Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-24 / 43. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1970. október 24. 8 ИЩЩ1 Ä Hivatalos Közlönyből n A Szlovák Szocialista Köztársaság Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának utasítása az ötnapos munkahétről és a túlórában végzett munkáról kiadott kormányrendelet végrehajtására. A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya az 1970. július elsején el­fogadott határozatában értékelte a munkaidő csökkentésének és az öt­napos munkahét bevezetésének ter­melési, gazdasági és társadalmi ki­hatásait. E határozatában megállapí­totta, hogy az ötnapos munkahétre való áttérés a munkaidő csökkentése mellett a Tt 63/1968 számú rendelet értelmében lényegében már befeje­zettnek tekinthető. A heti 42,5, vagy ennél kevesebb őrára csökkentett munkaidővel a Szlovák Szocialista Köztársaságban a szocialista szektor dolgozóinak 91,2 %-a (az efsz-eket kivéve) dolgozik. Az átmeneti produk­tivitás csökkenése után a munkater­melékenység üteme ismét emelkedett és egyes ágazatokban elérte a mun­kaidő csökkentés előtti szintet. A szombatokon nyújtott szolgálta­tások és a kiskereskedelmi árusítás mérete 1969 második félévében emel­kedett és a járások többségében az üzletek záróráit későbbi időpontra helyezték. A hivatalok félfogadási idejét a legtöbb helyen (hetente egy napon) 18 óráig hosszabbították meg, s ezáltal a dolgozók számára lehető­vé tették, hogy a szükséges ügyinté­zést munkaidejükön kívül végezhes­sék el. A kereskedelmi és szolgálta­iilliÖI Tükör-kombináció A visszapillantó­tükör fontosságát — úgy véljük — nem szükséges fej­tegetnünk. A kü­lönféle gépjármű­vek gyártói meg­felelő gondot is fordítanak ezekre, és a járműveiket gyárilag ellátják a jármű méretének megfelelő vissza­pillantó-tükörrel. A helyzet csak akkor válik kriti­kussá, ha a jármű­höz olyan vontat­mányt kapcsolnak, amelynek métere a hátratekintést kor­látozza (pl. maga­­sítós pótkocsit, me­zőgazdasági gépet közúti szállításra, vagy lakókocsit). Ilyenkor rendsze­rint a vezetőfülke belsejében, közé­pütt elhelyezett visszapillantó sem segít. A képünkön bemutatott, 33 kihúzható, teleszkópos szárú tási szervek, valamint a nemzeti bi­zottságok ilyen jellegű intézkedései egységes rendezést követelnek. Az egyes szervezetek vezetőinek azonban meg kellene szigorítaniuk a munka­­fegyelmet, biztosítva a munkaidő jobb kihasználását az egyes munkahelye­ken és javítaniuk kellene a munka megszervezését, amint azt a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának határozata megállapítja. Az említett kormányhatározat alap­ján az SZSZK Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériumának hatás­körébe tartozó szervezetek számára a következő feladatok elvégzése vár: a) minden szervezetben haladéktala­nul életbe léptetni olyan intézke­déseket, amelyek során 0 növekszik az irányítás színvona­la, valamint a munkafolyamat zökke­nőmentessége, javul az anyagi-műsza­ki ellátás, célszerűbb lesz a munka­hely elrendezése és a munkafolyama­tok elvégzése; 0 szigorúbb ellenőrzés alá veszik a munkaidő és a munkafegyelem be­tartását (elenőrizve a munkába érke­zés és a munkából való távozás idő­pontját, a munkaszünetek idejének betartását, továbbá az értekezleteket, gyűléseket, iskoláztatásokat munka­megoldja a problémát. A szárát olyan merevre készítették, hogy nagyobb, sebesség esetén sem vibrál, és erős szélnyomás sem tudja a beállítását megváltoztatni. Rugós csukló gondoskodik arról, hogy ha a szokásosnál messzebbre kinyúló tükör valaminek véletlenül nekiütközne, az egész szerelvény hát­racsapódjon, nehogy balesetet vagy törést okozzon. A teleszkópos szárú tükröt normális méretű párjával együtt árulják kül­fe; . ■ -мямм Pozemné stavby BRATISLAVA A bratislavai POZEMNÉ STAVBY nemzeti vállalat, BRATISLAVA, Miletiénva ul. 7 kitűnő fizetési feltételek mellett nagyobb számban azonnal alkalmaz 0 kőműveseket, 0 ácsokat, 0 építkezési munkásokat, 0 fűtőket (számításba jöhetnek munkások és nyugdíjasok is, akiket ingyen betanítunk). Bővebb felvilágosítást a toborzó osztályon kaphatnak az érdeklődők. időn kívül tartják meg, szigorúan megbüntetik a fegyelmezetlen dolgo­zókat a munka igazolatlan megszakí­tásáért és munkafeladataik elhanya­golásáért, ha bevásárlásaikat és egyé­ni ügyeik elintézését a munkaidő ro­vására végzik); 0 fokozatosan korlátozzák a túl­órában végzett munkák mértékét a nélkülözhetetlen minimumra kellő műszaki-szervezési intézkedésekkel (az év folyamán a munkaidő eltérő megszabásával, a munkaidő követke­zetes kihasználásával, több műszak bevezetésével stb.), s ezzel kapcsolat­ban a dolgozók kezdeményezését a termelési feladatoknak a munkaidő­ben elért teljesítésére és túlszárnya­lására irányítani, amennyiben a ki­vételes üzemi okokból (pl. idénymun­kák, a lakosság naponkénti ellátása a szükséges termékekkel), továbbra is szükségessé válik rendkívüli mű­szakok beiktatását; b) fokozatosan megszüntetik a reg­geli műszakok hat óra előtti kez­dési időpontját olyan esetek kivé­telével, amikor ez üzemi, műszaki vagy szállítási okok miatt elkerül­hetetlen (pl. az állattenyésztésben, a fejés és az etetés, az élelmiszer­­iparban a pékségek üzemelése, a pékáru és a tej szétszállítása stb.); c) a termelő szervezetekben növelni a gépi berendezések célszerű ki­használását (különösen e beren­dezéseknek nem egy, hanem két műszakban történő üzemelésével), ugyanakkor következetesebben kell gondoskodni az elavult termelési kapacitások megszüntetéséről a ter­melőszervezetek racionalizálási programja keretében; d) a képzettség szervezett fokozására a munka melletti iskolázás formá­jával, amire elsősorban a szabad szombatokat használják fel, hogy így korlátozzák a dolgozók hiány­zását a munkahelyen; e) hatékonyan és következetesen megbüntetik az olyan szervezetek vezetőit és többi felelős dolgozóját, akik a munkaidő csökkentéséből és az ötnapos munkahét bevezetésé­ből eredő hibákat nem küszöbölik ki (fegyelmi eljárások: dorgálás, nyilvános dorgálás, a prémium, esetleg a jutalom csökkentése, il­letve három hónapra való megvo­nása, áthelyezés gyengébben fize­tett munkahelyre, az alapfizetés csökkentése, 500 koronáig terjedő bírság kiróvása, súlyosabb esetek­ben a munkaviszony felbontása). E feladatok megvalósításakor szo­ros együtműködés szükséges az ille­tékes szakszervezeti szervekkel. 0 0 Üzemi baleset kártalanítása Veres Gyula, Kerekgede: Mivel Önt munka közben érte baleset, ezt a Munka Törvénykönyv értelmében az efsz köteles kártalanítani. A táppénz önt akkor is megilleti, ha nyugdíjas, éspedig nemcsak évi 60 munkanapra, hanem a baleset okozta betegállomány teljes időre. A beküldött iratból kitűnik, hogy az efsz-nek törvényes felelősség (szavatossági) biztosítása volt, és ennek alapján az Állami Biztosító kiszámította, hogy mire van igénye: az előző évi havi átlagkeresete, azaz 1872,50 és a kifizetett táppénz 1595,70 közötti 276 korona összegű keresetkiesésre. A fájdalomdíj mértékét az orvos 25 pontban állapította meg (ezért 250 korona járt volna), eddig azonban nem jelent meg a Munka Törvénykönyv módosításának azon végrehajtó rendelkezése, amely szerint a 30 pontnál alacso­nyabb fájdalomdíjat is ki kell fizetni, ezért az Állami Bizto­sító a fájdalomdíjat nem állapította meg az ön javára. Mivel ez a kártalanítás a biztosítási szerződés szerinti legkisebb összeget nem éri el (amelyet a biztosító lenne köteles visel­ni), a fenti 276 korona összegben megállapított elesett kere­setét az efsz köteles önnek kifizetni. Ha ezt önként nem tenné meg, egy éven belül a bíróságon per indításával kérhetné annak megítélését. Földügy Kondé Mihály, Pogránc: Az efsz-be önként beadott földjei után nem kérhet haszonbért. Kérheti, hogy az efsz a nyugdí­jasoknak szokásos földet mérje ki önnek, hogy ebből ki tudja egészíteni az alacsony nyugdíját. Dr. F. J. Egy apró tanács На а ЩШ&Увк ülése már túl puha (annyira, hogy többé nem kényeIny$f>K valamely sürgető munka következtében nincs időnk szakember kezébe adni megjavításra — akkor a követ­kező szükségmegoldással segíthetünk magunkon: Szereljük ki az ülést és helyezzük le úgy, hogy az alsó fele nézzen fölfelé. Több zacskő vattából csináljunk kis gömböcö­ket, és egy ’bot segítségével tömködjünk ezekből elegendő mennyiséget a rugóhalmaz közé, különösen pedig az ülés mellső dudorodásához, oda, ahol vezetés közben a combunk nyugszik. Kellő türelemmel — meglátjuk — sikerül az ülést újra el­fogadhatóan rugalmassá tenni: a combunk újra megfelelő alá­támasztást kap, így nem fárad el vezetés közben. tükör földön. Az üzemi feladatnak éppen megfelelő tükör a közös alapra, né­hány kézmozdulattal felszerelhető, cm-re Bizony nálunk is jó szolgálatot ten­­tükör ne! Pozemné stavby, n. p., Trnava építőüzem kedvező feltételek mellett dolgozókat vesz fel a következő ÉPÍTÉSI IGAZGATÓSÁGAIN AZ ALÄBBI SZAKMÄKRA TRNAVA TRENČÍN SKALICA GALANTA PIEŠŤANY kőműveseket ácsokat szerelőket burkoló-csempézőket tetőfedőket üvegezőket a szakképzettséggel nem ren­delkező dolgozókat díjtalanul betanítjuk. rendelete alapján, FIGYELMÜKBE AJÁNLJUK: # kedvező bérfeltételeinket, ф toborzási díjat az érvényben lévő irányelvek szerint, О betanulási hozzájárulást a Hivatalos Közlöny 57/1959 sz. ф tíz százalékos kedvezményes bérpótlékot, ф lakást I. kategóriájú épületekben (szállodai ellátás) biztosítunk, # kedvezményes különélés! pótlék, • étkezés az üzemi étteremben kedvezménnyel, • hazai és külföldi üdülések, ф szövetkezeti lakásépítési lehetőség, ф segítség az egyéni lakásépítkezésben. Az érdeklődők jelentkezzenek az egyes építkezési kirendeltségeken vagy az üzem igazga­tóságán, TRNAVA, Vajanského ul. 17., esetleg használják fel az alábbi jelentkezési lapot (Kérjük olvashatóan kitölteni.) itt levágni és borítékban bérmentve feladni. Az üzemükben végzett munka iránt érdeklődöm, mint__________________________________ munkába léphetnék (mikor)_____________________________________________________ Név: Lakhely: járás:

Next

/
Thumbnails
Contents