Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-05 / 49. szám
6 J5ZABAD FÖLDMŰVES ^ 1970. december S. A racionalizáláshoz komplex feltételek kellenek Az Stéves távlati fejlesztési terv feltételezi, hegy 1975-ig (az 1970-es tényleges helyzethez viszonyítva) Szlovákiában a mezőgazdasági termelést 15,3, az árutermelést pedig 26,2 százalékkal kell emelnünk. A távlati terv az állattenyésztésben szükségesnek tartja többek közt a sertéshús-termelés korszerű feltételeinek megteremtését, s továbbra is számol a rendelkezésre álló eszközök, termelőkapacitások bővítésével és kihasználásával. Az ötéves terv végére Szlovákiában olyan rendszert építenek ki, hogy lehetővé váljon további 240 ezer sertés hizlalása és 40 ezer koca elhelyezése. Ehhez pedig elegendő takarmányra, a termelést előmozdító kiváló minőségű keverékre lesz szükség. A távlati terv a takarmánykeverőknek 37 százalékos termelésemelkedést irányzott elő. Nem egy alkalommal arról kapott értesítést, hogy nem felel meg az állami szabványban előírt követelményeknek. Érdekes, hogy nyáron, amikor a lé. vai járás (Levice) keverőüzemeiben karbantartás végett üzemelést szünetet tartottak, s a szövetkezet hol a nitrai,*hol a trenőínl járásból kapta a keveréket, sem a mennyiséggel, sem pedig a minőséggel nem volt baj. !Nincsen új a nap alatt Akaratlanul is ide kívánkozk a kérdés: vajon hogyan váltható ez valóra, még konkrétabban megfogalmazva: mit szól ehhez a termelési gyakorlat? A közelmúltban Nagyölveden (Veiké Ludince) a szövetkezet ökonómusával, Takács Józseffel beszélgettem, aki számos olyan problémára utalt, melyek nem előmozdítói, hanem egyenesen fékező! a termelés előbbre lendítésének. Ez a szövetkezet megalakulása óta Igyekezett megállni a magas lábán. S talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy a termelés racionalizálása sem újdonság náluk. Nem az ünnepi hangulatokat keltő divatos hangzatosságra, hanem a hétköznepias termelőmunka korszerűsítésére törekednek. Egyszóval, nem vernek maguk körül „nagy port“. Téglát téglához illesztve korszerűsítik a termelést, építik, erősítik szövetkezetüket. A párt ellenőrző szerepe sem újdonság a gazdaságban. A szövetkezet megalakulása óta magától értetődőnek, szükségesnek tartották ezt, és azóta sem szűnt meg, inkább konkretizálódott. Ojat mondani ezen a téren Itt nem lehet. Legfeljebb annyit, hogy jobban kell csinálni a dolgokat. Különben a kommunisták mindenütt ott vannak. A vezetésben, s a termelésben egyaránt. Előmozdítói, szervezői a korszerű, tudományosan megalapozott gazdálkodásnak. Ez is racionalizáció! A szövetkezet a közelmúltban ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. Betekintést nyertem a kimutatásokba. Micsoda fejlődés! S nemcsak az egyes mutatókban, hanem az egész gazdálkodás terén. Mi más lenne ez, ha nem racionalizáció?! Az 1960-es évben például üzemi vonatkozásban 5732, idén pedig 13 690 korona értéket termeltek hektáronként. Tíz esztendővel ezelőtt az egy hektárra eső bevétel 3638, ebben az évben pedig 11 ezer 780 korona lett. S még egy adat arról, hogy a szövetkezet 1960-ban hasonló területen 1027, ebben az évben pedig 3300 má- 7sa sertéshúst adott közellátásunknak. Éppen ez az a pont, ahol kissé el kell időznünk, s mérlegelnünk a termelés további lehetőségeit. Lenne mivel, mégsem lehet A szövetkezet a fölszabadulás 25. évfordulójának tiszteletére vállalta, hogy terven felül 50 mázsa sertéshúst értékesít. Az őkonómus azonban megjegyezte, hogy a kötelezettségvállalás ezen pontját, hibájukon kívül, nem teljesítették. Hibájukon kívül? Ugyan mi az akadály? Olyan takarmányalappal rendelkeznek, hogy jóval többre is képesek lennének. A múlt esztendőről például 58 vagon abrak maradt felhasználatlanul, s idén 109 vagon takarmánygabonát adtak a keverőbe. Hízónakvaló is lenne, hiszen 500 választott malacot más gazdaságoknak adtak el és a tagoknak is a szövetkezet juttat malacokat háztáji hizlalásra. Mégsem sikerült a vállalást teljesítenie? Nem, mert a keverőtői nem kaptak olyan mennyiségű és minőségű keveréktakarmányt, amennyire és amilyenre szükségük lett volna. A keverő körülbelül csak 70 százalékra teljesítette a szerződésben lekötött takarmányszállítási kötelezettségét. Figyelmeztető számadatok Vegyük csak a november hónapot. A gazdaságnak hetente 300 mázsa keveréktakarmányra lett volna szüksége, de csak 200 mázsát kapott két hétre. Kára származik ebből a szövetkezetnek és rajta keresztül a társadalomnak? Természetesen. Az ökonómus szerényen számol. Naponta hízónként (1600 hízónál) 2—3 dkg a veszteség. Mennyi ez egy esztendőre? Nem nehéz kiszámítani. Azt hiszem, a racionalizáláshoz nemcsak korszerű épülettömbökre, hanem sokkal inkább kifogástalan minőségű, elegendő teljes tápértékű keveréktakarmányokra lenne szükség. A szövetkezet több alkalömmal kivizsgáltatta a keverék összetételét. Járási probléma Ezek után szükségesnek tartottam, hogy betekintést nyerjek járási méretben is a keveréktakarmánnyal való ellátás berkeibe. A termelési igazgatóság (VPS) állattenyésztési osztályán belelapoztam egy írásbeli anyagba, mely a keveréktakarmánnyal való ellátás járási helyzetét taglalta. Gondolom nem árt, ha mondanivalóját szó szerint idézem. Az írásbeli anyag tudomásomra adta ugyanis, hogy a „Lévai Terményfelvásárló és Ellátó Vállalat (PNNZ Levice) saját készletéből képtelen a takarmánykeverék-szükséglet kielégítésére, s a helyzet azt mutatja, hogy máshonnan sincs kilátás takarmánykeverék beszerzésére“. Tény, hogy a helyzeten csak az javítana, ha mondjuk a verebélyi (Vráble) keverő kisegítené a lévai járást szorult helyzetében. Ugyanis, amikor a Lévai Terményfelvásárló és Ellátó Vállalat a mezőgazdasági üzemekkel szerződést kötött 105 vagon keveréktakarmány szállítására, a szakágazati igazgatóságtól ígéretet kapott a hiányzó keveréktakarmány mennyiség átdiszponálására. Az ígéretet azonban nem teljesítették. Ennek következtében a Lévai Terményfelvásárló és Ellátó Vállalat a szerződést saját hibáján kívül csak részben teljesíthette. Ebből azt a tanulságot vonhatjuk le: nehezen lehet hinni azt, hogy a szerződésbe foglaltakat a partner, — ez esetben a keverékszállító — 100 százalékra teljesíti, és egyáltalán szabad-e elhinni azt, amit ígérnek. Tegyék lehetővé * , Aztán legyen okos az őstermelő, korszerűsítse, ésszerűsítse a munkaműveleteket, a takarmányozási technikát, de ugyan kire alapozzon a törekvésében. Hiszen nem kizárólagosan technikai megoldásnak kell tekinteni ezt a folyamatot, hanem — mint a fölvetett probléma is mutatja — sokkal inkább az ellátás színvonalasabbá tételének, amit természetesen az őstermelő hatáskörén kívül úgy kell megoldani, ahogyan azt a korszerű társadalom racionalizálási igényei megkövetelik. Természetes, hogy a termelés korszerű fellendítéséhez megfelelő technikai és technológiai megoldásokra is szükség yan. Erre azonban nem nagyon kell ösztönözni az őstermelőket. Maguk is jól tudják,, hogy a nagy versenyben csak az maradhat felül, aki ésszerűen fejleszti gazdaságát. Ezért épített a nagyölvedi szövetkezet egy 100 férőhelyes kocafialtátót, de emellett szüksége lenne további építményre is, ahol 1000 mázsával emelhetné a sertéshús termelését. Az ötéves terv végére uyanis ennyivel akarnak több sertéshúst piacra adni. S ha készen len7'''1 : ’ ’ .*i4*h.ata szövetkezet ökonómusa nának a termeléshez, mert elegendő mennyiségű saját termesztésű abrakkal rendelkeznek. Csupán a keveréktakarmány ellátást kellene megoldani. Igenám, mondhatná valaki, manapság eléggé körülményes az építkezés. Felsorolhatná milyen anyagok szükségesek ahhoz, megemlíthetné a bankhitel igénylés problémáit, az engedélyezést stb. Lám csak. A felsoroltakból a nagyölvedi szövetkezetnek csupán az engedélyre, vagyis egy írásbeli jogosítványra lenne szüksége, hogy belekezdhessen az építkezésbe. Minden más megvan hozzá. Tégla, cement, fa- és fedőanyag, s a belső berendezés elkészítését bármelyik gépállomás szívesen vállalná. Mondjak még valamit? Az épület nem került bele a járási programtervbe. Ilyenek is vannak. Fontos a tárasadalomnak, hogy belátható időn belül mindennemű állami hozzájárulás nélkül 1000 mázsa sertéshússal többet kapjon? Fontos! Állami érdek •ez? Igen! Akkor miért csinálunk nagy problémát ilyesmiből? Ki kell adni az engedélyt és készl Annál is inkább, mert megvan minden szükséges anyag, s a költségeket teljes mértékben a szövetkezet viseli. Higgye el bárki, hogy racionalizációs törekvés ez a javából, s hogy a szövetkezet idáig fejlődött, ennek csak örülni kell. S még egy lényegbevágó körülmény. Az állattenyésztés tervszerű fejlesztéséhez nagyban besegített a szövetkezet növénytermesztése, melyet jó ideje a járási ranglista elején szereplők közt emlegetnek. Hoksza István Az amortizáció a mezőgazdaságban Az amortizáció az állóeszközök elhasználódásából eredó értékcsökkenés. Tehát az állóeszközök értékének azon része, amely a termelési folyamatban átmegy az új termék értékébe. Az állóeszközök pótlására az értékcsökkenési leírás összegeiből létesített alap neve: AMORTIZÄCIÖS ALAP. Az amortizáció a mezőgazdaságban is az állóeszközök értékcsökkenése, amely magában foglalja a pótlást (az állóeszközök kicserélése) és a felújítást (az állóeszközök nagy- és középjavítása). Az amortizáció elszámolása és pótlása biztosítja alapvetően az egyszerű újratermelés, valamint a jövedelem (brutto és netto) meghatározását. Az amortizáció sajátosságai a mezőgazdaságban, hogy a mezőgazdaság legfontosabb termelési eszközének, tehát a földnek az „értéke“ a rendeltetésszerű használat esetén nem csökken, hanem nő. Másik különlegessége, hogy a mezőgazdaságban sajátos az élő állóeszközök (pl. tenyészállatok. Ültetvények) értékcsökkenésének számítása. A mezőgazdaságban az állóeszközök értékét az újraelőállítási, reprodukciós költségek szerint határozzák meg, s általában lineáris leírási kulcsokat alkalmaznak. L. Spafiinsky mérnök, CSc III. A munkaidő és a munkajutalom Az élelmiszeriparban a munkaidő átlagos tartama a termelés jellegét tekintve igen jelentős. Általában a munkaszüneteik napjain, vasárnap és éjszaka is dolgoznak az élelmiszeripari dolgozók. „ E téren külön problémát jelent az a tény, hogy Szlovákia élelmiszeripari üzemeiben még mindig csaknem 3000 nő dolgozik éjszakai műszakokban és számos munkahelyen a nők kézi erővel kénytelenek súlyos terheket áthelyezni, ami a kormányunk által is elfogadott nemzetközi konvenció szerint tilos. A munkakörnyezet szintén sokkal mostohább az élelmiszeriparban, mint más ágazatokban, mivel a munkafolyamatokat a dolgozók nagy hőségben végzik, különösen a növényi termékeket feldolgozó ágazatokban (cukorgyárak, sütőipar, cukorkaipar, pékségek stb.), vagy igen alacsony hőmérséklet mellett kénytelenek dolgozni (sörgyárak, borfeldolgozó pincék, húsfeldolgozás, baromfi-, tej-, halfeldolgozás és hűtőházak). Csaknem az összes élelmiszeripari termelőágazatban aránylag nagy a helyiségek relatív páratartalma, amit az alacsony hőmérséklet még fokoz, s ez kedvezőtlenül hat az ott dolgozók egészségi állapotára. Az ilyen üzemekben alkalmazott dolgozók körében sok a foglalkozásból eredő betegség, jelentős a megbetegedési és a baleseti arányszám. Az említett tényezők következtében jelentős az élelmiszeripari dolgozók fluktuálása, a munkaerővándorlás, s ebből erednek a termelési folyamatban mutatkozó negatív jelenségek, amelyek a termékek minőségében és további gazdasági, műszaki mutatókban jelentkeznek. Ezért igen nehéz fiatal dolgozókat megnyerni az élelmiszeripar egyes ágazataiba, akik itt nem látják biztosítottnak jövő megélhetésüket. A legutóbbi időben az élelmiszerijerban is jelentős mértékben sikerült feljavítani az átlagos kereseteket, így legalább részben fel tudták számolni azokat a torzulásúikat, amelyek az élelmiszeripar dolgozóit az 1950— 1967-es esztendőkben sújtották. Az élelmiszeripari dolgozók átlagkeresete Szlovákiában az 1968-as esztendőben elérte az 1583 koronás színvonalat, ami az ipar hasonló kategóriáiban elérhető átlagos keresetekkel, azaz 1666 koronás havi átlaggal összehasonlítva 95,4 pontot jelent. A keresetek kiegyenlítésének folyamata 1969- ben úgy folytatódott, hogy az élelmiszeripari alkalmazottaik helyzete iparunk többi ágazatának dolgozóihoz hasonlítva tovább javult. Említést érdemel azonban, hogy Szlovákia élelmiszeripari dolgozóinak átlagkeresete még mindig nem éri el a Cseh Szocialista Köztársaság élelmiszeripari dolgozói keresetének színvonalát, ahol a havi átlagkeresetek 1968-ban 69 koronával magasabb szintet mutattak, mint a Szlovák Szocialista Köztársaságban. (Ezt az adatot a CSSZSZK 1969. évi Statisztikai Évkönyvéből merítettük.) Az alapeszközök reprodukciója keretében több új üzemet építettek és néhányat újjáépítettek, számos már meglevő üzem korszerűsítését is elvégezték. Nem számolták fel azonban a mezőgazdasági piaci árutermelés és az élelmiszeripar feldolgozó kapacitásai között fennálló aránytalanságokat. Az élelmiszeripari üzemek hálózata és felszerelése — sem až új, sem a régebbi üzemeké — nem felel meg a lakosság korszerű és folyamatos ellátását biztosító szükségletnek, nem biztosítja az élelmiszerek kellő menynyiségét, választékát, minőségét és gyenge szinten áll a fogyasztói csomagolás is. Ez az állapot gyakran és kellemetlenül zavarja a mezőgazdasági és az élelmiszeripari vállalatok, valamint a feldolgozó üzemek és a kereskedelmi szervek közötti kapcsolatokat. Az élelmiszeripar társadalmi jelentőségének általános lebecsülését Csehszlovákiában és Szlovákiában is, legjobban szemléltetik a következő tények. Az 1956/1965-ős években Csehszlovákia élelmiszeriparába 8,2 milliárd korona beruházási összeget fektettek, míg az üzemek fő javítására 2,5 milliárd Kős-t fordítottak. Ugyanezen időszak alatt az alapeszközök amortizációja, leírása 9,8 milliárd koronát képezett. Tehát a beruházások és a javításokra fordított összegek gyakorlatilag az egyszerű reprodukció színvonalán mozogtak. Ha azonban figyelembe vesszük az alapeszközök be. szerzési árában mutatkozó mozgást, ingadozást, úgy a beruházások és a javítások összege az alapeszközök egyszerő reprodukcióját sem érte el. Ennek következménye az alapeszközök gazdasági és műszaki elhasználódásának egyre nagyobb növekedése volt, amely az 1956-os év 50,7 százalékáról 1965-ben 56,7 százalékra emelkedett. De az ezt követő esztendőkben sem csökkent az alapeszközök elhasználódása, sőt, ellenkezőleg: az elhasználódás mértéke tovább növekedett. Ezt jelentős mértékben az is előidézte, hogy nem tartják be az egyes kapacitások tervezett átadási idejét, az üzemeket a tervezettnél később adják át. Az új üzemek átadási idejét általában egy évvel, sőt egyes esetekben még többel is meghoszszabbítják, elodázzák. Az élelmiszeripar alapeszközeinek fejlesztésére fordított beruházási öszszegek jóval alacsonyabbak, mint az iparba fektetett beruházások. Az élelmiszeripar alapeszközeinek minden ezer koronájára eső beruházás 1956- ban 32,4 korona volt, míg az iparban ez 57,8 koronát tett ki. Ugyanez 1966- ban az élelmiszeriparban 51,2, az ipar többi ágazataiban 64,5 korona volt. Az említett tényekből kitűnik, hogy az élelmiszeriparban, mint egységben (és különösen az élelmiszeripar egyes ágazataiban) a fejlődésnek még azokat a legalapvetőbb irányait sem léhet megvalósítani, amelyekkel a szükséges kapacitások felépítését lehetne biztosítani, s amit az egyre növekvő mezőgazdasági termelés egyenesen megkövetel. Teljesen lehetetlen nagyobb mértékben biztosítani a meglevő lézernek korszerűsítését, nem is beszélve arról, hogy gyakorlatilag lehessen érvényre juttatni a tudományos-műszaki forradalom eredményeit. Az élelmiszeripari" alapeszközök kihasználásának intenzitását bizonyítják a CSZSZK 1967. évi Statisztikai Évkönyvének adatai. Az élelmiszeripar alapeszközeinek minden ezer koronájára eső nyerstermelés 1716 korona, míg az ipar többi ágazataiban összesen 844 koronát tesz ki. Emellett említést érdemel az is, hogy az élelmiszeriparnak különleges igényei vannak a nyersanyag, a kész termékek tárolásával, továbbá a szállítással szemben is, ami lényegesen növeli az alapeszközöket. Az élelmiszeripar több ágazatában a nyersanyagok, illetve a félkész gyártmányok készletét gyakran egy évre, sőt ennél hosszabb időszakra kell kialakítani. Ezáltal azonban csökken az aktív alapeszközök részaránya az élelmiszeriparban, éspedig az összes alapeszköz 46,7 százalékára, míg az iparban eléri az 54,8 százalékot is. Mindezt összegezve elmondhatjuk tehát, hogy az élelmiszeripar anyagiműszaki alapjának, alapeszközeinek állapotát a kapacitások hiánya, csakúgy mint a nagyfokú intenzifikálás, az alapeszközök nagyfokú elhasználódása és ugyanakkor az elavult műszaki színvonal jellemzi. (Folytatjuk.)
