Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-11 / 28. szám
MIKENT LEHETNE FEJLESZTENI A NYÚLTENYÉSZTÉST? A házinyúltenyésztés szervezettebb, tervszerűbb, mondhatnánk árutermelési tormája nálunk még gyerekcipőben jár. Főleg külföldi tapasztalatok alapján tudjuk, hogy aki pecsenyúl előállításából akar jövedelemre szert tenni, annak tervszerűen, tehát tenyésztési program szerint kell dolgoznia. Mert miről is van szó? Arról, hogy a nyulász nem sok befolyást gyakorolhat arra, mekkora összeget kapjon élősúlykilogrammonként nyulaiért. Ha tehát nagyobb jövedelemre akar szert tenni, akkor kevesebb ráfordítással többet kell «termelnie egy meghatározott program szerint. Ez pedig nem lehet más, mint a tenyésztési program, amelyet a fejlett házinyúltenyésztéssel rendelkező államokban már mindenütt kiterjedten alkalmaznak. Ez a program magában foglalja a tartás, a takarmányozás munkáját, ütemezését a tenyésztés kezdetétől egészen a nyúl átadásáig. A szakmailag fejlettebb és hozzáértőbb tenyésztők már nálunk is program szerint dolgoznak, mivel az eddigi tapasztalatokból megtanulták azt, hogy csakis a tervszerűbb, mondhatnám azt is, hogy okosabban végzett munka jövedelmező. A termelést csak úgy tudjuk olcsóbbá tenni, ha a ráfordítás költségeit minden területen csökkentjük. A tennivalók az alábbiakban leírt hat fő téma köré csoportosulnak. Hogyan csökkenthető a ráfordítás? gőcseréjéről is, mint alapvető követelményről. A nyúlistálló levegőcseréje akkor megfelelő, ha a házinyúl 1 kg élősúlyára minden időben 0,06—0,13 köbméter tiszta levegő jut. Az istálló levegőösszetétele akkor megfelelő, ha 21 % oxigént tartalmaz, a széndioxid mennyisége pedig a 0,03 %-ot nem haladja meg. A páratartalom akkor optimális, ha 60 % fölött van. Д felsorolt mikroklímaértékeket megfelelő műszerekkel lehet mérni. c. Ha tehát nagy teljesítményre képes törzsállatokkal rendelkezünk és az elhelyezést is korszerűsítettük, akkor a következő lépés a tenyésztési ciklus időtartamának csökentése. Ezt követően ki kell dolgozni a rotációk számát és ütemét is. Franciaországban viszonylag fejlett házinyúltenyésztés folyik. Ott a tenyésztési program rotációjában 3 változat ismert. Tapasztalatcsere céljából ezt ismertetjük: 1. változat Párosítás 31 nap 49 nap 10 nap Párosítás A ciklus idő-X vemhesség szoptatás pihenés X tartama: 90 nap. Az elések száma évente: 4 II. változat Párosítás 31 nap 42 nap Párosítás A ciklus idő-X vemhesség szoptatás X tartama: 73 nap. Az ellések száma évente: 5 III. változat Párosítás 31 nap 26 nap 2 nap Párosítás A ciklus idő-X vemhesség szoptatás pihenés X tartama: 59 nap. Az ellések száma évente: 6 1. Ha emeljük az ellések számát. 2. Ha emeljük az alomkénti fiókák számát. 3. A fejlődési erély fokozásával (az átfutási idő rövidítésével). 4. A takarmányértékesítés lényeges növelésével. 5. A takarmánypazarlás minimálisra csökkentésével. 6. Egészséges állomány tartásával, kevesebb gyógyszer felhasználásával. Hogyan lehet emelni az ellések számát? A siker több tényező függvénye. Először is meg kell teremteni a folyamatos termelés előfeltételeit: a) nagy termelőképességű tenyészállatokat kell tartani, b) korszerűsíteni a szükséges nyúlólakat oly módon, hogy a hideg időjárás beálltával is elletni lehessen. Az utóbbi érdekében az istálló belső hőmérséklete a léli időszakban 12—16 Celsius fok, az elletőládában pedig 18—20 C fok legyen. Gondoskodni kell ugyanakkor a nyúlistálló leveA vemhesség átlagos időtartama 31 nap. Az anyaállat tejtermelése a fialást követő 12— 25 nap között éri el a tetőpontját és a 45-ik nap után erősen csökken, csaknem elapad. Legyünk azonban figyelmesek, mert nem minden nyúlnak apad el a teje, az ilyen esetben szükséges az ütemezett elválasztás. A hazai viszonyainkat figyelembe véve, jelenleg a fejlettebb tenyészetekben az évi ötszöri fialtatás vált be. Ha azonban tovább fejleszthetjük ismereteinket és javíthatjuk a tenyészállomány minőségét, akkor feltétlenül a hatszori elletést kell választanunk. Hogyan emelhető almonként a fiókák száma? Alapvető követelmény a tenyészállatok genetikai alapjának tökéletes ismerete. Lehetőleg úgy szelektáljunk, hogy a 8—10 aktív csecsbimbóval rendelkező, szapora, életerős, vérszilárd anyanyulakat hagyjuk meg továbbtenyésztésre. Ehhez persze ismerni kell az elődök teljesítőképességét. Törzskönyvezni kell minden tenyészállatot és feljegyezni minden lényeges tenyésztési adatot. A törzskönyvezés adatait viszont szigorúan figyelembe kell venni a tenyésztés minden periódusában. Az adatok ismerete és felhasználása nélkül nincs meg a szelekció reális alapja. Az anyanyúl értékét és egy-egy alom fiókáinak számát — a nagyobb termelésre szelektált — az anyanyúl aktív csecsbimbóinak száma és az általa termelt tej mennyisége és minősége határozza meg. Ennek elbírálásához műszer egyelőre nem kell, "csupán anynyi, hogy a fiókák hasát szoptatás után meg kell fogni. Ha feszes a fiókák hasa, akkor elegendő tejet termelt az anya. Ha szépen fejlődnek a fiókák, akkor a tej minőségével sincs különösebb baj. Hogyan fokozható a fiókák fejlődési erélye? A jó fejlődési erély a jövedelmező hústermelés szempontjából alapvető követelmény. Ha gyors a fejlődési erély üteme, akkor lényegesen rövidül az átfutási idő, az anya újból pároztathatő, a fiókák rövidebb idő alatt érik el a kívánt súlyt, és helyükre újabb alomcsoport kerülhet. A fiókák fejlődési erélyét két tényező határozza meg. Az egyik a szülőktől örökölt jó tulajdonság, a másik pedig az anyanyúl, majd később a fiókák szakszerű takarmányozása. Ha tehát olyan anyanyulakat hagyunk meg továbbtenyésztésre, amelyek magukban hordozzák és az utódokban is tovább örökítik a fejlődés, a gyors növekedés összes tulajdonságait, jól értékesítik a takarmányt, akkor már meg is van a fejlődési erély fokozásának alapja. A fiókák fejlődési erélyének növelése tehát már az anyaállat kiválasztásánál kezdődik. Az anyanyúl jó tejtermelése, annak mennyisége és minősége jelenti az alapot, melynek folytatása a tejnek a fiókák által való jó hasznosítása. Ha egy kicsit jobban elmélyülünk a kérdés elemzésében, akkor láthatjuk, milyen lényeges tényező a nagy termelőképességű és jó tulajdonságait utódaiban is biztosan örökítő anyanyúl kiválasztása továbbtenyésztésre. Hogyan növelhető a takarmányértékesítés? Először is megszüntetjük az egyoldalú takarmányozást. Ismerni kell a rendelkezésre álló takarmányfélék tápértékét. A takarmányértékesítés elsősorban úgy növelhető, hogy jól összeállított takarmánykeveréket etetünk az állatokkal. Kerüljük, hogy időszakonként csak kukoricát vagy csak zöldtakarmányt etessünk. A takarmány mindig nagyobb hatásfokkal értékesül, ha minél többféle szemeseleségből tevődik össze. A fejlett házinyúltenyésztéssel rendelkező államokban külön keveréket gyártanak az anyanyulak, a baknyulak és a növendék állatok részére. A tenyészállatot tenyészkondícióban kell tartani, a növendékeket pedig úgy kell takarmányozni, hogy minél előbb elérjék a vágósúlyt. Hogyan csökkenthető a takarmánypazarlás? Ma már többféle ketrectípus, önetetőrendszer ismert. A jól elkészített önetető — függetlenül attól, hogy fémből, fából vagy műanyagból készült — a takarmánypazarlást csökkenti és az állat az adagolt abrakot nem tapossa alomba, hanem elfogyasztja és hús lesz belőle. A betonból készített és egyéb hasonló etetőedények kivitelezése olcsónak látszik. Ha azonban hozzáadjuk a belőlük kikapart és elpocsékolt takarmánymennyiség értékét, akkor Horgász meteorológia ■ egyén melyikünk nem in^ gáttá értetlenül a fejét, amikor egy kicsit elgondolkodott azon: miért annyira változóak a fogási eredmények? Mi az oka annak, hogy vannak úgynevezett jó napok, amikor sorozatosak a kapások és megtelik a tartószák és vannak — sajnos, ez a többség — rossz napok, amikor egyáltalán nincsen fogás. Ez a nagy rébusz nem újkeletű, problémája volt ez a primitív népeknek is, melyek azonban kétségtelenül, sőt a szó szoros értelmében szellemesen oldották meg a kérdést. Ha baj volt az eredmények házatáján, fényes papi segédlettel mutattak be varázslatos áldozatokat a kutyafejű és kevésbé kutyafejű szellemeiknek és ezzel a maguk részéről el is intézték az ügyet, az eredmény ezek után kizárólag a különféle istenségek jó- vagy rosszkedvétől függött, nem beszélve egyéb, nem kevésbé logikus természetfeletti összefüggésekről .... Mi természetesen nem intézhetjük el ilyen egyszerűen a kérdést, mi a természettudományokban keressük az okokat és úgylátszik, már nem vagyunk messze attól, hogy rátapinthassunk a probléma lényegére. Mi nem természetfölötti behatásokban, hanem a hidrográfia, a hidrobiológia és a meteorológia világában keressük azokat a tényezőket, amelyek a halak táplálkozását és ezen ét a fogási eredményeket befolyásolják. Oj tudományág alakult ki, mely a különféle faktorok hatását vizsgálja a halak világának szempontjából és a kémiai, a fizikai és főleg a meteorológiai ismeretek fegyverével felvértezve igyekszik felismerni a törvényszerűségeket, melyek a vizek pikkelyes lakóinak életét, táplálkozását és étvágyát kormányozzák. A feladat nem könnyű, túl sok az Ismeretlen a megoldásra váró egyenletben, sok tényezőt kell felismerni, annak pozitív vagy negatív jelentőségét értékelnünk, hogy közelebb férkőzzünk a megoldáshoz és főleg ahhoz milyen megnyilvánulás, milyen mértékben befolyásolja a fogási eredményt, végeredményben a külső befolyások ismeretében miképpen állapíthatjuk meg azt, hogy a fogás jónak, avagy rossznak ígérkezik? Vannak azonban tényezők, főleg meteorológiai tünemények, melyek befolyását a fogási eredményekre, ha másként nem, legalább tapasztalati úton ismerjük, nem árt tehát ezekkel nagy vonalakban foglalkozni, előre bocsátva azt, hogy ezek a tényezők és hatásuk csak nagy általánosságban döntő befolyású és vannak esetek, amikor az eredmény pontosan az ellenkezője annak, amit vártunk volna. Ami végeredményben nem is katasztrófa, hozzájárul a horgászat „dicsőséges bizonytalanságához“, de a halállomány megóvásához is. A HŐMÉRSÉKLET A víz hőmérséklete közvetlenül hat a halak szervezetére. Mint igen fontos biológiai tényező nemcsak életmegnyilvénulásaikra van hatással, hanem a víz gáztartalmának mennyiségét is szabályozza, ezzel a halak aktivitására, mozgására, étvágyéra és kapási kedvére is lényeges befolyással van. Rengeteg gyakorlati adat eredményeképpen szinte szabályként állíthatjuk fel a tételt, hogy a víz hőmérsékletének erős ingadozása, de csak néhány fokos megváltozása is, a horgászat eredményét károsan befolyásolja, sőt néha — különösen ha hirtelen lehűlésről van sző — szinte a nullára csökkentil De nehogy tévedésbe essünk, mert a víz és nem a levegő hőfokáról van szó. A víz csak lassan veszi fel a környező levegő hőmérsékletét, így a víz hirtelen lehűlése vagy felmelegedése tehát eléggé ritka jelenség. Aki ismeri ezt a törvényt, az belőle igen fontos gyakorlati következtetéseket vonhat le, különösen ha megfelelő maximum-minimum ' hőmérővel mérheti le annak a vízrétegnek a hőmérsékletét, melyben a csaliját kínálja fel. A halak, főleg a ciprinidák (a pontyféleségek és általában a békés halak) az állandó hőfokú vizet szeretik, ha hirtelen lehűlés következik be, a vizek állandó hőmérsékletű mélyét keresik fel. Hirtelen felmelegedésnél ellenkezőleg, a vízinövényzettel benőtt vizeket keresik fel, ahol a növényzet asszimilációja következtében a víz oxigéntartalma bőségesebb és bár a melegebb víz természetesen kevesebb oldott oxigént tartalmaz, a növényzet dús oxigéntermelése mégis biztosítja a jó légzést. A SZÉL A szeleknek termikus és mechanikus hatásuk van. A déli szél általában meleget, az északi hideget hoz. A különböző irányú szelek a különböző fekvésű és áramlású vizekben különböző jellegű hullámzást keltenek, tehát lényegesen befolyásolják a horgászat eredményét. A déli szél felmelegíti a vizeket, a fokozatos melegedés fokozza a halak aktivitását, ugyanakkor kedvező hatással van a vízben élő lárvák és álcák kikelésére. A „bogárság“ megindul, tehát bőven akad táplálék, ami reflektórikusan •fokozza a halak étvágyát. A klasszikus angol közmondás szerint: a déli szél befújja a csalit a halak szájába! A nyugati szél általában felhőkkel szórja be az eget, csökken a napfény, a világosság, csökken a víziélet. Az északi szél lehűlést hoz, először a levegő, majd ezt követőleg a víz hőfoka is csökken, a halnépség a mély vízrétegeket keresi fel, hogy a meder állandóbb hőfokú vizében védekezzék a hirtelen hőmérsékletváltozás ellen. A keleti szél rendszerint elűzi a felhőket, fokozza a fénymennyiséget, tehát általában kedvezőbb hatású. Levonva a következtetéseket, azt állapíthatjuk meg, hogy a horgászat, illetve annak eredménye szempontjából a déli és a keleti szél előnyös, természetesen rengeteg egyéb tényezőt is figyelemre kell méltatni. Tehát ha az eredmények homlokegyenest ellenkezőek, úgy ez még nem jelenti azt, hogy a törvény — sántít. A FELHŐZET A felhőzet általában csalhatatlan tükre annak, amit az időjárás terén várhatunk. Az úgynevezett magas rétegfelhök általában csendes esőt ígérnek, a horgászat szempontjából tehát határozottan előnyösek nyáron. A toronyalakú zivatarfelhők többnyire rövidlejáratú szélvihart ígérnek. A horgász szempontjából előnyösek, mert a heves zápor rengeteg rovart sodor a vízbe, a halak tapasztalataik alapján szinte várják a csemegét és étvágyuk reflexszerűen fokozódik. A magasan lebegő, rostos szerkezetű (pehely) felhők általában szelet ígérnek, a halakat ilyenkor tehát a mélyebb vízrétegekben keressük, a medrekben. A pehelyfelhők nem tekinthetők jó előjelnek a kapások szempontjából. A LÉGNYOMÁS A Hanreis-féle törvény értelmében: a vízben oldható gázok mennyisége arányban van azzal a nyomással, melyet a gáz gyakorol a vízre. A légnyomás süllyedése megfosztja a vizet oxigéntartalmának jelentős részétől, a halaknak ilyenkor csökken a vitalitásuk, az étvágyuk, gyorsul a légzésük. Ki nem látott még vihar előtt a vízszínen pipáló halat, amikor a légnyomás süllyedése miatt igen kevés a vízben oldott oxigén és a halak, légzésük fenntartására, maguk kénytelenek' levegővel kevert vizet szürcsölgetni? Csak természetes, hogy ilyenkor gyenge az eredmény. Viszont: a légnyomás süllyedése előcsalja a vízibogarakat, a lárvák és álcák ilyenkor indulnak vándorújukra, melyet ■egyes elméletek a zivatar előtti elektromos befolyásoknak "tulajdonítanak. A levegő nedvessége, a magas hőmérséklet és egyéb, közelebbről még nem ismert hatások siettetik a lárvák kikelését, a vízibogarak feléledését. A halak ilyenkor nincsenek étvágyuknál, de abban a pillanatban, amikor megdördül az ég, megered a zápor és a vízbe csapódó esőcseppek mechanikus úton telítik a vizet íxigénnel: megindulnak a halak és étvágyuk, kapási kedvük szinte mértéktelenné válik. Ez magyarázza azokat a nagyszerű fogási ereményeket, melyek zivatarban és zivatar -itán szoktak jelentkezni. Az elmondottakból rengeteg következtetést vonhatunk le és rnlán sok kérdésre kapunk feleletet, de nincsen szó dogmákról. Csak általános törvényszerűségekről, ne csodálkozzunk tehát azon, ha néha pontosan az ellenkezőjét észleljük annak, amire a meteorológiai jelenségek nyomán következtethet* nénk. —k—‘