Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-03 / 40. szám
10. SZABAD FÖLDMŰVES ¥970. Ötfreber *, Már évek óta szoros baráti kapcsolatot tartunk fenn a Szegeden megjelenő Csongrád Megyei Hírlap szerkesztőségével. A kapcsolat keretében a szerkesztőségünk tagjai kölcsönösen látogatják egymást. Az elkövetkező napokban a Hírlap egyik munkatársa, Zákány János szerkesztő kolléga lesz a vendégünk. Az alábbiakban az ő tollából közlünk két riportot, amelyet a Szeged környékbeli emberek életéről Irt. Érdekes sorsok, érdekes embeTM rek — akartam adni a címet riportomnak. De ahogy átnéztem feljegyzéseimet, kiderült, semmi lényegeset, érdekeset nem írtam le Tóni bácsinak, a Károlyi grófok Inasának életéről, sorsának alakulásáról, miként a többi munkában megöregedett, sok igazságot és Igazságtalanságot megért Idős ember életéről sem. Miért? Nem tudom. Talán mert a Jelen fogott meg Inkább. Talán mert a szenvedésbe torkollt sorsok taszították noteszomtól a ceruzát. Így hát hiába montem Nagymágocsra, a Károlyikastélyba, 330 idős ember szociális otthonába. Sajnálom a „kihagyott“ témát... __ Egyedül ballagok a parkon ét a Kastély felé. Parkon át? De hiszen a park pompázó virágokért van, hogy a szemet gyönyörködtesse... És Itt?... Többségükben családos, magukra Kagyott öregek ... önfeledten sétálnak a park útjain, de gondolataik nem a természet szépségeit ölelik. Mint tudós, kutatják az érthetetlen okot: ők mindent megtettek? S értük vajon mit tettek? Szökőkút. Kis meztelen kölyök valami halfélét ölelget. A hal szájából kitörő vékony vízsugár absztrakt vonalakat ír le. Az árnyékos verandán vizsgálódó tekintetek kutatnak, de valami invitáló kedvességet vélek felfedezni ezekben a tekintetekben: a házigazdák vendégnek kijáró kedvességét. — Fiatalember, kérdezni szeretnénk valamit! Keresem a hang gazdáját. Ráncos arcú, hajlott hátú nénike. Négyen vannak. Bemutatkoznak. Foglaljon helyet. De ne írjon neveket. A nevek nem számítanak. A kérdés:' ismeri-e a rossz gyerek versét? Nem? Hogy ismerné? Hiszen maga nem látszik rossz gyereknek! Ugrató szándék cseng ki a hangjából — a többiek Is mosolyognak. —< Ugyan Zsófi, már megint fiatalembert választ magának ... Nagy tréfamester ... Beszélgetünk. Tréfamester? Nyolcvanhárom esztendős. Alig volt 17 éves, amikor a nagygazda teherbe ejtette. Szégyen! Megszülte a gyerme-Qi .fimt' Már egy órája várok a szentesi új benzinkút előtt, néhány lépéssel Vásárhely felé, hogy a kocsi értem jöjjön, de még mindig sehol. Szép ez az új kút... De rossz látványt nyújt mögötte a putri... Álomszép fekete Mercedes ... Biztosan német — a rendszámtábla mellett ott a „D“. Gazdája most benyúl az ablakon, fényképezőgépet húz elő. Hátrább jön — felém — vagy húsz métert. Csetten a kioldó, s a filmen rajta a kép: előtérben a modern benzinkút, mögötte a putri. — Micsoda disszonancia ... Egy hangra megfordulok: — Bácslkám! — Tessék? — Aggyík egy csigarettát. Mezítláb, öt-hatéves formájú, koromfekete gyerek áll előttem. Esdeklő tekintettel néz rám. — Bácsikám ... Aggyík ... Megmozdul bennem a felnőtt. — Azt nem! De kapsz egy almát — ha elfogadod. — Elveszi, s már rohan Is. Kiáltok utána, de nem fordul víszsza. — Hova megy, s mit csinál? — Lépkedek utána. Fél perc, s egy sereg mezítlábas, fekete, csillogó szemű gyerek ves^ körül. — Nekem is ... nekem is ... — Tudom, az almára gondolnak. öregasszony jelenik meg az egyik düledező kiskapuban. Öszesszőke a haja. Nem cigány. Megyek feléje, s ő elhessegeti a gyereksereget. Nevetve mondja: — Még szétszedik. A ház szépen befestve kívülről. Beszélgetni kezdünk. — A maguké? — Igen, egy szoba konyha. két. Később, jóval később ment férjhez — egy kilencholdas parasztemberhez. Nevelte a férfi gyerekét, a magáét is kihozta a lelencből. Dolgozott a földön szakadásig. S majd harc a fiúk között a földért.. Tipikus paraszti sors — a múltból. S a jelenből? Fial, unokái nem tudják eltartani. Hát még ha beteg lennel A nővére a kiskapuból beszél vele ha meglátogatja, 6 meg az árokparton álldogál. Mikor indul, a nővér, a testvér utána szól: — Hát nem jössz be ...? Ebben a kívánságban élet van... Itt éli életét 11 esztendeje már. Ruha van,»a koszt jó. Néha egy kis öszszezördülés a szobatársakkal, vita a nővérekkel, de alapjában véve semmi gond. Van idő tréfálkozni... — Nagyon jó itt... De a rossz gyerek versét nem ismeri! — Könny perdül a szeméből. Csend. A nénikék bólogatnak. — Jó lenne hazamenni — töri meg a forró csendet valaki. — Mondtam már, minek menne? A menye nem a lánya, a vője nem a fia, s a lánya meg a fia, és maga határozták el, hogy ide jön. Egyszer sem hívták vissza. Aztán mindegyik dolgozik. Ki adna magának egy pohár vizet, ha beteg lesz? Ilyen dolga sehol sem lenne! — Azért mégiscsak kérek szabadságot. Írja a fiam, hogy az idő sok mindent tönkretett. Silány a kukorica, kapát kíván, de aratni is kell... Próbálja meg. De a múltkor is egy hónap szabadságot kért, mégis ötödnapra visszajött. Aztán napokig nem hallottuk a hangját. — Fiatalember! — súgja fülembe Zsófi néni, — azt a férfit nézze meg? Fölötte van a nyolcvannak és most nősült! Ki tudja miért? Ha tartósan megértik egymást, külön szobát kapnak a házaspárok körletében ... Egyébként a fia hozta be ... Szerelem. Hát nemcsak a fiataloké? Ugyan! Hogy kerül ide ez a kérdés! Jön Kovács István, az otthon gondnoka. Végigmegyünk a hatalmas épület 37 helyiségén, plusz a házaspárok szobáin, a régi gazdasági épületben. Szépen berendezett szobák. A bútorok: intézeti és modernek keveréke, öt televízió. Klubszoba. Fénycsövek — és az 1897-ben épült kastély romantikája. Nagyszerűen felszerelt konyha. ízes ételek. Hetente ötször húsos menü. Kiszolgálás. A tartási díj 400 forint a nyugdíjasoknak, a többieknek semmi. Aki akar és tud, dolgozhat a műhelyben, a hizlaldában, meg a baromfiak körül. Ha nem, hát teljes egészében élvezi a nyugalmat. Nyugalmat? Az kell már 60—70—80 éves korban, de kell még valami. Valami, amihez a gondoskodás kevés. Szerelem? Nemi Szeretet. Szeretet? Igen. Ez egy nagy közösség. Nagy család. Kik alkotják? Mindig mások, de mindig 30 idős ember, akik közül kettőt nem lehetne egy kategóriába sorolni. És a társadalomnak, amely a nagy családba tömöríti őket, nincs TíT szándékában kategóriákat felállítani. Csupán pótolni akar valamit, amit bizony sok tagja elmulaszt. Sokat pótol, de egyet nem tud. Szeretni. Ügy, ahogy anya, apa a gyermekét, a saját családját, persze a maga módján. De vajon a család, a gyermek, tud-e ügy szeretni, ahogyan az anya, az apa...? Ismét a parkban. Beszélgetünk. Vágyakról. Én, a fiatal férfi az öreg férfiakkal. Mit kívánnának, ha egyet lehetne? — Fiatalnak lenni, fiam, a mai élettapasztalatommal — mondja egyikük, botjával kapargatva a sárga kavicsot. A nyomasztó érzés felenged bennem. Ebben a kívánságban élet vani Élni akarás. Az élet becsülete. Perzsel a nap. Dél van. Hirtelen elnéptelenedik a park. Sietős léptekkel tart az ebédlő felé a büfé irányából az a szikár öreg, akiről hallottam, hogy 1500 forint nyugdíja van, de kevés neki, mert az italt nagyon szereti. Ugyan miért? Kérdezzem meg? Kutassak életében, sorsában? Nem. Amúgy is a harang ebédhez szólítja az otthon lakóit. Zákány János — Hányán laknak benne? — Tizenegyen. Én a mostoha-nagyanya vagyok. — ??? — Valahogy összehozott a sors az urammal. Cigány volt, de már meghalt. Én meg maradtam. A gyerek odamerészkedik, már csak a csutka van az almából. — A gyerek apja? — Dolgozik. A vízműnél. — Az anyja? — A piacon. Árul egy malackát. — A gyerekek? — Iskolában vannak, egy meg dolgozik. Az is a vízműnél. Én is dolgozok, de valakinek itthon Is kell lenni. Meg az orvos azt mondta, nem bírom már. Sokszor fáj a fejem, porokat is írt föl. Az SZTK-ban. Disznó ballag elő, van vagy 150 kilós. — Zsuzsi! — kiáltja a nagymama. A disznó odajön. Röfög, majd lefekszik a kapu előtt. — A „házőrző“. Jó kis pénzt kapunk érte — reméljük. A szomszéd házból kiabálás hallatszik. A sok gyerek egy pillanat alatt eltűnik. — Veszekednek ... De ez még hagyján ... Mikor előkerül a bicska esténként ... Szörnyű ... és hogy félünk ... Azoknak már jó — mutat az 500 méterre fekvő parton épült új házakra. — Sokan költöztek már oda innen. Ott villany is van... A mi szobánkban csak a benzinkút lámpái világítanak. Neveket sorol, de nem értem, s nem kérdezem. Látom, elborul a tekintete, valamivel küszködik. Hát búcsúzom. Int, hogy várjak még. — De mi is elmegyünk ám, egy-két év múlva. Az apja — mutat a gyerekre — gyűjti a pénzt egy házacskára. Csak nehezen gyűlik, mert sok az éhes száj. De elmegyünk! Űj házat építünk ... Olyan helyen, ahol nem ordítoznak a szomszédok, és a bicskát sem használják. Indulok, hallom, hogy szólít valaki az útról. Régen látott barátom integet. — Hol jártál, arra? — Cigányok között. — Milyenek? — Olyanok, mint mi. Vannak, akik strucc módjára homokba dugják a fejüket, s vannak, akik felfelé néznek, és látnak is valamit... I Zékány János Á ^ kassai Thália Színház októberi műsorterve 8. csütörtök, Kassa — Košice 19.30 Rettenetes szülők 9. péntek, Szeszta — Cestice 19.00 Szerelmem donna Rita 10. szombat, Tornaújfalu — N. Bodva 19.30 Szerelmem donna Rita 11. vasárnap, Jánok — Janik 19.30 Szerelmem donna Rita 16. péntek, Nagyida —• Veľká Ida 19.30 Szerelmem donna Rita 17. szombat, Csoltó — Coltovo 19.30 Szerelmem donna Rita 18. vasárnap, Dernö — Drnava 19.30 Szerelmem donna Rita 19. hétfő, Pólány — Poľany 19.30 Szerelmem donna Rita 20. kedd, Kistárkány — Maié Trakany 19.30 Szerelmem donna Rita 21. szerda, Nagykapos — V. Kapušany 19.30 Szerelmem donna Rita 22. csütörtök, Bodrogszerdahely — Streda n/Bodrogoin 19.00 Szerelmem donna Rita 23. Déntek, Borsi — Borsa 19.00 Szerelmem donna Rita 24. szombat, Nagykövesd — Veľ. Kamenec 19.00 Szerelmem donna Rita 25. vasárnap, Reste — Rešica 19.30 Szerelmem donna Rita 27. kedd, Abaújszina — Seöa 19.30 Szerelmem donna Rita 29. csütörtök, Kassa —Košice 19.30 Szerelmem donna Rita 30. péntek, Vajka — Vojka 19.30 Szerelmem donna Rita A jövő nemzedékének mentették át a kiállítási tárgyakat. A gyereksereg a népi hímzéseket szemléli. Amíg nem késő EMLÉKMÚZEUMOT NYITOTTAK KOLONBAN örvendetes tény, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb teret kap a néprajzi kutató munka. Ezt a tevékenységet a magyarlakta vidéken is már hivatalos szerv, a CSEMADOK mellett megalakult Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság irányítja. A társaság legjobb segítőtársai a CSEMADOK járási bizottságok mellett működő szakcsoportok, elősegítették a felderítő kérdőívek kitöltését és több helyütt közvetlenül szervezik, irányítják a gyűjtést. Tavaly és az idén a gyűjtés eredményeként több kiállítást rendeztek az összegyűjtött anyagból. A kiállítások főleg tárgyi hagyatékokban voltak gazdagok (a tárgyi néprajz tárgyköre a létfenntartás legelemibb követelményei szerint tagolódik. A táplálkozásra és a testnek, az életnek a védelmére, valamint a legősibb foglalkozásokra). Közismert, hogy a nyltral járás egyaránt gazdag szellemi hagyományokban, és tárgyi hagyatékokban. Talán azért, vagy a jó szervező munka eredményeként az utóbbi időben Csifáron, Lédecen ez év szeptemberében pedig Kolonban rendeztek néprajzi kiállítást, illetve nyitottak emlékmúzeumot. A község nemrégiben új, korszerű iskolát kapott. Így a régi iskola nagy helyiségében lehetővé vált állandó néprajzi kiállítást megnyitni. Az emlékmúzeum gazdag, hiszen több mint 140Ú tárgyat állítottak ki. A legnagyobban a népviselet, hímzések és a régen használt cserépedények kaptak helyet. A színpompás női népviselet mellett a gyermek- és férfiingektől megtalálunk minden régebben használt öltözéket és az ott domináló színeket. A hímzett térítők valóban remekművek és sajátosak. Az emlékmúzeum másik részében három kisebb helyiséget rendeztek be. Az egyikben egy hajdani koloni paraszt szobát, a következőben a falusi háztartáshoz szükséges eszközöket és más tárgyakat találunk. Az előtérben a mezőgazdaságban használt szerszámokat tekinthetik meg a látogatók. Tárgyi hagyatékokban valóban gazdag az anyag és hűen szemlélteti a múltat, Kolonját. Szellemi hagyományokból alig van valami. Láthatunk ott azonban két könyvet, amely alaposan feldolgozta a koloni nyelvjárást és a lakodalmi szokásokat. A koloni lakodalmast különben 1944-ben mutatta be először a helyi népi együttes, majd felújítva 1958-ban Zselízen a CSEMADOK országos dal- és táncünnepélyén láthattuk az érdekes lakodalmi szokásokat. A jónevű együttes azóta sok helyen szerepelt nagy sikerrel. Az emlékmúzeum megnyitása alkalmából részletekkel szerepeltek és ez a műsor elevenné, hitelesebbé tette a szellemi és tárgyi kultúra hagyományait, illetve hagyatékait. A lelkes koloni menyecskék, lányok nemcsak a szereplősükkel járultak hozzá a nap sikeréhez, hanem a gyűjtő munkából is alaposan kivették a részüket. A gyűjtésben és az anyag elrendezésében oroszlánrészt Sándor János, Lipcsei Gyula, Dodek Ilona és Jókai Mária vállalt. Röpke két hónap alatt összegyűjteni és elrendezni annyi anyagot, valóban sok fáradságot és hozzáértést kíván. Még szerencse, hogy a falu népénél megértésre találtak és szívesen átadták a gyűjtőknek a kiállítási tárgyakat. A CSEMADOK koloni szervezete, a falu lelkes lakói szép, önzetlen munkát végeztek, és komoly értéket mentettek meg a mának és holnapnak. Jó lenne ha sok községben lennének követőik, mivel a régi házak lebontásával és más okokból a tárgyi hagyatékok elkallódnak. Tóth Dezső Balka Mária és Fazekas Ilonka, a jónevű népi együttes tagjai koloni népviseletben A cifraszűrt örökre a szögre akasztották Mennyasszunyi ágy az emlékmúzeumban
