Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-05 / 49. szám

1970. december 5. SZABAD FÖLDMŰVES 7 i Közös erővel a közös védelmében V A közmondás szerint az alkalom szüli a tolvajt. Persze, ez inkább csak a kezelő „szakmabelieknél“ érvényes. A már gyakorlattal rendelkező tolva­jolt nem várják az alkalmat. Ha kell, maguk teremtik meg. És ilyen esetek­ben már nem Jelent különösebb aka­dályt egy-egy lakat, vagy az éjjeli őr. Egy gyakorlott mozdulat, és a Jól be­zárt ajtó, akárcsak a Szézám, megnyí­lik, és a biztonságba helyezett árunak nyoma kel. De van egy másik köz­mondás is arról a bizonyos korsóról. A mi esetünkben azonban egy kissé sokáig tartott, míg eltörött. Csaknem öt esztendeig. És ez ugyebár hosszú idő?l De ez is csak a tolvajok ügyes­ségét, furfangját bizonyítja. A végén azonban mégis lebuktak, mint a nép­mesékben, ahol a rosszak elnyerik méltó büntetésüket. A garázdálkodó­­kat egy rendőrkutya fülelte le. Való­színű, sőt biztos, hogyha a kutyus aznap máshol teljesít szolgálatot, a lopássorozatok tovább folytatódnak. De térjünk a konkrétumokra — ne­hogy az olvasó azzal gyanúsítson, hogy mindez csak az újságíró agyá­ban született. Az eset, helyesebben az esetek, mert egy egész lopássorozat­ról volt szó, az Éberhardi (Malinovo) EFSZ-ben történt. Ahogy már említet­tem, mindez vagy öt évvel ezelőtt kezdődött. Először kisebb értékű tár­gyak tűntek el, ám a tolvajok nem elégedtek meg ennyivel. Felbuzdulva a kezdeti sikereken, egyre bátrabbak lettek. Nagyobb értékek eltulajdoní­tása közben sem vesztettek r^jta, és ettől vérszemet kaptak. Jóformán azt lehet mondani, hogy ami nem volt odaláncolva, vagy odaszögezve, min­den a kezükhöz ragadt. Igazán nem állíthatjuk, hogy válogatós tolvajok voltak. Ha nincs ló, a szamár is jó alapon mindent vittek, ami a kezük ügyébe akadt. A gumicsizmától az elektromotorokig. Hol néhány kapa tűnt el a kertészetből, hol a szövet­kezeti iroda három hangszórója, mag­netofonnal együtt. Ez persze már sej­tetni engedte, hogy a tettes vagy a tettesek csakis olyanok lehetnek, akik jól ismerik a környezetet, s otthono­san mozognak mind az irodában, mind kint a telepen és a gazdasági udvarokon. Mégsem sikerült kézre keríteni az enyveskezűeket. Azok meg igazi hazárd játékosokhoz híven to­vább folytatták éjszakai akcióikat. Sikerük láttán nemcsak a vakmerő­ségük, de a szemtelenségük is nőtt. Vasárnap lába kelt valaminek, még jóformán fel sem becsülték a kárt, mikor hétfőn újabb feltört ajtókat hagytak maguk után. Legutóbb is több mint ezer tojás és 150 tyúk volt a zsákmányuk. Az utolsó zsákmányuk, mert ennél az akciónál lebuktak. Ezt az esetet Bors István elvtárs, a közös elnöke így mesélte el: — Szombaton reggel Németh Ká­­rolyné, szokásához híven, a tyúkfarm­ra ment. Ki akarta nyitni a fabódét, ahol a tojásokat tartjuk, de látta, hogy már jártak előtte és valamennyi tojás, még a törött is, eltűnt. Azonnal jött és jelentette az esetet. Én rögtön telefonáltam Cseklészre (Bernoláko­vo) a rendőrségre, hogy mi történt, és kértem őket, hozzanak magukkal kutyát. Hamarosan jöttek is és a be­tanított eb pillanatok alatt nyomra talált, megindult és meg sem állt az egyik kapuig. Mi természetesen be­mentünk. A ládák tojásostól még ott álltak, úgyhogy letagadni semmiképp sem lehetett. A pincében a csirkéket is megtaláltuk, néhány feketén lőtt fácán társaságában. Egy tönk is oda volt készítve, mely a tyúkok lefejezé­sére szolgált. Az illető, akinél meg-, találtuk a lopott árut, azonnal fel­ajánlotta a kár megtérítését. — Kik voltak a tettesek, hol dol­goztak, milyen volt a jövedelmük? — Egyikük sem dolgozott a szövet­kezetben. Ketten az iskolabirtokon voltak alkalmazva (mint javító és traktoros), a harmadik személy Po­zsonyban (Bratislava) dolgozott. Hogy mennyit kerestek, azt pontosan nem tudom, de úgy 2000—3000 korona kö­rül volt a fizetésük, úgyhogy igazán nem voltak rászorulva a lopásra, hi­szen valamennyien szépen berendezett otthonban laknak. • • - Л' >■& — Miként lehet, hogy ilyen hosszú ideig nem fülelték le őket? — Valahányszor feltört zárakat ta­láltunk és jelentéseket kaptunk a lo­pásokról, azonnal hívtuk a csendőr­séget. Azok hol jöttek, hol nem. Aztán rendszerint felvették a jegyzőkönyvet és ezzel az ügy részükről el is intéző­dött. Mi legfeljebb csak gyanakodhat­tunk valakire, bizonyítani semmit sem tudtunk. Éjjeliőröket is hiába állítot­tunk. Olyasmi is előfordult, — persze ez csak feltevés, nincs rá tanú —, hogy kikötötték a bikát, az szalad­gálni kezdett az istállóban. A zajra az őrök odamentek, s egy-két órába beletelt, míg ismét sikerült megköt­niük az elszabadult állatot. Ez az idő pedig bőven elegendő nem egy, de legalább két-három elektromotor le­szereléséhez is. A párttitkár, Pusztai elvtárs, így ítélte meg a helyzetet: — Annak ellenére, hogy mindent megtettünk, pl. ünnenapokon még szi­gorítottuk is az éjjeli őrséget, úgy ér­zem, mi is hibásak vagyunk egy ki­csit. Az a véleményem, hogy a ha­sonló eseteket szigorúbban kellene elbírálni, és akkor jóval kevesebb ilyesfajta bűnügy fordulna elő. A tettesek már jó helyen vannak, de nincs kizárva, hogy nem akad N. V., N. Gy. és Ä. B.-hez hasonló „jó­madár“, akik újból megpróbálkoznak majd valami hasonlóval, annál is in­kább, mert az említettekre csak a to­jást és a csirkéket lehet rábizonyí­tani. A magnó, vagy hat mázsa hagy­ma, takarmánykeverék, egy gömbölyű permetező, jónéhány gumiköpeny, ka­pa, vasvilla stb. eltulajdonítására nincs bizonyíték. — Milyen óvintézkedéseket tettek, hogy a jövőben ilyesmi elő ne fordul­hasson? — kérdeztem Bors elnöktől. — Elsősorban az összes zárat ki­cseréltük és megszigorítottuk az éj­jeli őrszolgálatot. Véleményem szerint azonban a piacokon is nagyobb ellen­őrzésre lenne szükség, hogy ne érté­kesíthessen bárki bármit engedély nélkül. Végül Machan Bélát, a helyi nem­zeti bizottság elnökét kértem meg, mondjon véleményt a dologgal kap­csolatban. — Ez a lopás-sorozat nem újkeletű dolog. Négy-öt éve tartott és legfőbb ideje, hogy a tetteseket lefülelték. Jó­magam nézete: nagyobb gondosság­gal, szigorúbb ellenőrzéssel mindezt el lehetett volna kerülni. Elmaradt bizonyos óvintézkedések megtétele — hiszen községünkben több áégéd­­rendőr Is van. Biztos, a pövöben sok­kal nagyobb éberség szükséges, nem­csak az ellenőrző szervek, de vala­mennyi szövetkezeti tag részéről, hi­szen a közös vagyon az övék. Ezzel mi is egyetértünk. Közös erő­vel kell a közös vagyont védelmezni! Mert milyen szövetkezeti tag az, aki ki hagyja lopni zsebéből a pénzt? Mégis csak sok, hogy egyesek ily hosszú időn keresztül dézsmálták há­borítatlanul a közös vagyont, s gaz­dagodtak a tagok rovására. Közmondással kezdtük, azzal is fe­jezzük be az írást: „Más kárán tanul az okos!“ Reméljük, az éberhardi eset. bői több szövetkezetben is okulnak, levonják a kellő tanulságot. Ordódy Vilmos GYÁRFÁS ENDRE: Szalonnasiitögető Lássad hát, halljad hát: Sütik már a szalonnátI Reccsen a, roppan a száraz gally, Elő a kormos nyársakkal! A finom csöpögő zsírt felszívja . Szaporán, sebesen a friss kenyér, Hü, de pirul, de pirul a szalonna, fó étvággyal fát egyél! Az ormótlap épület ötven éven át istálló volt. Ma a falu élelmiszerboltja... S hozzátehetjük még: rágcsálók „főhadiszállása“ Tettek nélkül mit sem ér az akarat ф Több megértéssel ф 'Csali összefogni Ш1 ф Méltó Hajié* kot a kultúrának ф A Jednota járási vezetőinek, címére ф Polcokat az 'árunak ф Manapság kevés helyen esik szóba a szegénység. Még e 'gazdaságilag elmaradottabb falvakban is az általános megelégedés, a jólét jelel tapasz­talhatók. A mindennapi létszükségleten' túl jut már divatos öltözködésre, tágas, összkomfortos lakóházra, személygépkocsira stb-Itt van például a nagykürtös! járáshoz tartozó falncska, TERBEGEC, azaz TrebuSovce. Mindössze héromszáznegyven lélek lakja. Mégis a HNB-ütkár, Bobul Ondrej olyasmit mondott, hogy az antótulajdonosok száma tizen­hat. Hozzávetőleg számítva a szövetkezet mintegy 800 ezer koronát tizet ki tagjainak évente, munkadíj formájában. Félmillió koronát meg a fáin öre­gei kapnak nyugdíj-járadékként. Ehhez jön még az a pénzkereset, amit a falutól távol dolgozók hoznak haza. Annak, hogy a falu egyre módosabb, csak örülhetünk. Terbegeo egykori cselédei, zsellérei valaba arról álmodoztak: majd egyszer a mi napunk Is kisüt. Megszűnik az örökös létbizonytalanság, a jogtalanság, az embertelen, hátgörnyesztő, ínszakajtó robot.. .S ez az álom beteljesedett. Csakhogy az idetevődő idegen nemcsak a jólét kézzelfogható jegyeire figyel. Az élet árnyoldala is érdekli. Mi tűnik múlhatatlanul a szemébe? Valamiről megfeledkeznek. Mégpedig a társadalom Iránti kötelességükről. ...Mert a lakosságnak több megértést kellene tanúsítania saját faluja iránt. Gondolok itt az utcák rendezettségére, parkosításra, a legfőképp a kpltúrház építésére. Nos mi a helyzet valójában? jelenlegi kulturális helyiségükbe másutt még a kérődző jószágot sem kötnék be. Miért? Mert attól tartanénak, hogy ez a rozoga épület menten összedől. A fiatalok ettől függetlenül bébe-hőba mégis bekényszerülnek az egérlyukas, ridegséget árasztó falai közé. Az ember nem ekar hinni e szemének: ugyanezen épületben székel a helyi nemzeti bizottság. Hát ez is lehetséges? — merül fel a kérdés. Igen! De csak Terbegecen... — Szidott bennünket a fiatalság, hogy nem törődünk kulturális élete lehetőségeinek megteremtésével — jegyezte meg a HNB titkára. Ügy-e korholó, súlyos szavak ezek... De menjünk tovább. Vajon adot­tak-e a feltételek? Igen! Adottak. — A leendő kultúrház ablakai, ajtajai készek. Cement is rendelkezésre áll. A járás is segít. Hiszen 90 ezer koronát felhasználhatnánk ebben az évben erre a célra. De — sóhajt nagyot a titkár —, szorgos kezek híján még az alapok lerakása is félbeszakadt. n Hát ha úgy gondolják, hogy majd a kultúrház készen a falu közepére „repül“, ez súlyos hiba. No meg kereken azt is meg kell mondani, hogy a kultúrház tető alá hozása iránt a hatvannyolc tagú szövetkezetnek is némi felelősséget kellene éreznie. A fiatalság, amelynek számottevő része csak hétvégeken tartózkodik a faluban, egyedül, magárahagyatva szintén képtelen. Közös ügy ez, amit halogatás nélkül, minden erőt. mozgósítva kell megoldani. Erre azt mondhatják a szövetkezetiek: sok tagunk már Idős, nyugdíjas. Ám ha az akarat tettekkel párosul, nincs olyan akadály, amit el ne lehetne mozdítani a fejlődés útjáből. S ez a lényeg! Szállítóeszközökből, gépekből a szövetkezetben nincs hiány... , Igaz, a falu erős, jó munkabírású emberekben nem nagyon bővelkedik. Olyen emberek azért mégis akadnak jőnéhányan, akik — ha idősebbek, vagy még elég fiatalok is, — a társadalmi munkától nem „fáznak“. Meg­mutatták éppen a 2700 folyóméter hosszú közűt portalanításával. Ezért di­cséret jár! A háromezerhétszáz óra társadalmi munka bizonyít. Azt bizo­nyítja, ettől még nagyobb tettekre is képesek, csak az erőket egyesíteni, a dolog társadalmi küldetését jobban tudatosítani kell. Meg kell értetni: Terbegec nem maradhat a környék legelmaradottabb faluja! A lakosok ne csupán a saját „váraikat“ építsék, de a kultúra hajlékába is rakják be a maguk tégláit. S akkor büszkén elmondhatják: megtettük a magunkét! íme, ez is a szorgalmunk, összefogásunk eredménye. Ormótlan, kivénhedt épület áll egy csinos, egyemeletes lakóház tőszom­szédságában. Egyik a múlt, a másik a jelen megtestesítője, példázója. — Ott, az a régi? Ütvén éven keresztül istálló volt — emlékeznek vissza a helybeliek. — Huszonöt éve meg amolyan mijidenes üzlet. A Jednota nem is olyan régen megvásárolta ezt az épületet, ami nem is lenne haj... — Csakhogy?... — Törődni kellene jobban ezzel az üzlettel — kapcsolódik be a beszél­getésbe Szűcs Mária üzletvezetonó. — Nyakunkon a tél, szén meg nincs, pedig az árát még szeptember 8-án kifizettük. No meg aztán nézzék, itt van ez a sok áru. Hová tehetném máshová, mint a padlóra. Hely ugyan van bőven, de polc — ami egy üzleben nélkülözhetetlen kellék —, az nincs. Jogos az üzletvezetdno panasza. Mert micsoda üzlet az, amelyben nincs éppen az. amin az áru sorakozhatna szépen, rendben. Egy-egy helyiség így a cincogó egérhad eldorédója- Ügy dézsmálhatja a padién levő élelmiszert, ahogy neki tetszik. Köztudott, az élelmiszer az átható egérszagot magába­­szivja, s aztán ezt fogyassza jé étvággyal a vevő? Hát ez semmiképp se járja! Az Ígéretből elég! A jednota illetékes felelős tényezői a legsürgősebben vessenek véget ennek az áldatlan helyzetnek. Az üzletben teremtsenek emberhez méltó körülményeket, hogy a vevőközönség orrfintorgatás nélkül, megelégedetten távozzék. Ez a vásárló iránti legelsőbbrendu kötelességük! N. KOVÁCS ISTVÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents