Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-14 / 46. szám
\ Új módszert dolgoztak ki a Szovjetunióban a halak szállítására. Élve küldhetik a halakat nagyobb távolságra anélkül, hogy víztartályokba helyezzék őket. A halakat elaltatják, nedves ruhába csavarják, s így 6—7 órán át is élve maradnak. Ennyi idő alatt repülőgépen az ország bármelyik részébe eljuttathatók. PÄKÄSZTANYA Halász-vadász teremmel berendezett pákásztanya nyílt Szeghalmon, a Szeged —Debrecen közötti országút mentén. A környék őslakóinak foglalkozását a halászatot és vadászatot jól illusztálő pákásztanyán ősi szerszámok, munkaeszközök, trófeák, kitömött madarak díszítik a falakat. A tölgyfaasztalok mellé nyárfatörzsből vájt kanapékat helyeztek, amelyeket báránybőrökkel takarták le. A pákásztanya étlapja ősi pásztorételeket, betyáreledelek receptjei szerint készült ínyencségeket, speciális halkészítményeket kínál. ШНПЯП KRILL A ÉTLAPON „Krill a közös neve néhány rákfajnak, amelyek főleg az Antarktiszt övező vizekben élnek, de a világóceánok más területein is előfordulnak. Ezek a rákocskák a tengervíz legfelső két centiméteres rétegében élnek, mintegy 0,2—1 grammosak, hosszuk alig 2 cm. Húsuk rendkívül tápláló. A krill a bálna fő tápláléka. A bálnaállomány tetemes csökkenése óta — és éppen emiatt — ezek a rákfajok rendkívüli mértékben elszaporodtak. Az Antarktiszon helyenként nagy rózsaszínű telepeket képeznek. A krillrákok ehető részét rendkívül nehéz elválasztani a páncéljuktól. A Szovjet halgazdasági és Oceanológiai Intézet nemrég megoldotta a krill gépesített ipari feldolgozásának problémáját. A moszkvai élelmiszerüzletekben már kapható is fehér műanyagdobozokba csomagolva a „krill-sajt“ és a „krill-pástétom“„ A Szovjetunióban jelenleg a különböző krill- Jjérmékek tömeggyártását l'ervezik. Különféle salátákat, ömlesztett sajtokat, pástétomokat és egyéb termékeket állítanak majd elő krillből. (APN) A „VAK TYUK 1$ TALÁL SZEMET“ Derűs nap volt. Reggel hat óra felé járt az idő, amikor a Morva folyó torkolatához értem. Az Alpesek hóvizétől duzzadó Duna a lassan hömpölygő Morva folyó medrébe nyomta kövér hullámait, amelyek csaknem állóvízzé dagasztották a különben is bővizű folyót. Bámultan az ölelkező két folyó hatalmas örvényét, amelynek partmenti szegélyén csuka rabolt. A dunai szegélyen pedig ragadozó őn raj üldözött szélhajtóküsz csapatot. Nagyot loccsant a víz, valahányszor vetődést gyakorolt a fürge őn-csoport. Reményteljes szívvel telepedtem le a sokat ígérő hely közelébe. Horgászbotjaimat az ott ágaskodó kettős telefon-oszlophoz támasztottam, a kőtöltés ptdkájára terített köpenyemre pedig az agyongyömöszölt hátizsákom tartalmát szórtam ki, mint egykor „olcsó János“ a hetivásárokra szánt holmiját... Megmagyarázhatatlan nyugtalanság vett erőt rajtam. Ismeretlen „valami“ késztetett arra, hogy megforduljak. Megtettem és íme: — A hátammögötti magasból Dévény-ősapó kétkedő szemmel pillantott rám és figyelte készülődésemet. Azt véltem, hallom a szavát. — Horgászni akarsz a nyugtalan Dunában? Hát nem tudod, hogy Ilyenkor nyugtalan a hal is? Nem harap! Meddő lesz a kísérleted! Mintha megálmodtam volna Dévény-ősapó szemhunyorgatását és szavait. Felizgultam és puszta dacból Is be akartam bizonyítani, hogy téved a kételkedő aggastyán! Nagy buzgón nekiláttam a dolognak. Peremorsóval felszerelt pergető botomat szedtem elő. Forgóval fölszerelt csukavillantót kapcsoltam a fémelőkés műfonálhoz, azután a Duna kőtöltéséről jól célzott dobásaimmal igyekeztem megközelíteni a rablás helyét és horogra kapni az imént rabló csukát. Készségemmel szorgalmasan ostoroztam az örvénylő víz szélét, de a csuka fitymálta a villantót. Nyakasan folytatta a lesbenállást. Mozdulatlanul állott a vízszélen. Az örvény dunai széle mellett szélhajtóküszre vadászó ragadozó őn hátuszonya szelte a víztükröt. Vagy négy-öt hatalmas őn példány ugrott zsákmány után és szerteszéjjel loccsantotta az örvénylő vizet. A közéjük dobott műcsalira azonban nem Is hederítettek, pedig változatos ételfogással igyekeztem étvágyat gerjeszteni bennük__ Abbahagytam a pergetést, hogy kissé méltassam a helyzetet. Nem kételkedtem többé a régi idők horgászainak tapasztalatában, akik szerint dagály és apály Idején rosszul vagy pedig egyáltalán nem harap a hal! Fáradozásomat nem koronázta siker. A villantózás meddő kísérletnek bizonyult. Fáradtan ültem le a Duna partján. Eszembe jutott pergetés előtti hangulatom. Félszemmel kacsintottam a magasból rám mosolygó Dévény-ősapőra. Elpirultam, amikor hallani véltem: — No, nem megmondtam?! Rövid pihenés után végleg lemondtam a pergetésröl. Leszereltem csukázó készségemet. Fogtam a holmimat és a Morva folyó torkolati szakaszán túl ütöttem tábort. — Ha nincs csuka, jó a dévér-keszeg Is — gondolattal csillapítottam szétdúlt kedélyemet. Dévény-ősapó nem törődött velem többé, mert más horgászok érkeztek, akik ott szdték, ahol én befejeztem ... Megkezdődött az új stra: gia. Érzékeny hegyű horsz-botomra „Rex“ peremsót szereltem. A felcsévélt :5 műfonál végére néhány ammos őlomnehezéket al- 1 imaztam. A fonál végére ró kristály-horgot kötőtűn, melyet akadálytalanul i i tud nyelni a pici szájú évér. Amikor mindezzel elkézültem, a folyó lassan hömálygő vizébe apró féreggel ralizott horgot vetettem. A Szár a part felé sodorta a nehezéket, s az a part menti fövényes gödörben állapodott meg. Feszesre csévéltem a fonalat, a horgászbotot viszont egy földbeszúrt gallyhoz támasztottam. Minduntalan figyeltem az érzékeny bot vékonyka hegyét, amely enyhe görbüléssel vagy pedig élénk rezgéssel jelezte a dévér kapását. Rövidesen vagy húsz darab kisebb-nagyobb dévér izgéttmozgott a haltartó hálómban. Jóleső rövid pihenő után a horgot Ismét a vízáramlat aránylag csendes szélére vetettem. Feszült figyelemmel kísértem a horgászbot hegyét. Rövidesen megrezzent, utána meg ívgörbülés következett. Végül mozdulatlanná lett a bot hegye. Amikor bevágtam karikára görbült a botom. Ijedten recsegett a peremorsó féke, mert túl nagy volt a megterhelés. Rendbe hoztam a féket, a fonál csévítését pedig nagy gonddal folytattam. Megkezdődött az érdekes párharc, a csuka fárasztása. Csakhamar háromkilős példány vetődött a víz felszínére. Néhányszor megismételte életmentő halálugrását, úgyhogy ellenállását csak nagy erőfeszítéssel tudtam leküzdeni. A kis „Rex“ orsó állta a sarat! Nekem meg gyorsítanom kellett a csévélést, nehogy a partmellékl akadályokba vesszen a csuka. Végül sikerült a halat kiemelnem a kőtöltés padkájára. Megragadtam sikamlós testét és fémkantárt illesztettem szájába. Megfékeztem a csukát! Amikor minden készen volt, az apró kristályhorog után kutattam. Mennyire meglepődtem, amikor 15 cm hosszú dévérkeszeget leltem a ragadozó szájában. Megtaláltam a kristály-horgot, amely nem a csuka, hanem a dévér húsába szóródott. Tehát csak viszonylagosan idézte elő a ragadozó sorsát. A csuka katasztrófája részben abban rejlett, hogy nem köpte ki idejében a zsákmányt. Nem volt rá ideje! Sokáig elmélkedtem e ritka eseten és a népbölcsesség örökértékű mondásán: — Néha a vak tyúk is talál szemet. Selmec Adolf ГТШ11И1ГТТГ-~ГТ~1—1ППГПТ §1 Г<4 й Of Ä ш ш к .-á t ä j _j| jslL . j _Jf о IHALASZAT Ä Szabad F ö l d njü v e s i z a k m e 11 é к I e t e k:---?.-» X es YADASZAT A tapasztalatcsere kölcsönösen hasznos A Magyar Házinyúl- és Prémesállattenyésztők Országos Egyesületének vezetőségi tagjától, Barcs Lajos agrármérnöktől alkalmam volt érdeklődni egyesületük helyzetéről és munkájáról. — Egyesületünk ezerötszáz tagot számlál — mondotta — s feladata a szaktanácsadás. Kéthavonként megjelenteti a házinyúllal, nutriával és nyérccel foglalkozó negyven-ötven oldalas híradót, amelyben a megjelenő írások zömét maguk a tenyésztők írják, saját tapasztalataik alapján. A híradóban többek között külföldi szaklapokban közölt szakcikkek fordításai is helyet kapnak. — Mely nyúlfajtákat tenyésztik Magyarországon a legelterjedtebben? — A bécsi kéket, a magyar óriást, az újzélandi fehéret, továbbá a kaliforniait. Kisebb mértékben terjedt el ezidáig a csincsilla. Az állami gazdaságok nagyban foglalkoznak hibridnyulak előállításával. Igen jő húsnyúlfajta a fehér kosorrú, amelyet Csehszlovákiából és újabban az NDK-ból hozunk be. A jelenlegi húsfajtáink közül a betegségekkel szemben talán a bécsi kék a legellenállőbb. Ezt legnagyobb tökéllyel talán a csepeliek tenyésztik. A fehér kosorrú tenyésztése Foton és Alsógödőn terjed. A vadas színű magyar óriás élősúlyszerinti húsaránya kb. negyvenhat százalék, a bécsi kék és az újzélandi fehér húsaránya hozzávetőleg ötvenkét százalék, a hibridek húsaránya pedig eléri az ötvenöt százalékot. — A takarmányozás terén milyen a helyzet? — Az ország nagyobb részén még a hagyományos etetési módszer az általános, vagyis a zöldetetés szemestakarmány hozzáadásával. Az ország jó részén azonban már terjedőben van a szemcsézett tápok etetése, a kiváló eredményeket elérő nagyüzemek mintájára. Az ilyen granulátumból 2,70—3 kg szükséges egy kiló élősúly eléréséhez. Forgalomba kerülnek különféle receptúrák szerint öszszeállított szemcsézett takarmánytápok, amilyen például a hizlalótáp és a nevelőtáp. — Véleménye szerint szükséges a házinyulakat ivóvízzel ellátni? — A nyulakat okvetlenül Itatni kell, már csak azért is, mert így jobb a takarmányfelhasználás. Egy tenyésztő például tőlem vitt újzélandi fehér nyulat, amelyet azzal hozott vissza, hogy ő nem tudja tartani. Szép volt az állat, de mivel kiskorában nem szoktatták ivásra, így nem nagyon ivott. Az állat tizet ellett, de anyjuk nyomán a fiókák sem akartak inni. A különbség az volt, hogy az ugyanakkor ellő és ugyanabból az alomból származó nyúl iváshoz szokott fiókái két hónap alatt elérték a kétkilós élősúlyt, ugyanakkor az említett iváshoz nem szokott nyúl fiókái mindössze százhúsz dekás élősúlyt értek el ugyanazon idő * alatt. Ebből szintén levonható az ismert következtetés, miszerint már kiskorában hozzá kell szoktatni a nyulat a víziváshoz, ami nemcsak egészségügyi, de ökonómiai szempontból is szükséges. — Az almozással kapcsolatban a tenyésztők nézete eltérő, milyen az Ön nézete? — Az almozást nem tartom helyesnek. Kivételt a nagytestű állatok, például a kosorrúak képeznek, amelyek esetében az almozás indokolt, mert különben feltörik a lábukat. Az almot alattuk is gyakran kell cserélni, mert ha nedves az alom, a láb feltörése akkor is bekövetkezik. A kistestű nyulak alá történő almozás szükségtelen. — Milyen legyen a nyulak alatti padozat? — Jól megfelel a deszka padló, sima rács formájában kiképezve. Nálam úgy készültek el a rácsok, hogy kemény fából kivágtuk a léceket, azokba vájatot fűrészeltünk. Négyes drótot kikalapáltunk és ezt szorítottuk a keresztvájatokba. A felületet simára reszeltük, így egyáltalán nem törik fel a nyúl lába. Megszüntettük a dróttal való fonást és így a ketrecet állandóan tisztán lehet tartani. Láttam már műanyag lemezekből készült, gömblyukakkal ellátott padozatot is, amelyen a nyúl piszkos, húgyfoltos volt. Azon a részen, ahol nem volt lyuk, akárhogyan takarították a fülkét, a bélsárból mindig visszamaradt és ez a nyulat színezte. 10. SZÁM 1970. november 14. • A TARTALOMBÓL-4- A tapasztalatcsere kölcsönösen hasznos -4- Szopornyica, a kutyák és prémesállatok veszedelmes betegsége -4- Jó tudni + A baromfitenyésztés fejlődése külföldön és hazánkban -f Kiállításon Q Az élet kint maradt az erdőn © Irtani vagy gondozni kell-e a vaddisznóállományt? © Már felkészültek a télre A Jó fogás volt A Hogyan tartsuk a halakat életben? A Külföldi vizeken A A vak tyúk is talál szemet — Emeletes nyúlketreceket alkalmaz? — Három- és négyemeletes ketreceim vannak. — Ellőfészket használ? Állandóan ellőfészekben elletem a nyulakat, amely természetesen már almozva van. Ez furnérlemezből készülő doboz és a rekeszből kivehető. Méretei akkorák, hogy az állat kényelmesen elfér és megfordul benne. Legalább négyujjnyi alsó széle legyen a kijáró nyílásnak, nehogy a fiókák kihulljanak belőle. így amikor az anyanyúl kifelé jönne az elletőketrecből és a csecsbimbón tejet szívó fióka lenne, úgy ezt a kijárat alsó széle lesöpri. Az elletőfülkének teteje is van, de fontos, hogy a vége nyitható legyen, mert ellenőrizni kell, nincs-e a fészekben elhullott fióka, ami bomlásnak indulna. Az anyákat hozzá kell szoktatni ahhoz, hogy az ember bármikor hozzányúl a kisnyulakhoz, sőt már ellés előtt az anyát is néhányszor meg kell simogatni. (Folytatás a 2. oldalon.) I Csincsilla anya, Hagermann Mihály tenyészetéből, (Budapesti Német világos nagyezüst bak (Egyenlőség Tsz Kúp). Kisállattenyész tők Szövetkezete).
