Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-14 / 46. szám

Fehér kosorrú bak, Barcs Lajos mérnök tenyészetéből (Nyúl- Bécsi kék, anya, Eckrich János tenyészetéből (Csepeli Kisállattenyésztő Szakcsoport, Főt). tenyésztési Társulás).

A tapasztalatcsere kölcsönösen hasznos

(Folytatás az 1. oldalról.)

— Mi a véleménye az olyan, főleg elsőízben ellő anyanyulakkal kapcsolatban, amelyek felfalják kicsinyeiket?

— Amikor az anya ellik, szervezete nagy mennyiségű sőt veszít, melyet úgy akar pótolni az anya, hogy a fiókát megrágja és szívja a vérét, amelyben sőt érez. Ezt úgy tudjuk megakadályozni, hogy ellés elótt erre felkészülünk és krumplit főzünk héjában. Elléskor a krumplit megmarkolva megnyomjuk és jól besózzuk. Ahogy ellik az anya, a szájába nyomjuk. Ha éjjel ellik vagy amikor nem lehetünk jelen, úgy a sózott krumpli legyen odakészítve, hogy azt könnyen megtalálja. Ezen kívül vízzel hígított tejet szükséges készenlétbe helyezni, így azután nem fogja megharapni a fiókát. A sózott burgonyát ellés után még kéthárom napig adagolom, a hígított tejet pedig a szoptatás egész ideje alatt. Adám István tenyésztőtársamnak van egy sóprése, amelyen henger alakúra préselheti a megvizezett kristályos sót. Ez a henger egy hoszszú szöggel van átszúrva. A tengelyt képező szögvégek egy fémlemezből, széthúzott U-betfiszerűen kiképzett tartó lyukaiba kerülnek. A sóhengert nyalás közben a nyúl forgatja, miáltal egyenletesen fogy. A sóprés tulajdonosának címe egyébként: Csepelsziget, Szigethalom, Attila utca 13.

— Milyen vállalat végzi a vágásra érett házinyúl felvásárlását?

— A baromfifeldolgozó vállalat vásárolja a nyulat élősúlykilónként huszonhét forintért. Külföldi eladásra az FOKT vásárolja, harmincegy forintos élősúlykilónkénti áron. Ez esetben a tenyésztőnek a gyűjtőhelyre kell eljuttatnia vágónyulait, ahol közvetlenül kamionba rakják azokat, és rendszerint Olaszországba szállítják. A kamion szükség szerint kéthetente, havonta érkezik a gyűjtőhelyre és egyszerre két-háromezer élőnyulat szállít el. Az ilyen úgynevezett élőexport esetében az olasz átvevő végzi a minősítést, és csakis elsőrendű árut vesz át. A tenyésznyulak élősúlykilónkénti ára általában hatvan forint. A tenyésztésre szánt húsnyulak minőségi követelménye, hogy a háromhőnapos utódok élősúlya két és fél, sőt három kiló legyen. Követelmény az is, hogy a tenyészállat fajtatiszta, törzskönyvezett egyed legyen.

— Az említetteken kívül más módja is van az előnyül értékesítésének?

— Van még olyan lehetőség is, hogy a tenyésztő nyulait a SZÖVOSZ kötelékébe tartozó fogyasztási és értékesítési szövetkezeteken belül alakult kereskedelmi társulások valamelyikének adja el. Ilyenkor a huszonhét forintból a szövetkezet és a nyúltenyésztő szakcsoport két forintot megtart a szállítási költségek térítésére és egyebekre. A tenyésztő tehát helyben huszonöt forintot kap kézhez élősúlykilónként.

— A nutria- és a nyérctenyésztés helyzete hogyan alakul?

— Hasonlóképpen, mint Szlovákiában, nálunk is volt egy árcsökkentés, ami a tenyésztésben nagy visszaesést jelentett.

Lassanként ismét fejlődés tapasztalható, de aránylag ezen a téren tevékenységünk még mindig nem túlságosan számottevő. Részletesebb felvilágosítást erről nem tudok adni, mert a nutria- és nyúltenyésztők nemrégiben még önálló szervezetben működtek, magam pedig a nyúltenyésztés vonalán tevékenykedem.

A Magyar Házinyúl- és Prémesállattenyésztök Országos Egyesületének, valamint a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetségének vezetői és tagjai egyre gyakrabban cserélik ki kölcsönösen tapasztalataikat. Például a mártonnapi vásár alkalmából Lévára autóbusszal érkezett egy tenyésztőcsoport, megtekinteni a hagyományosan megrendezésre kerülő járási kisállattenyésztési kiállítást. BarGS Lajos mérnök nemrégiben Bratislavában járt tanulmányozni az itteni törzskönyvezási módszereket. Tőlünk sokan meglátogatták a Budapesten ez év augusztusában—szeptemberében lezajló Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és megtekintették a kisállattenyésztési részleget is. A tapasztalatcsere mindkét részről igen hasznos és további bővítése kívánatos.

KUCSERA SZILARD

Djsélandi fehér anya, (Gyöngyvirág MGTsz Egerág). Bécsi fehér bak. Веска Sándor tenyészetéből (Nyúltenyésztő

Szakcsoport, Főt) (A szerző felvételei)

i

Már gyerekkorában élt benne a halász-szenvedély. Lehetősége és alkalma is volt a halászathoz, hiszen a kanyargós Ipoly menti Szálkán (Salka) született, mintegy nyolc kilométerre az Ipoly deltájától. Ez a rész kedvenc tanyája az óriásharcsáknak. Szálkán évszázadok óta sok hivatásos halászt nevelt fel a kanyargós folyó. De vannak akik csak szórakozásból vagy saját igényeik kielégítésére űzik ezt a sportot. Még ma is sok sporthorgászt csábít ide az ország minden részéből a természet hátára lustán, nagy kanyarokat rajzoló, olykor mélabúsan hömpölygő folyó. De a „régi jó világban“, a munkanélküliség idején sok éhes száj baján enyhített a jó öreg Ipoly. Sokan halászatból tengették életüket.

Hangya Ferenc a sporthalászok közé tartozik. Már

fiatal kora óta szűrte a vizet, a „csendesek“ néma nyugalmával, hol kisebb, hol nagyobb eredménnyel. De amint ő mondja, voltak hetek, hogy egy „toklászt“ sem fogott. Feri bácsi kézbesítő volt a postán. A sok jövésmenés következtében a kerekek megkoptak, és fájós lábára valq tekintettel idő előtt nyugdíjazták. Azóta minden idejét kedves sportjának, a halászatnak szenteli. Az utóbbi időben a szerencse istenasszonya is kegyeibe fogadta, hiszen az Ipolyból a királybástyai részen egyetlen emelésre egy harminchat kilós, egy nyolckilós és egy négykilós harcsát emelt ki. Természetesen mások segítségével.

Ez valóban jó fogás volt. Gratulálunk Hangya bácsi.

Majerszky Márton

(Szalka)

f'V ШШ

i тШЖшл '

Hangya Ferenc zsákmányává

Hogyan tartjuk a halakat életben

Mivel sok horgásztársamat és halászt gyakran foglalkoztat a címben feltett kérdés, e rövid cikk keretében igyekszem megadni a választ.

A halgazdaságoknak, de a horgászoknak és az akvaristáknak egyaránt nagy gondot okoz a halak életbentartáse. Az iparilag halászó üzemek csak akkor adhatják elsőosztályú áruként piacra a halszállítmányt, ha ez teljesen friss, vagyis a halak élnek. Télen a halgazdaságokból a közelebb eső piacra történő halszállítás nem okoz nehézséget, akár teherautók, akár traktorok rakodófelületén, esetleg vizestartályokban szállítják a zsákmányt. Télen ugyanis a halak oxigénigénye csökkentett, s a. nagyban tenyésztett pontyok és compók különben sem igényelnek sok oxigént. Hasonló a helyzet a kárászokkal és a harcsafélékkel is. Ezek a rövidebb utakon akár víz nélkül is életben maradnak és a halpiacon vagy az üzletben 4 teljesen felfrissülnek, ha friss vízbe kerülnek. Nehezebb a dolog azoknál a halaknál, amelyek oxigénigényesebbek és így hamarább pusztulnak el a szállítás ideje alatt. Ide sorolhatjuk a csukát, a süllőt, a kecsegét, a keszegféléket és a pisztrángot. Ezek szállítása nagy szakértelmet igényel, és csakis megfelelő mennyiségű és minőségű vízben történhet.

Amit a piacra szánt halakról mondottam érvényes azokra a

halakra is, amelyeket a horgászok fognak saját szükségletükre, hiszen bizonyára a háziaszszonyok szívesebben fogadják a friss, saját fogású halat, mint az élettelen zsákmányt. Különösen nagy figyelmet és szakértelmet követel a halivadék vagy az ikrák nagyobb távolságra történő szállítása. A kontinensek közötti szállítás manapság többnyire légi úton történik, de így is napokat vehet igénybe, amíg az „áru“ a megadott címre érkezik. Napjainkban a modern haitenyészetek nagyon sok növényevő halat hoznak be külföldről. Itt említem meg az amurt és a busát, amelyet a távoli Kínából szállítanak, ahol e nemes növényevő halak őshazája van. E halak pár milliméternyi ivadékát bőséges tiszte vízben polietilén tartályokban (zsákokban) szállítják, amelyekbe a levegő kiszívása után egy bizonyos mennyiségű oxigént pumpálnak, hogy a halivadéknak ne legyen oxigénhiánya a szállítás ideje alatt.

Ügyelni kell arra, hogy a szállítmány ne melegedjen fel, mivel azzal az oxigénfogyasztás megnövekedik és jó ha minél kevesebb halivadék jut egy tartályba, mert így mozgásuk a szállítás alatt zavartalan. Néha modern altatószereket is igénybe vesznek, mint például az MS—222 Sandoz készítményt, hogy csökkentsék a szállított halak életműködését és ezzel csökkenjen oxigénigényük. Hasonló hatású altatószerek a Benzokain és a Chinaldin. Ezek alkalmazása különösen nagyobb halaknál hasznos, ahol a kellő mennyiségű víz- és oxigénellátás nehézségekbe ütközne, különösen nagyobb távolságok esetén. Csak érdekességképpen említem meg, hogy vannak olyan akváriumi halak, melyeknek ikrája egyszerű levélborítékban, teljesen szárazon küldhető. Ilyenek például a Rivulus liolomiae, az Aphysemion és a hozzájuk hasonló díszhalak ikrája. Ezek a trópusokban élő halak ívásuk után közvetlenül — a vizek kiszáradása következtében — elpusztulnak és csak ikráik maradnak meg. Ezek az ikrák a kiszáradt tófenéken, teljesen szárazon fél évig is fekszenek, amíg megérkezik az esős időszak. Ekkor kikelnek és a halivadékból rövid idő alatt ivarérett halak lesznek.

A többi hal ikráját komplikáltabban szállítják. Itt is érvényes az, hogy annál nehezebb a szállítás, minél oxigénigényesebb halfajta ikrájáról van szó. Például pisztráng esetén műanyagrekeszekbe raknak meghatározott mennyiségű ikrát és a rekeszek közé jégkockákat tesznek, hogy biztosítsák a levegő alacsony hőmérsékletét és megfelelő páratartalmát a szállítás idejére.

A horgászok fogás után rendszerint fémtartályokban tartják zsákmányukat és ebben viszik

haza a kifogott halat. Sokkal jobb azonban, ha a halat haltartó hálóba helyezzük és a halakat a hazatérés idejéig a folyóban -vagy a tóban tartjuk. Ezzel a horogra akadt zsákmánynak friss víz és megfelelő hőmérséklet áll rendelkezésére, ami a fémtartályban nem lehetséges, mivel ez a napon hamar felmelegszik és a benne levő víz gyorsan elveszti oxigéntartalmát. Ha nincs nálunk haltartó edény, vagy háló, legmegfelelőbb módszer a kifogott halat kis tócsába tennünk hazatérésünkig. Hazaszállítás előtt ez esetben ajánlatos a halakat nedves útilapuba, esetleg megnedvesített csalán vagy más növény levelei közé tenni. Sok horgásznak gondot okoz a csalihalak tárolása. Ehhez csak annyit, hogy a csaiihalakat tartsuk minél több vízben (kádban, dézsában, vagy hatalmas edényben) és lehetőleg alcsony hőmérsékleten. A vizet megfelelő időközökben cseréljük, és az elpusztult halakat távolítsuk el, nehogy felbomlasszák a vizet.

Más megoldás hiányában Jót tesz, ha néhanapján levegőt pumpálunk a halakat tartalmazó vízbe, hogy így gazdagítsuk oxigénnel. A nem nagyon igényes csalihalat, mint pl. a kis kárászt, szivárványos öklét és a vörösszárnyú keszeget így hónapokig is eltarthatjuk.

MUDr. Juhász István,

Agcsernyő (Čierna n/Tisou)