Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-09-05 / 36. szám
4. SZABAD FÖLDMŰVES. 1970. szeptember 5. Néhány szó a TRITICALE termesztéséről Az emberiség élelmezésében még napjainkban is nagy jelentőséggel bír a kenyérgabona — a búza. Valamikor régen más célokra nem is használták ezt a gabonafajtát, de kenyeret is csak nagyon ritkán — szélsőséges esetekben — készítettek más gabonafélékből. Később a rozs is helyet szorított magának a sütőipari felhasználásban, s nem ok nélkül. A rozskenyér nagyon jő dietétikus tulajdonsággal rendelkezik, sok hamuelemet, vitamint tartalmaz, és sokkal tartósabb. Két százalékkal több az emészthető fehérje tartalma, mint a búzakenyérnek, viszont kevesebb a zsírtartalma és a rozsliszt szegényebb vízben oldódó proteinben, ami viszont a sütőipar szempontjából nélkülözhetetlen. A felsorolt tapasztalatokból kiindulva a két gabonaféléből közösen készítik a kenyeret. Hazánkban többnyire búza—rozs kenyér kerül forgalomba, melynek jó dietétikus hatása, nagy tápanyagtartalma van, s előállításhoz 40—70 százalék búzalisztet használnak. A kenyérszükséglet egyre növekedik, viszont a búza termesztése eléggé korlátozva van, mivel mindenhol nem terem meg, vagy csak kis hektárhozamot nyújt. A rozs viszont éppen ezeken a helyeken terem a legjobban. Ezek a tapasztalatok arra kényszerítették a kísérleti állomások dolgozóit, hogy egy új gabonafajta előállítását szorgalmazzák. A kísérletek alapját éppen a fent említett gabonafajták (búza, rozs) képezték. Sok kísérlet fulladt kudarcba, mígnem 1950-ben a magyar dr. Kissa Árpád fáradságos munkáját siker koronázta. A két gabonafélével végzett keresztezésekből kialakult az új hibrid — a ’Triticale. A kísérletek tovább folynak, s európai viszonylatban a magyar nemesítők érnek el legjobb eredményeket. Hazánkban 1959-ben kezdtük meg az ezirányú kutatásokat Domoradicén. A jelenleg használatos Triticale fejlődése lassúbb, mint a rozsé. Kevés endospermát tartalmazó, ráncolt, szürkés-rózsaszínű termése van. A növény túlnyomórészt önmegporzó, csupán 10 százaléka szorul idegen megporzásra. A búzánál későbben érik be. Kalásza ritka, hosszú, sok esetben eléri a 25 cm-t is, eléggé törékeny és nehezebb a cséplése. Szalmája közepesen magas, vagy magas, 130—180 cm elfekvésre hajlamos. A növény a betegségekkel szemben eléggé ellenálló. Takarmánynövényként és kenyérgabonaként egyaránt termeszthető. A takarmányozási kísérleteknél az állatok hasonlóan fogadták, mint a búzát, vagy a rozsot. A termesztéssel kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy jól tűri a száraz homoktalajt is (Triticale 30), viszont az előveteménynek a legnagyobb mértékben fel kell használnia a talajban található nitrogént, mivel a Triticale könnyen megdől, és nem tűri a talajban a felesleges nitrogént, vagy organikus anyagokat. Legmegfelelőbb elővetemények a keverékfélék, ipari növények, vagy a here és füves lucerna után vetett búza. Előnye, hogy közvetlenül a gabonafélék után is vethető. A kitűnő szárazság- és átlagos fagytűrőképessége alapján a kukorica-, répa- és burgonyatermő körzetekben egyaránt termeszthető. A könnyű talajokon ajánlatos öt millió csiraképes magot vetni 12—15 em sortávolságra, lehetőleg október 15-ig. A vetőmagot szükséges Agronal H szerben áztatni. A műtrágyákat a talajelőkészítésnél juttatjuk a talajba. Ajánlatos egy hektárra 30—35 kg N, 70—75 kg P2O5 és 90 kg K2O tiszta tápanyagot adagolni. Ha a vetési határidőt túllépjük, akkor tavasszal az egyébként is lassú fejlődés még jobban elhúzódik, ezért célszerű a fejlődés fokának megfelelően, de maximálisan 20 kg nitrogént (tiszta tápanyagban) elszórni egy hektáron. Kora tavasszal hengerelni kell, majd két-háromszor boronálni. Gyomirtásra a Dikotex 40 herbicidet lehet alkalmazni. A betakarítás viaszos érésben 'történik. A kalász nagyon törékeny, a magok nehezen peregnek ki, ezért szükséges növelni a kombájndob fordulatszámát, vagy behúzni a cséplőszerkezetet. A kellő figyelem nélkülözése esetén a mag t/з része nem cséplödik ki. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Triticale fejlődési ideje eléggé hoszszadalmas, s ezért a kései vetés nagyban befolyásolja a hozam alakulását. A Cseh őszi rozs hozamának felét nyújtotta a kísérleti parcellákon történő kései vetés alkalmával, és így elmaradt a Mironovszkája és a Belocerkevszkája búzafajták hozama mögött is. Szalmahozama eléri a hazánkban jelenleg termesztett legjobb búza és rozsfajták szalmatermésének átlagát. A CCC készítmény alkalmazásánál (3 kg/ha) 32 cm-rel rövidebb lett a szár és 30,8 százalékkal növekedett a hektárhozam, a gabona pedig egyáltalán nem dőlt meg. Mindezt egybevetve a keresztezési és termelési kísérletek során nyert tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy a Triticale azon mezőgazdasági üzemekben váltaná be legjobban a hozzá fűzött reményeket, melyek a kukorica-, a répa- és burgonyatermő körzetek melegebb, homokos talajain kénytelenk — kis hektárhozam mellett búzát termeszteni. -dek Nyugat-Szlovákiában pontot tettek az aratási munkálatok után és a kedvezőtlen időjárás ellenére a közép- és keletszlovákiai mezőgazdasági üzemekben is elnémul lassan a betakarító gépek zaja. Az emberek és a gépek azonban nem térnek pihenőre. Cseh- és Morvaországba vándorolnak, hogy az ottani szövetkezeteknek viszonozzák az aratási csúcsmunkák idején tanúsított baráti segítséget. Foto: —bor— A gépesítés feladatai a lucerna betakarítása és tárolása során Legértékesebb és legnagyobb tömegű növényi fehérjeforrásunk a lucerna. Állattenyésztésünkben, a mezőgazdasági üzem belterjessé tételében és nem utolsó sorban a talajerőgazdálkodásban betöltött szerepe közismert. Ismeretes, hogy a nagy fehérje tartalmú növények (lucerna, szója) vetésterülete a fejlett mezőgazdasági országokban (USA, Franciaország) annak ellenére növekedett az utóbbi évtizedben, hogy ezen országok lényegesen jobban el vannak látva állati fehérjével és ipari eredetű fehérjeforrásokkal. A vetésterületeknek a felszabadulás előttihez viszonyított növekedése a természetes külterjes jelleget vonta maga után, így a terület növekedése nem tartott lépést a lucerna termesztési igényeinek még részbeni kielégítésével sem. Ez a körülmény a termésátlagok csökkentéséhez vezetett. A szénakészítés területén előrehaladást jelentett a termelési adottságoknak megfelelő szellőztetéses szénaszárítási rendszer kifejlesztése. Kialakításra kerültek a szálas széna szárítására, valamint az előfonnyasztottan bálázott széna szárítását szolgáló eljárások, amelyek a kazaltól a jászolig előforduló levélpergési veszteséget is kiküszöbölik, s a széna csomagolt formában áll a takarmányozás rendelkezésére. Minden állatfaj termelését korlátozó fehérjehiány megoldásának legkézenfekvőbb módja a lucernatermesztés fejlesztése, a betakarítási, tartósítási és tárolási veszteségek csökkentése, a korszerű takarmánytartósítási eljárások továbbfejlesztése és megfelelő eljárások adaptálása útján. Ehhez, illetve a célkitűzésekben feltűntettek eléséréhez a következők szükségesek: A bevált szellőztetéses szénakészítést olyan irányban kell továbbfejleszteni, hogy az időjárási kockázatot, a kazaltól—jászolig fellépő veszteségeket mindjobban ki lehessen küszöbölni. Szükséges az eljárást olyan irányban fejleszteni, hogy a veszteségek még tovább csökkenthetők legyenek. A fejlesztésnél részben a meglevő adottságokat kell figyelembe venni, részben pedig az iparszerű állattartás legkorszerűbb követelményeit. Szükséges a légelömelegítés kérdésének megvizsgálása az időjárási kockázat és a szárítás gyorsítása érdekében. A Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet 1968 óta folytatja a szálastakarmányok komplex betakarítási technológiájának vizsgálatát. Az eddigiek során az intézet kidolgozta a lucernaliszt alapanyagának betakarítására a szársértös lucerna-rendrearatógépen és a rendfelszedővel felszerelt KS-69 járvaszecskázőn alapuló kétmenetes betakarítási eljárást. Az új technológia segítségével lucernalisztnél mázsánként 6 kg gázolaj takarítható meg és a lisztkészítő üzem kapacitásának 30 százalékos növekedése mellett a lucernaliszt műveleti költsége 15 százalékkal csökken. A lucerna rendrearatógépre és a KS-69-(-rendfelszedőre (adapterre) alapozott szecskázó rendszerű, betakarítási technológia alkalmas félszéna (hylage) készítésére is. A félszéna tárolására tárolótornyokban, falközi betonsilóban és fóliasilóban folytatnak vizsgálatokat. A léiszéna-betakarítási technológiák esetében — elsősorban a szántóföldön történő szárítás időtartamának lerövidítése következtében — az emészhetö fehérje veszteségek mintegy a felére csökkennek, az élőmunka termelékenysége több mint a kétszeresére növekszik, és az egy mázsa betakarított emészthető nyersfehérje műveleti költsége 76—95 százalékára csökken, a hagyományos szénabetakarítás hasonló mutatóihoz viszonyítva. A harmadik éve folyó bálázó-rendszerű szénabetakarítási vizsgálatok eredményei már mind szélesebb körben jelentkeznek a mezőgazdasági üzemek gyakorlatában is. Bár jelenleg a bálák szántóföldről történő begyűjtése és a kazalozás gépesítése még nem megoldott, az élőmunka-szükséglet 35—43 százalékos megtakarítása már így is jelentkezik. A kaszálással egyidejűleg végzett szársértésre és a 35—45 százalékos nedvességtartalommal bálázott takarmány hideglevegős szárítására alapozott betakarítási technológia esetében, az emészthető nyersfehérje-veszteségek — a lucernalisztkészitést kivéve — a legkedvezőbbek. Ugyanakkor 1 mázsa emészthető nyersfehérje műveleti költsége 37 százalékkal kisebb, mint a hagyományos betakarításnál. Magyarországon 1968-ban kezdték el az önrakodó kocsik és a holland rendszerű szénatornyok vizsgálatát, alapozó jelleggel, s az eddigi eredmények máris arra mutatnak, hogy a fenti eszközökkel a gyűjtési-szállítási és kazalozási, valamint kitermelési munkák kézimunkaerő szükséglete minimálisra csökkenthető. A más ismertetett hazai vizsgálatokon kívül, — figyelemmel kísérve a külföldi kutatásokat is — két fő tendencia jelentkezik: a pogácsozó betakarítás és a fehérjében gazdag leveles részeknek a fehérjeszegény szárrészektől elkülönített betakarítása. Dr. László László tudományos munkatárs Beválik az új agrotechnikai eljárás? A Hruiovanyi Agrotechnikai Kísérleti Állomás már évek óta foglalkozik azon gabonafélék kísérleti termesztésével, melyeknél a szokásos talajművelési munkálatokat részben, vagy teljesen korlátozni lehet. Munkájuk eredménye sikeresnek mondható. A kísérleti parcellákon az eke és egyéb talajlazító, avagy porhanyósító gépek használatának mellőzésével ugyanolyan, sőt sok esetben sokkal nagyobb hektárhozamokat értek el a gabonaféléknél, mint a szokásos talajművelés mellett. A kísérletezést szolgáló területeken megfigyelés alá vetik a különböző mélységben végzett talajművelés — 10 centimétertől 50 cm-ig történő szántás — hatását a gabonafélék hektárhozamainak alakulására. Megfigyeléseiket kiterjesztették a szántás nélküli gabonatermesztésre és a különböző nagyságú trágyaadagoknak a gabonafélékre gyakorolt hatásának tanulmányozására is. Az eddigi megfigyelések azt bizonyítják, hogy a gabonafélék fokozottabb növekedési intenzitást mutatnak a jobban tömörített talajokon, ahol a magvak és a földszemcsék közötti kontaktus szorosabb. Itt ugyanis könynyebben jut el a nedvesség az elvetett magvakhoz, hamarabb kezdetét veszi a föld alatti fejlődés, s ezzel lerövidül a csírázás előtti időszak is". Megfigyelték továbbá azt is, hogy minél tömörebb a talaj szerkezete, annál jobban fokozódik a tápanyagok utánpótlása iránti igény is, valamint a gyomtalanítás is nagyobb figyelmet igényel. Erre a célra jelenleg a kísérleti parcellákon az Angliából behozott Gramoxonet alkalmazzák. A legnagyobb munkamegtakarítást a gabonafélék szántás nélküli vetésénél érték el. A vetőmagot speciális vetőgépekkel juttatták a talajba. Ez a vetőgép előzőleg egy vágőkéses szerkezet segítségével felvagdalja a tarlót és porhanyítja a talaj felszínét, majd a vetőmaggal egyidőben a granulált műtrágyát is a talajba juttatja. Ezt a speciális vetőgépet szintén Angliából hozták be, de hamarosan megjelenik a hazai gyártmányú, hasonló szerkezetű vetőgép is, mellyel ebben az évben kezdik meg a kísérletezést az említett kísérleti parcellákon. Az előző módszerrel szemben sokkal használatosabb a korlátozott talajművelés melletti gabonatermesztés. A betakarítás után a talajon sekély tarlőszántást végeznek, majd a vetéssel egyidőben a földbe juttatják a műtrágyákat is. A vetés után a talajt gondosan tömörítik. A kísérleti parcellákon ezt a munkafolyamatot 30 mázsás, vízzel töltött hengerrel végzik. Az agrotechnikai folyamatok ily méretű megváltoztatása nem kis követelményeket von maga után. Felmerül a kérdés, hogy vajon kifizetődő-e a szokásos talajművelés radikális megváltoztatása? Az új agrotechnikai folyamatok kidolgozói nem egy esetben segítséget nyújtottak és tanácsot adtak a mezőgazdasági üzemeknek (közös megegyezés alapján) az új módszerek bevezetését és a termelés effektívebbé tételét illetőleg. Ezen üzemek közül az egyik (Státní statek Pohorelice) szintén a korlátozott talajműveléses gabonatermesztés mellett döntött. Ezt a módszert 200 hektáron vezették be. Az 1965-ös év óta 50 százalékkal emelkedett a gazdaság évi gabonaprodukciója, holott a termelési költségek minden évben alacsonyabbak lettek. Amíg 1968-ban egy mázsa búzát 83 korona ráfordítással termeltek ki, addig tavaly csak 70 koronába került a búza mázsájának előállítása. Az eredmények láttán, több mezőgazdasági üzem követte az előző példáját, s azóta a kísérleti állomás útmutatásai szerint dolgoznak. Az évi többletjövedelem egy részét a kísérleti állomás további kutatásainak fedezésére fordítják. Az eddigi agrotechnikai folyamatok megváltoztatásával sok államban foglalkoznak. Többek között Angliában, Németországban és az USA-ban is. Hazánkban elsöízben tanulmányozták á növények fiziológiai szükségletét és annak kielégítését a különböző agrotechnikai intézkedések mellett. A megfigyelések alapján kiszámították a meghonosodott, régi talajművelés, valamint a részbeni és teljesen korlátozott, vagyis szántás nélküli talajművelés és gabonatermesztés költségeit. A mérleg kétség kívül az utóbbiak javára billen. Először határozták meg hazánkban konkrétan az egyes gabonaféleségek legeffektívebb termelési módszereit, melyeket a jövőben szeretnénk mezőgazdaságunk fejlesztésének érdekében a lehető legnagyobb mértékben alkalmazni. ^ A szalmával történő experimentális trágyázás kilencéves tapasztalatai az NSZK-ban, megerősítik azt a tényt, hogy a szalmaféleségeknek a földeken történő közvetlen értékesítése (trágyázás) akkor eredményes, ha figyelembe vesszük a különböző feltételeket és szakszerűen járunk el. Az organikus komponens (szalma) és a minerális komponens (nitrogén) váltakozó hatékonysága a nagyobb hektárhozamokhoz vezethet. A szalma talajba juttatását azonban olyan gonddal kell végezni, mint a tulajdonképpeni trágyázást, nem pedig úgy kell rá nézni, mint a szalma eltávolításának egyszerű műveletére. A magyar mezőgazdászok egyszerűen, de elmésen oldották meg azt a feladatot, hogy a lehető legtovább megőrizzék az öntözött területek nedvességét. Egy 100 lóerős traktor által vontatott speciális ekével körülárkolták s egyúttal feltöltötték az öntözött parcellákat, s így sokkal kisebbek az öntözési költségek, mert kevesebb víz kiöntözése szükséges. Ezen területeken a terméshozam 40—45 százalékkal növekedett. Az első évben a talajnedvesség 0—30 cm-es talajmélységig, a második évben egészen 60 cm-ig vált állandóvá. A talajnedvesség ott mutatott legállandóbb szintet, ahol mésszel és istállótrágyával trágyázták a földeket. A töltögetési és árkolási munkálatok költségei már az első évben megtérültek a terméshozamok növekedése révén. Pakisztánban nagykiterjedésű víztárolókat építenek az Indus folyón. Ezek közül legnagyobb és legjelentősebb lesz a Tarbela Dam víztároló, melyet 140 méter magas és 3 km hosszú gát segítségével hoznak létre. Az építési munkálatok alkalmával 142 millió köbméter földet kell megmozgatni és áthelyezni, ami háromszor akkora mennyiséget jelent, mint amennyit az egyiptomi Asszuán víztárolónál áthelyeztek. Ezidáig az utóbb említett víztárolót tartották a világ legnagyobb ilyen célú építményének, de a Tarbela Dam ennél sokkal óriásabb lesz. Teljes kapacitással 11,5 milliárd köbméter víZ feltartóztatására lesz képes és a tároló vízfelülete 260 négyzetkilométert tesz majd ki. A világ minden részéből mintegy 15 ezer mérnök és technikus, valamint ugyanannyi pakisztáni dolgozó építi fel ezt a hatalmas alkotmányt, melynek nyolc éven belül kell elkészülnie. Az építkezési költségeket — az elsődleges számítások szerint — 2,2 milliárd nyugatnémet márkára becsülik.
