Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-17 / 42. szám
6 .SZABAD FÖLDMŰVES 1970. október 17. • Célkitűzéseink és terveink a következő ötéves terv időszakában ■köztársaságunk területén az ж utóbbi ötven esztendőben különféle káros beavatkozások miatt közel egymillió hektárral csökkent a mezőgazdasági földterület, s ennek jó része intenziven művelhető föld volt. Az 1966-ban kiadott 53. számü rendelettel sem sikerült megakadályozni a földterület csökkenését, hiszen a földvédelmi törvény kiadásától eltelt három esztendő alatt újabb 14192 hektárral csökkent a termőföld. Ez a meztelen valóság, azonban ugyanannak az éremnek csak az egyik oldala. Ugyanis az ipari központok és a nagyvárosok szomszédságában is — közvetve vagy közvetlenül — szennyeződés és mérgező hatás következtében csökken a termőtalaj értéke. Nem hallgatható el az sem, hogy a mérgező hatást részben a me-A termőtalaj védelme népgazdasági érdek zögazdaságban felhasznált néhány vegyszer is előidézi. Mindezek nagyban rontják a termőtalaj értékét és sok esetben megbontják a termények hasznos összetételét is. Hiszen népgazdasági kár nemcsak a hasznosít ható talaj csökkenésével, hanem egyben termőképességének, azaz biológiai értékének szüntelen romlásával is bekövetkezik. Hatalmas összegeket költünk a leromlott talajok rekultivá- Iására. Nem beszélve arról, hogy milyen felbecsülhetetlen kár keletkezhet, ha a rekultivációt szakszerűtlenül végeznék, amire már volt példa. Tény, hogy a leromlott mezőgazdasági földterületek eredeti küldetésének meliorációval és rekultivációs beavatkozással történő följavitása nem kivitelezhető tekintélyes költség nélkül. Azonban számításba jön az is, hogy a szakszerűen végzett ilyen irányú maximális tevékenység mellett minél kisebbek legyenek a költségek. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a talajvédelem és a rekultiváció azokon a szerveken múlik, akik felelősségük teljes tudatában döntenek ebben a kérdésben. A bányatelepek s nem ritkán a kavicsbányák rohamos terjeszkedése nagyban hozzájárul a síkvidéki termőtalajának csökkenéséhez, pl. a Csallóközben s másutt. A kavics kibányászása után hatalmas üregek tátonganak a falvak határában. Ahelyett, hogy betakarnák azokat, újabb üregeket vájnak a saját anyagforrás föltárása címén. Akik ezt teszik, figyelmen kívül hagyják, hogy lényeges kárt okoznak a mezőgazdasági üzemeknek és egész népgazdaságunknak. A közelmúltban több eset is előfordult, amikor egyes üzemek anélkül, hogy arra törvényes joguk lett volna, termőterületeket foglaltak el. Más a helyzet a nyiltszini fejtést alkalmazó barnaszénbányák esetében, melyek a kibányászott üregeket betemetik, és hasznosíthatóvá varázsolják. Kertészeteket, gyümölcsösöket telepítenek ezeken a helyeken. Megállapították például, hogy a nyíltszíni fejtést alkalmazó Észak-cseh Barnaszén Bányák 1945—1968 közt 14 ezer hektár földet foglaltak el. A területnek, mintegy felét rekultivációs beavatkozással termővé tették. Az osztravai szénmedence körzetében azonban 10 ezer hektárral csökkent a termőterület. Tény, hogy az elfoglalt földeknek nagy részét ebben a körzetben még ma sem kapcsolták be a termelésbe, s erre a jövőben sincs kilátás. Még az 1970—1980-as években is azzal számolnak, hogy az újabb elfoglalásra kerülő 4000 hektárnyi földterület helyett csupán 2700 hektár kerül majd rekultivációs följavításra. Tagadhatatlan, hogy a rekultiváláshoz szükséges pénzeszközök tekintetében nem bővelkedünk, de az is igaz, hogy a korlátozott lehetőségeket sem használjuk ki maximális mértékben. Például 1967-ben Észak-Csehországban félmilliárd korona állt erre a célra rendelkezésre, s ebből az összegből az 1967—68-as években csupán 6 százaléknyit használtak föl. Az osztravai körzetben előirányzott 210 millió koronának pedig csak 4 százalékát hasznosították rekultivációs beavatkozásokra. Sokhelyütt annyira leromlott a termőtalaj, hogy a mezőgazdasági üzemek kénytelenek voltak befűvesíteni ezeket a területeket. Nem vitás, hogy az előirányzott tervfeladatok sikeres teljesítése a mezőgazdaságunkban, a termőtalaj minőségétől függ. Tehát gondozott, szakszerűen müveit termőtalaj nélkül hiába terveznénk a termelékenység és a közélelmezés progresszív emelkedését. —hai— A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járás sajátossága, hogy kellő ipar híján lakosságának sokkal nagyobb százaléka él a mezőgazdaságból, mint más járásokban. Ennek folytán a mezőgazdaságfejlesztés feladatai nálunk különleges társadalmi felelősséget jelentenek, s járásunk anyagi és kulturális fejlődése érdekében megkövetelik, hogy azzal az igénnyel kerüljenek kitűzésre, hogy megoldásuk az adott műszaki és közgazdasági lehetőségeket maradéktalanul kimerítse. Üzemeink gyakorlata egyértelműen azt bizonyítja, hogy a legjobb termelési és közgazdasági eredmények ott születtek, ahol lépést tartottak a műszaki fejlődéssel, ahol az alkalmazott technológia kialakításában kihasználták a technika és a tudomány által nyújtott lehetőségeket és enhek megfelelő szervezést alkalmaztak. A sikerek előfeltétele e három tényező — a technika, a technológia és a szervezés minél tökéletesebb összhangja. Ha járásunk mezőgazdaságát ebből a szempontból nézzük, tudatosítanunk kell, hogy technikai szintje, s ennek folytán az alkalmazott technológia és szervezés is elmaradnak a műszaki haladás által nyújtott lehetőségek mögött. Vonatkozik ez mind a növénytermesztésre, mint pedig — és főleg — az állattenyésztésre. Istállóépületeink zöme még az ötvenes évek első felében épült, gépesítésük nem kielégítő, műszaki állapotuk elhasználódott, s ennek folytán a bennüjt érvényesülő munkafeltételek és munkakörnyezet távolról sem felel meg az igényeknek. Jelenleg két lehetőség közt választhatunk: vagy nagy költségekkel megjavítjuk az elöregedett Istállóinkat, vagy újakat építünk. Nem kétséges, hogy ökonómiai szempontból az utóbbi a kedvezőbb — természetesen nem az eddigi típusok újbóli beépítésére gondolunk, hanem azoknak a nagy termeléskoncentrá- Ciót lehetővé tevő telepeknek felépítésére, hol a technikai megoldás gyárszerű termelést, kultúrált munkakörülményeket, kevés munkaráfordítást, s ennek következtében nagyfokú munkatermelékenységet és jövedelmezőséget tesz lehetővé. Noha e téren a tehenészetek kérdésének megoldása jelentené a legsürgősebb feladatot, megfelelő teleptípus és az annak megfelelő fajtatípus hiányában sorrendben a sertés és a marhahústermelés gyárszerű megoldásával kell kezdeni. Mivel ezeken a területeken a műszaki fejlődés olyan mérvű koncentrációt tesz lehetővé, mely messze meghaladja az egyes üzemek kereteit, a megoldás módja csak a közös vállalatközi létesítmények kiépítése lehet. A marhahús-termelésben előkészítés alatt áll egy 7600 db állatot befogadó nagyhizlalda szervezése. Ez lényegében a járás valamennyi szövetkezetét és állami gazdaságát magába foglaló tömörülés lesz, mely takarmánybázisát illetően a cukorgyári hulladékokra és melléktermelésekre, a felvásárló üzem kukoricacsutkájára és a szintetikus takarmányok korszerű használatára kíván támaszkodni. A sertéshústermelést körzeti sertésfarmok keretében tervezzük biztosítani. Tíz olyan átlagosan 5000 darab sertést befogadóképességű s így évi 150—160 vagon termékkibocsátású sertéstelep fokozatos kiépítéséről van szó, melyeket tíz, egyenkint 6—8 ezer ha terjedelmű körzet mezőgazdasági vállalatai építenének fel és tartanának üzemben. A sertés- és marhahús-termelési program vázolt megvalósítása révén a tagüzemeknél a kiépítéssel párhuzamosan bizonyos istéllókapacitások, takarmány és munkaerő szabadul föl. Ezek gazdaságos kihasználását a tehenészetek egyidejű fejlesztésével, a kertészet és a gyümölcsészet fokozásával tervezzük biztosítani. A kertészeti és gyümölcsészeti program megvalósítása a már második éve üzemben lévő szövetkezetközi vállalat továbbépítésével történik. Ez a vállalat távlatilag tömöríteni hivatott a járás egész gyümölcs- és zöldségtermesztését, s 600 vagonos klimatizált raktárával biztosítja a termékek tárolását és olyan időszakokban való piacra hozatalát, amikor a piacon ilyen termék nincsen. A tárolásra nem alkalmas gyümölcsöt és zöldséget üdítőitalokká dolgozza fel és így forgalmazza. Kiegészítő üzemága nagy kiterjedésű termálvíz fűtésére támaszkodó primőr kertészet és virágkertészet lesz. Ez hivatott biztosítani a munkaerő folyamatos foglalkoztatását és állandó jellegű munkásgárda kialakítását. Különös jelentősége abban áll, hogy elsősorban a női munkaerő foglalkoztatására nyújtson teret, melynek megoldása eddig az egyik legnehezebb kérdésnek bizonyult. A termálvíz technológiai kihasználása nem szorítkozna csupán az említett szövetkezetközi vállalatra. Ha a most kezdődő fúrás igazolja a geológusok véleményét, hogy Szigetköz hasonlóan 3000 méter mélységben 85—100 CC víztömeget rejt további termálkutak létesítése közvetlen ökonómiai törvényszerűség lesz A vázolt program természetesen az előttünk álló ötéves terv feladatainak csupán egy részét képezi. A program terjedelméből következik, hogy megvalósítása több évet vesz igénybe, és ennek folytán egyidejűleg biztosítani kell a meglévő épületkapacitások következetes kihasználását is. Éppen ezért' igen fontos, hogy pontos harmonogram készüljön a megvalósítás ütemére vonatkozóan, melyből elbírálható, hol nem szabad és hol szükséges a meglévő épületek felújítása. Amint látható, a következő évek a pénzügyi, anyagi és építkezési forrásokkal szemben hatalmas igényeket támasztanak. A mezőgazdaság fejlesztésének egészen új, még az 1950-es évek feladatait is meghaladó igényű szakasza előtt állunk. Tulajdonképpen csak most kezdődik az igazán nagyüzemi jellegű mezőgazdaság. Most már a tehenészet kivételével valamennyi ágazatban meglesz a műszaki feltétele annak, hogy necsak az intenzitás, de a munkatermelékenység is döntő mértékben emelkedjék. Eddigi fejlődésünkben éppen ebben a mutatóban volt leglassúbb a haladás, bár az egy állandó dolgozóra eső termelési érték évről évre gyorsan emelkedett, a behatóbb vizsgálat mégis azt mutatja, hogy ez az emelkedés túlnyomóan az intenzitás fokozásának volt köszönhető, nem pedig annak, hogy a termelési folyamat munkaigényessége csőként volna. Lényegében a munkatermelékenység látszólagos emelkedését az anyagi ráfordítások fokozásával és ésszerűsítésével értük el. A munkafolyámatok jellege alig változott, s az élő munkaráfordítások hatékonysága továbbra is alacsony szinten maradt. A vázolt program vezérgondolata éppen a munkatermelékenységnek a munkaráfordítások hatékonyabbá tétele útján történő fokozása. Ez azonban nem oldható meg a technológia döntő módosítása nélkül. Mivel a tervbe vett termeléskoncentráció nemcsupán az állattenyésztés szakosítását jelenti, hanem szükségképpen megkívánja a növénytermesztés szakosított egybehangolását is, egyrészt nő a komplex gépsorok alkalmazásának és ezáltal a munkaerőszükséglet csökkentésének lehetősége, másrészt megsokszorozódnak a munkaerő szakképzettségével szemben támasztott igények is. Ennek folytán programunk nem lenne teljes, ha nem terjedne ki az igényeknek megfelelő oktatási és szakképzési feladatok kitűzésére is. A termeléskoncentráció harmonogramjával összhangban kidolgoztuk a munkaerő optimalizásának mind a létszámra, mind pedig a szakképzettség biztosítására vonatkozó időtervét is. Nem kétséges, hogy az előttünk álló feladatok terjedelme és társadalomgazdasági súlya vetekszik a szövetkezetesítés első éveinek feladataival. Éppen ezért a vázolt program valamennyi munkahelyen megvitatásra kerül. Megvalósításához járásunk valamennyi dolgozójának összefogott támogatására van szükség, s mi joggal hisszük, hogy a siker nem marad el. Dr. Cséfalvay Gábor mérnök Jó ideje dédelgetett elképzelés volt a nagyodi (Vyšné nad Hronom) szövetkezetben, hogy á tehénállomány tenyésžértékének szüntelen tökéletesítésével elérjék a tenyésztőnek kijáró legnagyobb elismerést. Amikor Balya Gyula, a környék egyik legtehetségesebb és „legfanatikusabb“ fiatal állattenyésztője 1964-ben vállalta a zootechnikusi tisztséget, gondolni sem merték volna, hogy az akkori 1442 liter évi átlagos tejhasznosságú tehénállományból valaha is törzstenyészetet lehetne alakítani. A fiatal zootechníkus is csak titokban gondolt erre. A szakma szeretete, s a jobb ökonómiai haszon hogyanja elérésének felismerése öszönözte őt arra, hogy elképzeléseit a szövetkezet hasznára kamatoztassa. A közös gazdaság vezetői és tagjai érdeklődéssel figyelték a kezdeti erőfeszítést. Az állattenyésztés idősebb dolgozói megszívlelték tanácsait, szakmai utasításait, mert látták, hogy érti a dolgát, s ez megnyugtatólag hatott rájuk. Hat esztendő következetes tenyésztői munkájának eredménye, hogy a rendelkezésre álló tehenektől alapos hozzáértéssel fölnevelhette és komplettizálhetta a jelenlegi állományt. Olyan tehénállomány ez, mely a múlt esztendőben egyenként 3456,9 liter tejet termelt. Tehát 2014,9 literrel többet, mint 1964- ben! A többtermelés természetesen az értékesítést is döntő mértékben befolyásolta. Ennek következtében sor kerülhetett arra, hogy a múlt esztendőben hektáronként 740,7 liter tejet adtak piacra. Tehát nem a véletlen műve, hogy a minősítést végző bizottság a múlt évben azt javasolta, az Állami Fajnemesítő Intézetnek, hogy idén helyszíni ellenőrzés után minősítse a szövetkezet tehénállományát törzstenyészetté. Erre a napokban ünnepélyes keretek közt — a környező gazdaságok s a járási mezőgazdasági társulás képviselőinek és a fajtanemesítő intézet dolgozóinak jelenlétében — sor is került. A szövetkezet tenyészállqmányának 60 százaléka ismert utódoktól, 12 vérvonalból, az alábbi apaállatoktól származik: Orkán, Boris, Polár, Čudo, Faust, Lorbert, Michel, Gödel, Held, Theo, Herodes, Ráüld. A legutolsó minősítés alkalmával kiválogatták azokat a teheneket, amelyek apaállatok és tenyészüszők nevelésére leszbüszke erre Kovács István, a közös elnöke. Valaki azt mondhatná, hogy büszkeségből nem lehet megélni. Bizony nem. Ha azonban ez pénzzel együtt jár, úgy már teljesen másképp fest a dolog. Ezért nem árt, ha a haszonhozam kérdését is feszegetni fogjuk. Említettem, hogy a zootechnikus lelkiismeretes törekvése következtében a tehénállomány tenyészértéke 1967-ben tovább javult. Ez tette lehetővé, hogy a gazdaság nyolc fiatal haszonállatot értékesíthetett, melyekért 80 ezer koronát kapott. A szakma szeretete nagy ökonómiai érték nek hivatottak. Az AA és az A minősítésű egyedektől apaállatokat, а В csoportba besoroltaktól pedig tenyészüszőket nevelnek. A minősítést végző bizottság Nagy Gyula körzeti zootechnikus elsődleges följegyzései alapján négy tehenet az AA minőségi csoportba sorolt. Közülük a 9343. számú állami törzskönyvbe bejegyzett tehén a negyedik laktációban 3757 liter 4,12 százalékos zsírtartalmú, a hatodik laktációban pedig 5695 liter 4,50 százalékos zsírtartalmú tejet termelt. Az egyik a sok jó tehén közül, melynek azt a küldetést szánták, hogy kitűnő átöröklőképességű apaállatokat neveljen. Szükségesnek tartom megemlíteni még azt is, hogy a szövetkezetnek 14 tehenét tartják számon az állami törzskönyvben, ami egy ilyen kis szövetkezet életében nem csekély eredmény. Foggal Egy év múlva 13 tenyészüszőt adtak el 127 ezer koronáért, 1969-ben 17 üszőt és három bikát értékesítettek 231 ezer koronáért. Idén pedig 21 üsző és 7 bika kerül eladásra a tenyészállatvásáron 388 000 koronáért. Ebből is látható, hogy a tejhasznosság progresszív emelkedése mellett az értékesített tenyészállományért kapott bevétel is emelkedett. Ezzel egyidejűleg nem feledkeztek meg a saját, törzsállomány felújításáról és tökéletesítéséről sem. Jó gazda módjára a legkiválóbb egyedektől származó utódokat megtartották maguknak. Ilyen például a 3473. számú tehén, mely az első laktációban 3922 liter 3,78 százalékos zsírtartalmú tejet termelt. Így sorolhatnánk tovább a többi kiváló termelékenységű egyedet is. Tény, hogy az állomány egészében fiatal. Az átlagos életkor 7,6 esztendő, ez az állapot pedig nagyon kedvező. Az ilyen tehénállomány a jövőben még sok örömet s ezzel együtt busás hasznot hoz majd a szövetkezetnek. Azonban nem szabad megfeledkeznünk egy nagyon lényeges és fontos körülményről, — vagyis arról, hogy a szakavatott mesteri tenyésztői munka hogyan válhatott lehetővé. Hiba lenne, ha elhallgatnám, hogy a zootechnikust a vezetőség és a tagság mindenben támogatta. Kezére játszott a növénytermesztő csoport is Kovács Gyula agronómus vezetésével. Hároméves átlagban számolva a szántóterületnek 29,9 százalékán takarmányféléket termesztenek, s az összterületből 17,8 százalékon évelő takarmány díszlett. Ami az évelőtakarmányok részesedését és hektárhozamát illeti, ezen a téren nagyodi viszonylatban még mindig vannak tartalékok. Tény, hogy a jövőben jobban ki kell majd használni az öntözésadta lehetőséget, hogy nagyobb szénatermést érjenek el hektáronként. Ez természetesen termelésszervezés ős idő kérdése. Sok problémát okoz a szövetkezetben az egyre jelentkező munkaerőhiány. Azok, akik ma részt vállalnak a munkából, igyekeznek jól elvégezni feladataikat, csak hát kevesen vannak. Az idősebbek közül többen nyugdíjba mentek, mások pedig most készülnek el. Helyükbe nincs utánpótlás. Ezért a gépesítéshez és a vegyszeres kezeléshez kell majd folyamodni. Egy nagyon jó vonásra figyeltem fel ebben a szövetkezetben. Mégpedig arra, hogy a munkaerőhiányból eredő nehézségek ellenére igyekeznek mindent a lehető legjobban csinálni. Az emberek jól tudják, hogy az általuk végzett munka minőségétől függ a szövetkezet gyarapodása s vele együtt az egyének és a családok boldogulása. Hoksza István
