Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-28 / 48. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1970. november 28. 7i kiHáti crumook Tíz év a korszerű nagyüzemi mezőgazdálkodás útján Az elmúlt napokban tartotta meg nagyjelentőségű X. kongresszusát a Magyar Szocialista Munkáspárt, mely felmérte a magyar dolgozók által országépítő munkájukban eddig elért eredményeiket és kitűzte a jövőben követendő utat. Ebből az alkalomból közöljük a magyarországi termelőszövetkezetek fejlődését bemutató alábbi cikket. A mezőgazdaság szocialista átszervezésének történelmi jelentőségű feladatát — a termelés növekedése és a lakosság zavartalan élelmiszerellátása mellett — figyelemreméltóan rövid Idő alatt sikerült megvalósítani. Győr —Sopron megye határában — az országban elsőként — már 1959 tavaszán jelezte a tábla: „Termelőszövetkezeti megye!“, de akadtak vidékek, ahol ugyanezt a táblát csak 1961-ben hitelesítették. Olyan eseménysorozatról van itt szó, amely fordulópontot jelentett a szocializmust építő Magyarország életében, de e fordulópontot mégsem tudjuk egyetlen napra rögzíteni, sőt esztendőben sem tudjuk pontosan meghatározni. Az ország mezőgazdaságának szocialista átszervezése történelmi folyamatként zajlott le, éppen ezért nem lényeges a pontos dátum. Annál fontosabb viszont maga a tény, hiszen a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésével nemcsak a paraszt élete lett jobb, kulturáltabb, hanem a munkásé, az alkalmazotté is, s nemcsak a falu fejlődött óriásit, hanem a város is. Visszatekintve a kerek tízesztendős útra, megállapíthatjuk, hogy tíz év alatt a fejlődés nagyobb volt, mint a megelőző ötven esztendőben együttvéve, és különösen gyorsan fejlődik a falu arculata napjainkban, amikor már a termelőszövetkezetben is egyre inkább érezteti hatását a gazdaságirányítás reformja. Míg az 1952—62. években a mezőgazdasági termelés év növekedése 1,7 százalék volt, addig az 1962—68-as években már elérte a 3,7 százalékot. Az ország összkivitelének 23 százalékát bonyolítja le a mezőgazdaság, ezen belül a kapitalista országokba irányuló kivitel 42 százalékát. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar tehát igen jelentős exporttényező, ugyanakkor a lakosság minden alapvető élelmiszerből többet fogyaszt, mégpedig lényegesen többet, mint a második világháború előtti esztendőkben. A fejlődés töretlen. A termelőszövetkezetek 1969. évi zárszámadása az előző éveknél lényegesen jobb eredményeket és újabb tapasztalatokat L. Špačinsfcý mérnök, CSc összegezett. Tovább erősödtek a szocialista nagyüzemi gazdálkodás elemei. Amíg az egész mezőgazdaság termelési értéke 1969-ben hat százalékkal növekedett, addig a termelőszövetkezetek közös gazdaságai a mezőgazdasági termelésben 7,5 százalékos, az egész tevékenység növelésében 15 százalékos fejlődést értek el. A közös vagyon 15,5, a tiszta vagyon 18,5, az egy tagra jutó, közösből származó személyes jövedelem pedig 12 százalékkal nőtt. A termelőszövetkezetek súlyát az ország gazdasági életében jól szemléltetik az idevonatkozó statisztikai adatok. Jelenleg Magyarország szántóföldjének 83 százalékát a legfejlettebb típusú mezőgazdasági termelőszövetkezetek, 14 százalékát pedig az állami gazdaságok foglalják el. Az összterület három százaléka van egyéni termelők, egyéni tulajdonosok kezében. A termelőszövetkezetek száma az év elején 2800 volt, mintegy 50 százalékkal kevesebb, mint közvetlenül az átszervezés után. Az elmúlt esztendőkben ugyanis a nagyfokú termelési koncentráció eredményeképpen számos közös gazdaság, nagyüzem öszszeolvadt, egyesült. Jelenleg a termelőszövetkezetek átlagos* területnagysága 2000 hektár. A területi koncentrációval egyidejűleg a műszaki és anyagi erők koncentrációja is elkezdődött. Ma az ország traktorállománya eléri a hetvenezret, az egy traktorra jutó szántóterület a termelőszövetkezetekben 1969-ben 70 hektár volt. Az összes vonóerőállományon belül a gépi erő 20 százalékról 80 százalékra nőtt. A múlt esztendőkben a termelőszövetkezetekben teljesen gépesítették az alapvető mezőgazdasági munkákat: a talajművelést, a vetést, a növényápolást. A bonyolultabb munkafolyamatok gépesítésében is biztatók az eredmények. A növényvédelem 60 százaléka, a kalászosfélék betakarításának 85— 95 százaléka, a szállítás 50—65 százaléka gépesített. A korszerű technológiával fölszerelt nagyüzemi állattartó épületek fokozatosan terjednek, s az állattartás gépesítése is mind nagyobb mértékben megoldódik. 4 A gazdaságirányítás reformja következtében az elmúlt években megnövekedett a termelőszövetkezetek önállósága. A mezőgazdasági üzemek vezetőinek nagy többsége jól és célszerűen hasznosítja a nagyobb önállóságot, ez pedig növeli a szorgalmas emberek alkotó kedvét, kezdeményezőkészségét. Ennek következtében alakult ki a termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenysége. Lehetővé vált az erőforrások jobb kihasználása, az egyenletesebb munkaerő-foglalkoztatás. 1969-ben a kiegészítő tevékenység következtében mintegy 10 milliárd forintos árbevételhez jutottak a mezőgazdasági üzemek, melynek mintegy 14 százaléka a mezőgazdasági termékek feldolgozásából származott. A termelőszövetkezeti mozgalom fellendülését, a parasztság termelési kedvét növelte -a nyugdíjrendszer bevezetése. A nyugdíjas parasztok száma jelenleg 90 ezer, ezenkívül csaknem 300 ezer azoknak a száma, akik a szövetkezetbe lépéskor már idősek voltak és így havonta öregségi, vagy rokkantsági járulékban részesülnek. Az ingyenes kórházi, orvosi ellátás már korábban intézményessé vált a szövetkezeti parasztság számára is. Minden két- vagy többgyermekes szövetkezeti család családi pótlékot kap, mégpedig két gyermek után havi 200, három gyermek után 360 és minden további gyermek után 120 forintot. A szövetkezeti dolgozó asszonyok a szülést követő három éven át gyermekenkint havi 500 forintos anyasági segélybén részesülnek. Az elmúlt esztendőkben, megnőtt az érdeklődés a szövetkezetek iránt. 1969-ben példáuí több, mint 100 ezer új tagot vettek fel a termelőszövetkezetek, és a belépők 67 százaléka a negyven év alatti korosztályokból kerül ki. • A következő ötéves terv nemrégiben nyilvánosságra hozott irányelvei szerint a mezőgazdaságban tovább növekedik a korszerű nagyüzemek, tehát a fejlődő, erősödő termelőszövetkezetek szerepe. Ennek következményeképpen tovább javul majd a falvakban a művelődés lehetősége. A termeléssel és a munkatermelékenység növelésével arányosan emelkedik a szövetkezeti parasztság jövedelme, erősödik a termelőszövetkezetek vállalati gazdálkodása, működésük demokratizmusa, a tagoknak a szövetkezeti rendszerbe vetett bizalma. Koncz Antal A konkurrencia, a szabadverseny A magántulajdonon alapuló árutermelők versenye a kedvezőbb termelési, forgalmi és elosztási feltételekért, végső soron a magasabb profit érdekében bontakozik ki. A konkurrencia-harc az árutermelők differenciálódására vezet, egyik árutermelő elszegényedik, a másik meggazdagszik. A kisárutermelők közötti konkurrencia arra vezet, hogy a kisárutermelők vagy munkássá vagy tőkéssé válnak. A tőkések közötti versemy következményeként a tőkések is differenciálódnak, és egy részük monopoltőkéssé válik. A szabadverseny (v. korlátlan verseny) olyan forma, amikor a piaci feltételek (kínálat, kereslet, ár) adottak a piac résztvevői számára. A szabadversenyben egy termelési ág sok vállalata versenyez a profit maximumának eléréséért, amelynek fő eszköze a termékek egyéni értékének csökkenése, ezáltal az árak valamelyes csökkentése, hogy Így nagy termékmennyiséget adhassanak el. A szabad konkurrencia az egyes tőkés számára az ideiglenes extraprofit emelkedését, míg más tőkések számára a profitráta csökkentését eredményezi. A konkurrencia a termelés koncentrációját és centralizációját eredményezi, s kiindulópontja a monopóliumok létrejöttének. A monopolkapitalizmusban a monopolista verseny válik uralkodóvá. A szocialista gazdaság indirekt irányítási rendszerében is létezik és pozitív szerepet játszik a vállalatok közti gazdasági verseny, melyet azonban a kapitalizmus-beli versenytől való különbségei miatt nem neveznek konkurenciának, hanem a vállalatok és a társadalom fejlesztése motorjának, vagyis szocialista versenynek. • A SZOVJET ÉLELMISZERIPAR NÖVELI TERMELÉSÉT A szovjet kereskedelem egyötödét az élelmiszeripari termékek teszik ki. A jelenlegi ötéves terv esztendeiben a hústermelés az 1965-ös évvel összehasonlítva 35 százalékkal, a hentesárú, 42, a sajtgyártás 57 százalékkal stb. növekszik. A Szovjetunió élelmiszeripara öt év alatt 1500 új gyárral és üzemmel bővült. • A BETAKARITAS EREDMÉNYEI A SZOVJETUNIÓBAN A szovjet kolhozok és szovhozok sikeresen befejezték az aratást és csaknem minden őszi veteményt elvetettek. Az ősziek vetésterülete a legfrissebb jelentések szerint meghaladja a 33 milliárd hektárt. A szovjet mezőgazdasági üzemek most fejezik be a burgonya, a zöldség és más növények betakaritását. Rizst 306 ezer hektárról arattak, ami a rizzsel bevetett összterületnek 92 százaléka. (o—) II. A racionalizálás legfőbb irányai Ж szocializálás befejezése után - 1952-beii a szocialista ipar helyzete egyáltalán nem volt irigylésre méltó. A legtöbb termelési ágazatban a termelésnek még túlnyomóan kézműves-kisipari jellege volt. Az élelmiszeripari feldolgozó üzemek felszerelésének műszaki és higiéniai állapota nagyon silány volt, a követelményeknek egyáltalán nem felel meg. Ennek az ipari ágazatnak műszakitermelési állapotát még tovább rontotta a korszerű gépek és berendezések teljes hiánya, s azok a gépek, amelyekkel rendelkezett, igen alacsony műszaki-gazdasági paraméterekkel bírtak. A termelési folyamat korszerű és progresszív megszervezésének feltételei, lehetőségei a legtöbb ágazatban és üzemben nagyon korlátoltak voltak. Néhány fontos ágazat, mint például a baromfifeldolgozó-, a tejfeldolgozó- és több más ipari ágazat egyáltalán nem volt kiépítve. A helyzetet még súlyosabbá tette az élelmiszeripár jelentős szétforgácsoltsága, felaprózottsága és célszerűtlen széthelyezése az egyes területeken. Szlovákia néhány vidéke csaknem teljesen nélkülözte az élelmiszeripari üzemeket. Egyes ágazatokban a termelési alapok és berendezések között oly nagy aránytalanság mutatkozott, ami önmagában is gátolta a termelés fokozását. Az elégtelen anyagi-műszaki alap csupán nagy nehézségek árán tette lehetővé a lakosság igényeinek kielégítését a népélelmezés szempontjából szükséges legfontosabb élelmiszerekkel. Emellett a szükséglet fedezését elsősorban az élelmiszerek kalória értékének növelését igyekeztek biztosítani. A racionális táplálkozás gyakorlati elveinek megvalósítását célzó kérdések megoldásában erre még a legfontosabb feltételeket sem lehetett kialakítani. Az élelmiszeripari termékek választéka, minősége és csomagolástechnikai színvonala egyáltalán nem volt a kívánt szinten, és jóval elmaradt Közép- és Nyugat-Európa fejlett országainak színvonala mögött. A szocialista iparosodás éveiben Szlovákia élelmiszeripara aránylag gyors fejlődést mutatott fel. Sok új üzem épült, különösen a tejfeldolgozó-, a baromfifeldolgozó-, a sütőipari, a sör- és malátaipari, valamint a boripari ágazatokban. Alapjaiban épült fel a hűtőipari termelési ágazat. Végrehajtották a meglevő üzemek újjáépítését és korszerűsítését a termelés összpontosításával egyidejűleg. A termelésbe bevezették az új technikát és technológiát. A termelési folyamatok színvonala és szervezése fokozatosan tökéletesebb lett, bővült a választék és feljavult a fogyasztásra kerülő árucikkek csomagolásának színvonala. Az élelmiszeriparba fektetett beruházás országos méretekben a legutóbbi 25 esztendő alatt hozzávetőlegesen 25 milliárd koronára tehető, ebből Szlovákiára az összegnek körülbelül 34 százaléka jutott. Ennek ellenére azonban az élelmiszeripar, társadalmi és gazdasági jelentőségét az elmúlt negyedszázadban nem eléggé értékelték, inkább lebecsülték. Az élelmiszeripar fejlesztésére megszabott eszközök a köztársaság népgazdasága egyéb ágazatainak előnybe helyezett fejlesztési koncepciója miatt elégtelenek voltak, s így az újratermelési folyamatban különböző hiányosság adódott. E hiányosságok az élelmiszeripar terén legnagyobb mértékben a következő területeken éreztették hatásukat: — a munkaerő reprodukciójában és jutalmazásában; — az alapok reprodukciójában és korszerűsítésében; — a szociál-higiénia terén, aminek következménye az alacsony munkakultúrában és a munkafolyamat színvonalában mutatkozott meg. A munkaerő reprodukciója terén felmerült kérdések abból eredtek, hogy az élelmiszeripari alkalmazottakat anyagilag egyáltalán nem tették érdekeltté a munkaeredményekben. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1967. évi statisztikai évkönyve szerint 1966-ban az átlagos havi kereset országos méretben 1549 koronát tett ki, az élelmiszeriparban viszont az átlagkereset 1379 korona volt, ami az ipari alkalmazottak átlagkeresetének 89 százalékát képezi. Szlovákiában a keresetek alakulása ehhez hasonló volt azzal a különbséggel, hogy az ipari alkalmazottak keresete körülbelül 60 koronával és az élelmiszeripari dolgozók keresete 50 koronával volt kisebb az országos átlagnál. Még szembetűnőbb a különbség, ha e kereseteket összehasonlítjuk az ipar előnyben részesített ágazataival. Ennél az összehasonlításnál az élelmiszeripari dolgozók átlagkeresete a preferált ágazatok dolgozói keresetének 62 százalékát képezte. Minden fejlett országban az élelmiszeripari dolgozók keresete — a Nemzetközi Munkaszervezési Hivatal évkönyvében található adatok szerint — megközelítőleg ugyanolyan, mint a többi ipari ágazat dolgozóié, sőt egyes államokban ezt a színvonalat egy kissé meg is haladja. így például a szomszédos Ausztriában az élelmiszeripari dolgozók keresete a többi ipari ágazatban elérhető keresettel összehasonlítva 105,1 %, Svédországban 97,2, Norvégiában 98,7. Hazánkban is 1950-ig az élelmiszeripar dolgozóinak keresete Szlovákiában a többi ipari ágazattal összehasonlítva 99,2 százalék volt. Fokozatosan azonban az előbb említett tények hatására előnyben részesítették az „A“ termelési csoportba sorolt és preferált ipari ágazatokat, s ennek következtében leromlott az élelmiszeriparban a kereseti lehetőség. Az 1958-ban végrehajtott munkás bérrendszer átépítésekor az élelmiszeripart a legalacsonyabb bércsoportba sorolták, és az élelmiszeripari dolgozók kereseti szintje a többi ipari ágazathoz arányitva a 89 % színvonalán állapodott meg. A megejtett vizsgálatok alapján 1967 április hónapjában egy hentes és mészáros havonta 1690 koronát keresett, viszont egy darukezelő ugyanabban a bérosztályban 2094 koronás havi keresettel rendelkezett. Ezzel szemben az élelmiszeriparban a munkakörnyezet nagyon igényes a fizikai munkával szemben, a munka intenzitását megnehezítik az adott feltételek, amelyek kedvezőtlenül hatnak a dolgozók egészségi állapotára. Jelenleg az élelmiszeriparban alkalmazott termelő munkások 62—65 százaléka még mindig kézi erővel dolgozik. (Folytatjuk.) Nyugdíj és bér A nehéz helyzetünkből kivezető egyetlen helyes út az új, korszerű technika alkalmazása ás a munkatermelékenység fokozása. Üzemeinknek sok esetben előnyére válna, ha jobban kihasználnák az adott lehetőségeket és a termelési alapokat. Ezzel kapcsolatban említést érdemel, hogy a múltban néhány egészen logikátlan elgondolás hibájába estünk, nevezetesen ami az idősebb, korosabb dolgozók helyzetét Illeti. Igyekeztünk következetesen alkalmazni azt az elvet, hogy polgárunk vagy bért, vagy nyugdíjat kapjon. Ennek az eljárásnak következménye az volt, hogy nagyon sok egészséges, munkaképes ember járadékigénye elérésének idején gyakran csak azért ment nyugdíjba, mert járadékát nem akarta elveszteni. Emellett azonban még eredményes munkát is végezhetett volna, Megfeledkeztünk arról, hogy az a dolgozó nyugdíjas, akinek kere setét úgy adóztatják meg, mint a nőt len, gyermektelen dolgozó jövedelmét sokkal nagyobb hasznára lehet a tár sadalomnak, mint az olyan polgár aki nem dolgozik, csak nyugdíjat él vez. Kormányszerveink jelenleg olyan intézkedések kidolgozásán fáradoznak, amelyek szerint az, aki a nyugdíjkorhatár elérése után is munkaviszonyban marad, bére mellett nyugdijára is igényt tarthat. Ez az intézkedés elősegítheti az egyes termelési ágazatokban mutatkozó munkaerőhiány megoldását. Központi szerveink természetesen különbséget tesznek majd gazdasági életünk egyes részlegei, szakaszai, ágazatai között. Kormányunk az előkészítés alatt álló intézkedéssel elsősorban a termelőágazatok munkaerő helyzetét igyekszik megszilárdítani. Ezért a munkájuk után járó bérük mellett nyugdíjukat is megkapják majd azok a korosabb polgártársaik, akik nyugdíjas korukban továbbra is a termelésben tevékenykednek. Tehát azok, akik a társadalom anyagi javainak kialakításából és szaporításából kiveszik részüket. Társadalmunknak nincs oka arra, hogy lemondjon idősebb polgárai segítségéről és munkájáról. A nyugdíjasok a múltban is nemegyszer bizonyították, hogy nem akarnak ölhetett kézzel ülni. Azok, akik elhatározzák, hogy társadalmunknak segítséget nyújtanak munkájukkal, a jövőben számíthatnak arra, hogy a munkájukért járó béren, kereseten felül fennáll megérdemelt nyugdijuk folyósításának igénye is. (en)
