Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-31 / 44. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1970. októberül. Társadalmunk igényeinek megfelelő ötéves tervet készítünk Az Agrokomplexum vállalataiban és üzemeiben napjainkban az ötéves tervfeladatok kidolgozását szorgalmazzák. Előkészítésénél abból az alapvető elvből indulnak ki, hogy a terv a népgazdaság szerves része. A közelmúltban megszilárdult a párt s az állami szervek tekintélye, felelőssége a tervek teljesítésének kimeneteléért s a közgazdasági helyzet javulásáért. Megnyugtató ez, mert ilyen légkörben lehetőség nyílik olyan konszolidációs terv kidolgozására, mely szilárdítja a szocialista fegyelmet. A megvalósításnál abból az alapelvből kell kiindulni, hogy az egész vonalon lehetőség nyíljon az irányító és a termelő tevékenység racionális megoldására. Itt főleg arról van szó, hogy az ötéves terv kezdeti éveire kitűzött konszolidációs intézkedéseket legalább annyira komolyan vegyük, mint a hosszabb távra meghatározott, a konszolidáció keretét meghaladó gazdaságfejlesztési irányelveket, melyeknek gyakorlati valőraváltásánál igénybe kell vennünk a műszaki fejlesztés korszerű eszközeit. HASZNÁLJUK KI A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ESZKÖZÖKET Az ötéves terv irányelvei ä Szlovák Szocialista Köztársaság számára külön meghatározzák: Az adott feltételek mellett elengedhetetlenül szükséges, hogy a termelésben hatékony módon kihasználjuk a rendelkezésre álló eszközöket. Mindenütt lehetővé kell tenni az anyagi-műszaki bázis, a termelőerő és alapeszköz, s a korszerű technika és technológia lehető leggazdaságosabb kihasználását. A mezőgazdaság-fejlesztés távlati célkitűzéseinek valóraváltásánál részben ebből, másrészt az eltelt néhány esztendő ismereteiből kell kiindulni. A távlati terv feltételezi, hogy a mezőgazdasági termelést 1975-ig (az 1970-es valósághoz viszonyítva) mintegy 15,3 százalékkal, az árutermelést pedig mintegy 26,2 százalékkal emelhetjük. Ezzel egyidejűleg fontos követelmény, hogy az állati termékek árutermelésében érezhető javulás álljon be. További követelmény, hogy az élelmiszeripar termelését arányosan, tehát 26,3 százalékkal bővítsék. Hatékonyabb termelésemelkedést kell elérni a hús, a baromfi, a tejfeldolgozó és a borászati iparban. A mezőgazdaságban a takarmánygabona termesztésre kell fordítani a legnagyobb figyelmet. Kívánatos továbbá a cukorrépa, a repce és a napraforgó termőterületének bővítése is. Ezzel egyidejűleg arra kell törekedni, hogy már a jövő évtől kezdve sokszorta több hüvelyest adjunk közellátásunknak, mint az előző években. Ugyanakkor lényeges választékbővítést kell elérnünk húsfélékből, tejtermékekből és tojásból. TÖBB GABONÁRA LESZ SZÜKSÉG A mezőgazdasági s vele együtt az élelmiszeripari termelés fokozása tehát főleg a hektárhozamok emelkedésétől függ. Az ötéves terv irányelveiben számolunk továbbá azzal, hogy 1975-ig a búzatermelést (az 1966/1070-es évek eredményeihez viszonyítva) 14, az árpatermelést ÍV, a kukoricatermelést 31, s a rétiszéna termelést pedig 33 százalékkal kell emelni. Ezért az ötéves terv kidolgozásánál a mennyiségi mutatók betartása mellett megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a termelés minőségi tényezőinek betartására is. Ugyanis a legnagyobb tartalékok éppen itt rejtőznek, melyeknek feltárásával nem csak emelhetjük, hanem egyben gazdaságosabbá is tehetjük a termelést. Elsősorban is az összes termények hektárhozamának emeléséről van itt szó. Amint az irányelvek mutatják, a legnagyobb emelkedést a kukoricánál és a rétiszénánál kell elérni. A kukorica vetésterületének bővítésével és a hektárhozam emelésével lehetőség nyílna arra, hogy a központi takarmányalapot további 200—300 ezer tonna szemestakarmánnyal gazdagítsuk. A takarmányalap mintegy harmadával történő bővítése lehetővé tenné a szükséglet teljes fedezését és bizonyos tartalék elérését. Köztudomású, hogy az évelő és a rétiszéna termelésben korántsem érjük el a kívánt színvonalat. E téren ugyancsak fel nem tárt tartalékaink vannak. Ezért nem engedhetjük meg, hogy a közel milliónyi hektárt magába foglaló takarmánytermő területen extenzív módon lényeges betakarítási veszteséggel termeljünk. ÜZEMKÖZI ALAPON ... Az állattenyésztésben a hasznosság emelésén (1975-ig átlagban tehenenként elérni legalább 2750—2800 liter tejet, kocánként 16—17 választott malacot, tojónként 175—182 tojást, a hízómarha vágósúlyát pedig 450 kg-ra emelni) és a gazdasági állatok igényes, szakszerű takarmányozásán kívül nagy figyelmet kell fordítanunk a termelés központosítására és szakosítására is. Kívánatos, hogy a távlati tervben számoljunk a hús- és a tojástermelés korszerű, nagyüzemi feltételek közt történő emelésével. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például a baromfitenyésztésben a korszerű állami és szövetkezetközi nagyüzemek hálózatának kiépítésére kell törekedni. Olyan feltételeket kell teremteni, melyek teljes mértékben lehetővé teszik a társadalom tervben foglalt igényeinek kielégítését s hasonló módon kell megoldani a sertéshústermelést is. A távlati terv azzal számol, hogy 1975-ig egy olyan rendszert építenek ki, ahol majd lehetővé válik 280 ezer sertés hizlalása és 40 ezer koca nagyüzemi tartása. A szarvasmarha nevelését, tartását, hizlalását, valamint a tejtermelés kérdését szakosított nagyfarmok építésével valósítják meg. Az irányelv számol azzal, hogy a termelés központosításával az egy egységnyi termék természetes abrakszükséglete csökkenni fog. A távlati terv feltételezi továbbá a keveréktakarmánykészítő ipar fejlesztését is. Az ilyen takarmány készítése, a minőség szüntelen javulása mellett, mintegy 37 százalékkal emelkedik. Csupán az a kérdés, honnan szerezzük majd be a keverésnél szükséges összetevőket. Külföldi behozatalból előreláthatólag ez nem válik lehetővé, így a tervekben számolni kell a lucernaliszt-gyártás bővítésével, a takarmányhüvelyesek nagyobb arányú termesztésével, a takarmányélesztő és a feldolgozásnál nyert hulladékok igénybevételével. ÉSSZERŰ BERUHÁZÁSOK KELLENEK Az Agrokomplexum építkezési beruházásait mezőgazdasági termelési és feldolgozóipari vonatkozásban az állattenyésztésben nélkülözhetetlen alapeszközök fogják képezni. A távlati terv külön említi a meliorációs létesítmények építését, valamint a műszaki fejlesztés és a komplex gépesítés elengedhetetlen szükségességét. Például a mezőgazdasági gépesítésben mintegy 33,5 százalékos emelkedés várható az ötéves terv végére. A távlati célkitűzés hangsúlyozza, hogy mezőgazdaságunkban az utóbbi húsz esztendőben nagy fejlődés történt a gépesítés terén. El kell ismernünk azonban, hogy a helyzet mégis eléggé agasztó, mert sokhelyütt nem használják ki eléggé a gépesítés, a nagyüzemi termelés adta lehetőségeit, így a mezőgazdasági szempontból fejlett országoktól jócskán lemaradtunk. Amíg például a Német Demokratikus Köztársaságban a szocialista szektorban egy traktorra 30, addig nálunk, Szlovákiában 40 hektár szántóterület esik. Nagy hiba, hogy Szlovákiában kevésbé terjedt el a termelés és a betakarítás komplex gépesítése. Az NDK-ban a burgonyának például 55, a cukorrépának pedig 93 százalékát takarítják be kombájnokkal. Nálunk pedig a burgonya betakarítása a vetésterület 20, a cukorrépa pedig 12 százalékán gépesített. A helyzet ismeretében az illetékes szerveknek hatékony Intézkedést kellett tenniük arra, hogy a mezőgazdasági üzemek az ötéves terv időszakában megfelelő mennyiségű gépi berendezést kaphassanak. Ennek keretében Szlovákia mezőgazdasága mintegy 6 milliárd korona értékű gépet kap, hogy: J lehetővé váljon a betakarítás a) a növénytermesztésben komplex gépesítése; a gabonaféléknél 95 százalékban; a takarmányoknál 85 százalékban; a cukorrépánál 55 százalékban; a burgonyánál 50 százalékban; a kukoricánál 85 százalékban; b) az állattenyésztésben el kell érni a technika és a technológia olyan színvonalát, miszerint az új körülmények közt lehetővé válik a termelékenységnek olyan arányú emelkedése, melynek keretében egy dolgozó: a tehenészetben a növendék állatoknál a kocáknál a sertéshizlaldákban a tojóknál 50 darab 200 db 150 db 1500 db 10 000 db állatot gondozzon; ej el kell érni, hogy a gépesítés és az árumozgatás terén lényeges előrehaladás történjen. Az ötéves terv tételeinek megszövegezésénél figyelmet kell fordítani a mezőgazdasági termelés koncepciójának kidolgozására, vagyis arra, hol, milyen módon oldják meg az elsődleges termelést. Ajánlatos, hogy a felsőbb szervek a mezőgazdasági üzemek számára megfelelő légkört biztosítanak a kooperációs és az integrációs kapcsolat megteremtésére, s több üzem összpontosított termelési struktúrájának kialakítására, mert csak így nyílhat lehetőség a nagy teljesítőképességű gépek gazdaságos kihasználására. MIT VÁRHATUNK A VEGYIPARTÓL? Másik fontos tényező, mely követlenül befolyásolja a termelés alakulását, a kemizáció. Őszintén el kell mondanunk, hogy a kemizáció terén sem minőségi, sem mennyiségi szempontból nem jutottunk el a fejlett országok színvonalára, ami károsan befolyásolja az egész mezőgazdasági termelést. Az ötéves terv irányelveiben részben megoldódnak a szóbanforgó problémák. Föltételezhető ugyanis, hogy 1975-ben egy hektárnyi mezőgazdasági földterületre tiszta hatóanyagban mintegy 212,5 kg műtrágyát adhatunk. ígéret van a minőség javulására is. Várható, hogy a tápanyagok koncentrációja eléri az átlagos 37 százalékot, az összes műtrágyák 70 százalékát szemcsézett állapotban szállítják a termelőhöz. Ezzel egyidejűleg a peszticidák gyártását mintegy 70 százalékkal emelik. Sajnos, azonban még így sem elégítik ki kívánt mértékben a termelők igényeit, ezért a raktározásnál ügyelni kell arra, hogy a hatóanyagok ne veszítsenek értékükből. A vegyipar fő feladata, hogy: ф olyan helyzetet teremtsen a mezőgazdaság számára, hogy 1980-ig hektáronként 280—300 kg tiszta hatóanyagot tartalmazó műtrágyát dolgozhassanak a talajba; Ф lényeges javulást érjen el a műtrágyafélék minősége terén; • kiszélesítse a peszticidák termelési programját; • módot találjon arra, hogy az állatok takarmányozáshoz kellő, mennyiségű szintetikus fehérjét bocsásson a termelők rendelkezésére; Ф kedvező feltételeket teremtsen a tudományos műszaki ismeretek gyors, rugalmas elterjesztésére; • olyan szolgáltató hálózatot, építsen ki a szintetikus takarmányozás, a növényvédelem, a raktározás, a vegyszerkezelés és alkalmazás terén, mely teljes mértékben megfelel a termelők és a népgazdaság igényeinek. Az árutermelés terén várható, hogy évente mintegy 1 milliárd koronával emelkedik az árubőség. Itt azonban nemcsak a mennyiséggel, hanem a minőséggel és a választék bővítésével is számolni kell. Itt az ideje, hogy a termelők és a partnerszervezetek közt olyan kölcsönös kapcsolat jöjjön létre, mely biztosíték lesz a társadalom által kitűzött feladatok maradéktalan teljesítésére. (ep — hai) 7i kmü <тщбК pasztalat birtokában eltekintenek az állandó munkabrigád rendszertől, újabban komoly erőfeszítést A lengyel mezőgazdasági nagyüzemek szervezeti felépítéséről Júliusban a Lengyel Népköztársagban szervezték meg a mezőgazdasági munkaszervezés XV. tudományos nemzetközi kongresszusát. Ennek megszervezése azért vált lehetővé, mert Lengyelországban ebben a tekintetben figyelemreméltó elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek. így nem árt, ha megismerkedünk a helyzet főbb kritériumával, valamint az ottani szövetkezetek és állami gazdaságok problémáival. Lengyelországban ugyanis még mindig kisebbségben van a szocialista nagyüzemi mezőgazdasági szektor, ezért lényegesen fontosnak tartják, hogy a szocializált nagyüzemek színvonalasan termeljenek, reprezentálják a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit, s előkészítsék a mai kisüzemeket a kollektivizálásra. A figyelmet leginkább az alábbi problémákra fordítják: • a munka irányításának szervezésére és a termelőmunka végzésére; Ф a munkafolyamatok és műveletek szervezésére; ф mezőgazdasági üzemek szervezeti felépítésére. Az irányítás szervezése terén arra törekednek, hogy a szövetkezetek és állami gazdaságok dolgozóit mind jobban bevonják az irányításba, s ezzel elérjék a gazdaságok rugalmas és célszerű vezetését. Többéves tevékenység eredményezte, hogy olyan rendszert léptethettek érvénybe, melynek keretében közös nevezőre hozhatták a dolgozókat képviselő szervezetek és a gazdaságok vezetőinek kölcsönös viszonyát. A vezető dolgozók irányító tevékenységének tökéletesítése érdekében kidolgozták az irányítás és a szervezés ésszerű rendszerét. Ehhez szükségesnek tartják a vezetők lehető legtökéletesebb szakmai fölkészültségét. A termelőmunka végzésénél főképpen a munkacsoportok tevékenységének szervezését tartják döntő fontosságú feladatnak. Tekintettel arra, hogy többéves tafejtenek ki a szakosított munkacsoportok szervezésére. Az egy termelőközponttal rendelkező gazdaságokban a munka fajtája szerint szervezik a termelőcsoportokat, s azokat ellátják a szükséges műszaki és más eszközökkel. A csoportok állandósága, nagysága, műszaki színvonala, ellátottsága, mindig az adott helyzettől függ. így szervezik például a tápanyagellátó, a burgonya- s a takarmánybetakarító és más munkacsoportok tevékenységét. A több termelőközponttal rendelkező gazdaságokban szakosított munkacsoportokat létesítenek. Az üzem területén ezek végzik a rájuk bízott összes teendőket. Kezdetben ilyenek voltak a szállítókésőbb pedig a tápanyagellátó, növényvédő stb. csoportok, amelyek brigád jelleget vettek fel. Ez a szervezeti felépítés forradalmi változást hozott a belüzemi irányításban, s így az egyes részlegek vezetői teljesen fölöslegesekké váltak. A munkafolyamatok korszerű szervezése szükségessé teszi a gépesítés tökéletesítését, a termelés bizonyos irányú szakosítását, a növénytermesztés és az állattenyésztés új módszereinek bevezetését. Lengyelországban még a közelmúltban is olyan nézet uralkodott, hogy a növénytermesztés specializálása a gépesítés színvonalától függ. Ezt azonban a jelenlegi nagyüzemekben másként látják. Köztudott, hogy a növénytermesztésben éppen az agrotechnikai határidő következtében eléggé bonyolult helyzet alakul ki. Minél kevesebb terményre szakosítanak, annál rövidebb idő áll rendelkezésükre ahhoz, hogy maximális mértékben az év minden szakában használhassák a gépeket. Ezért újabban arra törekednek, hogy egyes munkaműveletekben univerzális gépeket alkalmazzanak. Más a helyzet az állattenyésztésben. Ott a gépeket és a berendezéseket naponta használhatják. A gépi eszközök maximális mértékben történő kihasználása a lengyel mezőgazdaságban is a nagyüzemi farmokon bizonyult gazdaságosnak. Lengyelországban a mezőgazdasági nagyüzemek szervezeti fölépítését főleg a gazdaságok és a termelőrészlegek (központok) terjedelme szempontjából figyelik. Egér szén a 60-as évekig az a hiedelem uralkodott a lengyel mezőgazdaságban, hogy a nagyüzemi szállítási költség alakulása döntő módon befolyásolja a gazdaságok terjedelmét. Ezért több olyan részleget alakítottak, amelyek elláttak bizonyos feladatokat. Az újabb tudományos és gyakorlati ismeretek azonban azt mutatják, hogy a műszaki ellátottság színvonala (főképpen szállítóeszközök) és az úthálózat tökéletesítése módot nyújthat a központi telepek hatáskörének bővítésére. Bebizonyosodott, hogy a távoleső gazdaságok fenntartása gyakran szükségtelen és költséges. A kis termelőközpontok leépítése döntő társadalmi érdek, mert azoknak a dolgozóknak az életkörülményei, akik ott élnek, sokszorta rosszabbak, mint a nagy központokban élő emberek életkörülményei. Ezért a mezőgazdasági üzemek szervezeti tagozódását nem lehet kizárólagosan a szállítás adott helyzetétől függővé tenni, hanem főképpen attól, hogy milyenek az egyes részlegeken (gazdaságokban) élő emberek életkörülményei. Végkövetkeztetésként elmondhatjuk, hogy a Lengyel Népköztársaságban helyesen értelmezik a szocialista nagyüzemi gazdálkodás megoldásának alapgondolatát. Ez a szocialista nagyüzemek kedvező gazdasági eredményeiből is visszatükröződik. Hamarosan olyan anyagi-műszaki bázist hoznak létre, mely lehetővé teszi a mezőgazdasági termelés fejlett kollektivizálását. —h— к I i
