Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-15 / 33. szám
_S^w7on_ ; 10 SZABAD FÖLDMŰVES 197d. faüguszfrift ií. — elsőnek az asszony ébredt TM fel. Az ágyra térdelt, kinézett az ablakon. Az üdülőtől nem messzire húzódott a folyó vonala. Tetején, még ritka foltokban jégtáblák himbálóztak. Párás szürkeség emelkedett a vízről, mintha egy elfáradt ember lélegzett volna. A fagyos parton két nehéz ladik feküdt. Az asszony visszafordult, alvó férjét nézte. Mind a ketten erre a csendes pihenésre vágytak. 0 maga is úgy tervezte, hogy délig fel sem ébred, de megszokásból már hat órakor kinyitotta a szemét. Óvatosan felkelt, öltözködni kezdett'. Mozdulatai puhán Illeszkedtek a csendbe. Amikor elkészült, vigyázva nyitotta az ajtót. Elindult lefelé. A falépcsőn szinte lebegett, könnyedségét játékos kézmozdulatokkal kísérte. Azt tervezte, hogy bőséges reggelit rendel, s a szobába viszi. Péter majd a tea mindent betöltő illatára ébred. Leért a hallba, megnézte magát a nagy fali tükörben. Már éppen az étterembe akart benyitni, amikor ismerős hangot hallott. Olyan jellegzetesen zengett, hogy máséval összetéveszteni nem lehetett. Különösen annak, aki nagyon sokat hallotta. „Bélái“ — gondolta Ijedten. — „Hogy került ide?“ — Gyorsan visszahúzta a kezét, sebtében körülnézett, hogy megtorpanását nem látta-e valaki? Milyen csendes és mozdulatlan volt, csak a hang tört a csendbe, úgy tűnt, rombolón, folyton visszatér. Mint hegyek köré a ködl“ A folyó túlsó partján hegyek emelkedtek. Finom, szitáló fátyollal takaróztak. Az asszony Péter közelgő lépéseire riadt. A férfi alaposan megrakott tálcát hozott. Természetes mozgással megtérített és közben folyton beszélt, ö csak halványan tudott mosolyogni. Péter ezt Is észrevette, de nem akarta tudomásul venni. Abban bízott, hogy múló hangulat, szerette volna, ha ez a két hetük zavartalanul telik. Evés közben nevetve kezdte mesélni; — Az étteremben ült egy pasas! — Ételt kapott a szájába, egy pillanatra szünetet tartott. Az asszonyba belehasított a „pasas“ szó. — Amíg a reggelit készítették, őt hallgattam — folytatta a férje. — Magas, nagy darab ember. Csodálatos kalandokat mesáltl Aztán tudod ml volt? Fogadott a többiekkel, hogy a jég között átevez a szigetre! Az asszony elsápadt. — És? — kérdezte. A lélegzete is elakadt. — Elfogadták! — mondta a férje. — Azt hiszem, kicsit ihattak isi — Ránézett a feleségére. — Te, szegényt Ennyire megijedtél? Nem kellett volna elmesélnem! — Majd könynyedén hozzátette: — Ne félj, az italos embereknek külön őrzőangyaluk van! Az asszony a szájában fOrdo slmogatón is, ahogyan nagyon erős kezek teszik, ha valakihez gyengédséggel közelednek. „Ostoba kérdés! — gondolta. — Üdülőben vagyunk, bárki, bármikor itt lehet!“ Megfordult, visszafelé indult. Előbbi könnyedségét elveszítette, talpa alatt nyikorgott a falépcső. Amikor a szobájukba benyitott, Péter már hunyorogva nézett a világosságba. — 0, te friss .tündér! — mondta mosolyogva. Az asszony nem tudta leplezni rossz kedvét. — Valami baj van? — kérdezte a férje. Az asszony ránézett, majd a tekintete elkalandozott. — Azt hiszem, rosszul aludtam. Tudod, első éjszaka, szokatlan helyen. Péter nyújtózkodott. — Most majd lemegyünk, reggelizünk, utána órákig barangolunk! Lehetőleg olyan helyeken, ahol mással nem találkozunk! „Én Is Ilyen helyet akartain!“ — gondolta Ijedten. Az ablakhoz ment, kinézett, megborzongott. — Jó lenne, ha a reggelit felhoznád — mondta a férjének. — Semmi kedvem sincs ahhoz, hogy egy sereg embernek bemutatkozzam! Péter nevetett. — Megértelek! — Öltözködés közben még azt mondta. — Két vagy három nap múlva ez a hangulat is elmúlik! Eszünkbe jut, hogy mégiscsak társaságbeli lények vagyunk! Péter elment, az asszony a csukott ajtót nézte. — „Ugyanúgy indul, mint énl“ — gondolta. Amíg a férfi lent volt, mozdulatlanul az ablak mellett állt, homlokát a hűvös üvegnek támasztotta. „Bélától nem lehet megszabadulni! Igyekeztem Pétert elfogadni és megérteni, de Béla gáttá az ételt, de lenyelni nem tudta. „Béla, a hencegő, mindig feltűnésre vágyó!“ — gondolta. Emiatt szakított vele. De akkor az a válás olyan volt számára, mintha vaskampók közül tépte volna ki magét. Tele lett sebekkel, amelyek nem akartak gyógyulni. A férfi jóllakottan hátradőlt. — Készülj, aztán mehetünk is! Az asszony a földet nézte. — Mikor akar evezni? — kérdezte. — Kicsoda? — nézett rá a férfi meglepetten. —Ja, az az ember? Még ma délelőtti Ha Jól emlékszem, úgy mondták! Az asszony gépiesen készülődött. Kifelé nézett, a part és a sziget közötti távolságot becsülte. „Százötven, kétszáz méter lehet! De a jég...!“ Legszívesebben itthon maradt volna, de Péter lelkesedését nem akarta lerombolni. Felöltözködtek és lementek a ház elé. — Nézzük meg a folyót! — mondta az asszony. Odasétáltak. A gyenge szélben párafoszlényok lebegtek. Az asszony lassú lépésekkel ment a parton, észrevétlenül húzni akarta az Időt. Egy helyen, Péter minden tiltakozása ellenére, le is ült. A jégtáblákat nézte, amelyek alattomos nyugalommal vitették magukat a folyóval. Egy idő múlva az üdülő mögött megjelent a társaság. Négyen voltak. Béla kimagaslott közülük. Látszott, hogy jócskán ihattak, bizonytalanul lépkedtek a fagyos földön. A négy férfi a folyóhoz ment, az egyik ladikot a vízre csúsztatták. Aztán Béla beleült, s a többiek kiáltozásától kísérve evezni kezdett. Az asszony felemelkedett, ÚVAROSI SIKÁTOR DÉNES GYÖRGY:-M Jü s<U N C5 <<L> CS +-» < Előre, mindig előre, a bátraké az élet, a bátraké a föld s az ég és minden szép ígéret. Ki vakon, botladozva jár, fejét lesunyva hordja, annak a sorsa ott ragad a sárban, szürke porban, mert nincs szívében ragyogás, felzengő tavasz-ének, s nem surran ezüst szárnyakon a bátor, tiszte lélek. De aki fejét felveti és hittel megy előre, feljut a csúcsra, fel a tág fénylttas tetőre, ahonnan messzi, messzi lát, múltját, Jövőjét látja és beragyogja homlokát az öröm szivárványa. A magyar nóta sikere Bulgáriában szájaszéle az izgalomtól cserepes lett. A férfi távolodott a parttól. A vaskosabb jégtáblák oldalba lökték, s a ladik csaknem felborult. Béla erőlködéssel evezett, mégis alig haladt. Az asszony elveszítette önuralmát. Felsikoltott, és a férjére kiáltott. — Menj utána! Ülj a másik ladikba és menj! ; Péter meghökkent. — Én? Mi közöm hozzá? Különben is: sohasem eveztem! Menjenek a többiek! Az asszony magánkívül kiáltozott: — Nem látod, hogy odavész? Nem érted, hogy én akarom? Azt akarom, hogy ne történjék baja! Kérlek! — Futni kezdett, a férfit maga után rángatta. Odaértek a partra húzott ladikhoz. Az asszony lehajolt, erőlködéssel próbálta vízre taszítani. A száraz fa a ruháját is felhasította. — Segítsenek! — kiáltott a másik három emberre. A ladikot nagy nehezen vízre lökték. Az asszony megszorította a férje karját. — Menj! — kiáltott rá. Abban a pillanatban Béla ladikja megfordult, s a parthoz közelebb sodródott. A férfi abbahagyta az evezést, felállt, sokáig a partra nézett, majd elkiáltotta magát. — Éva! Éva! Látlak, Éva! Péter a felesége nevére felfigyelt. Csodálkozással nézett a távolból kiabáló emberre. Akkorra már a ház felől töbhen közeledtek. Beugrottak a szabad ladikba, és határozott irányítással a másikért eveztek. \ A három ittas ember eltűnt, ök ketten maradtak a parton. Egy darabig a jégtáblák közt küszködőket figyelték, majd a férfi megszólalt. — Menjünk! — mondta rekedten. A feleségébe karolt. Zihálva kapaszkodtak felfelé. A szobában egyikük sem szólt. A férfi leült, mereven, mintha ott sem lett volna. Az asszony lopva kifelé nézett. Béla ladikját már a part felé vontatták. A férfi, mint egy csínyen kapott gyerek, arcát elrejtve ült. Éva a férjéhez ment, megállt előtte, tenyerével felemelte az állát. — Haragszol? — kérdezte. Péter kerülte a tekintetét. — Egy asszonyban nagyon sok szenvedély van — mondta Éva. — Bocsáss meg, az életünk olyan, hogy semmi sem múlik el nyomtalanull Péter nehezen lélegzett. — Csomagoljunk! — mondta kedvetlenül. — Hová akarsz menni? — kérdezte az asszony. „Valóban, hová?“ — gondolta megtorpanva. Mert, ami történt, a feleségében él. S ahol együtt vannak, a múlt mindenhová elkíséri őket. — Csomagoljunk! — mondta még egyszer. Az asszony csendesen sírt. — Még soha sem kérdezted, és én nem akartam mondani! — mondta. — Háború volt és féltem! Féltem az emberektől, a haláltól is! Egyik napról a másikra éltünk! Hidd el nekem: minden asszony így van! Akit egyszer szerettünk, nem tudjuk megtagadni! Péter hallgatott. Érezte, hogy szólnia kellene, de a megfelelő szavakat nem találta. Kapkodva becsomagoltak. Elindultak az autóbusz megállójához. Péter két bőröndöt cipelt. Mintha ennek, az életük egy-egy korszakává nőtt reggelnek és délelőttnek súlyát hurcolta volna. Éjfél felé fárt az óramutató, amikor a vidéki barangolásom okozta fáradság kipihenése céljából betértem a Vellko Tarnovói ÉTER Szállóba. A szokásos formalitások után igyekeztem álomra haltant felem az ötödik emeleti szobámban. Persze csak igyekeztem volna, ha a száguldó felvonó zárt ajtaján nem lopakodnak be a magyar nóta vérpezsdítő ritmusai. A kíváncsiság tehát győzött a fáradság felett és az útipoggyászom elhelyezése után éppen akkor nyitottam be a hangulatosan megvilágított és zsúfolásig megtelt kávéházba, amikor a szórakozó közönség hangulata szinte összehangoltnak tűnő ütemes tapsban nyilvánult meg. Mint később megtudtam ez a nagyszerű elismerés valóban a magyar nótának és hivatott közvetítőinek, Gudl Farkas Mihálynak és népi zenekarának szólt. A szórakozó közönség távozása után, ml magyarok, mármint a zenészek és én, ízelítőt vettünk abból, hogy vajon hogyan is lehet idegenben úgy tstenigazában, magyarosan, mulatni. Majd kölcsönösen vallatóra fogtuk egymást. KI hogyan került ide? — Hol járt és milyen élményeket szerzett stb. A bensőséges baráti beszélgetés révén tudtam meg, hogy a nagyabonyt Bihari-napokon is szerepelt és a Vendéglátó-ipari Tröszt l. díjával kitüntetett Gudl Farkas Mihály és zenekara már két hónapja szerződéses viszonyban van a Bolgár Koncertirodával és egy hónapig Gabrovóban szerepelt, Tarnovóból pedig Burgaszba, a híres Fekete-tengeri üdülővárosba költöztk, hogy népszerűsítse a magyar muzsikát és szórakoztassa az üdülő vendégek sok nemzetiségű, színes társaságát. Gudi Farkas Mihály és zenekara, ha továbbra is legalább úgy helytáll, mint Tarnovóban — s ebben pedig nem kételkedek — akkor a bulgáriai szereplésével feltétlenül növeli a magyar népi zenekarok jó hírnevét és a magyar nóta kedvelőinek táborát. jpa)
