Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-07-11 / 28. szám

MIKENT LEHETNE FEJLESZTENI A NYÚLTENYÉSZTÉST? A házinyúltenyésztés szerve­zettebb, tervszerűbb, mondhat­nánk árutermelési tormája ná­lunk még gyerekcipőben jár. Főleg külföldi tapasztalatok alapján tudjuk, hogy aki pe­­csenyúl előállításából akar jö­vedelemre szert tenni, annak tervszerűen, tehát tenyésztési program szerint kell dolgoznia. Mert miről is van szó? Arról, hogy a nyulász nem sok befo­lyást gyakorolhat arra, mekko­ra összeget kapjon élősúly­­kilogrammonként nyulaiért. Ha tehát nagyobb jövedelemre akar szert tenni, akkor keve­sebb ráfordítással többet kell «termelnie egy meghatározott program szerint. Ez pedig nem lehet más, mint a tenyésztési program, amelyet a fejlett há­­zinyúltenyésztéssel rendelkező államokban már mindenütt ki­terjedten alkalmaznak. Ez a program magában foglalja a tartás, a takarmányozás mun­káját, ütemezését a tenyésztés kezdetétől egészen a nyúl át­adásáig. A szakmailag fejlet­tebb és hozzáértőbb tenyésztők már nálunk is program szerint dolgoznak, mivel az eddigi ta­pasztalatokból megtanulták azt, hogy csakis a tervszerűbb, mondhatnám azt is, hogy oko­sabban végzett munka jövedel­mező. A termelést csak úgy tudjuk olcsóbbá tenni, ha a rá­fordítás költségeit minden te­rületen csökkentjük. A tenniva­lók az alábbiakban leírt hat fő téma köré csoportosulnak. Hogyan csökkenthető a ráfordítás? gőcseréjéről is, mint alapvető követelményről. A nyúlistálló levegőcseréje akkor megfelelő, ha a házinyúl 1 kg élősúlyára minden időben 0,06—0,13 köb­méter tiszta levegő jut. Az is­tálló levegőösszetétele akkor megfelelő, ha 21 % oxigént tar­talmaz, a széndioxid mennyisé­ge pedig a 0,03 %-ot nem ha­ladja meg. A páratartalom ak­kor optimális, ha 60 % fölött van. Д felsorolt mikroklíma­­értékeket megfelelő műszerek­kel lehet mérni. c. Ha tehát nagy teljesítmény­re képes törzsállatokkal rendelkezünk és az elhelye­zést is korszerűsítettük, ak­kor a következő lépés a te­nyésztési ciklus időtartamá­nak csökentése. Ezt köve­tően ki kell dolgozni a ro­tációk számát és ütemét is. Franciaországban viszonylag fejlett házinyúltenyésztés fo­lyik. Ott a tenyésztési program rotációjában 3 változat ismert. Tapasztalatcsere céljából ezt ismertetjük: 1. változat Párosítás 31 nap 49 nap 10 nap Párosítás A ciklus idő-X vemhesség szoptatás pihenés X tartama: 90 nap. Az elések száma évente: 4 II. változat Párosítás 31 nap 42 nap Párosítás A ciklus idő-X vemhesség szoptatás X tartama: 73 nap. Az ellések száma évente: 5 III. változat Párosítás 31 nap 26 nap 2 nap Párosítás A ciklus idő-X vemhesség szoptatás pihenés X tartama: 59 nap. Az ellések száma évente: 6 1. Ha emeljük az ellések szá­mát. 2. Ha emeljük az alomkénti fiókák számát. 3. A fejlődési erély fokozásával (az átfutási idő rövidítésé­vel). 4. A takarmányértékesítés lé­nyeges növelésével. 5. A takarmánypazarlás mini­málisra csökkentésével. 6. Egészséges állomány tartá­sával, kevesebb gyógyszer felhasználásával. Hogyan lehet emelni az ellések számát? A siker több tényező függvé­nye. Először is meg kell terem­teni a folyamatos termelés elő­feltételeit: a) nagy termelőképességű te­nyészállatokat kell tartani, b) korszerűsíteni a szükséges nyúlólakat oly módon, hogy a hideg időjárás beálltával is elletni lehessen. Az utóbbi érdekében az istál­ló belső hőmérséklete a léli időszakban 12—16 Celsius fok, az elletőládában pedig 18—20 C fok legyen. Gondoskodni kell ugyanakkor a nyúlistálló leve­A vemhesség átlagos időtar­tama 31 nap. Az anyaállat tej­termelése a fialást követő 12— 25 nap között éri el a tetőpont­ját és a 45-ik nap után erősen csökken, csaknem elapad. Le­gyünk azonban figyelmesek, mert nem minden nyúlnak apad el a teje, az ilyen esetben szükséges az ütemezett elvá­lasztás. A hazai viszonyainkat figyelembe véve, jelenleg a fej­lettebb tenyészetekben az évi ötszöri fialtatás vált be. Ha azonban tovább fejleszthetjük ismereteinket és javíthatjuk a tenyészállomány minőségét, ak­kor feltétlenül a hatszori elle­­tést kell választanunk. Hogyan emelhető almonként a fiókák száma? Alapvető követelmény a te­nyészállatok genetikai alapjá­nak tökéletes ismerete. Lehe­tőleg úgy szelektáljunk, hogy a 8—10 aktív csecsbimbóval rendelkező, szapora, életerős, vérszilárd anyanyulakat hagy­juk meg továbbtenyésztésre. Ehhez persze ismerni kell az elődök teljesítőképességét. Törzskönyvezni kell minden te­nyészállatot és feljegyezni min­den lényeges tenyésztési ada­tot. A törzskönyvezés adatait viszont szigorúan figyelembe kell venni a tenyésztés min­den periódusában. Az adatok ismerete és felhasználása nél­kül nincs meg a szelekció reá­lis alapja. Az anyanyúl értékét és egy-egy alom fiókáinak szá­mát — a nagyobb termelésre szelektált — az anyanyúl aktív csecsbimbóinak száma és az általa termelt tej mennyisége és minősége határozza meg. Ennek elbírálásához műszer egyelőre nem kell, "csupán any­­nyi, hogy a fiókák hasát szop­tatás után meg kell fogni. Ha feszes a fiókák hasa, akkor elegendő tejet termelt az anya. Ha szépen fejlődnek a fiókák, akkor a tej minőségével sincs különösebb baj. Hogyan fokozható a fiókák fejlődési erélye? A jó fejlődési erély a jöve­delmező hústermelés szempont­jából alapvető követelmény. Ha gyors a fejlődési erély üteme, akkor lényegesen rövidül az át­futási idő, az anya újból pá­­roztathatő, a fiókák rövidebb idő alatt érik el a kívánt súlyt, és helyükre újabb alomcsoport kerülhet. A fiókák fejlődési erélyét két tényező határozza meg. Az egyik a szülőktől örö­költ jó tulajdonság, a másik pedig az anyanyúl, majd ké­sőbb a fiókák szakszerű takar­mányozása. Ha tehát olyan anyanyulakat hagyunk meg to­vábbtenyésztésre, amelyek ma­gukban hordozzák és az utó­dokban is tovább örökítik a fejlődés, a gyors növekedés összes tulajdonságait, jól érté­kesítik a takarmányt, akkor már meg is van a fejlődési erély fokozásának alapja. A fiókák fejlődési erélyének nö­velése tehát már az anyaállat kiválasztásánál kezdődik. Az anyanyúl jó tejtermelése, an­nak mennyisége és minősége jelenti az alapot, melynek foly­tatása a tejnek a fiókák által való jó hasznosítása. Ha egy kicsit jobban elmélyülünk a kérdés elemzésében, akkor lát­hatjuk, milyen lényeges ténye­ző a nagy termelőképességű és jó tulajdonságait utódaiban is biztosan örökítő anyanyúl ki­választása továbbtenyésztésre. Hogyan növelhető a takarmányértékesítés? Először is megszüntetjük az egyoldalú takarmányozást. Is­merni kell a rendelkezésre álló takarmányfélék tápértékét. A takarmányértékesítés elsősor­ban úgy növelhető, hogy jól összeállított takarmánykeveré­ket etetünk az állatokkal. Ke­rüljük, hogy időszakonként csak kukoricát vagy csak zöld­takarmányt etessünk. A takar­mány mindig nagyobb hatás­fokkal értékesül, ha minél többféle szemeseleségből tevő­dik össze. A fejlett házinyúl­­tenyésztéssel rendelkező álla­mokban külön keveréket gyár­tanak az anyanyulak, a bak­­nyulak és a növendék állatok részére. A tenyészállatot te­­nyészkondícióban kell tartani, a növendékeket pedig úgy kell takarmányozni, hogy minél előbb elérjék a vágósúlyt. Hogyan csökkenthető a takarmánypazarlás? Ma már többféle ketrectípus, önetetőrendszer ismert. A jól elkészített önetető — függetle­nül attól, hogy fémből, fából vagy műanyagból készült — a takarmánypazarlást csökkenti és az állat az adagolt abrakot nem tapossa alomba, hanem el­fogyasztja és hús lesz belőle. A betonból készített és egyéb hasonló etetőedények kivitele­zése olcsónak látszik. Ha azon­ban hozzáadjuk a belőlük ki­kapart és elpocsékolt takar­mánymennyiség értékét, akkor Horgász meteorológia ■ egyén melyikünk nem in­­^ gáttá értetlenül a fejét, amikor egy kicsit elgondolko­dott azon: miért annyira vál­tozóak a fogási eredmények? Mi az oka annak, hogy vannak úgynevezett jó napok, amikor sorozatosak a kapások és meg­telik a tartószák és vannak — sajnos, ez a többség — rossz napok, amikor egyáltalán nin­csen fogás. Ez a nagy rébusz nem újkeletű, problémája volt ez a primitív népeknek is, me­lyek azonban kétségtelenül, sőt a szó szoros értelmében szelle­mesen oldották meg a kérdést. Ha baj volt az eredmények há­­zatáján, fényes papi segédlet­tel mutattak be varázslatos ál­dozatokat a kutyafejű és ke­vésbé kutyafejű szellemeiknek és ezzel a maguk részéről el is intézték az ügyet, az ered­mény ezek után kizárólag a különféle istenségek jó- vagy rosszkedvétől függött, nem be­szélve egyéb, nem kevésbé lo­gikus természetfeletti összefüg­gésekről .... Mi természetesen nem intéz­hetjük el ilyen egyszerűen a kérdést, mi a természettudo­mányokban keressük az oko­kat és úgylátszik, már nem vagyunk messze attól, hogy rá­tapinthassunk a probléma lé­nyegére. Mi nem természetfö­lötti behatásokban, hanem a hidrográfia, a hidrobiológia és a meteorológia világában ke­ressük azokat a tényezőket, amelyek a halak táplálkozását és ezen ét a fogási eredménye­ket befolyásolják. Oj tudo­mányág alakult ki, mely a kü­lönféle faktorok hatását vizs­gálja a halak világának szem­pontjából és a kémiai, a fizi­kai és főleg a meteorológiai ismeretek fegyverével felvér­tezve igyekszik felismerni a törvényszerűségeket, melyek a vizek pikkelyes lakóinak életét, táplálkozását és étvágyát kor­mányozzák. A feladat nem könnyű, túl sok az Ismeretlen a megoldásra váró egyenletben, sok tényezőt kell felismerni, annak pozitív vagy negatív je­lentőségét értékelnünk, hogy közelebb férkőzzünk a megol­dáshoz és főleg ahhoz milyen megnyilvánulás, milyen mérték­ben befolyásolja a fogási ered­ményt, végeredményben a kül­ső befolyások ismeretében mi­képpen állapíthatjuk meg azt, hogy a fogás jónak, avagy rossznak ígérkezik? Vannak azonban tényezők, főleg meteorológiai tünemé­nyek, melyek befolyását a fo­gási eredményekre, ha másként nem, legalább tapasztalati úton ismerjük, nem árt tehát ezek­kel nagy vonalakban foglalkoz­ni, előre bocsátva azt, hogy ezek a tényezők és hatásuk csak nagy általánosságban dön­tő befolyású és vannak esetek, amikor az eredmény pontosan az ellenkezője annak, amit vár­tunk volna. Ami végeredmény­ben nem is katasztrófa, hozzá­járul a horgászat „dicsőséges bizonytalanságához“, de a hal­állomány megóvásához is. A HŐMÉRSÉKLET A víz hőmérséklete közvet­lenül hat a halak szervezetére. Mint igen fontos biológiai té­nyező nemcsak életmegnyilvé­­nulásaikra van hatással, hanem a víz gáztartalmának mennyi­ségét is szabályozza, ezzel a halak aktivitására, mozgására, étvágyéra és kapási kedvére is lényeges befolyással van. Ren­geteg gyakorlati adat eredmé­nyeképpen szinte szabályként állíthatjuk fel a tételt, hogy a víz hőmérsékletének erős inga­dozása, de csak néhány fokos megváltozása is, a horgászat eredményét károsan befolyá­solja, sőt néha — különösen ha hirtelen lehűlésről van sző — szinte a nullára csökkentil De nehogy tévedésbe essünk, mert a víz és nem a levegő hőfokáról van szó. A víz csak lassan veszi fel a környező le­vegő hőmérsékletét, így a víz hirtelen lehűlése vagy felme­legedése tehát eléggé ritka je­lenség. Aki ismeri ezt a törvényt, az belőle igen fontos gyakorlati következtetéseket vonhat le, különösen ha megfelelő maxi­mum-minimum ' hőmérővel mér­heti le annak a vízrétegnek a hőmérsékletét, melyben a csa­liját kínálja fel. A halak, főleg a ciprinidák (a pontyféleségek és általában a békés halak) az állandó hőfokú vizet szeretik, ha hirtelen lehűlés következik be, a vizek állandó hőmérsék­letű mélyét keresik fel. Hirte­len felmelegedésnél ellenkező­leg, a vízinövényzettel benőtt vizeket keresik fel, ahol a nö­vényzet asszimilációja követ­keztében a víz oxigéntartalma bőségesebb és bár a melegebb víz természetesen kevesebb ol­dott oxigént tartalmaz, a nö­vényzet dús oxigéntermelése mégis biztosítja a jó légzést. A SZÉL A szeleknek termikus és me­chanikus hatásuk van. A déli szél általában meleget, az észa­ki hideget hoz. A különböző irányú szelek a különböző fek­vésű és áramlású vizekben kü­lönböző jellegű hullámzást kel­tenek, tehát lényegesen befo­lyásolják a horgászat eredmé­nyét. A déli szél felmelegíti a vizeket, a fokozatos melegedés fokozza a halak aktivitását, ugyanakkor kedvező hatással van a vízben élő lárvák és ál­cák kikelésére. A „bogárság“ megindul, tehát bőven akad táplálék, ami reflektórikusan •fokozza a halak étvágyát. A klasszikus angol közmondás szerint: a déli szél befújja a csalit a halak szájába! A nyu­gati szél általában felhőkkel szórja be az eget, csökken a napfény, a világosság, csökken a víziélet. Az északi szél lehű­lést hoz, először a levegő, majd ezt követőleg a víz hőfo­ka is csökken, a halnépség a mély vízrétegeket keresi fel, hogy a meder állandóbb hőfo­kú vizében védekezzék a hirte­len hőmérsékletváltozás ellen. A keleti szél rendszerint elűzi a felhőket, fokozza a fény­mennyiséget, tehát általában kedvezőbb hatású. Levonva a következtetéseket, azt állapít­hatjuk meg, hogy a horgászat, illetve annak eredménye szem­pontjából a déli és a keleti szél előnyös, természetesen rengeteg egyéb tényezőt is fi­gyelemre kell méltatni. Tehát ha az eredmények homlok­­egyenest ellenkezőek, úgy ez még nem jelenti azt, hogy a törvény — sántít. A FELHŐZET A felhőzet általában csalha­tatlan tükre annak, amit az időjárás terén várhatunk. Az úgynevezett magas rétegfelhök általában csendes esőt ígérnek, a horgászat szempontjából te­hát határozottan előnyösek nyáron. A toronyalakú zivatar­­felhők többnyire rövidlejáratú szélvihart ígérnek. A horgász szempontjából előnyösek, mert a heves zápor rengeteg rovart sodor a vízbe, a halak tapasz­talataik alapján szinte várják a csemegét és étvágyuk reflex­­szerűen fokozódik. A magasan lebegő, rostos szerkezetű (pe­hely) felhők általában szelet ígérnek, a halakat ilyenkor te­hát a mélyebb vízrétegekben keressük, a medrekben. A pe­­helyfelhők nem tekinthetők jó előjelnek a kapások szempont­jából. A LÉGNYOMÁS A Hanreis-féle törvény értel­mében: a vízben oldható gázok mennyisége arányban van azzal a nyomással, melyet a gáz gya­korol a vízre. A légnyomás süllyedése megfosztja a vizet oxigéntartalmának jelentős ré­szétől, a halaknak ilyenkor csökken a vitalitásuk, az étvá­gyuk, gyorsul a légzésük. Ki nem látott még vihar előtt a vízszínen pipáló halat, amikor a légnyomás süllyedése miatt igen kevés a vízben oldott oxi­gén és a halak, légzésük fenn­tartására, maguk kénytelenek' levegővel kevert vizet szürcsöl­getni? Csak természetes, hogy ilyenkor gyenge az eredmény. Viszont: a légnyomás süllyedé­se előcsalja a vízibogarakat, a lárvák és álcák ilyenkor in­dulnak vándorújukra, melyet ■egyes elméletek a zivatar előt­ti elektromos befolyásoknak "tulajdonítanak. A levegő ned­vessége, a magas hőmérséklet és egyéb, közelebbről még nem ismert hatások siettetik a lár­vák kikelését, a vízibogarak feléledését. A halak ilyenkor nincsenek étvágyuknál, de ab­ban a pillanatban, amikor meg­dördül az ég, megered a zápor és a vízbe csapódó esőcseppek mechanikus úton telítik a vizet íxigénnel: megindulnak a ha­lak és étvágyuk, kapási ked­vük szinte mértéktelenné vá­lik. Ez magyarázza azokat a nagyszerű fogási ereményeket, melyek zivatarban és zivatar -itán szoktak jelentkezni. Az elmondottakból rengeteg következtetést vonhatunk le és rnlán sok kérdésre kapunk fele­letet, de nincsen szó dogmák­ról. Csak általános törvénysze­rűségekről, ne csodálkozzunk tehát azon, ha néha pontosan az ellenkezőjét észleljük annak, amire a meteorológiai jelensé­gek nyomán következtethet* nénk. —k—‘

Next

/
Thumbnails
Contents