Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-09-05 / 36. szám
.SZABAD FÖLDMŰVES .1970. szeptember 5. // •• А ВШАЦ MlzmiDASAé A lm Korszerű nagyüzemi munkaszervezés és irányítás 4. FOLYTATÁS A mezőgazdasági termelés szakosítása és nagyméretű összpontosítása nemcsak lehetőséget nyújt a munkaszervezés és az irányítás tökéletesítésére, hanem sürgeti és szinte kikényszeríti azt. Ugyanis a szakosítás és az. összpontosítás nem öncélú, hanem a mezőgazdasági termelés maximális gépesítését és kemizálását szolgálja, míg az utóbbi intézkedések a dolgozók szakosítását és ésszerű átcsoportosítását, valamint a gazdaságirányítás módosítását igénylik. A mezőgazdasági termelés fejlesztésének bolgár koncepicőja természetesen számol ezekkel a követelményekkel és abból a célból, hogy elfogadható, illetve a gyakorlatban is jól alkalmazható módszereket javasolhassanak a mezőgazdasági üzemeknek, kerületenként legalább egy mezőgazdasági üzemben — az ottani sajátos ökonómiai és természeti adottságokhoz, illetve a mezőgazdasági termelés sajátos szerkezetéhez igazodva — előzetes kísérleteket folytattak a munkaszervezés és az üzemirányítás korszerűsítése céljából. A russzei kerülethez tartozó strklevói kllencezerkilencszáz hektáros termelőszövetkezet például már több éven keresztül ilyen előfutár szerepet tölt be, vagyis a kerület általános igényeivel összhangban kialakította elsősorban is a növénytermesztés optimális összpontosításának méreteit, és a legkorszerűbb mezőgazdasági technika alkalmazása mellett létrehozta az önálló elszámolás alapján gazdálkodó dolgozóinak szakosított csoportjait, melyek a következők: A szakosítás útján A búcsl szövetkezetben felhagytak az elavult termelési formákkal és rátértek a szakosításra. Az átállás nem ütközött különösebb akadályokba, mert a szövetkezetét Retkes Lajos elnök az ismert kiváló mezőgazdasági szakember vezeti, s az egyes munkaszakaszok vezetői is jól állták a „sarat“ és leküzdötték a kezdeti nehézségeket. Jelenleg négy ágazatban folyik a szakosított termelés. Az éghajlati és földtani viszonyok kedvező hatással vannak a gyümölcs és szőlő termesztésére. A kedvező lehetőségeket kihasználva a szövetkezet jelenleg 52 hektár területen folytat intenzív gyümölcstermesztést. Főleg alma, sárgabarack és őszibarack termesztésre összpontosítják a figyelmet. Csupán kis területen foglalkoznak dió és szilva termesztéssel. A szőlőgazdaságuk termőterülete 51,5 hektár, de a további évek folyamán lényeges bővülés várható. Az eddigi eredmények arra utalnak, hogy nem csináltak rossz üzletet, amikor áttértek a szakosított termelésre. Az eddig kiépült kapcsolatok lehetővé teszik a gyümölcs gyors elszállítását és feldolgozását. A szőlőnél is hasonló a helvzet, mert a szüreteléssel egyidejűleg a folyamatos eladás is megtörténik. Azért nem hagytak fel a gabonatermesztéssel sem. Ez évben például 653 hektár területen termesztettek gabonaféléket. Annak ellenére, hogy termőtalajuk nagyrésze homokos, az elért hektárhozamokkal elégedettek lehetnek. Ezenkívül a zöldségkertészek sem panaszkodhatnak, akik 42 hektár területen végeznek serény munkát. Peredi Dániel, a kertészeti csoport vezetője, szintén a haladás híve. Ezt bizonyítja, hogy ez évben már 15 ár területen alkalmazták a fólia-ágakat, amelyek alatt eddig 85 230 korona értékű paprikát termesztettek. Tehát semmi akadálya, hogy a kertészet teljesítse az előirányzott 1 millió 262 ezer koronás tervet. Andriskin József — egy huszonnyolc tagú komplex gépesített brigád, — egy szőlőtermesztő csoport, — egy zöldségtermesztő csoport — és egy növényvédelmi csoport. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy az említett termelő csoportok mellett még további két csoport létezik. Egyik a szarvasmarha-, másik pedig a juhtenyésztéssel foglalkozik. Ismételten hangsúlyozom, hogy mindegyik csoport az önálló elszámolás rendszere (chozraszcsot) alapján működik, tehát felelős a termelési feladatok teljesítéséért, a rábízott termelési eszközök szakszerű és maximális kihasználásáért és a költségvetési, illetve a pénzügyi fegyelem betartásáért. A dolgozók egyes csoportjainak személyi jövedelme ezek Jtán természetes, hogy nem a termelő szövetkezet összeredményétől, hanem a szakosított és önállóan működő termelő csoportok különböző eredményeitől függően alakul. Képtelenség lenne egy cikk keretében az összes termelő csoportok, illetve egységek helyzetének elemzésével foglalkozni és úgy bizonyítani ennek a módszernek az előnyös voltát. De erre talán nincs is szükség, mert azt már mindenki tapasztalta, hegy a gondok és a felelősségek megosztása — amennyiben az az anyagi érdekeltséggel is párosul — a termelés gazdaságosságának elmélyülését eredményezi. Ezért csupán egyetlen termelő egységet — a komplex gépesített brigádot — mutatok be, de ezt is főleg abból a célból, hogy érzékeltessem a termelés összpontosításának méreteit és a munkatermelékenység színvonalát. A komplex gépesített brigád huszonnégy gépkezelőből és négy szakképzett vezető dolgozóból áll. Ez a termelőcsoport ötezer hektár szántón gazdálkodik, összesen négyféle szántóföldi kultúrát, vagyis búzát, kukoricát, cukorrépát és lucernát termeszt. Az egyes növénykultúrák azonban nem több parcellára vannak felosztva, han^m egyetlen hatalmas területen vannak összpontosítva. A komplexbrigádnak rendelkezésére állnak, illetve birtokában vannak mindazok a gépek és géprendszerek, melyekre a talajműveléshez, a növényápoláshoz és a gépesített betakarításhoz szüksége van. Idegen munkaerőt nem igényel csupán a növényvédelem szakaszán. Tehát szükség szerint igényli a növényvédelmi csoport segítségét és gazdálkodása terhelve van a növényvédelmi munkákkal járó munka- és anyagi eszközök költségeivel. Az ismertetett megoldás a munkatermelékenység szinte hihetetlennek tűnő növekedését eredményezte. A komplexbrigád például egy mázsa búzát egy munkanap hét század részéa mezőgazdasági munka termelékenységének emelkedése lépést tarthat még az automatizált ipar munkateljesítményének a növekedésével is. A különböző termelési ágazatok önállósítása a szövetkezet központi vezetőségének, illetve igazgatóságának a munkakörében is lényeges módosulást eredményezett. Előtérbe került a gazdaságfejlesztéssel való törődés, amit a különböző irányzatú kutatóintézetekkel szoros együttműködésben végez. Önműködő számológépek segítségével rendszeresen elemzik az egyes munkaszakaszok hatékonyságát és ezeket az elemzéseket felhasználják az évi és a távlati gazdaságfejlesztési tervek optimálizálása céljából. A különböző tényezők figyelembe vétele mellett például az 1975-ig szóló gazdaságfejlesztési tervhez tizenegy féle koncepcióban körvonalazták a termelés struktúráját és a legelőnyösebb változatot alkalmazzák, persze úgy, hogy az összhangban legyen az egész társadalom érdekeive1 is. A Strklevói Mezőgazdasági Termelőszövetkezet irodaháza, mint a korszerű üzemirányítás központja. nek pénzbeni ellenértékéért termel ki, míg egy mázsa szemeskukoricát három, egy mázsa cukorrépát öt, egy mázsa lucernaszénát pedig kilenc század munkanap pénzbeni ellenértékéért. Ezek szerint például 42 mázsás hektárhozam mellett a komplexbrigád egy hektár búzatermesztésre csupán három munkanapot fordít. Az 1969 évi eredménykimutatás pedig arról tanúskodik, hogy a komplexbrigád egyetlen tagja az év folyamán 90 ezer leva (kb. 900 ezer korona) értéket termelt és 49 ezer leva (kb. 490 ezer korona) tiszta jövedelmet biztosított a szövetkezetnek. Ezek a tények egyben azt is igazolják, hogy A központi vezetés másik fontos munkaköre a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése, tehát az áru értékesítése. Továbbá az önálló termelő egységek tevékenységének rendszeres ellenőrzése részben személyes kapcsolatok útján, amit főleg a központi termelési felelős, alelnöki funkciót betöltő főmérnök gyakorol, aki egyben az egész gazdaság termelési koncepciójáért is felelős, részben pedig a könyvelőség, amely automatikus számítógépek segítségével naponta felméri és összegezi az egyes termelési ágazatok dolgozóinak tevékenységét és eredményeit, s így az elnöknek hiteles áttekintést nyújt az egyes munkák menetéről és figyelmezteti arra is, hogy hol, milyen beavatkozásra van szükség. A termelés összpontosításával járó felelősségmegosztás természetesen szükségtelenné teszi a vezető dolgozók naponta ismétlődő munkaértekezleteit. Az egyes részlegek vezetői általában három naponként találkoznak — munkamegbeszélés céljából — a szövetkezet központi vezető dolgozóival. De munkaelosztás az egyes csoportokon belül is csak hetenként kétszer van. Persze ez a módszer főleg a komplexbrigádnál érvényesül, mivel a hatalmas terület (három község határa) lehetetlenné teszi, hogy a brigád tagjai időveszteség nélkül naponta értekezzenek. Az azonban természetes, hogy az egyes munkafolyamatok menetének rendszeres ellenőrzésére még ilyen szövetkezetben is, ahol a munkafegyelem eléggé szilárd, feltétlenül szükség van. Személyesen ellenőrizni a munkák menetét azonban ilyen nagy gazdaságban szinte lehetetlen. Illetve lehetséges, de csak a legkorszerűbb technika segítségével. Megoldották ezt a kérdést, mégpedig úgy, hogy diszpécserszolgálatot létesítettek, amely részben telefonhálózat útján, nagyobb részben azonban rádió segítségével tart állandó kapcsolatot az Összes munkahelyekkel. Egy hatalmas asztalon van kiterítve a szövetkezet határának részletes térképe. A térképen zászlókkal ékesített sakkfigurák helyezkednek el. Minden zászlócskán számokat látunk, azoknak a dolgozóknak a számát, akik telefonon nem érinkezhetnek az irodával tekintettel arra, hogy nem épületben, hanem a határban dolgoznak. Lényegében tehát a komplexbrigád tagjai hordozható rádióadóvevő készülékkel vannak ellátva és így módjukban áll napközben is tájékoztatni a vezetőket az esetleges problémákról, este pedig anélkül, hogy a részlegvezetővel találkoznának, vagy a szövetkezeti irodába látogatnának, beszámolnak a rájuk bízott feladatok teljesítéséről. A vezetők pedig, akiket a diszpécserszolgálatot vezető mérnök tájékoztat az értesüléseiről, a munkaelosztásban előforduló esetleges módosításokat ismertethetik a dolgozókkal anélkül, hogy a hatalmas határt bejárnák. Ottartőzkodásom alkalmából tehát arra a következtetésre jutottam, hogy bolgár barátainknak ez a kísérlete is bevált, vagyis a termelés szakosításával és összpontosításával párhuzamosan, szakszerűen láttak hozzá a munkaszervezés és az üzemirányítás tökéletesítéséhez is. Pathö Károly Következik: A dohánytermesztés fejlesztésének távlatai Integráció a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban V. A vertikális integráció nem merülhet ki különféle prémiumok és kiegészítő járadékok átutalásával, ezért szükséges, hogy konkrét formában a termelő folyamat racionalizálásában való részvételben nyilvánuljon meg. Például úgy, hogy az élelmiszeripari vállalatok betakarító gépeket adhatnak az őstermelőknek, amelyeket jobban kihasználhatnak, mint a kisebb, egymással integráló gazdaságok. Részt vehetnek továbbá olyan építkezési beruházásoknak a termelésben való beiktatásánál, amelyeket belterjesen ki lehet használni. Ilyenek például a terményfeldolgozó gépsorok, osztályozó, csomagoló, raktározó és feldolgozó létesítmények. A többi pénztartalékokat az integrációs folyamat fejlesztésére, a szaktanácsadói szolgálat hálózatának kiépítésére és a termelés fölvirágoztatására lehetne felhasználni. A specializációt és a munkamegosztást a tudomány szakágazataiban következetesen valósítják meg. Ezzel egyidejűleg több szakemberre van szükség, s ezáltal alaposabb fölkészültséggel láthatunk hozzá egyes ágazatok specializálásához. Például ott, ahol régebben a gyakorlatban elegendő volt egy alapképzettséggel rendelkező dolgozó az állattenyésztés összes problémájának megoldásánál, ott ma a tudományos ismereteknek a gyakorlati megvalósításánál több specialistára van szükségünk. A fejlett országokban specialistákat alkalmaznak az irányító apparátusokban, s a jelentősebb termelő folyamatokban, melyek nagy területet ölelnek fel, mert ez sokkal nagyobb horderővel bír, mint az egyetlen üzembe való koncentrálás. A szolgáltatásnak az a különlegessége, hogy nem minden egyes mezőgazdasági üzem igényli, s ha igen, nem mindegyiknek egyformán kell ilyen vagy olyan specialista. Ez mindig a termelés struktúrájától, továbbá több más tényezőtől válik függővé. Tehát ez az oka annak, hogy a szolgáltatások költségeit centralizált, társadalmi eszközökből fedezik, s a költségekkel csak részben terhelik a szolgáltatás igénylőit. A szolgáltatásokat nálunk főleg az állami intézmények nyújtják a termelőknek, s az ezzel összefüggő költségek nagy részét is az állam fedezi. Az ilyen módszer rendszeresítése mellett azonban az illetékes intézmények dolgozói nem érdekeltek az általuk végzett munkában. Nem felelősek az általuk végzett feladatok végeredményéért. A legnagyobb probléma abban van, hogy a szolgáltatások, melyeknek a termelés szerves részét kellene képezniük, közgazdasági és szervezeti szempontból elszigeteltek a termelőfolyamattól. Szükséges ezért olyan intézkedések megtétele, hogy lehetővé váljon a szaktanácsadói szolgálat és oktatás olyan arányú széthelyezése, amely szerves része lenne a racionalizáciős folyamatnak, nagy területen, ahol éppen a szolgáltatásokon keresztül fejeződne ki a termelésben való érdekeltség. Abban az esetben, ha a mezőgazdasági üzemek termelésének összpontosítása után a specialistákat nem lehetne teljes mértékben a termelésben kihasználni, úgy elhelyezkedhetnének a másod- és a harmadlagos intézményekben. Ebben a tekintetben értékes tapasztalatokkal rendelkeznek a cukorgyáraknál és más élelmiszeripari ágazatoknál. tgy helyes lenne, ha ugyanezt a növénytermesztés és az állattenyésztés ágazataiban is bevezetnék. Tudatosítanunk kell, hogy a problémát nem oldhatjuk meg azzal, hogy a jelenlegi hivatalok és más intézmények dolgozóit a költségvetési tételekkel együtt áthelyezzük az illetékes üzemekbe vagy ágazatokba. Ilyesmit legfeljebb kezdetnek tekinthetnénk. Az lenne ésszerű, ha a szolgáltatást nyújtó élelmiszeripari vállalatok szaktanácsadói szolgáltatásaik ellenében bizonyos pénzeszközökre tehetnének szert. Nem mint valamiféle illetékek beszedői, hanem azért, mert segítik az őstermelőket a termelékenység emelésében, az általuk javasolt módszerek bevezetésén, tehát költségmegtakarítást érnek el, s jobb minőségű árut értékesíthetnek, miáltal emelkedik a jövedelem. Ha azt akarjuk, hogy az élelmiszeripar, a felvásárló szervek és a kereskedelem közgazdasági szempontból több érdeklődést tanúsítson a mezőgazdasági termelés racionalizálása irányában, akkor olyan közgazdasági ösztönzőket kell bevezetnünk, hogy a partnerek jövedelme az integráló mezőgazdasági üzemek árumennyiségével és minőségével egyidőben emelkedjen. Ehhez ösztönző lehetne a kedvezőbb realizációs ár, s a jobb minőségű áruért kilátásba helyezett felár. A vertikális integráció további közgazdasági erőtartaléka abban van, hogy tág lehetőség kínálkozik az élelmiszeripari vállalatok és a mezőgazdasági üzemek építkezési beruházásainak kölcsönös finanszírozására. Ismeretesek az élelmiszeripar azon termékei, amelyek a bel- és a külföldi piacokon nagyon keresettek. Ilyenek például a bogyós gyümölcsökből, a finom gyümölcsökből készített konzervek. Ezeket a nyersanyagokat azonban nehezen szerezheti be az élelmiszeripar, mert kevés van belőlük. Ezért kívánatos, hogy az élelmiszeripar ezeknek a gyümölcsöknek a termelését integráció útján ösztönözze, ültetőanyagok beszerzésével, tanácsadással, raktárhálózat kiépítésével, osztályozók létesítésével stb. segítse. A mezőgazdasági üzemek ugyanúgy részt vállalhatnának az élelmiszeripar üzemeinek kiépítésében, legalábbis azokon a területeken, ahol az élelmiszeriparnak egyelőre nincsenek pénzügyi lehetőségei. Amint már említettük, a mezőgazdasági üzemek az élelmiszeripari vállalatok, a kereskedelem és a felvásárló üzemek közti vertikális integráción alapuló kooperáció megvalósítására nagy lehetőségek kínálkoznak. Ezeket az alábbiakban foglalhatjuk össze: © Irányítási rendszerünkben és a központi szerveknél optimális közgazdasági feltételeket kellene teremteni az integráció kibontakoztatására; © helytelen lenne az integrációs kapcsolatoknak direktív beavatkozással történő kialakítása, ezért lehetővé kell tenni a partnereknek, hogy ebben a kérdésben a sajátságos és kölcsönös ökonómiai érdekek és előnyök alapján döntsenek; © alapelvként kellene elfogadni, hogy a feldolgozó és a termelő partnerek közt kiépített integrációs kapcsolat a közvetlen együttműködés alapján jusson érvényre, emellett a formák lehetnének eltérőek. Például szállítási szerződéshez kapcsolódhatnának, vagy a mezőgazdasági termelésben való részvételhez, pénztámogatást adhatnának az egyes élelmiszeripari ágazatok — természetesen lehetőségeikhez mérten — a mezőgazdasági termelőfolyamat szakosításának igényei szerint. Az integráció fejlesztése érdekében kívánatos lenne, hogy az adásvételi kapcsolatokat az ipar és a mezőgazdaság szervei következetesen irányítsák. A mi feltételeink mellett ez abban nyilvánulhatna meg, hogy a felvásárlói tevékenységet fokozatosan átvehetnék az illetékes élelmiszeripari szakágazatok. Ladislav Špačinský mérnök CSc
