELADATOKBAN A sertéstenyésztés jelentős tényezőként szerepel hazánk sertéshússal történő ellátásának megoldásában. Ezt főleg a sertések kitűnő biológiai képességei teszik lehetővé: magas termékenység, gyors növekedés, a tápanyagok energiájának előnyös kihasználása, (25—32 százalék, ezzel szemben a hízómarhánál csak 12—20 százalék, míg a tyúkoknál csupán 10—18 százalék), magas súlygyarapodási hasznosság, a „melléktermékek“ felhasználásának lehetősége (vér, belek, belsőszervek, szőr). Éppen ezért arra kel! törekednünk, hogy ezeket az értékes tulajdonságokat kellően értékeljük és a lehető legnagyobb mértékben kihasználjuk, úgy a szocialista, mint a magánszektorokban. Mindebből kifolyólag a legmagasabb fokon kell kihasználnunk a jelenleg rendelkezésünkre álló férőhelyeket, egyidejűleg az új, modern istállók gyorsabb ütemű építését is szorgalmazni kell. A jelenleg építés alatt álló istállók átadása után, 1970. december 31-tg, 829 ezer hízósertést tudunk elhelyezni a szocialista szektorok hizlaldáiban. Csakis így tudjuk biztosítani az 1971-es évre tervezett 155 ezer tonna hízósertést. Az ötödik ötéves terv idején fokozatosan visszalépünk a provizórikus, vagyis ideiglenes termeléstől. Ezt teljes mértékben lehetővé teszi a nagyüzemi tenyésztések kiépítése és rekonstruálása. így megteremtjük a feltételeket a hízósertések számának lényeges emeléséhez, s ennek alapján 1975-ben már 986 ezerre növekedhet a számuk, természetesen a szocialista szektor keretén belül. Mindez arra enged következtetni, hogy ha terveinket sikerül valóra váltanunk, akkor 1975-ben a tervezett 184 ezer tonna és 1976-ban a 194 ezer tonna hízósertés előállítását be tudjuk biztosítani. A kukorica és répatermesztési körzetben, tekintettel az előnyös klimatikus feltételekre és az olcsóbb termelésre, a mezőgazdasági üzemek fő feladata az lesz. hogy saját szemesterményeik révén maximális mennyiségű sertéshús kitermelésére törekedjenek. Az 1970-es évhez viszonyítva 1985- ig, tehát 15 év alatt 310 ezerrel kell emelnünk a sertések számát Szlovákiában. Az anyakocáknál ugyanezen időszak alatt 14 ezer darabos emelkedést kell elérnünk. Az 1976—1980-as időszakban a hízósertések felvásárlásában már csak 11 ezer tonnás növekedés szükséges, s így elérjük, az évi 205 ezer tonnát. Ebből következik, hogy a sertéstenyésztés kiépítésének súlypontja az 1917—1975 közötti időszakban lesz. Az 1975-ös év után már csupán az alacsony kapacitású, nem megfelelő hizlaldák módosítására és tökéletesítésére irányulnak az épftkezésl munkálatok. A termelés emelkedését főleg a napi súlygyarapodások megnövekedésétől, és a korszerű vagy korszerűsített nagyhizlaldák által meggyorsítandó hizlalástól várjuk. Az elkövetkező másfél évtized alatt, tehát 1985-lg szeretnénk elérni a hízósertések 60 dekás átlagos napi súlygyarapodását, ami annyit jelent, hogy a jelenlegi 51 dekát még kilenccel kell megtoldani, s ez egyáltalán nem lesz könnyű feladat. A minőségi mutatók pozitív volta és a hízósertések folyamatos előállítása és felvásárlása szoros összefüggésben lesz az alapeszközök javításával s így a munkakörnyezet javulásával is. Kihatással lesz tenyészállataink hasznos tulajdonságainak továbbfejlesztésére, a takarmánykeverékek minőségére, valamint az állatorvosi teendőkre, és a betegségek ellent preventív intézkedésekre is. Hogy mindezen igényes feladatoknak eleget tudjunk tenni, ahhoz természetesen képzett szakemberekre van szükségünk, s éppen ezért nagy hangsúlyt kell helyezni erre a kérdésre. Nemcsak mérnökökre, zootechnlkusokra és állatorvosokra van szükségünk, de az állatokhoz is csak hozzáértő, becsületes embert lehet beopztanf, aki nemcsak az állatok, de a legújabb gépi berendezések kezeléséhez is kitűnően ért. Az EFSZ-ek tagjainál és az egyéb magántenyésztőknél tapasztalt sertésállomány-csökkenés szoros összefüggésben van az ebből a szektorból történő felvásárlás lényeges csökkenésével is. Az elválasztott malacok átmeneti hiánya azonban arra készteti őket, hogy emeljék az anyakocák számát. Az egyéni, illetve hazai sertésvágás terjedelme lényegében stabilizálódott. Hasonló lesz a helyzet a Jövőre nézve is. Itt viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egyéni (sertéstenyésztők is folyamátosan áttérnek a gazdaságosabb hizlalást módszerre — 120-tól 150 kg-ig — és nem törekedik majd két, két és fél mázsás zsírsertés felnevelésére. Ez lényegében nagyon helyes lépés lesz a részükről, s ha valóban kart karba öltve igyekszünk valóra váltani terveinket, akkor pár év múlva nem lesz fennakadás a sertéshússal történő ellátásban sem. Otlábú borjút szállítottak a Mosti Állami Gazdaság Bylany-i gazdaságának dolgozói a teplicei vágóhídra. A csodaszülött borjú 1968-ban jött a világra és ötödik lába a hátán nőtt ki, majd később fokozatosan elkorcsosult. Az állat testsúlya naponta átlag 72 dekával gyarapodott. Közép-Európa legidősebb állami gazdasága a magyarországi Mezőhegyesen található. Ez a gazdaság majdnem 13 ezer 500 hektár földterületen gazdálkodik. A jól kiépített gazdasági udvar jelenleg új, modern épületekkel bővül, melyek az állattenyésztést. de főleg a sertéshizlalást szolgálják majd. A magyar szakemberek a legújabb ismeretek alapján igyekeznek jó feltételeket biztosítani az állatállomány, s nem utolsósorban a dolgozók részére. A sertéshizlaldák 300—500 hízó számára készülnek, az egyes súlykategóriák szerint, valamint külön istállók az anyák és a kanok részére. A régi istállókkal szemben itt a szellőztetés alulról történik. Ez anynyit jelent, hogy a SCIA takarmányozási módszernek megfelelően a hizlaldák közepén húzódik végig a takarmányozó folyosó, s ez alatt van elhelyezve a fó szellőztető csaturna. Ezt a csatornát szellőztető nyílások kötik össze az egyes kutricákkal. A ventillátor bekapcsolásával kezdődik a levegő „kiszivattyúzása“ a főcsatornából és így nyomáskülönbség jön létre a csatorna és az istálló légterei között. Ez a nyomóskülönbség indítja meg a fokozott légáramlást. A kutricák padlózatában elhelyezett rácsokon keresztül az elhasznált, rossz levegő eljut a szellőző nyílásokba, majd a főcsatornába, amely elvezeti azt. Az így eltávozó rossz levegő helyébe ez ablakon keresztül friss, oxigéndús levegő nyomul be. Nyugat-Németország északi részén levő Reckdorf község — Buxtehud mellett — földműves szövetkezetét az ország első „Kolhozaiként tartják nyilván. A szövetkezet bevezette a fejőstehenek, hlzómarhák, sertések és a tojók közös nevelését. A 120 fejős részére készült tehénistálló június végén kezdte meg üzemelését. Rövidesen bevezetik a földek közös megművelését is. A termést a megállapított, eléggé bonyolult pontozási rendszer alapján osztják el. A „Beckdorfi gazdasági kör“ nevet viselő szövetkezetnek 14 tagja van. A szövetkezeti együttműködésre Nyugat- Németországban a kiélezett külföldi és hazai konkurrencia készteti a földműveseket. Az egyénileg gazdálkodó földművesek nem képesek a mezőgazdasági termékeket olyan alacsony áron kitermelni, mint a nagygazdaságok, ezért kénytelenek egyesült erővel folytatni a gazdálkodást. A Sztárnyai Egységes Földműves Szövetkezetben a múlt évben 22 anyasertéstől 419 malacot neveltek fel, ami annyit jelent, hogy egy anyától átlag 19 darab malacot választottak el. A felvételen egy kiváló sertés látható, mely egyszeri fiadzás alkalmával 13 malacot nevelt fel. foto: Válent László Gondok a malacelválasztás körül Az egész világon egyre több szó esik a sértéstenyésztés intenzitásának növeléséről, annál is inkább, mert fontos alaptényezőként szerepel a széles néptömegek élelmezésének biztosításában. Ahhoz viszont, hogy eredményes sertéstenyésztést folytathassunk, elegendő mennyiségű és jó minőségű tenyészanyagra van szükségünk. Ez a célja a malacnevelésben kifejtett serény munkának. A ráfordított munka mellett azonban nagy befolyással van a malacszaporulatra a további feltételek egész sora. Ezért van az, hogy az egyik helyen már az egy anyára eső 12—14 darabos átlagos évi malacelválasztást is kitűnő eredménynek tekintik, míg a másik vidéken 17 darabbal sincsenek megelégedve a szakemberek. Nemrég a marcelházai (Marcelová) szövetkezetben beszélgettem erről a kérdésről Szabó János zootechnikussal, akt régi ismerősként üdvözölt a gazdaság udvarán. A szövetkezetnek az elmúlt év folyamán havonta átlagosan 238 anyakocája volt. Ezek a kocák a hagyományos istállózási módszernek megfelelően voltak elhelyezve. Az egész állományt a szlovák fehér nemes képezte. A búgatásra Cornwall kanokat alkalmaztak. A nedves takarmányozási módszert szorgalmazták, azonban egy kis helyesbítéssel: a takarmánykeverékeket nem pácolták, azaz nem áztatták be előre a következő etetéshez, hanem közvetlenül a takarmányozó vályúban nedvesítették. Nyári időszakban 2,5 kilogramm abraktakarmányt kaptak az anyák, ezenkívül 4 kilogramm lucernát és reggel, valamint este 1—2 órát a legelőn töltöttek el, ahol szintén felvettek némi zöldtakarmányt. Télen a raktáron maradt II. és III. osztályú gabonát is feletették az anyákkal és a kanokkal, mint abraktakarmányt. Minden leendő anyakocát próbának vetnek alá a szövetkezetben. Az első ellés sokat mond el a jövő kocájáról. de korántsem árul el mindent. Ezért még egy lehetőséget adnak az anyának a bizonyításra, s aztán a második ellés alapján eldől a sorsa. Csak a legjobb tulajdonságokkal rendelkező anyák kerülhetnek be az állandó anyaállományba, ahol négy éven keresztül maradnak. Az 5. ellés után az egyes anyákat közben újra értékelik a pontosan vezetett nyilvántartást lapok bejegyzései alapján, s ha az eredmények mellette szólnak, további 2—3 évig is az anyaállományban maradhat némelyik anyakoca. Ha azonban a produkció csökkenő tendenciát mutat, akkor menthetetlenül kiselejtezik az anyák csoportjából, s helyébe egy már előre kiszemelt fiatal koca kerül. Így évente felfrissítik az anyakocák állományát, s nem érheti őket meglepetés az év folyamán sem, mert állandóan figyelemmel kísérik az anyakocák hasznosságának alakulását, s nemkülönben az általuk hátrahagyott utódok tenyésztulajdonsági, hasznossági mutatóit is. Az 1969-ben nyilvántartott 238 darabos átlagos havi anyakocaállománytól egy anyára számítva átlagosan 17,6 darab malacot választottak el. Az eihullési százalék 4—4,5 között mozgott az egyes hónapokban. Igaz, ez nem olyan túl magas százalék, de ha az idei évet vesszük, akkor már más lesz a nézetünk erre is. Az első félév végéig 8 százalékos elhullást mutatott ki a szövetkezet ebben az évben. Szabó János zootechnikus lehangoltan beszél erről a kérdésről. — Két dologban látom ennek a magas veszteségnek az okát. Az egyik az, hogy a hagyományos istállókban még most is a régi kutricákban vannak a malacok, ahol a szopósoknak nincs hova elbújni a lefekvő anya elől, s így bizony sok esetben a földre „huppanó“ anyák alatt lelik halálukat. Már sok esetben gondoltunk a kutricák átalakítására, de számításaink alapján ez túl sokba kerülne és megfelelne egy közepes adaptálási munkálatnak is. Nem tudom, meddig lesz ez még így, de ez a helyzet mindenesetre tarthatatlan. — A másik dolog pedig az, — folytatta a zootechnikus — hogy minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy a legjobb tenyészsúlyba hozzuk az anyákat, s ennek érdekében nem sajnáltuk a takarmányokat sem. Most úgy néz ki a dolog, hogy anyakocáink néhány kilogramm felesleges súlytöbblettel rendelkeznek, s ennél fogva észrevehetően ellustultak. Egy kis séta után azonnal a földre „vetik“ magukat, s nem sokat törődnek azzal, hogy kicsinyeik idejében elmenekültek-e, vagy sem. A bajbakerült kismalac aztán torkaszakadtából visít, de az anya sokkal lustább annál, semhogy felkeljen. Sajnos, de ez a valóság jelenleg Marcelházán. Csupán azért írtam le részletesen ezt a hiányosságot, mert sajnos nagyon sok helyen hasonló nehézségek akadályozzák a jobb eredmények elérését a malacelválasztásban. A szövetkezet zootechnikusa kijelentette, hogy még így is kezeskedik a 15 darabos évi elválasztási átlagért, de ennél jobb eredmény elérése lehetetlen. A szövetkezet egyébként kiváló tenyészanyaggal rendelkezik, s ha helyes, gondos takarmányozással helyrehozzák az anyakocák súlybeli eltéréseit, akkor ismét számíthatnak a jó eredményekkel. Ami viszont az elhullásokat — az elfekvéseket — illeti, azt hiszem, azon is lehet egy kis jóakarattal segíteni. Természetesen ez nem megy majd bizonyos költségek nélkül, de véleményem szerint egy-két éven belül meg is térül a szövetkezetnek ez a' ráfordítás. Gondolom, nem teljesen mindegy, hogy évente 14, vagy 17—18 malacot választanak el egy anyától. A fentiekben felmerült néhány olyan kérdés, mely sok mezőgazdasági üzemet foglalkoztat. Ezért végezetül még talán annyit szeretnék hozzáfűzni az egészhez, hogy tekintsük szívügyünknek a sertéstenyésztés problémáinak megoldását, mert csak így válthatjuk valóra azokat a távlati fejlesztési terveket, melyeket az elkövetkező 10—15 évre tűztünk ki szocialista mezőgazdaságunk, s ezzel összhangban az állattenyésztésünk — főleg sertéstenyésztésünk — elé. KÄDEK GÁBOR
