Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-24 / 43. szám

* 4 Gondosabb betakarítást! A takarmányozási költségek csök­kentése a tej és hús gazdaságos ter­elésének nélkülözhetetlen feltéte­le. Ezek csökkentésének sok lehetősé­ge wan. Pl. a takarmánynövények hek­tárhozamának növelése közben a ter­helési költségek csökkentése, továb­bá a szakszerű takarmányozás növeli *z állattenyésztés jövedelmezőségét. A kapásnövények melléktermékei­nek felhasználását sok gazdaságban elhanyagolják. A melléktermékek gon­dosabb betakarítása, szakszerűbb fel­használása nagyobb figyelmet érde­mel még olyan esztendőben is, mint az idei, amikor viszonylag sok takar­mányt, szénát takarítottak be a mező­­gazdasági üzemek. Mit jelent a tartalék a takarmány­­gazdálkodásban? Egyebek között azt, hegy tavasszal nem sürget az idő a zöldtakarmányok korai levágására, takarmányozására, nem kényszerül­­mek a gazdaságok a lucerna első ka­szálásának zölden való felhasználá­sára, s az őszi keverékek egy része — akár fele is — silóba kerülhet. A tartalékok azt is jelentik, hogy szakszerűbbé válhat a takarmányada­­gek összeállítása. A gazdaságosabb állattenyésztési tarmelés érdekében jól felhasználhat­juk a leveles répafejet, amely kemé­nyítőértékét tekintve a zöld keverék­takarmányokhoz hasonló, de valamí­­val kisebb a fehérjetartalma. Az idén * bőséges nyárvégi csapadék hatására levelesek a répák, így elég nagytöme­gű répafejre van kilátás. A frissen takarmányozott leveles répafej kiváló tejtermelő és hizlaló takarmány, fő­leg ha nem földes, nem romlott, nem fonnyadt. Minden mázsában 12 kg keményítőérték és 2 kg emészthető nyers fehérje található, s ez 100 má­zsa leveles répafej esetében 12 má­zsa emészthető keményítőértéket je­lent, ami mintegy 16 mázsa szemes kukorica keményítőérték tartalma. A leveles répafej gyorsan veszíti takarmányértékét, különösen sáros, esős időszakban. A gazdaságok több­ségében az azonnali felhasználás a termésnek csak egy részére terjedhet ki, a többit célszerűbb besilózni. A másik melléktermék a kukorica­szár, amelynek felhasználása körül még több a gond. A jó minőségű kukoricaszár gyenge vagy közepes szénaértékű. Ez az ér­ték azonban nagyon bizonytalan a be- Ukaríthatósága miatt. Nem közömbös tehát, hogy ez a ballaszttakarmány októberben levelesen betakarítva kö­zepes szénaértékű, mázsánként 16— 20 kilogrammos keményítőérték-tar­­telommal, vagy november—december­ben betakarítva már csak alomszalma értékű, és takarmánynak felhasználva inkább munkát ad az emésztőszerv­nek, mintsem fedezné az emésztésre elhasznált energiát. Ajánlatos tehát, hogy a mezőgazda­sági üzemek, a megfelelő tartalékok képzését is figyelembe véve, az idén * zölden érő kukoricaszárat minél előbb takarítsák le, silózzák be a ré­pa és a zöldségtermesztés mellékter­mékeivel, vagy éppen a nagyon szé­pen jelentkező kései lucernatermés­sel. Or. L. L. '4 MÜTRÄGYÄZÄS ÖNTÖZÉS KÖZBEN Az NDK mezőgazdasági kutatói cser- Bozjom talajon folytatott öntözési és mtttrágyázási kísérleteikkel kimutat­ták, hogy kétszeri öntözésnél 100 mm vízmennyiség mellett 160 kg nitrogén­nel történő műtrágyázás után 87 má­zén cukorrépa-többlettermést kaptak hektáronként. Homoktalajon viszont 120 kg nitro­gén és 90 mm-es vízadagolás hatá­séra a cukorrépa 145 mázsával ter­mett többet hektáronként. Takarmány­fűnél homokos talajon 380 kg nitro­génnel volt a legkedvezőbb az ered­mény, Könnyű homoktalajon, ahol egyébként a talajvíz távolsága és rossz víztároló képessége miatt a he­refélék, takarmányfüvek és répafélék termesztése kedvezőtlen, az öntözés és nagy adagű nitrogéntrágyázás, ele­gendő kalcium és foszfor bevitelével együtt a jó minőségű földek termés­szintjét biztosítják. Д ÉRTÉKES MEGFIGYELÉSEK A Szovjetunióban több éven keresz­tül figyelték a többéves fűfélék mag­termesztésének agrotechnikáját. Meg­­áilapítoHák, hogy jobban megtelel a széles sortávolságú termesztés és a Rét-három cm mélyen történő vetés. A trágyázásra foszforból három—öt mázsa, kálisóból 1—1,50 mázsa, ta­vasszal pedig 1—1,5 mázsa salétromot használtak fel. A gyomirtást herbici­­dekkel végezték. Továbbá megállapí­tották még, hogy a magvak érése ne tartson tovább 5—6 napnál, mert ez után már nagy a veszteség. SZABAD FÖLDMŰVES, A mintegy 10 hektáros, erősen dombos parcellán az utolsó fordulóhoz ért a talajelőkészítést végző lánctalpas traktor. A gép vezetője — akitől az agronőmus után érdeklődtem — menet közben mutatott a parcella másik vége felé, jelezvén, arra keressem az illetőt. Tóth László agronőmus az utolsó ellenőrzést végezte az indulásra kész vetőgépen. Rövid, de tüzetes vizsgálódás után igenlően bólintott, s a trak­tor vezetője gázt adott. Az agronőmus még egy darabig figyelte a gép munkáját, ellenőrizte a sorokat, aztán mintegy megkönnyebbülve hozzám lépett. — Látja, az egyiket még jóformán le sem arattuk, a másikat meg már vetni kell. S nem akárhogyan, mert a közmondás is azt tartja: KI mint vet, úgy arat. Beszélgetésünk lassan az idei eredményekre terelődött. Sok érdekeset tudtam meg a fülekpüspöki (Biskupice, okr. Lučenec) szövetkezetről. Töb­bek között azt is, hogy jó pár évvei ezelőtt az utolsók között kullogtak a járásban, ma pedig a legjobbak közé tartoznak. Különösen a gabona­­termesztésben érnek el jó eredményeket. Három évvel ezelőtt sikerült — hektárhozam szempontjából — megelőzni az előző években járási viszony­latban legjobb eredményeket elérő szövetkezetét —■ Buzitkát. Azóta biz­tosan tartják ezt a helyezést, s ebben az évben is elsők volak a járás gabonatermesztői között. A gabonafélék átlagos hektárhozamainak (q/ha) alakulása 1969/70-ben 1969 1970 Búza 39 38 Árpa 38 25 -Zab 30 34 Rozs 24 24 Az ezévl hozamok alakulását nagyban befolyásolta az időjárás szeszé­lyessége, de az árpa kivételével még így sem mutatkozik lényeges lemara­dás. Az árpa is jobban sikerült volna, ha elvégezhetik a felülvetést, és a fejlődésben visszamaradt helyek póttrágyázását. Az állandó esőzések végett azonban ez lehetetlen volt, s fgy mintegy 13 mázsával kevesebb árpát takarítottak be hektáronként, min az 1969-es évben. A kukorica a múlt évben 86 mázsát adott csövesen egy hektárról, a cukorrépa viszont 46U mázsát. Ebben az évben kukoricából 90 mázsás átlaghozamra számí­tanak. Rosszabb a helyzet a cukorrépával. Ezt az előző, csapadékban sze­gény évek tapasztalatai alapján a patak mellé vetették, hogy szükség esetén öntözni tudják. Az időjárás azonban megtréfálta őket, s annyi csa­padékot zúdított a vidékre, hogy a kiáradt patak több ízben is elönötte a parcella nagy részét, s így lényeges károkat okozott a növényzetben. A többéves tapasztalat azt mutatja, hogy a búzafajták közül a legjobb hozamot a Bezosztája nyújtja. Ezen fajta termesztését azonban csak 30 százalékban szorgalmazzák, mivel nagyon igényes a minőségi talajelőké­szítésre, s ezt a szövetkezet még jelenleg sem képes biztosítani. Jobban megfelel a követelményeknek a Mironovszkája, mely sokkal intenzíveb­ben fejlődik, s elnyomja a fejlődésnek Induló gyomokat. Ebben az évben a Bezosztája 40,20, a Mironovszkája pedig 36,40 mázsát adott egy hektár­ról. A szövetkezetben természetesen nem törődnek bele a jelenlegi kény­szermegoldásba, s azon iparkodnak, hogy minél előbb áttérhessenek a gazdaságosabb fajta, vagyis a Bezosztája termesztésére. Gondolnak a talaj tápanyagainak pótlására is. Az idei termés alá búzánál 302 kg, rozsnál 207 kg, az őszi keveréknél pedig 308 kg tiszta tápanyagot dolgoztak be egy hektáron NPK műtrágya formájában. A sikeres gabonatermesztés további jó munkára ösztönzi a szövetkezet dolgozóit, a vezetőség pedig a gabonafélék — főleg a liúza — vetésterü­letének növelését szorgalmazza. Igaz, ez csak a többéves takarmányok vetésterületének csökkentésével oldható meg, mégis ésszerűnek látszik, hiszen a gazdaság 90 hektáros legelője és 26 hektár rétje már magában majdnem teljes mértékben fedezi a nem túl nagy állatállomány szükség­leteit. Az elmondotta'khoz azt hiszem nem szükséges kommentár. Az emberek tudják miért dolgoznak, és tudatában vannak annak is, hogy csak a be-P-1 -'rn'inVri tio774 .ervfí-r‘*1cor+, Kádek Gábor Az il . !sj ,,3ÍJ)á. s í,' 1970. október 24 A losonci (Lučenec) járásban 'sjdén 581 hektáron termesztettek cukorrépát, s ebből a terményből az átlagosnál jobb hozamra számí­tanak. A felvételen a Sobntkai Ál­lami Gazdaság agronómusa — Ki­rály Pál — elégedetten szemléli az idei termés mintapéldányait. . foto: J. Dušek A mezőgazdasági üzemekben tel­jes ütemben folyik a cukorrépa­betakarítás. A nyitra melletti Alek­­üincei Állami Gazdaságban az idén 84 hektárról kell betakarítení a gazdag termést. Tavaly 240 vagon cukorrépát értékesítettek, de az idén 300 vagon cukorrépa eladásá­val számolnak. Felvételünkön An­­diová Štefánia örül a gazdag ter­mésnek. P. Metis felv. Az öntözéses gazdálkodás agrotechnikája A talaj nedvességtartalma ddjntő té­nyezőként befolyásolja a kultúrnövé­nyek terméshozamát. A mezőgazda­­sági szakembereknek e fontos tényező szabályozására irányuló törekvése már régebbi keletű. Az öntözéses gaz­dálkodás feltételei között nemcsak a talaj vízrendszere módosul, hanem megváltozik annak hőszabályozása, s ezzel egyidőben a talajfelszín köz­vetlen közelében elhelyezkedő légré­teg klímája is, ami szintén jelentős befolyással bír a növényzet növeke­dése és fejlődése szempontjából. A mesterséges öntözés rendszere néhány olyan elemet is tartalmaz, amelyek merőben eltérnek az öntözés nélküli gazdálkodás módszereitől. Mindez olyan intézkedések összessé­gének létrejöttét feltételezi, amelyek pozitívan hatnak a talaj termőképes­ségére. Az öntözéses gazdálkodásnak jelen­tős része a talajművelés rendszere. Az öntözéses gazdálkodás feltételei között termesztett összes növényekre jellemző a nagy vízfogyasztás, és mind igényes a talaj állandó vízkész­letével szemben. Ezért a talajművelés rendszerének olyan talajösszetételt kell biztosítania, amely képes a lehe­tő maximális vízmennyiség befogadá­sára. Az öntözésre szánt területek felü­letének egyenletesnek kell lennie. Az első teendő tehát a felszín kiegyenlí­tése, planírozása (természetesen ab­ban az esetben, ha a többi feltétel is adva van). Az egyenetlen talajfelüle­ten lehetetlen egyenletesen bedolgoz­ni a tápanyagot, a vetőmagot, nem lehet egyenletesen porhanyósítant a talajt, irtani a gyomot és főleg nem lehet egyenletesen elosztani a mester­ségesen adagolt vízmennyiséget, mi­vel az a mélyedésekben felgyülemlik. A talajfelszínt kiegyenlítését sok eset­ben nem lehet egyszerre elvégezni. E szempontból elsőszámú tényező a termőtalaj mélysége. A felszín ki­­egyenlítése tulajdonképpen a mély­szántással és a felső talajrétegek ter­mékennyé tételével összefüggő mun­kálatok összessége. Ügyelni keli arra, hogy ne kerüljön felszínre a holt altalajréteg, mert ez a terméshozam rohamos csökkenését eredményezné. A felszín kiegyenlítésére leginkábo .megfelelő időszak az ősz, míg a fino­mabb kiegyenlítést a tavaszi simító­záskor végezzük. Ne végezzük a ki­­egyenlítést olyankor, ha a talaj ned­ves, vizes. A talaj akkor érett ezen munkálatok végzésére, ha vízkapaci­tása 80 százalékra telt meg. (A talaj vízkapacitása az a vízmennyiség, ame­lyet a talaj természetes állapotában a leghosszabb ideig képes megtarta­ni.) A talajt kellőképpen kell porha­­nyósítani, hogy a mélyedések kitöl­tődjenek. A felszín kiegyenlítése után hasznos a, kiadós trágyázás, hogy a talaj tápanyagkészlete is kiegyenlí­tődjék. Az őszi talajelőkészítés egyik leg­fontosabb feladata a mesterséges ön­tözés feltételei között a talaj vízbe­fogadó képességének növelése. A ta­lajt az érettség állapotába kell he­lyezni, ami a vízkapacitás 50—60 szá­zalékát jelenti. Ha a talaj víztartaléka ennél alacsonyabb, ajánlatos szántás előtt öntözni. Ezzel lehetővé válik a szántás szükséges mélységének betar­tása, a talajrétegek kellő keveredése. Az őszi szántás mélységével arányo­san fokozódik a talaj vízbefogadó ké­pessége. A termőtalaj mélységét rend­szeresen kell növelni, hogy elérhes­sük a 30—40 cm mélységet. A 20—27 cm mélységű őszi szántás pem felel meg a mesterséges öntözéses gazdál­kodás feltételei között. A talaj termő­képességének fokozása érdekében előnyös váltogatni a szántás mélysé­gét, hogy ne alakulhasson ki a vizet és levegőt át nem eresztő, sűrített ré­teg. A termőtalaj, termőréteg elmé­lyítését az egyes területeken a talaj­­összetételhez alkalmazkodva kell el­végezni. Általános szabály, hogy a ne­héz talajokat évente mélyíthetjük, de. a laza, könnyű talajokon csak 2—3 évenként mélyíthetünk. A vetés előtti talajelőkészítéssel igyekszünk korlátozni a nedvesség kipárolgását, irtjuk a gyomot, egyen­letesen dolgozzuk be a tápanyagot és porhanyós, jól melegített ágyat ké­szítünk elő a vetőmag részére. A simítózással, mint az első tavaszi munkával tökéletesebben elegyenget­jük a talajfelszínt, meggátoljuk a ki­­párolgást; az utána következő boro­­nálással pedig a gyomtalanítást bizto­sítjuk, egészen a vetés idejéig. Ha évi két terméssel számolunk, nagyobb mennyiségű tápanyagot kell bedolgozni a talajba. Az elővetemény betakarítása után a lehető legrövi­debb időn belül elő kell készíteni a talajt a tarlőkeverék, vagy más má­sodnövények alá. Az öntözéses gaz­dálkodásban rendszeressé kell tenni a köztes növények besorolását, hogy ezzel is fokozzuk az öntöző-berende­zés gazdaságosságát. Az öntözés utáni porhanyósltás meg­gátolja a nedvesség nem gazdaságos elpárolgását. Az öntözés és az öntö­zést követő porhanyítás tulajdonkép­pen egyetlen technológiai folyamat. A porhanyítást nyomban az öntözés után végezzük, mihelyt a felszín né­miképp felszárad. Csak ebben az eset­ben gátolja meg az elpárolgást. Ha késve végezzük, ellenkező eredmény­hez vezethet. A talajműveléssel a ta­laj olyan állapotát kell biztosítanunk, amely leginkább kedvez a növényzet normális életműködésének. Kisty František mérnök Foto: -bor-Rajtol a vetocsoport

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents