Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-31 / 44. szám
1970. október 31. SZABAD FÖLDMŰVES 3 SZÖVETSÉGI SZEMLE A SZÖVETKEZETI FÖLDMŰVESEK SZLOVÁKIÁI SZÖVETSÉGÉNEK FŰRUMA A földműves szövetkezeteknek elsőrendű feladatukon kívül — amely a mezőgazdasági termékek előállítása, ez évi termelési-pénzügyi terv előírása alapján — különleges feladatuk van a nevelés fejlesztése terén. Itt szeretnénk kiemelni a szövetkezeti dolgozók szakmai nevelésének kérdését, amely nélkül ma nem lehet elképzelni célszerű mezőgazdasági termelést olyan nagy terjedelmű gazdasági egységekben, mint az egységes földművesszövetkezetek. Erre való tekintettel az efsz-ek kidolgozzák saját tagjaik iskolázási tervét, éspedig a vezető dolgozókét, valamint' a tagságét. Ezenkívül lehetővé teszik tagjaik szakmai tudásának növekedését a szakirodalom és a szakfolyóiratok segítségével, valamint tapasztalatcsere célját szolgáló tanulmányutak szervezésével a hazai és külföldi üzemekbe, főleg a szocialista államokba. Ebben az írásban röviden informálni szeretnénk olvasóinkat a szövetkezeti dolgozók iskolázásának formáiról, főleg a postgraduális, az érettségi utáni és más bevezetett tanulási formákról, amelyeket nálunk a Mezőgazdasági és Közélelmezési Dolgozók Tanulmányi Intézete (Ostav pre vzdelávanie pracovníkov v polnohospodárstve a výžive so sídlom v Bratislave) szervez. Ezeket az iskolázásokat az intézet saját kerületi szervei által valósítja meg, a Járási Mezőgazdasági Társulások, a szövetségi járási bizottságai és más járási szervek segítségével. A postgraduális tanulmány, mint főiskola utáni tanulási forma, a mezőgazdasági és közgazdasági főiskola olyan végzett hallgatói számára lett szervezve, akik már több éve dolgoznak a termelésben. Ezt a tanulmányi formát a nyltrai mezőgazdasági főiskola és a bratislavai közgazdasági főiskola szervezi. Az olyan dolgozók számára, akik már megszerezték valamelyik mezőgazdasági középiskola érettségi bizonyítványát, az említett intézet különleges felépítményi iskolázást szervez. Az ilyen iskolázásokat az illetékes mezőgazdasági-technikai középiskolák rendezik. A postgraduális tanulmány előfeltétele az ötéves gyakorlat az illető szakmában. Az érettségi utáni tanulmányhoz három évi gyakorlat szükséges. A postgraduális iskolázás tantárgyai: a növénynemesítés, a gazdasági állatok fajtenyésztése, a mezőgazdasági termelés a hegyi és hegyaljai területeken, a talajtermelékenység és a növények tápigénye, az állatnevelés technikája, a baromfi ellátása és a baromfitermékek termelésének technológiája, a mezőgazdasági termelés racionalizálása a mezőgazdasági üzem irányításában, matematikai módszerek a mezőgazdaságban, valamint a mezőgazdaság tudományos irányítása az üzemben. Az érettségi után tanulmány a következő tantárgyakból áll: kemizáiás, gépesítés, racionizálás a növénytermesztésben, a mezőgazdasági üzem könyvelése és finanszírozása, a gazdasági állatok nevelése, a mezőgazdaság ökonnómikája, a mezőgazdasági növények tápszerrel való ellátása és trágyázása. Az érettségi utáni különleges, egyéves iskolázás fő tantárgyai a gyümölcstermesztéssel, az öntözéssel és a talajrendezéssel foglalkoznak. A mezőgazdasági dolgozók iskolázásának távlati terve természetesen nem feledkezik meg a többi dolgozók szakmai neveléséről sem, és számukra szaktanfolyamokat nyit a Járási Mezőgazdasági Társulások és a Mezőgazdasági Igazgatóságok rendezésében. Az ilyen iskolázások a gazdasági központok vezetői, azok könyvelői, a növénytermesztés és az állattenyésztés minőségi ellenőrei, az építőcsoportok, a növénytermesztő csoportok és a szőlőtermesztő csapatok vezetői számára nyílnak meg. További tanfolyamokat terveznek a fejők, az etetők és más szakmában dolgozók számára. Amint értesültünk a technológiai, technikai és a meliorációs tanszék a tematikus terv alapján már ez év novemberében postgraduális iskolázást indít a mezőgazdasági dolgozók számára, amelynek tárgya: a mezőgazdasági termelés a hegyi és a hegyaljai körzetekben. Az iskolázást négyszemeszteres formában, bennlakásos módon rendezik. A résztvevők diploma-munkával és záróvizsgával fejezik be tanulmányaikat. Az iskolázás ezen formájának az a célja, hogy elmélyítse a résztvevők elméleti és gyakorlati ismereteit a legújabb kutatások és a haladó gyakorlat alapján, ezzel emeljék a nagyüzemi termelési forma intenzifikálását a hegyi és a hegyaljai körzetekben. A pályázókat erre az iskolázásra az említett intézet választja ki a járási társulások, a mezőgazdasági igazgatóságok, valamint a szövetség járási bizottságainak segítségével elsősorban a szövetkezeti vezetők — elnökök, agronómusok — üzemi technikusok, valamint más mezőgazdasági vezető dolgozók közül. К mezőgazdasági üzemek és intézetek dolgozóinak erre az iskolázásra szabadságot és bérmegtérítést adnak, éspedig évente 24 napot tanulásra, konzultációra és laboratóriumi gyakorlatra, 2 napot vizsgára és előkészületre, 5 napot tanulmányi központosításra, 10 napot a záróvizsgára és az erre való felkészülésre. Az 1970—71-es tanévben az intézet kezdeményezése alapján a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola üzemi-ökonómiai tanszékén kétéves postgraduális iskola nyílik meg, amelynek témája: a mezőgazdasági termelés ökonómikája és tudományos irányítása. Minden félévben kéthetes bennlakásos központosítás lesz. Főleg a mezőgazdasági üzemek gazdasági szakaszainak vezetői, a kutatóintézetek dolgozói és általában az egész agrokomplex számára rendezik. Az egységes földművesszövetkezetektől, illetve vezetőiktől függ, hogy megértsék tagjaik szakmai fejlődésének jelentőségét, főleg a termelési szakaszokon, és elküldjék tagjaikat erre az iskolázásra, s ezzel elősegítsék saját szövetkezetük fellendülését. I—IP—) Képesített dolgozókat az efsz-eknek Munkadíjazás az efsz A munkadíjazás az efsz-ekben összefügg az egyének és a vállalat anyagi érdekeltségével. A tag díjazása az efsz-ekben az elvégzett munka menyuylsége és minősége szerint történik, azonban lényegesen függ a közös gazdaság egészévi gazdasági eredményeitől. Ez azt jelenti, hogy az efsz évvégi mérlege emelheti vagy csökkentheti a tag évi keresetét. összhangban a mezőgazdasági üzem termelési és pénzügyi eredményeivel, minden efsz tagjainak meghatároz bizonyos mennyiségű alapbért, amelyet év közben nem lehet csökkenteni. A munka jellegére való tekintettel valamint a munka feltételétől függően a helyi viszonyokra való tekintettel az efsz több formát alkalmaz a tagok bérezésére. Többek között idő- és akkordbérezés kombinációit. Emellett az efsz funkcionáriusai törődnek azzal, hogy az összes munkák a lehetőségek szerint a teljesítménynormáknak megfelelően legyenek elvégezve. Azok az efsz-ek, amelyek nem rendelkeznek olyan feltételekkel, hogy saját technikai normákat állapítsanak meg, használják a mintateljesítmény normákat, amelyeket a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium adott ki. Az ef?z a mintanormákat saját feltételeinek megfelelően alkalmazza, amelyek a taggyűlés után kötelezővé válnak minden eísztag számára. A teljesítménynormákkal meg kell ismertetni a tagokat a munkák megkezdése előtt. Új technológia alkalmazása vagy újabb munkaeljárások esetén természetesen meg kell változtatni az előzőleg meghatározott normákat. Az ilyen esetben alkalmazott norma-változásokat év közben az efsz vezetősége változtathatja meg, és erről utólagosan informálja a taggyűlést. Az egyes munkafolyamatokat az efsz vezetősége nehészégi osztályokba sorolja. Ehhez felhasználja a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium által kiadott katalógust, amely meghatározza az egyes fokozatokért járó munkalíjat. Az úgynevezett választott munkakörbe tartozók, traktorosok, mechanizátorok, különböző mesteremberek a szükséges képesítés megszerzése után személyi munkaosztályzatba tartoznak. Vagyis azek a szakképzett efsz-tagok sokszor ugyanannyi munka végzéséért is magasabb fizetést kapnak, tekintettel arra, hogy értik szakmájukat, és így a közösnek jelentős hasznot hoznak. Az efsz tagjait díjazhatja pénzzel vagy pedig munkaegységekkel. A szilárd bérezésű efsz-ekben, ahol pénzzel díjazzák a tagokat, meghatározott fizetési időszakokban a tagok megkapják készpénzben összes alapbérüket. A lehetőségektől függően az efsz hónap közben előleget is adhat. Az ilyen díjazás mellett a tagnak joga van meghatározott mennyiségű természetbenit vásárolni az efsz-től. Az eladásra kerülő természetbeni mennyiségét a tagok részére a taggyűlés határozza meg, attól függően, hogy a tag családja milyen népes, mennyi háziállatot tart a háztáji gazdaságán, egyszóval milyen mennyiségű természetbenire van szüksége a háztáji gazdaság fenntartásához. Ahol a díjazás munkaegységek szerint történik, az efsz az év elején meghatározza a munkaegység értékét pénzben és termékekben egyaránt, valamint a munkaegységre juttatott előleg havi mennyiségét. Az előlegnek legalább a munkaegység teljes értékének felét kell fedezni. Az év végén, amikor megtörténik az elszámolás, a tag megkapja az előleg másik felét. Ez azonban több is lehet az előirányzott összegnél, ha jobbak a gazdasági eredmények. Ha viszont az efsz roszszul gazdálkodott, akkor az előleg másik fele megcsorbul. Az efsz-tag nem köteles a munkaegység után kapott előleg esetleges visszatérítésére. Hogyha a munkaegység értéke az év végén alacsonyabb a kifizetett előlegnél, az efsz kiegészíti a tartalékalapból vagy pedig a következő évre átvitt veszteségi mutatóból. A munkaegységek szerinti jutalmazás része a természetbeni juttatás, amelynek mennyiségét szintén a szövetkezet házirendje határozza meg. Hogyha az efsz-tagnak — mivel több család dőlekben gozik az efsz-ben — nagyobb mennyiségű természetbenire nyílik joga, mert sok munkaegységet dolgoztak le, viszont a természetbenire nincs szükség a háztáji állatok fenntartására, akkor az efsz az illető tagnak felvásárlási áron megfizeti a természetbeni ellenértékét. Az efsz-ek funkcionáriusait egyrészt szakképesítésük, másrészt a közös gazdaság nagysága szerint díjazzák. Az efsz tagjainak az alapbér mellett prémiumot és rendkívüli jutalmat is ad, amellyel értékeli a munka minőségét, a tervek túlteljesítését és a rendkívüli munka- és termelési eredményeket, érdemeket a termelésben. Prémiumot csak a jól végzett munka után lehet adni, mégpedig előre meghatározott' mutatók szerint. Minden efsz kidolgozza saját prémiumrendszerét, amit a taggyűlés hagy jóvá és amelyben konkrét feltételeket szab meg a munkák premizálására, meghatározza a prémiumok formáit is. A prémiumrendszerek kidolgozásához szintén nagy segítséget nyújt a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium által kiadott mintaprémium-rendszer. Efsz-eink helyesen teszik, hogyha a díjazási rendszerrel megismertetik tagjaikat, főleg a fiatalokat, hogy azok belépés előtt tudják, milyen kereseti lehetőségekre számíthatnak az efsz-ben. Dr. Öurdiak Michal Bevált a rendelései gyógykezelés Piešťanyban és Trenč. Teplicén novemberben befejeződik a szövetkezeti tagok rendeléses gyógykezelése, amit az Egységes Parasztszövetség szociális osztálya szervezett. Nyolc hónap alatt 500 szövetkezeti tag próbálta ki ezt a gyógykezelési formát. Nemrég meglátogattuk a gyógykezelésen tartózkodókat és elbeszélgettünk problémáikról. Az elszállásolással, az étkezéssel és a gyógykezeléssel elégedettek voltak, inkább az efsz-eket érintő kérdéseket intézlek hozzánk. Megkérdezték például, hogy az efsz térítheti-e a tag gyógykezeltetését. Erre azt felelhejük, hogy az efsz-ek szociális alapjukból megfizethetik a beutalókat, annál is inkább, mert nagyon sok helyen nem merítik ki azt. A nagykürtösi járásból panaszkodott egy tag, hogy nyolc évvel ezelőtt munkabalesetet szenvedett, és mégsem akarta kifizetni az efsz a beutalót. így nem maradt más hátra, saját magának kellett téríteni a költségeket. A galántai járásban viszont vannak mintaszövetkezetek, amelyek az arra érdemes tagoknak befizetik a gyógykezelésre szóló beutalókat. Különösen a Piešfanyban tartózkodó beutaltak panaszkodtak arra, hogy nem kaptak meg minden előírt gyógykezelési formát. Az eddigi tapasztalatok alapján az EPSZ olyan intézkedéseket tesz, hogy a jövőben a betegek megkapják a szükséges gyógykezelést. A beutalásnál az efsz-ek vezetőségei vigyázzanak arra, hogy lehetőleg olyan betegeket küldjenek rendeléses gyógykezelésre, akik nem ágyhoz kötött betegek, mert akik nem képesek járni, azoknak teher a rendeléses gyógykezelés. A rendeléses gyógykezelési forma tehát lényegében bevált és az új évben még több efsz-tag szerezheti vissza ily módon egészségét. (PALASTHYOVA) TIPIKUS FALUSI KÉP. Balia felv. A juhászat valamikor apáról fiúra szállt. A juhász fia kiskorától kezdve az apjával járta a legelőket kora tavasztól késő őszig, és így hosszú éveken keresztül a gyakorlatban tanulta meg a juhászat csínját-bínját. Amikor az apa megöregedett, fia átvette tőle a nyájat, és ő is tanította a leendő juhászutódokat. így volt ez a felszabadulásig a kisgyarmati Mészáros családban is. A családfő visszaemlékezései szerint valamennyi elődje juhász volt, főleg azért, mert az apa mindig biztos állásnak tekintette a juhászatot, és fiának megalapozott jövőt látott benne. Ma már, amint elmondotta, másképp alakult a helyzet. A fia otthonosan mozog a juhok körül, a menye is érti a juh nyírását, fejését, de már nem folytatják ezt a szakmát. Reméli azonban, hogy a családi hagyomány szerint legalább az unokái juhászokká válnak. Gyakran kint vannak vele a legelőn. Az egyik a nyári szünidő alatt állandóan a nyájjal jár. Mészáros András a felszabadulás előtt községi juhász volt, a felszabadulás után pedig a Zalabai EFSZ-ben gondozta a nyájat. A községi juhászat igen sok gondot adott. A gazdák őszkor fogadták a juhászokat, és ha nem feleltek meg, szintén őszkor montak fel nekik. Ilyenkor mit tehetett egyebet a juhász, fogta a vándorbotját és továbbállt. A Mészáros család is több községben juhászkodott. Kisgyarmaton kezdte a bojtárkodást. Rengeteg problémával kellett megküzdenie. Kevés volt a legelő. Az egyház rétjeire jártak, aztán a gazdák bérelte erdőségekbe, őszkor pedig a kis- és középparasztok nadrágszíjnyi rétjein és tarlóan legeltettek. A nyájat különféle füvekkel, szesszel stb. gyógyították. Bizony esős időben éhezett a birka, mert nem volt elég szálastakarmány. A gyapjú értékesítése is gondot okozott. Igaz, hogy helybe jött a kereskedő, de addig alkudozott, míg az árat a lehető legalacsonyabbra le nem verte. A trágyát árverésen vették meg a gazdák és megfelelő mennyiségű szalmát adtak érte. A juhászok a trágyáért fizetett összegből kapták a fizetést. Ez volt tehát a múlt. Ma lényegesen emberségesebb, kulturáltabb a juhászok élete. Már nem kell tavasztól őszig az akol mellett levő szobában aludni. Mészáros bácsi Kisgyarmatról jár Zalabára, jó időben kerékpárral, télen gyalog. Könnyebb lehetne a sorsa, ha a párkányizselízi autóbuszjárat Zalabát is érintené. De így nem marad más hátra, mint a kerékpár és az apostolok lova. A juhászok még mindig nagyon elfoglalt emberek. Az év minden napján dolgoznak. Nincs vasárnap és ünnepnap. A Zalabai EFSZ-ben a juhászoknak is 14 napi szabadságra van joga, de csak akkor hagyhatja ott a nyájat, ha a fia vagy a felesége helyettesíti. Több már a legelő, az állatokat is jobb körülmények között gyógyíthatják. Szálastakarmány is akad, a juhászok életkörülménye is javul, de még sok a tennivaló, sok intézkedés szükséges, hogy a juhásznak is kevesebb gondja legyen. Mészáros bácsi az új évben már nyugdíjba vonul. De a pihenés napjaiban is gondol a szövetkezetre. Ha szükség lesz rá, segít a juhászatban, vagy más munkában. Reménykedik, hogy a fia átveszi tőle a nyájat, vagy pedig valamelyik unokája. Ez lenne a legnagyobb öröme, mert akkor tovább uralkodna a Mészáros juhász dinasztia. Pál Elemér, Zalaba